"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2010. augusztus 31., kedd

ZÁRÓVIZSGA A TÁNCISKOLÁBAN

Részlet a záróvizsgáról
Szépszámú közönség előtt tartották meg a hétvégén a tánciskolások számára az ünnepélyes záróvizsgát Kishegyesen. Az idén a Petőfi Művelődési Egyesület alapfokú tánciskolájában Miló Emília vezetésével húsz hetedikes és nyolcadikos diák tanult klasszikus és standard táncokat. A fellépők tánctudását háromtagú szakzsűri értékelte, és szavazatuk alapján a tánckirálynői címet Papp Orsolya, a tánckirályi címet pedig Povazsánszki Elek érdemelte ki. A második helyen végzett Kancsár Larissa és Dudás Dániel, a harmadikon pedig Sarnyai Ajnó és Hajagos Tamás. A közönség szavazatai alapján megválasztották a bálkirálynőt és bálkirályt is, ezt a titulust Papp Orsolya és Hajagos Tamás nyerték el.

VÁRJUK AZ ELSŐSÖKET!


Mikor az elsős kisgyerek
a küszöbére lép,
úgy fogadja, mint jó Anya:
nyújtja feléje kezét.

S fogja a félénk kis kezet
nyolc hosszú éven át,
megtanít számot, betűt,
ezernyi más csodát.

És megtanítja kicsinyben
az egész életet –
te elhagyod – ő nem hagy el,
mindig ott van veled.

Tanítód és barátod ő,
testvéred és Anyád,
kicsi elsős és nagy diák:
szeresd az iskolát!

2010. augusztus 25., szerda

MARAD A TAGOZATOK SZÁMA


Az egy hét múlva kezdődő tanév előkészületei az iskolákban -KISHEGYES, BÁCSFEKETEHEGY
Egy hét múlva benépesülnek az iskolák: a kishegyesi elsősök tavalyi fogadása
Egy hét múlva benépesülnek az iskolák: a kishegyesi elsősök tavalyi fogadása
Ősztől új módszer szerint folyik az oktatás, így a kishegyesi község iskoláiban is megszűnnek a gyógypedagógiai tagozatok, pontosabban csak a most beiratkozó elsősök esetében nem lesznek speciális osztályok, mindenki többségi tagozatra jár majd. Ezzel a tagozatok száma nem csökken lényegesen, ahogy a pedagógusok mondják, az intézkedés hatása a tagozatok számára vonatkozóan csak évek múlva mutatkozik meg. Azoknak ugyanis, akik gyógypedagógiai tagozatokon kezdték meg tanulmányaikat, úgy is kell folytatniuk (a most kezdődő tanévben még mindenképpen), hiszen eddigi tantervük miatt sem tudnak bekapcsolódni a többiek oktatásába.
Kishegyesen értesüléseink szerint 58 elsős kezdi meg az iskolás éveit, vagyis három magyar tannyelvű tagozat lesz, kettő 19-19, egy pedig 20 tanulóval. Lesz továbbá egy szerb tagozat 6 diákkal. Mint elmondták, az idén is hat-nyolc olyan kisgyerek volt, akiket a felmérések alapján a gyógypedagógiai tagozatokra irányítottak volna, a szabályok értelmében azonban most ők is a többiekkel tanulnak majd.
Bácsfeketehegyen 28 magyar és 21 szerb elsőst írattak be, ami azt jelenti, hogy egy-egy tagozatot indítanak, akárcsak a korábbi években. Az iskolában két magyar és két szerb tannyelvű gyógypedagógiai tagozat is van, s remélik, hogy ezek meg is maradnak, mert ezek a nebulók egészen biztosan nem tudnának bekapcsolódni a többségi tagozatok munkájába. Számításaik szerint az inkluzív oktatás a tagozatok számát tekintve már jövőre éreztetni fogja a hatását, azaz csökken majd a tagozatok száma.
A pedagógusok egyelőre nem bocsátkoznak jóslatokba arra vonatkozóan, hogy az új oktatási módszer milyen hatással lesz a tanítás eredményességére. Ez nyilvánvalóan a jövőben fog kiderülni. Végtére is, ez nem egy egészen újfajta gyakorlat, a gyógypedagógiai osztályok bevezetése előtt a szerényebb képességű vagy fogyatékos gyerekek is egy osztályba jártak a többiekkel.

2010. augusztus 24., kedd

A VERSMONDÁS ÜNNEPE

Kétórás gálaműsorral zárult a Szép szó tábor – Közös produkciók és házibajnokság

A versmondók nyári táborának résztvevői (Fotó: Papp Imre)
A versmondók nyári táborának részvevői (Fotó: Papp Imre)
Negyvennégy fiatal vett részt az idén a Vajdasági Magyar Versmondó Egyesület nyári Szép szó táborában, amelyet az idén is a kishegyesi Kátai-tanyán tartottak meg. Vasárnap kétórás gálaműsor keretében mutatták be a szépszámú közönségnek a táborban készített előadásaikat, a legjobbak pedig megcsillanthatták versmondó tehetségüket is.
A gálaműsor kezdetén Hajvert Ákos, az egyesület elnöke üdvözölte a vendégeket, többek között Csóré Róbert kishegyesi polgármestert, ifj. Virág Gábort, a kishegyesi helyi közösség titkárát és Pál Károlyt, a VMSZ ügyvezető alelnökét, valamint a nagy számban megjelent szülőket és helybelieket. Mint mondta, a táborban ezúttal is igen komoly munka folyt, a fiatalok azonban nem csak a gálaműsorra készültek, hanem az előttük álló őszi és téli versmondóversenyekre is. Három korosztályban folyt a munka, mindegyik készített egy közös produkciót, és mindegyikben megszervezték a házibajnokságot is. Hajvert köszönetet mondott a tábor vezetőinek, Szatmári Melittának, Lódi Andreának, Fekete Ágnesnek, Pataki Andrásnak, Pál Ágnesnek, Barta Júliának, Krekity Olgának, Bori Viktornak, Farkas Hajnalkának, Csőke Csillának és természetesen a szülőknek, akik érdemesnek tartották ideküldeni gyerekeiket, illetve a támogatóknak, akik nélkül nem valósulhatott volna meg az igazi alkotómunka.
A legfiatalabbak csoportjában a házibajnokság győztese Lukács Anna lett, az ő korosztályának produkciója, amely elsősorban az egymás közti viszonyaikról szólt, versekkel, versrészletekkel ötvözve a Csillagszedő nevet viselte. A középső csoport legjobbja Csikós Dániel lett, közös előadásuk, a Kamaszkapaszkodó szintén a kamasszá válás és a szerelem, valamint a családi kapcsolatok, konfliktusok kérdésköréből merített. A legidősebb korosztályban Szarka Ákos lett a legjobb, korcsoportja produkciójának pedig azAranykor nevet adták. A Pataki András által rendezett, Arany János balladáiból készített, népdalokkal és népzenével vegyített összeállítás kétségkívül a gála csúcspontja volt, és ehhez természetesen hozzájárult a többnyire középiskolás versmondók már-már profi hozzáállása is. A produkció önálló előadásként is bárhol megállja majd a helyét.


2010. augusztus 6., péntek

MI LESZEK, HA NAGY LESZEK?


ÚJSÁGÍRÓSZEMMEL
PERLIĆ Ivan, 6/a Ady Endre iskola, Kishegyes

Már kiskoromban nagy érdeklődést mutattam a főzés iránt.
Egész kicsi voltam, amikor homokból és sárból palacsintát, tortát készítettem, amit persze meg is ettem, és csodálkoztam rajta, hogy ennek nincs olyan íze, mint amit anyu készít. A tengerparton is minden gyerek homokvárat készített, nekem akkor is az evésen járt az eszem, és ott is tortát gyártottam. Mikor egy kicsit nagyobb lettem, és anyukám beengedett a konyhába, az volt az igazi élmény. Szeleteltem, aprítottam, pároltam, turmixoltam. Csodálatos volt. Ma már komplett ebédet készítek, és persze meg is eszem, ami sajnos meglátszik rajtam. Imádok főzni, de még jobban enni. Kedvenceim az olasz ételek.
Ha tehetném, az egész napot a konyhában tölteném, és az iskolába is legszívesebben szakácsként járnék, nem pedig diákként.

VÉLEMÉNYEZTÜK
A fogalmazást Lennert Géza újságíró véleményezte.
Kedves Iván!
Jó hobbi, amiből aztán akár szakma is lehet. Méghozzá nem is akármilyen, hanem egy nagyszerű szakma, melynek értő mívelői a jég hátán is megélnek. A szakácsokra ugyanis mindenhol szükség van, magyar szakáccsal találkoztam például tavaly Aberdeenben, Skócia északi részén, de a kuvaiti Burzs-al-Arab szállodáról keresve anyagot egy nemrégi cikkemhez arra kellett rájönnöm, hogy a világ egyetlen hétcsillagos szállodája összes szakácsának legfőbb főnöke egy szarajevói bosnyák séf.
Persze nem csak pályaválasztási szempontból ragadott meg nyúlfarknyi írásod: magam is „kulcsos gyerek” voltam annak idején, édesapám egy gyár termelését irányítgatta elvileg hattól kettőig, gyakorlatilag éjjel-nappal; édesanyám meg éppen itt, a Magyar Szó szerkesztőségében gépelte be az újságírók, szerkesztők szövegeit. Munkaidő? Hol délelőtt, hol délután, ügyeletkor pedig éjszaka (is). Így lettem én fiatal korom ellenére a család szakácsa: hetente legalább kétszer-háromszor én főztem meg az ebédet. Mely aztán hol rosszabbul, hol jobban sikerült, de idővel belejöttem, mint kiskutya az ugatásba. Ismerős, ugye? Hiszen írásodból kiderül: magad is szívesen töltöd akár az egész napot is a konyhában. A főzőcskézés mellet viszont a szavakkal is jól bánsz, ami akkor sem fog megártani, ha netán valóban a szakácsszakmát választod élethivatásként.
Sok sikert kíván ehhez egy félprofi haspók: Géza bá'

2010. augusztus 3., kedd

BÚCSÚVASÁRNAP

A búcsúvasárnapi templomkoncert részvevői (Fotó: Papp Imre)
A búcsúvasárnapi templomkoncert részvevői (Fotó: Papp Imre)
A búcsú Szent Anna napján, július 26-án van Kishegyesen, s ezen a napon tartották az ünnepi szentmisét is, amelyet a környékbeli papok többsége, valamint az újmisés fiatal papok együtt celebráltak. A hagyományos búcsút vasárnap tartották, ennek elmaradhatatlan tartozéka az egy kirakodóvásár felhozatalával vetekedő bazár az iskola mellett és a piactéren. A Petőfi Művelődési Egyesületnek köszönhetően a búcsúvasárnapi hagyományok részévé vált a vasárnap esti templomkoncert, amelyet húsz éve szerveznek meg minden évben, megszakítás nélkül. A vasárnap esti hangverseny vendége a református egyház bácskossuthfalvi vegyeskórusa volt, amelyet Beke Edit vezetett, de fellépett a helybeli Ady Endre Kísérleti Általános Iskola kórusa, továbbá a Szent Anna Kórus Bulatović Gabriella vezetésével, a Dombos Kamarazenekar Gál József vezetésével, Csőke Márk és Tóth András szólisták, zongorán Linka László kísért. A műsoron középkori szerzők művei, a klasszikusok közül Bach, Schubert, Händel, valamint magyar szerzők művei szerepeltek. A hangverseny a Himnusz eléneklésével zárult. A koncert végén Brasnyó Ferenc plébános mondott köszönetet a résztvevőknek.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...