Kishegyesből újra Dombos lett
Vakmeleg júliusi délután érkeztünk Kishegyesre. Az egyszerűség kedvéért a templom a találkozási pont, ide kaptunk kalauzt, aki egy kis parkon, a templomkerten át vezet minket az iskolába. Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola udvarán most ülőalkalmatosságként funkcionáló szalmabálák, néhány hagyományos székpad, a legtöbben napernyők alatt. Az udvaron felállított színpadon éppen a Híd Kör tagjait és az őket kérdező moderátorokat figyelte az a körülbelül negyven ember (fiatalok és szépek), akit a kánikula sem rettent el az irodalomtól.
A kísérleti általános iskola
nevéhez méltón valóban egy kísérletnek ad otthont már jó pár éve: immár 12.
alkalommal rendezik meg Kishegyesen a Dombos Festet, a Vajdaság egyik, ha nem a
legfontosabb nyári kulturális fesztiválját július 3–8-ig. Két helyszínen zenei
és irodalmi rendezvények, koncertek, pódiumbeszélgetések, fórumok és viták,
felolvasóestek várták a zene és az irodalom kedvelőit, a program egyáltalán nem
volt kispályás. S hogy mi ebben az egészben a „kísérleti”?
A Dombos Festet magyarországi
minták, például a Művészetek Völgye vagy a József Attila Kör (JAK) tatai és
szigligeti alkotótáborai nyomán hívták életre egy tucat esztendővel ezelőtt,
tudom meg Virág Gábortól, a programsorozat egyik főszervezőjétől. Korábban a
szomszédos településeken is voltak kísérőprogramok, az idén csak helyben
rendezték meg a fesztivált. A kísérlet eredeti célja az volt, hogy a környéken
élőket felrázzák „a Milosevics utáni apátiából”, hogy kiderüljön, a kilencvenes
évek háborúi után is van élet a környéken. S hogy megmutassák a régiónak, a
településnek a környező országokban születő kulturális produkciók egy részét. A
fesztivál nyomán a falu képe is megváltozik idővel, például köztéri alkotások,
festmények, a tanyarekonstrukciós programnak köszönhetően pedig kiszínesedett
pusztai házak révén. A Monarchia korabeli vasútállomás hasznosítása még ezután
következik.
A fesztivál egyébként egy
irodalmi antológia, a Dombosi történetek után kapta a nevét, amelyből egy
fiktív Kishegyes képe rajzolódott ki. Az viszont már nagyon is valóságos, hogy
nemcsak a kultúrszomjasak, de a falu népe is jól tud járni a Dombossal:
Kishegyes kereskedelme ilyenkor kicsit fellendül, sokan konkrét pénzkereseti
forráshoz is juthatnak. Például kiadják üresen álló szobáikat, házaikat, hogy a
fesztiválozóknak legyen hol aludniuk, vagy éppen a lebonyolításban
segédkezhetnek, sok fiatal pedig önkéntes munkával teszi zökkenőmentessé a
hétvégét. Virág arról is beszámol: az ilyen önkéntes fiatalok egy része ma már
önállóan szervez bizonyos programokat, úgyhogy a vetéstől végül is eljutottak
az aratásig. „A Dombos Fest előtt is voltak különböző nyári rendezvényeink,
csak akkor még nem tudtuk, hogy ezt fesztiválnak hívják” – így a szervező.
2001-ben jött a lehetőség, hogy ebből az egészből egy összművészeti fesztivált
csináljanak. „Eleiben egy egész hónapon át tartó rendezvénysorozat volt a
Dombos, az első hétvégén nagy zenei eseményeket, a másodikon kisebb koncerteket
és irodalmi programokat rendeztünk, a harmadik hétvége az építészeté és a
képzőművészeté volt, a negyedik pedig a közösségformáló rendezvényeké, a közös
főzéseké, a kötetlen együttlété.” Idővel aztán úgy döntöttek, célszerűbb az
elszórt programokat egyetlen szűk hétre koncentrálni, keddtől vasárnapig. Az
idén az iskolában és egy Hegyalja utcai, egykor illegális szemétlerakóként
működő, mára európai szintű fesztiválhelyszínné varázsolt területen zajlottak a
rendezvények.
S hogy Kishegyes népe mit szól a
fesztiválhoz? Kezdetben nagyon szerették a Dombost, tudtam meg, most viszont
már jól látszik egy réteg, amelynek nem tetszik a dolog. Például az, hogy egyes
zenei rendezvények esetén a szervezők ma már kénytelenek belépődíjat szedni,
ami különben még a jelképesnél is jelképesebb összeg: esténként 100-200
dinárért, vagyis mintegy 250-500 forintért lehet hallgatni a jobbnál jobb
bandákat. S az sem tetszik néhány helybélinek, hogy a szervezők nem engednek a
nyomásnak, és továbbra is mellőzik az általuk túl kommersznek vélt zenét. A
legtöbben eddig az ugyancsak kishegyesi Rúzsa Magdi koncertjén voltak pár éve,
hatezren, egyébként egy-egy fesztivál alkalmával összesen úgy tízezren
fordulnak meg a településen.
A falut egyébként körülbelül
ötezren lakják.
Virág azt mondja, bár Belgrádból
nem nagyon látszanak, Újvidékről annál inkább. A vajdasági kormány mellett
például az NKA is támogatja őket. Az biztos, hogy a programokkal nem bántak
szűkmarkúan: a Dombosi történetek – remix című irodalmi programsorozat
keretében keddtől vasárnapig eljött felolvasni/beszélgetni mások mellett
Csobánka Zsuzsa, Gerőcs Péter, Márton László, Krusovszky Dénes, Bencsik
Orsolya, Zalán Tibor, Grecsó Krisztián, Horváth Viktor, Tamás Gáspár Miklós,
Balázs Attila, Sopotnik Zoltán és a Slam Poetry Budapest ötfős delegációja. A
vajdasági Híd Kör mindennapos vendég volt az iskolaudvaron, de a Symposion, az
Ex-Symposion és a Prae.hu is képviseltette magát. Az irodalmi programok tető
alá hozásában Virágék segítségére volt a József Attila Kör (JAK) és a Fiatal
Írók Szövetsége is. A Hegyalja utcában pedig Ferenczi György és a Rackajam, a
Béla Műhely, a Vad Fruttik, Juhász Gábor, Balázs Elemér, Lajkó Félix, a
Meszecsinka és Dresch Mihály nevével csábítottak. Ottjártunkkor lépett fel a
Kaláka, majd a Harcsa Veronika Quartet, tizenegykor pedig hatalmas tábortűz is
megvilágította az egyébként is gyönyörű löszfalat, és bevalljuk, hogy itt
láttunk először kemencekápolnát is. A pljeskavica-szüzességünket ugyan nem
Kishegyesen volt szerencsénk elveszteni, de ilyen jól talán még sehol sem
esett. A magyarországi pénztárcának igen kellemes árfekvésű luxuscikkek után, a
másnap délelőttjén ideális regenerálónak bizonyult a Fő utca egyik szinte
jeltelen krimójában felszolgált kvázi hamburger (100 dinár),meg a kedvesség és
az egyenes minimálhumor, ami (éljenek a sztereotípiák:) az itt élőkre oly jellemző.
És különben is: mi bajunk lehet ott, ahol az egyik sört úgy hívják, hogy
Lav? A másikat meg hogy Jelen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése