Az iskola összes dolgozója sikeres vizsgát tett tűzvédelemből.
A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola diákjainak, tanárainak mindennapjai...
"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)
2008. november 27., csütörtök
2008. november 26., szerda
TORNATEREM-AVATÓ ÉS ISKOLANAP
A tudás mellett a toleranciát, egymás megismerését és a lelkesedést is be kell pakolni az iskolatáskába
Az iskola felújított
tornatermének ünnepélyes átadásával kezdődött az iskolanapi rendezvények sora a
hét végén Kishegyesen. A névadó, Ady Endre születésnapja alkalmából
hagyományosan megrendezésre kerülő programok keretében a diákok adnak
művelődési műsort, valamint ezúttal a kiállítási csarnokban megnyílt az egykori
diákok, ma elismert festők, keramikusok, fafaragók tárlata is.
A tornaterem átadási ünnepségén Molnár Márta igazgatónő üdvözölte az egybegyűlteket, külön Csóré Róbert polgármestert, Szilágyi Dorottyát és ifj. Juhász Bálintot, a VMSZ alelnökeit, Dudás Károlyt, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnökét és Csikós János, tartományi ifjúsági és sporttitkárhelyettest. Alkalmi beszédében rámutatott, hogy az 1973-ban készült tornateremre nagyon ráfért már a felújítás, és most végre a diákok egy sérülésektől védő tornatermet vehetnek birtokukba. A felújítást a Tartományi Nagyberuházási Alap és a kishegyesi önkormányzat támogatták, és az igazgatónő külön köszönetet mondott Pásztor Istvánnak és Kern Imrének, akik személyesen is sokban hozzájárultak a terv megvalósításához. A polgármester az említetteken kívül köszönetet mondott a Tartományi Ifjúsági és Sporttitkárságnak is, amely új felszereléseket adott a tornaterembe. A polgármester reményét fejezte ki, hogy jövőre sikerül felújítani a kézilabdapályát is. – Kishegyes az elmúlt időszakban többször is jelesre vizsgázott összetartozásból, és ehhez gratulálnom kell mindannyiuknak. A másik dolog, amit szeretnék megemlíteni, akkor jutott eszembe, amikor kézhez kaptam a kivételesen szép meghívót. Jó kezekben vannak a gyerekek azoknál, akik ilyen igényességgel dolgoznak, és biztos vagyok benne, hogy tovább is tudják majd mindezt adni – mondta Szilágyi Dorottya, majd Csóré Róberttel közösen átadták rendeltetésének a tornatermet. Az iskolanapi ünnepi műsor kezdetén, a zsúfolásig megtelt színházteremben Molnár Márta üdvözölte a helybelieket és vendégeket. Mint hangsúlyozta, az iskolában idén sok változás történt: nyáron sikerült felújítani a tantermek nagyobb részét, most pedig a tornaterem is megújult. Mindezek hozzájárulnak ahhoz, hogy az iskola lekösse a gyerekek érdeklődését, és ez nem kis feladat. A tudás mellett azonban az iskolatáskába be kell pakolni egymás megismerését, a toleranciát és a lelkesedést is, mondta beszédében az igazgatónő. Az iskolanapi rendezvények sorába tartozott az iskola galériájában megnyitott kiállítás, amelyet megnyitva Mohácsi Zoltán festő, pedagógus rámutatott, hogy tizenegy művész munkáiból készült a tárlat, bár egészen biztos, hogy többen is vannak, mégis meg kell állapítani, hogy a festményekből, kerámiákból, fafaragásokból álló kiállítás bármelyik rangosabb csarnokban is megállná a helyét.
http://www.magyarszo.com/fex.page:2008-11-26_Tornaterem-avato_es_iskolanap.mobile
MÉG FESTÉKSZAGÚ
November 21-én átadták rendeltetésének a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola felújított tornatermét. Az 1973-ban épült objektum az elmúlt 35 év után igencsak rászolgált a renoválásra. A Tartományi Nagyberuházási Alap több mint 3 millió dináros támogatásával, valamint a helyi önkormányzat segítségével tudtak ezt a munkát elvégezni. A mai követelményeknek megfelelő, korszerű tornatermet immár nemcsak az iskolába járó mintegy 500 diák használhatja biztonságban, sérülésmentesen, hanem a különféle szakcsoportok is (a kézilabdázók, birkózók), mondta üdvözlő beszédében Molnár Márta igazgatónő, aki köszöntötte a vendégeket: Szilágyi Dorottyát, a VMSZ ügyvezető alelnökét, ifj. Juhász Bálintot, a VMSZ alelnökét, Dudás Károlyt, a VMSZ elnökségi tagját, Csíkos Jánost, a tartományi ifjúsági és sportminisztérium titkárhelyettesét (a minisztérium támogatásával új sportfelszerelések is érkeztek az iskolába), Hajdú Ferencet, a Tartományi Nagyberuházási Alap munkatársát, Pál Károlyt, a községi képviselő-testület elnökét, Csóré Róbert kishegyesi polgármestert, Utasi Miklós magánvállalkozót és csapatát, valamint az iskola munkaközösségét, akik derekasan helytálltak a munkálatok befejezéséig.
Csóré Róbert polgármester is üdvözölte a jelenlévőket, köszöntötte egykori pedagógusait, akiket viszontlátva felelevenedtek benne az iskolában töltött diákévek szép élményei. A polgármester szavai szerint tavaszra a sportpályák felújítására is sor kerül. Szilágyi Dorottya, a VMSZ ügyvezető alelnöke egy kosár- és egy futball-labdát hozott ajándékba, továbbá egy Ady-kötetet, s beszédében többek között arra is kitért, hogy ez az ünnepi összejövetel jó alkalom volt arra, hogy a helyi vezetőséggel karöltve megbeszéljék a jövő teendőit, azokat a feladatokat, amelyek felvállalása e közösség további fejlődését szolgálnák. A rendkívüli iskolanap a tanulók ünnepi műsorával folytatódott a színházteremben, majd a kishegyesi festőknek az iskola Galériájában megrendezett tárlatával fejeződött be.
(k. o.)
| |
| http://www.hetnap.rs/uj/index.php?zg=4174&no=220 |
2008. november 24., hétfő
TAKT
Szeretettel
meghívjuk
a Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábor
(TAKT)
kiállítására,
pénteken november 28-án, 18 órakor
az iskola galériájába.
A kiállítást megnyitja: ifj. Virág Gábor
a Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábor
(TAKT)
kiállítására,
pénteken november 28-án, 18 órakor
az iskola galériájába.
A kiállítást megnyitja: ifj. Virág Gábor
KIÁLLÍTÁS ISKOLANAPON
Iskolánk legutóbbi tárlatán,
melyez a nemrég felújított Galériánkban mutattak be, az iskola volt diákjainak
munkáját láthattuk. Moldvai Sándor, Németh László, Truzsinszki Imre és Kormos
Róbert alkotók festményeit is megismerhettük. Kormos Róbert két olajfestménye
mellett egy kollázzsal is bemutatkozott, míg Truzsinszki Imre poentilista
műveivel tette szebbé a tárlatot.
A kiállításon Vass Szabolcs ceruzarajzai
is nagy hangsúlyt kaptak, a színes képei mellett hat fekete-fehér portré emelte
a rendezvény színvonalát. A keramikusok közül Csernus László, Nemes Fekete
Edit, Marković Radmila és Fürsztner Etelka munkáit állították ki. A tárlaton
Sípos Mihály fafaragó és Kollár Ilona munkáit is megcsodáltuk, valamint Csernus
László különleges raku technikáját.
Igazi élmény volt látni ennyi tehetséges
volt diák művét, és büszkeséggel töltött el bennünket az a tudat, hogy ők is
valamikor iskolánk tanulói voltak.
Vass Nikita és Papp Orsolya
2008. november 21., péntek
2008. november 18., kedd
SZEMÉTSZEDÉSI AKCIÓ - NEVELÉSI CÉLZATTAL
Több órába tellett, amíg szombat
délelőtt a kishegyesi általános iskola felsősei csoportokra oszolva végigjárták
a falu utcáit, hogy megszabadítsák a szeméttől a település elhanyagoltabb
részeit. A kishegyesi helyi közösség, az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola
és a Gingkó Környezetvédelmi Egyesület által szervezett akcióban 250 diák vett
részt.
Az eredmény mintegy 300 zsák
szemét. Az elfáradt, de láthatóan jókedvű szemétgyűjtőket pontban délben ebéd
várta a kishegyesi futballpályán.
Időnként vita tárgyát képezi,
hogy ki a felelős a ház előtti utcarész kinézetéért, a helyi közösség vagy a
háztulajdonos. Az ott heverő szemetet illetően ennek talán nem kellene így
lennie, legalábbis a faluhelyen élés íratlan szabályait figyelembe véve.
Virág Gábor, a helyi közösség
titkára szerint az akciót elsősorban nevelési célzattal szervezték meg.
Környezettudatos gondolkodásra és a szelektív hulladékgyűjtés gyakorlatára
szeretnék még időben nevelni a fiatalokat, de ifjabb korosztály lelkesedésével
a felnőtteknek is példát szeretnének mutatni.
A futballpálya közelében a
fiatalok elültettek 20 akácfát is. Ez a jelképes jelentőségű akció egy, a
későbbiekre tervezett fásítási akció nyitányának mondható – tájékoztatott Virág
Gábor.
2008. november 14., péntek
ELŐADÁS AZ ISKOLÁBAN
Önkéntes
Véradók Egyesülete NŐK KISHEGYESI FÓRUMA
ÉDESANYÁINK
EGÉSZSÉGÉÉRT!
Ezennel meghívjuk
dr med Dragana TEGELTIJA spec patológus
A VERBÁSZI ÁLTALÁNOS KÓRHÁZ
szakszolgálatai igazgatónője
első kétnyelvű szakelőadására a következő témákban:
A/ MAMMOGRÁFIAI és
B/ MÉHNYAKVIZSGÁLATA
Hétfőn, 2008. 11. 17- én,
a kishegyesi Ady Endre iskola ebédlőjében
18,00 órai kezdettel
GONDOSKODJON SAJÁT EGÉSZSÉGÉRŐL!
EZ AZ ELŐADÁS A MI HOZZÁJÁRULÁSUNK.
ÉDESANYÁINK
EGÉSZSÉGÉÉRT!
Ezennel meghívjuk
dr med Dragana TEGELTIJA spec patológus
A VERBÁSZI ÁLTALÁNOS KÓRHÁZ
szakszolgálatai igazgatónője
első kétnyelvű szakelőadására a következő témákban:
A/ MAMMOGRÁFIAI és
B/ MÉHNYAKVIZSGÁLATA
Hétfőn, 2008. 11. 17- én,
a kishegyesi Ady Endre iskola ebédlőjében
18,00 órai kezdettel
GONDOSKODJON SAJÁT EGÉSZSÉGÉRŐL!
EZ AZ ELŐADÁS A MI HOZZÁJÁRULÁSUNK.
2008. november 11., kedd
A VERSMONDÁST ÉRTÉKELJÜK, NEM A SÉRÜLÉS FOKÁT
Fontos a művészetek iránti
fogékonyságot kialakítani a sérült gyerekek körében is - Bácsfeketehegyen a hét
végén megtartották a III.Záporka Vers- és Prózamondó Találkozót
Önfeledt éneklés a Zabhegyezők
irányításával
Mintegy kilencven fogyatékkal élő
gyerek vett részt a hét végén a Bácsfeketehegyen megszervezett sorrendben III.
Záporka Vers- és Prózamondó Találkozón, elsősorban Vajdaságból, de voltak a
találkozónak magyarországi vendégei is. A versenyzők délelőtt 10 órától léptek
fel, és a késő délután megtartott gálaműsor keretében vették át a zsűri által
odítélt elismeréseket.
A találkozó egyik fő szervezője Pál
Ágnes elmondta, hogy a rendezvény elsősorban találkozó jellegű, de a
szakmai zsűri értékelést is ad az elhangzottakról.
-Úgy határoztunk, hogy a vers
vagy szövegmondást értékeljük, és nem foglalkozunk azzal, hogy az előadónak
milyen fokú a korlátozottsága. E kérdésben egyébként igen parázs vita folyt az
értékelési megbeszélésen, de végül is ez az álláspont győzött. Fontos azt is
megjegyezni, hogy már kezd kialakulni a találkozón résztvevők köre, bár nagyon
szeretnénk, ha ez a kör tovább bővülne. Eddig ugyanis főleg Bácskából érkeztek
versenyzők, de jó lenne, ha a találkozón a jövőben bánáti résztvevőink is
lennének. A találkozón másodízben voltak jelen a kiskörösiek, akikkel
állandósult a kapcsolatunk. Nagyon lényeges az is, hogy a színvonal évről –
évre emelkedik, főleg a versek és szövegek megválasztásában. Kedvező az is,
hogy nemcsak verseket, hanem szövegeket is, elsősorban meséket mondanak a
gyerekek. Egyedüli feltételünk az volt, hogy magyar szerző verse legyen, vagy
magyar népmese. Külön szeretnék köszönetet mondani a bácskossuthfalvi
Zabhegyezők Vigyori csoportjának, amely a találkozó egész ideje alatt
foglalkozott a verset éppen nem mondó gyerekekkel, és ezzel segítették a
zökkenőmentes munkát—mondta Pál Ágnes.
Nagy Istvántól a kiskőrösi fogyatékosok
iskolájának igazgatóhelyettesétől megtudtuk, hogy már korábban is voltak a
bácsfeketehegyi találkozón, s olyan együttműködést alakítottak ki, hogy az
általuk szervezett országos versenyen az itteni győztesek is fellépnek, ahogyan
itt is felléphettek az ottani legjobbak.
A társszervezők az Izida Anya- és
Gyermekvédelmi Egyesület, valamint a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete
voltak, a fő támogató pedig a bácsfeketehegyi művelődési egyesület. Az Izida
nevében Papp Júlia elnök köszönte meg a gyerekeknek a részvételt, a
pedagógusoknak és szülőknek a felkészítést, továbbá a támogatást a Munkaügyi
Minisztériumnak, a BCIF Alapítványnak és a művelődési egyesületnek a
támogatást.
A Barta Júlia, Jelasics – Sutus
Ágota és Tóth Anita összetételű zsűri döntése alapján kategóriánként a
győztesek Berkecz József, Simić Hajnalka, Szabó Attila, Vásár Róbert és Ágoston
Ferenc lettek. A kiskőrösi Felfénylő Szavak elnevezésű vetélkedőre Hajdú
Krisztina és Vásár Róbert kaptak meghívást. A vetélkedő minden résztvevője
elismerő oklevélben és alkalmi ajándékban részesült. A találkozó a Baraparty
együttes koncertjével zárult.
2008. november 9., vasárnap
ERŐSZAKMENTES ISKOLA
Továbbképzést szerveztünk az iskolában. Téma: Biztonságos iskola, éljünk erőszakmentesen! Húszan vettünk részt a szemináriumon.
СПИСАК УЧЕСНИКА СЕМИНАРА
1. НАЗИВ ПРОГРАМА: ``Сигурна школа-живимо без насиља``
|
4
|
8
|
6
|
2. БРОЈ
ПРОГРАМА:
486
|
2
|
4
|
3
|
2
|
1
|
3. МЕСТО И ОПШТИНА ИЗВОЂЕЊА СЕМИНАРА
Мали Иђош
|
0
|
8
|
|
1
|
1
|
|
0
|
8
|
4. ДАТУМ ИЗВОЂЕЊА
СЕМИНАРА ..................................
(уписати у кућице)
(дан) (месец) (година)
|
0
|
9
|
|
1
|
1
|
|
0
|
8
|
|
Име и презиме
|
Установа
|
Радно место
|
ЈМБГ
|
Потпис
|
|
Molnar Marta
|
OOŠ“Adi Endre”
|
direktor
|
|
|
|
Tomić Sabo Andrea
|
OOГAdi Endre
|
pedagog
|
|
|
|
Marić Marta
|
OOГAdi Endre
|
Nastavnik
srpskog kao nemat. jezika
|
|
|
|
Vučinić Aleksandra
|
OOГAdi Endre
|
Nastavnik srpskog jezika
|
|
|
|
Vujošević Radovan
|
OOГAdi Endre
|
Nastavnik istorije
|
|
|
|
Selić Julijana
|
OOГAdi Endre
|
Nastavnik biologije
|
|
|
|
Mohači Zoltan
|
OOГAdi Endre
|
Nastavnik likovne kulture
|
|
|
|
Bede Hajnal Lila
|
OOГAdi Endre
|
Nastavnik biologije i hemije
|
|
|
|
Mago Fabo Emese
|
OOГAdi Endre
|
Nastavnik
istorije i gradj. vasp.
|
|
|
|
Vaš Zoltan
|
OOГAdi Endre
|
Nastavnik tehničkog vasp.
|
|
|
|
Lestar Aniko
|
OOГAdi Endre
|
Nastavnik mađarskog jezika
|
|
|
|
Žiga Davidhazi Judit
|
OOГAdi Endre
|
Nastavnik mađarskog jez.
|
|
|
|
Terek Sili Jolan
|
OOГAdi Endre
|
Nastavnik nemačkog jezika
|
|
|
|
Bojko Ildiko
|
OOГAdi Endre
|
Nastavnik
srpskog kao nemat. jez
|
|
|
|
Bigović Vesna
|
OOŠ“Adi Endre”
|
Nastavnik razredne nastave
|
|
|
|
Cekus Anita
|
OOŠ“Adi Endre”
|
Nastavnik u specijalnom odeljenju
|
|
|
|
Aleksandar Suzić
|
OOŠ“Adi Endre”
|
Nastavnik razredne nastave
|
|
|
|
Bulatović Gabriela
|
OOŠ“Adi Endre”
|
Nastavnik muzičke kulture
|
|
|
|
Šipoš Verbasi Valeria
|
OOŠ“Adi Endre”
|
Bibliotekar
|
|
|
|
Šimonjik Gabriela
|
OOŠ“Adi Endre”
Savet roditelja
|
Član saveta roditelja
|
|
|
|
|
|
| ||
|
|
4. УКУПАН БРОЈ УЧЕСНИКА СЕМИНАРА
.....................20......................................
5.
РЕАЛИЗАТОРИ: Славица Адамовић,
Милица Брстина Кочиш, Љиљана Борђошки
2008. november 5., szerda
AZ ORSZÁG KERÁMIAMŰVÉSZETÉNEK KÖZPONTJA LEHET
Kiállításmegnyitó és felkészülés a kishegyesi Dévity Imre Kerámiai Művésztelep fél évszázados fennállásának megünneplésére
ifj. Virág Gábor megnyitja a kiállítást
A hét végén Kishegyesen megnyílt
az idei 49. Dévity Imre Kerámiai Művésztelep alkotásainak kiállítása, majd az
alkotók, kultúrszervezők és közéleti személyek alkalmi tanácskozást tartottak a
művésztelep jövőjéről, különös tekintettel arra, hogy az intézmény jövőre
ünnepli fennállásának fél évszázadát.
– Azt is szimbolikusnak
érzem, hogy Kishegyes összművészeti fesztiválja éppen egy olyan helyszínen
talált otthonra, ahol évtizedekkel, századokkal ezelőtt a vályogot verték,
amelyből a falu házai épültek. Tolnai Ottó a Hegyalja utcát egyik szövegében a
Telecskai dombok Grand Canyonjának nevezte, s talán nem tévedünk, ha a
kerámiatelep 49 év alatt elkészült alkotásait a Telecskai dombok
agyaghadseregének nevezzük, amelynek az a feladata, többi között, hogy megvédjen
bennünket a mostoha idők viharaitól. Első pillanatra túlzásnak tűnhet az
összehasonlítás, de egyáltalán nem így van, és ezt azzal bizonyíthatjuk, hogy e
gazdag gyűjteménynek az 50. évforduló alkalmából egy olyan helyszínt
biztosítunk, amely büszkén mesél a múltról, lehetőséget teremtve a jövőnek –
mondta többi között a kiállítást megnyitva ifj. Virág Gábor író, a helyi
közösség titkára.
A kiállításmegnyitót követően a
könyvtárban megbeszélést tartottak a művésztelep jövőjéről, elsősorban arról,
hogyan kellene megemlékezni jövőre a fél évszázados fennállásról. Mint
elhangzott, Kishegyes Aranđelovac mellett az ország kerámiaművészeti központja
lehet, s ennek érdekében többet kell pályázni annak érdekében is, hogy a
jövőben, akárcsak a múltban, ismert alkotók vegyenek részt a telep munkájában,
de annak érdekében is, hogy már jövőre nyíljon meg egy állandó kiállítás az
elmúlt 50 esztendő alkotásaiból. Rámutattak arra is, hogy annak idején a
téglagyár volt a művésztelep fő támogatója, s az intézmény támogatásától a
jelenlegi tulajdonos, a Wienerberger képviselője sem zárkózott el. A résztvevők
arra is rámutattak, hogy szervezeti szempontból is rendezni kellene a
művésztelep státusát. Jelenleg a művelődési egyesület keretében működik, de fel
kellene mérni, nem lenne-e hasznosabb létrehozni az önálló szervezetet. Arra
mindenképpen szükség van, hogy a jövő évi jubileummal kapcsolatban alakuljon
egy szervező bizottság. A tervek szerint az évfordulóról jövő őszre emlékeznek
meg ünnepélyesen, előtte nyáron megtartják a jubileumi művésztelepet.
A tanácskozáson olyan határozat
született, hogy a hét végén a résztvevőkből álló testület még egyszer összeül
Szabadkán, hogy konkrét teendőkre lebontva határozza meg a feladatokat, különös
tekintettel arra, hogy a jubileummal kapcsolatban több pályázatot kell
benyújtani a miniusztériumokhoz, tartományi titkárságokhoz és más támogatókhoz.
2008. október 31., péntek
2008. október 28., kedd
CETINJEI VENDÉGEINK VOLTAK
A szülőföld vonzásában
A montenegrói székváros küldöttsége járt Kishegyes községben
Cetinjének, Kishegyes
testvérvárosának a küldöttsége járt a hétvégén a község három településén,
Szeghegyen, Bácsfeketehegyen és Kishegyesen.
A „baráti találkozás” elnevezésű
kulturális rendezvénysorozat során péntek este Szeghegyen Slavka Daković költőnő
és Đoko Mirković költő, publicista tartottak irodalmi estet, szombat este pedig a
szeghegyi montenegróiak Krstaš nevű egyesületének klubjában montenegrói ételek
és italok kóstolóval egybekötött bemutatóját tartották. A bácsfeketehegyi Vinum
Lódi pincészetbe látogatva viszonzásképpen a látogatók is megízlelhették az itt
termő alföldi borokat. A cetinjeiek montenegrói alkotókat és történelmet
bemutató könyvcsomagot ajándékoztak a község mindhárom általános iskolájának. A
cetinjeiek hangsúlyozták, azt szeretnék elérni, hogy azok a montenegróiak is,
akik már Vajdaságban születtek, megőrizzék a kapcsolatot a szülőhazával.
Kishegyes község vezetősége
igyekszik jó kapcsolatot fenntartani mind az erőszakkal elüldözött németekkel
és utódjaikkal, mind az idetelepültek szülőhazájával. Egy napon és egy időben
járt a községben az elüldözött svábok és a cetinjei küldöttség is. Az
utóbbiakat fogadó Pál Károly, a községi képviselő-testület elnöke
elmondta, hogy a jó kapcsolatok fenntartásán túl a testvérvárosi viszonyt más
montenegrói településekre is ki szeretnék terjeszteni. Mint mondta, remélik,
hogy a montenegrói állam ösztönzésével ez az együttműködés gazdasági jelleget
is ölt majd a jövőben. Szeghegy az egyetlen település Szerbiában, ahol a
montenegróiak abszolút többségben élnek, központja és kiindulópontja lehetne a
montenegrói beruházásoknak. Kiemelte, a községi vezetés a helyi lakosság
igényét elfogadva nem kíván akadályt gördíteni, hogy a szeghegyiek a
montenegrói egyház keretében ápolják vallási életüket.
Petar Radovanović polgármesteri
tanácsos átadta a montenegrói székváros polgármesterének, Mile Jankovićnak
az üdvözletét, s egyúttal meghívta a kishegyesieket, hogy november 13-án együtt
ünnepeljék Cetinje város fölszabadulását. A cetinjeiek a kishegyesi község
diákjait is vendégül fogják látni a Lovćen nemzeti parkban.
2008. október 25., szombat
MŰVÉSZTELEP
Szeretettel meghívjuk a kishegyesi Dévics Imre Művésztelep kiállítás megnyitójára, amelyet 2008. október 30-án (csütörtökön) tartunk 10.00 órakor a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola kiállítás csarnokában.
2008. október 22., szerda
RAGASZTÓZÓ GYEREKEK
A kishegyesi helyzet is gyors és
hatékony intézkedéseket kíván – A fiatalok körében egyre gyakrabban
tapasztalható a kábítószer-élvezés
Egyetlen
település, így Kishegyes sem vonhatja ki magát társadalmi hatások alól, épp
ezért nem számít meglepetésnek a hír, hogy a fiatalok körében a faluban is
egyre komolyabb problémát jelent a kábítószer-élvezet veszélye. Az viszont már
több mint megdöbbentő, hogy az iskolában az alsósok között is szembesülni
kellett a ragasztózás problémájával.
Igaz, erre csak
következtethetnek. Molnár Mártától, a kishegyesi iskola igazgatónőjétől
hallottuk az esetet, miszerint az egyik kisdiák ragasztóval bekent arccal érkezett
az oktatásra, világos jeleként annak, hogy előtte ragasztózhatott. A
rendőrséggel kapcsolatba lépve azt a választ kapták, hogy amíg rajta nem kapták
őket, addig semmit sem tehetnek, legföljebb azt – ami a helyi civil szervezet,
a nők fóruma bevonásával meg is történt –, hogy fölhívják az árusok figyelmét,
ezeket a gyerekeket ne szolgálják ki, ha ragasztót szeretnének vásárolni. A
képen látható illusztráció, a három ragasztós zacskó az egyik parki bokor
tövében világosan mutatja, hogy nem légből kapott állításokról van szó.
A leginkább
veszélyeztetett korosztálynál, a fiataloknál a fölvilágosítás sokat segíthet. A
kishegyesi nyolcadikosok a helyi önkormányzat támogatásával az idén először
jártak Szabadkán, ahol a Metamorfózis nevű állandó kiállításon a
kábítószer-élvezet káros hatásaival ismerkedhettek meg. Amint Csőke Csilla
osztályfőnök tájékoztatott, ez nem szájbarágó módon, nem is az erkölcsi
fensőbbség intő szavával történt, hanem élményközpontúan és párbeszédre
serkentve a fiatalokat. Mint mondta, a fiatalokra, de őrá magára is mély
benyomást tett a látogatás. Több szobán át haladva jutottak el a végpontig, s
mindegyik helyiségben valami szembesítő élményben volt részük.
– Az utolsó
szoba egy zsákutca volt, ahonnan csak visszafelé vezetett kiút. Idáig eljutni
mintegy két óráig tartott, visszafelé egy perc alatt is kijuthatott az ember,
de a kábítószer-élvezőnél ez pontosan fordítva van, a drog nagyon gyorsan
leépíti az embert, fölépülni viszont csak hosszadalmasan és nagy kínlódások
árán lehetséges, ha egyáltalán lehetséges – összegezte Csőke Csilla a szabadkai
oktató kirándulás központi üzenetét.
A gyerekek
tájékozottsága is megdöbbentő
– Én
csodálkoztam, hogy a gyerekek szinte mindent tudtak a kábítószerekről és azok
hatásairól. A morfiumtól például rögtön tudták, hogy milyen hatása van, miből
készül, s hogy hol lehet beszerezni. Hogy a speedet a discóban, a heroint a
drogdillernél, a ragasztót a boltban vehetik meg…
Az osztályfőnök
szavai szerint a legtöbb szó a ragasztóról, a szegény ember pusztító
hatású kábítószeréről esett, ami az agyban megöli az idegsejteket, melyek
sohasem regenerálódnak. A ragasztó így néhány év alatt teljes szellemi
leépülést eredményezhet.
A fiatalok
körében terjedő kábítószer-élvezet okai sokrétűek, megelőzésében a nevelés két
tartóoszlopának, a családnak és az iskolának döntő szerepe lehet.
Molnár Márta, a
kishegyesi általános iskola igazgatónője a tanárok és a szülők
együttműködésének a fontosságára hívja föl a figyelmet arra bátorítva a
szülőket, hogy ne csak a szülőértekezleteken jelenjenek meg. Elmondása szerint
a szülőkkel való együttműködés nem mindig zavartalan, így nemrégiben azt
kellett tapasztalniuk, hogy az egyik osztály szülőértekezletére a szülőknek a
fele sem jött el. A másik negatív tapasztalat, hogy sajnos leggyakrabban a nem
problémás gyerekek szüleit láthatják. Az igazgatónő hozzátette, hogy a
konzultációknak nem a számonkérés vagy a megrovás, hanem a megoldáskeresés a
célja, hiszen komoly, tartós eredményeket az iskola egyedül a szülőkkel
szorosan együttműködve érhet el.
2008. október 20., hétfő
2008. október 18., szombat
AZ UTÓDOKTÓL KÖLCSÖNBE KAPOTT FÖLD
Környezettudatos gondolkodásra nevelnek a kishegyesi iskolában
A legaktívabbak: a 7.b osztályosok
A környezettudatos gondolkodás, akárcsak maga a kifejezés, vidékünkön rövid múltra néz vissza. A „gyerekeiktől kölcsönbe kapott Föld birtokosai”, a szülők többsége annak idején, az iskolában nem is hallhatott erről a fogalomról. Számukra az jelentheti a kijózanodásra sarkalló ismeretanyagot, ami a médiából szűrten eljuthat hozzájuk, vagy az, amit maguk is a bőrükön érezhetnek, például a globális fölmelegedéssel járó, végletek között táncoló szeszélyes időjárás. A fiatalokkal más a helyzet, ők a szülők együttműködésével és az iskola bevonásával már idejekorán ránevelhetők a környezettudatos gondolkodásra. A kishegyesi általános iskolában nagy figyelmet fordítanak erre. A kis lépések módszeréhez folyamodtak. A műanyag üvegek gyűjtésével kezdték, azzal a kitűzött céllal, hogy az összegyűjtött hulladék után kapott pénzösszegből az iskolai könyvtárba egy számítógépet vásárolnak. Molnár Márta igazgatónő szavaiból az tűnt ki, hogy a gyerekeket nem kellett unszolni, a polgári nevelés tantárgyát választók ötleteikről levélben rendszeresen értesítik az igazgatónőt, és maguk vetették föl a javaslatot. – Már a fél pince tele van műanyag üvegekkel. Szöllősi Tamás készített egy présgépet, amivel összesajtolhatják a műanyagot. A hulladékért kapott összegből a polgárisok egy számítógépet szeretnének vásárolni, de ehhez egyelőre még sok üdítős palackra van szükség, ezért arra kérnék mindenkit, aki segíteni szeretne, hogy hozza el, vagy a diákokon keresztül juttassa el az iskolába az összegyűjtött palackokat – üzeni az igazgatónő. Magó F. Emese tanárnő, a műanyagüveg-gyűjtő akció főszervezője szerint a polgárisok maguk javasolták, hogy környezetvédelemmel foglalkozzanak. – A legújabb akciónkban plakátokat szeretnének összeállítani és kirakni az iskolába, amik arról tájékoztatnak, hogy miként lehet energiát megtakarítani, s a gyerekekben tudatosodjon, hány liter vizet használ el például egy háztartás. Az órán fölolvastuk, melyik anyag hány év alatt képes lebomlani. A gyerekek megtudhatták, hogy 1 kg szárazelem 8000 liter vizet képes beszennyezni. Ez egy háztartás egyhavi szükséglete – fejti ki a tanárnő. A iskolában egyébként a szárazelemeket és az elhasznált akkumulátorokat is gyűjtik. A környezettudatos nevelés hatása nem áll meg a gyerekeknél. – A gyerekek nagy lelkesedéssel dolgoznak, a legügyesebbek a 7 b-sek voltak, ők szekérszámra hozták a műanyag üvegeket. A gyerekek figyelmeztetik a szülőket a környezet kímélésére, akik eddig is tudtak az egyes hulladékok környezetkárosító hatásáról, de nem tettek ellene. A szelektív hulladékgyűjtés nem volt ismeretlen a kishegyesiek előtt, de ez azt jelentette, hogy a kertben égették el a kiválogatott műanyagot. A felnőttekre gyakorolt hatást én is tapasztalhattam, a piacon vásárolva, amikor legutóbb visszautasítottam a műanyag zacskót, azt a megjegyzést kaptam az árustól: már ön is környezetbarát? – mondja mosolyogva a tanárnő. Magó F. Emese tapasztalatai szerint a tanulóknak körülbelül 70 százaléka nyitott a környezettudatos gondolkodás iránt, 30 százalék lehet azoknak az aránya, akik még nem jöttek rá, hogy rajtuk is múlik, a gyerekeik milyen világban fognak fölnőni. A tanárnővel való beszélgetés előtt kérdéseket tettem föl a hatodikosoknak, s engem is meglepett, hogy mennyire tájékozottak. Pontosan tudják, mit jelent a szelektív hulladékgyűjtés, a globális fölmelegedés, az üvegházhatás stb. A legtalálóbb talán az a válasz volt, amit az ózonlyuk hatására rákérdezve kaptam: – Ha az ózonlyuk nagyobb lesz, ez azt jelentheti, hogy a mi gyerekeink is rákosak lesznek – mondta az egyik kislány a 6 a-ból.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
