"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2009. február 26., csütörtök

SZÍNPOMPÁS TÉLTEMETŐ FELVONULÁS


Az iskola és az óvoda az idén is megszervezte a farsangi felvonulást
Jól esett a tea és a fánk a felvonulás után (Papp Imre)
Jól esett a tea és a fánk a felvonulás után
Az Ady Endre Kisérleti Általános Iskola valamint a Peter Pan Iskoláskor Előtti Intézmény az idén is megszervezték a farsangi jelmezes felvonulást, amelyben a gyerekeken, diákokon kívül kivették részüket a pedagógusok és a szülők is. A színpompás téltemető felvonulás a piactéren kezdődött, innen indultak az iskolások falujárásra, majd a II.Rákóczi Ferenc utca végén csatlakoztak hozzájuk az óvodások is s a Dudás Kálmán utcán és a Főutcán végigvonulva a piactérre tértek vissza, ahol az anyukák jóvoltából finom farsangi fánk és meleg tea fogadta a gyerekeket és az egybegyűlt helybelieket is. A tavasz, a húsvéti idő kezdetét jelző álarcos felvonulást a művelődési egyesület és az oktatási intézmények több évvel ezelőtt újították fel, s azóta rendszeresen meg is tartják.

SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTÉS


Lendületes kezdést vett a szelektív hulladékgyűjtés Kishegyes községben
Külön tárolók a papír, a műanyag, az üveg és az alumínium számára (Lakatos János)
A közelmúltban szelektív hulladékgyűjtésre szolgáló konténereket helyeztek el a kishegyesi községháza udvarán. A kezdeményezés még új az emberek számára, a tárolókba belepillantva az üveg és a műanyag számára kijelöltben is elég sok papír szemét akadt, de minden kezdet nehéz.
Az akcióról kérdeztem Csóré Róbertet, Kishegyes polgármesterét:
- A község három éve kezdte az együttműködést öt másik községgel, egy regionális szeméttelep kialakításának érdekében. A megvalósítás első lépése, hogy az érintett községekben zöld szigetek létesülnek, amikkel a szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítjük. A kishegyesi és a bácsfeketehegyi iskolákban már helyeztünk el konténereket a műanyag flakonok és az alumínium dobozok számára, illetve Bácsfeketehegy és Kishegyes központjában is létesült egy-egy zöld sziget. Terveink között szerepel, hogy tavaszig mind a négy óvodába, valamint mind a három iskolában és helyi közösségben ilyen konténerek helyezünk el. Az így összegyűjtött hulladék átvételét és elszállítását a község szervezi, de a befolyó, szerény jövedelem sorsáról a három helyi közösség fog dönteni. Kishegyesen létezik egy olyan megállapodás, hogy ezt az iskola fogja megkapni, mert az iskola az egyik legnagyobb gyűjtő.
- Milyen további lépéseket terveznek ez ügyben?
- Most pályázunk egy mobil prés megvételére, ami az összegyűjtött hulladékot préseli és bálázza is. Így a tárolás és az eladás is sokkal egyszerűbb lesz. Tervezzük, hogy a jó idő beköszöntével egy nagyobb bemutatót szervezünk a meglévő zöld szigeteknek, és a szelektív hulladékgyűjtésnek. Emellett tervben van még a szemételhordás és a szeméttelepek működésének megreformálása. Erre az elkövetkező két-három hétben fog sor kerülni.

2009. február 25., szerda

ADSL


A szerbiai Telekom bejelentette, hogy minden általános és középiskolának ADSL internethozzáférést biztosít, mégpedig szimbolikusan havi 1 dinárért. A bejelentést Žarko Obradović oktatásügyi miniszter is megerősítette. Iskolánk is pályázott, nyert is. Szeptembertől már ADSL-lel internetezhetnek diákjaink.  

A SZÜLŐI ÉRTEKEZLETEKRŐL


     A szülői értekezletek emlékeimben mindig valami titkos szeánszként szerepeltek. Gyerekként nagyon szerettem volna én is részt venni rajta, csak úgy titokban, hogy mit is mond az oszi, a többi szülő... És mindig nagyon vártam, hogy anyu vagy apu hazaérjen, hogy elmesélje, miről is volt ott szó.... Meg is beszéltük a dolgokat, hogy most büszke rám, vagy most épp nem igazán a legboldogabb... És akkor ilyen vétkeink voltak, hogy súgtunk, meg szünetekben az aktuális szimpátiánkkal levelet váltottunk.... Ami órán természetesen kiesett a füzetünkből... Azóta már én is szülői értekezletre járok és már tartottam is. Tartani egyáltalán nem volt olyan borzasztó. Először is a szülő partner, segítség. Nagyon fontos, hogy csapatként dolgozzon együtt tanár és szülő. Másképp nem megy. Ezt kellett elérnem 25-26 gyermek anyukájával, apukájával, akik mind idősebbek és tapasztaltabbak voltak nálam.  Így utólag is köszönöm mindenkinek a segítséget.
     Éppen azok nem jönnek el sajnos, akiknek pedig kellene, mert probléma van a gyerekükkel. A mondat gyakorlatilag majdnem minden igazgató és tanár szájából elhangzott már. Az iskolákban bevett gyakorlat az évenkénti négy szülői értekezlet. Megértem, hogy egyszer valaki nem ér rá... Jó, legyen dolga másodszor is... De akiket évekig nem látunk..... Onnan jutott eszembe ez a téma, mert a nyolcadikosok szülői értekezletén elég kis számban képviseltették magukat a tisztelt szülők. Pedig olyan dolgokról volt szó, mint a ballagás, a felvételi... Ha ez nem fontos téma, akkor mi az???? A felvételitől, hogy hova iratkozik a gyerek, az egész élete múlik...
      Az ugye olyan természetes, ha valaki tanárnak megy, akkor a legtöbb, amit elérhet, hogy van egy saját zsivány bandája. Értük felel, őket óvja, védi, neveli, irányítja. Minden osztályfőnök teszi is a dolgát. Sokszor többet tudunk a kisdiákról, mint saját szülei... A tanító vagy tanár nem azért beszél a problémákról, hogy ezzel bárkit is zavarba hozzon. Persze a lelke mélyén mindenki arra vágyik, hogy az ő csemetéjét mindig csak dicsérjék, csak jót mondjanak róla. Akadnak olyanok, akik felismerik, hogy néhány dologban úgysem fog csúcsteljesítményt nyújtani a család ifjú sarja, mert nem rendelkezik az ehhez szükséges adottságokkal. Nem kell megijedni, ezt a tanár is felismeri, tisztában van vele, kitől mit lehet elvárni. A cél az, hogy közös együttműködéssel ki lehessen hozni az adott nebulóból a maximumot, és felfedezni, hogy mihez van érzéke.
     De az, hogy a diákok elküldenek simán bennünket szebb égtájakra, hogy kegyetlenül káromkodnak, hogy zavarják az órát – ez a mi időnkben nem volt... Vagy a tanár “elintézte” a rendetlenkedőket... Ugye, mindannyian emlékszünk rá???? Ma már más módszerek vannak.... Sajnos – mondja sok szülő...
     Ha legalább egy szülő elszégyelli magát, és tiszteletét teszi az iskolában, a tanítónál, az osztályfőnéknél, már megérte leírnom ezt.... És köszönet azoknak, akik törődnek gyerekükkel, megtisztelik szülői értekezleteinket jelenlétükkel!

2009. február 20., péntek

FARSANG

FARSANG


Február 2o-án sikeres farsangot szerveztünk az óvodával közösen. A gyerekek (sok helyen a szülők, óvónük) nagyon ötletes jelmezeket készítettek. Az idei farsang a környezetvédelem jegyében zajlott. A fölsősök ezzel is szerették volna felhívni a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtésre. Az iskolában továbbra is várjuk a műanyag palackokat! 

A CSALÁD ÉS AZ ISKOLA


     „A család bizonyos tekintetben végzet, s ha nem is visszavonhatatlanul az, mindenképpen egyike a leghatékonyabb sorsformáló erőknek.”
(Kolozsvári G. Emil) 
     Sorsunk, hogy mindannyian valamilyen család keretében kezdjük meg életünket. A család szerepe, hogy írott és íratlan szabályaival, erkölcsi normákkal szabályozza a szülők felelősségét a gyermekek felneveléséért, gondozásáért. A család a társadalmi normáknak és értékeknek a közvetítője. Egyre nagyobb nehézséget jelent, hogy a családon belül meglazultak a gyermekek hagyományos kötelékei. A szülők egyre kevesebb időt töltenek velük. Felbecsülhetetlen érték, ha a család tagjai együtt élnek, és nem csak egymás mellett! A gyermekek kevés időt töltenek szüleikkel együtt, így az alapvető gyermeki szükségleteik – szeretet, védettség, bizalom, odafigyelés – kielégületlenül maradnak.
     Mit tehet az iskola? Az iskola és a család pozitív kapcsolata mindig fontos volt. Az iskolának soha nem közömbös, hogy a gondjaira bízott gyermek családja együttműködik-e vele vagy passzivitásba vonul, esetleg ellentétbe kerül az iskolával. Pedig céljaik azonosak, A GYERMEK BOLDOGULÁSA.
     Az együttműködés egyik alapfeltétele, hogy a tanító, az osztályfőnök ismerje tanítványi szüleit. Erre több lehetőség nyílna, ha a szülők is nyitottak lennének.
     Az iskola és a család együttműködésének formái a szülők fogadása és a szülői értekezletek.
     Amikor első osztályba indulnak a gyerekek – az elsősök fogadásán megtelik az iskola, alig lehet beférni az osztályba – és azután???? Hová tűnnek az érdeklődő szülők??? Elszomorító, elgondolkodtató, hogy a szülők miért nem érzik fontosnak, hogy figyelemmel kísérjék gyermekeik iskolai életét?! A szülői értekezleteken, szülők fogadásán a pedagógus mindig ugyanazon szülőket látja. A többieknek nem fontos tudni, hogy mi történik gyermekével?
     Elszomorítóak a tények. Vajon otthon mennyi időt tölt el a szülő a gyermekekkel? Ha értenék a statisztika rejtelmeihez, mélyreható elemzésre alkalmas grafikonokat készíthetnék, amelyeken meredeken zuhannak a gyerekekkel töltött időt jelölő vonalak.
     Tudjuk mindannyian, hogy nehéz napokat élünk. de a gyerek nem tehet erről, ő elvárja a figyelmet, a törődést, az odafigyelést. S ennek egyik fontos feltétele az, hogy a szülő érdeklődjék gyermeke felől.
     Pedig hát az édesanyák, édesapák, akiknek iskolás fiuk, lányuk van, ugyan mikor legyenek sokat, nagyon sokat együtt a gyerekükkel, ha nem akkor, amikor az iskolás. Vagy kétéves. Vagy ötéves. Vagy tizenöt. Vagyis akkor, amikor szüksége van apjára, anyjára, mert gondja van, mert öröm érte, mesét kér, vagy ő maga akar mesélni, kérdezni szeretne és feleletet vár. Az együttlétek tartalma és formája persze más és más. Játszhatnának, mesélhetnének, beszélhetnének, csak úgy….
Sipos Berta
iskolánk  nyugdíjas pedagógusa

2009. február 16., hétfő

VALENTIN NAP


Valentin napon ismét postások jártak az iskolánkban. Az idén a negyedikesek és az 5.a osztály diákjai osztották szét a több száz levelet, amit a szerelmesek világnapján írtak egymásnak a gyerekek.
                                             

2009. február 11., szerda

TETŰ

Egészségügyi nővérek járnak rendszeresen iskolánkba. Kurin Beáta és Tóth Ilona rendszeresen átnézi a gyerekek haját, bőrét. A gyerekek tisztaságát is ellenőrzik. Ismét tetűjárvány van, ezért kérjük a szülőket, folyamatosan “bogarásszák” gyerekeiket. A Vöröskereszt is bekapcsolódott a tevékenységbe, nekik köszönhetően tetű elleni sampont lehet igényelni az egészségházban, a gyerekorvosnál.

MIBŐL TANULNAK MAJD ELSŐSEINK?


Ez egy jó kérdés. Senki nem tudja. Vannak elképzelések, de ez hogy fog megvalósulni a gyakorlatban, a miniszteren kívül senki sem tudja elképzelni. Lesz is könyvük, meg nem is. Vagyis az elsősök kapnak ingyen tankönyveket, de egy tollvonást sem szabad írni egyikbe sem, nem szabad összegyűrni, használni, mert vissza kell majd adni... A következő generációnak... És akinek a gyereke véletlenül kicsit festeget, annak ki kell fizetnie a tankönyv árát. Az iskolában mi is nézegettük a könyveket, munkafüzeteket. Esély nincs, hogy enélkül tudjanak dolgozni, hiszen a könyv és a munkalap is kitöltős. A tanítók országszerte elégedetlenek ezzel a javaslattal. Követtem én is a sajtóhíreket. A miniszter úgy nyilatkozik, hogy ő sem írt a könyvekbe, mégis miniszter lett, az oktatásban dolgozók, és akinek van idősebb gyereke, az sem nagyon tudja elképzelni, hogy hogyan is lehet majd tanulni... Valójában lesz tankönyvük, de a feladatokat nem lehet benne megoldani...
    Ötletileg nem rossz a minisztérium javaslata, hogy könnyítsen a szülőkön, de hogy azzal nincsenek tisztában, hogy a kicsi elsősök hogyan használják a könyveket, az is biztos. Rányomják a veruzát, törölnek, javítanak... Átnéztem én is kicsi fiam tavalyi könyveit. Kis házikók vannak benne, hogy ez a házi feladat, mosolygós arcok a szép olvasásért, vonalhúzásért. A feladatok is olyanok, hogy valamit alá kell húzni, össze kell kötni, le kell rajzolni, ki kell szinezni.
    Vagy olyan könyveket kellene tervezni, amelyikben nincs semmilyen feladat. De ez egy újabb reform már megint!!! Már így sem lehet követni, hogy melyik generáció melyik tanterv szerint halad. Belgrádban voltam a héten egy szakmai tanácskozáson, amit Žarko Obradović miniszter tartott. Egy világszintű felmérés szerint a szerbiai gyerekek nem tudnak helyesen írni, olvasni, nem tudnak logikusan gondolkodni… Szerbia 15o ország közül a 148-ik helyen áll. Ezért újabb reformokat helyezett kilátásba.
    És az sem eldöntött kérdés, hogy melyik tankönyvkiadó könyveit fogják kölcsönbe kapni a kisdiákok... Mert iskolánkban is több kiadótól használjuk a  könyveket. És mi lesz a házi olvasmányokkal? Könyvtárunkban nincs annyi, hogy minden gyereknek jusson...
     Több iskola is azt fontolgatja, hogy felajánlja a szülőknek, hogy megvásárolják a tankönyvcsomagot. De ezt most még nem lehet, míg nem tudjuk, hogy végül is milyen könyveket használhatunk... Majd kiderül. Egyelőre annyit tudunk, hogy két magyar és egy szerb első osztály indul őszre.
     Az iskola többi diákjának már meg is rendeltük a tankönyveket. Az idén is a szülők választhattak, hogy mit vásárolnak meg. Ezt egyetlen környékbeli iskola sem tette, hanem csak csomagban lehetett megrendelni. Mi ismét szerettünk volna kedvezni a szülőknek, hogy ezzel is könnyítsünk rajtuk. Nem mindenki értékelte. 3 részletben lehet fizetni: március 15-ig, április 15-ig és május 15-ig. A község 25 diáknak biztosít ingyen tankönyvet. Megkérném a szülőket, hogy időben törlesszék a részleteket, a csekkeket küldjék be az iskolába, mert máskülönben gyerekeik nem tudnak miből tanulni őszre. A csekkekkel is segíteni szeretnénk, más iskolánkban minden szülő saját maga fizeti be az iskola folyószámlájára az összeget, és ez az uzsonnára is vonatkozik. Az iskola részéről megteszünk mindent. És köszönjük, ha a szülők is megteszik a gyerekükért.  

2009. február 10., kedd

OKTATÁSI-NEVELÉSI TÁMOGATÁS


A vajdasági általános iskolában és középiskolában magyarul tanuló diákok szülei az idén is igényelhetik az oktatási-nevelési támogatást. Az iskolátogatási bizonylatot minden gyereknek kiosztottuk. Kell még a szülő személyi igazolványának fénymásolata, és a tanuló anyakönyvi kivonata. Az okmányokat március 31-éig lehet átadni Linka B. Gabriellának. 

2009. február 4., szerda

ROMAASSZISZTENS


Novaković Jovo romaasszisztens kíséri minden nap a roma gyerekeket az iskolába. Az ő feladata a kapcsolattartás az iskolával, a község intézményeivel. Pozitív tapasztalataink vannak, hiszen a gyerekek rendszeresen járnak iskolával.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...