"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2009. március 28., szombat

FAÜLTETÉS


Március 28-án - A községi Önkormányzat önkéntes fiatalokat keresett faültetésre. A jelentkezők dicséretet érdemelnek, hiszen 15oo facsemetét ültettek el a határban.  

2009. március 27., péntek

MOZIDÉLUTÁN


Március 27. – A polgári csoport mozidélutánt szervezett. Az érdeklődők az Ellenség a kapuk előtt című filmet nézhették meg.

2009. március 25., szerda

FALUNAP

A megújulás reményében

Forrás: Hét Nap

Dátum: 2009.03.25.

Egy héten át ünnepelt Kishegyes
    Nyolcvanegy békésszentandrási katolikus magyar család megérkezésével kezdődött el Kishegyes újratelepítése 240 évvel ezelőtt, vagyis 1798 márciusában. A helytörténészek és néprajztudósok szerint nem véletlenül esett e vándorlás épp tavaszra, hiszen a megújulás reményében kerekedtek fel, s választottak új otthont maguknak a nincstelenek. Földet és megélhetést ígért nekik a királyi kincstár az akkor még gyéren lakott pusztán...
   
A kishegyesiek elődeik emlékét idézve 1994 óta ünneplik március 21-én a falu napját. Az idén rendezvénysorozattal jubiláltak az újratelepítés 240. évfordulóján, de megemlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc utolsó győztes csatájának 160. évfordulójáról, valamint a falu önkéntes tűzoltóegylete megalakulásának 135. és a Dévics Imre kerámiatelep fennállásának 50. esztendejéről is.
   
Március 17-én, kedden a helyi könyvtárban kezdődött el az ünnepségsorozat egy kiállítással és egy ismeretterjesztő előadással. A ''lila tyúk” és más húsvéti szokások címmel dr. Szőke Anna számolt be Kishegyes húsvéti néphagyományairól, majd láthattuk Kollár Ilona népi díszítőművész kiállítását, amely a Kárpát-medence mintegy 28 tájegységének hímes tojásaiból állt össze. Szerdán az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola tanulói mérhették össze helytörténeti tudásukat. A Kishegyes története elnevezésű verseny legjobbjai: Gavlik Zénó, Csőke Márk és Németh György lett -- Magó Fabó Emese tanárnő tanítványai. Csütörtökön egy készülőben levő könyv ismertetőjét hallhattuk. A szerző, dr. Virág Gábor mesélt a kishegyesi iskola történetéről a két háború között. Mondandóját gazdag képanyaggal illusztrálta. ĺ nyitotta meg a Régi hegyesi képeslapok c. kiállítást is a színház előcsarnokában, szombaton. A komolyzene kedvelői sem maradtak élmény nélkül. Szombaton délután a kishegyesi zeneiskolások: Csőke Noémi, Kovács Levente, Vojter Noémi, Péter Fanni, Toldi Blanka, Patyerek Réka, Papp Orsolya, Csőke Andrea -- Csőke András és Brezovszki Edit tanítványai -- adtak zongorahangversenyt. A rendezvény sztárvendége Horváth Benedek, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója volt. Az egybegyűlteket Molnár Márta iskolaigazgató üdvözölte, majd megköszönte az ajándékba kapott zongorát dr. Varga Györgynek, a budapesti XVI. kerületi Rácz Aladár Zeneiskola igazgatójának. (Hadd említsük meg azt is, hogy az iskola ezekben a napokban vette át azt a 14 számítógépet is, amit a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarától kapott. A komputereket a kamara igazgatója, Szatmáry Kristóf adta át.)
   
A gálaműsorra szombaton este került sor a színházban. Számos kiemelkedő politikus és közéleti személyiség tisztelte meg jelenlétével a rendezvényt. Megjelent Szigeti András, a szabadkai magyar főkonzulátus alkonzulja, Pásztor Bálint és Fremond Árpád parlamenti képviselők, Varnyú Ernő tartományi gazdasági titkárhelyettes, dr. Bíró István tartományi képviselő, Papp Árpád, az MNT elnöki tanácsadója, Hatvani Miklós -- Isaszeg, Mackó József -- Kelebia, Pék Zoltán -- Zenta polgármestere, Kovács Rajmond, a budapesti XVI. kerület alpolgármestere, valamint a helyi önkormányzatok, művelődési egyesületek és civil szervezetek képviselői, küldöttei.
   
A jelenlévőket ifjú Virág Gábor, a kishegyesi helyi közösség titkára köszöntötte, s az ünnep jelentőségét méltatva az emlékezők kötelességéről is beszélt. A kishegyesi helyi közösség tanácsának 2009. március 13-ai határozata alapján a falu szellemi kincsének gyarapításáért díszpolgárrá avatták Németh Istvánt, dr. Matisa Lászlót és posztumusz Rác Józsefet (1946--2005). Kishegyes népszerűsítéséért és rangjának emeléséért köszönő oklevelet kapott Lajkó Félix és Rúzsa Magdolna. A kitüntetetteknek az oklevelet Csóré Róbert polgármester adta át.
   
Az estet a helybeli Petőfi Sándor ME népi táncegyütteseinek (Rizgetős, Garagulya, kiscsoport) színvonalas alkalmi műsora zárta. A Táncából világlik ki a jellem c. koreográfia Patyerek Csaba és Orsolya, Utasi Péter, Kovács Hanna, Kisimre Árpád és Kisimre Szerda Anna munkáját dicsérte.
   
A falunap a vasárnapi sakk szimultánnal (a tűzoltóotthonban Kókai Péter nagymester találkozott e sport szerelmeseivel), a Szent Anna-templomban megtartott ünnepi szentmisével folytatódott. Pontot az i-re Lajkó Félix hangversenye tett a színházban.

k. o.

TBC


Március 25-én a 7.-8. osztályosoknak előadást szervezett a TBC-ről a Vöröskereszt.

2009. március 19., csütörtök

KISHEGYES TÖRTÉNELME


A Falunapi rendezvények keretében a Helyi Közösség versenyt hirdetett KISHEGYES TÖRTÉNELME címmel. A díjakat Virág Gábor a HK titkára adta át. Az eredmények:
1. Gavlik Zénó 8.a - az ajándéka egy laptop volt,
2. Csőke Márk 6.b - egy kerékpárt kapott jutalmul,
3. Németh György 8.b – egy könyvcsomaggal lett gazdagabb.
Résztvevők: Petrás Tibor 6.c, Hajdú Emilia 8.b, Kanyó Dániel 7.a, Tóth Anasztázia 7.b, Zsoldos Bence 8.b, Csáki Edina 8.b, Tóth Petra 7.b, Vojter Emese 7.b, Patyerek Réka 6.a, Süli Imre 7.a, Dudás Dániel 6.a.

2009. március 14., szombat

KÖZSÉGI TÖRIVERSENY


A községi történelemverseny eredményei: Nyírádi Léna 5.a – 2. hely, Kanyó Andor 5.a - 3. hely. Rasztovác Henrietta 5.a, Rácz Ramóna 5.a és  Mitrović Jelena 7.c is versenyzett.

MEGEMLÉKEZÉS


Március 14-én diákjaink is részt vettek az 1848/49-es megemlékezésen a temetőben.

2009. március 8., vasárnap

KÖZSÉGI MAGYARVERSENY


A községi magyarverseny eredményei: László Andor 6.b 1.hely, Vojter Emese 7.b 1.hely, Miljković Zoran 5.a 1. hely, Gavlik Zénó 8.a – 1. hely, Hajdú Emilia 8.b – 2. hely, Tóth Lúcia 5.b - 2. hely, Gere Szilvia 7.a – 2. hely, Csőke Márk 6.b – 3. hely. A versenyen iskolánkat képviselte még Trombitás Orsolya 5.a és Kalmár Heléna 6.a osztályos tanulók is.

KÖZSÉGI SZERB ANYANYELVI VERSENY


Lovćenac volt a házigazdája a községi szerbversenynek (anyanyelv). Iskolánkat Puškić Danijela (3. hely) és Mitrović Jelena képviselte.

2009. március 7., szombat

KÖZSÉGI MATEK- ÉS FÖLDRAJVERSENY


Két községi verseny is volt. A matematikaversenyen Purucki Zoltán 3.a, Kis Antonió 3.b, Pál László 5.c, Csernik Krisztofer 6.c, Miljković Zoran 5.a, Rác Ramóna 5.a, László Andor 6.b, Kovács Viktor 6.b, Bakorek Attila 6.c, Mitrović Jelena 7.c, Perović Gordana 7.b vett részt. A községi földrajzverseny házigazdái mi voltunk,  Németh György 8.b és Süli Imre 7.a versenyzett.

2009. március 6., péntek

KÖRZETI SZAVALÓVERSENY


Szabadkán tartották meg a körzeti szavalóversenyt. Iskolánkat Kancsár Larissza (7.a), Csáki Edina (8.b), Paróczi Elvira (4.b) képviselte. Elvira továbbjutott a  köztársasági versenyre.

2009. március 1., vasárnap

NYÍLT NAPON


Kishegyes község Ifjúsági Irodája február 28-án utazást szervezett a Vajdasági AT Képviselőház által szervezett Nyílt napra. Magó F. Emese tanárnő vezetésével iskolánkat 1o diák képviselte. 
                             
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...