BALLAGÁS

photo by Fülöp Valentin

Június 1-jén újabb generáció ballagott el iskolánkból. Nagyon jó kis csapat volt, hiányozni is fognak!

Iskolánk Tantestülete több különdiplomát is kiosztott a ballagási ünnepségen:

1. Baranyi Kata – zenekultúrából

2. Mendler Tibor – iz fizičkog vaspitanja

3. Zelenka Zalán – földrajzból

4. Sipos Karolina – magyar nyelvből

5. Cékus Sándor – testnevelésből

6. Lakatos Valéria – magyar nyelvből

7. Pataki Tamás – zenekultúrából

8. Frindik Ivonn - zenekultúrából

9. Bartuš Robert – iz informatike

10. Halasi Laura – zenekultúrából

11. Horváth Sándor – matematikából és testnevelésből

12. Zsoldos Sára – testnevelésből és zenekultúrából

13. Zsoldos Zsófia – testnevelésből és zenekultúrából

14. Kerekes Tamás – képzőművészetből és testnevelésből

15. Péter József – testnevelésből és zenekultúrából

Iskolánk 10 Vuk-díjas diákkal büszkélkedhet:

1. Fabó Margarita – zenekultúrából

2. Marecskó Ágnes – zenekultúrából és képzőművészetből

3. Kancsár Kinga – kémiából és magyar nyelvből

4. Kókai Zsanett – biológiából, zenekultúrából és magyar nyelvből

5. Bánszki Dániel – angol nyelvből, német nyelvből, matematikából és magyar nyelvből

6. Iskolánk fényképésze, aki minden jeles eseményünket megörökített, számos fotópályázaton vett részt. Sokoldalú, az elsősegély csapatunk és cserkész csapatunk oszlopos tagja, a Diákparlament vezető egyénisége.  A segítőkész, a mindig mosolygós Rózsa Viktor matematikából, képzőművészetből és biológiából kapott különdiplomát.

7. Kiváló versmondó, segítőkész, jó értelemben minden lében kanál, nagyon jó csapatjátékos, ha úgy adódik, a kezébe ragadja a karmesteri pálcát is. Elsősegélycsapatunk, cserkészcsapatunk oszlopos tagja: Paróczi Elvira – magyar nyelvből, zenekultúrából, testnevelésből és biológiából kapott különdiplomát.

A GENERÁCIÓ LÁNY SPORTOLÓJA: A legjobb lány sportoló szertornában és atlétikában is kiváló eredményeket ért el. Nagyon jó csapatjátékos, közösségi ember: Cékus Noémi – külön diplomát kap testnevelésből.

A LEGJOBB FIÚ SPORTOLÓ A GENERÁCIÓBAN, aki kiváló kézilabdás, nagyon jól focizik is, atlétikában az országos döntőbe jutott. A sport mellett a tanulást sem hanyagolta el, Vuk-díjjal is büszkélkedhet, külön diplomat kap testnevelésből: Nyírádi Sándor. 

A generáció sportolói jutalma részvétel az egy hetes TOP-Sport táborban.

AZ ADY-DÍJAT minden évben az a diák kapja, akire mindig számíthattunk, aki magaviseletével, hozzáállásával példát mutat a többieknek, eredményes a versenyeken, tevékenyen részt vesz az iskola mindennapi életében. Az idei Ady-díjasunk minden követelménynek megfelel, külön diplomat érdemelt ki angol nyelvből, magyar nyelvből, német nyelvből, matematikából és zenekultúrából. Iskolánk Ady-díjasa: Burik Evelyna! Jutalma egy mp4-es lejátszó.

Amibe belefog, nagyon komolyan veszi, nem adja fel, kitartó, nem torpan meg a cél előtt. Sokoldalú, maximális alázattal áll hozzá a feladataihoz. Kiválóan teljesít a versenyeken, legyen szó természeti vagy társadalomtudományi tantárgyakról, sportról vagy művészetekről. Számtalan díjat szerzett az elmúlt 8 év során a községi, körzeti, országos és nemzetközi versenyeken is. 7 különdiplomat kap: kémiából, biológiából, angol nyelvből, német nyelvből, magyar nyelvből, testnevelésből, zenekultúrából. Jutalma részvétel a Szép Szó versmondó műhelyben. A generáció diákja: Papp Ágnes!

Energy Videostudio - köszönet a kisfilmért!

BÚCSÚZTUNK

Kedves és szeretett Család!

Tisztelt jelenlévők! Tisztességtevők!

Kedves Egidija néni! 

Azért vagyunk együtt ravatalánál, hogy hálás szívvel emlékezzünk. Mély megrendüléssel vettük tudomásul a hírt, hogy nyugdíjas kollégánk, takarító nénink, Tóth, született Petje Egidija február 8-án 86 éves korában itt hagyott bennünket. A messzire indulótól mindig nehéz búcsút venni. Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola vezetősége, a munkatársak, a tanártársak, a diákok és minden barát nevében búcsúzom iskolánk megbecsült dolgozójától, aki 1978. december 2-a óta megérdemelt nyugdíjas éveit töltötte.

Férjével együtt meghatározó személyiségei voltak iskolánknak. Akkor még egészen más volt a takarítók, csöngetősök élete. Már nem is emlékszünk a pozdorja kályhákra… Majd később, amikor már a tantermekben szenes kályhák voltak… Mennyire nehéz volt a pincénkből felhordani a szenet, ők biztosították, hogy diákjaink ne fázzanak…

Az olajos padló tisztítása sem volt egyszerű feladat. Az a fajta padló volt, amelyen a takarítók időnként olajos fűrészport söpörtek végig, s ettől tisztább is, frissebb is lett.

Köszönjük, hogy nem fáztunk, mert fűtött ránk, köszönjük, hogy mindig tiszta környezetbe érkezhettünk tanulni! Keze nyoma itt marad mindig is velünk… Köszönjük fáradságos munkáját! Köszönünk mindent!

Nyugodjon békében!

(Elhangzott Tóth Egidija temetésén, 2013. február 9-én)

A SZÍNHÁZ FÉNYEI KIALUDTAK...

Tisztelt gyászoló Család, tisztelt jelenlévők!

Iskolánk épületén péntek délután óta fekete zászló lobog. Már délelőtt megdöbbenve vettük tudomásul a hírt, hogy egykori kolléganőnk, tanártársunk, Spasojevic Magdolna kómába esett.

Megdöbbentünk, hiszen egy hónappal ezelőtt még vidáman beszélgettünk iskolanapunkon, mesélt a nyugdíjas évekről, a nagyon szeretett unokáiról. Nem gondoltuk, hogy az újévi ajándékunkat már nem adhatjuk át.

1966. szeptember elsején kezdett el dolgozni iskolánkban, és nyugdíjaztatásáig, 1998. május 31-ig nálunk is dolgozott. Szakmailag jól felkészült, nagy munkabírású tanár volt. Oktatási feladatait mindig nagy odaadással, precízen, lelkiismeretesen végezte.

32 év. Hány diáknak volt osztályfőnöke? Hány diákot taníthatott pályafutása során? Több mint 2000-et. Ennyi gyerek tanítása, nevelése hatalmas feladat!  Többen közülük a tantestületünkben vannak, pedagógiai pályára léptek. De hiszem, hogy a többi egykori diák is, bármerre is vetette őket a sors, a hír hallatán legalább egy percre egy-egy kellemes emlékkel búcsúzik egykori tanárnőjétől, osztályfőnökétől. Emlékeznek a szerbhorvát órákra, a vokativra és a lokativra, a subjekatra és a predikatra, a közös kirándulásokra, a színdarabokra.

Tanárnő szívügye volt a színjátszás, és még nyugdíjas korában is segítette munkánkat, a gyerekekkel különböző darabokat próbált iskolanapra, nőnapra, amit azután nagy sikerrel mutattak be. Évekig vezette művelődési egyesületünkben is a színjátszó csoportot. Aktív nyugdíjas életet élt, minden művelődési rendezvényen találkozhattunk vele, legyen szó könyvbemutatóról vagy a néptánccsoport fellépéséről.

Tisztelt Gyászoló Család! Végezetül az iskola nevében hadd nyilvánítsam ki legőszintébb, szívből jövő részvétünket. A szeretet adjon erőt, támaszt és reményt!

A színház fényei kialudtak.

Kedves Tanárnő! Emlékét kegyelettel megőrizzük. Nyugodjon békében!

(Elhangzott Spasojević Magdolna temetésén, 2012. december 23-án.) 

Poštovane ožalošćene porodice, tužni skupe!

U petak smo na školu stavili crnu zastavu. Tog dana smo je spominjali. Čuli smo da je u komi. Još pre mesec dana - kad smo slavili Dan škole - smo sa dragom našom koleginicom razgovarali o penzionerskim danima i njenim unucima koje bezizmerno voli.

Nismo razmišljali o tome da joj ove godine nećemo predati naš novogodišnji poklon.

Počela je da radi u školi 1. septembra daleke 1966. i marljivo je radila sve do odlaska u penziju 31.maja 1998. Bila je požrtvovana i posvećena svom poslu. Više od dve hiljade učenika je prošlo kroz njenu učionicu. Mnogi su kroz njen rad i odabrali svoj budući poziv. Nama, njenim kolegama zadala je visoki kriterijum u poslu. Svi, koji su čuli tužnu vest, gde god da su u svetu, nadam se da su se setili lepih trenutaka sa njom, setili su se časova srpskohrvatskog jezika, setili su se lokativa i vokativa, subjekta i objekta, muškog i ženskog roda.

Obožavala je pozorište i mnogi su zahvaljujući njoj prvi put ugledali svetla pozornice.

I posle odlaska u penziju nastavila je sa pedagoškim radom učeći decu dramskom umeću, pomagala im je u osmišljavanju priredbi i pozorišnih predstava.

Poštovana porodice, u ime svih radnika OOŠ "Adi Endre" primite iskreno saučešće u ovim trenucima bola. Mi, njene kolege, nećemo je zaboraviti, a vama neka ljubav olakša tugu.

Svetla pozornice su ugašena.

Draga nastavnice, počivajte u miru. Neka joj je večna slava i hvala. Slava joj.

BÚCSÚZUNK...

Drága Mester bácsi! 

Mély megrendüléssel vettük tudomásul a hírt, hogy kollégánk, a pótolhatatlan Mester bácsink, Kádas István március 5-én itt hagyott bennünket. Tudtunk róla, hogy szervezetét megtámadta a kór, mégis bíztunk benne, hogy hamarosan ismét körünkben köszönthetjük. Tudtunk róla, hogy állapota súlyos, a hír mégis váratlanul ért bennünket, készületlenül, de valójában erre a hírre készülni sem lehet. A messzire indulótól mindig nehéz búcsút venni. Előző nap még ünnepséget szerveztünk, nem gondolva a legrosszabbra, és íme, az ünnepség helyett most gyásszertartáson kell részt vennünk.

Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola vezetősége, a munkatársak, a tanártársak, a diákok és minden barát nevében búcsúzom Mester bácsinktól, iskolánk megbecsült dolgozójától. 1991. december 1o-e óta vezette iskolánk műhelyét. És március 28-ától a megérdemelt nyugdíjaséveit élhette volna. Hogy várta ezt a pillanatot! Mi, akik szerettük, valójában már elbúcsúztattuk az iskolától. Vele együtt számoltuk visszafelé a napokat, hogy hányat is kell még aludnia. Most pedig elaludt örökre. Megrendülten vettük tudomásul, hogy nincs tovább, hogy nem tud senki sem segíteni rajta. És még utolsó találkozásunkkor is, a betegágyánál, mosolygott, viccelt velünk, pedig akkor már nagyon fáradtnak tűnt. 

„Ha valaki egy csöppnyi szeretetet és jó szívet, egy csipetnyi világosságot adott a világnak, élete nem volt hiábavaló.” És maga a 4o év munka alatt sok jót adott a világnak.

Szép volt a múlt, jók voltak a táborozások, az együtt töltött 19 év, a munkás hétköznapok, az ünnepek, a közös főzések, és hát  maga volt a Télapónk is...

Köszönjük, hogy nem fáztunk, mert fűtött ránk, a sötétben is mindig fényt adott, köszönjük, hogy van ablakunk a világra... Sokszor kellett üveget cserélnie. Köszönjük, hogy nem éheztünk nőnapon, a táborozáson, az iskolanapon, a ballagáson, mert sütött-főzött ránk…

Keze nyoma itt marad mindig is velünk, hiszen bárhova is nézünk, tele leszünk emlékekkel, környezetünk a keze nyomát viseli... Nincs az iskolának olyan zuga, ahol nem javított, szerelt, épített, cserélt, csempézett volna...

Mindannyiunk Kádas Pista bácsija 58 éves volt. Iskolánk saját halottjának tekinti.

Köszönünk mindent! És hiányozni fog nekünk.

Nyugodjon békében.

Mester volt és példakép.

Hívő, szorgos, okos, igaz...

A munkáló idő emeli emlékét,

Ahogy közöttünk van utoljára most...

Még egyszer hátranéz,

Örökre, utoljára néz le ránk,

És elviszi magával munkája

minden örömét, gondját, bánatát...

Megszökött a test, szíve megállt,

A festék megmeredt.

Üres maradt a karton, a vászon,

Keze nem méláz már a fa felett...

Háttal áll a lenyugvó Napnak,

mosollyal fogadta el a sorsát,

maga is lemenő nappá változott,

s tette még csendben a dolgát.

De nem bírta tovább a szív és a tüdő

A múltat és a virrasztó gondokat,

Hitet, csalódást, -  csupán az értelem

Talált volna még megnyugtató célokat.

Árván maradt világa és világunk,

Sötéten színes, fölmért, tág világ,

Sokan sírnak utána,

Sírnak a templomok, sírnak a fák...

Drága Mester bácsi, akkor most ballagjon el az iskolától, ballagjon el tőlünk…

BÚCSÚZUNK...

Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola vezetősége, a tanártársak, munkatársak, diákok és minden barát nevében búcsúzom Marikától, iskolánk megbecsült dolgozójától. 1991. szeptember 18-a óta tanította, nevelte, oktatta a kisdiákokat. 2oo4-től 2oo8-ig pedig szakszervezeti vezető is volt.

Elhagyott minket egy jóbarát, egy kolléga, a Tanító néni. Mi, akik szerettük, most együtt vagyunk, hogy búcsúzzunk Tőle. Mi, akik szerettük, megrendülten vettük tudomásul a hírt, hogy nincs tovább, hogy a küzdelemnek vége. Pedig vele együtt reménykedtünk mindannyian. Ha sokszor úgy is éreztem, úgy is éreztük, hogy feladta, hogy nem akar tovább szenvedni, mindig jött egy újabb reménysugár, egy újabb lehetőség, melyben hittünk. És láttuk őt járókerettel bejönni az iskolába, láttuk őt újra mosolyogni, láttuk őt fájdalmak között, de mindig is hittük, hogy amilyen váratlanul elment tőlünk, olyan váratlanul fogja velünk folytatni ismét. És egy pillanatra sem tudtuk elhinni, hogy nincs mentség. Hogy soha többé már nem jössz vissza közénk.

Vannak pillanatok, melyeket szeretnénk nem megélni, és vannak helyzetek, melyek nélkül könnyebb lenne az életünk. Vannak emberek, akik nélkül nem tudunk élni, és vannak barátaink, akik nélkül mi magunk sem léteznénk. Vannak helyzetek, amikor könnyebb lenne nem beszélnünk, és vannak helyzetek, amikor beszélnünk kell, annak ellenére, hogy legszívesebben csak hallgatnánk. Vannak emberek, akik elvesztésével önmagun egy részét is elveszítjük, és vagyunk mi, akiknek tovább kell élnünk, hogy az ő emléküket megőrizzük.

Mit is mondtál? Hogy karácsonykor, ha tolókocsiban is, de begurulsz az új iskolakapun... Nemsokára karácsony, és sajnos soha többé nem léped át a kaput. És az adventi koszorún, amikor meggyújtjuk a gyertyát, érted is gyújtottunk egyet. Különösen értékes ember voltál. Igazi tanító. Januárban lettél volna 43 éves. Kimondani is nagyon fáj. És most megrendült szívvel állunk az emléked előtt. Tudom, hogy nem vagyok képes, hogy méltóképpen szavakba öntsem azt az érzést, melyet megérdemelnél. Pedig szükségem lenne rá, azért is, mert Te mindig a tökéletességre, a teljességre törekedtél. Munkád során sokszor voltál osztályfőnök: anyai szeretet, tanítványaidért való aggódás jellemezte munkád. Mindig is vallottad: ha újra születnél, akkor is pedagógus lennél! És igazi pedagógus voltál, mert nem csupán matematikára, természetre tanítottad diákjaid, hanem egyúttal nevelted is őket. Derűs, de tiszteletet parancsoló egyéniséged minden pedagógiai helyzeten átsegítettett. Akkor, amikor a gyerekeink szinte észrevétlenül tanultak meg írni, olvasni, számolni, még nem tudtuk, amit ma már igen, hogy ahhoz, hogy ez így legyen, valakinek a munkája kell. A valakié, a Tiéd, a Marika tanító nénié. 

És végig tanítottál. Az utolsó pillanatig. Akkor is, amikor a valóságban már nem voltál az osztályteremben. Utolsó mondataid is hozzánk szóltak: a kollégákhoz, a negyedikesekhez, a nyolcadikosoknhoz, volt diákjaidhoz.

És nagyon büszke voltál gyerekeidre. Mindig mesélted, hogy emberré, az életre neveled őket. És ez sikerült is.  

Juhász Máriát iskolánk saját halottjának tekinti.

Marika, hiányozni fogsz nagyon. Nyugodj békében.