"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2012. október 7., vasárnap

ELEMÉREN - KISS ERNŐ SÍRJÁNÁL


Eleméren, Kiss Ernő honvédtábornok sírjánál, a Szent Ágoston templomban tartottak gyászünnepet az aradi kivégzés 163-ik évfordulóján, a vajdasági magyarság központi megemlékezésén. A szentmisét msgr. Gyuris László nagybecskereki plébános celebrálta, az egybegyűltekhez Kiss Nándor református és Dolinszky Gábor evangélikus lelkész szóltak. A megemlékezés végén elhelyezték a kegyelet virágait Kiss Ernőnek a templom szentélye alatti sírboltjára. Az anyaország képviseletében Nikowitz Oszkár nagykövet, Hajgató Zsolt ezredes, véderő-, katonai és légügyi attasé, Babity János, a Szabadkai Főkonzulátus vezető konzulja és Thomka Orsolya, az Igazságügyi Minisztérium képviselője koszorúzott. Továbbá ifj. dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke, Pásztor István, a vajdasági képviselőház elnöke, a VMSZ elnöke, dr. Issekutz Sarolta családja és a budapesti Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület nevében, koszorúztak Kiss Ernő leszármazottai is: Kiss János, Kiss Kornélia és Kiss Sándor. A politikai pártok közül koszorúztak a VMSZ, a VMDP és a VMDK küldöttségei, valamint az önkormányzatok, civil szervezetek képviselői és a bácsfeketehegyi, kishegyesi és szenttamási diákok küldöttsége. 15 diákunk vett részt a megemlékezésen Magó F. Emese történelem tanárnő vezetésével.
 photo by Frindik Ivonn

CSERKÉSZHÉTVÉGE NYÍLT NAPPAL


A kishegyesi 29. Sz. Szent András Cserkészcsapat a gyermekhét alkalmából egész hétvégés programot szervezett a Welker tanyánál. Kecskés Endre csapatparancsnok elmondta, hogy a gyermekhét alkalmából szervezték a rendezvény a minden szempontból ideális helyszínen. Pénteken este a tábortűz melletti bemutatkozással kezdtek, eljöttek a vendégek a magyarországi Szentesről, valamint szabadkai a bajmoki és a kelebiai cserkészek is. Szombaton nyílt napot tartottak. A legkisebbek, a három évestől induló korosztály számára babasarkot alakítottak ki, a nagyobbak számára kézműves foglalkozásokat szerveztek. Volt nemezelés, csuhézás, madáretetőket is készítettek a környéken összegyűjtött hulladékból, amivel a megmozdulás környezetvédő jelleget is öltött. Az idősebb korosztályos gyermekek az íjászatot is kipróbálhatták kishegyesi Szalma István országos íjászbajnok irányításával. A már Mátyás király és II. Lajos uralkodása idején is népszerű métázást is megismerhették és kipróbálhatták az érdeklődők. A görög – római eredetű játékot zsargonban cserkész baseballnak szokás nevezni. Az ebéd utáni pihenő közben népdaltanulással folytatódott a nyílt nap, majd a palacsintasütő verseny következett. A hattagú csapatok gyorsaság, az ízek és a díszítés szempontjából versenyezhettek. Vacsoráig több mint 500 palacsinta készült el és fejezte be pályafutását a gyermekek gyomrában. A nyílt nap tábortűzzel zárult. Több mint százan látogatták meg a cserkészeket egyénileg vagy családostul, közöttük Ft. Brasnyó Ferenc kishegyesi plébános is. 
Vasárnap reggel a táborbontás után a résztvevők a falu felé vették az irányt, a Szent Anna templomban celebrált ünnepi szentmise után pedig a Nyugati temetőben megkoszorúzták a Hegyesi csata emlékművét, az aradi vértanúkra emlékezve. Visszatérve a táborhelyre levonták a zászlót, amivel véget ért a cserkészhétvége.
 Kecskés Endre kishegyesi csapatparancsnok sikeresnek ítélte a rendezvényt, elmondta még, hogy a cserkészet célkitűzéseihez tartozik a pozitív szemléletű életmódra történő nevelés, a közösségi szellem erősítése, előtérbe helyezve a cserkészek fogadalmában szereplő eszmeiséget, mi szerint a cserkész híven teljesíti kötelességeit, amelyekkel Istennek, Hazájának, embertársainak, és magyarságának tartozik. A cserkészetet életformának nevezte, melynek népszerűsítésére a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetnek majd. A magyar cserkészmozgalomnak több mint egy évszázados múltja van.
 A vendégek közül Hegedűs Csaba, a szentesi 582. Sz. Attila cserkészcsapat őrsvezetője elmondta, hogy a kishegyesi cserkészekkel a nyáron vették fel a kapcsolatot. Patinás múltú csapatuk még a két világháború között alakult, a pontos dátumot most kutatják. Az 1946-ban feloszlatott szentesi cserkészek 1989-ben újraalakultak, azóta aktívan működnek. A jövőben szeretnék majd a kishegyesieket vendégül látni. 
Tóth Péter
photo by Kratok Rebeka

TESTERA

Hazaértek kisdiákjaink Testeráról, ahol a természetiskolában töltöttek egy hetet. A gyerekek jól érezték magukat, sokat tanultak, játszottak, élményeiket még sokáig mesélik... 
photo by Valesz

ÁTMENET AZ ÓVODA ÉS AZ ISKOLA KÖZÖTT - TOVÁBBKÉPZÉSEN


Október 6-án szombaton délelőtt 10 órai kezdettel iskolánk ebédlőjében a Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesülete továbbképzést szervezett óvónők és tanítónők számára a korszerű óvodai neveléssel kapcsolatban. A továbbképzés címe Játsszak vagy fejlesztenek, átmenet az óvoda és az iskola között. Az előadó Kiss Gabriella közoktatási szaktanácsadó volt, a kompetencia alapú óvodai nevelés mentora Kecskemétről. A vendégeket dr. Szőke Anna, a vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesületének elnöke köszöntötte. A közel 80 résztvevő érdekes előadást hallhatott. Vendégek érkeztek Kanizsáról, Oromról, Horgosról, Oromhegyesről, Tóthfaluból, Becséről, Bácsgyulafalvából, Adáról, Szenttamásról, Újvidékről, Pirosról, Topolyáról, Bácskossuthfalvából, Zentáról, Horgosról és természetesen Kishegyesről. 
Iskolánkat Moszni Edit, Sárándi Gyöngyi, Bojko Ildikó, Szűgyi Petri Gizella, Kerekes Katalin, Toldi Kornélia, Szűgyi Bettina, Hajvert Ákos, Fülöp Valentin, Kovács Hanna, Brasnyó Gyöngyi, Gavlik Valéria és Molnár Márta képviselték. 
Cékus Attila tanító bácsi képviselte iskolánkat a bácskossuthfalvi továbbképzésen, melyet a Katalizátor.edu.rs és a Kalandok és Álmok Pedagógiai Műhely immár 13. alkalommal szervezett meg. 


photo by Valesz

SULI-DISCO

Péntek este SULI-DISCO volt az 6., 7. és 8. osztályosoknak. Köszönet az Ifjúságnak a DJ-kedésért! 
photo by Valesz

2012. október 5., péntek

GYERMEKHÉT - NEGYEDIK NAP - KISÁLLATOK KIÁLLÍTÁSA

A kisállat-kiállításra a gyerekek nagy örömmel hozták be házi kedvenceiket. Láthattunk kiskutyát, nagykutyát, cica-micát, nyuszkót, galambokat, hörcsögöket, tengerimalacokat, és még nyestet is!
photo by Valesz

GYERMEKHÉT - NEGYEDIK NAP - AZ ÁLLATORVOS ELŐADÁSA


Az állatok világnapján ifj. Deák Tibor állatorvos tartott előadást házi kedvenceink gondozásáról, etetéséről, a felelősségről. Amikor állatot kapunk, veszünk, gondolnunk kell arra is, hogy van-e időnk játszani vele, szeretgetni, etetni, fürdetni, „tisztába tenni”…
Egy kisállat gondozása kitűnő felelősségtudat-fejlesztő módszer gyermekeknél, segíti őket a jóindulat kifejlesztésében és az együttérzésben.
A háziállatok sok gyermek életében jelen vannak. Az a gyerek, akit megtanítanak, hogy vigyázzon az állatra, hogy türelemmel bánjon vele, egy felelősségteljes és önzetlen felnőtté válik.
Köszönet az érdekes előadásért!
photo by Valesz
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...