"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2008. március 31., hétfő

AZ ÚJRATELEPÍTŐK ELSZÁNTSÁGÁVAL


Kishegyesen megünnepelték a falu napját, az újratelepítés 239. évfordulóját
Kiállítások, koncert, könyvbemutató, átadások
Egy településnek szüksége van új épületekre, új beruházásokra és új kapcsolatokra is. A ma átadott tűzoltóotthon nagyterme – amelynek adaptálását a Vajdasági Nagyberuházási Alap, a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság, Kishegyes önkormányzata, valamint a helyi közösség finanszírozta – lehetőséget teremt arra, hogy tanácskozásokat, szemináriumokat szervezzünk, ami lehetővé teszi, hogy változó világunk kihívásaira válaszolni tudó szakembereket képezhessünk, akik idővel majd az általunk lerakott alapokat fogják újra megerősíteni. A 239-es szám nem kerek és nem jubileumi. Időt ad azonban arra, hogy a jövő évi kettős jubileumra, a falu újratelepítésének 240-ik, valamint a hegyesi csata 160-ik évfordulójára méltóképpen felkészülhessünk, mind településünket mind lelkünket feldíszíthessük az ünneplésre és az újratelepítők elszántságával és összefogásával készüljünk a kettős évfordulóra – mondta többi között ifj. Virág Gábor, a kishegyesi helyi közösség titkára a falu napjának, az újratelepítés évfordulójának alkalmából megtartott ünnepségen.
A falunapi műsorsorozat Kishegyesen hétfőn a húsvéthétfői hagyományos koncerttel kezdődött, majd csütörtökön este folytatódott dr. Virág Gábor helytörténész A kishegyesi iparosság története című legújabb könyvének bemutatásával. A kötetet, amelynek első bemutatására több mint százan voltak kíváncsiak, Németh Ferenc, a Forum Kiadó igazgatója méltatta kiemelvén, hogy bár első látásra kevés dokumentum maradt fenn ebből az időből, mégis egy adatokban gazdag kötet született, amely egyesek számára akár családtörténeti kutatásokhoz is alapot szolgáltathat. A kötetet április folyamána könyvtár szervezésében ismét bemutatják majd. Szintén csütörtökön este a színházteremben a vajdasági magyar építészek alkotásairól és elképzeléseiről készített kiállítás nyílt meg. Ezen ifj. Horváth László köszöntötte az egybegyűlteket, majd Pesti Attila nyitotta meg a kiállítást hangsúlyozván, hogy ezzel is szeretnék megváltoztatni azt a hozzáállást, miszerint az építészet nem számít művészetnek. A megnyitót követően az iskola felújított előcsarnokában a Kaltenecker – Juhász duó adott koncertet.
A falunapi ünnepségsorozat szombaton délután kezdődött a tűzoltóotthon tanácstermének ünnepélyes átadásával. Az alkalmi ünnepségen először Szűgyi István polgármester mondott köszönetet azoknak a kishegyesieknek, akik sokat tettek azért, hogy a felújítási terv megvalósuljon. Pásztor István, a VMSZ elnöke beszédében kiemelte, hogy az egész közösségnek köszönetet kell mondani, mert ez a közösség öt évvel ezelőtt felébredt, s újabbnál újabb terveket fogalmaz meg, és meg is tesz mindent, hogy ezek a tervek valóra váljanak. Mint mondta, öröm volt sikerre segíteni ezeket az elképzeléseket, s mint hangsúlyozta, reméli május 11-e után még inkább így lesz majd. A felújított termet Pásztor István, Szűgyi István és Kern Imre, a Tartományi Nagyberuházási Alap igazgatóhelyettese együttesen adták át, majd a teremben Szűgyi István és ifj. Virág Gábor, Isaszeg képviseletében Magyari Oszkár, Budapest XVI. Kerülete nevében pedig Kovács Rajmond alpolgármester aláírták a testvér-települési együttműködésről szóló megállapodást, amellyel hivatalossá tették az eddig kialakult együttműködést.
A falunap ezt követően ünnepi szentmisével folytatódott, amelynek keretében köszöntötték Kocsis Miklós helybeli kántort, kántori munkásságának 25 éves évfordulója alkalmából. A misét követően átadták rendeltetésének az iskola kiállítási csarnokát, amelyen Molnár Márta igazgatónő mondott köszönetet a támogatásért a Budapast XVI. kerülete önkormányzatának, valamint a helybeli vállalkozóknak a támogatásért. A felújított csarnokban dr. Szőke Anna megnyitotta a Nagyanyáink hagyatéka című kézműves kiállítást.
Az esti ünnepi műsor első részében a helybeli Petőfi Művelődési Egyesület tagjai léptek fel, majd a budapesti Jazzmania Big Band együttes tartott egész esetet betöltő koncertet.

NAGYANYÁINK HAGYATÉKA

A falunap keretében kézműves kiállítást tartottak Nagyanyáink hagyatéka címmel.
                                                                         
                    

INGYENES UZSONNA

A községi Önkormányzat 52 rászoruló gyereknek fizeti áprilistól az uzsonnát

2008. március 29., szombat

KÉMIAVERSENY


A 2008. 03. 29-én  megtartott községi kémiaversenyen Magó Ádám (8.a) 3. helyezést ért el.

2008. március 26., szerda

FIATALOK HÚSVÉTI KONCERTJE


Hazai közönség előtt is bemutatkoztak a topolyai zeneiskola kishegyesi diákjai
Szép számú közönség előtt adott hagyományos húsvéti koncertet a topolyai zeneiskola hét kishegyesi diákja húsvéthétfőn a Szent Anna-templomban. A koncertet bejelentve Csőke András, a művelődési egyesület komolyzenei szakosztályának vezetője elmondta, hogy a hét fiatal, név szerint Kovács Viktor, Patyerek Réka, Papp Orsolya és Csőke Andrea (zongora), valamint Csőke Márk (fuvola), illetve Dudás Virág Ervin és Tóth András (hegedű) a tavalyi és idei versenyeken igen szép eredményeket mutatott fel. A műsort a versenyekre készített anyagból válogatták össze, és ezzel akartak hozzájárulni a húsvéti hangulathoz. A koncerten a fiatalok valóban magas szintű zenei tudásról tettek tanúbizonyságot, és ezt a közönség a koncert végén vastapssal jutalmazta. A fiatalok előadását megköszönve Linka B. Gabriella, a Petőfi Művelődési Egyesület elnöke reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezőkben ezek a fiatalok lesznek a hagyományos húsvéti és más komolyzenei koncertek meghatározó szereplői. Az egyesület nevében alkalmi ajándékokat adott át az ifjú tehetségeknek.

S.O.S.


Március 26-án a falunapi műsor keretében a 7-8. osztályos diákok az S.O.S. szerelem című filmet nézhették meg az iskola ebédlőjében.
     

2008. március 24., hétfő

TEMPLOMKONCERT


2008. március 24-én hétfőn, 16 órakor hangversenyt szerveztek a templomban. Felléptek Zeneiskolás diákjaink:
Kovács Viktor
Csőke Márk
Patyerek Réka
Dudás Virág Ervin
Papp Orsolya
Tóth András
Csőke Andrea

2008. március 22., szombat

OTT LESZÜNK AZ ORSZÁGOS VERSENYEN!


 Körzeti német verseny volt 2008-án március 22-én Topolyán, ahol Ujvári Vanja 2. helyezést ért el, és továbbjutott a köztársasági versenyre.

2008. március 18., kedd

A SZABADSÁGESZMÉK AKTUÁLIS ÜZENETE


Kishegyesen a hagyományokhoz híven az idén is a hegyesi csatának a Nyugati temetőben állított emlékművénél tartottak ünnepi megemlékezést március 15-e, a magyar szabadságharc és forradalom kezdetének 160. évfordulója alkalmából. Az ünnepi műsor a himnusszal kezdődött, amelyet ezúttal Bulatović Gabriella vezetésével az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola diákjai énekeltek el, majd Linka B. Gabriella, a művelődési egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. A szabadságharcról ifj. Virág Gábor, a kishegyesi helyi közösség titkára beszélt. Mint mondta, minden forradalom és szabadságharc esetében az a legfontosabb, hogy megvalósultak-e azok az eszmék, amelyekért harcoltak. A szabadságharc pedig egy élhetőbb és elviselhetőbb életért folyt s ezért megállapítható, hogy bár a szabadságharc elbukott, a forradalom győzött. Beszédében szólt arról is, hogy a napokban emlékezett meg az ország Zoran Đinđić egykori szerb kormányfő meggyilkolásának évfordulójáról. Sokaknak úgy tűnhet, hogy a kettő között nem sok kapcsolat lehet, csak időbeli eltérés van, de a szabadságeszméknek mindig aktuális az üzenete, és a magyar szabadságharc és forradalom, valamint az egykori szerb kormányfő elképzelései és célkitűzései között sok a közös vonás.
Az ünnepség folytatásában Sinkovics Norbert mondott történelmi áttekintést a szabadságharcról, kiemelve, hogy március 15-ét a magyarság a kezdettől fogva nemzeti ünnepének tekintette, annak ellenére, hogy az aktuális hatalom éppen milyen véleménnyel volt róla. Linka B. Gabriella emlékeztetőjében elmondta, hogy a magyarság hivatalosan 1860 óta emlékezik meg március 15-éről, s a kishegyesi határban 1887-ben állították a csata emlékművét, amelyet a jugoszláv királyság le is rombolt. Tudni kell azt is hogy csak a megcsonkított ország parlamentje hozott döntést március 15-ének nemzeti ünnepként való megünnepléséről. Ezt a határozatát a magyar országgyűlés 1990-ben újította fel és ezt követően Kishegyesen 1994-óta minden évben megünneplik, 2001 óta a Nyugati temetőben felújított emlékmű előtt.
A műsor folytatásában a művelődési egyesület énekkara Kossuth-dalokat énekelt, majd koszorút helyeztek el az emlékműnél az önkormányzat, a helyi közösség, a bácsfeketehegyi Gazdakör és a művelődési egyesület nevében. A rendezvény a Szózat eléneklésével zárult.

ZENEISKOLA


Amikor a tücskök ciripelnek címmel harmadízben szervezte meg szombaton a topolyai alsó fokú zeneiskola a vajdasági zenedések hegedűversenyét, melyre ezúttal 36-an jelentkeztek a tartomány szinte minden alsófokú és középfokú intézményéből.
A versenyzők teljesítményét szaktanárokból álló zsűri értékelte: Zima Csaba (elnök), Zima Mónika az újvidéki, Isidor Bajić és Drozdik Popović Alma a zentai, Bicskei Zita a szabadkai, és Gál József a vendéglátó zeneiskola tanára és a rendezvény főszervezője. Amellett, hogy értékelték a fiatal zenetehetségek előadását, hasznos tudnivalókkal látták el őket a soron következő versenyeken való részvételt illetően, hisz a topolyai rendezvény akár ezek főpróbájának is tekinthető.
A versenyzők kortársaikkal mérték össze tudásukat, és az elsősök közül legjobbnak bizonyult az újvidéki Anja Vujanović és Katarina Josifoska, a szabadkai Maja Nimčević, rumai Filip Kuzmanović és nagykikindai Stefanija Udicki, második helyre került a zentai Pásztor Teréz, a toplyai Jovana Vojter, a nagybecskereki Ana Radivojević harmadikra pedig az adai Vastag Nikolett és a szabadkai Anamarija Došenović. A másodikosok között három első és négy második díjat osztottak ki, elsőt a kúlai Nagy Alkesandrának, a rumai Matea Nikolićnak, és Galina Zižakovnak, míg másodikat a nagybecskereki Bodó Tímeának, topolyai Balassa Sárának és Ortó Boglárkának, illetve a szabadkai Tóth Krisztiánnak. A harmadik osztályosok közül első díjat kapott az újvidéki Snežana Tominčić és Balog Dóra, illetve topolyai Dudás Virág Ervin, második díjat nem osztottak ki, míg harmadikban a zentai Barát Krisztina és óbecsei Csernyák Huba részesült. A negyedikesek között legjobbaknak bizonyultak az újvidéki növendékek, Aleksandra Popov, Isidora Semnić, Daria Radić és Teodor Ikanović, második díjat kapott a szabadkai Lakatos Antónió, harmadikat pedig a nagykikindai Ördög Krisztina. Az ötödik és hatodik osztályos növendékek kategóriájában három első és egy harmadik díj született, legjobbnak bizonyult az újvidéki Zima Renáta és Danilo Kuzman, illetve zentai Szarvák Szuzana, míg harmadik helyezést a nagykikindai Dušana Popov ért el. A középzenedések csoportjában csak három újvidéki versenyző volt, közülük Elvira Vučurević első, Barna Antónia és Benák Iréna pedig második díjat kapott.
Az egész napos rendezvény este a legsikeresebb versenyzők koncertjével zárult, melyen a közönség is meggyőződhetett tehetségükről.

2008. március 16., vasárnap

KÖZSÉGI TÖRIVERSENY


A március 16-án megtartott községi történelem versenyen iskolánk tanulói a következő ereményt érték el: Csőke Márk (5.a) 2. hely 
Kanyó Dániel (6.a) 3. hely           

2008. március 15., szombat

160. ÉVFORDULÓ


A hagyományokhoz híven az idén is a hegyesi csatának a Nyugati temetőben állított emlékművénél tartottunk ünnepi megemlékezést március 15-e, a magyar szabadságharc és forradalom kezdetének 160. évfordulója alkalmából. Az ünnepi műsor a himnusszal kezdődött, amelyet ezúttal Bulatović Gabriella vezetésével az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola diákjai énekeltek el, majd Linka B. Gabriella, a művelődési egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. A szabadságharcról ifj. Virág Gábor, a kishegyesi helyi közösség titkára beszélt. Mint mondta, minden forradalom és szabadságharc esetében az a legfontosabb, hogy megvalósultak-e azok az eszmék, amelyekért harcoltak. A szabadságharc pedig egy élhetőbb és elviselhetőbb életért folyt s ezért megállapítható, hogy bár a szabadságharc elbukott, a forradalom győzött. A műsor folytatásában a művelődési egyesület énekkara Kossuth-dalokat énekelt, majd koszorút helyeztek el az emlékműnél az önkormányzat, a helyi közösség, a bácsfeketehegyi Gazdakör és a művelődési egyesület nevében. A rendezvény a Szózat eléneklésével zárult. 

KÖZSÉGI MATEKVERSENY


Március 15-én tartottuk meg iskolánkban a községi matematika versenyt: 
Az eredmények: 
Miljković Zoran (4.a) 1. hely 
Fodor Mónika (4.b) 3. hely 
Povázsánszki Csilla (8.b) – 2. hely

2008. március 14., péntek

ISMÉT CIRIPELNEK A TÜCSKÖK...


Harmadik alkalommal szervezi meg holnap a topolyai alsófokú zeneiskola az Amikor a tücskök ciripelnek címet viselő vajdasági szintű hegedűversenyt, melyre mintegy negyven részvevőt várnak a tartomány minden részéből. A verseny reggel kezdődik, este pedig 19 órai kezdettel zárókoncerttel fejeződik, amire a szervezők várják a közönséget is. A rendezvény vendége lesz a magyarországi Szentes, valamint Lazarevac zenedéjének 2-2 növendéke, illetve Tóth András, az újvidéki középfokú zeneiskola jelenlegi és a topolyai zenede egykori diákja. Ez utóbbi intézmény hét növendéke pedig, ugyancsak holnap, egy másik versenyen veszi fel a küzdelmet kortársaival, Patyerek Réka, Kovács Viktor, Konc Regina, Papp Orsolya, Csőke Andrea, Bálint Anita és Farkas Baráti Tímea Nagybecskerekre utazik a nemzetközi zongoraversenyre. Közülük többen nemrégiben már neves szakemberekből álló zsűri előtt is bizonyítottak, így a hónap elején Šabacon megrendezett nemzetközi zongoraversenyről Papo Orsolya negyedikes növendék első, Csőke Andrea hatodikos és Patyerek Réka negyedikes tanulók pedig második díjjal tértek haza.
Ezt megelőzően a gitárszakosok remekeltek az újvidéki versenyen, ahol Dudás Krisztián (IV. o.) és Filip Brkljač (II. o.) első, Kiss Rebeka (I.) pedig harmadik díjat kapott. A hegedűszakosok sem vallottak szégyent a februárban Lazarevacon megrendezett, ugyancsak nemzetközi versenyen, ahol Ortó Boglárka (II.) és Dudás Virág Ervin (III.) első, Vojter Jovana és Balassa Sára pedig második díjat kapott.
A holnapi verseny után újabb megmérettetésre készülnek a topolyai zenedések, hisz alig két hét múlva már megrendezésre kerül Kragujevacon a harmonikaverseny, majd május 2-án Németországba utaznak, ahonnan 9-én térnek haza, de már másnap Ćupriján vesznek részt a szerbiai zene- és balettiskolák szemléjén. Ezen a topolyai zenedét Csőke Andrea, Papp Réka, Ortó Boglárka, Balassa Sára, Nemes Aranka (magánének), Csőke Márk (fuvola), Dudás Krisztián, Vojter Jovana, Filip Brkljač, Milica Perić (cselló), Milena Perić és Stefan Grbić (harmonika) képviseli. Nem csak a diákok, de tanáraik is igen aktívak a fellépéseket illetően, amire legközelebb május közepén négy napon át Csehországban nyílik alkalmuk, a növendékekre pedig május 14-én a mitrovicai hegedűversenyen, illetve a hónap végén a belgrádi kis virtuózok versenyén való megmérettetés vár.

FORRADALOM


Az 1848/49-es forradalom kitörésének 160. évfordulója alkalmából március 14-én az iskola ebédlőjében filmet vetítettünk. Gróf Széchenyi István életével ismerkedhettek meg az érdeklődők.
                                           

2008. március 12., szerda

KISHEGYES ÚJRATELEPÍTÉSÉNEK 239. ÉVFORDULÓJA

2008. március 24., hétfő, Templom
16.00 Komolyzenei koncert
Fellépnek a kishegyesi zeneiskolások

2008. március 26., szerda, Iskola
Válogatás a Magyar Filmnapok programjából
                   
2008. március 28., péntek
18.00 Dr. Virág Gábor: A kishegyesi iparosság másfél évszázada könyvbemutató - Az Önkormányzat tanácsterme
19.00 Építészeti kiállítás, Színház
20.00 Jazz koncert, Iskola kiállítóterme: Kaltenecker-Juhász duó
22.00 Nosztalgia diszkó, Ifjúsági Otthon
Dj Manó és barátai

2008. március 29., szombat
15.00 A Tűzoltóotthon ünnepélyes átadása
15.30 Testvér-települési megállapodás aláírása Isaszeggel és a budapesi XVI. kerülettel
17.00 Ünnepi szentmise
18.00 Az iskola kiállítótermének avatása
18.15 Nagyanyáink hagyatéka – kézműves-kiállítás
A kiállítást megnyitja: Dr. Szőke Anna
19.00 Ünnepi műsor, Színházterem
A Petőfi Sándor ME ünnepi műsora
Fellép a budapesti Big Band

KÉZMŰVES DÉLUTÁN


A KINCSE nagycsaládos egyesület Zsoldos Ildikó vezetésével és Kollár Ilona közreműködésével tojásfestést, -írást és más kézműves foglalkozásokat szervez a gyerekek számára március 16-án 15 órai kezdettel az ifjúsági otthonban.

2008. március 9., vasárnap

KÖZSÉGI FÖLDRAJZ VERSENY


A községi verseny földrajzból március 9-én volt:      
Németh György 7.b, Miljković Viktor 8.a és Kocsis Lóránt 8.a vettek részt a megmérettetésen.

2008. március 8., szombat

KÖZSÉGI MAGYAR VERSENY


A községi versenyt magyar nyelvből a feketicsi iskola szervezte meg március 8-án: 
Az eredmények: Csőke Márk 1. hely, László Andor 2. hely, Utasi Leila 2. hely, Patyerek Réka 3. hely, Kalmár Heléna 3. hely, Gere Szilvia 1. hely, Vass Nikita 2. hely, Papp Orsolya 3. hely, Gavlik Zénó 2. hely, Csőke Andrea 3. hely.

2008. március 7., péntek

ORSZÁGOS VERSENYRE JUTOTTAK TOVÁBB!


Március 7-én Szabadkán tartották meg a körzeti szavalóversenyt. Az országos megmérettetésre, ami Szécsányban lesz, Paróczi Elvira (3.a) és Miljković Tamara (8.a) jutott tovább.

NŐNAPI MŰSOR


Március 7-én 17 órától nőnapi műsor szerveztünk a színházban, ahol tarka verses-zenés összeállítással köszöntöttük diákjaink a nőket, az anyukákat, a nagymamákat, a lányokat.

2008. március 5., szerda

MAGYAR FILMEK AZ ISKOLÁBAN


Topolyán hét, Kishegyesen és Bácsfeketehegyen négy-négy vetítés
Holnap a topolyai moziban is bemutatják a Megy a gőzös című filmet, melyre annak rendezőjét, Koltai Róbertet is meghívták. A filmvetítés 18 órakor kezdődik, amit a Művelődési Ház kiállítótermében közönségtalálkozó követ a rendezővel, valamint Petróczy Sándorral, a Mozisok Országos Szövetségének elnökével. Ugyancsak holnap 20 órától az Iszka utazása című filmet vetítik, melynek rendezője Bollók Csaba. Pénteken 18 órától a Tímár Péter rendezte Casting minden című film kerül bemutatásra, 20 órától pedig a Nincs kegyelem című film Ragályi Elemér rendezésében. Szombaton 18 órától Paczolay Béla Kalandorok című filmjét láthatja a közönség, 20 órától a Szász János rendezte Ópium - Egy elmebeteg nő naplója címűt, míg vasárnap 16 órától a Macskafogó 2. - A sátán macskája című animációs rajzfilmet, melynek rendezője Ternovszky Béla. A filmvetítésekre a belépődíj felnőtteknek 100, gyerekeknek és diákoknak 50 dinár.
Kishegyesen az általános iskolában pénteken 18 órától vetítik Ragályi Elemér Nincs kegyelem című filmjét, 20 órától a Méhek tánca címűt Mispál Attila rendezésében, szombaton 18 órától Bollók Csaba Iszka utazása című alkotását, 20-tól pedig Szalai György rendezésében Az emigráns - minden másképp van című filmet, mely Márai Sándor Napló 1984-89 című műve alapján készült.
Bácsfeketehegyen a tűzoltóotthonban pénteken 18 órától vetítik az Iszka utazása, 20-tól Az emigráns, szombaton 18-tól a Nincs kegyelem, 20 órától pedig a Méhek tánca című filmet.

2008. március 4., kedd

A MEGHATÁROZÓ VÁROSÉLMÉNY


A hét végén a kishegyesi könyvtárban megtartott irodalmi esten ifj. Virág Gábor Harkai Vass Évával beszélgetett, akinek éppen a napokban jelent meg Mi volt szép C.-ben című legújabb verseskötete. A szerzőnő a kérdésekre válaszolva rámutatott, hogy erre mifelénk sokkal nagyobb hagyománya van a szabadversnek, mint a magyar nyelvterületen másutt, és ez elsősorban az Új Symposion hatásának tudható be. A folyóirat köré csoportosuló költők, Tolnai és Domonkos és még sokan mások leginkább ezt a formát művelték, ami a későbbi korosztályoknak is nagy élményt jelentett. A női író vagy költő témaköréről szólva elmondta, hogy ma sem szereti, ha ezt túlhangsúlyozzák, a feminizmus, mint mondta, különösebben nem foglalkoztatja, annak ellenére, hogy női mivoltát sosem tagadta meg. Az viszont kedvező körülmény, hogy lassan változik az a világkép, miszerint a világ fehér, európai és férfi. Köteteiről szólva elmondta, hogy számára rendkívül fontos volt a városélmény, annál is inkább, mert élete a városokban, a városok közötti utazásokban telt, többnyire Topolya, Újvidék és Belgrád között, de az ex Jugoszlávia nagyvárosai is nagy élményt jelentettek számára. A beszélgetést követően, amelyen a művelődési egyesület szavalói több verset is felolvastak, a szerző dedikálta legújabb kötetét.
                                     
Miljković Tamara Harkai Vass Éva  versét olvassa fel

2008. március 3., hétfő

SZAVALÓVERSENY


Március 3-án iskolánk volt a házigazdája a községi szavalóversenynek.   A szabadkai körzeti döntőre Paróczi Elvira (3.a), Márkus Mónika (4.c) és Miljković Tamara (8.a) jutott tovább.

2008. március 2., vasárnap

ZONGORAVERSENY


Március 2-án Šabacon szerveztek zongoraversenyt, ahol diákjaink ismét bizonyítottak:    
Papp Orsolya 1. helyezett, Patyerek Réka 2. helyezett lett.

2008. március 1., szombat

ECDL


A március 1-jén megtartott ECDL – informatika versenyen Juhász Egon és Szőke Karolina vett részt. Gratulálunk szorgalmukért!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...