A következő írás a Hét Nap 2010. december 8-i számában jelent meg.
Kicsit megkésve, de annál nagyobb szeretettel...
| ||
Köszöntjük a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskolát 240. születésnapja alkalmából
Az első kishegyesi iskola 1770-ben épült római katolikus felekezeti tanintézményként. Ilyen minősítésben 1920-ig működött. Aztán államosították, és további léte az épp aktuális állami politika függvényében alakult évtizedeken keresztül. A magyar költőfejedelem, Ady Endre nevét 1953-ban vette fel, és ehhez méltóan minden évben a költő születésnapján, november 22-én ünneplik az iskolanapot. Az idén sem maradt el a rendezvény. Az iskola dolgozói és tanítványai által összeállított ünnepi műsorra ezúttal november 19-én került sor a színházteremben. Megjelent mindenki, akinek bármi köze is volt vagy van az iskolához: az intézmény nyugdíjasai, az egykori tanárok és diákok, a mostani dolgozói közösség tagjai és a jelenlegi tanulók, a szülők, a barátok, az ismerősök, a támogatók... A színházterem zsúfolásig megtelt. Nem is hiába, mondhatnánk mindazok után, amit láttunk-hallottunk akkor és ott a ,,rivaldafény''-ben. Az eminens vendégek sem maradtak el. Megjelent Hardy F. Gábor, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkárságának főosztályvezetője, Erdélyi László, a Határtalanul Alapítvány -- amelytől 2500 könyvet és egyéb taneszközöket kapott ajándékba az iskola -- elnöke, Horváth Gábor Miklós, a Commitment Kft. egyik alapítója, Fremond Árpád parlamenti képviselő, Csíkos János tartományi sport- és ifjúsági titkárhelyettes (aki labdákat hozott), a testvértelepülés, Békésszentandrás polgármestere, Sinka Imre, továbbá az ottani iskolaigazgató és igazgatóhelyettes 13 tanulóval... A jelenlévőket köszöntötte Molnár Márta igazgatónő, akinek egyetlenegy mondata úgy istenigazából az emlékezetembe véste magát: ,,Büszke vagyok iskolánk tanáraira, tanulóira...'' Ilyen tömör őszinteséget és dicséretet újabban ritkán hallani... Természetesen az elhangzott szavaknak volt is alapjuk, mert csudamód szép műsort ,,eszkábáltak össze'' a maguk erejéből és tudásából. No, jó, egy kis muzsikával besegített nekik a Csalóka zenekar és a prímásuk, Csonka Ferenc, de a táncot már az itteni diákok ropták, akik ugyanakkor a helybeli Petőfi Sándor ME népi tánckarának növendékei -- egyszóval a Szalakóta és a Garagulya gyermekegyüttes tagjai. ,,Így lesz majd bennem dala a csodáknak'' mottóval Ady Endre szerelmi költészetéből állítottak össze egy díszes csokrot a többiek, amelynek ,,virágszál''-ait Hajvert Ákos tanító bácsi rendezett egybe. A kórus megzenésített Ady-verset tolmácsolt, aztán az iskola kiállítótermében a tanulók képzőművészeti alkotásait csodálhattuk meg... Nem volt ugyan kerek az idei évforduló, de nemes céljában -- hogy legalább egy napra az iskolára tereljék a figyelmet -- igenis (méltóság)teljes.
(k. o.)
|
A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola diákjainak, tanárainak mindennapjai...
"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)
2010. december 8., szerda
ISKOLANAP
2010. november 30., kedd
ÉS AZ ELEMEKKEL MI LEGYEN?
Környezetvédelmi
előadássorozat Kishegyesen az Eco Enjoy szervezésében – Tóth Dénes újító,
tanár, környezetvédő üzenete a diákoknak
A válogatás Tóth tanár
úr útmutatásai alapján történt (Fotó: Lakatos János)
A környezetvédelemben a
megelőzésnek van a legfontosabb szerepe, a környezettudatos gondolkodásra
nevelést pedig már iskoláskorban el kell kezdeni. Nagyjából ezt az elvet követi
a kishegyesi Eco Enjoy Polgárok Egyesülete is, amely az Ady Endre Általános
Iskolával közösen környezetvédelmi témájú előadásokra pályázott a községnél.
Eddig két előadást szerveztek, legutóbbTóth Dénes, a palicsi Eco Friends
egyesület elnöke beszélt az elemek újrahasznosításáról.
A diákok olyan érdekes dolgokat
tudhattak meg, hogy például az elem a legdrágább energiaforrás, az alkáli
elemek által biztosított áram akár 3330-szor drágább is lehet, mint a
vezetékes villanyáram. Laczkovics Annamária projektkoordinátor a
következőket mondta a programról:
– Az Eco Enjoy megnyert egy
pályázatot a községnél, környezetvédelmi témájú előadássorozat szervezésére.
Idáig két előadást tartottunk, az egyik az energia-újrahasznosításról szólt, a
másik pedig a környékünkön honos madarakról. Szombati előadónk Tóth Dénes, a
szabadkai Műszaki Középiskola tanára volt, aki egyben a palicsi Eco Friends
elnöke és Pro Urbe díjas.
A szombati előadás valójában két
kisebb előadásból és egy műhelymunkából állt, az iskolások mellett pedig az
ovisokat is megszólította.
– Igen. Az első előadás az
elemek fajtáiról és a bennük rejlő környezeti veszélyekről szólt. Az ezt követő
műhelymunkán a diákok megtudhatták, hogy hogyan kell szétválogatni az elemeket,
hogyan lehet őket újrahasznosítani, majd maguk is kipróbálták az elemek
szelektálását. Legvégül Tóth tanár úr az ovisoknak tartott foglalkozást az
elemmel működő játékokról.
Jövő szombaton újabb előadás
lesz?
– Szombaton 10 órakor
mgr. Vukajlović Natália fog az iskola ebédlőtermében előadást tartani
a pókokról. Megemlíteném, hogy az előadások célközönsége elsősorban az iskolás
korosztály, de minden érdeklődőt szívesen látunk.
2010. november 25., csütörtök
MAGADON ÁTSZŰRNI A GONDOLATOT
Nem rivalizálunk, élvezzük egymás szövegmondását – Beszélgetés Hajvert Ákos Radnóti-díjas versmondóval
A magyar versmondók körében a legrangosabbnak számít a Radnóti-díj, elsősorban azért, mert erre a megmérettetésre csak a legjobbak mehetnek, s aki itt is nyerni tud, az valóban a legjobbak közé tartozik. November 13-a óta közéjük tatozik Hajvert Ákos is, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének elnöke. A díjazott elnökkel beszélgettünk a versenyről és az egyesületének küszöbönálló teendőiről.
Kik juthatnak el erre a megmérettetésre Győrbe?
-A versenyt ma már csak kétévente szervezi meg a győri Bartók Béla Művelődési Intézet a Magyar Versmondók Egyesületével karöltve. A verseny meghívásos, meghívót pedig csak azok kaphatnak, akik valamelyik rangosabb országos versenyen megszerezték az első három hely egyikét. Nyilván innen ered rangja is. Két korosztályban, ifjúságiban és felnőttben osztanak csak díjat, gyermekkorosztály nincsen. Jómagam tavaly voltam először, azzal, hogy a tavalyi rendhagyó verseny volt, a költő születésének és halálának kerek évfordulója alkalmából szervezték meg. Ezen különdíjas lettem és így kaptam meghívást az idei versenyre.
Milyenek a verseny szabályai?
– Mindig kötelező egy Radnóti-vers előadása, én ezúttal a Most felfújom kezdetű versét adtam elő, továbbá Sziveri Éhes disznó makkal... valamint a döntőben Nagy László Vérugató tündér című versét. A versmondó versenyeken és találkozókon való számos részvételnek köszönhetően az itt megjelenő versmondók nagy része ismeri a másikat, sőt jó ismerősök. Nem csoda tehát, ha ezen a versenyen a résztvevők igazából nem rivalizálnak egymással, sokkal jellemzőbb az, hogy őszintén élvezik egymás szövegmondását, barátkoznak és beszélgetnek annak ellenére, hogy több nemzedék is jelen van. A legfontosabb, hogy a versmondó úgy szűri át magán a gondolatokat, hogy azzal magáról is elmond valamit. Szeretném kiemelni még azt is, hogy a versenyre Krekity Olgával készültem fel.
Milyen rendezvények várhatók az egyesület szervezésében az év végéig, vagy a jövő év elején?
– A hét végén zajlott a szervezet legnagyobb versenye a Dudás Kálmán Vers- és Prózamondó Találkozó, amelyet 14. alkalommal szerveztünk meg, s amelynek most már évek óta nemzeti jellege van, hiszen rendszeresen részt vesznek rajta magyarországi és szlovéniai versenyzők is. Szeretnénk az erdélyiekkel is kapcsolatba lépni de esetükben az a gond, hogy nincs egy mindenkit összefogó szervezetük, csak versmondó műhelyeik vannak. Kapcsolatba léptünk viszont a felvidékiekkel. A mostani versenyre ugyan nem jöttek még, de megegyeztünk, hogy tavaszi versenyünkön, az Arcok üveg mögött elnevezésűn, amelyet a fordításirodalomnak szentelünk, már remélhetőleg ők is jelen lesznek. Ez a rendezvény terveink szerint áprilisban lesz. Előtte januárban megszervezzük a már hagyományosnak mondható Szép szó táborunkat. Mint mindig, a téli tábor ezúttal is a bácsfeketehegyi kultúrotthonban lesz.
2010. november 22., hétfő
ISKOLANAP
A könyvnek mindig lesz szerepe
2500 könyv az iskola könyvtárának – Iskolanapot ünnepeltek Kishegyesen
Részlet a műsorból
A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola a hétvégén tartotta meg hagyományos iskolanapi ünnepségét, amelyet a névadó születésének évfordulóján szoktak megszervezni. Az ünnepi műsort ezúttal a színházteremben tartották meg, az pedig zsúfolásig megtelt diákokkal, szülőkkel és vendégekkel. Az egybegyűlteket és a vendégeket Molnár Márta igazgatónő üdvözölte. Köszöntötte többek között Hardi F. Gábort, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium osztályvezetőjét, Erdélyi Lászlót, a Határtalanul Alapítvány társelnökét, Horváth Gábor Miklóst, a kuratórium tagját, Sinka Imre békésszentandrási polgármestert, Fremond Árpád parlamenti képviselőt, Csikós Jánost, a Tartományi Ifjúsági és Sporttitkárság titkárhelyettesét. Az igazgatónő közölte, hogy az iskola az ünnepség alkalmából 2500 könyvet kapott a Határtalanul Alapítványnak köszönhetően. Üdvözlő beszédében Hardi F. Gábor elmondta, hogy az alapítvány több tíz könyvtárat alapított és gyarapított a határon túl, mivel a könyveknek és a könyvtáraknak mindig lesz helyük és szerepük a fiatalok oktatásában. Kiemelte azt is, hogy Kishegyest megismerve egyik célállomásként jelölik majd meg a támogatott középiskolai utazások esetében. Erdélyi László, az alapítvány társelnöke felhívta rá a figyelmet: azért esett a választásuk Kishegyesre, mert az alapítvány székhelye a XVI. kerületben van, amely testvértelepülési kapcsolatokat ápol a faluval. Horváth Gábor Miklós az olvasási szokások kialakításának fontosságát hangsúlyozta. Az ünnepi műsor a helybeli Petőfi Sándor Művelődési Egyesület iskoláskorú gyerekekből álló két csoportjának, a Szalakóta és a Garagulya együtteseknek a fellépésével kezdődött, a második részben pedig az iskola diákjai színpadi darabot mutattak be, amelyet Hajvert Ákos állított össze Ady szerelmi lírájából.
2010. november 20., szombat
2010. november 19., péntek
HATÁRTALANUL!
2010. november 19-én kétezerötszáz kötetet és jelentős taneszközmennyiséget adtunk át a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskolának
Nemcsak az iskola, az egész község ünnepelt
Alapítványunk a kishegyesi Iskolanapokon
Alapítványunk a kishegyesi Iskolanapokon
Rúzsa Magdi ismert énekesnő szülőfalujának Ady Endre Kísérleti Általános Iskolája ebben az esztendőben november 19–20-án tartotta hagyományos Iskolanapok rendezvényét. Az esemény alkalmával a Határtalanul Alapítvány az iskolakönyvtár készletét 2500 kötettel bővítette, a tanintézményt pedig jelentős mennyiségű taneszközzel támogatta.
A kétnapos programsorozat az adományozott könyvek hivatalos átadásával kezdődött, majd a nagy érdeklődésre való tekintettel (a négyszáz fős terembe közel ötszázan zsúfolódtak be!) a község színháztermében tartott gálaműsorral folytatódott. Az est ünnepi szónokai a Határtalanul Alapítvány tagjai voltak: köztük Erdélyi László, a kuratórium társelnöke az alapítványt, az azt alapító Horváth Gábor Miklós emellett az Új Katedra folyóiratot, Hardy F. Gábor kurátor pedig – annak főosztályvezetőjeként – a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárságát is képviselte.
Erdélyi László beszédében kiemelte: a XVI. kerületi székhelyű alapítvány számára egy pillanatig sem volt kérdés, hogy 7 erdélyi, 1 felvidéki és 12 kárpátaljai könyvtáralapításuk/-bővítésük után melyik lesz az első délvidéki falu, amelyet könyvekkel és taneszközökkel segíteni fognak. Elmondta: a kerülettel testvér-települési kapcsolatban álló Kishegyes részére történő adománygyűjtéshez a kerület több iskolája is csatlakozott.
Hardy F. Gábor, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárság Oktatási, Fejlesztéspolitikai, Statisztikai és Szervezési Főosztálya vezetője beszédében kitért arra, hogy szinte nincs olyan államtitkári/miniszteri értekezlet, kormány- és parlamenti ülés, ahol ne lenne napirenden a külhoni magyarok kérdése, a külhoni magyarság s ezen belül az iskoláskorúak sorsa ugyanis kiemelt helyet foglal el az előttük álló feladatok között. „Ezért is működik államtitkárságunkon a Határon Túli Magyarok Osztálya – tette hozzá a főosztályvezető, majd így folytatta: – Sok restanciát, elmaradt ügyet, gondot, problémát kell megoldanunk. Az elmúlt nyolc s a korábbi negyven év hátralékának feldolgozásához bizony sok időre van szükség. Ehhez a türelmüket kérjük. Magam pedig ígérhetem, hogy figyelmünk nem csökken, nemzettársainkról nem feledkezünk meg.” Szavait azzal zárta, hogy éppen ez idő tájt mérik fel, az anyaországi diákok külhoni osztálykirándulásai megvalósításához mely települések jöhetnek szóba, ő pedig a legjobb ajánlást fogja hazavinni Kishegyesről.
Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola ebben a tanévben a második négyéves megbízatását megkezdett igazgatója, a Szó-Beszéd című helyi lap főszerkesztője, Molnár Márta által vezetett, igen magas színvonalú előadásban a továbbiakban Ady művei hangzottak el magyar és szerb nyelven. A színpadon látottakat-hallottakat tánccsoportok produkciói és három zongorista kislány hatkezes átiratai színesítették. A műsor után az iskola ebédlőjében a vendégek állófogadáson, az aulában pedig éjszakába nyúló táncmulatságon vettek részt.
Az alapítvány küldöttsége másnap megtekintette Kishegyes nevezetességeit: a romantikus környezetű Kátai Vendégházat, az igazi kuriózum Pékmúzeumot, a minden igényt kielégítő Kátai Tanyát, a Csete György tervei alapján emelt Kemencekápolnát és a hányatott sorsú, nagyrészt elpusztított 1848-as emlékmű hiteles mását a Nyugati temetőben. A kétnapos programsor a Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Kishegyes község polgármestere, Csóré Róbert – aki előző nap is megtisztelte jelenlétével az Iskolanap eseményeit – ebédmeghívásával zárult.
A kishegyesiek bizonyára magukkal vitték és őrzik Erdélyi László szavait, aki az ajándékul vitt hatalmas címeres magyar lobogó és két, ugyancsak címeres magyar zászló átadásakor azt mondta: „Ez a nemzeti jelkép is emlékeztessen arra, hogy összetartozunk. Határtalanul.”
http://www.hatartalanul.hu/p-t_kishegyes.html

2010. november 17., szerda
A NEMZET VERSMONDÓJA - KOLLÉGÁNK, HAJVERT ÁKOS RADNÓTI-DÍJAS
A hétvégén (november 12–13.)
tartották meg a legrangosabb Kárpát-medencei vers- és prózamondó
megmérettetést, a XXXIV. Radnóti Miklós nemzeti vers- és prózamondó versenyt, a
versmondó versenyek győzteseinek Olimpiáját, amelynek Győr városa ad otthont
1971 óta. Újabb Radnóti-díj került Vajdaságba, egy újabb Krekity Olga-tanítvány
kezébe.
Ez a versmondó verseny abban
különbözik a többi nemzeti seregszemlétől, hogy csak azokat a versmondókat
hívják meg szerte a Kárpát-medencéből kétévente, akik az elmúlt években számos
versenyen mutattak kiemelkedő eredményt. Megmérettetésük keretében és függvényében
osztják ki ünnepélyesen a nemzet legjobb versmondója címet, a Radnóti-díjat.
Idén Hajvert Ákos is kiérdemelte ezt a címet, és beállt a vajdasági
Radnóti-díjasok sorába, Krekity Olga, Korhecz Imola, Elor Emina, Góli
Kornélia, Verbászi Beáta és Domány Zoltán mellé.
A verseny házigazdája és rendezője ezúttal is a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Nonprofit Kft.-vel közösen a Magyar Versmondók Egyesületének Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete, és a Radnóti Miklós Emlékbizottság és Irodalmi Társaság volt. Kiss László (a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke), a zsűri elnöke értékelésében kiemelte a verseny rendkívüli magas színvonalat, amely természetesen abból adódik, hogy itt a legjobb versenyzők mérték össze tudásukat, adtak tanúbizonyságot szakmai felkészültségükről, művészi érzékenységükről. A versenyzők a döntőt követően megkoszorúzták azt az emlékhelyet, ahol Radnóti a kegyetlen és értelmetlen halált elszenvedte és az abdai elágazásban Melocco Miklós Radnóti szobrát.

2010. november 16., kedd
MÁRTON-NAPI JÁTSZÓHÁZ
Nagy odafigyeléssel
készült a Márton-napi rajz
Mintegy száz gyerek sereglett
össze szombaton délután a kishegyesi tűzoltóotthonban a Női Fórum és a Petőfi
Művelődési Egyesület Marcipán csoportja által szervezett Márton-napi
játszóházra. A gyerekek egy része Márton-napi népi játékokat elevenített fel
Tumbász L. Kornélia vezetésével, a másik csoport ludakat rajzolt és festett,
majd tollakkal díszítették munkájukat.
2010. november 2., kedd
Záporka ötödször - A fogyatékkal élő gyerekek is szívesen szavalnak
Ötödik alkalommal szervezték meg
Bácsfeketehegyen a fogyatékkal élő gyerekek és fiatalok Záporka Vers- és
Prózamondó Találkozóját, amelyre ezúttal ötvenöt tanulásban és értelmi
fejlődésében akadályozott fiatal vett részt.
A találkozók történetében volt
már rá példa, hogy ettől sokkal több volt a résztvevő, de ettől kevesebb szinte
egyszer sem. A szervezők és a zsűri egybehangzó véleménye az, hogy különösen az
idei találkozó mutatta meg, hogy a fogyatékkal élő gyerekek nemcsak szeretnek,
hanem mind jobban tudnak is szavalni, prózát mondani. Mint az egyik szervező
megjegyezte, kár, hogy sok meghívott nem látta a mosolygó arcokat, az őszinte
örömöt. A találkozó befejező részében, a gálaműsorban osztották ki a dicsérő
okleveleket minden résztvevőnek, és természetesen a legjobbaknak is a
csoportjukban. A találkozó szabályai szerint két kategóriában versenyeztek a
fiatalok: a szivárvány csoportot a tanulásban akadályozottak képezték, a
napraforgó csoportban pedig az értelmileg akadályozottak léptek fel. A
legfiatalabb résztvevők esetében a szivárvány csoportban a legjobb Jovánovics
Izabella lett, a napraforgó csoportban pedig Lengyel Klaudia. A 11–14 évesek
korcsoportjában a legjobb Korpás Nándor lett, a 15 évnél idősebbek között a szivárvány
csoportban az első helyet Vass Lee, a napraforgó csoportban pedig Vásár Róbert.
A szervezők külön köszönetet
mondtak a Zabhegyezők Vigyori csoportjának, akik a verseny szünetében a
játékokat szervezték és a kézműveseknek, akik szintén foglalkoztak a
gyerekekkel. Nagy tapsot kapott a fellépők mellett a zsűri és a főszervező, Pál
Ágnes, valamint a támogatók is.
A műsor zárórészében a Megasztár
vetélkedősorozat három döntőse: Széles Izabella, Nguya Sonja, és Szecsődi
Károly szórakoztatták a gyerekeket.
2010. november 1., hétfő
Megtartották a Záporka találkozót
2010. október 30., szombat
2010. október 18., hétfő
A NŐK SZEREPE A VIDÉKFEJLESZTÉSBEN
A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola
Galériájában
2010. október 23-án és 24-én
Kézimunka-, kézműves valamint élelmiszertermékek
kiállítás
A kiállítás ünnepélyes megnyitója: október 23-án
(szombaton) 17 órai kezdettel
A kiállítás nyitvatartási ideje:
2010.október 23-án (szombaton) 9-18 óra
között
2010.október 24-én (vasárnap) 8-18
óra között2010. október 16., szombat
2010. október 11., hétfő
2010. október 9., szombat
2010. október 8., péntek
LEVÁLTOTTÁK A VEZETŐSÉGET
Lázas munkában az új iskolaigazgatók (Fotó: Lakatos János)
Igencsak meglepődhettek azok a kishegyesiek, akik tegnap betévedtek az iskolába, a helyi közösségbe, vagy a községházára. Az intézmények vezetői helyett kedves gyermekarcok mosolyogtak rájuk, ugyanis a Gyermekhét keretében sor került a hagyományos fordított napra. Az általános iskola nyolcadikos diákjai egy napra kipróbálhatták, hogy milyen a falut irányítani.
Az Ady Endre Iskola igazgatói székét Hegedűs Klaudia és Hajagos Tamás vették át, és amint elmondták, igen sok feladatot kellett igazgatóként elvégezniük, míg diákként csak tanulniuk kell. A rengeteg telefonhívás mellett még arra is időt kellett szakítaniuk, hogy egy csínytevésen ért diáktársukkal elbeszélgessenek. Kőműves Noémi egy napra a Petőfi Sándor M. E. elnökének bőrébe bújhatott, és egy őszi vigasság programját állította össze. A helyi közösségben Csőke Márk és Petrás Tibor látták el a titkári posztot. Az új titkárok meglátogatták a Welker-tavat, az iskolát, és találkoztak a gyerekpolgármesterekkel. Megtudtuk tőlük, hogy ha tovább lehetnének titkárok, akkor kitisztíttatnák a Krivajt és rendbe tetetnék a határutakat. A polgármester székébe Vajda Boglárka és Patyarek Réka ülhetett. A polgármester hölgyek megtekintették az utak aszfaltozását, megismerték a községháza különböző osztályait, és csokit osztogattak az óvodában. A lányok elárulták, ha ők lennének az igazi polgármesterek, a szegény sorsú emberekre fordítanának több figyelmet.
2010. október 7., csütörtök
SZERÉNYEN ÉS MÉLTÓSÁGTELJESEN
Kishegyesen szentmisével
kezdődött a vértanúkra való megemlékezés, ami meghitt hangulatú, fáklyás
kegyeletadással folytatódott a Nyugati temetőben, az 1848-as emlékműnél. A
Petőfi Sándor Művelődési Egyesület által szervezet megemlékezésen hazafias
szavalatok hangzottak el, és fellépett az Ady Endre Általános Iskola kórusa is.
A szabadságharc-emlékművet a VMSZ helyi szervezetének, az önkormányzatnak és a
helyi közösségnek a képviselői koszorúzták meg.
2010. október 6., szerda
KISHEGYESEN GYERMEKPARLAMENT ALAKULT
Kishegyesen hétfőn
gyermekparlament alakult. Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola felső
tagozatos diákjai foglalták el a tanácstermet és Magó Fabó Emese tanárnő
kíséretében kérdéseket tettek fel a polgármesternek. Mint kiderült, a gyereket
is érdeklik azok a problémák, melyekkel nap mint nap szembetalálják magukat az
utcákon, az egészségházban, utazások közben. Ezért érdeklődve hallgatták Csóré
Róbert polgármester válaszait, hogy hogyan küzd a község az egészségház
orvoshiányával, hogyan lehetne újra havi kirakodóvásárt rendezni Kishegyesen,
kihez tartozik a vasútállomás épülete és annak rendbetétele. A gyermekhét
alkalmából csütörtökön két tanuló fogja ellátni a polgármesteri teendőket,
7,30-tól a munkaidő végéig.
Romea és Julio - Szerelmi történet másképpen
Kishegyes Község Fejlesztési Társulása 2008-ban kezdte el fiataloknak szóló projektjét, a Művészeti Műhelyeket, amelynek keretében a képző-, a film-, a zene-, a szín- és táncművészet (mozgáskultúra) segítségével, eszközeivel dolgoztak fel egy-egy időszerű társadalmi témát (pl. függőségi betegségek, fajgyűlölet, agresszió stb.). A munkába szerb és magyar ajkú vajdasági fiatalok kapcsolódtak be. Tíz hétvégén (minden hónapban egyszer) találkoztak, s neves szakemberek társaságában próbáltak választ kapni a kérdésekre - és megpróbáltak változtatni világképükön, elgondolkodni és elgondolkodtatni, kitárulkozni, őszintén elbeszélgetni egymással, érzelmileg gazdagodni...
A program 2009-ben már regionális jelleget öltött, a 2010/2011-es projekt nemzetközi szintűre emelkedett, és Magyarország-Szerbia IPA határon átnyúló együttműködési programja keretében az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Partnerként a szentesi (magyarországi) Szivárvány Művészeti Alapfokú Iskoláért Alapítvány kapcsolódott be a munkába.
Az első foglalkozást szeptember 24-étől 26-áig tartották meg Kishegyesen, a Kátai-tanyán. A színművészeti műhely keretében a fajgyűlölet témakörét vetették fel a 13-18 éves szentesi, újvidéki, kishegyesi, topolyai fiatalok. Shakespeare Rómeó és Júlia című drámáját dolgozták fel szerepcserével. A roma származású Júlia így lett Romea, s a magyar fiú Julio. A napi foglalkozások Pavle Pekić belgrádi színész és Szebeni Zoltán, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium magyar- és drámatanára közreműködésével teltek.
- A szerelem/szeretet, illetve az ellenpólus: a gyűlölet az élet minden területén megnyilvánulhat. Ezért olyan helyzetgyakorlatokat tartottunk, amelyeket maguk is megéltek/megélhetnek a fiatalok. Egyik alkalommal pl. a hereföldön alakítottunk ki egy kört. A kör közepébe beállt valaki, s kívülről mindenki csúnya szavakkal illethette az egyedülállót, akinek némán, szemtől szembe nézve kellett eltűrnie a megalázó, becsmérlő szavakat. Miután mindenkire sor került, elmondhatták, hogy mit éltek át lelkileg. Megrázó energiahullámokról, feszültségekről esett szó. Azután ennek a fordítottját is eljátszottuk. Kizárólag csak szép, dicsérő szavakat mondtunk egymásnak, majd ismét értékeltük az élményeket... A fiatalok sokszor nincsenek is tudatában annak, milyen apró szikra váltja ki a másik emberből a (faj)gyűlöletet. Hang, szag, viselkedés, valamilyen tudatalatti, elnyomott érzelmi trauma, aminek talán nincs is semmi köze a gyűlölet tárgyához. Mindez megtörténhet bárhol, bármikor: utcán, strandon, diszkóban, vonatban, iskolában, otthon... Ezt próbáltuk tudatosítani a fiatalokban. Ha tudja, mi a gyűlölet, és azzal milyen fájdalom okozható, ha mindezt átélte, talán óvatosabban és felelősségteljesebben kezeli a jövőben saját fellángoló, negatív érzéseit. Talán... Mindenesetre ezt nem tanítják az iskolákban, viszont ki-ki a maga környezetében nap mint nap találkozik vagy szembesül vele - mondja Szebeni Zoltán.
- Érdekes dolgok kerültek felszínre e három nap alatt - folytatta a beszélgetést Kálmánné Szabó Erzsébet, a Szivárvány művészeti iskola igazgatónője, aki elkísérte első szerbiai útjukra a szentesi és környékbeli gyerekeket. - Tulajdonképpen a fiatalok mindenre nyitottak, arra is, hogy elmondják a véleményüket - ha hagyjuk beszélni őket, s ha látják, hogy van is, aki meghallgatja a gondolataikat. Amikor például megérkeztek a tanyára, meghökkentek, hogy a világ végére kerültek, s majd egy fa alatt kénytelenek lesátorozni. Hiába, a kényelem és a bezártság előítéleteket szül. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy a gyerekek minél többet utazzanak, táborozzanak, ismerkedjenek: tájakkal, kultúrákkal, hagyományokkal, kortársakkal. A nyelv - e hétvégén ez is kiderült - sohasem akadály a kommunikációban. A falakat, gátakat elménk és érzelmeink építik fel a külvilággal szemben.
Pavle Pekić, a belgrádi Drámai Színház színésze két éve rendszeresen foglalkozásokat tart a gyerekek számára a fővárosban létrehozott művészeti központban, amelyet a vračari tehetségápoló alapítvány finanszíroz. Itt a színházi drámapedagógia módszereivel mindennapjaink időszerű témáit dolgozzák fel. A gyerekek mindig aktívan közreműködnek a különféle személyiségfejlesztő, önépítő játékokban.
- A drámapedagógia a Nyugaton már beépült az iskolai tanórákba. Nálunk még felfedező útját járja. Pedig ez a legjobb módszer arra, hogy a számítógép mellett felnövő, zárkózott fiataljainkban felébresszük a kreativitást, a fantáziát, a játékosságot, a másság iránti érdeklődést, az együttérzést, az önbizalmat... A színházi drámapedagógia ezt még csak erősíti, mert a nyilvános ,,megmérettetés” ún. önszabályozó folyamata magabiztossá, nyitottá teszi a gyerekeket mozgásban, kommunikációban és kapcsolatteremtésben egyaránt - hangsúlyozta a művész.
Zoran Tairović belgrádi filmrendezőtől és operatőrtől, az Interkulturális Színház tagjától megtudtuk azt is, hogy a háromnapos műhelymunkát rögzítették, az anyagból oktatófilmet készítenek, a projekt befejezésekor (kb. 2012 februárjában) mutatják majd be. A filmkészítésben közreműködött: Jovan Kiš és Dragan Jablanov újvidéki, valamint Dragiša Marinković trsteniki amatőr színészek.
A következő műhelyfoglalkozás októberben és novemberben lesz, majd a téli vakáció és ünnepek után tovább folytatódik a munka Szentesen. A tizedik ,,kör'' után gálaműsort rendeznek kiállítással egybekötve.
A Művészeti Műhelymunkák kishegyesi szervezői: Gordana Radulović és Csernik Teréz.

2010. október 5., kedd
TÚRA UTÁN
Véget ért a hegyesiek háromnapos, irodalmi kalandja
A Petőfi Sándor M. E.
záróműsora (Fotó: Lakatos János)
Szombaton a helyi Petőfi Sándor
Művelődési Egyesület műsorával zárult a HEGYESI literaTÚRA elnevezésű
háromnapos rendezvénysorozat. A záróműsor táncos vidámsága picit ellensúlyozta
az előző három nap komoly, irodalmi élményeit.
A művelődési egyesület fiatal
táncosai és a Szlovéniából érkezett, veterán tánccsoport egyaránt színvonalas
fellépéssel biztosították ezt. A rendezvénysorozat után az egyik főszervezőt,Linka
Gabriellát arról kérdeztük, hogy honnan a Csépe-emléknap kibővítésének ötlete.
– Kishegyesen annyi író,
költő, publicista és tollforgató ember él, hogy irodalmi szempontból kevésnek
bizonyult a Csépe-nap, többre volt szükség. A hagyományos Csépe-napokat így egy
háromnapos irodalmi rendezvénysorozattá bővítettük ki, és a HEGYESI literaTÚRA
nevet kapta. A jövőben ebben a formában fogjuk tovább vinni. Célunk a mai
magyar és vajdasági magyar íróink bemutatása, és ehhez a hagyományos felolvasás
mellett játékosabb formákat is felhasználtunk. Pl. az irodalmi kaszinót és az
irodalmi randevút. Természetesen nem akartuk lerombolni a Csépe-napok
tekintélyes tradícióját, de a mai olvasóközönségnek már mások az igényei, épp
ezért túlhaladottnak tűnt.
* Jövőre ismét lesz literaTÚRA.
Marad az idei forma, vagy változtatnak valamin?
– Ez nem a végeleges
formája, folyamatosan újítani fogjuk. Biztos vagyok benne, hogy jövőre lesznek
olyan irodalmi felüdülést okozó események, amik ide fogják vonzani a
közönséget. Emellett megpróbáljuk a kortárs magyar és vajdasági magyar
irodalmat idehozni Kishegyesre. Egykor a Csépe-napnak is ez volt a célja.
* Több szervezője volt eseménynek.
Ki mindenki vett részt benne?
– Az idén nem egy szervezet
vállalta magára a szervezést, hanem többen is együtt dolgoztak rajta. A
könyvtár, az iskola, a helyi közösség, a művelődési egyesület, a Szó-Beszéd és
a Dombos P.E. csapata dolgozott a rendezvénysorozaton. Emellett Vigh Rudolf is
részt vett a szervezésben, és ötleteivel sokat segített. Mellette a régi
Csépe-emlékbizottságból jelen volt még id.Virág Gábor és Radmila
Marković is. Itt azt is megemlíteném, hogy a rendezvényt anyagilag a
Small Steps, a Szekeres Alapítvány és leginkább a kishegyesi Helyi Közösség
támogatták.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)