A RÉGI ISKOLA

A FALU ELSŐ ISKOLAI ÉNEKKARA ÉS ZENEKARA

Ötven évvel ezelőtt kezdte meg zenepedagógusi pályáját Horváth László

id. Horváth László

Az a fajta zenei élet Kishegyesen, amely később kiváló zenészeket, énekeseket teremtett, talán elmondható, hogy ötven évvel ezelőtt kezdődött azzal, hogy Horváth László megkezdte zenepedagógusi pályafutását, és megalakította az első iskolai énekkart és zenekart.

– Persze túlzás lenne azt állítani, hogy nem volt semmilyen zenei élet, hiszen a falusi zenészek mindig fogadtak tanítványokat, és ezek közül is kikerült néhány kiváló zenész, például a Zsadányi testvérek: elsősorban Mihály volt ismert hegedűs, aki azután Stockholmba, majd Kairóba, végül a Dél-afrika-i Köztársaságba került, és ott az opera kórusának karmestere volt. Őt édesapja készítette fel, aki amatőr zenész volt, engem pedig id. Kovács József tanító tanított hegedülni, Sárközi Sándor kántor zongorázni, zeneelméletre pedig Krstić Júliához jártam. Erre mind szükség volt ahhoz, hogy felvegyenek a szabadkai Zeneiskolába. A zeneiskolát követően azonnal munkába is álltam Hegyesen, mert addig zenélni tudó tanítók vagy tanárok oktatták a zenét. Akkor vezették be a zeneórát 7.-ben és 8.-ban is, és valójában ez tette lehetővé, hogy megalakuljon a kórus és a zenekar – emlékezik a kezdetekre Horváth László.

 

Kezdő pedagógusként az iskola zenekarával és énekkarával

Az Újvidéki Rádió Rádióiskola című műsorában gyakoriak voltak a vetélkedők, és Horváth László diákjai kimagaslóan szerepeltek ezeken.

– Igazából az iskolai kórusomnak köszönhetem, hogy a hetvenes években a rádióhoz kerültem. 1974-ben Király Ernő figyelt fel a kórusom kiváló teljesítményére, s felajánlotta a produceri és zenei rendezői munkahelyet, amit természetesen el is fogadtam. A munka mellett mindig volt 8–10 tanítványom, akiket a zongorajátékra, harmonikázni vagy hegedülni tanítottam. Később már annyira megszaporodott a számuk, hogy kénytelen voltam segítséget kérni a topolyai zeneiskolától. Nagyon büszke vagyok arra, hogy olyan diákok kerültek ki tőlem, akik azután akár a budapesti, akár a belgrádi akadémiákon is megállták a helyüket. Közöttük kell megemlítenem Bulatović Gabriellát, aki éveken át volt a rádió komolyzenei szerkesztője, most pedig zenepedagógus Kishegyesen, Linka Lászlót, aki több mint 30 éve a rádió népzenei szerkesztője, Tokodi Károlyt, aki a fúvóstanszéket vezette, számtalan országos versenyt nyert diákjaival, és sokáig vezette a szabadkai ifjúsági fúvószenekart is. Meg kell említenem Csőke Andrást is, aki ugyan nem lett profi zenész, de oktatóként kiváló, tanítványai kimagasló eredményeket érnek el nemcsak idehaza, hanem a magyarországi, olaszországi és romániai versenyeken is – sorolja Horváth László.
Zenepedagógiai pályafutása azonban nem fejeződött be, amikor az iskolából átkerült a rádióba.
– A hetvenes évek közepén indult a Durindó-mozgalom, és kezdetben, ez esetben is rengeteg hibával kellett megküzdenünk. A citerások nagyon gyakran egyáltalán nem tudták megkülönböztetni a népdalokat a műdaloktól, de gond volt az előadásmóddal is, és gyakran a szövegmondással is, a megválasztott tempóval. A rádiónál azután lehetőségem nyílt vezényelni és hangszerelni is, ami igen komoly zenei képzettséget igényel, s hogy ezt jól végeztem, bizonyítja az, hogy 25 évig voltam zsűritag a mohácsi népzenei versenyen, de zsűriztem Budapesten, Kőszegen és Pozsonyban is – vallja munkásságáról id. Horváth László.

http://www.magyarszo.com/fex.page:2011-12-16_A_falu_elso_iskolai_enekkara_es_zenekara.xhtml

ISKOLATÖRTÉNET

A Pannon TV Könyvjelző című adásában dr. Virág Gábor mesél az iskolánkról írt könyvéről.

FELÜLNÉZETBŐL...

HAVAS ISKOLA

ISKOLÁNK TÖRTÉNETE

ISKOLATÖRTÉNET - VIRÁG GÁBOR KÖNYVBEMUTATÓJA

ISKOLÁNK TÖRTÉNETE

Vigh Rudolf

Virág Gábor: Kishegyes iskolatörténete

         Szervezett oktatás és nevelés taglalásakor, a bácskai Kishegyes település vonatkozásában, a helytörténet-kutatók általában „az iskola történetéről” beszélnek. Ilyen meghatározásban találkozunk ezzel a tárgykörrel néhány munkában, és természetesnek vesszük a kifejezést, értjük is rögtön miről van szó, legalábbis első pillantásra. „Az iskola története” azonban a jártas szakember, dr. Virág Gábor feldolgozásában ráébreszt bennünket arra, hogy monográfiába illesztve ezt a fogalmat, már nem csak az iskola fennállásáról van szó, hanem az óvodai neveléstől kezdve az oktatás különböző formáiról, történeti/történelmi szakaszairól egy adott helyen, nemzeti közösségünk létfontosságú színhelyén, rendkívül szeszélyesen váltakozó feltételek közepette.

        Szerzőnk ebben a nagy munkában, a szóban forgó monográfia szakaszos (jelen állás szerint három könyvben való) feldolgozása és megjelentetése mellett döntött, amit a típusbeli, vagy a kézirati jelölés értelmében az ideológia diktálta változások indokolják, szinte külön-külön korszakot alkotva.

      A monográfia első kötete: Egy bácskai magyar népiskola krónikája (I.); A kishegyesi római katolikus felekezeti iskola története (1770–1920); Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság; Újvidék; 1999. E könyv szubjektív előszavában szerzőnk leszögezi, hogy a felekezeti iskolai nevelés tanulmányozása hozzásegít bennünket vidékünk emberei sajátos arculatának, mentalitásának a megismeréséhez. Ez pedig jelentősen meghatározza az egymásközti egészséges viszonyokat, az eszmeiséget, a másság elfogadását. Másrészt, az iskola felekezeti hovatartozása azért is kívánkozott külön, részletes megmunkálásra, mert mint ilyen, a kialakuló település lakosságának jellemvonásait hordozta, és ezzel távlatosan magát a településtörténetet határozta meg, és íme, megörökítésre is talált.

      Az első világháború után az oktatás és nevelés terén új korszak kezdődött, mégpedig megkülönböztetett anyanyelvi hátrányban. A régi „iskola” az emberek beszédében csak az épületeket jelentette, amelyekben újfajta szellem éledt, az itteni lakosság számára nem a legbarátságosabb.

      A monográfia most kiadás előtt álló, második kötetének kéziratában szerzőnk 1919-re teszi az iskola újabb korszakának kezdetét. A tényállást bátran vállalja, felsorakoztatja azokat a levéltári és egyéb dokumentumokat, amelyek hűen bizonyítják a magyar nyelvű tanítás megcsonkítását, vagy teljes eltörlését. A hiteles bizonyítás és a szerző kiváló esszéírói készsége értékes dolgozatot adott a kezünkbe.

     A Szerb–Horvát–Szlovén Királyság energikus intézkedéseinek nagy jelentőséget tulajdonít, és részletesen bizonyítja a magyar tannyelv többrétű elnyomását. Felsőbb utasításra, miniszteri megbízott határozta meg, milyen mértékű lehet kisebbségi nyelven a tanítás, ki taníthat, és ki tanulhat magyar osztályban. A magyar népiskola történetében ez volt a legdrasztikusabb korszak az önazonosság megváltoztatására, ám a teljes megsemmisítés mégsem következett be. Szerzőnk tárgyilagosan sorakoztatja fel a hatalmi érveket és ellenérveket, mind az ún. „szerbesítés”, mind az ürügyként emlegetett egykori „magyarosítás” tényszerű megvilágításában. A nacionalista ihletésű intézkedéseket sem hallgatja el. Az Új ország, új viszonyok munkacímet viselő fejezetben konkrétan kimondja: „Az osztályvezető, dr. Milan Petrović feladata az volt, hogy likvidálja a magyar népiskolákat, a középiskolákat, amelyek, úgymond a magyarosítás céljait szolgálták a korábbi időszakban.” Mindez ékesen bizonyítja, hogy a „vad ideológia” könyörtelen eszközökkel sem lehet „eredményes”: kis nemzeti közösségünk viharoktól tépázottan máig vallja és őrzi őseitől örökbe kapott anyanyelvét. A dolgozatnak egyébként ez az egyik nagyon fontos üzenete.

      Maga a kézirat munkacímek alá sorakoztatja az időrendi fejezeteket, 1919-től 1945-ig. Külön taglalja az óvodai nevelés helyzetét és fennállási körülményeit. (A kishegyesi óvodáról ilyen dolgozat még nem készült, tehát, mindenképpen fontos része a monográfiának.)

        A tárgyalt időszak lezárásaként, a szerző leszögezi: „A kishegyesi iskola levéltári anyaga 1938-tól hiányzik. Erre nincs magyarázat. Csak találgathatunk, miért nem őrizték meg a dokumentumokat. Egyedül kivételt képeznek a törzskönyvek, amelyek teljes egészében fennmaradtak, meg egy-két tanítói névsor, fénykép. Ezekből rekonstruálhatjuk az iskola szervezeti felépítését. Különben csak általános vonásokban tudjuk megrajzolni a kort.”

       Nyilvánvaló, hogy egy nem éppen könnyű korszak lezárásával, 1944 őszén egy újabb, egy még nehezebb kor vette kezdetét. De ez már a monográfia III. kötetének kéziratába készül, amelyet érdeklődéssel várunk a kishegyesi iskolával és az óvodával több mint egy évtizede foglalkozó kutatótól, akinek az említett iskolatörténeteken kívül, tucatnyi más helytörténeti és hasonló jellegű könyve jelent meg eddig. (Többek között, már a múlt század 80-as éveiben volt szerencsém, Topolyán, személyesen szerkeszteni az egyik ottani iskola-monográfiáját, tehát kutatói alapossága, illetve szakszerű pontossága nem újdonság számomra.)

       Végül szólni kell a kézirat gazdag felszereltségéről. Táblázatok, grafikonok, névsorok, másolatok, fényképek és egyéb mellékletek, szemléltetők egészítik ki, teszik változatossá az olvasmányos törzsszöveget.

ISKOLÁNKBAN ISKOLÁNKRÓL

Jó napot – estét  kívánok és szeretettel köszöntök minden kedves jelenlévőt!

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy én köszönthetem dr. Virág Gábort, akinek a tollából egy újabb könyv született Kishegyes iskolatörténete címmel.  Külön öröm számunkra, hogy itt van Németh Ferenc – a Forum könyvkiadó igazgatója és főszerkesztője, Bordás Győző, a Forum könyvkiadó szerkesztője, Németh István és Víg Rudolf falunk neves írói.

El kell mondanom, hogy Virág Gabi bácsinak meglepetéssel készültünk, ő sem tudta, hogy legisdősebb unokája zongorajátékával kezdtük az estet. Köszönjük Csőke Andreának. 

(zongorajáték)

A könyv megjelenése arról tesz tanúbizonyságot, hogy iskolánknak van múltja, jelene és mi tudjuk: jövője is. Hogy mindig is komoly és becsületes munka folyt itt, és az iskola dolgozói nem csak az oktatás területén fejtették ki tevékenységüket, hanem részt vállaltak egyéb aktivitásokban is (gondolok itt a népművelésre, színjátszásra és minden másra).

Nem szeretnék részletekbe bocsátkozni, hisz ezért vannak itt vendégeink. Víg Rudolf  recenziót írt a könyvről. (Víg Rudolf)

Ezennel át is adnám a szót diákjainknak – Vass Nikitának és Papp Orsolyának, akik felolvassák most ezt. (Niki, Orsi felolvas)

És akkor most felkérem Bordás Győzőt, hogy beszélgessen az újonnan megjelent könyvről Virág Gáborral. (Beszélgetés)

Papp Ágnes részletet olvas a könyvből. Egy olyan szemelvényt választottunk, mely hűen tükrözi az 1924-es állapotokat, milyen is volt a gyerek – szülő – tanár viszony. (Ági felolvas)

Köszönöm, hogy jelenlétükkel megtisztelték Virág Gábort, akinek a könyvét meg is vásárolhatják és dedikálja is, köszönjük, hogy megtisztelték iskolánkat, és hogy iskolanapi ajándékként velünk töltötték az est egy részét. Hozzánk bármikor ellátogathatnak, hiszen mindig van valami újdonság, nálunk mindig történik valami. Most pedig kötetlen beszélgetésre invitálom Önöket. Fogyasszanak egészséggel!

Molnár Márta

KÖNYVBEMUTATÓ

dr. Virág Gábor A kishegyesi iskola története 1919 és 1940 között - helytörténeti kötet

Helyszín: Ady Endre KÁI – Galéria

Időpont: 2009. november 18. (szerda) 18 óra

Mindenkit szeretettel várunk!

ISKOLÁNK LOGOJA

Iskolanapra elkészült iskolánk logoja. Mohácsi Zoltán rajztanár tervezte.

ISKOLATÖRTÉNET

A kishegyesi iskola története

      Kishegyesen az iskola története egybeesik a falu telepítésének kezdetével.

      1770. november 1-jén vette kezdetét a tanítás, a tanító Námesztovszki József katolikus iskolamester volt. Az iskola épülete 1771-ben épült, a község utólag ehhez a tanító részére egy szobát és konyhát építtetett. Az iskola bútorzata nagyon szegényes volt: tanítói asztal, szék, egy iskolatábla, s néhány rozoga pad. Az iskolalátogatás rendszertelen volt, a mezőgazdasági munkák megkezdése után a gyermekek nagy része kimaradt az iskolából, és csak télvíz idején jött újra. Ilyen körülmények között az oktatás sem volt túlságosan eredményes. Az első jelentés szerint mintegy 60 diákja volt az iskolának.

     Az elöljárók nem sok gondot fordítottak az iskolaépületre, 1791-ben omladozó az épület, életveszélyes benne a tanítás. A falu új iskolaépületet és tanítói lakást épített. Az iskola – lévén falusi – a mezőgazdasági életre készítette elő a tanulókat.

     Az 1839/1840-es iskolaévből vannak adataink a tanulók számáról. Ebben az iskolaévben 579 iskolaköteles diák volt, de csak 193-an jártak rendszeresen iskolába. Ennyi diákot képtelen volt egy tanító oktatni, ezért segédtanítót fogadott maga mellé. Vannak adatok arról is, hogy az iskola megnyitásától, hány diákja volt az iskolának: 1855-ig 2192 tanuló, közülük 664-en fejezték be sikeresen az iskolát, tanultak meg írni, olvasni.

    1869 szeptemberében kezdődő tanévben már több tantárgyat – magyar történelem, földrajz és természetrajz – az új tanterveknek megfelelően adtak elő.

    1870-ben az ún. Zsandárkaszárnyát (a mai helyi közösség épülete melletti házat) alakították át harmadik tanteremmé. 1875-ben újabb helyiséget alakítottak át tanteremmé, de nem felelt meg a követelményeknek. Végre 1878-ban elkészül a két tantermes, tanítói lakással kibővített új iskolaépület a templom mögötti telken. Még ki sem nyögték az építkezés terheit a hegyesiek, újabb rendelet jött: a nagyszámú diák miatt bővíteni kell az iskolateret. Pénz híján húzták-halasztották az építkezés kérdését, tovább használták a legrégibb épületet, az új épület két új tantermét, valamint a Zsandárkaszárnya ideiglenes tantermeit.

    1884-ben ismeretlen okok miatt a tűz martaléka lett az 1795-ben épített, majd kibővített régi iskola. Más megoldás nem volt: új iskolaépületet kellett emelni. 1885-ben elkészült a második iskolaépület és a tanítói lak, az ötödik tanterem továbbra is a Zsandárkaszárnyában volt. Időközben a hitközség megvette ezt az épületet, és itt kialakította a hatodik tantermet, de még mindig kevés az iskolatér. Pénz híján szükségmegoldás született: hetedik tanteremként a Katolikus Kör helyiségét használták. A nyolcadik állás megnyitása után házat vásároltak, amit átalakítottak tanteremmé, ez lett a későbbi Pásthy-féle iskola. A nyolcadik tanterem kialakításával befejeződött a kishegyesi iskolaépítés egy szakasza. Már az első világháború idején csökken az iskolatér. A Zsandárkaszárnyából iskolává alakított épület, a Bene-féle iskola annyira tönkremegy, hogy nem érdemes megjavíttatni, ezért eladják.

     Az első világháború idején a férfi tanítók hadba vonulása miatt az egész iskolarendszert át kellett szervezni, és a meglévő iskolatérben megszervezni a tanítást.

     1918. november 25-én Vajdaságot az SZHSZ Királysághoz csatolták. A Nemzeti Igazgatóság már december 9-én határozatot hozott, hogy az iskolai oktatás szerb nyelvű legyen, egyben megszüntette a magyar nyelv tanítását azokban az iskolákban, amelyekben a magyar diákok kisebbségben voltak.

    A Közoktatásügyi Minisztérium 1920. augusztus 27-én kelt rendelete alapján Minden eddigi elemi iskola államinak tekintendő. Tehát állami rendelettel megszüntetik a felekezeti iskolákat.

     A kishegyesiek megkísérlik továbbra is fenntartani az iskola felekezeti jellegét, de ez akkora anyagi terhet jelentene a falunak, amit lakosai képtelenek lennének elviselni, ezért az Iskolaszék 1920. október 29-én úgy döntött, hogy a kishegyesi iskolát átadja az államnak.

     A II. világháború után az oktatás a kommunista párt hatása alá került.

     1956-ban készült el 5 új tanteremmel az iskola egyik épülete (ma is úgy nevezik, hogy 56-os épület), amit összekötöttek az 1915-ben épült iskolával. A harmadik épület pedig 1968-ban épült. A tornatermet 1973-ban építették. Így most az iskola 3 épületből áll, ami egységet képez. Folyamatosan felújítják az iskola épületeit a lehetőségekhez mérten, de szükség lenne az ablakok cseréjére, a tornaterem padlózatának cseréjére, a tantermek felújítására, számítógépekre.

    Az iskola 1953 óta viseli az Ady Endre nevet. Az iskolanapot minden évben november 22-én ünneplik az iskola tanulói, tanárai. Ma is Kísérleti Általános Iskola a neve, de már nem nagyon „kísérleteznek” sem a diákokon, sem a tanárokon, habár az újabbnál újabb miniszterek, oktatási törvények, tantervek kísérletezésnek tekinthetők…

    Ma iskolánknak 499 tanulója van. 30 tagozaton folyik a tanítás, ebből 6 speciális tagozat van az enyhe mentálisan sérült gyerekeknek. Szerb nyelven is folyik az oktatás, jelen pillanatban 7. osztályig.

    Diákjaink bizonyítanak a különböző versenyeken, díjakkal térnek haza folyamatosan. Fel sem lehet sorolni, hány híres ember került ki az Ady Endre KÁI padjaiból… Írók, festők, zenészek, énekesek, tudósok, sikeres vállalkozók, sportolók… Méltón képviselik Kishegyest szerte a világban. Bárhol büszkén mondhatják, hogy hegyesiek, a tudásuk alapjait itt kapták…

    Lehet, hogy mi is csintalanok voltunk, lehet, hogy mi is sok borsot törtünk tanáraink orra alá, de bizonyítottunk! Lett belőlünk Valaki, Ember lett belőlünk… És mosolyogva dugjuk el bizonyítványunk gyerekeink, unokáink elől… És folyamatosan mi is azt mondjuk nekik, amit mi is hallgattunk: tanulj, tanulj, tanulj… 

„Elmúlt, mint száz más pillanat,

s tudjuk mégis, hogy múlhatatlan,

Mert szívek őrzik, nem szavak…”

                              (Végh György)