December 6-án Mikulás látogatott
iskolánkba. Az alsósoknak személyesen adta át a kis csokikat. A diákok
énekeltek, szavaltak a kedves ajándékhozónak. A Mikulás-nap megünneplése a
felsősöknek nem múlhatott el disco nélkül. Az Ifiotthonban figyelő tanárok
szeme előtt zajlott a buli 17-20 óráig.
A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola diákjainak, tanárainak mindennapjai...
"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)
2011. december 6., kedd
2011. december 2., péntek
A LEGFONTOSABB A VÉDEKEZÉS
Az űrlapok kitöltése
a kishegyesi iskolában (fotó: Papp Imre)
Az AIDS elleni harc világnapja
alkalmából Sinkovits Erzsébet csapatával ismeretterjesztő előadásokat
szervezett tegnap a község mindhárom iskolájában. A betegségről Fajferity
Denisz tartott előadást dr. Nyírádi Miklós és Csabai Csaba pedig egy kérdőívet
osztottak szét a gyerekek között, amelynek alapján a további aktivitás irányát
is meg lehet majd határozni. Általános megítélés szerint a fiatalok nagyon
keveset tudnak a fertőző nemi betegségekről és megelőzésük módjáról. A fiatalok
az előadást követően óvszert kaptak ajándékba.
2011. december 1., csütörtök
AIDS VILÁGNAPJA
December elseje, az AIDS világnapja
alkalmából, mi is felhívtuk a figyelmet erre a veszélyes betegségre. Sinkovics
Erzsébet tartományi segédtitkár üdvözölte a tanulókat és az előadókat,
segítőket. Egy Power Point prezentációt láthattunk az AIDS terjedéséről, a betegség
tüneteiről, lefolyásáról. Dr. Nyírádi Miklós érdekes előadását is meghallgatták
a hetedikesek és a nyolcadikosok. Legvégül a tanulók szabadon kérdezhettek.
2011. november 30., szerda
A VERS KARÁCSONYA
| A verseny díjazottai - Fényképezte: Szabó Attila |
Megtartották a 15. Dudás Kálmán nemzeti vers- és prózamondó vetélkedőt Bácsfeketehegyen
Szombat reggel van. Korán csörög az ébresztő, de így is késésben vagyok. Idenyúlok, odakapok: ''...Ez is kelleni fog meg az is...” Fél óra múlva már zárom is magam mögött a kaput. Furcsa érzés fog el, nem lámpaláz, de valamilyen izgalom vagy inkább izgatottság...
Végre belépek a bácsfeketehegyi Kultúrotthon ajtaján. Benn kellemes meleg vár, és ez a melegség nemcsak a fűtőtestekből árad, hanem a rám mosolygó ismerős arcokból is. ''Melyik verset mondod ma?” - kérdezik tőlem milliószor. ''Én nem verselek. Szervező vagyok, és műsort vezetek.” A meglepődött tekintetek kis lelkiismeret-furdalást keltenek bennem, de hát ez most így alakult. Elvégre még egyszer sem voltam jelen a Dudás Kálmán-találkozón úgy, hogy ne versenyeztem volna. Van erre egy nagyon szép közhely: egyszer mindent el kell kezdeni.
A versenyre 52-en jelentkeztek (37 gyermek, 12 ifjúsági és 3 felnőttkategóriás versenyző). Ebből kifolyólag két helyszínen zajlik a megméretés. A megnyitón Csőke Noémi zongorázik és Szatmári Melitta (a VMVE alelnöke) szól néhány biztató szót a versenyzőkhöz. Majd rövid tájékoztató hangzik el a vetélkedő menetéről és a műszaki dolgokról, hogy minden olajozottan menjen. A gyermekek teljesítményét Ágoston Pribilla Valéria (a Szabadkai Városi Könyvtár igazgatóhelyettese), Barta Júlia (Életfa Díj-as nyugalmazott óvónő) és Krizsán Szilvia (újvidéki színművésznő) értékeli, a középiskolásokét és a felnőttekét pedig Kiss László (a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, HU), Kovács Frigyes (szabadkai, kétszeres Pataki-gyűrű és Jászai-díjas színművész) és Pataki András (színházi rendező, HU).
A döntőbe való bejutásról szóló eredményhirdetés után kerekasztal-beszélgetést tartunk, mely során nagyon érdekes és izgalmas eszmecsere zajlik a rendezvények szervezéséről és természetesen a versmondásról meg annak fontosságáról. Este Szerbhorváth György De kiviszi haza a biciklit? című monodrámáját tekintjük meg Krizsán Szilvia előadásában, mely során majd megszakadunk a nevetéstől, közben pedig mindenki attól retteg, hogy rögtön elerednek a könnyei.
Másnap, a gálán Hajvert Ákos, a VMVE elnöke kifejezi afelett érzett örömét, hogy milyen sokan eljöttek megünnepelni a Vers karácsonyát. Kiss László legkedvesebb szavai pedig a következők: ''Ez egy megszentelt hely, ahol a vers, a versmondás, a költészet szentség. Bátran merem állítani, hogy a Kárpát-medencében a vajdasági magyar versmondás a legerősebb.” A lelkesítő szavak után Hajvert Ákos kihirdeti, hogy a Dudás Kálmán-vetélkedő 15. évfordulóján kinek jár az idén (először) a Vajdasági Magyar Versmondásért oklevél. Ők pedig a következők: Barta Júlia (Bácsfeketehegy), Horváth Emma (Szabadka), Molnár Krekity Olga (Szabadka--Kishegyes), dr. Szőke Anna (Kishegyes), Vass Borsodi Borbála (Topolya) és Pataki András (Budapest).
Végül, mire az izgalom már a tetőfokára hág, kihirdetik a verseny eredményeit is: gyermekkategóriában különdíjas: Török Gabriella (Bácsfeketehegy) és Kovács Balázs (Kunszentmiklós), 3. helyezett Molnár B. Bernadett és Molnár Anna (Bácsfeketehegy), 2. helyezett Baj Bianka (Nagykanizsa, HU), 1. helyezett Kovács Dorina (Törökkanizsa). Ifjúsági kategóriában különdíjas: Ficze Árpád (Bácsfeketehegy), 3. Farkas Beatrix (Bácsfeketehegy), 2. Kőműves Noémi (Kishegyes) és Rókus Zoltán (Óbecse). Felnőttkategóriában pedig Molnár G. Ildikó (Szeged--Topolya) érdemel különdíjat. A vetélkedő nagydíját, a Dudás Kálmán Díjat pedig Tóth Péter (Kunszentmiklós, HU) kapja.
A VERS karácsonyát a kishegyesi Ady Endre Általános Iskola énekkara zárja A zene, az kell című musical-betétdallal. Igen, kell. De nekünk a vers is kell. Tehát nincs mitől félni, a vajdasági magyar versmondók szívében továbbra is fénylik a vers szeretetének gyertyácskája, éspedig olyan lánggal, amely sohasem fog kialudni.
SZARKA ÁKOS
http://www.hetnap.rs/uj/index.php?zg=6015&no=377
2011. november 29., kedd
Karácsonyfadíszek, emléktárgyak - András-napi cserkésztalálkozó Kishegyesen
Mintegy száz gyerek és kísérő vett részt szombaton az András-napi alkotóház címmel megszervezett rendezvényen, amelyet a kishegyesi Szent András Cserkészcsapat névadójának napja alkalmából szervezett a tűzoltó otthonban. A találkozón a kishegyesi gyerekeken kívül jelen voltak a topolyai, szabadkai, bácskossuthfalvi, bácsfeketehegyi, zentai és temerini cserkészek képviselői is.
A fiatalok délelőtt kerámiatárgyakat készítettek. A társszervező Dévics Imre Alkotóműhely vezetője, Szalma István elmondta, hogy elsősorban karácsonyi jellegű tárgyakat készítettek, például szenteltvíztartókat, karácsonyfadíszeket, de készültek olyan kis dobozok is, amelyekbe azután majd a karácsonyi ajándék kerül. Délután csuhéból és más természetes anyagokból készítettek dísztárgyakat, díszeket, dekorációt.
Délben a résztvevők hálaadó szentmisén vettek részt. A mise kezdetén Kecskés Endre, a kishegyesi cserkészcsapat vezetője üdvözölte a helybelieket és a vendégeket.
– A találkozót három civil szervezettel közösen szerveztük meg, a nagycsaládosok egyesülete mindenekelőtt az étel elkészítését vállalta, a Dévics Imre Alkotóműhely az agyag beszerzését intézte, és a vezetőség tagjai is segítettek a fiataloknak a tárgyak elkészítésében. És természetesen köszönettel tartozunk az Önkéntes Tűzoltó Testületnek is a terem használatáért – mondta Kecskés Endre, köszönetet mondva Brasnyó Ferenc plébánosnak is a támogatásért, valamint az önkormányzatnak és a kishegyesi helyi közösségnek az anyagiak előteremtéséért.
A találkozó estje úgynevezett „benti tábortűzzel” ért véget, amelyet ezúttal fáklyákból raktak, de a fiatalok e mellett is éppen olyan jól érezték magukat, mint az „igazi” mellett.
http://www.magyarszo.com/fex.page:2011-11-29_Karacsonyfadiszek_emlektargyak.settoxhtml
"AZ ELSŐ FÜVES CIGARETTÁVAL KEZDŐDIK"
A veresegyházi Gáspár
Károly dokumentumfilmje és előadása Kishegyesen és Bácsfeketehegyen a
narkomániáról
Sípos Etelka a
Vöröskereszt titkára és Gáspár Károly a kishegyesi diákokkal (fotó: Papp Imre)
Gáspár Károly személyes
indíttatásból vágott bele a kábítószer elleni harcba néhány évvel ezelőtt
ugyanis kábítószer-túladagolás következtében elveszítette akkor 21 éves fiát. A
fiatalember teljes leépüléséről és borzalmas haláláról szóló dokumentumfilmet eddig
10 vajdasági , mintegy 170 felvidéki és 500–600 magyarországi rendezvényen
mutatta be, a hétvégén Kishegyesen és Bácsfeketehegyen is, a Vöröskereszt
községi szervezetének szervezésében.
– A fiatalok általában nemigen
kedvelik a dokumentumfilmeket, mert azt hiszik, hogy osztják nekik az észt, és
éppen ezért örülök, hogy itt most ennyien jelen vagytok, mert ez a közösség jó
szervezettségét is mutatja. Ez a film egy kicsit más, a 21 évesen
túladagolásban meghalt Karesz fiam életéről szól, arról, hogy hogyan hozta el
számára a halált mindössze másfél év alatt a kábítószer. A film kétségtelenül
radikális és nehéz, jómagam nem is nézem meg újra, mert utána nem tudnék
beszélgetni a hallgatósággal. Szeretném, ha maguk is megjegyeznék, nincsenek
lágy és kemény drogok, ahogyan ez sokszor elhangzik, a kábítószer-fogyasztás az
első füves cigarettával kezdődik, és a heroinos úgynevezett „aranylövéssel” ér
véget. Nagyon kevesek vannak, azok, akik meg tudnak állni a lejtőn. Azt is meg
kellene jegyezni, hogy mindig az életé az elsőbbség minden körülmény között. Én
a fiamat már elveszítettem, és csak Önök miatt vagyok itt, mert felelősséget
érzek mindenkiért, főleg a fiatalokért. A filmet azért készítettem, hogy talán
nem lesz hiábavaló a fiam halála, ha bárkit is eltántorít a kábítószer
kipróbálásától, ha látja, hogyan válik egy életerős, életet kedvelő fiatalember
élő ronccsá, és milyen borzalmas a halála – mondta többi között a kishegyesi
felső tagozatos diákoknak tartott előadásán Gáspár Károly.
CSŐKE ANDREA KONCERTJE
A hétvégén Csőke Andrea, a
szabadkai Zeneiskola negyedéves diákja, aki nemrégiben Bécsben részt vett egy
nemzetközi zongoraversenyen, a hazai közönségnek is bemutatta a versenyre
készített műveket. A bécsi Magyar Intézet szervezte versenyen mintegy nyolcvanan
vettek részt a világ minden tájáról, s bár a pontos helyezést még nem hozták
nyilvánosságra, Andrea megállta helyét ebben a mezőnyben is. Mint az előadás
előtt is elhangzott jó, ha mind szélesebb körben látják és tapasztalják az
emberek, hogy milyen játékra van szükség ahhoz, hogy valaki a nemzetközi
porondon is helytálljon. A versenyre Bartók három csíki népdalfeldolgozását,
Mozart A-dúr szonátáját és Liszt Petrarca szonettjére írt A-dúr zeneművét
készítette. A művekhez zenetörténeti magyarázatot Bulatović Gabriella
zenepedagógus adott.
KARESZ VÉGAKARATA
Gáspár Károly Kishegyesre látogatott, ahol a diákoknak levetítette a következő filmet:
2011. november 26., szombat
KARESZ VÉGAKARATA
Vajdaságban
eddig 10, a Felvidéken mintegy 170, Magyarországon pedig 5-600 előadást tartott
idősebb Gáspár Károly. Fia, Karesz 21 éves korában halt meg
heroin-túladagolás következtében. A magyarországi apuka filmet készített 13
évvel ezelőtt elhunyt fia életéről. Ezzel kampányol a drogfogyasztás ellen.
Csütörtökön Kishegyesre, tegnap pedig Bácsfeketehegyre látogatott.
2011. november 24., csütörtök
ISKOLANAP
A diákok és a tanárok ünnepe
Részlet az ünnepi műsorból
Nevelni csak példamutatással lehet, és ehhez nem elegendőek a tanárok – A gyermekekhez való viszonyulás meghatározza jövőnket – Iskolanapot tartottak a kishegyesi általános iskolában
A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola hagyományosan minden évben névadójának születésnapján tartja az iskolanapot, amelyen a gyerekek ünnepi műsorral kedveskednek tanáraiknak és szüleiknek.
Az idei, kedd esti ünnepség kezdetén a zsúfolásig megtelt színházteremben Molnár Márta igazgatónő üdvözölte a tanárokat, szülőket és vendégeket, többek között Csikós János tartományi ifjúsági és sporttitkár helyettest, Sinka Imrét, Békésszentandrás polgármesterét, a békésszentandrási és a kelebiai iskolák küldöttségeit, az önkormányzat, az egyházak képviselőit, valamint a nyugdíjas pedagógusokat. Ez a nap, mint mondta, a diákok és a tanárok ünnepe egyaránt. Az iskola természetesen büszke az eredményekre, sokkal kevésbé a rongálásokra, a firkálásokra, az ablaktörésekre. Oktatni nem túl nehéz, nevelni már sokkal nehezebb, mert nevelni csak példamutatással lehet, és ehhez nem elegendőek kizárólag a tanárok, a szülők és az egész közösség kell hozzá. Ez azért fontos, mert a gyerekekhez való viszonyulásunk a jövőnket határozza meg – hangsúlyozta beszédében az igazgatónő. Az elismerésben részesített pedagógusok (fotó: Papp Imre) Az ünnepi műsor központi témája, amelyben a diákok minden korosztálya részt vett, a toleranciáról és egymás elfogadásáról szólt. Ennek keretében a diákok Európa minden nyelvén elmondták a gyerekek alapvető jogait. A műsort követő fogadás keretében a pedagógusok szakszervezete elismerő oklevelet osztott ki azoknak a tanároknak, akik tíz, húsz, vagy harminc éve tanítanak az iskolában. Tízéves munkájáért elismerésben részesült Aleksandra Vučinić és Dudás Izabella, húszéves munkásságáért Moszni Edit, Magó Fabó Emese és Magyar Tibor, harmincéves munkásságáért pedig Horváth Katalin és Brasnyó Gyöngyi kaptak elismerést.
2011. november 23., szerda
ZONGORAMUZSIKA
ZENÉS MŰSOR A GALÉRIÁBAN
2011. november 26-án
16 órakor
Közreműködik:
Csőke Andrea
és
Bulatović Gabriella
Műsoron :
Bartók Béla : Három Csíkmegyei népdal
W.A.Mozart : a – moll szonáta 1. tétel
Liszt Ferenc : Petrarca-szonett no.123
TÉLKÖSZÖNTŐ GYERTYALÁMPÁK
Ismerkedés az üvegfestés
fortélyaival (fotó: Papp Imre)
A kishegyesi könyvtár és a
helybeli művelődési egyesület szervezésében kézműves foglalkozást tartottak az
érdeklődő gyerekek és fiatalok számára. A foglalkozást Télköszöntő
gyertyalámpák címmel hirdették meg, a résztvevők pedig üvegfestést tanultak.
Olyan kisebb befőttes üvegeket festettek, amelyekbe beleférnek a teagyertyák,
és gyönyörű színben pompázhatnak a szürke téli estéken. A foglalkozást most is
Szöllősi Boglárka textilipari tervezőmérnök vezette, akárcsak az október végi
gyöngysorok és gyöngyvirágok készítését. A Bethlen Gábor Alapítvány
támogatásával a két intézmény december 3-án még egy kézműves foglalkozást
tervez Ádventi előkészületek címmel. Az érdeklődők karácsonyfa díszeket
készítenek természetes anyagokból, dióból, fenyőtobozból, csuhéból. A
foglalkozást Kollár Ilona népművész vezeti majd.
2011. november 22., kedd
ISKOLANAPUNKRÓL
- A kelebiai Farkas László Általános Iskolahonlapján olvashatjuk:
- Iskolánk meghívást kapott Kishegyesről az Ady Endre Kísérleti Általános Iskolából a november 22-én rendezett Iskolanapjukra. Igen színvonalas kulturális gyermekműsorban gyönyörködhettünk a helyi színházban. Az iskolában kötetlen beszélgetést folytattunk a tantestület tagjaival. Bemutatták intézményüket, az ott folyó munka szépségeit és nehézségeiket. Nagyon gyorsan megtaláltuk a közös témákat. Ezt a kapcsolatot tovább kívánjuk építeni, bővíteni közös programok által.
Szádeczki Dezsőné igazgató
2011. november 21., hétfő
A VERSMONDÁS KARÁCSONYA
A Dudás Kálmán Díjat Tóth Péter
kunszentmiklósi versmondó kapta – Bácsfeketehegyen befejeződött a XV. Dudás
Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozó
Szombaton kezdődött és tegnap
délelőtt gálaműsorral zárult Bácsfeketehegyen a XV. Dudás Kálmán Nemzeti Vers-
és Prózamondó Találkozó. A versenyen ezúttal kettő híján ötven versenyző lépett
fel, gyermek, ifjúsági és felnőtt kategóriában. A Dudás Kálmán Díjat a zsűri
döntése alapján Tóth Péter kunszentmiklósi versmondó kapta.
A találkozót szombaton délelőtt
Szatmári Melitta szervező, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének alelnöke
nyitotta meg, kiemelvén, hogy a tizenöt évvel ezelőtt megálmodott rendezvény
akkor indult el, amikor a magyar versmondás eltűnni látszott, és mára a
találkozó már nemzeti jelleget is öltött.
Az elődöntő szombaton zajlott,
tegnap délelőtt pedig a döntőt bonyolították le, majd az utána megrendezett
gálaműsorban ismertették az idei verseny győzteseit. A Krizsán Szilvia, Ágoston
Pribilla Valéria, Barta Júlia, Pataki András, Kiss László és Kovács Frigyes
összetételű zsűri döntése alapján a gyermek kategóriában különdíjat kapott
Török Gabriella és Kovács Balázs. Harmadik díjat kaptak Molnár Gy. Bernadett és
Molnár Anna, második lett Baj Bianka, első pedig Kovács Dorina. Az ifjúsági
kategóriában különdíjas lett Ficze Árpád, harmadik díjat kapott Farkas Beatrix,
a két második díjat pedig Kőműves Noémi és Rókus Zoltán kapták. A felnőtt
korosztályban csak egy különdíjat osztottak és ezt Molnár Gábor Ildikó kapta. A
verseny fődíját a Dudás Kálmán Díjat Tóth Péter kunszentmiklósi versmondó
kapta. Az ünnepség keretében az egyesület elismerő oklevélben részesítette
azokat az egyéneket, akik az elmúlt tizenöt évben sokat tettek a találkozók
sikeréért. Az elismerést Hajvert Ákos elnök Molnár Krekity Olgának, Horváth
Emmának, dr. Szőke Annának, Vass Borsodi Borbálának és Pataki Andrásnak adta
át.
Az ünnepséget zárva Hajvert Ákos
elmondta, hogy egész idő alatt egyfajta karácsonyi hangulat vett erőt rajta a
találkozó idején, amelyben a versenyzők a közös karácsonyfa alatt meggyújtották
gyertyáikat és kibontották ajándékaikat. Köszönetet mondott a támogatóknak: a
helybeli művelődési egyesületnek, a Bethlen Alapnak, a Tartományi Oktatási
Közigazgatási és Kisebbségügyi Titkárságnak, a Zala Megyei Közművelődési
Intézetnek, a nagykanizsai Közművelődési Intézetnek valamint Farkas
Hajnalkának, Szarka Ákosnak, Simonyi Lilinek és Csanak Andreának, akik a
szervezésben segédkeztek.
A versenyt értékelve Kiss László,
a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke elmondta, hogy kezdettől fogva jelen
volt a vajdasági találkozókon, és megállapította, hogy az egész
Kárpát-medencében a Vajdaságban működik a legjobb műhely és nem csoda, hogy
eddig hat vajdasági versmondó nyerte el a Radnóti Díjat, a magyar versmondás
legrangosabb elismerését.
A műsort a kishegyesi általános
iskola kórusának száma zárta.
2011. november 20., vasárnap
"ISKOLANÉZŐBEN" A KELEBIAIAK
Iskolanapunkon vendégeink voltak Kelebiáról is, a Farkas László Általános Iskolából.

2011. november 17., csütörtök
ÚJ FEHÉR TÁBLÁK
Iskolánk régi, zöld táblái már
nagyon elavultak, rossz állapotban vannak. Próbáltuk felújítani őket, de a
festék lepereg róluk, a fény törik rajta, olvashatatlan az írás. Továbbá a
krétapor is allergiás reakciót vált ki néhány diákunknál, és nem utolsó sorban
a tantermek tisztasága is nehezebben tartható fenn a kréta használatakor. Volt
már pozitív tapasztalatunk a fehér táblák használatában. A tanárok is és a
diákok is a fehér táblát kedvelik jobban. A korszerű tanításhoz szükségünk van
ezekre, emiatt is pályáztunk a Magyar Nemzeti Tanácsnál. Sikeresen. Két fehér
táblát és két FLIPCHART táblát vásároltunk a pályázati pénzből. A flipchart
táblákat műhelymunkákhoz, csoportmunkákhoz használjuk majd.
2011. november 16., szerda
BARÁTKOZÁS ÉS RÖPLABDA
Izgalmas pillanatok játék közben
Vasárnap délután vidám társaság
gyűlt össze a kishegyesi Ady Endre Általános Iskola tornatermében.
Röplabdatorna zajlott amatőr, vegyes csapatokkal, a VMSZ helyi ifjúsági
szervezetének szervezésében. A röplabda mellett természetesen a barátkozáson
volt a hangsúly – tudtuk meg Kovács Károlytól, az ifi szervezet elnökétől.
– A tornára összesen 10 csapat
nevezett be, 7 felnőtt és 3 általános iskolás. A hazai csapatok mellett
érkeztek résztvevők Óbecséről, Topolyáról, Hajdújárásról, illetve
Királyhalmáról. Az általános iskolásnál Kishegyes lett az első, a felnőtteknél
pedig Topolya – tudtuk meg Kovácstól. A tornára idén került második alkalommal
sor, de változás történt az első alkalomhoz képest, ugyanis tavaly még az Eco
Enjoy ifjúsági szervezet szervezte. Az ifi-elnök elmondása szerint jövőre is
folytatni szeretnék a hagyományt és meg szeretnék szervezni a tornát.
2011. november 8., kedd
ITT MINDENKI GYŐZTES!
Bácsfeketehegyen megtartották a fogyatékkal élő gyerekek és fiatalok vers- és prózamondó versenyét
Az idén hatvanöt gyermek és
fiatal vett részt a VI. Záporka Vers- és Prózamondó Találkozón, amelyen a
résztvevők a magyar irodalomból vagy a magyar népköltészetből választhattak
maguknak műveket.
A megnyitó a Mácsai Mónika
vezette magyarkanizsai csoport játékával kezdődött, amelyben a fiatalok
egyetlen labda segítségével mesélték el, mi minden történt egy év alatt, vagyis
a két Záporka-verseny között. A gyerekeket és a pedagógusokat üdvözölve Hajvert
Ákos, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, a rendezvény egyik
szervezője kiemelte, hogy hat éve minden évben végighallgatta a szavalatokat és
ez alkalommal is kíváncsi arra, hogy tavaly óta mit tanultak. Mint mondta, itt
valóban nincsenek jók és rosszak, itt csak győztesek vannak, mert aki nem kis
erőfeszítéssel megtanult egy verset és itt el is mondja, akkor az már
győztesnek számít. A társszervező, az Izida Anya- és Gyermekvédelmi Társulás
nevében a szervezet elnöke, Papp Júlia üdvözölte a résztvevőket és köszönetet
mondott Barta Júliának és Pál Ágnesnek, akik a szervezés oroszlánrészét magukra
vállalták. A versenyzők két csoportban (Napraforgó: értelmileg akadályozott, és
Szivárvány: tanulásban akadályozott), és három korcsoportban versenyeztek. A
verseny végén minden résztvevő elismerő oklevelet kapott, a legjobbak pedig
Jelacsik Sutus Ágotától, a szakmai zsűri elnökétől átvehették a nekik járó
oklevelet és ajándékot. A legfiatalabbak versenyében a Szivárvány csoportban az
első Lengyel Klaudia, a 2. Goda Krisztián, a 3. Boros József. A Napraforgó
csoportban az első Gergely Árpád, a második Csernyák Szabolcs, a harmadik
Birgés Klaudia. A középső korcsoportban a Szivárvány csoportban az első Lebović
Dragan, a második Krémer János, a harmadik Sípos Karolina és Bite Esztike. A
Napraforgó csoportban Prodanov Krisztián kapta az első díjat. A fiatalok
kategóriájában a Szivárvány csoportban az első Rostás Tamás és Gyatkó Árpád, a
második Csupor Tamás és Gyatkó Henrietta, a harmadik Engi Lívia és Rostás
Zoltán. A napraforgó csoportban az első Boros Zsuzsanna, a második Ágoston
Ferenc, a harmadik Berta Levente.
A rendezvény díjkiosztójának
meglepetésvendégei a topolyai Tangó Táncklub tagjai voltak, akik latin-amerikai
táncokat adtak elő és többször is vastapsot kaptak a lelkes közönségtől.
2011. november 5., szombat
2011. október 26., szerda
VIRÁGOK ÜVEGGYÖNGYBŐL
Készülnek a gyöngyvirágok
A hétvégén folytatódott a
kishegyesi Petőfi Művelődési Egyesület és a könyvtár közös akciója, amelynek
során kézműves foglalkozásokat szerveznek a gyerekek számára. Linka B.
Gabriellától, a művelődési egyesület elnökétől és Sz. Vörös Júliától, a
könyvtár igazgatójától megtudtuk, hogy a rendezvénysorozatot ezután is folytatják,
havonta egy ilyet terveznek, de a következő hónapban vagy decemberben két
foglalkozást is tartanak. A szombati foglalkozáson a gyerekek Szöllősi Boglárka
textilipari tervezőmérnök vezetésével gyöngyvirágokat készítettek. A
rendezvénysorozatot a Bethlen Gábor Alap támogatja.
2011. október 24., hétfő
"ANYÁM BALLADÁT TÁNCOL..."
2011. október 28. (péntek) 20 óra
Helyszín: színházterem
A műsor a kárpát-medencei magyarság táncanyagába ad betekintést.
Fellépnek: Szalakóta táncegyüttes
Garagulya táncegyüttes
Rizgetős táncegyüttes
Szajkó énekcsoport
Kótyonfitty énekcsoport
Vendég a budapesti Bem táncegyüttes.
Támogatók: a Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság
2011. október 19., szerda
ARANYESŐ
Az Aranyeső vers- és prózamondó versenyt 1974 óta tartják meg évről évre azzal a céllal, hogy a vajdasági magyar irodalmat népszerűsítse.
Az idén irodalmunk két jeles képviselőjére, Majtényi Mihályra és Gion Nándorra esett a szervezők választása. Majtényi Mihály 110 éve született, Gion Nándor pedig az idén lenne 70 éves. A vetélkedőn a bácsfeketehegyi és a kishegyesi általános iskola tanulói vettek részt. A döntőbe tizenkilenc tanuló jutott be. A bírálóbizottság elnöke Náray Éva, a topolyai könyvtár igazgatónője volt. Munkájában Krizsán Szilvia újvidéki és Ralbovszki Csaba szabadkai színművész segített. Döntésük értelmében a következő eredmény született: I. csoport (3. és 4. osztályosok) 1. Molnár Anna 2. Bede Anett 3. Povázsánszki Róbert II. csoport (5. és 6. osztályosok) 1. Lábadi Marietta 2. Tóth Zalán 3. Lengyel Ágnes III. csoport (7. és 8. osztályosok) 1. Paróczi Elvira 2. Papp Ágnes 3. Nyírádi Léna |
2011. október 18., kedd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)