"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2007. február 27., kedd

VIDÁM TÉLTEMETÉS


A kishegyesi Petőfi Művelődési Egyesület és a Női Fórum az idén is megszervezte a farsangi felvonulást, amelyben a két szervezet tagjai, szakosztályai és aktivistái vettek részt. A vidám körmenet a művelődési otthon előtt gyülekezett, majd a legkisebbek és a zenészek lovaskocsikon, a többiek pedig gyalogszerrel járták végig a kishegyesi utcákat. A körmenet több helyen megállt, alkalmi műsort adott, például vidám farsangi esketést rendeztek, táncra perdültek, és tovább folytatták útjukat.
A részvevők számára a két szervezet játszóházat is rendezett az ifjúsági otthonban, majd a farsangi mulatság befejező részeként kiválasztották a legsikeresebb jelmezeket, és elégették a szalmabábot.

EGYMÁS ELFOGADÁSÁÉRT


Záróértékelés kiállítással és filmvetítéssel - Kishegyesen befejeződtek a Gyermek, gyermek, hogy szeressétek, valamint az Esély az egyenlőségre elnevezésű programok

Kiállítással és filmvetítéssel egybekötött záróértékelést szervezett pénteken délután a kishegyesi Női Forum a Gyermek, gyermek, hogy szeressétek és az Esély az egyenlőségre elnevezésű akciók befejezése alkalmából, amelyket a belgrádi BCIF (Helyi Kezdeményezések Balkáni Alapja) és az újvidéki Ökumenikus Szeretetszolgálat támogatásával szerveztek.
- Az utóbbi hónapokban, egészen pontosan 2006 augusztusától egészen a mai napig a Női Fórum aktivistái mindennapos tevékenységük mellett részt vállaltak az említett projektumok megvalósításában. A két megmozdulás céljai, valamint a célcsoport is ugyanaz: a kapcsolatok kialakítása az egészségügyi, az iskoláskor előtti intézménnyel és az iskolával, valamint a roma, illetve a hátrányos szociális helyzetben levő gyerekek szocializációja. A Gyermek, gyermek, hogy szeressétek elnevezésű akciót a belgrádi BCIF alapítvány támogatta 235 ezer dinárral, az Esély az egyenlőségre elnevezésű akciót pedig az újvidéki Ökumenikus Szeretetszolgálat százezer dinárral. A két akció során összesen négy játszóházat szerveztünk, kettőt Kishegyes központjában, kettőt pedig a romatelepen. Ezekben több mint 200 gyerek, valamint mintegy 50 roma felnőtt is részt vett, közülük kilencen aktívan ki is vették részüket a játszóházak megszervezéséből. Október 8-án, a Gyermekhét keretében kiállítást rendeztünk a gyerekek munkáiból, s e hónap folyamán szerveztük meg a főzőversenyt is a futballpályán, amelyben öt roma család, hét szociális támogatásban részesülő család és még 29 csapat vett részt. Novemberben előadást tartottunk a nyugdíjasoknak, és a játszóházban részt vevő gyerekek felléptek a bácsfeketehegyi Záporka szavalóversenyen is - mondta többek között Zsidai Erzsébet, a Női Fórum elnöke a két megmozdulás összegzésekor az iskola előcsarnokában. Az elnök beszéde végén köszönetet mondott az aktivistáknak és mindazoknak, akik elősegítették a két akció sikeres megszervezését.
Az értékelő beszédet követően az érdeklődők megtekintették a gyerekek munkáiból és a játszóházakban készült fényképekből rendezett kiállítást, majd az iskola ebédlőjében megnézték a második roma telepi játszóházról készült riportfilmet.

2007. február 26., hétfő

MAGYAR FILMNAPOK AZ ISKOLÁBAN


Válogatás a 38. Magyar Filmszemle programjából - 2007. február 26. - március 4. - Bácsfeketehegy - Kultúrház - Magyarkanizsa - Művészetek Háza - Kishegyes - Ady Endre Kísérleti Általános Iskola (ebédlő) - Szabadka - Lifka Sándor Art Mozi - Topolya - Művelődési Ház - Zenta - Tisza mozi - Szervezők: a Vajdasági Magyar Ifjúság, Siflis Zoltán, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a zentai Thurzó Lajos Művelődési Központ, a szabadkai Lifka Sándor Art Mozi, a magyarkanizsai Cnesa OMI, a topolyai Művelődési Ház, a kishegyesi Szó-Beszéd, a zentai, a szabadkai, a magyarkanizsai, a topolyai és a kishegyesi önkormányzat a Mozisok Országos Szövetsége (Budapest), a Magyar Mozgókép Közalapítvány, a Nemzeti Kulturális Alap és legfőképpen Petróczy Sándor támogatásával.

CsudafilmSzínes magyar vígjáték, 90 perc, 2005.Rendező: Ragályi Elemér. Szereplők: Kern András (Nikos), Rudolf Péter (Kosztasz), Katerina Didaszkalu (Eleni), Badár Sándor (Kertai Bandi), Reviczky Gábor (Keke), Kovács Lajos (Mérnök úr), Soós Edit (Vodkás Böbe), Derzsi János (Hozsó), Cserna Antal (Antik Józsi), Jordán Tamás (Dr. Bilkei), Kőmíves Sándor, Nagy Mari, Gordon Zsuzsa, Szarvas József, Szőke András. - Vetítik: március 3.: Bácsfeketehegy (16 óra); március 4.: Kishegyes (17 óra).
EmeletSzínes magyar filmdráma, 90 perc, 2006.Rendező: Vecsernyés János. Író: Kertész Imre. Forgatókönyvíró: Háy János, Radnai Annamária, Vecsernyés János. Zeneszerző: Bolcsó Bálint. Operatőr: Tamás Lajos. Producer: Baráth Péter. Látványtervező: Esztán Mónika. Vágó: Tóth Csaba. Szereplők: Haumann Péter (Hoffmann), Takács Katalin (Maria), Haumann Máté (Hoffmann Jr.), Fekete Ernő (Simon), Iglódi István (Drusics), Csuja Imre (Martin), Kovalik Ágnes (Eszter), Czukor Balázs (R.), Gáspár Tibor (rendőr), Tóth József (Hudek), Rátóti Zoltán. Tartalom: A helyszín egy fiktív ország, valahol Európában, a mában. Mit kezd egy gazdag és befolyásos üzletember (Haumann Péter), amikor depresszióra hajlamos fiát (Haumann Máté) veszély fenyegeti, egy olyan látszatdemokráciában, ahol a rendőrségnek van egy titkosan működő "rendcsináló" részlege? Ezen a részlegen különböző ambíciójú, korú emberek dolgoznak, akik egy dologban értenek egyet: minden erőszakos és titkos eszközt bevetve, rendet kell csinálni ebben az országban! Ez a részleg az EMELET, ahol úgynevezett "fedett tevékenység" folyik. Embereket gyűjtenek be és vallatnak. Aki tud a részlegről, hallgat, vagy tagadja, hogy létezne. Aki be akarja bizonyítani létezését, vagy ellenszegül, eltűnik, vagy egy balesetben szenderül jobb létre. Még az ország legtekintélyesebb emberei sincsenek biztonságban. Hoffmann úr, akinek az élet értékes kincs, aki okos, de önhitt, és azt gondolja, átlátja a világ törvényszerűségeit, kényszerből, a fiáért veszi fel a kesztyűt, egy zseniális tervet kieszelve. De vajon ki bizonyul találékonyabbnak, az apa vagy az ügynökök? - Vetítik: február 26.: Szabadka (17 óra); február 27.: Magyarkanizsa (17); február 28.: Zenta (17 óra); március 2.: Topolya (18 óra).
Konyec - Az utolsó csekk a pohárbanSzínes magyar vígjáték, 100 perc, 2007.Rendező: Rohonyi Gábor. Forgatókönyvíró: Lovas Balázs. Zeneszerző: Madarász Gábor. Operatőr: Szatmári Péter. Producer: Mécs Mónika. Szereplők: Keres Emil (Emil), Schell Judit (Ági), Földi Teri (Hédi), Schmied Zoltán (Andor), Djoko Rosic (Juan), Bánfalvy Ágnes, Barbinek Péter, Horkay Péter, Mednyánszky Ági, Várnagy Katalin. Tartalom: Valóban véget ér az élet 70 év után? Talán a legtöbbünknek igen, de van két ember egy külvárosi lakótelepen, akiknek csak most kezdődik igazán. Kis Emil (Keres Emil) és Felleghy Hédi (Földi Teri) szerelme valahol fél évszázaddal ezelőtt kezdődött, és az eltelt ötven év épp elég volt arra, hogy ez a két ember minden pofont megkapjon a sorstól. Így hát Emil egy szép napon kisétál a behajtóktól fenyegetett lakótelepi másfélszobásból a felesége nélkül, majd bepattan Szélmadárnak nevezett Csajkájába, hogy az első útjába kerülő postafiókot - szelíden és udvariasan - kirámolja. Azt pedig sejthetjük, hogy nem egyszeri alkalomról van szó? A következő benzinkútrablásra már a vidéki nyomozópáros, a rendőrtalentum Ági (Schell Judit) és a forrófejű Andor (Schmied Zoltán) is felfigyel. Az egyébként együtt élő rendőrök munkáját beárnyékolja az a tény, hogy Andor egy legénybúcsún intim közelségbe került egy prostival. Hédi csatlakozik Emilhez, hogy együtt vágjanak neki az útnak, amely szabaddá teszi őket. Annak az útnak, amelyen néhány nap alatt bepótolhatnak valamit elvesztegetett, néma életükből. Megálmodott életük valóságos vágyait. A nyugdíjasok persze mindig egy lépéssel a nyomozók előtt járnak. Végül Emil régi barátjánál, a kubai emigráns Juannál (Djoko Rosic) húzzák meg magukat, aki belerángatja őket egy 50 milliós rablásba. A média által Vérdíjas Nyugdíjasoknak nevezett Emil és Hédi körül egyre szorosabbra zárul a rendőri kordon. Úgy tűnik, nincs menekvés. A Csajka útja lassan véget ér. De véget érhet-e az út maga? - Díjak és jelölések a 38. Magyar Filmszemlén: közönségdíj; a Diákzsűri különdíja (első nagyjátékfilm): Rohonyi Gábor; legjobb műfaji film: Rohonyi Gábor. - Vetítik: február 26.: Szabadka (19 óra), február 27.: Magyarkanizsa (19 óra), február 28.: Zenta (19 óra), március 2.: Topolya (20 óra).
KythéraSzínes magyar játékfilm, 78 perc, 2006.Rendező: Mészáros Péter. Zeneszerző: Salamon Eszter. Operatőr: Marosi Gábor. Hangmérnök: Juhász Róbert. Vágó: Czakó Judit. Szereplők: Kovács Kata (Csilla), Tóth András Ernő (Bandi), Krajcsi Nikolette (Viki), Petronella Tóth (Dorka). Tartalom: A film a XVIII. század egyik legtitokzatosabb festményének - Watteau Indulás Cythere szigetére - keserű, mai adaptációja. Kamaradráma a szerelem szürke, reménytelen elmúlásáról; egy fiatal pár reklámok, prospektusok, olcsó kvízműsorok és tévés futballmeccsek között megélt életéből. Két lélek utazása apró szökések, párharcok, vándorlások közepette a halványuló szerelmet felváltó melankólia felé. - Díjak és jelölések: 38. Magyar Filmszemle (2007): legjobb női alakítás: Kovács Kata; Arany Olló Díj: Czakó Judit. - Vetítik: február 26: Magyarkanizsa (17 óra); február 27: Zenta (17 óra); február 28.: Szabadka (17 óra); március 3.: Topolya (20 óra).
Lopott képekSzínes magyar játékfilm, 95 perc, 2005.Rendező: Pacskovszky József. Szereplők: Andorai Péter, Bánsági Ildikó, Szacsvay László, Máthé Erzsi, Tóth Barnabás. - Vetítik: március 3.: Kishegyes (17 óra); március 4.: Bácsfeketehegy (16 óra).
MansfeldSzínes magyar-kanadai filmdráma, 118 perc, 2006.Rendező: Szilágyi Andor. Szereplők: Fancsikai Péter (Mansfeld Péter), Maia Morgenstern (Mrs. Mansfeld), Dér Zsolt (Bóna), Szabó Dani (Egei), Egri Bálint (Holecz), Nagy Ervin (Fenyő főhadnagy), Dimény Áron (Szautner hadnagy), Eperjes Károly (Bárányos ezredes), Pindroch Csaba (Blaski), Szervét Tibor (Bánkuti), Bán János (Bán), Seress Zoltán (Vekerdi), Blaskó Péter (Dr. Gárgyán). - Vetítik: február 28.: Magyarkanizsa (10 óra); március 3.: Bácsfeketehegy (18 óra); március 4.: Topolya (18 óra); március 4.: Kishegyes (19 óra).
Noé bárkájaSzínes magyar film, 104 perc, 2006.Rendező: Sándor Pál. Vágó: Miklós Mari. Szereplők: Garas Dezső (Stock Ede), Kállai Ferenc (Tálas Aurél), Törőcsik Mari (Csoltinné), Stefanovics Angéla (Stock Kati), Szőke András (Mrázik Csaba), Badár Sándor (Mrázik Gyula), Szabó Győző (Szalma Géza), Bordán Irén (Adorján Zsuzsi), Jordán Tamás (Adorján), Oszvald Marika (Ibi), Zana "Ganxsta" Zolee (Copfos rapper), Pindroch Csaba (Mentős Géza), Verebes Linda (Mentős Gézáné), Alföldi Róbert (Bakos Gyuri), Kari Györgyi (Bakosné), Kiss Mari (Török Anci), Szarvas József (Török Ernő), Vida Péter (Sike Vince), Bartsch Kata (Sike Vincéné), Kecskés Karina, Meskó Tímea, Martinovits Dorina. Tartalom: A magyarországi Noé bárkája egy "mocskos-gyönyörű" házat takar a hatodik kerület szívében. Egy emelet, egy udvar, tizenhárom lakás. Lakik itt többek között rapper, költő, levitézlett futballista, a férjét szemérmetlenül csaló asszony és három filmsztárnak készülő lány. Ebben a házban él a nyugdíjas moziigazgató is, Stock Ede (Garas Dezső), aki egyedül neveli unokáját, valamint jó barátja, a nyolcvanegy éves agglegény Tálas Aurél (Kállai Ferenc), aki állandóan a tévét nézi otthonában, és a rendszerváltás óta ki sem mozdult a házból. A történet kezdetén Stock Ede éppen Tálas Aurélnál jár, akinél megy a tévé, mint mindig. Meghallja, hogy egy vetélkedőt hirdetnek, "Magyarország legjobb nagypapája" címmel, melynek fődíja ötmillió forint. Stock Ede sok dologtól undorodott eddig, többek között a tévétől, a vetélkedőktől, és a jóságos nagypapáktól. Másnap azonban mégis jelentkezik a felhívásra, és a ház lakói felbolydulnak. - Vetítik: február 26: Magyarkanizsa (19 óra); február 27: Zenta (19 óra); február 28.: Szabadka (19 óra).
SínjárókSzínes magyar film, 94 perc, 2005.Rendező: Jeli Ferenc. Operatőr: Kurucz Sándor. Hangmérnök: Oláh Ottó. Gyártásvezető: Udvardy Anna. Vágó: Ákos Péter. Szereplők: Gáspár Tibor, Kubik Anna, Parti Nóra, Szarvas József, Hirtling István, Kaszás Gergő, Gyurkovics Tibor. Tartalom: A festő Ádám visszavonultan él a világtól egy fedél alatt, de külön lakrészben, amolyan kutya-macska módján feleségével, Évával. Gerda, a fiatal fotóriporter közeledésének igazi okát nem ismeri, így ő az egyetlen, akit nem utasít el azonnal. Ezzel is bosszantani akarja Évát, és szakítva a múlttal új életet akar kezdeni. A lány felébreszti benne a kihűltnek hitt vágyakat, érzelmeket. Gerda miközben anyagokat gyűjt a cikkhez, egyre mélyebbre ás Ádám és Éva közös múltjában. Megleli azt a mély titkot, amely a két ember viszonyát feszélyezi. Gerda számára egy futó kalandnak indult a festővel való afférja, de magának is fél bevallani, hogy beleszeretett. Gyereket is szülne neki, hogy boldognak lássa, és kárpótolja valamiért, amihez semmi köze. - Vetítik: február 26.: Zenta (17 óra); február 27.: Szabadka (17 óra); február 28.: Magyarkanizsa (17 óra); március 3.: Topolya (18 óra).
Szabadság, szerelemSzínes magyar filmdráma, 120 perc, 2006.Rendező: Goda Krisztina. Forgatókönyvíró: Gárdos Éva, Divinyi Réka, Bereményi Géza, Joe Eszterhas. Zeneszerző: Nick Glennie-Smith. Operatőr: Vecsernyés János, Gulyás Buda. Díszlettervező: Szabolcs János. Jelmeztervező: Pásztor Beatrix Aruna. Producer: Andrew G. Vajna. Executive producer: Demján Sándor. Társproducer: Zákonyi S. Tamás, Clive Parsons. Vágó: Gárdos Éva, Komlóssy Annamária. Szereplők: Fenyő Iván (Szabó Karcsi), Dobó Kata (Falk Viki), Csányi Sándor (Vámos Tibi), Gesztesi Károly (Telki), Bánsági Ildikó (Karcsi anyja), Jordán Tamás (Karcsi nagyapja), Szávai Viktória (Hanák Eszter), Huszár Zsolt (Jancsi), Keresztes Tamás (Imi), Haumann Péter (Feri bácsi), Gábori Dániel (Józsika), Marton Róbert (Kardos), Simon Kornél (Abonyi, a "Báró"), Kolovratnik Krisztián (Frank). Tartalom: 1956. Magyarország csupán egy kis csatlósállam a szovjet blokkban, de nagyhatalom is: vízilabda-válogatottja verhetetlen. A pólós srácok a vasfüggöny mögött is az élet császárainak érzik magukat; élvezik a sikert és a lányok rajongását, magabiztosak és összetartók. Eddig egyetlen egyszer veszítettek: 1955-ben, amikor egy moszkvai mérkőzésen a bíró nem engedte őket győzni. Mindannyian a visszavágásra, az 1956. novemberi melbourne-i olimpiára készülnek. Ám a történelem alaposan összekavarja a terveiket. Budapesten kitör a forradalom. A csapat fiatal sztárja, Karcsi és barátja, Tibi belekeveredik az utcai eseményekbe. Eleinte csak a kalandot keresik. Karcsinak megakad a szeme Vikin, a harcias műegyetemista lányon, és a nyomában járva eljut a forradalom legfontosabb színhelyeire: ott van a Kossuth téren, majd a Rádió ostrománál is. - Vetítik: február 26.: Zenta (19 óra); február 27.: Szabadka (19 óra); február 28.: Magyarkanizsa (19 óra); március 1.: Topolya (18 óra); március 3.: Kishegyes (19 óra); március 4.: Bácsfeketehegy (18 óra).

2007. február 14., szerda

ERVIN SIKERE!

Újabb sikereket könyvelhettek el a topolyai alsó fokú zeneiskola növendékei. A Lazarevacon nemrégiben megtartott nemzetközi jellegű hegedűs szemlén Vojtér Jovana és Ortó Boglárka második helyezett lett, a kishegyesi Dudás Virág Ervin 99,08 ponttal pedig első helyet szerzett. Mindhárman a topolyai zeneiskola növendékei, Gál József tanítványai. 

http://archiv.magyarszo.com/arhiva/2007/02/14/main.php?l=b19.htm

2007. február 13., kedd

EGY RENDHAGYÓ FALUMONOGRÁFIA


Több mint százan voltak jelen a kishegyesi iskola ebédlőjében szombaton, amikor Németh István Kékkő lovaknak című legújabb, Kishegyessel kapcsolatos riportjait, jegyzeteit, tárcáit tartalmazó kötetét mutatták be a kishegyesi könyvtár és művelődési egyesület szervezésében. A szerzőt, valamint a Forum Kiadó igazgatóját, Bordás Győzőt, Vigh Rudolf írót és Németh Ferenc helytörténészt, a könyv recenzensét Szöllősi Vörös Julianna, a könyvtár igazgatója köszöntötte. A szerzőt és az egybegyűlteket üdvözölte Szűgyi István polgármester, kiemelvén, hogy a kishegyesi könyvkiadás szempontjából igen jól indult az év, hiszen még csak február van, és már a harmadik könyvbemutatót tartják. Pál Károly szerint abban, hogy egy közösség számára érdemesnek tűnjön az élet a szülőföldön, sokat számít, hogy kik származtak onnan, s milyen emlékeket vittek magukkal. A kishegyesi írók sokat tettek azért, hogy továbbvigyék Kishegyes és a magyarság értékeit. Egyúttal bemutatóra hívták a szerzőt Bácsfeketehegyre. Ifj. Virág Gábor szerint is Németh műveiben újra és újra megelevenednek a kishegyesi történetek, mint hangsúlyozta, műveivel példát mutat az újabb generációknak is.
A könyvet méltatva Bordás Győző elmondta, hogy a Forum Kiadó az idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, és az volt a tervük, hogy az évet Németh István sorrendben 29. kötetével kezdjék. Ezek az írások a Magyar Szóban és a Hídban jelentek meg, s az embernek olyan érzése támad olvasva őket, mintha régi képeslapokat nézegetne, s ezekből azután egy sajátos falukép áll össze, egy rendhagyó monográfia, mert valós emberek és valós események elevenednek meg benne, s ilyen értelemben sajátos falutörténet is.
Németh Ferenc, a köny recenzense is azt hangsúlyozta, hogy a kötet valójában egy kishegyesi olvasókönyv. A Házioltárban családjának állított emléket, ebben a kötetben pedig Kishegyes a főhős. A több mint félszáz írást tartalmazó mű, mint mondta, szervesen illeszkedik az eddig megjelent Németh-kötetek sorába, kishegyesi értékeket mutat, és fogódzó lehet a hegyesiek számára.
Az íróval Vígh Rudolf beszélgetett, s ebben a hallgatók választ kaptak arra a kérdésre, hogyan született a könyv címe, hisz sokakat éppen ez ragad meg, és kevesen tudják, hogy annak idején kékkövet nemcsak a szőlő permetezésére használtak, hanem a lovak hám okozta sebeinek gyógyítására is. A szerző saját bevallása szerint a korábbi köteteinek címéhez nem ragaszkodott, de ehhez igen. Köszönetet mondott unokaöccsének, Németh Lászlónak az illusztrációkért, amelyekről azt kell tudni, hogy szintén létező kishegyesi személyeket ábrázolnak, továbbá az önkormányzatnak, hogy támogatta a könyv megjelenését, és Halász néninek, a bolttulajdonosnak, aki a forrásként használt bolti könyvet vezette.
A bemutató végén Németh István felolvasta egyik, a bombázások idején született jegyzetét.

2007. február 9., péntek

FARSANG 2007 - KÉPEKBEN

FARSANG UTÁN


Vidám farsangi felvonulást szervezetek tegnap a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola diákjai a főutcán. Akárcsak a korábbi esztendőkben, különösen a legkisebbek jelmezei voltak ötletesek, amit a kicsik örömmel is hordtak, mutogattak végighaladva az utcán.
http://archiv.magyarszo.com/arhiva/2007/02/09/main.php?l=b19.htm

2007. február 5., hétfő

FARSANGI ELŐZETES


Február 8-án, csütörtökön az Ady Endre Kísérlet Általános Iskolában jelmezes farsangi felvonulást szerveznek. Jó idő esetén a jelmezbe öltözött tanulók felvonulnak a falu főutcájában, rossz idő esetén a tornateremben. A Szülői Tanács tagjainak szervezésében farsangi fánkkal és teával kedveskednek a felvonulóknak. 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...