Kocsis
Gergő és Bakorek Balázs Vörös Julianna könyvtáros szerepét vették át a Gyermekhéten.
Szorgalmasan katalogizálták a könyveket, megismerkedtek a könyvtárosi munkával.
A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola diákjainak, tanárainak mindennapjai...
"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)
2013. október 2., szerda
VAZULIZÁLJUNK!
A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola és a
Pán Péter Iskoláskor Előtti Intézmény két kishegyesi óvodája az idén is egész
hetes programmal készült a gyermekhétre. A program első állomásaként Marko
Rovčanin polgármester, Mohácsi Zoltán alpolgármester, Sandra Roganović és Linka
Miklós, a községi tanács tagjai, valamint Sipos Tibor, a helyi közösség titkára
meglátogatták a két kishegyesi óvodát, és ajándékokkal kedveskedtek a
gyerekeknek. A községi elöljáróság a hét során a község többi óvodáját is körbe
fogja járni.
A községi elöljáróság az ovisoknál
–
Az általános iskolások számára színházi előadással kezdődött a gyermekhét –
számolt be lapunknak Hajvert Ákos, a kishegyesi általános iskola megbízott
igazgatója. A felsősök délelőtt a noszai Hinga Művelődési Egyesület
színjátszóinak Aliz című előadását nézték meg. Ez a darab nagyon sok zenével és
mozgással dolgozik, valamint süketnéma jelbeszéd követi a szöveget – mondta el
az igazgató.
Ma sportnappal folytatják a hetet az
általános iskolások, délelőtt tanár-diák mérkőzések, futball- és
röplabdabajnokság lesz. Szerdán „fordított” napot tartanak, amikor a szerepek
jócskán fel fognak cserélődni.
– Azok
a diákok, akiket az osztályfőnök kiválasztottak, elfoglalhatják az
iskolaigazgató, a pszichológus, a takarító nénik, a helyi közösség titkárának,
sőt még a polgármesternek posztját is – mondta el az igazgató, majd azzal
folytatta, hogy csütörtökön Csillag születik című vetélkedőt tartanak, amelyre
főként énekes produkciókkal jelentkeztek a diákok. Pénteken egy
kisállat-kiállítással fog véget érni a gyermekhét az általános iskolában.
Hajvert arról is beszámolt, hogy egész héten folyni fog egy Vazul nevű játék, a
felsős diákok és a tanárok bevonásával.
– Hétfőn reggel kezdődött a Vazul című játékunk, amely arról szól, hogy kijelöltem néhány embert a felsősök és tanáraik közül, ők a Vazulok, és kaptak egy csomó cérnát. Ezt titokban rá kell kötni minél több emberre, ily módon „megvazulizálják” őket. Az a lényeg, hogy minél több embert megvazulizáljonak a hét folyamán, viszont a még meg nem vazulizáltak a játék bírójánál feljelenthetik a Vazul-gyanús egyéneket – mesélte az igazgató.
– Hétfőn reggel kezdődött a Vazul című játékunk, amely arról szól, hogy kijelöltem néhány embert a felsősök és tanáraik közül, ők a Vazulok, és kaptak egy csomó cérnát. Ezt titokban rá kell kötni minél több emberre, ily módon „megvazulizálják” őket. Az a lényeg, hogy minél több embert megvazulizáljonak a hét folyamán, viszont a még meg nem vazulizáltak a játék bírójánál feljelenthetik a Vazul-gyanús egyéneket – mesélte az igazgató.
A kishegyesi óvodások gyermekheti programja is nagyon
gazdag, mondta el lapunknak Kőműves Gizella, a Pán Péter Iskoláskor Előtti
Intézmény igazgatója. Tegnap a községi vezetőség látogatásán kívül az ovisok
részt vettek az Együtt a legszebb elnevezésű akcióban. Ennek keretében a
gyerekek rászoruló társaik számára gyűjtöttek használt ruhákat, az
összegyűjtött dolgokat majd a Kishegyesi Nők Fóruma osztja ki, számolt be
Kőműves. Ma ovis sportnap lesz a futballpályán, ahol különféle ügyességi
vetélkedőkön fognak részt venni a gyerekek, szerdán pedig barátság napja,
amikor két csoport vonattal elutazik Verbászra, és meglátogat egy ottani
óvodát. A verbászi ovisok jövőre fognak Hegyesre látogatni, tudtuk meg az
igazgatótól. Csütörtökön indiánnap lesz, amikor a gyerekek tolldíszben vonulnak
ki Dombosra, és különféle indián eszközöket fognak készíteni. Az ovisok
gyermekhete egy bábelőadással fog fejeződni, pénteken a hódmezővásárhelyi
óvónők fogják bemutatni a Kis kondás című előadást.
A kishegyesi gyermekheti rendezvényeket a Kishegyes
község önkormányzata és a kishegyesi helyi közösség támogatják.
2013. október 1., kedd
GYERMEKHÉT - FRIZURA-FANTÁZIA
Ma a Gyermekhét alkalmából az
alsósoknak frizura- és sminkbemutatót szerveztek a tanító nénik Frizura-fantázia
néven. Szebbnél-szebb, ötletesebbnél-ötletesebb hajkölteményeket, sminkelési
technikákat láthattunk. Ügyesek voltatok!
GYERMEKHÉT - SPORTNAP
Ma a Gyermekhét alkalmából a
felsősöknek sportnapot szerveztek a tanárok. Fociban és röplabdában mérhették
össze a tudásukat. Mindenki nagyon készült a tanár-diák összecsapásra. Hatalmas
küzdelmet láthatott a szurkoló közönség, minden pontért, gólért keményen
izzadtak mindkét oldalon…
Röplabdában a tanárnők hősiesen helyt
álltak, de a diáklányok csapatát nem lehetett ma legyőzni… Gratulálunk, ügyesek
voltatok lányok!
A tanárok is röplabdáztak a fiúk
ellen, és hiába tettek meg mindent a diákok, vetettek be minden cselt, a
tanárok válogatottja eredményesebbnek bizonyult! Lehet már készülni a
visszavágóra!
Fociban elődöntőkön keresztül a
hetedikesek válogatottja szerezte meg a jogot, hogy a tanárok válogatottjával
megmérkőzzön. Izgalmas meccset nézhettünk, az utolsó percig nem lehetett tudni,
hogy ki szerzi meg a győzelmet… Végül a tanárok csatára gólt lőtt, ezzel az
eredmény 5:4 lett a javukra. Meg kell dicsérni a hetedikeseket, nagyon jól
játszottak, összeszokott kis csapat benyomását keltették…
Szép volt fiúk, lányok!
2013. szeptember 29., vasárnap
A gyermekhét programja / Program dečje nedelje
A Gyermekhét egy olyan ünnep, amit a világ sok
országában ünnepelnek. Ez nem is meglepő, hiszen ki más érdemelné meg jobban az
ünneplést, mint egy gyermek.
Ilyenkor mindannyian megállunk egy pillanatra,
megünnepeljük életünk kincseit, értelmeit, és megpróbáljuk kicsit szebbé tenni hetüket.
Hiszen nincs is nagyobb boldogság, mint egy kicsi emberke öröme. Szaladnak a
napok, a hetek, és azon kapjuk magunkat, hogy gyermekünk felcseperedik a
szemünk előtt anélkül, hogy ezt észre is vennék. Soha nem töltsük ki a bennünk
lévő feszültséget, idegességet csemetéinken, soha nem feledjük el, hogy ők
semmiről sem tehetnek, hiszen még gyerekek, és semmire sem vágynak jobban, mint
a szeretetünkre.
A legfontosabb, hogy élvezzük ki az ünnep minden
percét, szervezzünk közös programot gyerkőceinkkel, és adjuk át magunkat a
közös mókázásnak. Az iskolában mi a következő programokat szervezzük:
HÉTFŐ / PONEDELJAK
ALSÓSOK - NIŽI RAZREDI:
Délelőtti váltás 12 órára jön, 2 órát tartanak (12.00 - 12.45 - uzsonna,
13.00-13.45)
14
órától előadás
Prepodnevna smena dolazi u 12.00, drži 2 časa (12.00-12.45 - užina, 13.00-13.45)
Délutáni váltás 14.00 órára megy a színházba, utána tartanak 2 órát
Poslepodnevna smena u14.00 ide u pozorište, posle toga drži 2 časa
FELSŐSÖK - VIŠI RAZREDI:
3 45
perces óra, majd színházi előadás megtekintése
10.30-tól (belépő 50 din)
3
redovna časa, posle toga u 10.30 sati predstava u
pozorištu (ulaznica 50 din.)
KEDD / UTORAK
ALSÓSOK - NIŽI RAZREDI:
Délelőtti váltás 9.55-re jön, 3 rövidített órát tartanak
1.óra:
9.55 - 10.30 - uzsonna
2.óra:10.50
- 11.25
3.óra
11.35 - 12.10
12.15-től
Frizura-fantázia és smink (arcfestés)
Délutáni váltás
12.15-re
jön, és a program után 3 rövidített órát tart
FELSŐSÖK - VIŠI RAZREDI:
3 rövidített
óra, utána sportmérkőzések (kézilabda,
röplabda,foci)
3 skraćena
časa posle toga utakmice (odbojka,
rukomet, fudbal)
Filmvetítés a hetedikeseknek: Nagy Péter orosz cár
SZERDA / SREDA
ALSÓSOK - NIŽI RAZREDI:
Fordított
nap - rövidített
órák mindkét váltásnak
Оbrnuti dan - skraćeni časovi
FELSŐSÖK - VIŠI RAZREDI:
Fordított
nap - rövidített
órák mindkét váltásnak
Оbrnuti dan - skraćeni časovi
CSÜTÖRTÖK / ČETVRTAK
ALSÓSOK - NIŽI RAZREDI:
Délelőtti és délutáni váltás is 3 rendes órát
tart, utána aszfaltrajzolás
Prepodnevna
i poslepodnevna smena drži 3 časa, posle toga crtanje na
asfaltu
FELSŐSÖK - VIŠI RAZREDI:
3 rövidített
óra, utána 10.00 órától a színházban Csillag
születik (tehetségkutató verseny)
3 skraćena
časa, posle toga u pozorištu takmičenje „Ja imam talenat“ koje
počinje u 10.00 sati
PÉNTEK / PETAK
ALSÓSOK - NIŽI RAZREDI:
Délelőtti váltás 9.10-re jön és 3
órát tart, 12 órától kisállatkiállítás,
szavazni fél 1-ig lehet
Délutáni váltás 12-re jön, 13
órától 3 rendes órát tart
Prepodnevna smena dolazi
u 9.10, drži 3 časa, od 12 sati izložba
životinja, glasanje do pola 1
Poslepodnevna
smena dolazi u 12 sati, od 13 sati drži 3 redovna časa
FELSŐSÖK - VIŠI RAZREDI:
Rendes órák
2.óra előadás 5-6 osztály,
3.óra előadás 7-8 osztály,
4.órán - aki hoz állatot, az
hazamegy
6.órán kisállatkiállítás,
szavazni fél 1-ig lehet
Redovna nastava
2.čas: predavanje 5-6 razred,
3.čas: predavanje 7-8 razred,
4.čas - izlagači idu po kućne ljubimce,
6.čas Izložba životinja - glasanje
do pola 1
2013. szeptember 26., csütörtök
HEGYESI literaTÚRA 2013 - Tegnap lezajlott az Aranyeső községi szavalóverseny
|
Az Aranyeső szavalóverseny községi döntőjével
elkezdődött az idei HEGYESI literaTÚRA (Csépe Emléknapok) irodalmi
rendezvénysorozat. Az általános iskolások megmérettetésén a Tűzoltóotthonban 18
magyar ajkú diák vett részt. A színes irodalmi programsorozat vasárnap
komolyzenei koncerttel zárul.
Az Aranyeső résztvevői és zsűrije (Fotó: Lakatos
János)
A diákokat és felkészítő tanáraikat Vörös Julianna, a
rendezvénysorozat egyik fő szervezője üdvözölte, s bemutatta a zsűrit. Ez
alkalommal Náray Éva és Molnár Krekity Olga volt a bírálóbizottság két tagja és
Barta Júlia elnökölt.
Idén a szervezők Brasnyó István író, műfordító
prózáját választották a verseny témájául. Brasnyó Gunarason és Topolyán járt
általános iskolába, valamint Újvidéken fejezte be a gimnáziumot és a magyar
tanszéket. Életrajza szerint rengeteget dolgozott írásain és műfordításain.
Fekete J. József egy helyen így fogalmazott róla: „Téma és intenzitás, ez a két
fogalom határozza meg szürrealista, költőivé tett prózáját. Olyasféle hatást
kelt ez a prózavilág, mint a múlt századvégi, fényevesztett, gondosan retusált
fotográfiák: kiszámítottságot és megtervezettséget sugároznak, valami
esszenciálisat tükröznek, groteszkek, de méltóságot parancsolnak
kompozíciójukkal, a belőlük kifelé irányuló, széttartó intenzitásigénnyel.”
A diákok három kategóriában (3-4, 5-6 és 7-8
osztályos) küzdöttek meg egymással és Brasnyó prózájával. A bírálóbizottság
tagjai, saját bevallásuk szerint, élvezettel hallgatták a tehetséges
fiatalokat, s mindhárman azon a véleményen voltak, hogy a mai rohanó világban
nehéz lelassulni Brasnyó komótosan mesélő stílusához, viszont nagyon is szükség
van rá. Barta Júlia a díjak átadásakor úgy fogalmazott, hogy mindenki nyert,
aki részt vett a versenyen, már azzal is, hogy kiállt a közönség és a zsűri
elé.
A legfiatalabbak kategóriájában Kőműves Csenge lett az
első, az 5-6 osztályosok kategóriájában Bede Noémi, a 7-8. osztályosoknál pedig
Dudás Nikolett. A verseny összes résztvevője diplomát kapott. Az idei Aranyeső
községi szavalóversenyt a Magyar Nemzeti Tanács, a tartományi művelődési
titkárság és a kishegyesi helyi közösség támogatták.
Kiállítás, előadások, koncert
Ma este 18 órától Irodalmi Kaszinóval folytatódik az
idei literatúra rendezvénysorozat. A kaszinóban ez alkalommal a zEtna
Könyvkiadó mutatkozik be.
Pénteken a Forum Könyvkiadó könyvbusza 15 órától várja
az érdeklődőket a könyvtár előtt, ahol 15:30-kor megkoszorúzzák a
Csépe-emléktáblát, 15:40-kor pedig leleplezik a Hiador-emléktáblát. 15:45-kor
Szőke Anna fogja megnyitni Silling M. Mária: Találkozások című kiállítását,
majd 16:30-kor az önkormányzat tanácstermében Sági Varga Kinga fog Silling
Istvánnal beszélgetni a szerző Barangolások Nyugat-Bácskában című könyvéről.
17:15-kor
ugyanitt Györe Géza: A vajdasági magyar pedagógiai szakírás 1945 és 1990 között
címen fog előadást tartani. 18 órától az általános iskola galériájában Himnuszt
zengenek múltunkról – Kishegyes egykori paraszti társadalmának konyhai eszközei
című kiállítást lehet megtekinteni. A Művelődési Otthonban fél héttől a tóbai
Petőfi Sándor Művelődési Egyesület fogja bemutatni a Kilencen, mint a gonoszok
című előadását.
Az eseménysorozat vasárnap fog véget érni, az iskola
galériájában 11 órakor kezdődő Trio Diabolico komolyzenei koncertjével. A
Hegyesi Literatúrát a Magyar Nemzeti Tanács, a Szekeres László Alapítvány, a
Tartományi Művelődési Titkárság és kishegyesi helyi közösség támogatják, együttműködő
partner az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola.
L.J.
2013. szeptember 26., 13:00
|
2013. szeptember 25., szerda
ARANYESŐ KÖZSÉGI SZAVALÓVERSENY - 2 ELSŐ, 1 MÁSODIK ÉS 1 HARMADIK HELYEZÉS!
Az Aranyeső községi szavalóverseny
döntőjével kezdődött a háromnapos Hegyesi Literatúra rendezvénysorozata. A
kishegyesi Tűzoltóotthonban szervezték meg ma délelőtt az Aranyeső Vers- és
Prózamondó Verseny döntőjét. 1973-ban Fehér Ferenc kiemelkedő vajdasági magyar
költő kezdeményezésére tartották meg az első vetélkedőt.
A III-IV. osztályosok kategóriájában a Náray
Éva, Molnár Krekity Olga és Barta Júlia összetételű zsűri az első díjat KŐMŰVES CSENGÉNEK,
a másodikat Cucity Ivánnak, a harmadikat pedig VANKA RÉKÁNAK ítélte oda. Az
ötödik-hatodikosok közül Bede Noémi lett az első, Lódi Miklós a második, Molnár
Anna a harmadik, a hetedik-nyolcadikosok közül első DUDÁS NIKOLETT, második BOJKO ANDREJ,
harmadik Török Gabriella. Szépen
szerepelt még PÉTER SZUNGYI EVELIN, FARAGÓ SZILVIA, SZŐKE REBEKA, PAULYUK JENIFER ÉS TÓTH
ZALÁN is. Ügyesek voltatok!
Idén Brasnyó István prózájából
válogathattak a diákok. A nyerteseket meghallgathatják péntek délután az
Irodalmi Emléknapon.
Kőműves Csenge - I. hely
Péter Szungyi Evelin
Vanka Réka - III. hely
Faragó Szilvia
Szőke Rebeka
Paulyuk Jenifer
Dudás Nikolett - I. hely
Tóth Zalán
Bojko Andrej - II. hely
A zsűri tagjai: Molnár Krekity Olga, Barta Júlia, Náray Éva
2013. szeptember 24., kedd
NYÍLT NAP - OTVORENI DAN
Kedves Szülők!
Csütörtökön (szeptember 26-án) iskolánk nyílt napot tart
a felső osztályos diákok szüleinek. Ez azt jelenti, hogy Önök részt vehetnek a
tanítási órákon, megnézhetik, hogyan dolgoznak gyermekeik. Arra kérjük az
érdeklődőket, hogy csöngetési rendre ügyeljenek, hogy a tanítás zavartalanul
folyjon. Szeretettel várunk mindenkit!
Poštovani Roditelji!
U četvrtak (26. septembar) škola će organizovati otvoreni
dan za roditelje učenika viših razreda. To podrazumeva da roditelji prisustvuju
školskim časovima, imaju uvid u rad. Molimo zainteresovane roditelje da obrate
pažnju na raspored zvonjenja kako bi se nastava obavljala nesmetano. Srdačno Vas
čekamo!
2013. szeptember 23., hétfő
KÖRNYEZETVÉDELMI TÁBORBAN - ALGYŐN
2013.
szeptember 20-22. - Négy ötödik osztályos tanulónk, név szerint Rózsa Katrina, Tóth
Edina, Németh Noémi és Pál Sarolta a Green School három napos környezetvédelmi tematikájú
táborában vettek részt Algyőn. A diákok megismerkedhettek különböző cégek
környezetvédelmi intézkedéseivel, interaktív foglalkozásokon vettek részt,
kísérleteztek, jártak Dorozsmán a Szélmalom Múzeumban, az algyői
termálfürdőben, Szegeden a Planetáriumban, a Füvészkertben és a Vadasparkban.
2013. szeptember 17., kedd
2013. szeptember 6., péntek
ÍJÁSZAINK JUTALMAZÁSA
2013. szeptember 6-án pénteken, Marko Rovčanin községi
elnök és Mohácsi Zoltán községi elnökhelyettes vendégül látták a kishegyesi
Bácsér Íjjászegyesület tagjait, akik kitünő eredményeket értek el az országos
versenyen. Önkormányzatunk szines pólókkal, könyvcsomaggal jutalmazta a kis
bajnokokat, valamint 20.000 dináros egyszeri tamogatást adott az egyesületnek.
2013. szeptember 5., csütörtök
KÖZÖS FOGYÁS
Szerencsésen megérkeztek a gyerekeink Zlatiborról. Marko Rovčanin községi elnök és Lukács Klára községi
tanácstag üdvözölték a gyerekeket. Bulatović Tamara kísérő elmondta, hogy a 10
gyerek összesen 50 kg-t fogyott a két hét alatt. Külön ki kell emelni Harnus
Leventét, aki egymaga 9 kg-t fogyott. Büszkék lehetünk ezekre a fiatalokra,
mert az idei szezonban ők vitték véghez a legnagyobb fogyást a klinikán. A
program itthon is folytatódik, napi egészségügyi séta formájában.
photo by Bulatović Tamara
2013. szeptember 4., szerda
MOST KEZDŐDIK ÉS SOKÁIG ELTART
A kishegyesi iskolában is fogadták a kis elsősöket
Első nap az iskolában: a kicsiket az osztályokban
várta az MNT tanszercsomaga
(Fotó: Papp Imre)
Hétfőn délután a kishegyesi Ady Endre
Kísérleti Általános Iskolában is elkezdődött az oktatás a legkisebbek, az
elsősök számára. Az alkalmi ünnepségen Hajvert Ákos megbízott igazgató
üdvözölte a gyerekeket és szüleiket, valamint a megjelent vendégeket, többek
között Linka B. Gabriellát, az MNT tagját, Mohácsi Zoltán alpolgármestert,
Linka Miklós oktatásügyi tanácsost és Sípos Etelkát, a Vöröskereszt titkárát.
A gyerekekhez szólva Linka B. Gabriella
elmondta, hogy az elsősök ezen a napon egy hosszú útra lépnek, megkezdődik a
tanulás folyamata, amely sokuk számára addig tart, amíg felnőtté nem válnak.
Útközben sokan majd megállnak, az MNT számára azonban az a legfontosabb,
hogy a diákok többsége minél tovább eljusson ezen az úton. Linka Miklós arra emlékeztette
a kicsiket, hogy pénteken a polgármesteri fogadáson elhangzottak értelmében
ellátogatnak a palicsi állatkertbe. Kishegyesen az idén 43 elsős kezdte az
iskolát ebből nyolcan a szerb tagozatban.
(pi)
2013. szeptember 3., kedd
BÚCSÚ A VAKÁCIÓTÓL!
Az utóbbi években a kishegyesi Női Fórum a gyermekek
és szülők számára a Hegyalja utcában megszervezi a vidám vakációbúcsúztatót. A
jó időnek köszönhetően az idén is több mint száz gyerek, szülő, nagyszülő
látogatott ki a löszfalak tövébe.
A
gyerekek jó étvággyal fogyasztották a sült szalonnát, még azok is, akik lehet,
hogy otthon rá sem néznek (Fotó: Papp Imre)
– Hetedik vagy nyolcadik alkalommal szervezzük meg a
gyermekeknek ezt a vidám találkozót, a tanévkezdés előtti utolsó szórakozási
lehetőséget. Korábban István-nap környékén szerveztük a találkozót, de olyankor
rengeteg a rendezvény, másrészt azt se akartuk, hogy bárki is politikát lásson
mögötte. Ez a nap ugyanis a gyerekekről szól. Úgy gondoltuk tehát, hogy a tanév
kezdése előtti utolsó hétvége lesz a legmegfelelőbb arra, hogy a gyerekek még
egyszer gondtalanul kijátszhassák magukat – mondta Zsidai Erzsébet, a Női Fórum
elnöke. A rendezvények között voltak gyermekjátékok, tűzoltó bemutató, arcfestés,
a csúcspont azonban ezúttal is a szalonnasütés volt.
(pi)
2013.
szeptember 3., 13:00
2013. szeptember 1., vasárnap
7 ÉV
7 évig voltam az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola igazgatója. Egy
évvel ezelőtt készítettem egy blogot az elmúlt évek eseményeiről. Hogy
megmaradjon az utókornak, hiszen lassan már én is elfelejtettem, hogy mi minden
történt… Köszönet a segítségért mindazoknak, akik nélkül nem lehetett volna ilyen sikeres az iskolánk... Hétmérföldes csizmában lépkedtünk...
Születésünktől számítva életünk minden
hetedik évben megváltozik kardinálisan az asztrológusok szerint. Pszichológusok
szerint pedig a szellemi fejlődés természetes velejárója. 7, 14, 21, 28, 35, 42. Ki
tudja, talán van benne valami... 7 napból áll egy hét, van hét szűk esztendő, a
gonoszok is heten vannak, meg Hófehérke törpéi is, hét élete van a macskának, hét évig nem lesz szerencsénk, ha eltörünk egy
tükröt... De hetedhét országot bejárva
legyőzhetjük a hétfejű sárkányt, és hét szín alkotja a szivárványt is...
A Szaturnusz megjelenése mindig valamilyen
újdonságot, változást hoz, amellyel megbirkózni nagy kihívás és sorsfeladat - olvastam valahol, valamikor. Ha hiszek benne, ha sem, a sors bolygója, vagy a végzet bolygója úgy
“gondolta”, hogy tanárként folytassam munkám. Ezt is szeretem. És a blogírást
is. Folytatni fogom. A több mint 91000 megtekintés is igazolja, hogy érdemes. Az iskolai történéseket, versenyeredményeket, tanáraink, diákjaink
sikereit tudatni kell. Megérdemlik. Hiszen az Ady Endre Kísérleti Általános
Iskola a MI ISKOLÁNK.
2013. augusztus 29., csütörtök
Hegedűket ajándékozott az iskolának Zsadányi Mihály Dél-Afrikában élő zenész
A kishegyesi iskola nemrégiben kapta meg a
kiváló tehetségek iskolája címet, amelyet magyarországi intézmények ítéltek az
iskolának, és várhatólag a közeljövőben megkapja a zeneiskola minősítést is,
ami azt jelenti, hogy a gyerekek helyben is tudnak zeneiskolába járni, nem kell
Topolyára utazniuk.
Az iskola, a község és a helyi közösség
képviselői Zsadányi Mihállyal és feleségével a kishegyesi iskolában (Fotó: Papp
Imre)
Van zongoránk, vannak fuvoláink és más hangszereink és
mostantól lesz hat hegedűnk is, amelyen gyerekeink gyakorolhatnak. A fentieket
Molnár Márta, a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola igazgatója
mondta tegnap azon az alkalmi ünnepségen, amelyen a helyi közösség és a község
vezetőivel fogadták Zsadányi Mihályt, a Dél-Afrikában élő kishegyesi származású
zenészt, aki hat különböző nagyságú hegedűt ajándékozott az intézménynek. A
község nevében az ajándékot Linka Miklós, a községi tanács tagja köszönte meg,
ifj. Juhász Bálint, a helyi közösség tanácsának elnöke pedig átadta a zenésznek
a helyi lap, a Szó-beszédnek a számát, amelyben interjút közöltek Zsadányi
Mihállyal, valamint a Szajkó énekcsoport nemrégiben megjelent lemezét.
(pi)
2013. augusztus 28., szerda
HAT HEGEDŰ A DÉLI FÉLTEKRŐL
Kishegyesről elszármazott dél-afrikai hegedűművész
ajándéka
Középen Zsadányi Mihály és felesége, Jelena vendéglátóikkal
és az ajándék hegedűkkel
Zsadányi Mihály kishegyesi származású, de évtizedek
óta a Dél-afrikai Köztársaságban élő hegedűművész hat hegedűvel ajándékozta meg
a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskolát. Molnár Márta, az iskola
igazgatónője, Bulatović Gabriella zenepedagógus, valamint az önkormányzat és a
helyi közösség képviselőinek jelenlétében bontották ki a hegedűket tartalmazó
csomagot, ami az ajándékozóval együtt repülőn érkezett és a kishegyesi
zenedések használhatják majd a jövőben. Az iskola nevében az igazgatónő, az
önkormányzat nevében pedig Linka Miklós községi tanácsos köszönte meg az
ajándékot.
Az igazgatónő elmondta ez alkalommal azt is, hogy
nagyon sok támogatója van az iskolának, egyben bejelentette, hogy a felkért
akkreditációs szakértők helyszíni konzultációja és javaslata alapján – a Magyar
Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) elfogadta az iskola
indítványát, melynek eredményeként dokumentumaikon a Nemzeti Tehetségsegítő
Tanács helyi hatókörű, Akkreditált Kiváló Tehetségpontja cím használatára
jogosult. Az akkreditáció eredményét igazoló dísztábla átadására szeptember
14-én, Budapesten, ünnepélyes keretek között kerül sor. Azt is bejelentette,
hogy az iskola elindította egy önálló alapfokú zeneiskola bejegyzésének
folyamatát is. Jelenleg a kishegyesi iskolában a Topolyai Alapfokú Zeneiskola
kihelyezett tagozata működik, de a regisztrációs folyamat befejeztével –
várhatóan már a jövő (2014/2015) tanévtől – önálló zeneiskolaként működhet majd
a kishegyesi. Azt is elmondta, hogy a támogatóknak és adományozóknak
köszönhetően máris van zongorája, harmonikája az iskolának, Németországból
fuvolákat kaptak, a hat hegedű pedig szintén a jövőbeni önálló zeneiskoláé lesz
majd.
Zsadányi Mihály a hegedűk mellett különféle kottákkal
is megajándékozta az iskolát. A hangszereket jelképesen a hetedikes Magó Áron
vette át, aki a topolyai zenede kiválósága, több sikeres fellépése volt már. Az
ajándékozó elmondta, a 40-es évek végén egy szál hegedűvel indult el jómaga is
Kishegyesről, most pedig ilyen módon is támogatni szeretné a tehetséges
fiatalokat. A hegedűkkel együtt Zsadányi Mihály így a jelképes stafétabotot is
át szeretné adni a jövő nemzedékének.
Tóth
Péter
2013. augusztus 23., péntek
A LEGJOBBAK KÖZÖTT!!!
Molnár Márta részére
Ady Endre Kísérleti Általános Iskola, Kishegyes
Kishegyes
Tisztelt Molnár Márta!
Örömmel tájékoztatjuk arról, hogy Tehetségpontjuk akkreditációs kérelmét – a felkért akkreditációs szakértők helyszíni konzultációja és javaslata alapján – a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) elfogadta. Ennek eredményeként Önök a nyilvános dokumentumaikon a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács helyi hatókörű, Akkreditált Kiváló Tehetségpontja cím használatára jogosultak.
A cím elnyeréséhez gratulálunk, mert az akkreditációs folyamat tapasztalatai megerősítették, hogy az Önök Tehetségpontja szakmailag hiteles és kompetens tagja a Tehetségpontok egyre bővülő családjának, valamint működésével már ma is aktív részese hálózatuknak.
Mint Ön által is ismert, a Magyar Géniusz Program keretében megkezdett és a Nemzeti Tehetségpont által folytatott akkreditáció célja elsősorban a Tehetségpontok működésének, szakmai fejlődésének segítése.
A három évre elnyert akkreditált kiváló cím feltételezi, hogy tevékenységüket a jövőben ugyanolyan magas színvonalon végzik, mint eddig. A Tehetségpont adataiban, tevékenységében bekövetkező változásokat kérjük, a Tehetségpont Online rendszerében rögzítsék. Ha elküldik nekünk híreiket, a www.tehetseg.hu honlapon örömmel beszámolunk a tehetségpont tevékenységéről.
A Tehetséghidak Program (http://www.tehetseghidak.hu) kapcsán hamarosan új tehetséggondozó tevékenységekbe való bekapcsolódási lehetőségekkel keressük meg Önöket. Szakmai tapasztalataikra alapozva bízunk az együttműködésükben.
Tájékoztatjuk arról is, hogy az akkreditáció eredményét igazoló dísztábla átadására terveink szerint 2013. szeptember 14-én Budapesten, ünnepélyes keretek között kerül sor. Az esemény részleteiről hamarosan további tájékoztatást küldünk.
Budapest, 2013. augusztus 9.
Bajor Péter
igazgató
Nemzeti Tehetségpont, MATEHETSZ
2013. augusztus 18., vasárnap
KÖZÖS FOGYÁS
Kishegyes önkormányzata adott otthont, a Zlatibori
Čigota speciális klinika előadásának, ahol bemutatták a klinika „Čigotica” nevű
programját, amelyet az egészségügyi biztosítási alap támogat minden túlsúlyos
gyereknek 12 és 18 év között, akiknek a testtömeg indexe meghaladja a 97
százalékpontot. A jelenlévő vendégeket községünk elnöke Marko Rovčanin, illetve
Lukács Klára, a községi tanács szociális ügyekkel megbízott tagja köszöntötte.
A klinika igazgatója Dr. Aleksandar Simić és
igazgatóhelyettese Dr. Željko Stakić, megosztották eddigi tapasztalataikat és
eredményeiket. A meghívottak 11 vajdasági önkormányzat képviselői pedig
kérdéseikkel és hozzászólásaikkal járultak hozzá, hogy minél hatékonyabban
lépjenek fel a gyermekelhízás megelőzésért. Kishegyes önkormányzata úttörő
szerepet vállalt ebben az ügyben, mert augusztus 21-én Kishegyes község
területéről 10 gyerek indult Zlatiborba 14 napra. Az ottlétüket az Egészségügyi
Biztosítási Alap állta, az utaztatásukat pedig a Kishegyesi önkormányzat
biztosította.
2013. július 13., szombat
KÖZÉPKORI TÁBOR - XXI. SZÁZADI SZEMMEL
Helyszín:
Kishegyes - “Welker-tanya"
Unod a hétköznapokat? Már az összes videó játékot
végigjátszottad? Kipihennéd a sulis fáradalmakat?
Van egy
tippünk!!!
Táborozz velünk!
Vajon hogyan működött az internet a
középkorban!? Hogyan lehet “drót nélkül” csetelni a szomszéd-altábor
lakóival? Hogyan “posztoltak” a középkori
üzenőfalra gumicsirkét? Mit jelenthetett
a “bökdösés” régen? Egyáltalán mi is az
a gumicsirke és vajon létezett olyan a középkorban!? Küldtél már morzékóddal
SMS-t? Mi köze a maffiawarsnak a
számháborúhoz?
Táborunkban
megtudhatod!
Itt a helyed,
ha:
·
Nem
ijedsz meg a saját árnyékodtól...
·
Erősíteni
akarod a barátságaidat, valamint újakat szeretnél kötni...
·
Csapatjátékos
vagy...
·
Szereted
a kihívásokat és a kalandokat...
·
Szeretsz sátorozni a
természetben...
Mert ezúttal sem maradhat el a … számháború, métacsata, kézműves foglalkozás,
pajzskészítés, tábortűz, rengeteg játék,
sport, foci, rögbi, sátorverés, csillagvizsálás, sárkányeregetés, iránytűs kincskeresés, táncház, barangolás,
éjszakai túra, lubickolás a tóban…
Időpont: JÚLIUS 26. –
AUGUSZTUS 3.
Korosztály: 8-tól 24 éves korig mindenkit várunk!
A táborozás díja: 15 euró
Érdeklődni,
bejelentkezni:
024/730-070, 064/355-47-99,
Táborozás
az Északbácskai Magyar Cserkészegyesület szervezésében.
Szervezetünk
által a fiatalok megtanulhatják legfontosabb értékeinket: felelősségteljesen
gondolkodni, a természetet szeretni és óvni, magyarságunk értékeit ápolni, a
nemzetet és a szűkebb környezetet szolgálni, állandóan tökéletesedni,
mindezeket pedig a hit megélésében tenni, játszva a non formális módon,
“cserkészmódszerrel”.
2013. július 6., szombat
2013. július 3., szerda
SPORTTÁBOR A SZÜNIDŐBEN
A kishegyesi Kátai-tanyán mindig történik valami. A mesés
környezet, az idilli nyugalom kitűnő feltételeket kínál a különféle táborok
megszervezésének. Az elmúlt héten a sportolni vágyók vették birtokukba a
tanyát: immár második alkalommal vert itt sátrat a Topsport tábor. Harkai Hunor
főszervező, FIBA-tanúsítvánnyal rendelkező kosárlabdaedző elmondta, hogy
külföldön való tartózkodása miatt sokáig bizonytalan volt a tábor
megszervezése, végül azonban sikerült, bár jóval kisebb számú részvevővel.
— Az idén két sportág: a kosárlabda és a labdarúgás között választhattak
a tíz-tizenhat éves gyerekek. Napi egylabdás edzést tartunk nekik, a
kosárlabdázókkal a belgrádi Beokoš Kosárlabdaklub utánpótlásedzője, Ivan
Adamović és jómagam foglalkozunk az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola
tornatermében, a labdarúgókat pedig az Egység pályáján a Spartacus ZV
utánpótlásedzője, az UEFA tanúsítványával rendelkező Halasi Szabolcs és a
bácskossuthfalvi Sloboda utánpótlásedzője, Sztánkó Árpád irányítja. Az edzésen
kívül számtalan más program közül is választhattak a fiatalok: asztalitenisz-
és pikádóbajnokságot, karaokeestet, különféle vetélkedőket, diszkóestet, sőt
szépségversenyt is szerveztünk nekik, azonkívül kipróbálhatták a lovaglást és a
szamaragolást is, sportbeli és általános műveltségi ismereteiket pedig
kvízjátékok útján tesztelhették. Több sportról szóló előadást is
végighallgattak, két egészségügyi előadó pedig az egészség megőrzéséről és a
sport jótékony hatásáról beszélt a fiataloknak — mondta Harkai.
Ennek a tábornak az a rendeltetése, hogy ne csak az aktívan sportolóknak
nyújtson edzési lehetőséget, hanem vonzóvá tegye a testmozgást, a sportos
életmódot azok számára is, akik eddig nem sportoltak. Azok a fiatalok, akik a
tavalyi táborozáson megismerkedtek a testmozgás előnyeivel, szinte mind
bekapcsolódtak valamely egyesületbe, az aktív sportolók közül pedig többen is
klubot váltottak és továbbra is sikeresek a saját sportágukban.
Ivan Adamović
Belgrádból érkezett, s elragadtatással beszél a Kátai-tanya fekvéséről,
vendégszeretetéről.
— A délelőtti
órákban különféle koordinációfejlesztő edzést tartunk, délután pedig labdás
edzések szerepelnek a programban. A kosárlabda alapismereteire tanítom a
gyerekeket, és meglepődtem, mennyire fogékonyak az újdonságok iránt, hogy
milyen gyorsan tanulnak, sőt a tanultakat azonnal alkalmazni is tudják. Nagyon
fegyelmezettek és lelkesek is — fűzte hozzá.
Nyírádi Sándor helybeli, vagyis Kishegyesről érkezett a
táborba. Nemrég ballagott el a kishegyesi általános iskolából, és az intézmény
legjobb sportolójaként nyerte el az egyhetes itt-tartózkodást.
— Nagyon tetszik
a táborban, az edzések is rendkívül tartalmasak. Bemelegítéssel kezdjük, majd
különféle gyakorlatokat végzünk, a végén pedig két kapura focizunk. Még sokáig
szeretném rúgni a bőrt, középiskolába Szabadkára iratkoztam, de a focit
folytatni akarom — mondta az Egység játékosa.
A hetedikbe induló Kovács Petra Pacsérról érkezett, s már másodszor vesz részt a tábor munkájában.
A hetedikbe induló Kovács Petra Pacsérról érkezett, s már másodszor vesz részt a tábor munkájában.
— A Topolčanka
Ifjúsági Kosárlabda Klubban edzek már négy éve. A legeredményesebbek az idén
voltunk, a Vajdasági Minőségi ligában ezüstérmet nyertünk. Jól érzem magam a
táborban, edzünk, versenyzünk, barátkozunk egymással. Mindenkinek csak ajánlani
tudom, és remélem, jövőre újra itt leszek — mondta a Topolčanka irányítója.
A zentagunarasi Triznya Bence egy éve tagja a Slavija
Labdarúgóklub pionír csapatának. Noha először volt ebben a táborban, annyira
jól érezte magát, hogy megfogadta: jövőre újra eljön. Van egy másik álma is: a
bátyjával együtt valamikor majd fociklubot szeretne alapítani.
Hogy nemcsak labdarúgók és kosárlabdázók
látogattak el a táborba, arra az óbecsei Botka Dávid a bizonyság. Ő főleg
úszik, különféle versenyeken már több érmet is nyert, ebben a sporttáborban
azonban ügyesen kosárlabdázott meg focizott is.
Noha nem volt könnyű megszervezni a tábort, a főszervező eltökélt
szándéka, hogy jövőre újra megteremti rá a lehetőséget.
— A következő
táborozás időpontját júliusra tenném, ekkor ugyanis az aktív sportolóknak is
több a szabad idejük. Szeretném nemzetközivé tenni. Talán sikerül is, hiszen néhány
hónapja Máltán, a Phoenix Sportclubban vagyok technikai igazgató és edző, s
bízom benne, hogy a máltai sportolók nagyszámban jelentkeznek majd a táborba. A
Máltai Kosárlabda-szövetségben is javasoltam már, hogy valamely korosztályos
válogatottal ide jöjjünk felkészülésre, hiszen a körülmények és a feltételek a
lehető legjobbak, a szerbiai kosárlabda erejét pedig az egész világon ismerik
és elismerik — mondta Harkai Hunor, a tábor főszervezője.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)











.jpg)







.jpg)
.jpg)


.jpg)


