"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2013. május 31., péntek

ELBÚCSÚZTAK A NYOLCADIKOSOK

A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola végzősei ma elbúcsúztak iskolájuktól, tanáraiktól, egyben egymástól is. A színházteremben ünnepi műsor keretében köszönt el a 49 nyolcadikos diák, közöttük a két magyar tagozaton 39, a szerb osztályban öt és a kisegítő tagozaton szintén öt diák fejezte be általános iskolai tanulmányait. A generáció diákja megtisztelő címet ebben az évben Papp Ágnes érdemelte ki. A tantestület a ballagóknak odaítélhető második legrangosabb elismerést, az Ady-díjat idén Burik Evelynának adta kimagasló tanulmányi eredményéért és a különféle versenyeken elért helyezésekért. Az év sportolója elismerést ebben az évben a leányok kategóriájában Cékus Noémi kapta meg, a fiúk közül pedig Nyirádi Sándor. A Vuk diplomát idén összesen tíz végzős vehette át. Az ünnepségen külön diplomákat is kiosztottak a különböző tantárgyakból elért kimagasló eredményekért.
Molnár Márta, az iskola igazgatónője alkalmi beszédében biztató szavakkal bocsátotta útjára a végzősök újabb generációját. Az alkalmi program keretében felléptek a hetedikesek, akik szimbolikus kis csomagban „útravalót” is átadtak minden nyolcadikosnak. Az igazgatónő elmondta még, hogy Kishegyes testvértelepülése, Budapest XVI. kerülete a nyár folyamán idén is vendégül látja az iskola legjobbjait.
A színházteremben szervezett ünnepség előtt megtartott utolsó osztályfőnöki óra után a végzősök már hagyományosan léggömböket eregetve vonultak fel a Fő utcán a színházteremig, ahová nagyszámú érdeklődő, tanárok, szülők, rokonok, ismerősök kísérték el őket.
tp.

2013. május 29., szerda

BALLAGÁS - A MÁSODIK FŐPRÓBA

A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola 8. osztályos tanulói 2013. május 31-én 17 órai kezdettel tartják ballagási ünnepségüket a színházteremben. Szeretettel várjuk mindazokat, akik szeretnének jelen lenni ezen az eseményen!

Učenici 8. razreda Ogledne osnovne škole „Adi Endre“ srdačno Vas pozivaju na matursku proslavu koja će se održati 31. maja 2013. godine sa početkom u 17 časova u pozorištu!
photo by Valesz

KRISTÓF ÉS MARKO A VAJDASÁGI ATLÉTIKA DÖNTŐBEN!

Először szervez a Vajdasági Iskolás Sport Szövetség az általános iskolásoknak atlétika versenyt. Az iskolai döntők után, a szabadkai körzeti versenyre tovább jutott Lábadi Marietta és Sztancsik Anzelm súlylökésben, Burján Kristóf magasugrásban, Marko Maksimović pedig 60 méteres futásban.  A vajdasági döntőt június 11-én tartják Újvidéken. Két diákunk is tovább jutott: Burján Kristóf és Marko Maksimović. Felkészítő tanáruk: Halász Zoltán. Gratulálunk, és szurkolunk Nektek a döntőben!
Marietta
Anzelm
Kristóf
Marko

KUKORÉKOLT A FALUSI KISKAKAS

m.k.o. | 2013.5.29 | LXVIII. évfolyam 22. szám Jó pajtás
Bácsfeketehegyen tartották meg a Falusi Krónika V. Országos és Határon Túli Vers- és Prózamondó Találkozó vajdasági elődöntőjét
A Nemzeti Művelődési Intézet felmenő rendszerű vers- és prózamondó találkozót hirdetett a régióban és a határon túl élő magyar műkedvelő vers- és prózamondók számára, négy életkori kategóriában: az általános iskolák alsós tanulói, az általános iskolák felsős tanulói, a középiskolások és fiatal felnőttek (22 éves korig), valamint a felnőtt korosztály számára.
A találkozót öt évvel ezelőtt azzal a céllal ötlötte ki a Nemzeti Művelődési Intézet Zala Megyei Irodája, hogy visszacsempésszék a falusi, vidéki életről szóló témákat az előadóművészetbe. E tárgykörön belül a szülőföld- és természetszeretet, ünnepek, szokások, hagyományok, mesék, regék, anekdoták stb. témakörét választhatta az a harminckét vajdasági résztvevő, aki május 18-án a háromtagú bírálóbizottságnak bemutatkozott. A zsűri elnöke Török Károlyné Miszori Marianna, a Zala Megyei Iroda művészeti szakreferense volt, munkatársai pedig Vukosavljev Iván, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója és Szatmári Melitta, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének alelnöke.

      Vajdaságot a döntőben az ötödik osztályos, törökkanizsai Kovács Dorina, a csókai, hetedikes Szabó Regina, a bácsfeketehegyi hetedik osztályos Hodik Annabella, a kishegyesi hetedik osztályos Dudás Nikolett, Lengyel Ágnes és Tóth Zalán, a zentai tizenhét éves Lengyel Klementina, a vele egyidős bácsfeketegyi Ficze Árpád és a kishegyesi Kőműves Noémi, valamint két húszéves fiatal, a bácsfekehegyi Szarka Ákos és Farkas Beatrix képviseli.
  Az országos találkozót — amelyen a muravidéki, a vajdasági, valamint a magyarországi versenyzők vesznek részt — október 10-én tartják meg Keszthelyen.
http://hetnap.rs/cikk/Kukorekolt-a-falusi-kiskakas-14266.html

2013. május 28., kedd

NYERTÜNK AZ MNT PÁLYÁZATÁN!

A MAGYAR NEMZETI TANÁCS oktatási pályázatott hirdetett kiemelt jelentőségű, a társalapított valamint a társalapítás alatt álló közoktatási intézmények, valamint egyéb, magyarul illetve magyar nyelven is oktató közoktatási intézmények részére.
         Gondolkodtunk, hogy mire is pályázhatnánk, azután ötletünket le is írtunk, majd a pályázatot meg is nyertük.
Nem árulunk el újdonságot a kishegyesieknek, hogy iskolánk épülete a főút mellett található, főbejáratunk is erre az útra nyílik. Az út, ami egyben a falu főutcája is, nagyon forgalmas, több baleset is történt az elmúlt években az iskola előtt.  Nagyon fontosnak tartjuk tanulóink biztonságát, testi és lelki épségét. Ezért szerettünk volna egy biztonsági záras (kártyaleolvasós) rendszert beszerelni a főbejárathoz. Ezzel szeretnénk biztosítani, hogy gyermekeink ne használják a főbejáratot iskolába menet, iskolából jövet. Hiába mondtuk el ezerszer, hiába ment százszor körözvény, akkor is kiszöktek a gyerkőcök szünetben a pékhez…

Pályáztunk – nyertünk. Az MNT mellett pénzadománnyal segítette ötletünket az Agriromagna cég is, így megvalósíthattuk tervünket. Köszönjük! 

2013. május 25., szombat

MUNKASZOMBAT

A Minisztérium rendelete szerint munkaszombatunk volt. Diákjaink Petőfi Sándor: A helység kalapácsa című művét nézhették meg a színházban Gál  Tamás és Bodonyi András művészek előadásában.
Az előadás 0-tól 100 éves korig mindenkinek remek szórakozást ígért. A városi komédiák hangulatát idéző produkció páratlan humorral, groteszk elemekkel fűszerezve tárta elénk e különös világot. Az előadást a gyerekekk való állandó kommunikáció, a sokszor improvizációnak tűnő stílusgyakorlat és interaktív játékmód tette fergeteges komédiává. Ezt színesítette Bodonyi András zenéje, mely igazi Petőfi korabeli hangulatot varázsolt a színpadra.
Szerb tagozaton tanuló diákjaink filmet néztek az iskolában. Učenici koji pohađaju nastavu na srpskom nastavnom jeziku gledali su film u školi.
photo by Szűgyi Bettina
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...