"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: DIÁKMUNKÁK. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: DIÁKMUNKÁK. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 5., szerda

ÁRPÁD KIRÁLYFI ÉS A VILÁGSZÉP KIRÁLYKISASSZONY

PARÓCZY Orsolya | 2013.6.5 | LXVIII. évfolyam 23. szám Jó pajtás

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három királyság. Az egyik királyságban élt egy király, akinek volt három fia. A legkisebb fiút Árpádnak hívták, és szerelmes volt a szomszéd király leányába, aki olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem.
A királykisasszony édesapja azonban nem adta áldását a párra. A királyfi és a király ezért megegyeztek, hogy ha Árpád megöli a felettük zsarnokoskodó óriásokat, akkor feleségül veheti a lányt.
Elindult hát a királyfi. Ment, mendegélt, egyszer csak meglátott egy vasorrú banyát. Szépen köszöntötte, és elmondta neki bánatát. A banya elmagyarázta, hogy menjen északra száz mérföldnyit, aztán szedje ki a feneketlen tóból a kulcsot, ezután pedig illessze be a Gyémánt-hegy tetején levő kulcslyukba. Ott majd lát egy gyémántbevonatú csodasípot, amit ha megfúj, az óriások meghalják. Árpád megfogadta a tanácsot, és továbbindult. Amikor már a 99. mérföldkövet érintette, meglátta Törpeország bejáratát. A kapunál nem kellet engedélyt kérnie a belépéshez. A tengerük, a Földközinek nevezett, akkora volt, mint egy tócsa, az elefántok pedig akkorák, mint a szúnyog. A közönséges méretű tavat, a feneketlent, ők Csendes-óceánnak hívták. Miközben azon gondolkozott a királyfi, hogy hogyan lehetne a kulcsot ebből a tóból kihorgászni, hirtelen kiugrott a vízből egy szivárványszínű hal. Enni kért, és Árpád jó szívvel megetette. A hal egy pillanat alatt felhozta a kulcsot. A királyfi zsebre tette, és felpattant a környéken tanyázó griffmadárra, aki felreptette a Gyémánt-hegy tetejére.
Árpád beillesztette a kulcsot a lyukba, megfújta a sípot, és az óriások meghaltak. Elvette a királyleányt, és vele együtt megkapta a király fele vagyonát is. A harmadik birodalomban élnek, ha azóta meg nem haltak.


PARÓCZI Orsolya, Kishegyes
Ady Endre Kísérleti Általános Iskola, 5. b

2013. április 24., szerda

A FALIÓRA


NÉMETH Emil | 2013.4.24 | LXVIII. évfolyam 17. szám Jó pajtás

A nappali falán függ. Képek veszik körül. Régi darab, a szüleim kapták ajándékba.
A falióránk fából készült, római számok jelölik rajta az órákat. Először azt hinné az ember, hogy egyhangú, csendes ketyegésében nincs semmi jelentőségteljes. Bizony, ez nem így van! Családunk minden tagja a falióránk alapján tájékozódik. Apa figyeli, ha munkába indul, anya is rá-rá néz, mielőtt utazni készül. Ha iskolába vagy máshová indulok, mindig az öreg óra járását figyelem. Elgondolkodtam már azon, hogy mi lenne, ha az órák megállnának. Biztos nagy lenne a felfordulás az emberek életében. Elkésnének vagy idő előtt érkeznének mindenhova.
Az öreg falióránk jelentős berendezési tárgy, fontos a számunkra. Tiszteletreméltó formája, pontos járása biztonságot hoz az életünkbe. Szerintem, ha a bútorainkat újakra cserélnénk fel, a faliórát akkor is megtartanánk, és továbbra is a régi helyén mutatná az idő múlását.

NÉMETH Emil, Kishegyes
Ady Endre Kísérleti Általános Iskola, 5. a

2013. április 10., szerda

A SÁRGA PULÓVER


PARÓCZI Orsolya | 2013.4.10 Jó pajtás


Óvodás koromban volt egy sárga pulóverem, amit szerintem maga az ördög kötött a gyermekek kínzására.
Ez a pulcsi nem olyan volt, mint a többi, nem volt átlagos ruhanemű. Kézzel kötötték, a színe sárga volt, fonaldarabkák álltak ki belőle, amiktől nem lehetett mozogni, kényelmesen elhelyezkedni. Magas gallérja az államat is eltakarta. Csíkos volt, mint minden hétköznapi pulóver, de mégis más volt. Mikor még nagy volt rám, a térdemig ért, és az ujjaim sem látszottak ki belőle. Mindig abban a szekrényben tartottam, amit gyerekkoromban nagy szekrénynek neveztem, mivel ez volt otthon a legnagyobb. Itt kapott tehát helyet az említett pulcsi és néhány ünneplőruha is, amelyek szintén kényelmetlenek voltak. A szekrény soha nem volt poros, nem nyikorgott az ajtaja, mégis borzalmas volt a kisugárzása. Talán a pulóver miatt. Szerencsére csak akkor kellett felhúznom, amikor anyám rám erőltette — de néha még akkor sem. A felnőttek szerint tündérien festettem benne. Szerintem viszont egy tündér voltam, aki a borzalmas, kényelmetlen ruha rabja lett, s aki nem dönthette el maga, mit akar magára ölteni.
A pulóvert gyűlöltem, gyűlölöm a mai napig, és tudom, hogy egész éltemben gyűlölni fogom. Mindig eszembe jut, hogy mennyit vakaróztam, szenvedtem tőle, és persze azt sem felejtem el soha, hogy milyen sokáig kellett várnom, hogy kinőjem. Most a pulcsit egy rokonunk lánya hordja, én pedig boldog, pulóvermentes életet élek.
Lehet, hogy az a kislány nyolc év múlva ugyanilyen fogalmazást ír majd erről a szörnyű ruhadarabról?!

PARÓCZI Orsolya, Kishegyes
Ady Endre Kísérleti Általános iskola, 5. b

2013. március 23., szombat

FALUNAPI JÁTSZÓHÁZ


Falunapi játszóház volt ma délelőtt az óvodában. Elsőseink és másodikosaink is részt vettek az eseményen, az óvónők és a tanítónők irányításával önfeledten alkothattak, játszadozhattak, barátkozhattak. 
photo by Szűgyi Petri Gizella

2013. március 14., csütörtök

A NAGYSZÜLEIM IDEJÉBEN - PETRI IVETT FOGALMAZÁSA A HÉT NAP HETILAPBAN

Egyik délután meglátogattam a nagymamámat, Magura Ágotát, hogy megérdeklődjem, milyen volt az ő idejében gyereknek lenni.

— Milyen volt gyereknek lenni, amikor még fiatal voltál?
— Jobb, mint most. Kislánykoromban még nem volt ekkora különbség a gyerekek között, nem rekesztettünk ki amiatt másokat, mert szegényebb sorban éltek, mint mi. Akkor még nem létezett televízió, számítógép meg mobiltelefon, ezért ha játszani szerettünk volna, kimentünk az utcára, és találkoztunk a többi gyerekkel.
— Kellett házimunkát végeznetek?
— A szüleim nem kényszerítettek házimunka végzésére, de ha segítettem, akkor nagyon szívesen tettem.
— Szabad időtökben milyen játékokat játszottatok?
— Árokbamacskáztunk, zavarócskáztunk, bújócskáztunk, lepkéket fogtunk — akkoriban még voltak gyönyörű és szép nagy lepkék. Na, és persze lukbacsóréztunk! Ebben a játékban egy kört alakítottunk, a kör közepén álló gyerek lába előtt pedig egy rongylabda hevert. Egy mondókát énekeltünk, de már nem emlékszem a szövegére, csak arra, hogy jó kis dalocska volt. Amikor végigénekeltük, a kör közepén álló felkapta a labdát, a többiek pedig szétszaladtak. Akit a dobó eltalált, az állt következőnek a kör közepére.
— Szeretnél-e újra gyerek lenni?
— Ha úgy lehetnék, mint régen, akkor igen, de ha úgy, mint a mai gyerekek, akkor nem. Az én időmben még tisztelték a gyerekek a felnőtteket, a tanárokat. Állandóan az utcán játszottunk, szinte testvérként szerettük egymást. Manapság a gyerekek nem játszanak a szabadban, a fiatalok szinte csak az iskolában találkoznak. Közöttünk még nagy volt az összetartás, mivel majdnem minden időnket együtt töltöttük.
— Köszönöm szépen, hogy válaszoltál a kérdéseimre.

PETRI Ivett, Kishegyes
Ady Endre Kísérleti Általános Iskola


2013. február 27., szerda

RÓZSA VIKTOR PÁLYÁZATA KISHEGYESRŐL


A budapesti Harmónium Független Kommunikációs Egyesület pályázatot hirdetett Az én kis falum! Az én városom! címmel. Rózsa Viktor 8.a osztályos diákunk fényképeket készített falunkról, és le is írta, hogy miért tartja fontosnak ezeket a helyeket. 5 fényképet küldhettünk el, pedig még nagyon sok szép kishegyesi képe van Viktornak... Eredményhirdetés márciusban várható.
Azt hiszem, érdemes megnézni a művét!

Az én terem

Minden nap átsétálok a piactéren, iskolába jövet-menet. Számomra ez olyan, mint a Pál utcai fiúk grundja. Ott, ahol kedden és pénteken kofák igyekeznek eladni portékájukat, mi csak lógatjuk a lábunkat, stíröljük a lányokat. Óvodás koromban ez volt a játszóterem is, mivel nagynéném háza itt található.
Számomra ez a tér mindig is az én terem marad.

„A mi udvarunkban csak ecetfa nő,
A lépcsőn melyen járunk, elkopott a kő,
Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel,
Ismerős a fütty, és egymásnak felel.” (LGT)

Az én utam

Lehet tiszta, lehet sáros, lehet poros, mégis egyszerűsége szépségével vonzó. Meghatározza sorsunkat. Mehetünk a lejtőn lefelé, az emelkedőn felfelé, kanyaroghatunk. Ide vezet, oda vezet, mindig haza vezet.

„Egy utazás az életünk, azt mondtad hát, megint megyünk,
Nagy utazás az életünk...” (Presser Gábor)


Az én folyóm

A Bácsér átszeli az egész falut. Nagyapámmal itt horgásztam először, itt fogtam ki az első halat életemben. Sokat mesélt a gyermekkoráról, az életéről, az egykor tiszta vizű folyócskáról.
Sajnos, én már nem itt tanultam meg úszni, mivel annyira szennyezetté vált az idők folyamán, hogy még a halállomány is máshol keresett menedéket. Nagy álmom, hogy egyszer még én is horgászás közben mesélhessek unokáimnak élményeimről.

„Ha folyóvíz volnék, bánatot nem tudnék…” (Magyar népdal)

Az én Alföldem

Erdélyben Havasok, Délvidéken alföldi rónaság. A falut szántóföldek veszik körül. Nap mint nap szembesülök a látvánnyal. Egyre kevesebben vagyunk, elnéptelenedünk.
Sokan elhagyták a falut új munkalehetőségek reményében. Külföldre mentek a könnyebb megélhetésért, ott alapítottak családot.

„Beterelték a ménest a karámba,
Nincs egy lélek sehol künn a határba'.
Sötét felhők tornyosulnak az égre,
Hogy mék el a galambomhoz estére.” (Magyar népdal)

Az én mindennapom

„Úton kisfiú mendegél,
mezítelen a lába,
Föntről, az égből épp olyan,
mintha egy helyben állna.” (Fehér Ferenc)

Itt élünk ugyanazon ég alatt. Olykor sötét felhők borulnak ránk, s nem látjuk a fényt, de a Nap mindig kisüt, a Nap mindig melegít, a Nap mindig szárnyakat ad…




2013. február 17., vasárnap

VIVI HARMADIK AZ IRODALMI PÁLYÁZATON!

A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ 13. alkalommal hirdette meg a Bálint-napi irodalmi pályázatot. Általános és középiskolás korú tanulók pályázhattak 4. osztálytól kezdve. Az ünnepélyes díjkiosztás tegnap volt Topolyán, a Művelődési Ház kiállítótermében.
Keszeg Vivien (6.b) fogalmazásával a 3. helyezést érte el a 6.-7. osztályosok kategóriájában.
Pályázott még Bakorek Balázs, Benkó Ferenc, Burik Evelyna, Major Csenge és Vida Orhidea. Mindenki kapott emléklapot. Gratulálunk!
 A 3. díjasunk - Keszeg Vivien
 A különböző kategóriák győztesei a zsűrivel, Herczeg Elizabetával és Vass Borsodi Borbálával
 Vivi tanárnőjével, Gombár Judittal
Lestár Anikó magyartanárnő, Burik Evelyna, Vida Orchidea, Bakorek Balázs, Keszeg Vivien, Major Csenge és Gombár Judit magyartanárnő

Valentin-nap

            Minden évben unalmas Valentin-nap elé néztem. De ez az idei nagyon jól kezdődött, hiszen Janival, a suli egyik legjobb pasijával lógtam együtt … És ha tudtam volna, hogyan ér véget ez a nap, talán fel sem kelek azon a reggelen.
            Janival szinte az összes szabadidőnket együtt töltöttük, még a szerelmesek napján is. A suliban voltunk, megszólalt egy szép lassú szám. Jani felkért táncolni. Én pedig örömmel nyújtottam neki a kezem. Közelebb hajolt hozzám, és a fülembe súgta:
- Juli, örökre a szívembe zártalak!
- Én is - mondtam boldogságtól ittasan.
Aztán becsöngettek az órára. Magyar óra következett, ahol együtt ültünk. Ekkor kopogtatott a Valentin-napi postás hozzánk is. Az osztályunk már izgatottan várta, hogy begyűjthesse a hódolói leveleket. Jani kapta az elsőt, erre számítottunk is. Aztán sorozatban még ötöt. Robi és Csenge is szerencsés szerelmesek közé tartoztak, és végül én is megkaptam az érzelmes vallomást. Azonban nagyon fúrta az oldalam a kíváncsiság, hogy ki ez a sok hódoló, aki elhalmozta Janit. Míg kiment a következő szünetben, addig én sunyi módon elolvastam az egyiket. Ez állt benne: „Jani! Tudom jól, hogy mennyire fontos vagyok neked, a vallomásod is jól esett. Ám nekem fúrja az oldalam, hogy te még érzel-e valamit Juli iránt? Boldog Valentin-napot Drágám! Ágnes”
Mire Jani visszatért, hideg tekintettel úgy tettem, mintha mi sem történt volna. De nagyon fájt a szívem. Megválaszolatlan kérdések kavarogtak a fejemben. Talán Jani megcsal? Mi lehetett ez a vallomás? Elmondtam a barátnőimnek letörtségem okát. Meglepődtek. Nagyon szomorú voltam. Mázsás súly nehezedett a lelkemre. Jani látta rajtam. Hazafelé indultunk.
- Juli, kicsim, mi nyomja a lelked? – fordult hozzám.
- Áh, semmi – mondtam kedvetlenül.
- Na, Juli, látom rajtad, hogy valami bánt. Harapófogóval kell mindent kiszednem belőled? - faggatózott Jani szomorúan.
- Tényleg semmi – feleltem. Jani rám hagyta, ismert már annyira, hogy tudta, nem fogok beszélni.
- Lenne kedved eljönni velem a suli diszkóba? – kérdezte hirtelen.
- Miért nem mész a te drága Ágikáddal? - tört ki belőlem a dühös, fenyegető, vádló kérdés.
- Te miről beszélsz? – mentegetőzött Jani.
- Ne játszd az ártatlant, láttam a levelet! – ordítottam egyre dühösebben.
- Na, jó, bevallom, az a lány szét akar minket szakítani - mondta dadogva.
- Hát sikerült neki! – vágtam oda elcsukló hangon, és elfutottam.
- De Juli én … szeretlek! - kiabálta utánam Jani.
Hazaérve mindent bevágtam magam után, és egész nap csak zokogtam. Nem így képzeltem el ezt a napot. Semmihez nem volt kedvem. A lányok győzködtek, hogy menjek velük a diszkóba. Sokat tépelődtem. Végül velük tartottam. Szépen kisminkeltük magunkat. Mikor odaértünk, sokat táncoltunk. Egyszer csak valaki hátulról megölelt. Jani volt. Megörültem neki, bár még parázslott a düh a lelkemben.
- Jól esett az ölelésed. - mondtam boldogan.
- Örülök neki! - felelte Jani.
Máris jobb kedvre derültem, a bulit folytattuk, Jani is csatlakozott a barátaihoz. Egyszer csak Emőke barátnőm fordult hozzám elhűlt arccal:
- Juli, nézd már, az ott nem Jani?
Ő volt. És nem egyedül. A terem egy félreeső zugában Ági mosolygott rá csillogó szemekkel. Én már csak az elcsattanó puszit láttam.
            Akkor megfogadtam, hogy Jani közelébe nem megyek többé. Inkább maradok szingli, és szórakozok a barátnőimmel.

Keszeg Vivien, 6. osztály
Ady Endre Kísérleti Általános Iskola, Kishegyes

2012. december 14., péntek

KISFELHŐ VÁGYA


PARÓCZI Tamás 2. osztály, Ady Endre Kísérleti Általános Iskola, Kishegyes

– Esni fogok, zuhogni felváltva, akár a nagyok! – mondta a legkisebb felhő, majd elgondolkodott.
– Vajon hová essek? – majd megpillantotta bátyjait.
– Bátyjaim!
– Engedjétek, hogy veletek mehessek!
– Nem vihetünk, Kisfelhő!
– Sürgős dolgunk van! – válaszolták, majd elszálltak.
Kisfelhő utánuk kiálltott:
– Ha nem, hát nem!
– Megcsinálom egyedül!
Kisfelhőnek teljesült a vágya, mégis leesett.

2012. szeptember 21., péntek

HÍREK ÉS ÁLHÍREK


HARANGOZÓ Fanni 8/c Ady Endre Kísérleti Általános Iskola, Kishegyes (Fanni a cikk megjelenésekor már középiskolás...)
Az író, aki visszafelé ír
Kinyomis Sátyám, író egy izgalmas történetet írt visszafelé. Szeretne kitűnni társai közül, ezért írja nevét is fordítva. Sátyám az ezredik könyvén, és rengeteg cipőevő versenyen is túl van már.

Új polgármester
Székesfehérváron új polgármestert választottak. Sokan meglepődtek, mikor a választásra egy répa is jelentkezett Bugyi Imre személyében. A község minden tagja Bugyi Imrére szavazott, így Székesfehérvár új polgármestere egy répa lett.

Túl okos diákok
Kishegyesen az igazgatónő egy év szünetet rendelt el az általános iskolában, mert a diákok tudása meghaladta a tanárokét. A tanulók szomorúan fogadták a hírt, miszerint nem járhatnak iskolába okosságuk miatt.

Kutyák a boltban
Kunhegyesen kiskutyák támadták meg a fehérnemű boltot. Az eladó elszaladt, a kiskutyák pedig az összes fehérneműt megették. A rendőrség tíz perc múlva megérkezett és helyszínelni kezdett, de nem találták meg a gyilkos kiskutyákat.

2012. szeptember 6., csütörtök

JÁNOS VITÉZ ÉS ÉN - ÚJSÁGÍRÓSZEMMEL


Jánossal a törököktől hemzsegő francia földön találkoztunk.
Nagyon szimpatikus ember volt. Hosszú pödört bajusz árválkodott az orra alatt. Később egy osztagba osztottak vele. Mikor beértünk a törökök uralta városba, elállt a lélegzetem a rengeteg török katonától, mivel ők háromszor többen voltak, mint mi. Estére a város szélén felállítottuk a sátrakat. János vitézzel bablevest főztünk, nagyon ízlett. Mire megettük a sok levest, teljesen elfáradtam, János nem volt álmos. Nyugovóra tértem. Reggel, mikor felébredtem, János vitézt sehol sem találtam.
A sátrak mögött volt egy tó, Jánost ott találtam meg. Összeszedtük a sátrainkat és, a támadáshoz készültünk. A huszár kapitány felkiáltott:
– Mutassuk meg a törököknek, milyen fából faragtak minket! A kapitány intett aranyozott kardjával, megfújta a kürtöt, és támadtunk. A török katonák szembe jöttek velünk. Leugrottam a lóról, és kardot rántottam. Sok török életét kioltottam, de íjpuskával mellkason lőttek. Sikerült visszaverni a törököket. János vitéz ekkor kapta ezt a nevet. Én Jánossal hazavittem a sebesült bajtársaimat.
Otthon, Magyarországon a nép virággal várt. Közben János megtalálta az ő gyönyörű Iluskáját. Engem eközben elküldtek a Balkáni-félszigeti csatába. Az én mesém is tovább tartott volna, ha a csatába el nem mentem volna.
SZILÁGYI Dominik, 5./c Ady Endre Kísérleti Iskola, Kishegyes
  (Dominik időközben már hatodikos lett) 
VÉLEMÉNYEZTÜK
A fogalmazást Nagy Magdolna újságíró véleményezte.
Kedves Dominik!
Évről-évre tapasztalom a rovatunkba befutó elemzések alapján, hogy az általános iskolai házi olvasmányok közül leginkább a Pál utcai fiúk, a Toldi, és a János vitéz mozgatja meg a diákok fantáziáját. Érdekes, hogy a tanulók éveken, évtizedeken át hasonlóképp reagálnak Boka és Nemecsek, Toldi, vagy éppen Jancsi/János kalandjára. Azt is megfigyeltem, hogy a tanárok ezen olvasmányok esetében igyekeznek kicsit elmélyültebb munkára bírni benneteket, vagyis arra, hogy ne átmeséljétek a házi olvasmányt, hanem a friss olvasmányélmény alapján fantáziátokat megmozgatva építsétek tovább a történetet. Ez esetben, mint arról a cím is árulkodik, személyes élményekkel kellett gazdagítani, fonni a történetet. Igyekezeted nem volt hiábavaló, érdekes történetet vetettél papírra, mégis megmaradtál Petőfi Sándor világában. Arra törekedtél, hogy János vitézt bátor, egyenes tartású emberként mutasd be, mert szemmel láthatóan téged is – mint annyi kortársadat korábban –, ezek a tulajdonságok egyszerűen lenyűgöznek.

SZOBÁM


TÓTH Péter, 5/b Ady Endre Kísérleti Iskola, Kishegyes (Peti időközben már hatodikos lett!)
Ez a szoba még a dédanyámé volt.
Az ablakot virágok ékesítik. Megvilágítja egy focilabda mintájú lámpa, azon kívül egy szintén olyan kinézetű fotel is díszíti. Helyet foglal még három nagy szekrény. Az ágyam kihúzható, amibe ha lefekszek, azonnal mély álomba merülök. Található polc is, ami telis-tele van játékokkal, könyvekkel. Általában a számítógépet használom, ez az íróasztalon helyezkedik el.
A falak kékek. Az ajtó csontfehér, ez arra emlékeztet, mikor apával becsuktuk és betört a zár, ezért az ablakon át kellett kimennünk. Az emlékek megszámlálhatatlan sokasága fűz ehhez a szobához: a párnacsata a barátokkal, a pókerpartik, amelyek élvezetesek és izgalmasak voltak. Szinte egész napokat képes vagyok itt tölteni. A szobámból, ha kilépek, rögtön az ebédlőben találom magam. Nem valami nagy, de nekem éppen megfelelő.
           Szó mi szó, ennek a szobának párja nincs az egész világon.

2012. augusztus 30., csütörtök

AZ OROSZLÁN

VILÁGOS Adrianna, 2. osztály Ady Endre Kísérleti Általános Iskola, Kishegyes

Az oroszlánt az állatok királyának nevezzük. Az oroszlánok Afrikában falkában élnek. Húst esznek. A kedvenc ételük a zebra és az antilop. A felnőtt oroszlánok közül nekem a hímek tetszenek, mert a sörényüket csinosnak tartom. Mégis a kis oroszlánok tetszenek a legjobban. A vágyam, hogy egy élő kis oroszlánt dajkálhassak és játsszak vele. Amíg ez a vágyam nem teljesül, kedvencem a plüssoroszlánom, Szimba marad. Ő nemcsak az Oroszlánkirály című rajzfilmben, hanem az én gyerekszobámban is uralkodik.

 A lyukas fülű nyúl
Hereföldön nyuszi szalad,
Nagyot szökken gyorsan halad.
Bundácskája világos,
Az árnyéka homályos.
Puskaravasz közel kattan,
A lövedék szertepattan.
Nyuszi füle kilyukadt,
De ő fürgén elszaladt.
Cicajaj!
Hol volt, hol nem volt,
Volt egy cica megy egy polc.
A polcocskán köcsög volt,
A köcsögbe tejci folyt.
Hol volt, hol nem volt,
A kiscica torkos volt.
A köcsögöt fellökte,
A tejecskét megette.
Hol volt, hol nem volt,
A gazdasszony mérges volt.
Új seprűjét felkapta,
Cili fejét elrakta.
Hol volt, hol nem volt,
Hát bizony ez igaz volt.

A BARÁTNŐM

CSINCSÁK Tiffany 5/a Ady Endre Kísérleti Általános Iskola, Kishegyes
Van egy barátnőm, a neve Barbara.
Nagyon aranyos lány, szeretek vele játszani. A szeme barna színű. A haja világosbarna. A kedvenc színe a fekete és a piros. Sokféle ételt szeret, de a kedvence a pizza.
A kedvenc itala pedig a Coca-cola. Nem szeret tanulni, úgy ahogy én sem. A legjobb barátnője én vagyok. Sokszor meglátogatnak minket. A divatos ruhákat is nagyon kedveli. Szeret takarítani. Kedveli a macskákat, de a kedvenc állata mégis a ló. Van is otthon nekik, és sokat lovagol rajtuk. A hobbija a tánc. Ő is szeretne úgy énekelni, ahogy én. Nem szereti az olyan lányokat, akik kényesek. Okos, segít mindig mindenkinek, szépen tanul, és ha valakinek szüksége van akármire, ha lehet, kölcsönadja neki. Ezért nekem is jó barátnőm. Ő kézilabdára és hittanra jár. Rövid a haja, és nem kövér, hanem arányos testalkatú. Néha együtt megyünk templomba. Minden szombaton eljön hozzám egy kicsit játszani, ha tud, és ha tanult már. Régen lovasklubba járt, velem együtt.
Barbara nagyon jó barátnőm, remélem, a barátságunk kiállja az idő próbáját.

2012. augusztus 17., péntek

SZÜLETÉSNAPOM VOLT

Szeptember 17-én van a születésnapom. Meghívtam néhány barátomat, hogy együtt ünnepeljünk.
Előző nap anya megsütötte a tortát. Én pedig kidíszítettem a szobámat. Elérkezett a várva várt nap. Két óra körül érkeztek a vendégek. Egy ideig a szobában játszottunk, de a jó idő hamar kicsalt bennünket a szabadba. Anya érdekes játékokat talált ki.
Volt kötélhúzás és gyümölcsevés. Bekötött szemmel kellett kitalálni, hogy milyen gyümölcsnek az ízét vagy illatát érezzük. Jól szórakoztunk, de már mindenki kíváncsi volt a tortára. Anya a kedvencemet készítette, csokisat, melyet verdás képpel díszített. Mikor behozta kilenc gyertya égett rajta, amit a barátaimmal együtt fújtunk el. Estefelé jöttek a szülők. Míg ők kávéztak, addig én kibontottam az ajándékokat. Sok szép mindent kaptam.
ZELENKA Flórián, 3/a Ady Endre Kísérleti iskola, Kishegyes
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...