"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2014. január 31., péntek

HURRÁ, MUNKASZOMBAT! :(

Holnap, szombaton tanítási munkanap lesz. A hétfői órarend szerint dolgozunk. 

2014. január 28., kedd

KATARINA ARANYÉRME!

A Dombos Asztalitenisz Klub tagja Gvozdenović Katarina aranyérmes lett az Újvidéken megtartott Szent Száva-napi asztalitenisz versenyen. Gratulálunk! 

SZENT SZÁVÁT ÜNNEPELTÜK

     A tanítók esetében gyakran merül fel a kérdés, hogy érdemes-e vesződni, bajlódni, hiszen a gyerekek újabban számos helyen juthatnak tudáshoz, és gyakran úgy látszik, hogy nem is céljuk a tudni akarás. Szent Szávának ezzel szemben víziója volt, és tudta, hogy a szerb népet bekapcsolhatja az európai kultúrfolyamatokba – mondta a többi között Hajvert Ákos, a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola megbízott igazgatója az iskolában megtartott ünnepségen.

Ökumenikus szertartás a kishegyesi iskolában (Fotó: Papp Imre)

     A jelenlevő egyházi képviselőket, Jovan Kezan parókust, Brasnyó Ferenc kishegyesi esperes plébánost, Orosz Attila református esperest és Emin Kukaqi muszlim egyházi vezetőt üdvözölve kiemelte, hogy tanítani csak hittel, nagy felelősséggel lehet. Jovan Kezan elmondta, hogy a szertartás az iskola diákjaiért és az őket tanító pedagógusokért szólt, és nagyon fontos, hogy a tolerancia jegyében az iskolában már tíz éve megszervezik ezt a napot, és azon részt vesznek a pravoszláv, a katolikus, a református és újabban a mohamedán egyház képviselői is. Köszönetet mondott az iskolának és vezetőinek, hogy több mint egy évtizede, minden évben tartalmas műsort rendeznek ezen a napon. Szent Száva napjáról megemlékeztek a szeghegyi és a bácsfeketehegyi iskolában is.

2014. január 27., hétfő

ÚJABB SIKER ASZTALITENISZBEN!

A Dombos Asztalitenisz Klub érmesei Topolyán - 2014. január 27.
Gvozdenovic Katarina 1. helyezés 2005-2006 kategóriában
Szőke Regina 2. helyezés 2005-2006 kategóriában
Bíró Endre 3. helyezés 2003-2004 kategóriában
Gvozdenovic Katarina 3. helyezés 2003-2004 kategóriában

2014. január 22., szerda

EGYÜTT SZAVALT A NEMZET

A magyar kultúra napján a világ számos magyar nyelvű általános és középiskolájában együtt szavalt a nemzet, a diákok Jordán Tamás színész vezényletével és technikai megoldásnak köszönhetően, azaz webkamerával a YouTube videomegosztó csatornára csatlakozva együtt mondták el Kölcsey Ferenc Himnuszát. Ebben az akcióban részt vettek iskolánk felsős diákjai is. Jordán Tamás Budajenőről vezényelte a nagy nemzeti szavalást, a diákok pedig a velük szemben lévő kivetítőn kísérték figyelemmel az instrukciókat, a kézjeleket, miközben a webkamera által ők maguk is láthatóvá is váltak. A vezénylésnek köszönhetően mindenhol ugyanolyan ütemben, ugyanúgy hangsúlyozva hangzott el a Himnusz.


2014. január 19., vasárnap

IRODALMI MŰSOR A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN

Egyórás irodalmi műsort adtak vasárnap délután iskolánk diákjai a Magyar Kultúra Napja alkalmából A múzsa csókja címmel. Az egybegyűlt vendégeket Hajvert Ákos igazgató üdvözölte. A műsorban fellépett: Bojko Andrej, Dudás Nikolett, Kőműves Csaba, Kőműves Csenge, Lengyel Ágnes, Major Lili, Papp Viktor, Paulyuk Jennifer, Szőke Rebeka és Tóth Zalán. Zongorán közreműködött Csőke Noémi. A műsort szerkesztette Molnár Krekity Olga.

2014. január 15., szerda

KEZDŐDÖTT A MÁSODIK FÉLÉV!

Kedves Tanárok, kedves Tanulók!

Elkezdődött a második félév! Közel hat hónapot fogunk eltölteni ebben az időszakban. Újabb lehetőség ez mindenki számára, hogy megmutassa, hogy képes változni, jpbb eredményeket felmutatni, és kreatívan hozzájárulni a közös sikereinkhez. Csak tőlünk függ, hogy az előttünk álló fél év milyen minőségben múlik el. Tegyünk érte, hogy eredményeinktől és sikerélményektől legyen hangos! Amennyiben betartjuk az iskola házirendjét, tiszteljük tanárainkat, az iskol dolgozóit és egymást, minden bizonnyal jó érzéssel hagyhatjuk el az iskolapadot május illetve június végén. Kitartást, jó jegyeket, ügyes, együttműködő diákokat, valamint nagyon sikeres 2014-es esztendőt kíván

az iskola vezetősége!

2014. január 4., szombat

HARC A SZENVEDÉLYBETEGSÉGEK ELLEN

Előadások és jótékonysági megmozdulások jellemezték a kishegyesi Vöröskereszt szervezetének munkáját decemberben
Mozgalmas hónapot tud maga mögött a Vöröskereszt kishegyesi községi szervezete. December elején újból elindult a népkonyhai szolgáltatás: az önkormányzat támogatásának köszönhetően, és a topolyai Vöröskereszt népkonyhájának közreműködésével hetente kétszer, kedden és csütörtökön alkalmanként kétszáz egytálételt osztanak ki a leginkább rászoruló családoknak. Sípos Etelka, a szervezet titkára és Vladimir Tauzović szakmunkatárs azt mondják, hogy több adagot is szét lehetne osztani, de egyelőre csak ennyire van lehetőség. Az külön megelégedés számukra, hogy a szociális központtal és civil szervezetekkel kidolgozott listára senki sem tett megjegyzést. Azt jelenti ugyanis, hogy valóban a leginkább rászorulók kapják. 
A népkonyha felhasználóihoz kapcsolódott még egy akciójuk. Karácsony előtt a helyi ifjúsági irodával játékokat gyűjtöttek.
– Több száz játékot, elsősorban plüssállatokat, de más játékokat is sikerült összegyűjtenünk, és a karácsony utáni első alkalomkor a népkonyha felhasználóinak gyerekeit ajándékoztuk meg velük – mondja Sípos Etelka, Vladimir Tauzović pedig hozzáfűzi, hogy a szervezetben egész évben folyik a használt ruhanemű begyűjtése és kiosztása is. Karácsony előtt is volt egy nagyobb akciójuk. Ez sem egyszerű feladat, mert az ajándékozók alapvetően kétfajta követelményt támasztanak: az egyik azt kéri, hogy helyben osszák ki, a másik meg azt, hogy nem szeretné senkin sem látni a ruhadarabot, vagyis másik településen kell kiosztani.

December most már évtizedek óta a szenvedélybetegségek elleni harc hónapja, s ebből az alkalomból a vöröskereszt is számos előadást szervezett. Ezúttal az AIDS-ről tartott előadást mindhárom iskolában dr. Nyírádi Miklós szakorvos. A fiatalok élénk érdeklődést tanúsítottak az előadásokon. Ezt nem is kell csodálni, hiszen a betegség a községben is jelen van, és összefügg a kábítószerfogyasztással. A felvilágosító előadásokat meg kell ismételni, mert bár az internetnek köszönhetően a fiatalok sokat tudnak a betegségekről is, ismereteik gyakran felületesek.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...