"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2007. szeptember 28., péntek

VENDÉGEINK ÉRKEZTEK


Békésszentandrási vendégek érkeztek hozzánk, a gyerekek legnagyobb sajnálatára csak pár óra hosszára. Emiatt elmaradt a kézilabda- és a focimérkőzés is, ezzel egy évtizedes hagyomány szakadt meg.

ARANYESŐ SZAVALÓVERSENY


                                 
Szerdán a kishegyesi iskola előcsarnokában lebonyolították az Aranyeső Vers- és Prózamondó versenyt, amelyet minden évben a Csépe emléknap keretében szerveznek meg a kishegyesi és a bácsfeketehegyi iskolák diákjai számára. Az idén a verseny a Jó Pajtás című gyermeklap 60 éves jubileumának jegyében zajlott, a gyerekeknek a lapból kellett vajdasági íróktól költőktől verseket és meséket választaniuk. Az emlékbizottság nevében Szöllősi Vörös Julianna alelnök köszöntötte a résztvevőket és felkészítő tanáraikat. Külön köszöntötte Fodor Pál kishegyesi nyugalmazott újságírót, a Jó Pajtás egykori főszerkesztőjét és Lennert Gézát a lap mostani főszerkesztőjét. Fodor Pál a verseny előtt a Jó Pajtás és az azt megelőző Pionírújság történetéről beszélt a gyerekeknek A Náray Éva, Lennert Géza és Kormos Irén összetételű zsűri a szavalatok és felmondott prózák után értékelte a hallottakat és kihirdette az eredményeket. Ezek szerint a legfiatalabb korcsoportban a legjobb Nyírádi Léna, második Bakos Dorisz, harmadik Bánszki Denisz. A második csoportban (V-VI. o.) a legjobb volt Patyarek Réka, majd Csőke Márk és Lénárt Ticián, a harmadik csoportban (VII-VIII. o.) az első helyet Lódi Csilla, a másodikat Pásztor Dániel, a harmadikat pedig Kovács József szerezte meg. A győztesek ma délután fellépnek a Csépe Emlékbizottság ünnepi ülésén.

2007. szeptember 26., szerda

ARANYESŐ


Szeptember 26-án tartották meg iskolánkban a Csépe-szavalóverseny községi döntőjét. A Jó Pajtást köszöntöttük 6o. születésnapján. A zsűri (Nárai Éva, Kormos Irén, Fodor Pál és Lennert Géza) nehéz feladat előtt állt. A következő eredmények születtek:
      III-IV. osztály: 1. Nyírádi Léna,
                               2. Bakos Dorisz
                               3. Bánszki Denisz (Bácsfeketehegy)
      V-VI. osztály:  1. Patyerek Réka
                               2. Csőke Márk
                               3. Lénárt Tícián
      VII-VIII. osztály: 1. Lódi Csilla (Bácsfeketehegy)
                                   2. Pásztor Dániel (Bácsfeketehegy)
                                   3. Kovács József  (Bácsfeketehegy)
      Az első helyezettek fellépnek a Csépe-Emléknapok műsorán. 

2007. szeptember 5., szerda

KEZDŐDÖTT AZ ISKOLA


Szeptembertől két váltásban folyik a munka. Az alsósok kezdtek délelőtt, míg a felsősök 13 órára jönnek iskolába. Erre azért volt szükség, mert megnőtt a diákok, osztályok száma, nem fértünk el egyszerre mindannyian. Jelenleg az iskolának 496 diákja van, 458-an magyar, 38-an pedig szerb tagozatra járnak. Aggasztó tény, hogy a speciális tagozatra járók száma évről-évre növekszik, jelen pillanatban 41 diákok oktatunk.
Új házirendet is készítettünk, reméljük, a diákok be is tartják. A szülőket is szeretettel várjuk fogadóórákon, szülőértekezleten, mivel a statisztikai adatok szerint a szülők 3O %-a az év folyamán egyszer sem jelenik meg a tanító néninél, osztályfőnöknél.
Szeptemberben majdnem 4oo diák igényelte az uzsonnát. Igyekszünk a gyerekek igényének megfelelni, változatos uzsonnát összeállítani, gyümölccsel, tejtermékekkel is szolgálni.
Az első negyedévnek október 31-én lesz vége. November 1-jén és 2-án nem lesz tanítás. Ezt a két napot ledolgozzuk. Szeptember 15-én futóversenyt szerveztünk a focipályán, október 6-án pedig Tolerancia-nap lesz. November 5-én a felsősök jönnek reggel fél 8-ra, az alsósok pedig délután 1-kor kezdik a tanulást. 

NYÁRI FELÚJÍTÁSOK


A Tartományi Oktatási Titkárság pályázatán elnyert összegből a műszaki oktatáshoz szerszámokat vásároltunk 133 ezer dinárért. Így lehetőségük lesz a diákoknak a gyakorlatban is hasznosítani tudásukat. A tornaterembe új égők kerültek, mivel már szinte látni sem lehetett az eddig meglévő neonoknál. Az 5. osztály polgári csoportja kezdeményezésére a tornaterem öltözőjébe szellőztető berendezés került. Itt is csempe került a padlóra, valamint új szekrények, fogasok. Az 56-os épületben egy tantermet teljesen felújítottunk.




2007. szeptember 4., kedd

RÉGEN VOLT ENNYI ELSŐS


Nyolcvan kisdiák kezdett iskolába járni - Alkalmi ünnepség az elsősök fogadására
Összesen nyolcvan kisdiák kezdte meg négy tagozatban tegnap az iskolai oktatást a kishegyesi Ady Endre Kisérleti Általános Iskolában. Az elsősöket, a pedagógusokat szülőket és nagyszülőket üdvözölve Molnár Márta iskolaigazgató szombaton délután az elsősök ünnepélyes fogadására rendezett alkalmi ünnepségen elmondta, régen volt ilyen alkalom, hogy nyolcvan gyerek induljon az első osztályba. Az alkalmi műsort követően a tanítónők: Szűgyi Petri Gizella, Brasnyó Györgyi, Dudás Hargita és Jasna Knežević névsorolvasást tartottak, majd megismerkedtek osztályaikkal. A fogadáson a Vöröskereszt, valamint az önkormányzat alkalmi ajándékokkal kedveskedtek a gyerekeknek.
                                     

AZ ÚJ RAJZTEREM

A nyár folyamán felújításokat végeztünk az iskolában. A Tartományi Oktatási Titkárság pályázatán elnyert összegből felújítottuk a rajztermet. Mennyezetet cseréltünk, csempéztünk, új egyszemélyes rajzasztalok, székek, szekrények, pannók kerültek a terembe.  



2007. szeptember 1., szombat

ELSŐSEINK


Szeptember 1-jén az elsősök fogadásával megkezdődött az iskola. Régen volt már ilyen, hogy 81 kisdiák izgult a tornateremben, és arra várt, hogy megismerkedjen a tanító nénijével. 3 magyar nyelvű, 1 szerb és 1 speciális tagozatot indíthattunk. A kis elsősök ajándékot kaptak a helyi Önkormányzattól, a Vöröskereszttől és az iskolától is. 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...