"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2012. március 3., szombat

KISHEGYES: AZ ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEGJOBBAK KÖZÖTT


Kishegyes: Az Ady Endre Általános Iskola a legjobbak között
A szerbiai tanintézmények közül minden évben megválasztják a legjobbakat. Ilyenkor az oktatási minisztérium véleménye mellett figyelembe veszik a diákoknak a záróvizsgákon és a különféle versenyeken elért eredményeiket, de a tanfelügyelők és a nemzeti tanácsok véleményét is kikérték. Ebben az évben hét magyar tannyelven működő vajdasági általános iskolát is beválasztottak Szerbia legjobb 62 tanintézménye közé. A bácskertesi József Attila, a muzslyai Szervó Mihály, a csantavéri Hunyadi János, a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj, a zentai Stevan Sremac, valamint a szabadkai Széchenyi István Általános Iskola mellett a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola is ott van a legjobbak társaságában. A hivatalos „eredményhirdetésre” március 1-én, egy nemzetközi konferencia keretében került sor, amelyet a belgrádi Sava Központban tartottak meg, és amelyen jelen voltak az EU és a Világbank képviselői is. 
Molnár Márta, a kishegyesi iskola igazgatónője elmondta, jó érzés volt, mikor a kishegyesieknek tapsoltak Belgrádban:
- Ahhoz, hogy egy iskola a legjobbak között legyen, nem feltétel, hogy maximális legyen a felszereltség, de mindenképpen kell lennie valami plusz értéknek, amit csak az összetartó és fáradtságot nem kímélő közösségek tudnak megvalósítani a jövő nemzedékének oktatása és nevelése területén. Az, hogy a közel kétezer szerbiai általános iskola között a kishegyesi a legjobbak egyike, sok mindennek köszönhető. Ez nem csak a tanárok, de a gyerekek, a szülők, az önkormányzat, a helyi közösség, a helyi intézmények és civil szervezetek közös sikere. A Vöröskereszt helyi szervezete, a Könyvtár, a Művelődési Egyesület, a sportszervezetek, az Ifjúsági Iroda, a Községi Fejlesztési Társulás, a Női Fórum, a Nagycsaládos Egyesület és más szervezetek is folyamatosan együttműködnek az iskolával, különböző közös programok megszervezésében. Az önkormányzat és a minisztérium támogatásával a roma gyerekek felzárkóztatási és beiskolázási programja, valamint az inkluzív oktatási program is sikeresen megvalósul. Kishegyes több testvértelepülése, Békésszentandrás, Magyarkelebia, Örkény, Budapest XVI. kerülete és Isaszeg különböző módon segíti az iskolát, mind adományokkal, mind a diákok vendéglátásával, vagy a tanárok továbbképzésének segítésével. Amikor megtudtuk, hogy iskolánk a legjobbak között van, az egyik tanárkolléga megjegyezte: tudunk mi ennél többet is! Talán ez is a siker titka, hogy mindig többre kell törekedni – mondta az igazgatónő. 

Tóth Péter

2012. március 2., péntek

NYELVTANULÁS GYAKORLÁSSAL

ISKOLÁNK ADOTT HELYSZÍNT A TANFOLYAMNAK
Másodszor szervezte meg a kishegyesi Ifjúsági Iroda a szerb nyelvtanfolyamot kezdők és haladók számára. Elsősorban olyan munkanélküli vagy már alkalmazásban levő fiatalokra számítottak, akik a könnyebb kommunikáció érdekében szerették volna fejleszteni nyelvi tudásukat.
– Húszan jelentkeztek, és bár néhányan elálltak szándékuktól, jelenleg is húszan vannak, mert később is csatlakoztak újabb tanulni vágyók. Február elején szerettük volna megindítani a tanfolyamot, de az időjárás miatt halasztanunk kellett. Két csoportban folyik az oktatás, külön csoportba kerültek a kezdők, és külön a haladók. Így sokkal hatékonyabb lehet a munka. Az órák első felében a hallgatók grammatikát tanulnak, a második részben pedig újságot olvasnak, fordítanak, gyakorolják a nyelvet. Van olyan fiatal is, aki tavaly részt vett az első tanfolyamunkon, és most újra jelentkezett, mert úgy ítélte meg, hogy nagyon hasznos volt a tanfolyamon végzett gyakorlás – tudtuk meg Sándor Istvántól, az iroda koordinátorától.
A tanfolyam két hónapig tart, s mint a koordinátor mondja, két hónap alatt „helyre tudják tenni” a végződéseket, s ha tökéletesen nem is fognak még beszélni, bátrabban szólalnak majd meg. Az iroda a Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság pályázatán nyerte a tanfolyam költségeit, s a hatékonyságát bizonyítja majd az a teszt, amelyet a tanfolyam végén töltenek ki a hallgatók – mivel a kezdetkor is tesztelték a tanulók tudását.

2012. február 29., szerda

JÁTÉK ÉS ALKOTÁS

LIM performance az iskolaudvarban (fotó: Lakatos János)
Befejeződött az AROMI határon átívelő projektuma – Társadalmi problémákról a művészetek segítségével
2010 szeptemberében indult útjára az AROMI – Kishegyes Község Fejlesztési Társulásának és a szentesi Szivárvány Művészeti Iskoláért Alapítvány közös projektuma. Ennek keretén belül 10 műhelymunkára került sor, ötre Kishegyesen és ötre Szentesen, amelyeken több mint 150 fiatal vett részt.
A műhelymunkákon alkotott képekből és fényképekből készült tárlatot, egy performance és egy filmbemutató kísértében, szombaton mutatták be, a kishegyesi Ady Endre Általános Iskolában. Ez az esemény egyben a program lezárását is jelentette, de a projektumnak lesz folytatása – tudtuk meg Radulović Gordanától, a projektum kishegyesi menedzserétől, aki arról is beszámolt, hogy a különböző műhelymunkák kényes társadalmi problémákat dolgoztak fel a művészetek segítségével.
– A műhelymunkákon öt művészeti ágazatban, tíz alkalommal, 5 szociális-társadalmi témát dolgoztunk fel, összekötve a művészetet az érintett társadalmi problémákkal. Színészettel a rasszizmus, zenével az emberkereskedelem, képzőművészettel a családon belüli erőszak, mozgásművészettel a mozgáskorlátozottság, film- és fotóművészettel pedig a függőségi betegségek témáját dolgoztuk fel. Minden műhelymunkának volt egy vendég mediátora, aki átélte az adott társadalmi problémát, mellette pedig voltak művészek, akik a foglalkozásokat vezették. A művészeti részt Zoran Tairović, az újvidéki Interkulturális Színház igazgatója vezette – mondta el Radulović, majd azt is elárulta, hogy projektumnak az interkulturális párbeszéd fejlesztése volt a főcélja. A műhelymunkákon a LIM (Law of Intercultural Mode – interkulturális megformálás törvénye) alapján dolgoztak, az ott született alkotások pedig egy új projektum részét képezik.
– A projektum folytatására is nyertünk eszközöket, szintén az IPA alaptól. A kép- és fényképkiállítást, valamint a műhelymunkákon készült dokumentumfilmet négy magyarországi és négy vajdasági városba fogjuk bemutatni. Emellett szakmai konferenciákat fogunk tartani, ahol bemutatjuk a LIM módszert, amiről egy könyvet is ki fogunk adni. A módszernek az a lényege, hogy a műhelymunkák résztvevői adják meg a válaszokat az egyes kérdésekre, és a művészeteket használják a kifejezés módjaként. A műhelymunkákon játszottunk, és egyszer csak azt vettük észre, hogy a gyerekek nagyot alkotnak. A tanulásnak ez a módja kreativitást vált ki belőlük – mondta el a menedzser. A LIM módszerre idehaza és külföldön is egyaránt felfigyeltek, épp ezért a módszer oktatása is szerepel Radulovićék tervei között. Művészeket, pedagógusokat fognak betanítani erre a módszerre, akik majd ez alapján foglalkoznak gyerekekkel, tudtuk meg tőle.
A projektumhoz fűződő külön érdekesség, hogy Zoran Tairović filmet készített a műhelymunkákról, ami a Cannes-i Filmfesztivál katalógusában fogja képviselni Szerbiát.

2012. február 27., hétfő

SZAVALNI IS TUDUNK ÁM!


A február 27-én lezajlott községi szavalóversenyen Popović Sára (2. osztályos tanuló) és Dudás Nikolett (6. osztályos tanuló) jutott tovább a március 9-én Szabadkán megrendezendő körzeti versenyre.

2012. február 18., szombat

BÁTASZÉKI MATEMATIKAVERSENY - VAJDASÁGI ELŐDÖNTŐ


Ma délelőtt tartották meg a XXIII. Bátaszéki Matematikaverseny vajdasági elődöntőjét az újvidéki Petőfi Sándor Általános Iskolában. A bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános Iskola és a Tolna Megyei Matematikai Tehetséggondozó Alapítvány Károlyi Károly főszervező irányításával néhány éve vajdasági elődöntőt is tart az újvidéki Módszertani Központ által Tapiska Szilvia szervezésével. A 2011/12-es évi vajdasági területi döntőt iskolai bajnokságok előzték meg október folyamán.
Az újvidéki vajdasági elődöntőre azok a kis matematikusok juthattak el, akik elérték a szervezők által meghatározott pontszámot az iskolai selejtezőkön. A döntőre, amelyet 2012. március 30-án tartanak majd Bátaszéken, azok a felsős diákok mehetnek , akik első helyezést értek el a mai megmérettetésen.
Az elődöntőn a következő települések tanulói vehettek részt: Felsőhegy, Temerin, Palics, Szabadka, Újvidék, Zenta, Topolya, Doroszló, Tiszakálmánfalva és Kishegyes, mintegy 30 diák. 
Az eredmények a következőképpen alakultak: 
3. osztály
1. Sétáló Kornél, Topolya
2. B. Varga Boglárka, Palics
4. osztály
1. Besnyi Levente, Szabadka
2. Bózsó Szintia, Palics
3. Paróczi Orsolya, Kishegyes
5. osztály
1. Cirok Balázs, Topolya
2. Brindza Mátyás, Doroszló
6. osztály
1. Sétáló Denisz, Topolya
2. Csizmadija Klaudia, Szabadka
3. Kocsicska László, Temerin
7. osztály
1. Fenyvesi Abigél, Zenta
2. Korhecz Réka, Palics
3. Tomik Nikola, Topolya
8. osztály
1. Gyarmati Edvárd, Szabadka
2. Juhász Bence, Felsőhegy
3. Mucsi Edina, Felsőhegy
(B. I.)

2012. február 6., hétfő

HÉTVÉGÉIG SZÜNETEL AZ OKTATÁS


Az oktatási és tudományügyi minisztérium február 5-én elrendelte az általános iskolákban és középiskolákban zajló oktatás felfüggesztését a hét végéig, a rossz időjárási körülményekre hivatkozva. Előzőleg pénteken a tanítás beszüntetéséről szóló ajánlást fogalmazott meg a tárca, melyben a tanulók biztonságát és az energiamegtakarítást helyezték előtérbe. Az ajánlásból, a minisztérium tegnapi döntése értelmében, rendelet lett, mely minden helyi önkormányzat oktatási intézményeire vonatkozik. 

2012. február 5., vasárnap

Hétfőn és kedden szünetel az oktatás a kishegyesi község iskoláiban


Kishegyes község rendkívüli helyzetekkel megbízott törzskara 2012. február 5-én megtartott ülésén, az Oktatási Minisztérium ajánlása alapján úgy döntött, hogy a nagy havazásra való tekintettel a község iskoláiban és óvodáiban, február 6-án (hétfőn), illetve 7-én (kedden) szünetelni fog az oktatás. A rendkívüli tanítási szünet esetleges folytatásáról a bizottság hétfői ülésén fog döntés születni.
A község mindhárom településén az utak, és az utcák járhatók, a közterületek tisztítása pedig a következő napokban is nagy ütemben folytatódik.
A községi törzskar felkéri a lakosokat, hogy mielőbb takarítsák el a házuk, lakásuk, üzlethelyiségük előtt a havat, illetve a gépjárműveikkel csak szükség esetén induljanak útra, áll Csóré Róbert községi elnök szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

                                                         Hétfőn és kedden szünetel az oktatás a kishegyesi község iskoláiban
                                                               (Nagy Farkas Dudás Erika felvétele)

2012. február 1., szerda

TOLLFORGATÓK A KISHEGYESI KÖNYVTÁRBAN

Csoportkép Vörös Julianna igazgatónővel
     Január 6-a és 22-e között az újságírás alapjaival ismerkedhettek meg a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola tanulói. A helyi könyvtárban megtartott előadás-sorozatot Vörös Julianna igazgatónő szervezte, és húsz felső osztályos tanuló vett részt a munkában.
    A gyerekek öt alkalommal találkoztak az újságírókkal, szerkesztőkkel, és a faliújság készítésének rejtelmeibe éppúgy bepillantást nyertek, mint az elektronikus média világába.
    Az újságírói műfajokat jeles publicistáink: Papp Imre, Vigh Rudolf és Sáfrány Attila ismertették. A grafikai (digitális) szerkesztés fortélyairól ifj. Rácz József, a fényképezésről Kalacsi János tartott előadást. A rendezvény utolsó előadója Kocsis Árpád volt, aki az online-média világába kalauzolta el a gyerekeket.
     A kis tollforgatók munkáit a havonta megjelenő helyi lapban, a Szó-Beszédben publikálják.

2012. január 31., kedd

AZ ISKOLÁK ÜNNEPE

Száva-nap a kishegyesi iskolákban

A Száva-napi kenyér megszentelése (fotó: Papp Imre) 
A Száva-napi kenyér megszentelése (fotó: Papp Imre)

A kishegyesi, bácsfeketehegyi és szikicsi iskolákban alkalmi műsorokkal és rövid ökumenikus liturgiával emlékeztek meg Szent Száváról, Stevan Nemanja szerzetes fiáról, akit Szerbiában a tanítók szentjeként tisztelnek. A kishegyesi ünnepségen az egybegyűlt pedagógusokat, szülőket és gyerekeket, az egyházak képviselőit Molnár Márta igazgatónő köszöntötte, kiemelvén, hogy örömmel tölti el mindig a pedagógusokat és az iskola vezetését, amikor látják, milyen sokan vannak azok, akikre mindig, minden körülmény között számítani tudnak.

2012. január 30., hétfő

ÚJ KISTUDÓSÍTÓK



Az oklevelek átadása Az oklevelek átadása

A hét végén befejeződött az az újságírói tanfolyam, amelyet a kishegyesi könyvtár szervezett a helybeli felsős kisdiákok számára. A hét előadásból álló sorozatban a gyerekek megismerkedtek az újságírás történetével és a szerkesztőségi munka legfontosabb ismérveivel, az újságírói műfajokkal, a fényképezés alapvető szabályaival, az on-line média ismérveivel, és foglalkoztak az újságírói etika legfontosabb kérdéseivel. Az iskola előadói lapunk egykori és jelenlegi újságírói és szerkesztői voltak: Vígh Rudolf, Papp Imre, Sáfrány Attila és Kocsis Árpád, és Kalacsi János, a Hitélet című folyóirat munkatársa. Befejezésként szombaton a fiatalok ifj. Rácz Józseffel a tördelés szabályait sajátították el. A fiatalok írásait a helybeliek a Szó-Beszéd helyi lap legközelebbi számának mellékletében olvashatják, amely Elme-Hecc címmel jelenik meg. Befejező részként tizennyolc fiatal kapott oklevelet a tanfolyam elvégzéséről.

2012. január 27., péntek

AZ ISKOLÁK VÉDŐSZENTJÉRŐL

SZENT SZÁVA NAPI ÜNNEPSÉGEK

A kishegyesi Ady Endre Kisérleti Általános Iskolában és a bácsfeketehegyi Nikola Đurković Általános Iskolában 2012. január 27.-én tartották meg a szokásos Szent Száva napi ünnepségeket. Mindkét iskola ünnepségén egyházunk képviselői is jelen voltak. Kishegyesen Jovan Kezan szeghegyi pravoszláv pap, Ft. Brasnyó Ferenc helybeli római katolikus plébános és Nt. Orosz Attila református lelkipásztor - esperes vett részt az ünnepségen. Bácsfeketehegyen, a központi ünnepségen a már említett lelkészek mellett, megtisztelte jelenlétével a rendezvényt Ft. Dr. Csete Szemesi István püspök is, aki rövid alkalmi beszédet mondott, valamint Hallgató Imre főgondnok, aki egyben az iskolaszék elnöke is. Kishegyesen Molnár Márta igazgatónő, Bácsfeketehegyen pedig Bojtos Béla igazgató köszöntötte a megjelenteket. Mindkét iskolában a szokásos liturgia után alkalmi ünnepi műsorok következtek. Kishegyes községben régi szokás, hogy a különböző felekezetű egyházak képviselői részt vesznek egyás ünnepein. A mostani ünnepség is ezt a szép hagyományt példázza.

2012. január 26., csütörtök

SIKERES INKLÚZIÓ

A roma gyerekek rendszeresen járnak iskolába, jó az együttműködés a szülőkkel – Az inkluzív oktatás első eredményeiről a kishegyesi iskolában
                                              A szülőkkel tartott megbeszélések egyike


– A program elsősorban a roma gyerekekre irányul, azzal, hogy bekapcsoljuk őket az oktatási rendszerbe, s ezzel elősegítsük a felzárkózásukat. Első lépésként a szülőkkel sikerült nagyon jó kapcsolatot kialakítanunk. Minden iskolás korú roma gyerek szülei megjelentek az első szülői értekezleten, tisztáztuk az iskolába járás fontosságát, elmondtuk, hogy megszűnnek a kisegítő tagozatok, vagyis megszűnik ez a fajta lehetőség. Más feltételeket is meg kellett teremteni, például az egész napos foglalkoztatást is, amelyre két embert is alkalmaznunk kellett, és ez esetben meg kellett oldani az étkeztetésüket is. Összesen hatvan roma gyerek jár hozzánk iskolába, de a programba bekapcsoltunk más gyerekeket is, úgyhogy mintegy százan vesznek részt az egész napos foglalkozásokban, vagyis minden gyerek,. aki esetében szükség mutatkozik arra, hogy segítséget kapjon a tananyag elsajátításában – mondja Molnár Márta, a kishegyesi iskola igazgatónője.
A feltételek adottak tehát, hogy sikeres legyen a bekapcsolódás a rendszerbe, de mindig kérdés, hogy élnek-e a lehetőséggel azok, akik számára a program íródott.
– El kell mondanom, hogy a roma gyerekek rendszeresen járnak iskolába, és a hozzáállásukkal sincs különösebb gondunk, és ami legalább ilyen fontos, hogy a szülőkkel is nagyon jó az együttműködés. Persze gondok mindig akadnak, de nemzetiségi alapon például egyetlen konfliktus sem történt. A program kapcsán természetesen együttműködünk a bácsfeketehegyi iskolával is, és az óvodával is, megbeszéljük az esetleges gondokat, és megpróbálunk közösen fellépni megoldásuk érdekében. Havonta tartunk ilyen megbeszéléseket – mondja az igazgatónő.
A beszélgetés során felsorolja azoknak a nevét is, akik valóban sokat tettek a program sikeréért. A program fő koordinátora Gordana Radulović, az intézmények részéről pedig Mészáros Tibor, de mindenképpen meg kell említeni Kormos Ferenc, Burján Ágnes és Boško Stanković nevét is, de a kisegítő tagozat pedagógusait is Hajvert Ákost, Moszni Editet, Fülöp Valentint, Cékus Attilát, Kovács Hannát, akik ingyenesen vállalták a gyerekekkel való foglalkozást, akik nem csak a romáknak segítenek, hanem mindazoknak, akik segítségre szorulnak. Az igazgatónő elmondta, hogy a pályázaton nyert pénzből futotta néhány edukációs eszköz vásárlására, és rendezvényeket is tudnak szervezni, a legtöbb pénzt azonban természetesen az étkeztetés emészti fel.

BENCE HARMADIK!


Vasárnap, a cservenkai Target Íjászklub szervezésében került megrendezésre a rendhagyó baráti 3D terem megmérettetés, melyen a bácskertesi íjászok mellett doroszlói társaik is részt vettek. Név szerint Doroszlót Tallósi Anasztázia, Gellér Viktor és Brindza Mátyás, míg Kupuszinát Sulc Dorcka, Pálinkás Hédi, Papp Leonárd, Papp Virdzsínia, Szitás Anita, Tadián Zsolt, Varga Dominik, Szlámecska Lóránt és Dubac Jenő képviselte. Jelen voltak Zenta, Temerin, Becse, Szabadka, Hódság csapatai és az újonnan alakult Bácsér Szabad Íjász Egyesület is Szalma István vezetésével, mely vajdasági szinten tömöríti az íjászokat. 2012 januárjától a bácskertesi és a doroszlói íjászok is ennek a klubnak a tagjai. A versenyen összesen 73 résztvevő indult, ebből 23 pionír, azaz 12 évnél fiatalabb versenyző, íjaiknak megfelelően 6 kategóriában (PBHB, TRRB, 3D, LB, BB, CUBB).
 A versenyzők tizenkét élethű, speciális anyagból készült állatra „vadászhattak” két körön keresztül. Volt őz, szarvas, medve, vadkan, sőt még vadkacsa is, ami nem bizonyult könnyű célpontnak a versenyzők elmondása alapján. Hosszas küzdelem során a kitartás meghozta a sikert. A nap fénypontjaként csapatunkból a dobogóra hat kis íjász is felállhatott hagyományos íj kategóriában: Szitás Anita 1. hely, Papp Virdzsínia 2. hely, Sulc Dorcka 3. hely, Tadián Zsolt 1. hely, Brindza Mátyás 2. hely és Papp Leonárd 3. hely. Valamint kishegyesi és feketicsi társaik Molnár Jenő (PBHB) 1. hely, Mészáros Zsóka (LB) 1. hely és Butterer Bence (TRRB) 3. hely.
Cservenkai sikerek
A főszervező Zoran Maravić, kihangsúlyozta, hogy nagy öröm számára a fiatalok nagyfokú érdeklődése e szép sportág iránt, ill. hogy ilyen nagy számban vettek részt ezen a megmérettetésen. Külön említésre méltatta a Bácsér Szabad Íjász Egyesület fiatal versenyzőinek számát, amit lelkes edzőjüknek, Bagi Szabolcsnak külön meg is köszönt. Majd kihasználta az alkalmat, hogy mindenkit meghívjon a márciusban megrendezésre kerülő szabadtéri íjászversenyre a helyi „Potok” rekreációs központba
B.Sz.

2012. január 25., szerda

LABDÁK AZ ISKOLÁKNAK

                                  Átadják a labdákat a kishegyesi iskola képviselőinek (fotó: Papp Imre)

Százhatvan labdát adott át a kishegyesi, szikicsi és bácsfeketehegyi iskoláknak a tartományi ifjúsági és sporttitkárság nevében Csíkos János, tartományi ifjúsági és sporttitkár helyettes, ifj. Juhász Bálint községi ifjúsági megbízott és Csóré Róbert polgármester kíséretében. A kishegyesi iskola 72 futball, kosárlabda, kézilabda és röplabda labdát kapott, a szikicsiek és a bácsfeketehegyiek pedig 44-44-et.
– A labdákat a tartományi titkárság minden község minden iskolájának osztott, tehát minden önkormányzat kapott belőle. A tartomány ugyanis támogatta a piroti Tigar gumigyár környezetkímélő, újrahasznosítási programját, s ennek cserébe kedvező áron kapott 14 500 labdát az iskolai felhasználásra. Ezek nem első osztályú labdák, mérkőzéseket nem lehet játszani velük, de a diákoknak edzésre tökéletesen megfelelnek, és ami a legfontosabb, környezetkímélő módon készültek – mondta a titkárhelyettes. Az ajándékot megköszönve Molnár Márta, a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy a labdák minden iskolában úgymond fogyó árunak számítanak, ami azt jelenti, hogy minden időben nagy szükség van rájuk.
http://www.magyarszo.com/fex.page:2012-01-25_Labdak_az_iskolaknak.settoxhtml

2012. január 11., szerda

ÍJÁSZAINK SIKERE

Íjászok a Bácsér mentén


Alakulóban a topolyai és kishegyesi íjászegyesület

December utolsó napjaiban Derkovity Anetta, Butterer Bence és Sárosi József, a zentai Arcus – Zyntha Íjászegyesület versenyzői aranyplakettet vehettek át a Szerbiai Íjászszövetség ünnepségén Belgrádban, a hotel Astoriában a kategóriájukban felmutatott kimagasló eredményekért – tudtuk meg a topolyai Anettától, aki a szabadkai országos field bajnokságon elért első helyezésért kapta ezt a kitüntetést, de az elmúlt két és fél évben két országos és három más versenyt is sikerült megnyernie, és azt is elmondta, hogy a kishegyesi Szalma Istvánnal évek óta intenzíven foglalkoznak íjászattal, a szabadkai illetve a zentai klub versenyzőivel, és most megérett az idő arra, hogy saját klubot alakítsanak. Létrejöttét a kishegyesi önkormányzat is nagyban segítette. A kishegyesi/topolyai községközi egyesület a Bácsér Szabad Íjászegyesület nevet viseli majd.
– Ez egy tájjelegű név, mivel a Bácsér, vagyis ismertebb nevén a Krivaja folyó köt össze bennünket, a környékbeli falvakat Pacsért, Bácskossuthfalvát, Topolyát, Bajsát Kishegyest, Bácsfeketehegyet. Igaz, még alakulóban van az egyesület, de van néhány fiatal igéretes íjászunk, Butterer Bence, Marecskó Ágnes, Papp Dénes és Fabó Dudás Réka, ők a legfiatalabb tagjaink, remélhetőleg rövidesen ők is indulnak majd a versenyeken. Három-négy alapító tagunk van, Szalma István kishegyesi íjász, Nagy Tibor történelemtanár és Derkovity Sándor, édesapám, aki nagy szerepet vállal az íjászfelszerelések készítésében, valamint jómagam, hiszen a versenyzésen kívül a különböző rendezvények szervezésében is aktívan részt veszek. Szeretnénk fellendíteni a fiatalok körében ezt a sportot, klubunk célja az íjászat népszerűsítése, valamint gyermektáborokon a történelmi íjászat ismertetése, a történelmi hagyományok felelevenítése – foglalta össze céljaikat Derkovity Anetta.

A topolyai és kishegyesi íjászok csoportja (fotó: Kovács Burján Anikó)                                       A topolyai és kishegyesi íjászok csoportja (fotó: Kovács Burján Anikó)

2012. január 10., kedd

ÚJSÁGÍRÓ ISKOLA A KÖNYVTÁRBAN

Vígh Rudolf gyakorlatként faliújságot készít a fiatalokkal
Vígh Rudolf gyakorlatként faliújságot készít a fiatalokkal
Az újságírás történetéről és műfajairól kezdődött tegnap előadássorozat a kishegyesi könyvtárban a helybeli kisdiákok számára. Tegnap Vígh Rudolf író, lapunk nyugalmazott újságírója és szerkesztője az újságírás történetéről, a szerkesztőségi munka legfontosabb tudnivalóiról beszélt a fiataloknak.
Holnap, szerdán délután Kalacsi János a Hitélet című folyóirat munkatársa a fénykép történetéről kezdve a dagerrotípiától napjainkig, a digitális fényképezés fortélyairól, e sorok írója pedig a hírről és általában az újságírói műfajok ismérveiről, valamint az újságírói etika néhány kérdéséről fog beszélni. Sáfrány Attila szintén lapunk újságírója és szerkesztője a riportról, az esszéről és a kommentárról tart részletesebb előadást, Kocsis Árpád lapunk újságírója pedig az online-média adta lehetőségek felhasználásáról beszél a fiataloknak. A tervek szerint a fiatalok mentoraik segítségével egy vagy két oldalt fognak írni a helyi lap, a Szó-Beszéd legközelebbi számába. Az oldal tördelésében ifj. Rácz József segít a gyerekeknek, egyben ismerteti velük a tördelés alapszabályait is.

2011. december 29., csütörtök

KARÁCSONYI CSOMAGOK


A Szerbiai Egyesült Régiók pártjának kishegyesi szervezete is bekapcsolódott a gyerekek karácsonyi megajándékozásába. Karácsony előestéjén a kishegyesi tűzoltó otthonban osztottak csomagokat az ingyenes uzsonnát fogyasztó gyerekeknek, majd ellátogattak néhány nagy családba is. Bácsfeketehegyen is ellátogattak néhány családba. Pénteken a szervezet aktivistáinak gyerekeit ajándékozzák meg. Az év elején, mint megtudtuk, folytatják a jótékonysági megmozdulásokat, ruhát és lábbelit osztanak majd a szervezet székházában.

2011. december 28., szerda

PÁSZTORJÁTÉK AZ ÉJFÉLI MISÉN

Részlet az éjféli mise előtti pásztorjátékból (fotó: Papp Imre)
Részlet az éjféli mise előtti pásztorjátékból (fotó: Papp Imre)
A karácsony ünnepének sokak számára legfontosabb része az éjféli mise volt ezúttal is Kishegyesen. A szentmise kezdete előtt a helybeli 19. Szent András Cserkészcsapat tagjai hozták be a templomba a betlehemi lángot, majd a hittanosok pásztorjátékot mutattak be, felelevenítve Jézus születését. A gyerekeket a hitoktatók tanították be, a dalokat pedig az iskola kórusa énekelte. A mise végén, ahogyan a korábbi években is, minden gyerek ajándékcsomagot kapott. A szertartást követően ft. Brasnyó Ferenc plébános mondott köszönetet azoknak az egyéneknek, családoknak és intézményeknek, akik és amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy az egyház is meg tudja ajándékozni karácsony alkalmával a legkisebbeket.

2011. december 22., csütörtök

A KÖZSÉG ÉS A TARTOMÁNY EGYÜTTMŰKÖDÉSE


                                                A tartományi tisztségviselők és a község vezetői a tegnapi sajtótájékoztatón
Négy tartományi intézmény, a Tartományi Nagyberuházási Alap, a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság, a Tartományi Mezőgazdasági Alap és az Ifjúsági és Sporttitkárság képviselői, Kern Imre, Dobai János, Szabó József és Csikós József tartottak tegnap sajtótájékoztatót Kishegyesen a község és a tartományi szervek együttműködéséről.
A tartományi képviselőket Csóré Róbert kishegyesi polgármester üdvözölte, rámutatván, hogy a község és a tartomány között az idén is jelentős együttműködés zajlott. Kern Imre, a Nagyberuházási Alap igazgatóhelyettese elmondta, hogy az alap az elmúlt esztendőben is több beruházást folytatott a községben, de az alap is jóval kevesebb pénzt kapott a szerbiai költségvetésből, mint ahogyan azt tervezték. Ennek ellenére az alap egyik célja, hogy befejezze a megkezdett beruházásokat. A kishegyesi községben két projektum élvezett elsőbbséget, az evangélikus templom restaurálása, valamint az ipari park bekötő útjának kiépítése és a körforgalom kialakítása. E két elsőbbséget élvező beruházást sikerült is befejezni. Mint mondta, belátható időn belül befejeződik a kishegyesi Női Fórum épületének kiépítése és a bácsfeketehegyi kuglipálya építése, valamint a szikicsi iskola ablakainak cseréje. Sajnos az utcák aszfaltozása, bár megígérték, egyelőre nem folytatódik. Dobai József, tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes rámutatott, hogy az elmúlt időszakban a titkárság 15 millió dinár értékben támogatta a községi beruházásokat, az idős háztartásokat, a mezőőrszolgálatot, a piacok felújítását és a vadászotthon felújítását. Kiemelte, hogy a titkárság az idén 6 millió dinárral támogatja a bácsfeketehegyi és a szikicsi tagosítást is. Mint mondta, a tartomány és a község ezeken a területeken példaértékű együttműködést folytat. Szabó József, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatója vázolta, hogy az idén két alkalommal írtak ki pályázatot, s a kishegyesi gazdák ezeken mintegy 100 ezer euró összeget nyertek. Az alap továbbra is nagyon kedvező feltételek mellett nyújt hiteleket. Csikós János ifjúsági és sportügyi titkárhelyettes elmondta, hogy a titkárság a rendelkezésére álló pénz legnagyobb részét az iskolák korszerűsítésére fordította, s ilyen megfontolásból kapott pénzt a kishegyesi iskola is és az Egység futballklub is.
A vendégek a sajtótájékoztatót követően megtekintették az Egység futballklub felújított épületét.
http://magyarszo.com/fex.page:2011-12-22_A_kozseg_es_a_tartomany_egyuttmukodese.xhtml

2011. december 20., kedd

"AZ ÜNNEPEN LEGYEN TÁNC ÉS VIRÁG..."


Karácsonyi és újévi ünnepi műsorok, rendezvények Kishegyesen és Bácsfeketehegyen
A kézműves kiállítás és vásár
A kézműves kiállítás és vásár
 A hét végén Kishegyesen és Bácsfeketehegyen számos rendezvényt tartottak a közelgő ünnepek alkalmából: kiállításokat, vásárokat, ünnepi műsorokat. Szombaton délelőtt a kishegyesi Női Fórum kézimunkázó és kézműves csoportjának kiállítása és vására nyílt meg elsőként, amelyen nemcsak a helybeliek állították ki, és kínálták eladásra munkáikat, hanem a környékbeli, szabadkai, zentai, topolyai, magyarkanizsai és adai kézimunkázók és kisiparosok is. Összesen negyvenkét kiállító jelent meg. A rendezvényt megnyitva Csóré Róbert polgármester gratulált a női szervezetnek, hogy hagyományt próbál teremteni a karácsonyi vásárral, Zsidai Erzsébet, a Női Fórum elnöke pedig azt hangsúlyozta, azt tapasztalták, hogy a kézművesek, a kisiparosok és a vásárlók találkozóiból, eszmecseréjéből nagyszerű dolgok szoktak születni. Reményét fejezte ki, hogy jövőre sokkal nagyobb termet kell majd szerezni a vásárhoz.
A bácsfeketehegyi nagy tamburazenekar műsorszáma
A község két magyarok lakta településén Kishegyesen és Bácsfeketehegyen is tartottak ünnepi karácsonyi műsorokat. Szombaton este a zsúfolásig megtelt bácsfeketehegyi színházterem nézőközönsége majd kétórás műsorban gyönyörködhetett. A művelődési egyesület minden csoportja és minden korosztálya fellépett, a legkisebbek, a szavalók, a táncosok az énekesek és a zenészek, a nagy tamburazenekar például 17 tagot számlált.
A kishegyesi Marcipán csoport betlehemes játéka (fotók: Papp Imre)
A közönséget és a fiatalokat köszöntve Pál Károly köszönetet mondott a szülőknek, akik egész évben segítettek gyerekeiknek abban, hogy az egyesületben működhessenek, és támogatták az egyesület megújulását. A fiataloknak pedig megköszönte, hogy olyan hangulatot teremtettek, hogy jó az egyesületben lenni. A műsor a karácsonyi dalok közös éneklésével zárult. Nem maradt el a karácsonyi ének a vasárnapi kishegyesi előadáson sem, ahol Kisimre Szerda Anna és Kisimre Árpád a Rizgetős tánc és énekcsoport műsorszámaira építették a műsort, de a műsorban felvonult a többi szakosztály és csoport is. A művelődési egyesület karácsonyi köszöntőjét tolmácsolva Kancsár Loretta műsorvezető Márai sorait idézve hangsúlyozta „az ünnepben legyen tánc és legyen virág”, vagyis az ünnepre készülni kell, hogy legyen benne öröm is.

2011. december 19., hétfő

KARÁCSONY ELŐTT - KARÁCSONYRA


Kis falunk is ünnepi díszbe öltözött. Szerintem soha nem volt még ennyire szépen kidíszítve a Fő utca. Összhangban vannak a fények, egyszerűen szép.
Mindenki lázasan készülődött. Az iskola ebédlőjében és Galériájában karácsonyi vásárt szervezett a Nők Kishegyesi Fóruma valamint a Kézimunkázók és Kézművesek csoportja. Egy élmény volt ennyi gyönyörű alkotást egy helyen látni.  
A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület "Karácsony a Kárpát-medencében" című műsorát december 18-án mutatta be a színházteremben. Szívet melengető volt látni az ovisokat, az iskolásokat, a néptáncos gyerekeket, a Rizgetős táncegyüttest. Már maga a színházterem díszítése is meghatotta a belépőket. És akkor a műsor közben úgy éreztem, hogy jó hegyesinek lenni. Érdemes foglalkozni a gyerekekkel. Van látszata, eredménye, közösségformáló ereje. Legyen szép karácsonyunk! Békés, meghitt.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...