"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2008. október 31., péntek

HALLOWEEN DISCO

2008. október 28., kedd

CETINJEI VENDÉGEINK VOLTAK


A szülőföld vonzásában

A montenegrói székváros küldöttsége járt Kishegyes községben
A gazdasági kapcsolatok megerősödését is remélik az együttműködéstől (Sáfrány Attila)
Cetinjének, Kishegyes testvérvárosának a küldöttsége járt a hétvégén a község három településén, Szeghegyen, Bácsfeketehegyen és Kishegyesen.
A „baráti találkozás” elnevezésű kulturális rendezvénysorozat során péntek este Szeghegyen Slavka Daković költőnő és Đoko Mirković költő, publicista tartottak irodalmi estet, szombat este pedig a szeghegyi montenegróiak Krstaš nevű egyesületének klubjában montenegrói ételek és italok kóstolóval egybekötött bemutatóját tartották. A bácsfeketehegyi Vinum Lódi pincészetbe látogatva viszonzásképpen a látogatók is megízlelhették az itt termő alföldi borokat. A cetinjeiek montenegrói alkotókat és történelmet bemutató könyvcsomagot ajándékoztak a község mindhárom általános iskolájának. A cetinjeiek hangsúlyozták, azt szeretnék elérni, hogy azok a montenegróiak is, akik már Vajdaságban születtek, megőrizzék a kapcsolatot a szülőhazával.
Kishegyes község vezetősége igyekszik jó kapcsolatot fenntartani mind az erőszakkal elüldözött németekkel és utódjaikkal, mind az idetelepültek szülőhazájával. Egy napon és egy időben járt a községben az elüldözött svábok és a cetinjei küldöttség is. Az utóbbiakat fogadó Pál Károly, a községi képviselő-testület elnöke elmondta, hogy a jó kapcsolatok fenntartásán túl a testvérvárosi viszonyt más montenegrói településekre is ki szeretnék terjeszteni. Mint mondta, remélik, hogy a montenegrói állam ösztönzésével ez az együttműködés gazdasági jelleget is ölt majd a jövőben. Szeghegy az egyetlen település Szerbiában, ahol a montenegróiak abszolút többségben élnek, központja és kiindulópontja lehetne a montenegrói beruházásoknak. Kiemelte, a községi vezetés a helyi lakosság igényét elfogadva nem kíván akadályt gördíteni, hogy a szeghegyiek a montenegrói egyház keretében ápolják vallási életüket.
Petar Radovanović polgármesteri tanácsos átadta a montenegrói székváros polgármesterének, Mile Jankovićnak az üdvözletét, s egyúttal meghívta a kishegyesieket, hogy november 13-án együtt ünnepeljék Cetinje város fölszabadulását. A cetinjeiek a kishegyesi község diákjait is vendégül fogják látni a Lovćen nemzeti parkban.

2008. október 25., szombat

MŰVÉSZTELEP


Szeretettel meghívjuk a kishegyesi Dévics Imre Művésztelep kiállítás megnyitójára, amelyet 2008. október 30-án (csütörtökön) tartunk 10.00 órakor a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola kiállítás csarnokában.

2008. október 22., szerda

RAGASZTÓZÓ GYEREKEK


A kishegyesi helyzet is gyors és hatékony intézkedéseket kíván – A fiatalok körében egyre gyakrabban tapasztalható a kábítószer-élvezés
                                   Ragasztós zacskók a parki bokor tövében… (Sáfrány Attila)
Egyetlen település, így Kishegyes sem vonhatja ki magát társadalmi hatások alól, épp ezért nem számít meglepetésnek a hír, hogy a fiatalok körében a faluban is egyre komolyabb problémát jelent a kábítószer-élvezet veszélye. Az viszont már több mint megdöbbentő, hogy az iskolában az alsósok között is szembesülni kellett a ragasztózás problémájával.
Igaz, erre csak következtethetnek. Molnár Mártától, a kishegyesi iskola igazgatónőjétől hallottuk az esetet, miszerint az egyik kisdiák ragasztóval bekent arccal érkezett az oktatásra, világos jeleként annak, hogy előtte ragasztózhatott. A rendőrséggel kapcsolatba lépve azt a választ kapták, hogy amíg rajta nem kapták őket, addig semmit sem tehetnek, legföljebb azt – ami a helyi civil szervezet, a nők fóruma bevonásával meg is történt –, hogy fölhívják az árusok figyelmét, ezeket a gyerekeket ne szolgálják ki, ha ragasztót szeretnének vásárolni. A képen látható illusztráció, a három ragasztós zacskó az egyik parki bokor tövében világosan mutatja, hogy nem légből kapott állításokról van szó.
A leginkább veszélyeztetett korosztálynál, a fiataloknál a fölvilágosítás sokat segíthet. A kishegyesi nyolcadikosok a helyi önkormányzat támogatásával az idén először jártak Szabadkán, ahol a Metamorfózis nevű állandó kiállításon a kábítószer-élvezet káros hatásaival ismerkedhettek meg. Amint Csőke Csilla osztályfőnök tájékoztatott, ez nem szájbarágó módon, nem is az erkölcsi fensőbbség intő szavával történt, hanem élményközpontúan és párbeszédre serkentve a fiatalokat. Mint mondta, a fiatalokra, de őrá magára is mély benyomást tett a látogatás. Több szobán át haladva jutottak el a végpontig, s mindegyik helyiségben valami szembesítő élményben volt részük.
– Az utolsó szoba egy zsákutca volt, ahonnan csak visszafelé vezetett kiút. Idáig eljutni mintegy két óráig tartott, visszafelé egy perc alatt is kijuthatott az ember, de a kábítószer-élvezőnél ez pontosan fordítva van, a drog nagyon gyorsan leépíti az embert, fölépülni viszont csak hosszadalmasan és nagy kínlódások árán lehetséges, ha egyáltalán lehetséges – összegezte Csőke Csilla a szabadkai oktató kirándulás központi üzenetét.
A gyerekek tájékozottsága is megdöbbentő
– Én csodálkoztam, hogy a gyerekek szinte mindent tudtak a kábítószerekről és azok hatásairól. A morfiumtól például rögtön tudták, hogy milyen hatása van, miből készül, s hogy hol lehet beszerezni. Hogy a speedet a discóban, a heroint a drogdillernél, a ragasztót a boltban vehetik meg…
Az osztályfőnök szavai szerint a legtöbb szó a ragasztóról, a szegény ember pusztító hatású kábítószeréről esett, ami az agyban megöli az idegsejteket, melyek sohasem regenerálódnak. A ragasztó így néhány év alatt teljes szellemi leépülést eredményezhet.
A fiatalok körében terjedő kábítószer-élvezet okai sokrétűek, megelőzésében a nevelés két tartóoszlopának, a családnak és az iskolának döntő szerepe lehet.
Molnár Márta, a kishegyesi általános iskola igazgatónője a tanárok és a szülők együttműködésének a fontosságára hívja föl a figyelmet arra bátorítva a szülőket, hogy ne csak a szülőértekezleteken jelenjenek meg. Elmondása szerint a szülőkkel való együttműködés nem mindig zavartalan, így nemrégiben azt kellett tapasztalniuk, hogy az egyik osztály szülőértekezletére a szülőknek a fele sem jött el. A másik negatív tapasztalat, hogy sajnos leggyakrabban a nem problémás gyerekek szüleit láthatják. Az igazgatónő hozzátette, hogy a konzultációknak nem a számonkérés vagy a megrovás, hanem a megoldáskeresés a célja, hiszen komoly, tartós eredményeket az iskola egyedül a szülőkkel szorosan együttműködve érhet el.

2008. október 20., hétfő

2008. október 18., szombat

AZ UTÓDOKTÓL KÖLCSÖNBE KAPOTT FÖLD

Környezettudatos gondolkodásra nevelnek a kishegyesi iskolában
                                        A legaktívabbak: a 7 b osztályosok, Magó F. Emese tanárnővel (Sáfrány Attila)
A legaktívabbak: a 7.b osztályosok
A környezettudatos gondolkodás, akárcsak maga a kifejezés, vidékünkön rövid múltra néz vissza. A „gyerekeiktől kölcsönbe kapott Föld birtokosai”, a szülők többsége annak idején, az iskolában nem is hallhatott erről a fogalomról. Számukra az jelentheti a kijózanodásra sarkalló ismeretanyagot, ami a médiából szűrten eljuthat hozzájuk, vagy az, amit maguk is a bőrükön érezhetnek, például a globális fölmelegedéssel járó, végletek között táncoló szeszélyes időjárás. A fiatalokkal más a helyzet, ők a szülők együttműködésével és az iskola bevonásával már idejekorán ránevelhetők a környezettudatos gondolkodásra. A kishegyesi általános iskolában nagy figyelmet fordítanak erre. A kis lépések módszeréhez folyamodtak. A műanyag üvegek gyűjtésével kezdték, azzal a kitűzött céllal, hogy az összegyűjtött hulladék után kapott pénzösszegből az iskolai könyvtárba egy számítógépet vásárolnak. Molnár Márta igazgatónő szavaiból az tűnt ki, hogy a gyerekeket nem kellett unszolni, a polgári nevelés tantárgyát választók ötleteikről levélben rendszeresen értesítik az igazgatónőt, és maguk vetették föl a javaslatot. – Már a fél pince tele van műanyag üvegekkel. Szöllősi Tamás készített egy présgépet, amivel összesajtolhatják a műanyagot. A hulladékért kapott összegből a polgárisok egy számítógépet szeretnének vásárolni, de ehhez egyelőre még sok üdítős palackra van szükség, ezért arra kérnék mindenkit, aki segíteni szeretne, hogy hozza el, vagy a diákokon keresztül juttassa el az iskolába az összegyűjtött palackokat – üzeni az igazgatónő. Magó F. Emese tanárnő, a műanyagüveg-gyűjtő akció főszervezője szerint a polgárisok maguk javasolták, hogy környezetvédelemmel foglalkozzanak. – A legújabb akciónkban plakátokat szeretnének összeállítani és kirakni az iskolába, amik arról tájékoztatnak, hogy miként lehet energiát megtakarítani, s a gyerekekben tudatosodjon, hány liter vizet használ el például egy háztartás. Az órán fölolvastuk, melyik anyag hány év alatt képes lebomlani. A gyerekek megtudhatták, hogy 1 kg szárazelem 8000 liter vizet képes beszennyezni. Ez egy háztartás egyhavi szükséglete – fejti ki a tanárnő. A iskolában egyébként a szárazelemeket és az elhasznált akkumulátorokat is gyűjtik. A környezettudatos nevelés hatása nem áll meg a gyerekeknél. – A gyerekek nagy lelkesedéssel dolgoznak, a legügyesebbek a 7 b-sek voltak, ők szekérszámra hozták a műanyag üvegeket. A gyerekek figyelmeztetik a szülőket a környezet kímélésére, akik eddig is tudtak az egyes hulladékok környezetkárosító hatásáról, de nem tettek ellene. A szelektív hulladékgyűjtés nem volt ismeretlen a kishegyesiek előtt, de ez azt jelentette, hogy a kertben égették el a kiválogatott műanyagot. A felnőttekre gyakorolt hatást én is tapasztalhattam, a piacon vásárolva, amikor legutóbb visszautasítottam a műanyag zacskót, azt a megjegyzést kaptam az árustól: már ön is környezetbarát? – mondja mosolyogva a tanárnő. Magó F. Emese tapasztalatai szerint a tanulóknak körülbelül 70 százaléka nyitott a környezettudatos gondolkodás iránt, 30 százalék lehet azoknak az aránya, akik még nem jöttek rá, hogy rajtuk is múlik, a gyerekeik milyen világban fognak fölnőni. A tanárnővel való beszélgetés előtt kérdéseket tettem föl a hatodikosoknak, s engem is meglepett, hogy mennyire tájékozottak. Pontosan tudják, mit jelent a szelektív hulladékgyűjtés, a globális fölmelegedés, az üvegházhatás stb. A legtalálóbb talán az a válasz volt, amit az ózonlyuk hatására rákérdezve kaptam: – Ha az ózonlyuk nagyobb lesz, ez azt jelentheti, hogy a mi gyerekeink is rákosak lesznek – mondta az egyik kislány a 6 a-ból.

2008. október 13., hétfő

LESZ ÚJ TORNATERMÜNK!

Megújul a tornaterem
137_1.jpg
Felújítás alatt a Kishegyes-i Kísérleti Általános Iskola tornaterem padlózata.
A Tartományi Nagyberuházási Alap Irodától kapott támogatásból, megkezdődtek a munkálatok.
Az előkészületekben segédkeztek az iskola tanulói és a civil szolgálatot töltő kiskatonák is.


137_2.jpg

2008. október 6., hétfő

GYERMEKHÉT


FELSŐSÖK
HÉTFŐ - Kézműves műhely – Patyerek Réka (gyöngyfűzés) – 15,00
   - Kirakodó vásár – Piactér vagy az 56-os épület folyosója  – 15,00
               - Elemér – koszorúzás – indulás 6,45-kor a pék elől
KEDD – Sportnap – 3. óra után a focipályán futóverseny + játék, kirándulás
SZERDA  - Fordított nap (tanárok a diákok, diákok a tanárok)
      - Tanítás után Activiti (tudásvetélkedő)
CSÜTÖRTÖK  - Tanítás után DIÁK – TANÁR mérkőzés – LÁNYOK
        - 18,00-tól MOZIEST
PÉNTEK      - Tanítás után DIÁK – TANÁR mérkőzés – FIÚK
  - 19,00 – 21,00   DISCO

2008. október 5., vasárnap

ARADI VÉRTANÚK

Vasárnap, október 5-én, délután 16 órakor alkalmi műsor keretében emlékeztünk a tizenhárom aradi vértanúra a nyugati temetőben. A műsort a Helyi Közösség és a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szervezte. Diákjaink is részt vettek a megemlékezésen. 

2008. október 3., péntek

4 TOVÁBBKÉPZÉS


Sikeresen pályázaton nyertünk ismét. Az Oktatásügyi Minisztérium a mi iskolánkat is kiválasztotta, így továbbképzéseket szervezhetünk a munkatársainknak. 4 képzést választott ki Tantestületünk:

OOŠ “ Adi Endre”
Mali Iđoš
03.10.2008.
Del. Br._____________
                                                                                  MINISTARSTVO PROSVETE
                                                                                  ŠKOLSKA UPRAVA  - SOMBOR
Poštovani,
Veliko nam je zadovoljstvo što smo među izabranim školama koji su uključeni u program Republike u oblasti stručnog usavršavanja zaposlenih obrazovnih institucija za 2008. godinu.
Pošto nam jako puno znači da možemo organizovati seminare koji će nam pomoći u poboljšanju uslova, i efikasnosti nastave izuzetno smo Vam zahvalni. Izabrali smo takve seminare koji će nam biti od velike koristi, i povećati efikasnost našeg rada.
                                                                                  Hvala Vam!

Izabrani seminari su:
  1. Romsko dete i škola (broj: 537) – obavezan
Autori: dr. Sunčica Macura – Milovanović, Sanja Tatić – Janevski, Mirjana Kovačević
Organizacija, institucija koja podržava program: Društvo učitelja Beograda
Koordinatori: Mirjana Ilić, Milijana Arsić
Teme koje se obrađuju: Istorija, društveni položaj i obrazovanje Roma, Uzroci školskog neuspeha romske dece, Teškoće u procesu učenja/podučavanja romske dece, Podsticanje samopoštovanja dece, Motivacija za školsko učenje, Individualizacija nastavnog procesa, Saradnja sa roditeljima
Ciljna grupa: učitelji osnovnih škola koji u svojim odeljenjima rade sa romskom decom, nastavnici i stručni saradnici i direktori osnovnih škola, saradnici na projektima i programima čija su ciljna grupa romska deca
Trajanje programa: 2 dana, 16 sati
Datum: do 1. decembra 2008.
Učesnici: 25 osoba

  1. Sigurna škola – živimo bez nasilja (broj 487) – izborni
Autori:     Slavica Adamović, psiholog
                  Milica Bristina – Kočiš, pedagog
                  Ljiljana Borđoški, psiholog
Organizacija, institucija koja podržava program: ŠOSO „Milan Petrović“ Novi Sad, Centar za socijalni rad grada Novi Sad
Koordinator: Ljiljana Bordjoški
Teme koje se obrađuju: Upoznavanje problema nasilja, Razumevanje problema nasilja i razvijanje nenasilnih modela komunikacije, Upoznavanje sa mogućim intervencijama u situacijama nasilnog ponašanja, Upoznavanje protokola reagovanja u mreži institucija u situaciji nasilja, Priprema učesnika za rad sa učenicima
Ciljna grupa: nastavno osoblje, stručni saradnici, direktori i članovi saveta roditelja
Trajanje programa: 2 dana, 15 sati
Datum: 8-9. novembar 2008.
Učesnici: 16 osoba

  1. Praktične metode rada u inkluzivnom kontekstu ( broj 551) - obavezan
Autori: mr. Slavica Marković
Organizacija, institucija koja podržava program: ŠOSO „Milan Petrović“ Novi Sad,  
Save the Children, UK; Društvo učitelja Novog Sada
Koordinatori: Mirjana Lazor
Teme koje se obrađuju: Mogućnosti inkluzije kroz različite programe, Metode i tehnike rada u inkluzivnom kontekstu, Pripremne aktivnosti, Stimulacija razvoja kroz različite vrste igre, Rad sa decom u funkcionalnim ( životnim) situacijama, Specifičnosti saradnje i savetovanja roditelja dece sa smetnjama u razvoju
Ciljna grupa: vaspitači, učitelji, stručni saradnici, defektolozi, roditelji
Trajanje programa: 2 dana, 12 sati
Datum: 28-29.novembar 2008.godine
Učesnici: 30 osoba

  1.  Prevencija školskog neuspeha – metodološko usavršavanje učitelja na mađarskom jeziku    (broj 552) - obavezan
Autori: Pavlović Marta, Dudaš Zita, Pete Ištvan
Organizacija, institucija koja podržava program: Učiteljski fakultet na mađarskom nastavnom jeziku iz Subotice
Koordinatori: Pavlović Marta
Teme koje se obrađuju: Metodologija prepoznavanja individualnih razlika, Kognitivni verbalni aspekti usvajanja intelektualnih školskih veština početnog čitanja, pisanja i računanja; Meiksnerova metoda za prevenciju i reedukaciju disleksije; Razvijenost grafomotorike i usvajanje početnog pisanja; Mogućnosti primene psihomotornih vežbi; Prevencija i reedukacija diskalkulije; Izrada individualnog plana napredovanja
Ciljna grupa: učitelji koji predaju na madjarskom jeziku
Trajanje programa: 2 dana, 16 sati
Datum: 24-25. oktobar 2008.
Učesnici: 20 osoba

                                                                 S poštovanjem:
                                                                                  Molnar Marta, direktor škole

            Mali Iđoš, 03.10.2008.                                  ________________________
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...