Iskolánk tanulói részt vettek a Fruška gora-i
martonon.
A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola diákjainak, tanárainak mindennapjai...
"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)
2009. május 9., szombat
2009. május 8., péntek
2009. május 7., csütörtök
DÖCÖGVE, DE FEJLŐDIK
90 napon belül itt tenisz- és
röplabdapálya is lesz
A válság miatt a község nem
kapott pénzt a tartománytól, így szünetelt a közvilágítás rekonstrukciója, a
kézilabdapálya rendbetétele pedig a téli időszak miatt váratott magára. Igaz,
szünetekkel és a tervezetnél lassabb iramban, de folytatódnak a munkálatok,
tudtuk meg Csóré Róbert polgármestertől.
- Kishegyes községben két éve
kezdtük el a közvilágítás felújítását, az első fázisban a régi égőket cseréltük
le új, energiatakarékos izzókra. Ezek a munkálatok tavaly ősszel fejeződtek be,
és a meglévő égőknek kb. 80 százalékát cseréltük le a község három
településén. Az idén a hátramaradt 20 százalékot is kicseréljük, valamint
azokra a karókra is lámpa fog kerülni, amelyeken eddig nem volt. A projektum
másik része az irányító rendszer felújítása annak érdekében, hogy a rendszer
akkor kapcsoljon be és ki, amikor szükség van rá. Gyakran előfordult, hogy égők
nappal is égtek, éjjel pedig utcák és falurészek maradtak közvilágítás nélkül.
Ezeket a technikai gondokat az önkormányzat nem tudta orvosolni, mivel nem a mi
hatáskörünkbe tartozott. Ez most meg fog oldódni, és mi fogjuk karban tartani
az egész hálózatot.
- A felújítási munkálatok egy
ideje szüneteltek. Mi volt ennek az oka?
- A projektumot a tartomány és a
Tartományi Nagyberuházási Alap finanszírozzák, és a világválság miatt kialakult
pénzügyi gondok gátolták a munkálatok folytatását az elmúlt 5 hónapban. Ha
minden igaz, akkor a munkálatok a napokban folytatódnak, és az előlátottak
90százalékát meg fogjuk valósítani. A megmaradó 10 százalékot remélhetőleg
őszig befejezzük.
- Mennyivel lesz kevesebb a
község villanyszámlája a felújításnak köszönhetően?
- Számításaink szerint minimum
20-30 százalékos megtakarítást fogunk elérni, ami igen jelentős, és az így
megtakarított összeget más, hasznos célokra tudjuk majd elkölteni. Ez a
beruházás hosszútávon fog igazán megtérülni, és a kész projektum értéke 34
millió dinár.
- Az ősszel a kézilabdapálya
felújításához is hozzáfogtak, de ezek a munkálatok is leálltak.
- Igen, a kézilabdapálya mellett
tenisz- és röplabdapálya fog épülni, de a téli időszak miatt nem tudtunk
dolgozni. Az építkezés a napokban újra beindul, és remélhetőleg 90 napon
belül be is fog fejeződni. A nyári szünetben már sportolási lehetőségeket fog
nyújtani a gyerekeknek, és a környék is szebben, kulturáltabban fog kinézni. A
következő fázis az öltözők felújítása lesz. Erre még nem találtunk eszközöket,
de remélhetőleg hamarosan ehhez a munkához is hozzáfoghatunk.
2009. május 5., kedd
PÁLYÁZATON NYERTÜNK
A Szülıföld Alap Oktatási és Szakképzési Kollégiumának döntése értelmében A biztonságos oktatásért - A kishegyesi Ady Endre KÁI tanterem felújítása elnevezésű pályázatunk 500000 Ft támogatásban részesült. Köszönjük!
2009. április 30., csütörtök
ZENEDÉS SIKEREK
A Zeneiskola diákjai az elmúlt hónapokban számtalan
megmérettetésen bizonyítottak. Eredményeik:
Köztársasági verseny - Belgrád 2009. március -április
Csőke Noémi - zongora, előkategória - II. díj
Patyerek Réka - zongora, II. kategória - II. díj
Papp Orsolya - zongora, III. kategória - III. díj
Csőke Márk - fuvola, I. kategória - II. díj
Csőke Andrea - zongora, IV. kategória - II. díj 2.
Fiatal zongoristák versenye - Nagybecskerek - Március 14-től 18-ig
Csőke Noémi - zongora, előkategória - I. díj
Kovács Levente - zongora, I. osztály - I. díj
Vojter Noémi - zongora, II. osztály - II. díj
Patyerek Réka - zongora, IV. osztály - II. díj
Papp Orsolya - zongora, V. osztály - I. díj
Csőke Andrea - zongora, középiskola, I. oszt. - I. díj
Šabac- nemzetközi zongoraverseny - Március 1-6-ig
Csőke Noémi - zongora, előkategória - I. díj
Patyerek Réka - zongora, II. kategória - II. díj
Papp Orsolya - zongora III. kategória - III. díj
Csőke Andrea - zongora, IV. kategória - III. díj
Davorin Jenko Nemzetközi Fúvós Verseny - Belgrád - Március 4-én
Csőke Márk - fuvola, I.kategória - II. díj
Aranđelovac - Zenei fesztivál - Március 21-25-ig
Toldi Blanka - zongora III. - III. díj
Péter Fanni - zongora III. - III. díj
Dudás Virág Ervin - hegedű IV. - I. díj
Topolyai hegedűverseny - április
Dudás Virág Ervin - hegedű IV. - I. díj
Lazarevac - Czerny verseny
Toldi Blanka - zongora III. - I. díj
Csőke Noémi - zongora, előkategória - II. díj
Patyerek Réka - zongora, II. kategória - II. díj
Papp Orsolya - zongora, III. kategória - III. díj
Csőke Márk - fuvola, I. kategória - II. díj
Csőke Andrea - zongora, IV. kategória - II. díj 2.
Fiatal zongoristák versenye - Nagybecskerek - Március 14-től 18-ig
Csőke Noémi - zongora, előkategória - I. díj
Kovács Levente - zongora, I. osztály - I. díj
Vojter Noémi - zongora, II. osztály - II. díj
Patyerek Réka - zongora, IV. osztály - II. díj
Papp Orsolya - zongora, V. osztály - I. díj
Csőke Andrea - zongora, középiskola, I. oszt. - I. díj
Šabac- nemzetközi zongoraverseny - Március 1-6-ig
Csőke Noémi - zongora, előkategória - I. díj
Patyerek Réka - zongora, II. kategória - II. díj
Papp Orsolya - zongora III. kategória - III. díj
Csőke Andrea - zongora, IV. kategória - III. díj
Davorin Jenko Nemzetközi Fúvós Verseny - Belgrád - Március 4-én
Csőke Márk - fuvola, I.kategória - II. díj
Aranđelovac - Zenei fesztivál - Március 21-25-ig
Toldi Blanka - zongora III. - III. díj
Péter Fanni - zongora III. - III. díj
Dudás Virág Ervin - hegedű IV. - I. díj
Topolyai hegedűverseny - április
Dudás Virág Ervin - hegedű IV. - I. díj
Lazarevac - Czerny verseny
Toldi Blanka - zongora III. - I. díj
Csőke Noémi, Patyerek Réka, Papp Orsolya, Kovács Levente,
Vojter Noémi Csőke András diákja, Csőke Márk Rozs Renáta tanítványa, Csőke
Andreát Székely Mária készíti fel a versenyekre, Dudás Virág Ervin Gál József
tanítványa, Brezovszki Edit pedig Péter Fannit és Toldi Blankát tanítja.
Elismerés a diákoknak és a tanároknak is jár, hiszen ezeket az ereményeket napi
több órás gyakorlás előzi meg.
2009. április 29., szerda
2009. április 28., kedd
AZ ÚJRAHASZNOSÍTÁS IS KÖRNYEZETVÉDELEM
Az iskolások a szemét
újrahasznosítását hirdető plakátokkal
A Föld-napja alkalmából pénteken
Kishegyesen az iskola diákjai szemétkiállítással hívták fel a figyelmet a
környezet megóvásának égető szükségességére. Transzparenseik, figyelemfelkeltő
felhívásaik középpontjában az állt, hogy az általunk kidobott, sokszor
felelőtlenül szétszórt szemét túlnyomó része újrahasznosítható, vagy
komposztálható, vagyis meg lehet oldani azt, hogy ne szennyezzük tovább a
környezetet. Magó Fabó Emese tanárnő vezetésével a gyerekek a piacot és
végigjárták, s a piacozó helybeliek közül senki sem tett rosszalló megjegyzést
az akcióra, sőt biztatták őket további környezetvédelmi megmozdulások
szervezésére. A Fő utcán rendezett akcióra sokan voltak kénytelenek
felfigyelni, hiszen el kellett menniük a szemétkupacok mellett, s a fiatalok már
akkor is elérték céljukat, ha a járókelőkben akár egy pillanatra is felötlött,
hogy mennyi kidobott műanyaggal, üveggel, bádoggal mást is lehet kezdeni, mint
kidobni a szemétre.
2009. április 27., hétfő
KIÁLLÍTÁS
A Nők Kishegyesi Fóruma szervezésében 2009. május 2- án és 3-án Anyák – napi kézimunka kiállítás a kishegyesi Ady Endre iskola előcsarnokában.
A kiállítást 2009. május 2-án 17 órakor Linka Berec Gabriella nyitja meg
Nyitvatartás:
Szombaton (május 2.) 10 - 18 óráig
Vasárnap (május 3.) 8 - 18 óráig
Szeretettel várunk mindenkit!
A kiállítást 2009. május 2-án 17 órakor Linka Berec Gabriella nyitja meg
Nyitvatartás:
Szombaton (május 2.) 10 - 18 óráig
Vasárnap (május 3.) 8 - 18 óráig
Szeretettel várunk mindenkit!
2009. április 26., vasárnap
HÓFEHÉRKE ÉS A KÉT MEDVEBOCS
A iskola
Tuti-suli amatőr színjátszócsoportja a KINCSE nagycsaládosok egyesülete
segítségével bemutatta a Hófehérke és a két medvebocs című mesejátékot a
színházteremben. A színjátszócsoportot iskolánk volt tanára Spasojević Magda
készítette fel.
2009. április 24., péntek
HULLADÉKKIÁLLÍTÁS
A 6. és 7.
osztályosok polgári csoport tagjai figyelemfelkeltő hulladékkiállítást
szerveztek a Főutcán az iskola előtt. Transzparensekkel és nagy kupac szeméttel
hívták fel a figyelmet, hogy a
környezetvédelem mindannyiunk feladata. Szelektív hulladékgyűjtésre buzdították
falunk lakosságát.
2009. április 22., szerda
"DISCO PARTIZÁNOK"
Az iskolások nőnapi műsorában a sok kiváló képességű veterán diák és
újonc között hat kis tehetséget is megismerhetett a közönség. Goda Krisztián,
Jovánovity Izabella, Novákovity Zsaklina, Lakatos István, Lakatos Klaudia és
Lakatos Sándor a „Disco Partizani” című táncukkal debütáltak. Minden akadályt és lámpalázat legyőzve
mutatták be páratlan tánctudásukat és kitartó munkájuk eredményét. Sok próba és
gyakorlás áll mögöttük, olykor betegen is készültek, de a hatalmas taps és a
jutalom kirándulás a Topolyai tó partján kárpótolta őket mindenért...
2009. április 17., péntek
KÖRZETI MAGYAR VERSENY
A körzeti magyar verseny
eredménye:
Gere Szilvia (7.a) 3.
hely
Csőke Márk ( 6.b.) 3.hely
Diákjaink továbbjutottak
az országos versenyre.
2009. április 16., csütörtök
FELÚJÍTOTT INFORMATIKATEREM
A kishegyesi iskola a budapesti Kereskedelmi és Iparkamarától kapott tizennégy komputert— A zeneiskolások is helyben tarthatják az órákat, ha zongorázni akarnak
A tartomány és a Szülőföld Alap
támogatásával sikerült felújítani a termek egy részét a kishegyesi Ady Endre Kísérleti
Általános Iskolában, többi között az informatikatermet is, de mint Molnár Márta
igazgatónő mondja a terem felszerelése egészen a közelmúltig a régi maradt.
- Március végén, a falunapi
ünnepség keretében kaptuk el hivatalosan azt a 14 új komputert, amelyet
testvérvárosunk a XVI. Kerület közvetítésével a budapesti Kereskedelmi és
Iparkamara ajándékozott a kishegyesi gyerekeknek. Az ajándékot hivatalosan
Szatmáry Kristóf, a kamara elnöke, országgyűlési képviselő adta át, de meg kell
mondanom, hogy a gyerekek akkorra már használatba is vették a gépeket, mert
néhány nappal korábban érkeztek. Ezek nem a legújabb gépek, de nagykapacitásúak
és kitűnő állapotban vannak. A korábbi 486-os gépekhez képest ez óriási
előrelépést jelent. Ugyanakkor az Oktatásügyi Minisztérium jóvoltából ADSL
vonalat is kaptunk, így az internethasználat is megoldódott — mondja Molnár
Márta.
A budapesti testvérönkormányzat
eddig is és a jelek szerint ezután is nagy figyelmet fordít arra, hogy a maga
részéről segítse az oktatási folyamatokat.
- Akárcsak az elmúlt esztendőkben
a XVI. Kerület önkormányzata az idén is 43 kishegyesi gyereket lát vendégül
augusztusban, mi természetesen a legjobb diákokat küldjük, elsősorban azokat,
akik valamilyen versenyen elért eredményükkel öregbítették iskolánk nevét. A
tervek szerint a gyerekek ellátogatnak több pesti neves intézménybe, például a
Csodák Palotájába, de elviszik őket Veresegyházra, Gödöllőre és Esztergomba is.
Úgy időzítették, hogy a gyerekek élőben tekinthessék meg az augusztus 20-i
tűzijátékot. Külön köszönetet szeretnék mondani Kovács Zoltán rendőrparancsnok
helyettesnek, azért, hogy a rendőrség illetékes osztálya szombatonként a gyerekek
útleveleit intézi. Nagyon jó kapcsolatunk alakult ki a kerületben működő Rácz
Aladár Zeneiskolával is, tőlük szintén a falunapi ünnepségre kaptunk egy
Rösler- zongorát. Ez is nagy segítséget jelent számunkra, hiszen sok
zeneiskolásunk van, akik valóban szép eredményeket értek el a szerbiai és
nemzetközi versenyeken is, de ha zongorán kellett játszaniuk, utazniuk kellett.
Ezután Csőke András vezetésével itt tarthatják az órákat az iskola kiállítási
csarnokában, mert ott helyeztük el a hangszert—mondta az igazgatónő, s elmondja
azt is, hogy az utóbbi időben mintha megnövekedett volna az iskola iránti
adakozó kedv. Nemrégiben a Vöröskereszt helyi szervezete tagtoborzást végzett
és a befolyó pénzt a tantermek felújítására ajánlották fel. A napokban kapott
az iskola 250 eurót egy Ausztráliában élő kishegyesitől. Ez ugyan nem nagy
összeg, de néhány tanteremben fel lehet vele újítani a világítást, vagyis
minden adománynak van helye.
2009. április 15., szerda
HŰSVÉTI KONCERT
Hétfőn délután a kishegyesi iskola kiállítási csarnokában a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szervezésében megtartották a hagyományos húsvéti koncertet.
Az egybegyülteket Linka B. Gabriella az egyesület elnöke üdvözölte kiemelvén, hogy a hangversenyen a Bulatović Gabriella vezette iskolai kórus és azok a fiatal zeneiskolások mutatkoznak be, akik sikerrel képviselték az iskolát a kőrzeti versenyeken és bejutottak az országos döntőbe. Fellépett Csőke Noémi, Patyerek Réka, Papp Orsolya és Csőke Andrea zongorán valamint Csőke Márk fuvolán.
2009. április 10., péntek
MAGAS SZINTŰ KÖRNYEZETI TUDÁS
A kishegyesi iskolások a múlt héten 1500 fát ültettek a határban — A Föld napja alkalmából április 24-énszemétkiállítást szerveznek a főutcán
A kishegyesi gyerekek szívesen
csatlakoznak a környezetvédelmi akciókhoz, a múlt héten például egy nap alatt
nem kevesebb, mint 1500 fát ültettek el a határban a dűlőutak mentén, s bár
egyik napról a másikra kellett dönteni a részvételi szándékról, 14 hetedikes és
nyolcadikos vett részt az akcióban.
– A gyerekek meglepően magas
szintű környezeti tudással rendelkeznek. A napokban jártak nálunk a szabadkai
Lazar Nešić Vegyészeti Középiskola harmadikos környezetvédői, és tartottak
előadásokat a 3. és 4. osztályosoknak, valamint a felsőben az ötödikes és hatodikos, továbbá a hetedikes és nyolcadikos
diákoknak. A középiskolásokat Domonkos Lídia vezette. A lényeg az
volt, hogy gyerekek ismertessék a gyerekekkel ezeket a
tudnivalókat. A fiatalok meglepően jól tájékozottak a szelektív
hulladékgyűjtés felhasználási módjairól, de számukra is
meglepő volt, hogy sok hulladék komposztálható is — mondta Magó Fabó Emese tanárnő,
a környezetvédelmi akciók irányítója.
A beszélgetéseken részt vett Biacsi
Áron, a szabadkai Regionális Hulladékgyűjtő képviselője is, aki a
szelektíven gyűjtött hulladék felhasználásáról tartott ismertetőt.
Az iskolások a közelgő ünnepek után
ismét szerveznek egy akciót.
– A Föld napja alkalmából április
24-én, pénteken, amikor piac is van Kishegyesen, a Fő
utcán, az iskola ebédlőjétől a templomig, szemétkiállítást szervezünk. Célunk,
hogy rámutassunk, mi mindent dobálunk el nap mint nap az utcán és a
határban. Bemutatjuk azt is, hogyan kell válogatva tárolni a szemetet . Felhívjuk
a figyelmet arra,hogy egyedül ezen módszer gyakorlati alkalmazása szerepelhet
megoldásként. Maguk a gyerekek készítették a transzparensek szövegét is, így
fogalmaztak például: ,,Nem szúrja a szemét a szemét?”, vagy: ,,Aki a szemétnek
vermet ás, maga esik bele”. Részt veszünk továbbá abban a
detektívjátékban, amely a határban szétszórt szemét felkutatását célozza —
hallottuk Magó Fabó Emesétől.
Már működő, pozitív gyakorlat az,
hogy, mivel az iskolában lehetőséget teremtettek a szelektív hulladékgyűjtésre, és nagyon
sok műanyag palack gyűlt ily módon össze, ennek köszönhetően sokkal
kevesebbet égetnek el a háztartásokban. A gyerekek egyébként 13 éves kortól
vehetnek részt a civil szervezetek, többek között a környezetvédők
munkájában is.
2009. április 7., kedd
A MEGÚJULÁS ÜNNEPE
Festett, karcolt, hímzett, írott
tojások Kollár Ilona kiállításán
A húsvét a megújulás és újjászületés
ünnepe, amelyet negyvennapos böjt előz meg. Ma már nemigen érezzük át a böjt
súlyát és szerepét. Valamikor böjt idején leginkábba szeretet, a szerénység és
a meghittség jutott kifejezésre. Egyfajta önelszámolást is jelentett. A húsvéti
misztériumot ugyanis csak a beavatottak érthették meg, és a beavatásnak a módja
volt a böjtölés. Legtöbb helyen vizet és kenyeret, valamint magvakat
fogyasztottak. A hal fogyasztását később, amikor erre megteremtődtek a
gazdasági feltételek engedélyezték — mondta többi között dr. Szőke Anna azon az
előadáson, amelyet a kishegyesi falunap alkalmával tartott a húsvét
jelentéséről és a hozzá fűződő szokásainkról.
A néprajzkutató szerint
Kishegyesen szokás volt a nagyszombati virrasztás, mindkét temetőben a
kereszteknél várták meg a feltámadást. Húsvét hajnali szokás volt Jézus
keresése a határban. A barka a virágvasárnapi pálmaágakat helyettesíti, mivel
errefelé nincsen pálmafa, de a megszentelt barkát nem dobták el, hanem
felakasztották a kapura, eltették az eresz alá vagy az istállóba, mert az volt
a hiedelem, hogy gyógyító ereje van és megvéd a villámcsapástól. Sajátos
kishegyesi szokás volt a tyúkok lilára festése nagypénteken. Ez valószínűleg a
gyászt volt hivatott jelképezni, hiszen a katolikus egyházban a lila a gyász
színe.
A húsvét egyik legismertebb
jelképe a színesre festett tojás. A tojás ősidők óta a termékenység jelképe,
festésük, díszítésük az ókorra nyúlik vissza. A néprajzkutatók szerint
valószínűleg keleti eredetű. Magyarországon nagyon sok díszített tojást
találtak a kundombokon végzett ásatásokon. A színezése is szimbolikus jelentést
hordoz: a piros szín ugyanis Jézus vérét jelképezi a kereszténységben, de a
magyar néphitben a piros gonoszűző szín is.
A kishegyesieknek az előadást
követően alkalmuk volt megtekinteni Kollár Ilona népművész festett karcolt
hímzett és írott húsvéti tojásainak gyűjteményét, amelyben 28 tájegység
motívumait dolgozta fel.
2009. március 28., szombat
FAÜLTETÉS
Március 28-án - A községi Önkormányzat önkéntes fiatalokat
keresett faültetésre. A jelentkezők dicséretet érdemelnek, hiszen 15oo
facsemetét ültettek el a határban.
2009. március 27., péntek
MOZIDÉLUTÁN
Március 27. – A polgári csoport mozidélutánt szervezett. Az
érdeklődők az Ellenség a kapuk előtt című filmet nézhették meg.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)































