"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2008. június 11., szerda

JUTALOMKIRÁNDULÁS

Június 11-én Vuk-díjasaink megérdemelt jutalomkiránduláson voltak Vrdniken, köszönve a községi Önkormányzatnak és a Gradja-Mont fémfeldolgozó vállalatnak.

2008. június 9., hétfő

ITT A NYÁR!


A kishegyesi
Petőfi Sándor Művelődési Egyesület
tarka, zenés, táncos műsora
ITT A NYÁR!
Fellépnek: a Pán Péter Óvoda csoportjai
                   a  Művelődési Egyesület szakosztályai
Időpont:
2008. 06. 15. (vasárnap) 19 órai kezdettel
Helyszín: a színházterem

2008. június 8., vasárnap

50 ÉVES OSZTÁLYTALÁLKOZÓ


5o éves osztálytalálkozó helyszíne volt az iskola. Az 1943-ban született generáció ült ismét az iskolapadokba. 15 órakor ünnepi szentmisét szolgáltattak az elhunytaknak, majd fényképezkedés következett. Az osztályfőnöki órát a régi tantermükben tartották meg, ahol elbeszélgettek az elmúlt 25 évről, hiszen sokan azóta nem is látták egymást, akkor voltak utoljára együtt. Többen vidéken, külföldön élnek, jó volt ismét hazatérniük, találkozniuk. A temetőben virágot helyeztek elhunyt osztálytársaik sírjára. Este már férjestől, feleségestől találkoztak, és a társaság hajnalig mulatott a Hegedűs-féle vendéglőben.  

2008. június 7., szombat

TÁNCVIZSGÁN


Pénteken, június 6-án sikeres tácvizsgát tett minden nyolcadikos jelölt. A zsűri tagjai Mészáros Márta, Bulatović Gabriella és Tóth Tilda voltak. Az ő meglátásuk, ítéletük szerint a következő eredmény született.
I.                   helyezett, a tánckirálynő és a tánckirály: Moldvai Anna és Papp Áron
II.                helyezett: Povázsánszki Csilla és Utasi Szabolcs
III.             helyezett: Miljković Tamara és Miljković Viktor
Különdíjat kapott: Csőke Andrea és Kovács Balázs, Győri Alexandra és Kátai Dávid.
     A közönség szavazatai alapján a bálkirálynő Moldvai Anna, a bálkirály pedig Utasi Szabolcs lett. 

AZ ISASZEGI ÚJSÁGBAN

Az Isaszeg Önkormányzati Tájékoztató is ír (6. oldal) az iskolai kapcsolatainkról.
                                                         ISASZEG

2008. június 6., péntek

KINDER-TOJÁS


Június 6-án Kinder-tojás játékok kiállítását szervezte a Polgári Csoport. Erre a napra Domino-napot is terveztek.

2008. június 5., csütörtök

A ZENEISKOLA LEGJOBBJAI KÖZÖTT 5 DIÁKUNK!


Igen sikeres tanévet zár a napokban a topolyai alsófokú zeneiskola, melynek diákjai számos versenyen szerepeltek kimagasló eredményeket elérve. Erről, illetve az iskola munkájáról beszélgettünk Diósi Rózsa igazgatónővel.
- Idén 15 versenyen vettek részt növendékeink, és folytatódott az, ami már három éve jellemző, hogy évente átlagban tíz diplomával többet érdemelnek ki diákjaink. Így tavalyelőtt 35, a múlt évben 41, idén pedig 53 helyezést értek el a különféle szintű és rangú versenyeken, az utóbbi öt évben pedig összesen 191-et. Az idén elnyert díjak túlnyomó többsége rangos versenyek első díja, a többi második és csak öt a harmadik hely. A tanévet a törökkanizsai harmonikaversennyel kezdtük, ahol egy első díjat nyertünk, majd Lazarevacon a hegedűversenyen is, utána Újvidéken a gitárversenyen szintén a mi diákjaink voltak a legjobbak. Ezt követte a šabaci nemzetközi zongoraverseny, ahol ugyancsak remekül szerepeltek iskolánk tanulói, majd az olaszországi nemzetközi versenyről elhoztuk a harmadik díjat, a nagybecskerekiről több elsőt, másodikat és harmadikat. Külön dicséret illeti ezért a diákokat, de azokat a kezdő, fiatal tanárokat is, akik felkészítették őket és már első alkalommal első díjat hoztak az iskolának. Kragujevacon is jártunk a Zvezdane staze elnevezésű nemzetközi harmonikaversenyen szintén kitűnő eredménnyel, és Belgrádban az országos megmérettetésen is egy első és hat második díjat szereztünk. A fafúvósok versenyét ötödik alkalommal idén Požarevacon rendezték meg, ami második díjat jelentett számunkra, a ćuprijai fesztiválon pedig összesítésben iskolánk első helyezést ért el, emellett három első és egy második díjat is kaptunk - sorolta az igazgatónő a legrangosabb versenyek eredményeit, illetve a legsikeresebb diákok nevét, többször is említve őket, mint Jovana Vojter, Balassa Sára, Ortó Boglárka és Dudás Virág Ervin, akiket az iskolában csak arany négyesként emlegetnek, de többször előfordult a díjak kapcsán Milena Perić, Dudás Krisztián, Filip Brkljač, Kiss Rebeka, Papp Orsolya, Patyerek Réka, Csőke Andrea, Farkas Baráti Tímea, Bálint Anita, Konc Regina, Kovács Viktor, Milica és Ivana Perić, Stefan Grbić és Csőke Márk neve is. Az igazgatónő azt is elmondta, hogy intézményüket már kinőtték, bővíteni kellene, hogy fogadni tudjanak minden zenét szerető jelentkezőt. Egyes hangszerszakokon ugyanis már nincs hely, de cselló, harmonika, szólóének és zongoraszakra még várják az előkészítőbe a jelentkezőket, a 7-8 éveseket, illetve zeneóvodába a hatéveseket. A felvételi vizsgát hétfőn 17 órai kezdettel tartják, míg az intézmény legjobbjai, a versenyeken díjazott növendékek holnap a moziteremben a 18 órakor kezdődő évzáró koncerten mutatkoznak be a nagyközönségnek.

http://archiv.magyarszo.com/arhiva/2008/06/05/main.php?l=b19.htm

A LEGJOBBAK KÖZÖTT


Igen sikeres tanévet zár a napokban a topolyai alsófokú zeneiskola, melynek diákjai számos versenyen szerepeltek kimagasló eredményeket elérve. Erről, illetve az iskola munkájáról beszélgettünk Diósi Rózsa igazgatónővel.
- Idén 15 versenyen vettek részt növendékeink, és folytatódott az, ami már három éve jellemző, hogy évente átlagban tíz diplomával többet érdemelnek ki diákjaink. Így tavalyelőtt 35, a múlt évben 41, idén pedig 53 helyezést értek el a különféle szintű és rangú versenyeken, az utóbbi öt évben pedig összesen 191-et. Az idén elnyert díjak túlnyomó többsége rangos versenyek első díja, a többi második és csak öt a harmadik hely. A tanévet a törökkanizsai harmonikaversennyel kezdtük, ahol egy első díjat nyertünk, majd Lazarevacon a hegedűversenyen is, utána Újvidéken a gitárversenyen szintén a mi diákjaink voltak a legjobbak. Ezt követte a šabaci nemzetközi zongoraverseny, ahol ugyancsak remekül szerepeltek iskolánk tanulói, majd az olaszországi nemzetközi versenyről elhoztuk a harmadik díjat, a nagybecskerekiről több elsőt, másodikat és harmadikat. Külön dicséret illeti ezért a diákokat, de azokat a kezdő, fiatal tanárokat is, akik felkészítették őket és már első alkalommal első díjat hoztak az iskolának. Kragujevacon is jártunk a Zvezdane staze elnevezésű nemzetközi harmonikaversenyen szintén kitűnő eredménnyel, és Belgrádban az országos megmérettetésen is egy első és hat második díjat szereztünk. A fafúvósok versenyét ötödik alkalommal idén Požarevacon rendezték meg, ami második díjat jelentett számunkra, a ćuprijai fesztiválon pedig összesítésben iskolánk első helyezést ért el, emellett három első és egy második díjat is kaptunk - sorolta az igazgatónő a legrangosabb versenyek eredményeit, illetve a legsikeresebb diákok nevét, többször is említve őket, mint Jovana Vojter, Balassa Sára, Ortó Boglárka és Dudás Virág Ervin, akiket az iskolában csak arany négyesként emlegetnek, de többször előfordult a díjak kapcsán Milena Perić, Dudás Krisztián, Filip Brkljač, Kiss Rebeka, Papp Orsolya, Patyerek Réka, Csőke Andrea, Farkas Baráti Tímea, Bálint Anita, Konc Regina, Kovács Viktor, Milica és Ivana Perić, Stefan Grbić és Csőke Márk neve is. Az igazgatónő azt is elmondta, hogy intézményüket már kinőtték, bővíteni kellene, hogy fogadni tudjanak minden zenét szerető jelentkezőt. Egyes hangszerszakokon ugyanis már nincs hely, de cselló, harmonika, szólóének és zongoraszakra még várják az előkészítőbe a jelentkezőket, a 7-8 éveseket, illetve zeneóvodába a hatéveseket. A felvételi vizsgát hétfőn 17 órai kezdettel tartják, míg az intézmény legjobbjai, a versenyeken díjazott növendékek holnap a moziteremben a 18 órakor kezdődő évzáró koncerten mutatkoznak be a nagyközönségnek.

2008. június 2., hétfő

KIRÁNDULTUNK!


Az iskolában az elmúlt hónapban sem tétlenkedtünk. Május a kirándulás hónapja volt.
Az elsősök és a másodikosok Temerinben megnézték a Mini-állatkertet, majd megálltak Becsén, a Tisza partján. A gyerekek a Dunđerski-kastélynál lovagolhattak is. A harmadikosok Pétervárad és Újvidék nevezetességeit tekinthették meg. A negyedikesek a fővárosba, Belgrádba látogattak el. Élmény maradt számukra a Repülősmúzeum, a kalemegdáni séta, az állatkert és a botanikus kert is. Különösen érdekes volt számukra a Japán-kert, mert így betekintést kaphattak a japánok kultúrájába is. Az ötödikesek kétnapos kirándulásra utaztak. Az Ezüst-tó, Szendrőd vára, Lepenski vir és Ðerdap is az úti céljuk között szerepelt. A hatodikosok, hetedikesek és nyolcadikosok egy csoportja Versec nevezetességeivel ismerkedett meg.

2008. május 30., péntek

BALLAGÓ DIÁKJAINK


8.a 
Cékus Attila
Osztályfőnök 
Sipos Julianna
Osztályfőnök 
Kerekes Katalin
Tanítónő

„A lehetetlent is
Szabad lesz remélni!
Meglátod, hogy milyen
Érdekes lesz élni!”
(Szép Ernő)

Csordás Boglárka
Csőke Andrea
Gelányi Arnold
Gulics Dániel
Gulics Dénes
Herbut Annamária
Kecskés Béla
Kocsis Lóránd
Kurin Endre
Lőrik János
Magó Ádám
Major Krisztina
Maronka Miklós
Maronka Zita
Miljković Tamara
Miljković Viktor
Moldvai Anna
Papp Áron
Papp Zsolt
Szabó Flórián
Szőke Karolina
Szvoreny Boglárka
Utasi Szabolcs
Víg Géza

8.b 
Fodor Hilda
Osztályfőnök 
Molnár Márta
Osztályfőnök 
Szűgyi Petri Gizella
Tanítónő 
Toldi Kornélia
Tanítónő

„Senkinek sem kötelessége,
Hogy nagy ember legyen,
Már az is szép,
Ha valaki ember tud lenni.”
(Albert Camus)

Brezovszki Krisztián
Csőke Virginia
Fajferity Valentin
Faragó Krisztián
Győri Alexandra
Halasi Andreas
Huszka Henrietta
Juhász Egon
Kátai Dávid
Kerepes Lehel
Kiss Mercédesz
Kókai Zsolt
Komáromi Karolina
Kormos Noémi
Kovács Balázs
Kovács Hédi
Miljković Dejan
Miljković Saša
Nyírádi Szilárd
Ország Dianna
Povázsánszki Csilla
Sipos Ákos
Skallák Szabina
Ujvári Vanja

BALLAGÁS


Május 30-án ballagtak nyolcadikosaink.
Idén 8 Vuk-díjas tanulóval büszkélkedhetünk:
Csőke Andrea. Kocsis Lóránd, Magó Ádám, Major Krisztina, Miljković Tamara, Miljković Viktor, Povázsánszki Csilla és Sipos Ákos.    
A generáció tanulója Csőke Andrea lett.
A Vuk-díjasokon kívül a következõ tanulók kaptak külön diplomát és szép könyvcsomagot:
Csőke Andrea - zeneművészet, magyar nyelv, képzőművészet, valamint külön dicséret matematikából, angol nyelvből és német nyelvből
Kocsis Lóránd - testnevelés - külön dicséret történelemből
Magó Ádám - kémia - külön dicséret – magyar nyelvből és biológiából
Major Krisztina - testnevelés
Miljković Tamara - zenekultúra, magyar nyelv, biológia
Miljković Viktor - magyar nyelv - külön dicséret német nyelv és földrajz
Povázsánszki Csilla - zeneművészet, magyar nyelv, matematika, angol nyelv és német nyelv - külön dicséret fizikából
Sipos Ákos - magyar nyelv - külön dicséret biológiából és kémiából
Kecskés Béla - testnevelés
Papp Zsolt - testnevelés
Csordás Boglárka - testnevelés - külön dicséret magyar nyelvből
Moldvai Anna - zeneművészet
Szõke Karolina - biológia - külön dicséret informatikából
Ujvári Vanja - német nyelv - külön dicséret szerb nyelvből
Faragó Krisztián - testnevelés - külön dicséret biológiából
Kovács Balázs - zeneművészet - külön dicséret informatikából
Külön dicséretben részesült még: Herbut Annamária - informatika
Víg Géza - történelem
Halasi Andreas - német nyelv
Juhász Egon - informatika
Gyõri Alexandra - magyar nyelv
Lőrik János - testnevelés és műszaki ismeretek.

KÖNYVTÁRBAN A KÖNYVTÁRRÓL


Május 28-án este 7 órakor iskolánk diákjai is részt vettek a könyvtárban megszervezett előadáson. Téma: Mátyás király könyvtára volt.

Csáky S. Piroska (Tóth Báthori Erzsébet)

„Az idő ósága nevel magos fákot” (Rimay János) – mottóval tartották meg a kishegyesi könyvtárban a humanizmus éve jegyében szervezett előadás-sorozatot, melynek zárórészében szerdán este dr. Csáky S. Piroska, nyugalmazott könyvtárszakos egyetemi tanár Mátyás király Corvina könyvtáráról tartott nagy érdeklődésnek örvendő, a fiatalok figyelmét is felkeltő, tanulságos előadást. Szőllősi Vörös Julianna, a könyvtár igazgatója, köszöntve az est vendégelőadóját, a szép számban megjelent helybelieket és a diákokat, kiemelten szólt a Reneszánsz napok jelentőségéről, a községben. A négyrészes előadás-sorozatban többek között feldolgozták a kor történelmét, kultúráját, zenéjét, stílusát, képkiállítás is volt a korabeli viseletről, befejezésül pedig a könyvről és az olvasáskultúráról volt szó. A reneszánsz művészetéről, főleg a zene, az építészet, az irodalom, és a könyvkészítés jelentőségéről beszélve Csáky tanárnő bevezetőjében foglalkozott Mátyás királlyal, és a humanistákkal, köztük, Vitéz Jánossal, Janus Pannoniusszal, Naldo Naldinivel, Galeotto Marzioval és Tadeo Ugolettivel. Valamennyien, már Mátyás európai hírű könyvtárában, az olasz műveltséget honosították meg. Illusztrációkkal, a corvinák másolatának kivetítésével vált színesebbé a tanárnő előadása. A diákokat különösebben a könyvet díszítő elemek, és azok technikája, elkészítési módja érdekelte, például az aranyos kis puttok (szárny nélküli angyalok). A kor jellegzetes motívumai a lapkeretdíszek, az iniciálék, a vignetták, a miniatúrák, és a szimbólumok voltak. Mátyás király halála, 1490. április 6. után, könyvtárának története hanyatlásnak indult. Utódai nem tudták fölmérni e hihetetlen szellemi kincs értékét. Maga II. Ulászló is ajándékba osztogatta, valójában ennek köszönhetően maradt meg a Corvina egy része (Bécsben 37 könyv, a Vatikáni Könyvtárban 9, az USA-ban 4, stb.). A rendezvényt támogatta a Szekeres László Alapítvány, a Petőfi Sándor ME, Kishegyes község önkormányzata, és a Magyar SzóPont.
http://www.magyarszo.com/fex.page:2008-05-30_Konyv_es_olvasaskultura.mobile

2008. május 29., csütörtök

KÖZÉPISKOLA - BEMUTATKOZÁS


Több középiskola képviselője is járt nálunk. A diákoknak, szülőknek bemutatták, hogy milyen szakok nyílnak környékünkön, ezzel is megkönnyítve a választást.

ERVIN ÚJABB ELSŐ HELYE!


Öt diák képviselte a topolyai zeneiskolát a Sremska Mitrovicán megtartott nemzetközi hegedűversenyen, és mindannyian díjazottként tértek haza. A vetélkedőn Gál József tanítványai közül Dudás Virág Ervin, Ortó Boglára első, Vojter Jovana második, Balassa Sára pedig harmadik helyezést ért el. A versenyen Szűcs Budai Klára kísérte őket zongorán. Klemm Katalin tanítványa, Perić Milica csellós szintén harmadik lett. A napokban Belgrádban sorra kerülő Kis virtuózok versenyén tízen vesznek részt a községből. A zenede hagyományos évvégi zárókoncertjére, melyen a végzős és a különböző versenyeken helyezést elért diákok lépnek fel, június 6-án kerül sor 18 órai kezdettel. 

2008. május 28., szerda

BALLAGÓ BULI


Szombaton 21 órakor White&Hab Ballagó Buli lesz a kishegyesi Ifi Otthonban. Az est házigazdái DJ. Kicsi és DJ. D. Boy Moholról. A buli az Ady Endre Általános Iskola végzős diákjainak ingyenes. A rendezvény főtámogatója Kishegyes Község Önkormányzata.

2008. május 27., kedd

TOVÁBBKÉPZÉS AZ ISKOLÁNKBAN - PÁLYÁZATÍRÁST TANULTUNK


Nem a számla a fontos, hanem a vállalt feladat végrehajtása - Ha a megvalósítás nagyon eltér a tervektől, szerződésmódosításra van szükség - Korrekt helyzetértékelés és feladatvállalás
A hazai és európai pályázatokra való felkészítés keretében a Kishegyesi Fejlesztési Társulás szervezésében egy négy hétvégés szeminárium kezdődött a megnyert pályázatok végrehajtásáról a civil szervezetek képviselői számára. Az első hétvégén, amelyet Kővágó Zoltán, a szegedi és a veszprémi egyetemek szakelőadója vezetett, a Strukturális Alapok támogatáspolitikájáról és a projektek megvalósításáról beszélgettek.
A sikeres pályázatok esetében, mint a szemináriumon többször is elhangzott, mindig tudni kell, hogy a pályázónak bizonyítania kell, hogy megfelelt a vállalt feladatoknak. Nem a számla a legfontosabb, hiszen számlát lehet szerezni, a lényeg, hogy mi van a számla mögött, milyen tevékenységet fed. A pályázat ugyanis egy úgymond igérvény, amelyben azt kell leírni, hogy mit mikor és kivel akarunk valamit megvalósítani s utána igazoljuk is, hogy pontosan ezt tettük. Természetesen mindig számítani kell arra, hogy lesznek eltérések, sőt, ha őszinték akarunk lenni, akkor biztosra vehető, hogy a tervekhez képest lesznek eltérések, és ezeket az Európai Unióban is tolerálják, de csak tíz százalékig. Amennyiben az eltérés ettől nagyobb, módosítani kell a szerződést. A másik szabály, hogy a pályázatot akkor tekintik sikeresnek, ha az legalább 75-80 százalékban megvalósult és végezetül van még egy fontos szabály, mégpedig az, hogy minden, amit leírtunk, bármikor számon kérhető. Mindezek azt sugallják, hogy a pályázatok esetében a megvalósítást illetően is nagyon szigorúak a szabályok, ami alapvetően azt jelenti, hogy a lehető legkorrektebbül kell leírni a valóságot és felvázolni a feladatokat. Ha ugyanis a pályázóra csak egyszer is rábizonyítható a csalás, nemcsak a büntetéstől kell tartania, hanem attól is, hogy újabb esélyt már aligha kaphat - hangzott el többi között a szeminárium első hétvégéjén.
A következő hétvégén a pályáztatóval történő együttműködésről és a projektek szakmai végrehajtásáról és ellenőrzésének dokumentumairól tárgyalnak.
                               

2008. május 26., hétfő

SZEMÜVEGKERETEK


Május 26-án a Tabita Szeretetszolgálat szemüvegkereteket adományozott az arra rászorultaknak.                     

ÁMV

Az Általános Iskolások Művészeti Vetélkedőjén sikerrel szerepeltek diákjaink! Gratulálunk!

ÁMV EREDMÉNYEK:

Képzőművészet:
5-6. osztály:
I. helyezés:   Bicskei Anikó 
Prózamondás:
5-6. osztály
I. helyezés: Lénárt Tícián 
Ének:
5-6. osztály
II. helyezés: Patyerek Réka és Sarnyai Ajnó


2008. május 24., szombat

BUDAPESTI FELAJÁNLÁS


Iskolánk küldöttsége Budapestre, a XVI. kerületbe látogatott. Még szorosabbra fűztük a kapcsolatot a Rácz Aladár Zeneiskolával. Varga György igazgató úr felajánlotta segítségüket, tehetséges zenedés diákjaink bemutatkozhatnak Budapesten. Több kerületi iskolát is megnéztünk. Az Önkormányzat nevében Kovács Raymund alpolgármester 40 diákunknak ajánlott fel ingyenes táborozási lehetőséget. A 2007/2008-as iskolaév legjobb diákjait jutalmazzuk meg ezzel az utazással.

2008. május 23., péntek

ISASZEGEN JÁRTUNK

Isaszegen járt iskolánk küldöttsége. Megismerkedtünk az általános és szakiskolák igazgatónőivel és a Tantestület tagjaival. Megnéztük Isaszeg nevezetességeit is. Találkoztunk a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. képviselőivel is. Bárányi Ildikó és Füleki Anikó tankönyvcsomagot ajándékozott iskolánknak. Megismerkedtünk a polgármesterrel, alpolgármesterrel, akik nagyon örültek a kapcsolatfelvételnek. Isaszeg 10 gyerekünk táboroztatását fizeti. Köszönjük. 




FILMNÉZÉS


Pénteken, május 23-án moziestet tartott a Polgári Csoport. A következő filmet nézték meg az érdeklődők:
                                                               

ÚJ SPORTSZEREK


Csíkos János tartományi ifjúsági és sporttitkárhelyettes is meglátogatott bennünket. Nem érkezett üres kézzel, a tornaterembe hozott sportszereket. Köszönjük!
 




 

2008. május 22., csütörtök

FEHÉR TÁBLÁK ÉS AZ ÚJ PROJEKTOR

A Tartományi Oktatásügyi Titkárság jóvoltából iskolánk 11 fehér táblát és 1 projektort is kapott.

2008. május 21., szerda

AJÁNDÉK AZ ISKOLÁKNAK


Dr. Jeges Zoltán látogatása Bácsfeketehegyen és Kishegyesen
A bácsfeketehegyi iskola napja alkalmából az intézménybe látogatott dr. Jeges Zoltán tartományi oktatási titkár, és alkalmi ajándékot, egy-egy robotot adott át az iskolának, majd szintén ugyanilyen ajándékot kapott a titkártól a kishegyesi iskola is.
- A programok egyike, amelyekért én is és Hallgató Sándor képviselőjelölt is kiállunk, az az iskolák műszaki oktatási szintjének növelése. A tartományi oktatási titkárság programjában szerepel az iskolák taneszközökkel való felszerelése. Ezek a csomagok, amelyeket ma az iskoláknak adunk, a felső tagozatok, vagyis az ötödikes, hatodikos, hetedikes és nyolcadikos tananyag kiegészítését segítik. A robotokat, amelyek tavaly a moszkvai kiállításon aranyérmet nyertek, össze kell majd szerelni, ami ily módon is fejleszti a gyerekek műszaki képességeit - mondta dr. Jeges Zoltán.
Az ajándékokat Bojtos Béla igazgató és Hallgató Sándor köszönték meg.
A kishegyesi iskolában átadva az ajándékokat, amelyeket Molnár Márta igazgatónő köszönt meg, a titkár beszélt arról is, hogy a titkárság 120 ezer eurót költ az idén az egyházi orgonák felújítására. Ezek között szerpel Hallgató Sándor kezdeményezésére a kishegyesi és a bácsfeketehegyi orgonák felújítása is. Ebből a pénzből azonban a templomok felújítását is támogatják, mert sok helyütt először a templomot kell felújítani, olyan állapotban van, és csak utána következhet az orgona felújítása.

2008. május 20., kedd

KÖZTÁRSASÁGI ELSŐ ÉS MÁSODIK HELY!


A hétvégén a szabadkai Széchenyi István Általános Iskolában került sor az oktatásügyi minisztérium által szervezett magyar nyelvi és nyelvhelyességi verseny köztársasági döntőjére, melyre kilencvenkilenc felső tagozatos tanuló érkezett Vajdaság ötvenegy iskolájából. A versenyen többek között jelen volt Nyilas Sóti Irén, az oktatásügyi minisztérium tanügyi tanácsosa ésdr. Lánc Irén, a Bölcsészettudományi Kar magyar tanszékének vezetője is, aki kifejtette: azzal, hogy a diákoknak a megmérettetésen olyan nyelvtani feladatokat kell megoldaniuk, melyek túllépnek a tananyag keretein, sokkal tágabb szemléletet, valódi nyelvismeretet és gondolkodást igényel.
Az ötödik osztályos tanulók között Kuktin Erzsébet diákjai, Kovács Olivér első, Fekete Adrienn és Korhecz Dalma pedig a második helyezést érték el a palicsi Miroslav Antić iskolából, valamint Tadián István a doroszlói József Attila iskolából is második lett, akit Bauer Laura tanárnő készített fel. Ketten osztoznak a harmadik helyen is, Mulic Márta tanulója, Kószó Tünde a szabadkai Đuro Salaj iskolából és Bozsóki Ilona tanítványa, Kovacsics Flórián a temerini Petar Kočić iskolából. A hatodikos diákok között Apró József diákja, Majlát Edit a topolyai Csáki Lajos iskolából lett az első, Éter P. Bettina tanulója, Gere Szilvia a kishegyesi Ady Endre kísérleti iskolából lett a második, és Tompa Melitta a szilágyi Kis Ferenc iskolából a harmadik helyezést érte el, akit Szakál Mónika készített fel.
A hetedik osztályos diákok között az első helyet Kemény Péter Irén tanulója, Lestár Boglárka a topolyai Csáki Lajos iskolából és Lestár Anikó tanulója, Gavlik Zénó a kishegyesi iskolából szerezték meg, második helyezést ért el Kulhanek Edina diákja, Illés Márta a szabadkai Majsai úti iskolából és Berec Éva diákja, Gregus Ágnes a bácsföldvári Svetozar Marković iskolából, a harmadik helyet pedig Szabó Eszter diákja, Fogas Brigitta érte el a szabadkai Széchenyi István iskolából. A nyolcadikos diákok között volt a legnagyobb versengés, ketten is elérték a maximális húsz pontot, mégpedig Tóth Piroska diákja, Solymosi Laura a péterrévei Samu Mihály iskolából és Szakál Mónika tanulója, Görög Arnold is a szilágyi Kis Ferenc iskolából. Második helyen végzett Kecsenovics Sz. Dóra tanulója, Kovács Blanka a csantavéri Hunyadi János iskolából és Szalma Judit a péterrévei Samu Mihály iskolából, akinek Tóth Piroska volt a mentora. Hárman osztoztak a harmadik helyen, mégpedig Koós Margit tanítványa, Szőke Tímea, aki a moholi Novak Radonić iskolából érkezett, Fai Rozália diákja, a tordai Németh Aida az Ady Endre iskolából és Kovács Kálmán a bácsföldvári Svetozar Marković iskolából, akit Berec Éva készített fel a versenyre.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...