Lazarevácon, a
Czerny-fest elnevezésű zongoraversenyen Péter Fanni
I. díjat, Tumbász Kincső II. díjat
kapott.
Csőke Noémi
Olaszországban, a goriziai nemzetközi zongoraversenyen
I. díjat érdemelt ki.
A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola diákjainak, tanárainak mindennapjai...
"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)
Történelemlecke Rákócziról
| ||
Az első fordulóban be kellett minden csapatnak mutatkoznia. A második megmérettetésben a szabadságharc történelmi hátterét boncolgatták, a harmadik fordulóban a kor művészetéről kérdezősködött a versenybizottság, a negyedik témája a kuruc kor irodalma volt.
Mi az ötödik ,,tudásfelmérő''-re való felkészülést lestük meg, amikor filmet kellett készíteniük. A forgatókönyv megírását és a rendezést Hajvert Ákos osztálytanító vállalta magára, az operatőri, vágási és egyéb filmezési feladatok elvégzésében pedig ifj. Rácz József és Rácz Maronka Etelka vállalta a segítségnyújtást. A Kertsor egy régi, de nagyon hangulatos szőlőskertjében kerültek szalagra a képsorok - vagy ahogyan a rendező magyarázta: a Rodostóba száműzött Rákóczi emlékforgácsai. Az egyik csoport lírai etűdöt készített II. Rákóczi György Karcsú kicsi lengyel című szerelmes verséből, amelyet Lubomirska lengyel hercegnőnek címzett. Miljković Zoran (Rákóczi), Toldi Blanka (hercegnő), Nyírádi Léna (narrátor és Mikes Kelemen), valamint Trombitás Orsolya szerepel a barokk love storyban. A tokaji aszú történetét a Rácz kurucok (Szerbiában élő kurucok!) nevű csoport filmesítette meg: Rácz Ramóna (parasztlány), Rastovac Henrietta (Rákóczi), Perlić Ivan (XIV. Lajos) és Kanyó Andor (parasztlegény). A vidám történet azt a legendát eleveníti fel, miszerint II. Rákóczi György küldött egy üveg tokaji aszút XIV. Lajosnak, s ő megkóstolván a nedűt, ekképpen köszönte meg levelében az ajándékot: ,,Mi tagadás, a tokaji aszú a borok királya, a királyok bora.'' Sajnos, mi ilyesféle nemes itókával nem üdíthettük fel magunkat azon a bús, borongós szombat délelőttön, mert a helybéli borospince bizony üres volt (pedig néhányunk meghűlésére gyógyírként hatott volna!), de a játék hevében-lendületében bornak képzeltük a citromos teát is. Nos, hogy mi lesz ezután? A hatodik forduló témája: Baj van a levelekkel!, a végső ,,ütközet'' címe pedig: Vár a feladat! A legeredményesebb csapatok az összesített pontok alapján bejutnak az isaszegi döntőbe, amelyre minden valószínűség szerint áprilisban kerül sor. A legsikeresebb csapatok színvonalas és értékes díjakban részesülnek. Reméljük, hogy közöttük lesznek a dombosi (hegyesi) kurucaink is!
k. o.
| ||
| http://www.hetnap.rs/uj/index.php?zg=5427&no=333 |
Pénteken, december 17-én reggel 9-kor a polgármester, Csóré Róbert nyitotta meg azt a karácsonyi vásárt, amelyet a Női Fórum kézimunkacsoportja szervezett Tóth Anita koordinálásával. Az Ady Endre iskola galériájában mintegy 15 kiállító jelent meg: könyvkiadók alkalmi kínálataikkal, kézművesek, gyöngyözők... Itt hirdették ki azon gyermekek névsorát is, akik az előzőleg meghirdetett rajz-, fogalmazás- és kézművespályázaton sikerrel szerepeltek. A rajzban Lengyel Viola óvodás és Toldi Emese harmadikos diáklány vitte el a pálmát. Fogalmazásban Vajda Boglárka lett a legjobb, Vajda Emesének pedig a kézműves alkotását jutalmazta a zsűri.
Vasárnap, december 19-én délután kettőkor a Tűzoltóotthonban vendégelték meg azokat az időseket és betegeket, akikre immár a Női Fórum keretében dolgozó Caritas házi betegápoló szolgálat, illetve a falugondnokság visel gondot. Sajnos a mintegy 70 ápolt közül csak néhányan merték vállalni az ingyenesen megszervezett beutazást a falu központjába, mert a ,,kirándulás” izgalmától sokan az utolsó percben belázasodtak, rosszul lettek. A szervezők nekik személyesen adták át az ünnepi süteménycsomagot és egyéb ajándékokat, amit számukra elkészítettek. A Tűzoltóotthonban megjelenteket pedig egy kétnyelvű zenés-irodalmi műsorral lepték meg, majd megvendégelték őket. Ezt követően a meghitt, kötetlen beszélgetés még jobban feloldotta a hangulatot, s a családias légkörben a betegségükkel küzdő, megfáradt mamák, taták is egy időre megfeledkezhettek súlyos bajaikról. Vasárnap este a színházterem zsúfolásig megtelt emberekkel. A Petőfi Sándor ME szakcsoportjai, valamint a Pán Péter Óvoda közösen állította össze az adventi és karácsonyi szokásokat bemutató ünnepi műsort. Láthattunk lucázó gyerekeket, betlehemezőket, de felcsendültek a Kisjézus születését és Szűz Mária anyaságát dicsérő egyházi dalaink, verseink is. Versmondóként Kőműves Noémi és Kancsár Loretta mutatkozott be, az énekeseket, táncosokat pedig a Csalogány népi együttes kísérte. |
A következő írás a Hét Nap 2010. december 8-i számában jelent meg.
Kicsit megkésve, de annál nagyobb szeretettel...
| ||
Köszöntjük a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskolát 240. születésnapja alkalmából
Az első kishegyesi iskola 1770-ben épült római katolikus felekezeti tanintézményként. Ilyen minősítésben 1920-ig működött. Aztán államosították, és további léte az épp aktuális állami politika függvényében alakult évtizedeken keresztül. A magyar költőfejedelem, Ady Endre nevét 1953-ban vette fel, és ehhez méltóan minden évben a költő születésnapján, november 22-én ünneplik az iskolanapot. Az idén sem maradt el a rendezvény. Az iskola dolgozói és tanítványai által összeállított ünnepi műsorra ezúttal november 19-én került sor a színházteremben. Megjelent mindenki, akinek bármi köze is volt vagy van az iskolához: az intézmény nyugdíjasai, az egykori tanárok és diákok, a mostani dolgozói közösség tagjai és a jelenlegi tanulók, a szülők, a barátok, az ismerősök, a támogatók... A színházterem zsúfolásig megtelt. Nem is hiába, mondhatnánk mindazok után, amit láttunk-hallottunk akkor és ott a ,,rivaldafény''-ben. Az eminens vendégek sem maradtak el. Megjelent Hardy F. Gábor, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkárságának főosztályvezetője, Erdélyi László, a Határtalanul Alapítvány -- amelytől 2500 könyvet és egyéb taneszközöket kapott ajándékba az iskola -- elnöke, Horváth Gábor Miklós, a Commitment Kft. egyik alapítója, Fremond Árpád parlamenti képviselő, Csíkos János tartományi sport- és ifjúsági titkárhelyettes (aki labdákat hozott), a testvértelepülés, Békésszentandrás polgármestere, Sinka Imre, továbbá az ottani iskolaigazgató és igazgatóhelyettes 13 tanulóval... A jelenlévőket köszöntötte Molnár Márta igazgatónő, akinek egyetlenegy mondata úgy istenigazából az emlékezetembe véste magát: ,,Büszke vagyok iskolánk tanáraira, tanulóira...'' Ilyen tömör őszinteséget és dicséretet újabban ritkán hallani... Természetesen az elhangzott szavaknak volt is alapjuk, mert csudamód szép műsort ,,eszkábáltak össze'' a maguk erejéből és tudásából. No, jó, egy kis muzsikával besegített nekik a Csalóka zenekar és a prímásuk, Csonka Ferenc, de a táncot már az itteni diákok ropták, akik ugyanakkor a helybeli Petőfi Sándor ME népi tánckarának növendékei -- egyszóval a Szalakóta és a Garagulya gyermekegyüttes tagjai. ,,Így lesz majd bennem dala a csodáknak'' mottóval Ady Endre szerelmi költészetéből állítottak össze egy díszes csokrot a többiek, amelynek ,,virágszál''-ait Hajvert Ákos tanító bácsi rendezett egybe. A kórus megzenésített Ady-verset tolmácsolt, aztán az iskola kiállítótermében a tanulók képzőművészeti alkotásait csodálhattuk meg... Nem volt ugyan kerek az idei évforduló, de nemes céljában -- hogy legalább egy napra az iskolára tereljék a figyelmet -- igenis (méltóság)teljes.
(k. o.)
|