"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2013. augusztus 29., csütörtök

Hegedűket ajándékozott az iskolának Zsadányi Mihály Dél-Afrikában élő zenész

A kishegyesi iskola nemrégiben kapta meg a kiváló tehetségek iskolája címet, amelyet magyarországi intézmények ítéltek az iskolának, és várhatólag a közeljövőben megkapja a zeneiskola minősítést is, ami azt jelenti, hogy a gyerekek helyben is tudnak zeneiskolába járni, nem kell Topolyára utazniuk.
Az iskola, a község és a helyi közösség képviselői Zsadányi Mihállyal és feleségével a kishegyesi iskolában (Fotó: Papp Imre)
     Van zongoránk, vannak fuvoláink és más hangszereink és mostantól lesz hat hegedűnk is, amelyen gyerekeink gyakorolhatnak. A fentieket Molnár Márta, a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola igazgatója mondta tegnap azon az alkalmi ünnepségen, amelyen a helyi közösség és a község vezetőivel fogadták Zsadányi Mihályt, a Dél-Afrikában élő kishegyesi származású zenészt, aki hat különböző nagyságú hegedűt ajándékozott az intézménynek. A község nevében az ajándékot Linka Miklós, a községi tanács tagja köszönte meg, ifj. Juhász Bálint, a helyi közösség tanácsának elnöke pedig átadta a zenésznek a helyi lap, a Szó-beszédnek a számát, amelyben interjút közöltek Zsadányi Mihállyal, valamint a Szajkó énekcsoport nemrégiben megjelent lemezét.

(pi)

2013. augusztus 28., szerda

HAT HEGEDŰ A DÉLI FÉLTEKRŐL

Kishegyesről elszármazott dél-afrikai hegedűművész ajándéka 

Középen Zsadányi Mihály és felesége, Jelena vendéglátóikkal és az ajándék hegedűkkel
Zsadányi Mihály kishegyesi származású, de évtizedek óta a Dél-afrikai Köztársaságban élő hegedűművész hat hegedűvel ajándékozta meg a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskolát. Molnár Márta, az iskola igazgatónője, Bulatović Gabriella zenepedagógus, valamint az önkormányzat és a helyi közösség képviselőinek jelenlétében bontották ki a hegedűket tartalmazó csomagot, ami az ajándékozóval együtt repülőn érkezett és a kishegyesi zenedések használhatják majd a jövőben. Az iskola nevében az igazgatónő, az önkormányzat nevében pedig Linka Miklós községi tanácsos köszönte meg az ajándékot.
Az igazgatónő elmondta ez alkalommal azt is, hogy nagyon sok támogatója van az iskolának, egyben bejelentette, hogy a felkért akkreditációs szakértők helyszíni konzultációja és javaslata alapján – a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) elfogadta az iskola indítványát, melynek eredményeként dokumentumaikon a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács helyi hatókörű, Akkreditált Kiváló Tehetségpontja cím használatára jogosult. Az akkreditáció eredményét igazoló dísztábla átadására szeptember 14-én, Budapesten, ünnepélyes keretek között kerül sor. Azt is bejelentette, hogy az iskola elindította egy önálló alapfokú zeneiskola bejegyzésének folyamatát is. Jelenleg a kishegyesi iskolában a Topolyai Alapfokú Zeneiskola kihelyezett tagozata működik, de a regisztrációs folyamat befejeztével – várhatóan már a jövő (2014/2015) tanévtől – önálló zeneiskolaként működhet majd a kishegyesi. Azt is elmondta, hogy a támogatóknak és adományozóknak köszönhetően máris van zongorája, harmonikája az iskolának, Németországból fuvolákat kaptak, a hat hegedű pedig szintén a jövőbeni önálló zeneiskoláé lesz majd.
Zsadányi Mihály a hegedűk mellett különféle kottákkal is megajándékozta az iskolát. A hangszereket jelképesen a hetedikes Magó Áron vette át, aki a topolyai zenede kiválósága, több sikeres fellépése volt már. Az ajándékozó elmondta, a 40-es évek végén egy szál hegedűvel indult el jómaga is Kishegyesről, most pedig ilyen módon is támogatni szeretné a tehetséges fiatalokat. A hegedűkkel együtt Zsadányi Mihály így a jelképes stafétabotot is át szeretné adni a jövő nemzedékének.

Tóth Péter

2013. augusztus 23., péntek

A LEGJOBBAK KÖZÖTT!!!

Molnár Márta részére

Ady Endre Kísérleti Általános Iskola, Kishegyes
Kishegyes                                                                                                                                                          
Tisztelt Molnár Márta!

Örömmel tájékoztatjuk arról, hogy Tehetségpontjuk akkreditációs kérelmét – a felkért akkreditációs szakértők helyszíni konzultációja és javaslata alapján – a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) elfogadta. Ennek eredményeként Önök a nyilvános dokumentumaikon a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács helyi hatókörű, Akkreditált Kiváló Tehetségpontja cím használatára jogosultak.

A cím elnyeréséhez gratulálunk, mert az akkreditációs folyamat tapasztalatai megerősítették, hogy az Önök Tehetségpontja szakmailag hiteles és kompetens tagja a Tehetségpontok egyre bővülő családjának, valamint működésével már ma is aktív részese hálózatuknak.

Mint Ön által is ismert, a Magyar Géniusz Program keretében megkezdett és a Nemzeti Tehetségpont által folytatott akkreditáció célja elsősorban a Tehetségpontok működésének, szakmai fejlődésének segítése.

A három évre elnyert akkreditált kiváló cím feltételezi, hogy tevékenységüket a jövőben ugyanolyan magas színvonalon végzik, mint eddig. A Tehetségpont adataiban, tevékenységében bekövetkező változásokat kérjük, a Tehetségpont Online rendszerében rögzítsék. Ha elküldik nekünk híreiket, a www.tehetseg.hu honlapon örömmel beszámolunk a tehetségpont tevékenységéről.

A Tehetséghidak Program (http://www.tehetseghidak.hu) kapcsán hamarosan új tehetséggondozó tevékenységekbe való bekapcsolódási lehetőségekkel keressük meg Önöket. Szakmai tapasztalataikra alapozva bízunk az együttműködésükben. 

Tájékoztatjuk arról is, hogy az akkreditáció eredményét igazoló dísztábla átadására terveink szerint 2013. szeptember 14-én Budapesten, ünnepélyes keretek között kerül sor. Az esemény részleteiről hamarosan további tájékoztatást küldünk.


Budapest, 2013. augusztus 9.



Bajor Péter
igazgató
Nemzeti Tehetségpont, MATEHETSZ

2013. augusztus 18., vasárnap

KÖZÖS FOGYÁS

Kishegyes önkormányzata adott otthont, a Zlatibori Čigota speciális klinika előadásának, ahol bemutatták a klinika „Čigotica” nevű programját, amelyet az egészségügyi biztosítási alap támogat minden túlsúlyos gyereknek 12 és 18 év között, akiknek a testtömeg indexe meghaladja a 97 százalékpontot. A jelenlévő vendégeket községünk elnöke Marko Rovčanin, illetve Lukács Klára, a községi tanács szociális ügyekkel megbízott tagja köszöntötte.

A klinika igazgatója Dr. Aleksandar Simić és igazgatóhelyettese Dr. Željko Stakić, megosztották eddigi tapasztalataikat és eredményeiket. A meghívottak 11 vajdasági önkormányzat képviselői pedig kérdéseikkel és hozzászólásaikkal járultak hozzá, hogy minél hatékonyabban lépjenek fel a gyermekelhízás megelőzésért. Kishegyes önkormányzata úttörő szerepet vállalt ebben az ügyben, mert augusztus 21-én Kishegyes község területéről 10 gyerek indult Zlatiborba 14 napra. Az ottlétüket az Egészségügyi Biztosítási Alap állta, az utaztatásukat pedig a Kishegyesi önkormányzat biztosította.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...