"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2013. április 29., hétfő

FELLÉPTEK AZ I. KÁRPÁT-MEDENCEI VERSMONDÓ VERSENY DÍJAZOTTJAI


A „Quo vadis, Domine?” címmel megtartott I. Kárpát-medencei versmondó verseny díjazottjai fölléptek Szabadkán. A verseny véget ért, a hitet, lelket erősítő találkozások valósággá váltak. A Mária Rádió szervezésében pedig előadták Szabadkán is a verseket a szavalók, hiszen előkészítő tanáraik, szüleik, barátaik sem tudtak mindannyian elutazni a döntőre, ahol olyan szép eredményeket ért el Csernyák Hunor, Pásztor Anasztázia, Papp Ágnes, Rizsányi Attila és Prcsity Dejan. A díjazottak zarándoklatot nyertek a pünkösdi búcsúra Csíksomlyóra. A Magyar házban megtartott gálaműsoron fölléptek Kőműves Noémi és Andrasity Anett is akik szintén részt vettek a szavalóverseny budapesti döntőjén.
A szavalókat és az egybegyűlteket Palatinus István, a Mária Rádió igazgatója köszöntötte, de szólt hozzájuk Hajvert Ákos, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, valamint Bogdán József, papköltő is, aki felolvasott prózai írásából egy részletet. A műsorban részt vett Bosnyák Magdolna, keresztény sanzonénekes, akinek új CD-je a Mária Rádió gondozásában jelent meg.
A gálaműsor hangfelvételét meg lehet hallgatni a Mária Rádió hullámhosszain május 18-án 22,15 órától.
Kovács Csaba

KÓRUSUNK IS TOVÁBB JUTOTT! :)


Április 29-én tartották meg Topolyán a kórusok versenyét. A községi versenyen simán vették gyerekeink az akadályt, hiszen egyedül versenyeztek… J Topolyán  bizonyítottak jó hangú énekkarosaink, és tovább is jutottak! Felkészítő tanáruk Bulatović Gabriella. Gratulálunk!  

2013. április 25., csütörtök

SEGÍTSÜNK!

A budapesti XIV. kerületi Herman Ottó Általános Iskola kéri segítségünket. Velük a Határtalanul program keretében ismerkedtünk meg, és tavaly szép napokat töltöttünk el együtt Kishegyesen, Újvidéken, Belgrádban. Szavazni kellene iskolájukra, és megnyerhetik az 500 000 forintos főnyereményt! A Herman Ottó Általános Iskola pedagógusai a tanulók környezettudatosságát rendezett iskolaudvarral is erősítenék. Az iskola meglévő zöld területének rendbetétele, valamint a betonos udvar „zöldebbé” varázslása a cél.
A következő linken lehet szavazni:
(Budapesten keresek, XIV. kerület, keresés, Herman Ottó Általános Iskola)
Köszönjük!

2013. április 24., szerda

A FALIÓRA


NÉMETH Emil | 2013.4.24 | LXVIII. évfolyam 17. szám Jó pajtás

A nappali falán függ. Képek veszik körül. Régi darab, a szüleim kapták ajándékba.
A falióránk fából készült, római számok jelölik rajta az órákat. Először azt hinné az ember, hogy egyhangú, csendes ketyegésében nincs semmi jelentőségteljes. Bizony, ez nem így van! Családunk minden tagja a falióránk alapján tájékozódik. Apa figyeli, ha munkába indul, anya is rá-rá néz, mielőtt utazni készül. Ha iskolába vagy máshová indulok, mindig az öreg óra járását figyelem. Elgondolkodtam már azon, hogy mi lenne, ha az órák megállnának. Biztos nagy lenne a felfordulás az emberek életében. Elkésnének vagy idő előtt érkeznének mindenhova.
Az öreg falióránk jelentős berendezési tárgy, fontos a számunkra. Tiszteletreméltó formája, pontos járása biztonságot hoz az életünkbe. Szerintem, ha a bútorainkat újakra cserélnénk fel, a faliórát akkor is megtartanánk, és továbbra is a régi helyén mutatná az idő múlását.

NÉMETH Emil, Kishegyes
Ady Endre Kísérleti Általános Iskola, 5. a

2013. április 23., kedd

KEDVES VENDÉGEINK: A BÁCSFEKETEHEGYI DIÁKPARLAMENT TAGJAI


Kedves vendégeink érkeztek ma, a bácsfeketehegyi Diákparlament látogatott el iskolánkba. Megnézték intézményünket, órákat is látogattak. Reméljük, jól érezték magukat!  Köszönet Mészáros Tibor pedagógiai asszisztensnek és Novaković Snežana pedagógusnak, hogy elkísérték a csapatot!

photo by Rózsa Viktor

FIATALOK A SZEBB KÖRNYEZETÉRT


Kishegyesen a Föld napja alkalmából ifjúsági csoportok szerveztek három kisebb megmozdulást

Az akciók koordinátora, Sándor István arról számolt be lapunknak, hogy először az általános iskolások mutatták meg magukat.

– Csütörtökön az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola 6. osztályos diákjai Selić Julianna tanárnő vezetésével, valamint Csernik Ferenc iskolagondok hathatós segítségével, kitakarították és helyrehozták a Munkácsi Mihály utcában lévő játszóteret. A játszótér így újra alkalmas lett arra, hogy a gyerekek használják, viszont fontos lenne, hogy közösen megvigyázzuk – mondta el Sándor, majd hozzáfűzte, hogy a helyi közösség a faluban lévő többi játszóteret is rendbe fogja tenni, a héten a Malom utcában lévő játszótérre visznek friss homokot.
     Az akciósorozat szombaton folytatódott, amikor a Green Team nem formális ifjúsági csoport és az Eco Enjoy ifjúsági környezetvédelmi egyesület aktivistái kitakarították és fölkészítették a buliszezonra a kishegyesi fürdőt. Nagy Farkas Fanni, a nem formális csoport tagja elmondta, hogy az akció a tavalyi munkálatok folytatása, ez alkalommal összegyűjtötték a szemetet és lekaszálták a füvet. Május elsejére szeretnék rendbe hozni a fürdőt, amikor a Green Team egy ingyenes bulit szervez a kishegyesi fiatalok számára.
Az akciósorozat záróakkordjára tegnap került sor, amikor a fiatalok 30 facsemetét ültettek el a falu központjában lévő különböző helyszíneken. Sándor István ennek kapcsán elmondta, hogy a csemetéket olyan helyekre ültették, ahol az elmúlt időszakban öreg fákat vágtak ki. Ez a faültetés abban tért el a többi hasonlótól, hogy a polgárokat is bevonták.
– Az ott élőkkel megbeszéltük, hogy vállalják ezeknek a facsemetéknek a locsolását és gondozását. Szeretnénk, hogy a 30 csemetéből 30 megmaradjon – hangoztatta a koordinátor.
A fiatalok mindhárom akcióját a kishegyesi helyi közösség támogatta, a szükséges munkaeszközöket pedig a Kis Kommunál Közvállalat biztosította.

2013. április 22., hétfő

A FÖLD NAPJA - DAN PLANETE ZEMLJE


A Greenhead újonnan alakult környezetvédelmi civil szervezet fiatal tagjai kerestek meg ötletükkel. A levelet Sarnyai Álmos, Fontányi Andor, Szabó Zsolt, Puskás Valéria, Rajsli Baranyi Emese és Udvardi Ildikó írta alá. Lehetőséget kértek, hogy előadásokon és szervezett aktív programokon keresztül környezettudatosságra neveljék fiataljainkat.
Iskolánk is fontosnak tartja mindezt, évek óta folyamatosan különféle akciókkal hívták fel a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására, védelmére a polgári csoportosok, az Eco-Enjoy civil szervezet.
A Föld napja (április 22-e) alkalmából különféle megmozdulásokat szerveztek a Greenhead fiataljai az iskolás diákokkal. A múlt héten előadások formájában beszéltek a környezettudatos életről, ma pedig a gyakorlatban is megmutatták, hogy sokan érzik fontosnak Földünket. Diákjaink virágokat, fákat ültettek, udvart rendeztek, plakátokat, prezentációkat készítettek, szemetet szedtek, a parkban, játszótéren szorgoskodtak.  Ügyesek voltatok! 
                        photo by Rózsa Viktor, Szűgyi Bettina

2013. április 21., vasárnap

GAVLIK ZÉNÓ MÁSODIK DÍJA ÉS KÜLÖNDÍJA


46. KMV
IRODALMI VETÉLKEDŐ EREDMÉNYEI -  2013.április 20. – szombat-
Elbírálták: Benedek Miklós, Patócs László, Vígi Zoltán

Novella
1.     Nagy Levente, Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola,  Topolya
2.     Búbos Dávid, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium,  Szabadka
2.    Gavlik Zénó, Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola,  Topolya

Különdíj

Kilátó
Gavlik Zénó, Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola,  Topolya
Képes Ifi
Búbos Dávid, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium,  Szabadka

Értekező próza
1.      Illés Márta, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium,  Szabadka
2.      Szalvai Ramóna,  Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium,  Szabadka
3.      Weiss Ingrid,  Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium,  Szabadka

Különdíj
Sikoly:
Weiss Ingrid,  Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium,  Szabadka


Önálló Vers
1.      Szabó István, Svetozar Marković Gimnázium,  Szabadka
2.      Berec Sára, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium,  Szabadka
3.      Kozma Lajos, Műszaki Iskola,  Ada

Különdíj:
Híd
Szabó István, Marković Gimnázium,  Szabadka

Publicisztika
1.     Berec Sára, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium,  Szabadka
2.     Mészáros Zita, Műszaki Iskola,  Ada
3.     Varga Bálint, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium,  Szabadka

Humoreszk

1.     Csúri Máté, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium,  Zenta
2.     Radóc Dávid, Gimnázium,  Óbecse
3.     Szanka Blanka, Egészségügyi Középiskola,  Szabadka

A díjkiosztásra a KMV gálaműsorán kerül majd sor április 21-én, Óbecsén a Városi színházban.

2013. április 20., szombat

TÓTH KAROLINA ÉS TÓTH PETRA MÁSODIK HELYE A KMV-N!


KÉPZŐMŰVÉSZETI PÁLYÁZAT

A 46. KMV képzőművészeti pályázatára több mint 100 diák küldte be a munkáját. Idén 82 grafika, 79 festmény, 15 szobor, 173 fotó és 23 egyéb kategóriába sorolható munka érkezett be, amit Mgr. Torok Melinda, festőművész és tanár, Szél Gabriella, művészettörténész és Molnár Edvárd, fotográfus bíráltak el.

Díjazottak:
a. Rajz:
1. /
2. Mészáros Mónika,
3. Kovács Beáta, Politechnikai Iskola, 3. osztály, Szabadka

b. Grafika:
1. Zsomolya Szabolcs, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, 3. osztály, Zenta
2. Tóth Karolina, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, 4. osztály, Zenta
3. Orcsik Ottó, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, 4. osztály, Zenta

c. Festészet:
1. Csépa Violetta, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, 4. osztály, Zenta
2. Szalma Zsóka, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, 3. osztály, Zenta
3. Rúzsa Réka, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, 4. osztály, Zenta

d. Szobrászat:
1. Adankó Edina, Csőke Dóra, Faragó Tímea, Kóródi Mór, Magó Mária, Rúzsa Réka, Sípos Rozália, Szabadka Tomi, Zsomolya Szabolcs, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, Zenta
2. Mészáros Julianna, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, 3. osztály, Zenta
3. Bognár Brigitta, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, 3. osztály, Zenta

e. Fotó:
1. Magosi Orsolya, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka
2. Habram Éva, Zentai Gimnázium, 3. osztály, Zenta
3. Korsós Brigitta, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, 4. osztály, Szabadka

f. Egyéb:
1. Boja Szabolcs, Piri Lea, Benkó Diana, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, 3. osztály, Zenta
2. Koós Dezső, Zsomolya Szabolcs, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, 4. osztály, Zenta
3. Adankó Edina, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, 4. osztály, Zenta
A beérkezett pályamunkákból összeállított kiállítás megnyitója április 19-én lesz Óbecsén a Kör Galériában, ami a KMV mindhárom napján bárki számára ingyenesen megtekinthető. A díjkiosztásra a KMV gálaműsorán kerül majd sor április 21-én, Óbecsén a Városi színházban.

A MAGYAR NEMZETI TANÁCS ÉS A KMV KÖZÖS PÁLYÁZATA
(MNT KÜLÖNDÍJ)

Zsűri: Benedek Miklós, költő
Patócs László, egyetemi tanársegéd, kritikus
Vígi Zoltán, újságíró

Díjazottak:

1. Urbán Alíz, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium
2. Tóth Petra, Dositej Obradović, Gimnázium és Közgazdasági Iskola
3. Korsós Brigitta, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium

A díjkiosztásra a KMV gálaműsorán kerül majd sor április 21-én, Óbecsén a Városi színházban.

KŐMŰVES NOÉMI ÉS PATYEREK RÉKA ELSŐ HELYE A KMV-N!


KMV: Színvonalas produkciók a beszédművészeti vetélkedőn

A beszédművészeti vetélkedővel pénteken délután Óbecsén kezdetét vette a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének idei döntője. A produkciókat a Banka Lívia, Hajdú Tamás és Mészáros Árpád összetételű zsűri bírálta el, amelynek döntése értelmében a versmondás kategóriájában Kőműves Noémi, a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium tanulója bizonyult a legjobbnak, a második helyen Kovács Vecei Fanni, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium, a harmadikon pedig Fülöp Tímea, a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium diákja végzett. 
A drámai monológot előadók mezőnyében az első helyezést Patyerek Réka, a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, a másodikat Kovács Tamás, a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, a harmadikat pedig Katona Gábor, a Zentai Gimnázium tanulója szerezte meg. 
A prózamondók között Antóci Dorottya, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium diákja lett az első, Prćić Dejan a szabadkai Vegyészeti-Technológiai Iskolából a második, Kéringer Karina a zentai Egészségügyi Középiskolából a harmadik. A népmesemondás kategóriájában a zsűri az első díjat Restás Dávidnak, a Nagybecskereki Gimnázium, a másodikat Szalma Kingának, a szabadkai Politechnikai Iskola, a harmadikat pedig Ótos Annabellának, az újvidéki Svetozar Marković Gimnázium és Popovity Virágnak, a Törökkanizsai Gimnázium tanulójának ítélte oda.
A megzenésített verseket előadó versenyzők produkcióit a Bakos Árpád, Fehér Nóra és Tóth Attila összetételű zsűri értékelte, amelynek tagjai az Óbecsei Gimnázium tanulói, Beretka Csaba, Kurcinák Arnold, Szabó András és Szerda Zsigmond produkcióját ítélték a legjobbnak, ezenkívül két egyenrangú harmadik helyezést is kiosztottak, amelyeket a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium tanulói kaptak, az egyiket Joó Bence, Tokodi Krisztofer, Kovács Tamás és Mijatov Konor, a másikat pedig Tokodi Krisztofer, Szabó István, Bártol Brigitta, Németh Dávid, Széváld Dániel és Erdélyi Roland felállásban.
A beszédművészeti vetélkedő ünnepélyes díjkiosztójára a KMV gálaműsorán kerül majd sor, amelyet április 21-én, vasárnap tartanak meg Óbecsén, a Város Színházban.
H. G.

2013. április 18., csütörtök

FRUŠKA GORA-I MARATON


Több mint tízezer természetkedvelő vesz részt minden évben a hagyományos Fruška gora-i (Tarcal-hegyi) maratonon.
A sorrendben 36. hegyi maratont 2013. április 27-én és 28-án tartják. A rajt 27-én (szombaton) 9 órakor van Popovicán, és a résztvevők koruk, felkészültségük és kedvük szerint 17 különböző távolságú és nehézségi fokozatú pálya közül választhatnak, amelyeknek azonban volt egy közös tulajdonságuk: valamennyi a Fruška gora elragadóan szép, erdős sávjában halad végig.
A leghosszabb táv 111 kilométer. Erre a távra nem vállalkozunk, de az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is megszervezzük a kirándulást. Sokan jelezték szándékukat, hogy jönnének, egy autóbusz már tele is van. A jelenlegi állás szerint igény van még egyre. Az érdeklődők Molnár Mártánál jelentkezhetnek hétfőig, vagy addig, ameddig be nem telnek a helyek. Az autóbusz ára 600 dinár. 

A JÁTSZÓTÉR FELÚJÍTÁSA

A kishegyesi Helyi közösség iskolánk polgári csoportjával közösen munkaakciót valósított meg a Munkácsi Mihály utcában lévő játszótérnél. A Helyi közösség részéről Sipos Tibor – titkár és Sándor István szervezte a hinták felújítására irányuló megmozdulást. Az iskola részéről pedig a Selić Julijana tanárnő által vezetett 6.c osztályos diákcsapat gondoskodott a hinták átfestéséről és a környék kitakarításáról. Külön köszönet jár Csernik Ferenc mesternek, aki megjavította a játszótér eltört elemeit. Jó hintázást a gyerekeknek!
photo by Helyi Közösség, Kishegyes, facebook. http://www.facebook.com/media/set/?set=a.183890541761026.1073741828.100004202444066&type=1
photo by Selić Julijana

A LÁNYOK MÁSODIK HELYE A KÖRZETI KÉZILABDA VERSENYEN!


Iskolánk női kézilabdacsapata április 15-én megnyerte a községi kézilabda versenyt. Sok-sok év után sikerült legyőzni Lovćenac és Bácsfeketehegy iskolás válogatottját is. A körzeti döntőre ma került sor Bajmokon, ahol nagyon ügyes lányaink a második helyezést érték el! Volt öröm a győzelemnél, volt sírás a vereségnél. Semmi ok a szomorúságra, fantasztikus eredményt értetek el, nem semmi Szabadka válogatottját megelőzni! A csapat edzője Tóth Erika. Köszönet a munkáért! Szép volt, lányok!
photo by Hajbok Dejan és Keszeg Vivien

2013. április 16., kedd

CSŐKE NOÉMI ELSŐ HELYE A KÖZTÁRSASÁGI ZONGORAVERSENYEN!


Április 3-tól 19-ig tartják a zeneiskolások köztársasági versenyét Szerbia három városában: Belgrádban, Újvidéken és Šabacon. A kis zongoristák Belgrádban léptek fel. Csőke Noémi a II. kategóriában versenyzett, tegnap délután 17,40-kor mutatta meg a zsűri tagjainak, hogy mit is tud. A maximális 100 pontból 99-et ért el, ezzel az első helyezést érdemelte ki! Büszkék vagyunk Rád! 

2013. április 15., hétfő

TŰZRIADÓ AZ ISKOLÁBAN!

photo by Fülöp Valentin és Mohácsi Zoltán
2010 áprilisában volt tűzriadó az iskolánkban, akkor szólalt meg utoljára háromszor a csengő. Három év után újra „lejátszottuk”, hogy tűz van az intézményben, és hogyan is menekítenénk ki a gyerekeket, a dolgozókat, kinek mi a feladata tűzriadó esetén.
A titkos akcióról nem tudtak sem a tanárok, sem a gyerekek, bár gyanították, hogy mi is készül… Frindik Ivonn és Kókai Zsanett hősiesen állta, hogy az egészségház nővére sebeket „varázsoljon” rájuk… Majd érkezett a szirénázó rendőrautó és a tűzoltókocsik. A Vöröskereszt tagjai ellátták a sérülteket. A sikeres mentési akció után a gyerekek beülhettek a tűzoltóautóba, kipróbálhatták a szirénákat.
Köszönjük Ljubo Rajkovićnak, a Területi Tűzoltó Egységek parancsnokának, Sipos Etelkának, a kishegyesi Vöröskereszt titkárának, Vladimir Tauzovićnak, a kishegyesi Vöröskereszt munkatársának, Kovács Zoltánnak, a  kishegyesi rendőrállomás parancsnokhelyettesének, Tóth Ilona nővérnek a szakszerű hozzáállást és türelmet! Köszönjük, hogy számíthatunk a támogatásukra!
Hasznosnak bizonyult a bemutató, és reméljük, „élesben” nem kerül ilyesmire sor... 

A KÉZILABDÁS LÁNYOK A KÖRZETI DÖNTŐBEN!

Iskolánk női kézilabdacsapata ma megnyerte a községi kézilabda versenyt! Sok-sok év után sikerült legyőzni Lovćenac és Bácsfeketehegy iskolás válogatottját is! Szép volt lányok! Irány Bajmok, a körzeti döntő! A csapat edzője Tóth Erika. Köszönet a munkáért! És ha hallották volna a lányok hangját, amikor felhívtak telefonon, és közölték az eredményt... Minden pénzt megért az örömük! Büszkék vagyunk Rátok!

2013. április 14., vasárnap

PARÓCZI ORSI ÉS POVÁZSÁNSZKI ROBI MÁSODIK, CSŐKE NOÉMI NEGYEDIK A KÖRZETI BIOLÓGIA VERSENYEN!


A Zombor melletti Őrszálláson (Stanišić) tartották meg ma a körzeti biológia versenyt. Három ötödikes diák képviselte iskolánkat, akik kiváló eredményt értek el: Paróczi Orsolya és Povázsánszki Róbert II. díjat kapott, Csőke Noémi pedig negyedik lett! Felkészítő tanáruk: Selić Julijana. Az ötödikesek számára ez a legmagasabb rangú szerbiai szintű biológia verseny, mert számukra nem szervezik meg a köztársasági megmérettetést! Ez olyan, mintha az országos versenyen szerepeltek volna ilyen kiválóan! Gratulálunk!!!!
 ROBI, ORSI ÉS NOÉMI ŐRSZÁLLÁSON
photo by Selić Julijana

HAJVERT ÁKOS KÜLÖNDÍJA


Költészeti és előadóművészi díjak a Magyar Versmondók Egyesületétől
Akik átviszik a Szerelmet a túlsó partra…
A VERSENYEN RÉSZT VETT HAJVERT ÁKOS TANÁR BÁCSINK ÉS KŐMŰVES NOÉMI, VOLT DIÁKUNK

Kétórás, zenés versszínházi műsor közepette osztotta ki idei díjait a Költészet Napja alkalmából a Magyar Versmondók Egyesülete Tatabányán, a Vértes Agórájában. A jubileumi József Attila X. országos vers-, énekelt vers és prózamondó verseny gáláján felléptek Zalán Tibor és Jász Attila József Attila-díjas költők, Mohai Gábor, Lutter Imre, Gerendás Péter és Tóth Zsóka Radnóti-díjas előadóművészek is, a két utóbbi alkotó rangos kitüntetést vehetett át – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.
Befejeződött a József Attila X. országos vers-, énekelt vers és prózamondó verseny három napos programsorozata A Vértes Agórájában. Vasy Géza irodalomtörténész, a Magyar Írószövetség korábbi elnöke a vers missziójának fontos állomásaként jellemezte az immár húszéves múltra visszatekintő versenyt, amit kétévente rendez meg a Magyar Versmondók Egyesülete, az Írószövetség és társszervezeteik. A több mint harminc ezres holdudvarral rendelkező művészeti, közművelődési, oktatási és érdekképviseleti civil szervezet, a Magyar Versmondók Egyesülete minden évben díjazza azokat a hivatásos művészeket, közművelődési szakembereket, versmondókat, versrendezőket, és társulatokat, akik és amelyek tevékenységükkel jelentősen hozzájárulnak a költészet művészeti-kulturális, közoktatási és társadalmi szerepének növeléséhez, a vers ember közelibbé tételéhez.
A szombati gálán számos díjat osztottak ki A Vértes Agógájában. A „Ki viszi át a Szerelmet” díjat, az egyesület legrégebbi és egyik legrangosabb kitüntetését idén ketten vehették át a díjat. Jónás Zoltán újságíró, kulturális szakember, az Egri Eszterházy Károly Főiskola nyugalmazott kulturális programigazgatója, aki közel harminc éve foglalkozik irodalmi műsorok, pályázatok szerkesztésével, rendezésével, kötetek szerkesztésével.
 Irodalomszervező munkájáért, az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület égisze alatt végzett tevékenységéért, a Kortárs hangon antológia-sorozat és a Kálnoky Lászlónak emléket állító hagyományteremtő verseny létrehozásáért kapta a kitüntetést. A másik díjazott Gerendás Péter, Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész, szövegíró, akit korábban Huszka Jenő díjjal, Emerton díjjal és Radnóti-díjjal is kitüntettek. Memento című albuma a holocaust áldozatainak állít emléket, az Apák könyve Vámos Miklós hasonló című könyvének zenei változata. A Hangzó Helikon-sorozatban jelent meg Faludy György-verseket feldolgozó albuma. Gerendás Péter a vele szoros barátságot ápoló Faludy visszaemlékezései segítették abban, hogy a lehető legközelibb képet rajzolja a zene eszközeivel a költőről. Gerendás Péter számos költészeti találkozón, szerzői esten, fesztiválon és verses gálán közreműködik, és az Első Magyar Versszínházzal is dolgozik.
A Magyar Versmondók Egyesülete 2007. április 11-én megalapította az egyesület Örökös Tagságát, azzal a szándékkal, hogy köszönetét és lelkesedését fejezze ki azoknak az alkotóknak, akik a 21. században is magukénak érzik az anyanyelvi kultúrát, a versművészetet, és azt az utódoknak hagyják hagyatékul. Soraikban a költészet, a versmondás és a színház szoros együttéléséért tevékenykedő költők, írók, rendezők, művésztanárok, előadóművészek, szakmai támogatók és műhelyalapítók vannak, élők és azóta már elhalálozott művészek is, mások mellett Bella István, Gyurkovics Tibor, Nagy Gáspár, Lázár Ervin, Buda Ferenc, Huzella Péter és Tóth Zsuzsanna. 2013-ban a Magyar Versmondók Egyesülete Örökös Taggá választotta Tóth Zsóka Radnóti-díjas előadóművészt, a József Attila országos vers-, énekelt vers és prózamondó verseny főszervezőjét, nyári verstáborok és találkozók szervezőjét.
A magyar vers-és prózamondásban kiemelkedő teljesítményt nyújtó versmondók elismerése, kiemelése, megismertetése céljából Magiszter Versmondó címmel tüntette ki a Magyar Versmondók Egyesülete és az Első Magyar Versszínház Stolmár Nándorné versmondót. A Magiszter címmel kitüntetettek kortól függetlenül olyan művészek, akik hivatalos okirattal nem rendelkeznek művészi pályára lépésükről, azonban folyamatosan, rendszeresen lépnek fel versmondó eseményeken, találkozókon, önálló estekkel jelentkeznek, és teljesítményük, képviselt művészetük elismerést vált ki a nézőkből. A címet az adományozottak hivatalosan is viselhetik.
A díjakat Kiss László Radnóti- és Csokonai-díjas rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, és Lutter Imre Wlassics Gyula- és Radnóti-díjas előadóművész, ügyvezető elnök adta át.
A GálaEsten a támogatók képviselői mellett Salamon Hugó, A Vértes Agórája szakmai igazgatója, Bereznai Csaba, Tatabánya alpolgármestere, Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke és Vasy Géza adta át a József Attila verseny legkiválóbb előadóinak a díjakat. Első helyen Tóth Péter kunszentmiklósi tanár, versmondó végzett. A második helyezett a szakmai zsűri döntése alapján Szépligeti Mátyás, a harmadik Tóth Benedek Ernő és Süveg Szilvia lett. Különdíjat kapott a Miújság zenekar, az Álomlátó zenekar, Poroszlay Sándor, Hajvert Ákos, Torma Mária, Somorjai Réka, Mészöly Anna, Dedecsik Ferenc, Kotán Sándorné, Szűcsné Baráth Zsófia, Friedrich Emília, Szalma Imréné, Herbály Jánosné és Szabó Kinga.
A zsűriben Sebő Ferenc zeneszerző-előadóművész, Vasy Géza irodalomtörténész, Tóth Zsuzsanna előadóművész, Kiss László rendező és Zalán Tibor költő foglaltak helyet. Legközelebb 2015-ben rendezik meg a József Attila országos versenyt, ám a Magyar Versmondók Egyesületének csak az idei programjai között 12 hazai és határon túli verseny szerepel. Ennek volt az első nagy állomása a József Attila verseny, ahonnan a versenyzők egy-egy kézzel írt idézettel díszített kővel a zsebükben térhettek haza.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2013. április 14.

ANDREJ HARMADIK!


Bácsfeketehegy volt a házigazdája a körzeti földrajz versenynek. Bojko Andrej nagyon szépen teljesített, a harmadik helyezést érdemelte ki. Felkészítő tanára: Jankovics Rudolf. Gratulálunk az eredményhez!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...