A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola diákjainak, tanárainak mindennapjai...
"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)
2011. október 5., szerda
2011. október 3., hétfő
HEGYESI LITERATÚRA
Szeptember 28-án az Aranyeső prózamondó verseny döntőjével kezdődött a
műsor. Még ezen a napon 19 órakor kezdődött az Irodalmi randevú...
Kishegyesen,
Csépe Imre író és költő halálának évében, már 1972-ben megszervezték a Csépe
Imre Emléknapokat. Minden évben szeptember végén megemlékeztek kezdetben csak a
költő és író munkásságáról kiváló műelemzők, pl. dr. Czine Mihály
Magyarországról, dr. Bori Imre az újvidéki Magyar Tanszékről, és még sokan
mások. Később kiszélesedett a kör, és ismert költők és írók is napirendre
kerültek. Pár évre rá, bevonták a kishegyesi és bácsfeketehegyi tanulókat a
műsorba szavaló verseny és prózamondás keretén belül. Három kategóriában
mérettették meg magukat a tanulók: harmadik és negyedik osztályosok, ötödik és
hatodik osztályosok, a legidősebbek a hetedik és nyolcadikosok. A három
kategória első helyezettjei az ünnepi tudományos értekezés előtt elmondták
verseiket vagy a szöveget.
A Csépe Imre
Emléknapok felvette a HEGYESI litera TÚRA nevet, így a folytonosság megmaradt.
A fiatal generáció újabb, és jó ötletekkel kiszélesítette az ünnepséget.
Az idén is a
legifjabb generációval kezdődött a rendezvény. Szeptember 28-án az Aranyeső prózamondó
verseny döntőjével kezdődött a műsor. Még ezen a napon 19 órakor kezdődött az Irodalmi
randevú. Vendégeink Deissinger Ákos és Terék Anna randevúztak, ugyanis
Terék Annát faggatta Deissinger Ákos Anna irodalmi munkásságáról. Élvezetes
volt hallgatni a két fiatal beszélgetését. Anna nagyon szépen beszélt saját
alkotásairól, kedvesen, mosolyogva, semmi politizálással.
Szeptember 29-én 19 órakor kezdődött az Irodalmi
kaszinó, ami a kishegyesi iskola galériájában zajlott le. Vendégünk Jódal Rózsa
publicista és író kiváló hangulatot teremtett közvetlenségével, vidámságával. A
beszélgetést Molnár Márta iskolaigazgató vezette le. Hangulatos és élvezetes
volt a beszélgetés, amely Jódal Rózsa, a Jó Pajtás diáklapban történő eseményeivel
kezdődött, és befejeződött a kiadott könyveivel. Az idő gyorsan elröpült,
hiszen olyan vidám hangulatban folyt a beszélgetés, hogy kissé csalódottan
keltünk fel, még hallgattuk volna Őt.
Elérkezett szeptember harmincadik napja, amely Irodalmi
Emléknap néven futott.
Tizenhat órakor a könyvtárnál megkoszorúzással adóztak a
helybeliek és a vendégek Csépe Imre emlékének, majd innen az önkormányzat
termében Dr. Jung Károly Csuka Zolán pályaképe címmel kiváló, szakszerű és
élvezetes előadása után Mészáros Krisztina: Majtényi-életmű egy hagyomány
elevenségéről beszélt.
Az értekezések befejeztével Csernus László és a Dévics
Imre kerámiatelep kiállítását Vigh Rudolf író és költő nyitotta meg.
Megszólaltatta Cservenák Erzsébet nyugalmazott amatőr keramikust és Szalma
Istvánt. Ha nincs Csernus László művészeti vezető, öccse Szalma István, akik a
Helyi Közösség és az Önkormányzat segítségével beszerezték a kemencét égetésre,
nem lehetett volna megtartani a kiállítást. A kimerítő, értékes megnyitó után a
nézők nagy elismeréssel, gyönyörködtek az alkotásokban, amelyek 3 részből
lettek felállítva.
Csernus László
kapta a fő helyet. Az egyik oldalon a kiskeramikusok munkái voltak kiállítva,
volt belőle rengeteg, mert 3 év munkáit lehetett látni. A fal másik oldalán
elsőknek lehetett látni a többi művészek alkotásait, majd az amatőrök munkái
következtek. Segítkeztek a kiskeramikusok közül páran, és köszönet Mohácsi
Zoltánnak a segítségért.
Szerbhorváth
György: De kiviszi haza a biciklit? című monodrámájával szórakoztatta a
teltházú közönséget Krizsán Szilvia színésznő. Nagy sikert aratott Szerbhorváth
György az alkotásával, és az előadó is szép tapsot kapott. Felvidult mindenki,
hiszen szellemes és szórakoztató monodráma előadása alatt hangosan nevetett a
közönség.
Végezetül az állófogadáson beszélgettek az emberek.
Szép volt, jó volt!
Kívánok
további sikeres HEGYESI litera TÚRA napokat.
Radmila Marković
2011. szeptember 30., péntek
HEGYESI LITERATÚRA
HEGYESI literaTÚRA
Szeptember 28-án az Aranyeső prózamondó verseny döntőjével kezdődött a műsor. Még ezen a napon 19 órakor kezdődött az Irodalmi randevú...
Kishegyesen, Csépe Imre író és költő halálának évében, már 1972-ben megszervezték a Csépe Imre Emléknapokat. Minden évben szeptember végén megemlékeztek kezdetben csak a költő és író munkásságáról kiváló műelemzők, pl. Dr. Czine Mihály Magyarországról, Dr Bori Imre az újvidéki Magyar Tanszékről, és még sokan mások. Később kiszélesedett a kör, és ismert költők és írók is napirendre kerültek. Pár évre rá, bevonták a kishegyesi és bácsfeketehegyi tanulókat a műsorba szavaló verseny és prózamondás keretén belül. Három kategóriában mérettették meg magukat a tanulók: harmadik és negyedik osztályosok, ötödik és hatodik osztályosok, a legidősebbek a hetedik és nyolcadikosok. A három kategória első helyezettjei az ünnepi tudományos értekezés előtt elmondták verseiket vagy a szöveget.
A Csépe Imre Emléknapok felvette a HEGYESI liera TÚRA nevet, így a folytonosság megmaradt. A fiatal generáció újabb, és jó ötletekkel kiszélesítette az ünnepséget.
Az idén is a legifjabb generációval kezdődött a rendezvény. Szeptember 28-án az Aranyeső prózamondó verseny döntőjével kezdődött a műsor. Még ezen a napon 19 órakor kezdődött az Irodalmi randevú. Vendégeink Deissinger Ákos és Terék Anna randevúztak, ugyanis Terék Annát faggatta Deissinger Ákos Anna irodalmi munkásságáról. Élvezetes volt hallgatni a két fiatal beszélgetését. Anna nagyon szépen beszélt saját alkotásairól, kedvesen, mosolyogva, semmi politizálással.
Szeptember 29-én 19 órakor kezdődött az Irodalmi kaszinó, ami a kishegyesi iskola galériájában zajlott le. Vendégünk Jódal Rózsa publicista és író kiváló hangulatot teremtett közvetlenségével, vidámságával. A beszélgetést Molnár Márta iskolaigazgató vezette le.
Hangulatos és élvezetes volt a beszélgetés, amely Jódal Rózsa a Jó Pajtás diáklapban történő
eseményeivel kezdődött, és befejeződött a kiadott könyveivel. Az idő gyorsan elröpült, hiszen olyan vidám hangulatban folyt a beszélgetés , hogy kissé csalódottan keltünk fel, még hallgattuk volna Őt.
Elérkezett szeptember harmincadik napja, amely Irodalmi Emléknap néven futott.
Tizenhat órakor a könyvtárnál megkoszorúzással adóztak a helybeliek és a vendégek Csépe Imre emlékének, majd innen az önkormányzat termében Dr. Jung Károly Csuka Zolán pályaképe címmel kiváló, szakszerű és élvezetes előadása után Mészáros Krisztina : Majtényi-életmű egy hagyomány elevenségéről beszélt.
Az értekezések befejeztével Csernus László és a Dévics Imre kerámiatelep kiállítását Vigh Rudolf író és költő nyitotta meg. Megszólaltatta Cservenák Erzsébet nyugalmazott amatőr keramikust és Szalma Istvánt. Ha nincs Csernus László művészeti vezető, öccse Szalma István, akik a Helyi Közösség és az Önkormányzat segítségével beszerezték a kemencét égetésre, nem lehetett volna megtartani a kiállítást. A kimerítő, értékes megnyitó után a nézők nagy elismeréssel, gyönyörködtek az alkotásokban, amelyek 3 részből lettek felállítva.
Csernus László kapta a fő helyet. Az egyik oldalon a kiskeramikusok munkái voltak kiállítva, volt belőle rengeteg, mert 3 év munkáit lehetett látni. A fal másik oldalán elsőknek lehetett látni a többi művészek alkotásait, majd az amatőrök munkái következtek.
Segítkeztek a kiskeramikusok közül páran, és köszönet Mohácsi Zoltánnak a segítségért.
Szerbhorváth György : De kiviszi haza a biciklit? című monodrámájával szórakoztatta a teltházú közönséget Krizsán Szilvia színésznő. Nagy sikert aratott Szerbhorváth György az alkotásával, és az előadó is szép tapsot kapott. Felvidult mindenki, hiszen szellemes és szórakoztató monodráma előadása alatt hangosan nevetett a közönség.
Végezetül az állófogadáson beszélgettek az emberek.
Szép volt, jó volt!
Kívánok további sikeres HEGYESI litera TÚRA napokat.
HEGYESI LITERATÚRA
A hegyesi LITERAtúra rendezvényei
Szeptember utolsó napjaiban második alkalommal szervezték meg a hegyesi LITERAtúra irodalmi rendezvénysorozatot Kishegyesen, amely a 40 éves múltra visszatekintő Csépe Imre Emléknap hagyományait újragondolva próbál a vajdasági magyar irodalom kiemelt találkozási pontjává válni. A három nap alatt a friss kötetes Terék Annától Deissinger Ákos kért irodalmi randevút, Jódal Rózsát pedig Molnár Márta kérdezte munkásságáról. A rendezvény harmadik napján Jung Károly Csuka Zoltán pályaképéről értekezett, Mészáros Krisztina pedig A Majtényi életmű: egy hagyomány elevensége címmel tartott előadást. Az előadások után Csernus László kerámiáiból nyílt kiállítás, majd Krizsán Szilvia vitte színre Szerbhorváth György De ki viszi haza a biciklit? című monodrámáját.
Az irodalmi randevú vendégei: Deissinger Ákos és Terék Anna
Jódal Rózsával Molnár Márta beszélget
Jung Károly Csuka Zoltánról beszél az irodalmi emléknapon
Mészáros Krisztina Majtényi Mihály prózaírásáról tart előadást
A hegyesi LITERAtúra közönsége
5 NAP TÖRTÉNETE - A KÉZILABDAPÁLYA FELÚJÍTÁSA
Közösség építő akarat
és erő, avagy mire képes egy tucat fiatal öt nap alatt, ha kellő bizalmat és
szabadkezet biztosítunk nekik
Előzmények
A Kishegyesi Ifjúsági Iroda
pályázatot hirdet június folyamán, a pályázat keretein belül induló program a
fiatalok körében a 3 in 1 elnevezéssel terjed el, hiszen a program elméleti,
szakmai és gyakorlati tudást ad számukra az önkéntességről, pályázatírásról,
valamint ifjúsági megmozdulások szervezéséről.
A pályázatíró képzésen harminc
fiatal vett részt, megmutatva ezáltal, hogy kellő ötletekkel rendelkeznek, és
hajlandóak időt áldozni arra, hogy meg tanulják ezen ötleteiket dokumentálni,
pályázatba foglalni.
Három csoportba szerveződve a
fiatalok gondolataikat, szándékaikat papírra vetik, alaposan kidolgozva
mindent, megszületnek az első pályázatok…
Kishegyesről egy pályázat
érkezett és nyert támogatást, 30.000 dinár értékben…
A pályázat célja a Kishegyesi
Kézilabdapálya és környékének rendbetétele, valamint sportnap szervezése, az
imént említett összeg keretein belül…
Önkéntes megmozdulás
Első nap - Hétfő
Kapunyitás 16 órakor, egymagamban
tépem ki az első méretes gyomnövényt, a röplabdapályának gúnyosan nevezhető,
buja növényzettel és sajátos élővilággal rendelkező homokos területről. Hosszú
munka lesz, és korántsem könnyű. A megbeszélt időpont előtt érkeztem, csapatom
tagjai csak később érkeznek. Dolgom végzése közben két ismerős arc tűnik fel a
kapuban, akik ugyan nem csapatom tagjai, de kishegyesi fiatalok, közlöm velük,
(gondolván, hogy teniszezni szeretnének) hogy ezen a héten szünetel a tenisz. Elmosolyodnak,
majd közlik, nem játszani jöttek, segíteni szeretnének, látták a
facebookon a kiírást, hogy szükség lehet a segítő kezekre… Immáron hárman
vagyunk, majd perceken belül megérkeznek társaim, ezt követően nyolcan
pusztítjuk a gazt… Kevésnek bizonyult a munkaeszköz, kapáért és nyesőért
indulok, mire visszaérek a helyszínre, már egy tucatnyian vagyunk… A három
napra tervezett takarítási akció, egy délután alatt lezajlik. Hazaérve
büszkélkedve feltöltöm a képeket az említett közösségi portálra, miközben újabb
ötleteket kapok e-mailben és sms-ben az fiataloktól a második napra… ugyanis
nem akarnak itt megállni, szeretnék, ha festékeket is beszereznék, ráfér már a
friss festés a falakra…
Második nap – Kedd
Leérdeklődöm és beszerzem a
szükséges anyagot, készpénzt nem tudok biztosítani, de a projektből mindezt
finanszírozhatjuk, így a Leonka néni festékes boltjában felíratom mindezt… Az
előző nap képein növekednek a lájkok, és egyre többen teszik fel a kérdést:
„kell még valami segítség?” Válaszul mindig csak annyit adok, gyertek ki, majd
kitalálunk valamit, így is történt… A nézőtér fala a segítő kezeknek
köszönhetően máris fehér festést kapott, és máris szebbé lett, az ötletet
halva, látva Linka Csaba a következő felajánlást tette, egy számomra érdekes és
új módszer segítségével képeket vetítene a falra, ezt követően körvonalazná és
felrajzolná, majd felfestené őket. Újabb önkéntes felajánlás, újabb
kreativitás majd festék felíratás, újabb ötletek és emberek. Minél több
ember, annál több ecset, annál több frissítő, annál több munkaeszköz
beszerzése, vagyis plusz költség, és a keretösszeg vészesen fogy… késő délután
„ellenőrzést” kapunk, a polgármester és a helyi közösség tanácsának elnöke,
megtekinti munkánk… Ötleteket kapunk tőlük is hogy a vasszerkezetet is
átfesthetnénk, megyek is az újabb adag festékért, fejben kalkulálva, hogy
hamarosan elfogy a pénzünk. Az önkéntesség ereje, hogy miért is szép? Azért
hogy mindenkit magával ragad, amikor rengeteg a szorgos kéz, buzdít és
mindenkit megmozgat, történt itt is, hiszen mire visszaértem a festékestől, már
a Polgármester kezében is ecset volt és Bálinttal egész estig velünk dolgoztak…
Újabb képek, terjed a hír, gyakorlatilag a nap végére annyian vagyunk, hogy a
harmadik nap megtervezése közben számolni kellett azzal, hogy az önkéntesek
tömegét három csoportra bontjuk. Az új felállás, reggeli, délutáni és esti
műszak.
Harmadik nap – Szerda
Pénzügyi kereteink szűkülnek, az
ötletek bővülnek. Csabai Norbert barátom a kispadok vasszerkezetének
átfestése után felajánlotta, hogy mindezt ingyen és bérmentve tető alá teszi,
csak hozzak anyagot. Jöhetnének a nagybeszerzések a Montelből, csak nincs
miből. Segítő kéz rengeteg, csak nincs anyag, amivel dolgozhatnánk…
Tárgyalásokba kezdek ifj. Juhász Bálinttal és Virág Gáborral, akik biztosítanak
afelől, hogy mindenre akad megoldás, nyugodtan szerezzünk be mindent, amire
szükségünk van… Így a harmadik napra előkerülnek a férfias erőt és
rátermettséget igénylő munkák, csiszolás, flex, vágás, fúrás… Gyakorlatilag
otthonról hozták a fiúk a szerszámokat, de így sem volt elég.. A Fúró élek
törtek, az emberek fáradni kezdtek, nem hiába, negyven fokban a tetőn
emberpróbáló feladat az otthoni használatra alkalmas szerszámokkal nagyüzemileg
dolgozni. Utasi Szabolcs felajánlotta, édesapja vállalkozásából minden
szerszámot elhoz, amit épp munkásaik nem használnak, ezzel is növelve a
fegyverarzenálunk. Elkészült a tető, közben a Kiskomunál felajánlott egy
szemetest, valamint a következő napra szakértő munkást is a helyszínre küldött…
Negyedik nap – Csütörtök
Túlteljesítettünk, elkészült a
tető, a kispad… De még mindig volt erő, és mindig volt elszántság, ezzel
szemben évtizedek óta nem volt kerítés a kézilabdapálya mentén, maximum csak
kiálló balesetveszélyes rácsok.
Röpke kalkuláció, újabb
ötletbörze és 40 méternyi vaskerítéshez hoztuk el a Montelből az alapanyagot,
amit csak fel kell hegeszteni… Hegeszteni úgy, hogy a csapatból csak egy ember
fogott a kezében erre alkalmas berendezést, munkát végezni úgy, hogy
hőségriadót rendeltek el, és úgy hogy mindez szombatra elkészüljön.
Tanácstalanul ültem, ezt nem kérhetem senkitől, hogy végezze el, szakemberek
mindezt több tízezrekért vállalnák, már ha akadna pénzünk erre, nekik meg
idejük. Nem is árultam el senkinek, de a helyzetet látva, Bálintnak fogalmaztam
lassan az sms-t, lefújom ezt az akciót még nem késő. Norbi eközben
próbálgatni kezdte a hegesztőt, és 30 perc leforgása alatt elkészítette az első
méternyi konstrukciót… Tóth Andor is megérkezett újabb hosszabbítóval és a
saját hegesztő berendezésével újabb métert készített el… A lányok pedig minden
egyes elem elkészítése után azonnal befestették a szürke vasakat, barátságos
zöld színre… A Montel eközben 100 méternyi napvédő hálóval lepte meg csapatunk,
valamint a teniszpályát, ahová ezt elhelyezni szerettük volna. Nem gondolkodtam
tovább a projekt lezárásával, hanem bíztam a fiatalokban, eszembe jutott a TV2
Aktív hírműsora, ahol néha lehetetlennek tűnő dolgokat valósítanak meg, és
mutatnak be, gondoltam, ha elkészülünk szombatig, ha nem is az Aktívban, de a
Szó – Beszédben méltán büszkélkedhetnénk.
Utolsó nap – péntek
A munka már reggel nyolckor
nagyban folyt, mindenki látta, ma még mindent bele kell adni. Bálint irodai
munkáit félbeszakítva felmászott a három méter magasan kapaszkodó önkéntesek
mellé, segítő kezet adva ezáltal a napvédő háló felfeszítéséhez. Nem is tudok
már ide mit hozzáfűzni, a neveket is nehéz lenne felsorolni, ki mivel tette
hasznossá magát, de mindenki önszántából erejének és tudásának a legjavát adta
a közösségért. Gőzerővel folyt egész nap a munka. Napnyugtával pedig minden a
helyére került.
… több mint harminc fiatal
vállalt aktív szerepet a program sikerességében. Voltak, akik egész nap
jelenvoltak, volt, aki betegszabadságát megszakítva ugrott be segíteni,
mindenkinek meg van a saját története erről az öt napról, mindenki mesélhetne,
de az eredmény önmagáért beszél. Amit e fiatalok önként megtettek közösségünk
érdekében akár százezer dinár értékű is lehet, (harmincezerrel indultunk, az
eredmény pedig százezres nagyságrendet is elért munkadíj nélkül) mindenesetre
ingyen tették, és felbecsülni is nehéz mennyi mindent köszönhetünk nekik.
Becsüljük meg törekvéseiket,
legyünk büszkék rájuk! Csak így tovább!
Az ötlet kiötlői:
A Csapat:
Mocnár Mónika – irodai
kapcsolattartó, sportesemény főszervezője, örökös jóakaró
Dudás Mária – a „festő”
csapat egyik vezére, remek motivátor, jó ötletek kiötlője
Papp Ibolya – aki mindig jól
vázolta a problémákat, és segített a gyors megoldásokban
Móricz Gábor – mindenes,
bármilyen munkában segédkezet adott, Bácsfeketehegyről is képes volt
átbicajozni mindezért
Résztvevő önkéntesek:
Sípos Ákos – aki csendben, de
buzgón végezte feladatait
Bulatovic Dejan – tréfamester, és
a robogós futár
Magó Ádám – aki a legtöbb
tapasztalatot szerezte „gödörásásból”, illetve mindenhol megjelent
Bartus Bella – aki futni indult,
majd a talicskával a kezei között rótta a köröket, hogy segítsen mindenben
Nyírádi Ágnes – mosolygós
kerítésfestő és a sportnap lemezlovasa
Paróczi Róbert – aki az adódó
lehetőségek során a legtöbbet igyekezett kihozni magából
Szabó Flórián – kinek kezében
minden szerszám megfordult - sikerrel
Utasi Szabolcs – aki nélkül
szerszámaink sem lettek volna, sokat köszönhetünk neki
Csabai Norbert – akiből ha kettő
lett volna, két projektet is megvalósíthattunk volna, rengeteg munkát
vállalt magára
Kerepes Dániel – aki mindig
feltűnt, ha fizikai erőre volt szükség
Csáki Péter – áramfelelős és
szorgos kis segítség
Nyírádi Klaudia – takarítás,
festés és söprögetés nagyasszonya
Tóth Andor – aki nélkül most is
hegesztenénk
Linka Csaba – művész úr, a csapat
faldekoratőre
Farkas Anita – a finom ábrák
megrajzolója és Csaba jobb keze
Molnár László – aki az utolsó
napokban beugorva friss erőként sokat lendített a munkában
Kovács Balázs – hasznos segítség,
és teniszbíró is egyben
Majtényi Marianna – az Eco Enjoy
erősítése, segítő kezei jól jöttek az utolsó napokban
Dzsoki – mentális erőforrás és
jóakaró
Újvári Igor – segítő kéz,
kimerültek lelki támasza, vidám légkörteremtő
Szabó János – aki keveset tudott
jelenlenni, de friss erőként sokat köszönhetünk neki
Paróczi Attila – reggeli friss
kenyér beszerzésére indult, végül vacsoráig segédkezet adott
Ifj.Juhász Bálint – aki
mindenféle szerszámmal precízen és keményen bánva, mesterként dolgozott
Csóré Róbert – aki a mindennapi
polgármesterség mellett önkéntes szerepben is megállta a helyét
Valamint külön köszönet
támogatóinknak Kishegyes Helyi Közösség, Chick-prom, Montel.
Sándor István
2011. szeptember 26., hétfő
LITERATÚRA
Szeretettel meghívjuk a HEGYESI literaTÚRA rendezvényeire!
Szeptember 28., szerda
10.00 óra, tűzoltóotthon
Aranyeső – községi szavalóverseny döntője
19.00 óra, könyvtár
Irodalmi randevú
Vendég: Deissinger Ákos és Terék Anna
Szeptember 29., csütörtök
19.00 óra, Galéria
Irodalmi kaszinó
Vendég: Jódal Rózsa
Szeptember 30., péntek
Irodalmi Emléknap
16.00 óra, könyvtár
Koszorúzás
16.30, önkormányzat
Ünnepi díszülés
Dr. Jung Károly: Csuka Zoltán
Mészáros Krisztina: Majtényi-életmű, egy hagyomány
elevensége
18.00, galéria
Csernus László és a Dévity Imre kerámiatelep
kiállítása
19.00, színház
De ki viszi haza a biciklit?
Szerbhorváth György monodrámája Krizsán Szilvia
előadásában
A Hegyesi LITERAtúra a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt
rendezvénye
Támogatóink: Bethlen Gábor Alap, MNT, Helyi közösség
2011. szeptember 2., péntek
ISKOLA- ÉS ÓVODAKEZDÉS KISHEGYESEN
Szerdán délután az iskolában az
elsősöket fogadták ünnepélyesen, tegnap reggel pedig az óvodásokat. Az
iskolában két magyar tannyelvű tagozat lesz összesen 42 gyerekkel és egy szerb
tannyelvű 3 gyerekkel. A kishegyesi óvodába az idén mintegy 140 gyerek fog
járni a két épületben. Az idén először óvodába indulók negyvenen lesznek, egy
kiscsoport és egy középső csoport. A gyerekeket és a szülőket az óvodában
Bulatović Magdolna főóvónő üdvözölte, majd egy bemelegítő játékot követően az
óvónők felolvasták a hozzájuk tartozó gyerekek névsorát és meg is kezdődött a
foglalkozás.
2011. szeptember 1., csütörtök
AJÁNDÉKCSOMAG ELSŐSEINKNEK
A Magyar
Nemzeti Tanács beiskolázási csomagot ajándékozott minden magyar tagozatra iratkozó
elsősünknek, ezzel is segíti a szülőket, hogy minél kevesebb kiadásuk legyen az
iskolába induláskor. A csomag a következőket tartalmazza:
- labda (kézilabda nagyságú),
- ugráló kötél,
- tornazsák (vászon, MNT logóval ellátott),
- felszerelt tolltartó,
- víziszínes,
- olló,
- ecset komplett (3 különböző nagyságú, mókusszőr ecset,
háttérfestéshez egyenesre vágott),
- gyurma (natúr),
- vonalzó készlet,
- színes papír,
- olajpasztell (zsírszínes),
- ragasztó (Oho),
- piros-kék ceruza,
- tempera,
- 3 db első füzetem,
- 1 db 5-ös blokk,
- üzenő füzet (MNT logóval ellátott).
Köszönet érte!
2011. augusztus 31., szerda
RENDEZETT SPORTPÁLYÁK
Kishegyesen ötnapos önkéntes munkaakció után sportnappal ünnepelték meg a pályák rendbetételét a fiatalok
Szorgos fiatalok
dolgoznak a kerítés javításán
Ifjúsági önkéntes megmozdulások
Kishegyes községben elnevezéssel néhány hónapja kezdődött egy projektum, és
amint Sándor Istvántól, a programot lebonyolító kishegyesi Ifjúsági Iroda
koordinátorától megtudtuk, június során a programban résztvevő fiatalokkal
megismertették az önkéntesség fogalmát, majd megtanultak pályázatot írni és
végül természetesen pályázatot írtak. A program résztvevői összesen 3
pályázatot adtak be, és az Ifjúsági Iroda mindhármat 30-30 ezer dinárral
támogatta, noha korábban úgy volt, hogy 2 pályázatot támogatnak 50-50 ezer
dinárral. Az egész projektumra és a fiatalok által kidolgozott ötletek
megvalósítására az ifjúsági és sportminisztérium biztosította a pénzt. A
támogatott pályázatok közül kettő bácsfeketehegyi, egy pedig kishegyesi
vonatkozású. Ez utóbbi a kézilabda-, a röplabda- és a teniszpálya, valamint
környékük rendbetételére, valamint egy sportnap megszervezésére vonatkozik. A
fiatalok a múlt héten 5 napon keresztül dolgoztak a sportpályákon, a hétvégén
pedig igénybe is vették mindhármat. Az akció koordinátorától, Mocnár Mónikától
megtudtuk, hogy céljuk egy hasznos és kellemes sportnap rendezett környezetben
való megszervezése volt.
– Minden nap délután 5 órától
dolgoztunk a pályák rendbetételén. A röplabdapályát megtisztítottuk az óriási
gaztól és hálót szereltünk fel, mivel korábban nem volt. A teniszpályát zöld
hálóval vettük körbe, hogy legyen némi árnyék, ugyanis nyáron egész nap idesüt
a Nap. A pályák környékén lenyírtuk a füvet, kiszedtük a gyomokat, befestettük
a kerítéseket és szemeteseket helyeztünk el – mondta el az akció koordinátora.
Az önkéntes munkaakciókhoz hasonlóan sportnap is jó hangulatban telt el, 60-70 ember vett rajta részt. Mocnártól megtudtuk, hogy teniszben, röplabdában és kispályás fociban mérkőzhettek meg a jelentkező csapatok. A fociban a három induló csapat közül Maksimović Stefan csapata bizonyult a legjobbnak, röplabdában szintén 3 csapat nevezett és a kishegyesi tanári kar diadalmaskodott. Teniszben Trombitás Zalán lett az első. A nap végén a munkaakciók és a sportnap résztvevőit a szervezők bográcsossal vendégelték meg.
Az önkéntes munkaakciókhoz hasonlóan sportnap is jó hangulatban telt el, 60-70 ember vett rajta részt. Mocnártól megtudtuk, hogy teniszben, röplabdában és kispályás fociban mérkőzhettek meg a jelentkező csapatok. A fociban a három induló csapat közül Maksimović Stefan csapata bizonyult a legjobbnak, röplabdában szintén 3 csapat nevezett és a kishegyesi tanári kar diadalmaskodott. Teniszben Trombitás Zalán lett az első. A nap végén a munkaakciók és a sportnap résztvevőit a szervezők bográcsossal vendégelték meg.
Mivel töltötték a nyarat, várják-e az iskolakezdést? MEGKÉRDEZTÜK A KISHEGYESI GYEREKEKET
Peti: – Ötödikes leszek holnaptól. Színkitűnő tanuló voltam mindig, szeretek tanulni és nincs is gondom vele, most valahogy mégse várom a tanévkezdést. Jó volt a nyár, hiszen sokat járhattam fociedzésre, a foci a kedvenc sportágam és elég jól is megy nekem. A nyáron több mérkőzésen is bizonyíthattunk a csapattal. Egyik legjobb eredményünk a szabadkaiak ellen aratott győzelem. Az iskolával egy hetet Budapesten is eltöltöttem, jutalmul a tanulmányi eredményemért.
Ádám: – Másodikba indulok, várom már az iskolakezdést. Lényegében jól telt a nyár, sajnos a kánikulában sem sikerült sokat fürödnöm, a faluban ugyanis nincs erre lehetőség. Nem tudom, miért, de nem nyitott ki a fürdő, nekem pedig ritkán volt lehetőségem más települések medencéit felkeresni. Jó lenne, ha ez a jövőben változna, ha jövőre Kishegyesen is lenne lehetőség fürdőzésre.
Attila: – Harmadikos leszek, várom már nagyon az iskolát. A nyáron sokat pancsoltam az udvarunkban felállított kis medencében. Apuval is eljártam horgászni, gyakran sikerült is fognunk valamit, de a kapitális fogásra még várni kell. Horgászás mellett jó volt a vízpartot kémlelni, vagy egyszerűen csak sétálni. A barátokkal is sokat játszottunk. Amikor nem esteledett korán, néha 9 óráig is futkároztunk, bújócskáztunk a szabadban.
2011. augusztus 25., csütörtök
ELSŐSEINK
A kishegyesi községben három
magyar tagozatos elsős kisdiák lesz, ebből Kishegyesen két tagozat nyílik,
összesen 42 gyerekkel. Bácsfeketehegyen egy magyar tagozat lesz 22 gyerekkel és
egy szerb tagozat 18 gyerekkel. A kishegyesi iskolában is nyílik szerb tagozat,
amelynek létszáma 3 kisdiák. Az általános iskolákban, mint ismeretes, az idén
már második éve nem nyílik speciális tagozat. Azokat, akiknél fogyatékot
állapít meg egy szakbizottság, speciális iskolákba utalják, Szabadkára vagy
Verbászra.
LASSAN BECSÖNGETNEK...
Hamarosan
becsöngetnek, ezért utánanéztünk, vajon hány kis elsős lép be akkor az
iskolakapun. Az adatokkal kapcsolatban szinte mindenhol hangsúlyozták: még nem
véglegesek. A legtöbb községben csökkent az elsőbe indulók száma, így többek
között Szabadka, Topolya, Magyarkanizsa, Zombor községben is, Nezsényben,
Tiszakálmánfalván és Szilágyin pedig olyannyira kevesen vannak, hogy itt nem is
nyílhatott meg az önálló magyar tagozat. Zentán tagozat-összevonásokra lehet
számítani. Udvarnokon az idén sem íratnak be elsőst a magyar osztályba, ami
hosszútávon veszélyezteti az egyetlen osztatlan tagozat fennmaradását, de jó
hír például, hogy Muzslyán bár csökken a tanulók létszáma, mégis sikerült
megtartani a három magyar osztályt.
KISHEGYES: Három
magyar tagozat
A kishegyesi
községben három magyar tagozatos elsős kisdiák lesz, ebből Kishegyesen két
tagozat nyílik, összesen 42 gyerekkel. Bácsfeketehegyen egy magyar tagozat lesz
22 gyerekkel és egy szerb tagozat 18 gyerekkel. A kishegyesi iskolában is
nyílik szerb tagozat, amelynek létszáma 3 kisdiák. Az általános iskolákban,
mint ismeretes, az idén már második éve nem nyílik speciális tagozat. Azokat,
akiknél fogyatékot állapít meg egy szakbizottság, speciális iskolákba utalják,
Szabadkára vagy Verbászra.
2011. augusztus 24., szerda
ÖTNAPOS VARÁZSLAT
Kalandtúra a
Kaszálóban
A kishegyesi könyvtár és a Petőfi
Művelődési Egyesület sikeres tábort szervezett a gyerekeknek és fiataloknak
Varázshét a könyvtárban címmel. A programok nem csupán a könyvtárszobában
zajlottak.
Amit gyúrtak
kisütötték, és jóízűen meg is ették a gyerekek
A hét természetesen nem a
könyvekről szólt, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy minden nap kezdetén
felolvastak egy mesét is. A foglalkozás gombékszerek készítésével kezdődött,
amelyet Szöllősi Boglárka vezetett, kedden Kollár Ilona népművész vezetésével
kézműves foglalkozást tartottak, szerdán a parkban indiánosdit játszottak,
csütörtökön kalandtúrára mentek Linka Lenkével a Kaszálóba, pénteken pedig
Kenyérvarázs címmel tésztát dagasztottak és lepényt sütöttek Tumbász L.
Kornélia vezetésével. A szervezők egyértelműen sikeresnek ítélték meg a
vállalkozást, mert, mint mondták, a nyár ugyan tele van táborokkal (párhuzamosan
zajlott a kerámiatábor is) mégis mindig akad gyerek, aki az ilyenfajta
foglalkozásokat szereti, és kedvvel vesz részt a felkínált programokon. A hét
második felében már több mint húsz gyerek kapcsolódott be a munkába. A tábor
megszervezéséhez elegendő volt néhány támogató jó szándéka, és, hogy az előadók
önkéntesen, pénz nélkül vállalják a gyerekekkel való foglalkozást.
INTERETNO
2011. augusztus 24-én rendezték meg Szabadkán a Vajdasági Magyar Gyermek – Táncegyüttesek Bemutatóját az Interetno Festival 2011 keretén belül.
A zsűri tagjai Csasztvan András az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület elnöke, Matókné Kapási Julianna az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület alelnöke, Fitos Dezső koreográfus, táncművész és Kocsis Enikő koreográfus, táncművész voltak. Kilenc vajdasági településről tizenegy együttes vett részt a megmérettetésen. Néptánccsoportunk tagjai ezüstminősítést érdemeltek ki.
Petőfi Sándor Művelődési Egyesület – Kishegyes
Szalakóta Táncegyüttes
Patyerek Csaba – Kovács Hanna: Mezőföldi táncok
Művészeti vezetők: Patyerek Csaba és Kovács Hanna
2011. augusztus 17., szerda
HOGY TETSZIK A TÁBOR, HOGYAN TELIK A NYÁR?
MEGKÉRDEZTÜK A KISHEGYESI KERÁMIATÁBOR LEGFIATALABB RÉSZVEVŐIT
Szabó Némedi Róbert: – Nagyon
szeretek a táborban lenni, mert lehet díszeket, tányérokat és kosarakat
készíteni agyagból. Én idáig kosarat és tányérokat csináltam. Jó itt, mert sok
a gyerek és imádok táborokba járni. A nyaram jól telik, idáig voltam a temerini
állatkertben, a nagymaminál és a katekizáció-táborban. A tengerre nem mentünk
el.
Pravilović Marianna: – Nagyon
tetszik a tábor, mert szép dolgokat lehet itt készíteni. Csináltam már poharat,
vázát, tálcát és hamutálcát. Először készítettem ilyet, és nagyon tetszett az
agyagozás. Más táborban és a tengeren nem voltam, de a Dombos Festen sokszor.
Ott tetszettek az ételek, például a bab, és az is, hogy lehetett más
gyerekekkel játszani. A Tanyaszínház is nagyon jó volt.
Paróczi Elvira: – Tetszik itt a
táborban, mert sok mindent lehet csinálni. Gölöncsérkedtem, készítettem
agyagtányért, három hamutartót és festettem egy fél földgömböt. Az nagyon
érdekes volt, de sajnos széttört. A társaság is jó, vannak itt gyerekek
Bácsfeketehegyről és Topolyáról is. Nyaralni nem voltam, a Kátai-tanyán részt
vettem a Vöröskereszt táborban. Jövőre szeretnék eljutni a Szép Szó Táborba, s
a kerámiatáborba is eljövök, ha lesz.
Végső Vivien: – Nagyon jó itt
lenni a táborban, hiszen sok szép munkát csináltam. Szeretek kézműveskedni és
nagyon sokféle agyagtárgyat készítettem, például poharat és gyűrűt. Ha lesz,
akkor jövőre is el szeretnék jönni ebbe a táborba, mert a társaság is nagyon
tetszik. A nyár is nagyon jó, sokfelé fürödtünk, és voltam a feketicsi kézműves
táborban. Lehet, hogy az idén még elmegyünk a tengerre is, de ez nem biztos.
2011. augusztus 16., kedd
VARÁZSHÉT - SEMMIBŐL
A gyerekek Szöllősi
Boglárkával gombékszereket készítenek (fotó: Papp Imre)
Egyhetes délelőtti foglalkozást
szervez a kishegyesi gyerekeknek és fiataloknak a helybeli Petőfi Művelődési
Egyesület és a könyvtár. Mint Sz. Vörös Juliannától, a könyvtár igazgatójától
és Linka B. Gabriellától, az egyesület elnökétől megtudtuk, a két intézmény nem
pályázott erre a rendezvényre, saját erőből fogják megoldani. Az előadók
(Szöllősi Boglárka, ifj. Rácz József, Kollár Ilona, Linka Lenke és Tumbász L.
Kornélia) ingyen vállalták a gyerekekkel való foglalkozást, a napi néhány
narancsléről pedig az egyesület gondoskodik, s elő tudnak teremteni uzsonnaként
egy-egy lekváros vagy zsíros kenyeret.
AZ IRODALOM MEGISMERÉSE ÉS A VERSMONDÁS
Az előkészítő csoport
produkciója (fotó: Papp Imre)
Az élményszámba menő gálaműsorral,
a néhány nap alatt összeállított és betanult közös műsorszámokkal és egyéni
versmondással fellépő gyerekek és fiatalok ismét nemcsak azt bizonyították,
hogy kivételesen szépen tudnak szavalni, hanem hogy jó előadóművészek is: értik
a posztmodern verseket, és a gondolatokat továbbvíve hozzájuk tudják adni a
maguk élményvilágát is.
Ahogyan a tábor munkáját
összegezve Szatmári Melitta, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének
alelnöke elmondta, az idén a kortárs magyar irodalom állt ugyanis a
középpontban, s az ebből az anyagból készített összeállítások és versek
élvezhetőek, érthetőek voltak mindenki számára. A táborban ezúttal is kor
szerinti csoportokban folyt a munka, összesen négy csapatban, s ezeken belül
bonyolították le a házi versmondó bajnokságot is. Mindenképpen dicséretet
érdemelnek a tábor vezetői, Molnár Róbert, Raffai Ágnes, Pál Ágnes, Bori
Viktor, Fekete Ágnes, Barta Júlia, Szatmári Melitta, Simonyi Lili, Krekity Olga
és Hajvert Ákos. A középső csoport József Attila verseiből készített
összeállítást: árnyjáték segítségével vizualizálta a verseket. Az előkészítő
csoport, amelynek tagjai most fejezték be az általános iskolát, Ágai Ágnes,
Orbán Ottó, Varró Dániel, Radnóti Miklós, Nádas Péter, Terék Anna, Buda Ferenc
és mások verseiből és prózájából állította össze műsorát. Az ifjúsági csoport
kortárs írók és költők szerelmes szövegeit dolgozta fel Bori Viktor
vezetésével. A zárónapot megelőzően bonyolították le a tábor házibajnokságát, s
ezen a kiscsoportban Lahos Igor, a középső csoportban Csikós Dániel, az
előkészítő csoportban Péter Lea, az ifjúsági csoportban pedig Farkas Beatrix
volt a legjobb.
Az ifjúsági csoport
műsorszáma
A műsor végén a szervezők
köszönetet mondtak a támogatásért a Magyar Nemzeti Tanácsnak, a Bethlen Gábor
Alapkezelő Zrt.-nek és a Nemzeti Kulturális Alapnak, valamint azoknak a
vállalkozásoknak, amelyek hozzájárultak a tábor sikeréhez.
A KERÁMIA HÁROM NAPJA
Folyik a lelkes alkotómunka
(Fotó: Lakatos János)
Kishegyesen tegnap kezdődött el
és szerdáig fog tartani a nagy hagyományú Dévity Imre Kerámiai Művésztelep
nyomán szerveződő kerámiatábor. A háromnapos rendezvény fő szervezője Szalma
István, a tábor művészeti vezetője pedig Csernus László kerámiaművész, de a
munkában aktívan részt vesz Cservenák Erzsébet és Marković Radmila nyugalmazott
rajztanárnő is. A kerámia varázsa több mint 30 általános iskolást és
középiskolást, valamint lelkes amatőr keramikust vonzott a táborba. A részvevők
agyagoznak, festik és mázzal vonják be a kész alkotásokat, sőt korábban készült
műveket is most égetnek ki és festenek be. A szervezőktől megtudtuk, hogy a jó
hangulatban zajló tábort a kishegyesi helyi közösség és az önkormányzat
támogatja.
2011. augusztus 11., csütörtök
VARÁZSHÉT A KÖNYVTÁRBAN
A jövő hétfőtől péntekig, vagyis
augusztus 15-étől 19-éig mindennap 9 órától 12-ig a kishegyesi Petőfi Sándor
Művelődési Egyesület és a helybeli könyvtár Varázshét címmel játékos
foglalkozásokat szervez a gyerekek és a fiatalok számára. Hétfőn gombékszereket
készítenek Bogival, azzal a feltétellel, hogy hozniuk kell magukkal
felhasználható régi ruhadarabot és néhány gombot a nagymama varrókészletéből.
Kedden kézvarázs lesz Ilus nénivel, szerdán indiánvarázs a parkban, csütörtökön
kalandvarázs Lenkével, pénteken pedig kenyérvarázs Nellivel. A szervezők minden
érdeklődőt szeretettel várnak. Bővebb tájékoztatást a könyvtárban kaphatnak.
KÖZÉPPONTBAN A NYELV ÉS A VERS
Szerepjáték Fekete
Ágnes vezetésével (fotó: Papp Imre)
23. táborát tartja a héten a
kishegyesi Kátai-tanyán a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete Szép Szó
Műhely címmel. Az egyesület korábban évente két tábort szervezett: egyet
nyáron, rendszerint a Kátai-tanyán, egyet pedig télen, többnyire a bácsfeketehegyi
kultúrotthonban.
Hajvert Ákos
– Az utóbbi két évben sajnos nem
tudtuk megszervezni a téli táborainkat, de nem mondtunk le róluk, mert szükség
van rájuk, bár azokra renszerint kevesebben jelentkeznek. Itt pontosan negyven
gyerek van jelen, s tíz vezető pedagógus foglalkozik velük. A
versfeldolgozásokat illetően a kortárs mai magyar lírát és prózát céloztuk meg.
Kivétel a középső csoport, amelyet Molnár Róbert vezet. Ők József Attila
verseiből készítenek árnyjátékos feldolgozást. Ezt majd a vasárnapi gálaműsoron
mutatják be. A kis- és a nagycsoport drámafelkészítésével Fekete Ágnes és Bori
Viktor budapesti drámatanár foglalkozik, a nyelvgyakorlatokat Pál Ágnes vezeti,
Raffai Ágnes felügyelete mellett pedig a kortárs költők verseiből készítenek jelenetsorokat
– hallottuk Hajvert Ákos táborvezetőtől, a VMVE elnökétől.
A tábor előkészítésekor
meghirdették az énekelt vers kategóriát is.
Pál Ágnes logopédus
beszédtechnikai gyakorlatot tart
– Ketten hoztak hangszert, van
egy tamburánk és egy szintetizátorunk is, ezért úgy határoztunk, hogy a
zenészek majd a feldolgozásokat kísérik, amikor arra szükség mutatkozik, s
ezzel egészítik ki a produkciókat. Egyébként minden este megtanulunk egy
népdalt, mert ez is szerves része nemzeti kultúránknak. Kemény munka folyik,
ezért próbálunk egy kicsit lazítani. Minden este legalább egy órát játszunk
együtt. Pénteken tartunk egy vetélkedőt Kishegyesről, de a táborozók előtte
persze lehetőséget kapnak, hogy a faluban sétálva gyűtsenek adatokat.
Megnéztünk egy filmet is, amelyet Pataki András rendező hozott nekünk. A héten
Szöllősi Boglárka is tart egy előadást az öltözködésről, a ruházat és a színek
jelentéséről. Ezek nagyon fontosak lehetnek a pódiumjátékok kialakításakor.
Csütörtökön este 21 órakor Pál Ágnes és Raffai Ágnes bemutatja a Beépített
holmik című pódiumjátékot, s ezen szívesen látunk mindenkit, aki eddig nem
látta a produkciót. Szombaton tartjuk a házibajnokságot, este pedig tábortűzzel
és szalonnasütéssel búcsúzunk a tábortól – mondta Hajvert Ákos.
A tábor igazából a vasárnap 11
órakor kezdődő gálaműsorral zárul, amelyen négy csoport mutatkozik be, sőt a
versmondó házibajnokság győztesei is előadják nyertes szavalataikat.
2011. július 23., szombat
SPORTSZEREK AZ ISKOLÁKNAK
Pénteken délelőtt Kishegyesre
látogatott Csíkos János, a tartományi ifjúsági és sporttitkárság segédtitkára.
Csíkost először Csóré Róbert polgármester és ifj. Juhász Bálint, a polgármester
tanácsadója fogadták, majd közösen körbejárták a kishegyesi, a bácsfeketehegyi
és a szikicsi általános iskolákat. Nem üres kézzel érkeztek, ugyanis a község
és a tartományi titkárság közösen vásároltak sportfelszerelést a község iskolái
számára. A projektum keretösszege 600 ezer dinár volt, és amint ifj. Juhásztól
megtudtuk, a sportszerek listáját az iskolák tornatanáraival közösen állították
össze. A szerek között található háló, labdák, bordásfal, nyújtó, mezek, stb. A
vásárlás közbeszerzés útján valósult meg, az átadásról pedig az iskolák igazgatói
és a segédtitkár szerződést írtak alá.
Csíkos a projektum kapcsán
elmondta, hogy szerény pénzeszközök állnak a titkárság rendelkezésére, ezért
döntöttek úgy, hogy a községgel közösen, fele-fele arányban támogatják a
sportszervásárlást. A tartomány decemberben írta ki ezt a pályázatot, és
sajnálattal tapasztalták, hogy anyagi gondok miatt több önkormányzat nem
jelentkezett rá – tudtuk meg a segédtitkártól, aki arról is beszámolt, hogy sok
helyen gondot okoz a sportszerek hiánya.
– Nagyon sok iskolában vagy nincs sportfelszerelés, vagy van felszerelés, de sajnos életveszélyes. Remélem, hogy minél több ilyen akciónk lesz és felújíthatjuk az iskolákat – nyilatkozta Csíkos.
– Nagyon sok iskolában vagy nincs sportfelszerelés, vagy van felszerelés, de sajnos életveszélyes. Remélem, hogy minél több ilyen akciónk lesz és felújíthatjuk az iskolákat – nyilatkozta Csíkos.
2011. július 22., péntek
ÖNKÉNTESSÉGRŐL, PÁLYAVÁLASZTÁSRÓL, FÜGGŐSÉGEKRŐL
A tábor részvevői a
tanya amfiteátrumában (fotó: Papp Imre)
Először tartják meg Kishegyesen,
a Kátai-tanyán nyári táborukat a Vöröskereszt észak-bácskai szervezetei. Ez a
szervezetek 16. tábora, az előző 15-öt mind Magyarkanizsán szervezték meg, s a
Tisza-partján sátoroztak a földerítőkkel.
– Annak is megvolt a maga
varázsa, de úgy gondoltuk, most változtatunk, ezért a Kátai-tanya mellett
döntöttünk. Korábban más táborokkal voltunk itt, és a gyerekeknek nagyon
tetszett a környezet meg az étel is. Meg kell mondanunk, hogy az itteni
körülmények valóban jobbak, és ennek köszönhetően rendezettebb feltételek
mellett tudunk dolgozni – mondta el Krizsán Vilmos, a tábor vezetője,
az adai Vöröskereszt titkára. A táborban 48 gyerek van, a nevelőkkel együtt a
létszám 54.
– A gyerekek Adáról,
Zentáról, Topolyáról, Magyarkanizsáról, Szenttamásról és Kishegyesről
érkeztek, vagyis ezekből a községekből, de valójában több mint 15 településről
valók. A topolyaiakkal van két szegedi fiatal is, így akár nemzetközinek is
nevezhető a tábor. A programok a Vöröskereszt működéséhez igazodnak, a fiatalok
megismerkedhetnek a szervezet történetével, feladataival és alapelveivel. Nagy
figyelmet fordítunk az elsősegélynyújtásra, mert ez az a tevékenység, amellyel
a leggyakrabban találkozhatnak. Beszélgetünk a pályaválasztásról is, mivel
felsős korosztályról van szó, sőt szólunk majd az emberkereskedelemről, a
szervkereskedelemről, a függőségi betegségekről, valamint az
egészséges életmód kialakításáról. A függőséggel kapcsolatban a szabadkai
Hosana intézet növendékei mesélik el tapasztalataikat. Az a legjobb, ha a
fiatalok társaik tapasztalatából szűrik le a tanulságokat – mondta a
táborvezető, majd hozzáfűzte, hogy az előadók többsége a szervezet
tisztségviselői közül kerül ki, akiknek nem kell fizetni, és ezzel is pénzt
takarítanak meg.
– Nehezen jött össze ez a
tábor. A hat községbeli Vöröskereszt szervezetein kívül a tartományi szervezet
is támogatott bennünket, s jelentős támogatásra számítunk a Tartományi
Egészségügyi Népjóléti és Népesedési Titkárságtól, amely nemrégiben írta ki
pályázatát. Némi részvételi díjat is szedtünk a gyerekektől, az élelem jó
részét sikerült kompenzációban megoldani és az önkormányzatok is segítettek.
Javasolták azt is, hogy csatlakozzunk a zombori vagy a verseci táborozáshoz, de
úgy gondoltuk, hogy legjobb lesz, ha önálló tábort szervezünk – mondta Krizsán
Vilmos.
Az idei év az önkéntesség éve, s
a táborvezető szerint éppen ez a tábori munka legjelentősebb része: az önkéntes
munkára való felkészítés. Mint mondta, ez a Vöröskereszt munkájának a lényege,
hiszen a szervezet minden tevékenységi formája ezen alapul.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)