"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2012. október 21., vasárnap

A ZÁPORKÁN JÁRTUNK


A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete, az IZIDA Anya- és Gyermekvédelmi Társulat és a bácsfeketehegyi Feketics Művelődési Egyesület meghirdette a VII. ZÁPORKA Vers- és Prózamondó Találkozót. A bácsfeketehegyiek a találkozóra szeretettel vártak minden 6. életévét betöltő, speciális tagozatra járó, értelmileg és tanulásban akadályozott gyermeket és fiatalt, aki egy verssel, mesével részt szeretne venni rendezvényükön.
Iskolánk diákjai minden évben eljutnak a szemlére. Az idén Lakatos Katica, Puhalák Piroska, Húber Krisztofer, Jovanović Izabella, Lakatos Sándor, Jovanović Andrija, Goda Krisztián, Lakatos István, Szakács Dóra, Gubena Angéla és Sípos Karolina mutatkozott be. A gyerekek jól érezték magukat, ismerkedtek, barátkoztak. felkészítő tanáraik: Fülöp Valentin, Cékus Attila, Kovács Hanna, Hajvert Ákos és Moszni Edit.
photo by Fülöp Valentin

ISMÉT TAROLTAK ISKOLÁNK DIÁKJAI!


A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ szervezésében 2012. október 20-án rendezték meg az első Tóth Ferenc Vers- és Prózamondó Szemlét.
A zsűri tagjai: Vass Borsodi Borbála, Kalmár Lenke és Verbászi Beáta voltak. Iskolánkból kilencen vettek részt a megmérettetésen: Paulyuk Jennifer (5. osztály), Lábadi Marietta (6. osztály), Lengyel Ágnes, Dudás Nikolett, Bojko Andrej, Tóth Zalán, Papp Viktor (7. osztály), Paróczi Elvira, Papp Ágnes (8. osztály)
Az első fordulóból a hegyesiek közül hatan jutottak tovább, közülük öten értek el helyezést: Lábadi Marietta első helyezett lett az 5-6. osztályosok között. Lengyel Ágnes és Bojko Andrej harmadik, Paróczi Elvira és Papp Ágnes pedig az első helyen osztozott a 7-8. osztályos kategóriában. Mindannyiukat Hajvert Ákos készítette fel. Ügyesek voltatok nagyon! A diákokat Lestár Anikó és Gombár Judit magyartanárnők bátorították.
 Jennifer
 Marietta
 Nikolett
 Lengyel Ágnes
 Andrej
 Zalán
 Viktor
 Papp Ágnes
 Paróczi Elvira
Büszkeségeink!
photo by Gombár Judit

2012. október 19., péntek

VILÁGVERSENYEN!

Grazban (Ausztriában) tartották meg a II. Takács Jenő nemzetközi zongoraversenyt. A Grazi Zeneművészeti Egyetem Oberschützeni intézete szervezésében több kategóriában indultak a kis tehetségek. Világhírű versenyről van szó, hiszen képviseltette magát Korea, Japán, Olaszország, Oroszország, Németország, Csehország, Szerbia, Magyarország, Ausztria és Szerbiából a mi diákunk, zongoristánk Csőke Noémi! Az első kategóriában helyezést ugyan nem ért el, de a pontszám alapján a díjazottak után következik, vagyis az előkelő negyedik helyezett lett!!! Gratulálunk!
Noémi tanárnőjével
photo by Csőke Csilla

2012. október 17., szerda

NARANCSSÁRGA MÉLABÚVAL BELEPETT TÁJAK


A magyar festészet napja alkalmából beszélgettünk el Mohácsi Zoltán kishegyesi grafikussal, festőművésszel

Ha ünnepelne, az idén jegyezné munkássága 30. évfordulóját, de nem az a típus, akit bármi ilyen jellegű hiúsági kérdés aggasztana: rajzol, alkot a maga kedvéért, s a maga idejében — periodikusan, amikor mint a „hőhullám”, elkapja az ihlet; vagy amikor hívják, felkérik… Beszélgetésünkkor épp a 9+1 Művésztelep egynapos találkozójára készült. Tavaly a bácsfeketehegyi festők műhelyében találkoztunk, s ugyanitt, egy évvel korábban önálló kiállítást is tartott. Kishegyes község határain túl már nem szívesen utazik, mert jóformán egész élete ingázásból állt, s most inkább a családi fészek melegére vágyik. Nagypapa lett, és vallomása szerint semmilyen akadémia, meg diploma, meg kitüntetés, meg kiállítás nem ér fel a nagyszülői örömökkel. Fiatal apaként ő is, felesége is csak mindig rohantak a dolguk után — a kis Zoltán és a kis Viktória körül nagymamák, nagynénik és dadusok cserélgették egymást — most érzi igazából, mi is az, amikor gyerek van a háznál.
De bukfencezzünk hátrafelé néhány évtizedet…
— Nagycsaládban nőttél fel, és nem is Kishegyesen, de úgy belesimultál a tájba, hogy ezt eddig fel sem is fedeztem. Pasztellképeiden is csak a topolyai tavat, a Bács-ér partját, a Welker-tanyát, a Kaszálót, a Telecskai-dombok lankáira szétszóródott bácskai falut idézed meg…
— A Mohácsi család gunarasi származású. Mohácsi Sándor öregapám, a falu egyetlen borbélymestere a komcsik elől futott el Újvidékre (Urbán János ezt meg is írja az egyik könyvében), hogy aztán a fia, vagyis az én édesapám 44-ben biciklivel visszakarikázzon és belépjen a Petőfi brigádba. Szerencsére lekéste a toborzást, de azért mégis beállt partizánnak a III. vajdasági rohambrigádba futárként (mivel nagyon jó focista volt és kiváló erőnlétnek örvendett). Átélt ezt-azt, de háborús emlékeiről nekünk nem szívesen beszélt, annál kevésbé, mert a háború után bennfogták a hadseregben, altiszti rangot kapott, meg a nevét átkeresztelték Aleksandarra. Trebinjére került a család, itt született meg László bátyám 50-ben, én pedig 54-ben. 57-ben Szarajevóba költöztünk, és ott két évig éltünk. 59-ben kaptunk egy kishugit is, majd visszatértünk Újvidékre. Az én gyermekkorom valójában itt kezdődött.
— A családban csak jó sportolók voltak, képzőművész egy se. Te mégis ezen a pályán indultál el…
— Lehet, hogy a fiatal óvónő az oka mindennek, mert legkisebb lévén a csoportban, mindig engem pátyolgatott, nekem adta a legnagyobb rajzlapot, a legnagyobb ecsetet, nem csoda hát, hogy beleszerelmesedtem. Középiskolás koromban én már rendszeresen bejártam a Magyar Szó szerkesztőségébe — a bátyám akkor már a műszaki stáb tagja volt —, s elég komoly fe-ladatokat is rám bíztak. A Bogdan Šuput Iparművészeti Középiskolában tanultam grafikát (hat évig: a másodikban elbuktam az általános tantárgyakból, harmadikban meg sárgaságot kaptam), s olyan tanáraink voltak, hogy nem lehetett nem megismerni a szakmát. Ennek ellenére nem volt könnyű beverekednem magam a művészeti akadémiára, mert a protekciósoknak akkor is, mint ahogyan most is, nagyobb hátszelük volt, mint nekem. De mivel ekkor már a sportvilágban a Vojvodina tekeklub nagyon ismert volt, s én 15 éves koromtól kezdve válogatottja voltam, azt tanácsolták, igazoljam magam át a Ferencvárosba, kapok mentort, és Pesten próbálkozzak az akadémiával. ’76-ban felvételiztem hát Pesten, de újra megpróbálkoztam Újvidéken is. Itt is, ott is sikerrel jártam. Ám maradtam Újvidéken, ahol akkoriban igen élénk, pezsgő művészeti és sportélet folyt, engem pedig lenyűgözött mind a kettő.
— A saját terepén az ember sokkal ügyesebben kiépítheti a pályáját, gondolta a már diplomás grafikus, miután leszolgálta az egy év katonaidőt is. De hogy kishegyesi lett, abba közrejátszott a szerelem is.
— Sógorom, a kiváló tollú hétnapos újságíró (no meg sporttársam is), Komáromi Ákos hozott össze a húgával, és hát Ágnesről nem tudtam lemondani. Mivel az első kishegyesi bemutatkozás jól sült el — szó szerint is, mert apósom vadászpuskája csőre volt töltve, és mustrálgatás közben elsütöttem (szerencsére csak a rekamié meg a függöny látta ennek kárát) —, a lánykérésnek sem volt akadálya. 80-ban megnősültem. 82-ben reklámgrafikusként állást kaptam a Topolyai Univerzal nagyáruházban, s ez egy termő alkotói időszakom volt. Nem volt olyan környékbeli rendezvény, amelynek a plakáttervezése ne az én kezem munkája lett volna. Persze, a grafikust kevésbé jegyzik meg, mint a festőt, de azért a topolyai Művésztelepen is rendszeresen megfordultam. Ennek köszönhetően kiállítottam Szentesen, Csongrádon, Szegeden, Székesfehérváron, Kaposvárott…
Amikor a háború fuvallata megérintette a Vajdaságot, Mohácsi Zoltán a szabadművész státus mögé rejtőzve ingázott Kishegyes és Szeged között. Nem akart tartalékos lenni, de végleg felszámolni sem az otthont. Pár évig a magyarországi világliga profi tekézőjeként tartotta el a családját, míg 2004-ben rajztanárként munkát nem kapott a helybeli Ady Endre Kísérleti Általános Iskolában. A pedagógusi pályával való ismerkedése azonban jóval előbbre, 1995-re datálódik, amikor Fürsztner Etelkával megalapították és útjára bocsátották a Firka tábort a Kátai-tanyán. Céljuk az volt, hogy a tehetséges gyerekeknek útravalót adjanak. Mohácsi Zoltán igazi elhivatottságát most is ebben érzi — és találja meg, annak ellenére, hogy a felsős tagozatokon már csak heti egy órában ismerkedhetnek a képzőművészettel a tanulók. Ha valamit, hát ezt nagyon fájlalja a „tanár bácsi”.
— Amikor feltalálták a „digitron”-t, elfelejtették a gyerekek a szorzótáblát. Most hogy van internet, az ad nekik vizuális élményt. Igen ám, de ki tanítja meg őket látni? Ki tanítja meg őket arra, hogy a forma mögött tartalmat is keressenek?
Bár nagy kihívást jelentenek a modern világ modern technikai eszközei, Mohácsi Zoltán kitart a hagyományos, klasszikus megformálások mellett. Ezen belül is a pasztell a kedvence. A finom narancssárga mélabúval belepett tájai vagy a felkelő nap fényében megcsillanó különös, tört zöldjei ott lesznek — mondja — tíz, húsz év múlva is rajzlapjain.
Molnár Krekity Olga

2012. október 16., kedd

FELLÉPÜNK!


A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület bemutatja

TÁNCSZÓRA HÍVOGATÓ
című műsorát

2012. október 20-án, (szombaton)
19 órakor
a színházteremben

Fellépnek:
Az egyesület szakosztályai és az
Ady Endre KÁI Versmondó Műhelye

KESZTHELY - FALUSI KRÓNIKA

photo by Hajvert Ákos és Mindenki, aki megkaparintotta a fényképezőgépet

2012. október 13., szombat

ŐSZI TALÁLKOZÓN - ZENTÁN JÁRTUNK

A zentai Stevan Sremac Általános Iskolában ma tartották meg a sajátos nevelési igényű tanulók 8. Őszi találkozóját. A találkozóra iskolánk egy tánccal készült, Moszni Edit tanárnő vezetésével.  A gyerekek saját készítésű képzőművészeti alkotást is vittek, egy csuhéból készült virágkosarat, plakátokat, csuhéból készült virágokkal. Köszönet Fürsztner Etelkának és Mohácsi Zoltán tanár bácsinak a segítségért!
„Az ősz egy második tavasz, amikor minden levél virággá változik.” (Albert Camus)
A diákoknak, tanároknak ez egy jó bemutatkozási, barátkozási, kikapcsolódási lehetőség. A napot jó hangulatban töltötték el, a tanítók és tanárok megbeszélhették a problémáikat, tapasztalatot cseréltek, a gyerekek pedig ismerkednek egymással.
A vendéglátó iskola és a mi iskolánk is fontosnak tartja a toleranciát, az elfogadást, ezért a sajátos nevelési igényű kisdiákok találkozója fontos esemény mindkét iskola programjában.
A rendezvény céljához tartozik, hogy a gyerekek otthonukon kívül egy új környezetet is megismerjenek. Már maga az utazás is nagy élmény, nem beszélve a több hónapos készülődésről, a fellépésről. Hozzájuk hasonló tanulókkal szerepelnek együtt, hálásan megtapsolják egymást.
A bemutatkozások után a házigazdák különféle szórakoztató programokkal kedveskedtek a vendégeknek, majd ebéddel zárult a rendezvény.

FOGORVOSHOZ KÉSZÜLÜNK...

FOGORVOS - ZUBAR

SZERDA 2012. OKT. 17.
SZERDA 2012. OKT. 24.
SZERDA 2012. NOV. 7.

SREDA, 17. OKT. 2012.
SREDA, 24. OKT. 2012.
SREDA, 7. NOV. 2012.
7,30
5.b - Mohácsi Zoltán
1.b - Toldi Kornélia
3.a - Bognár Valéria
8,25
5.c -Vučinić Aleksandra
1.c - Sárándi Gyöngyi
3.c - Csáki Hargita

5.s -  Kovács Hanna


9,20
5.a - Vass Zoltán
1.d - Jasna Knežević
3.d-4.c - Vesna Bigović


4.s - Cékus Attila

10,20
1.a - Kerekes Katalin
3.b - Gavlik Valéria
4.a - Sipos V. Valéria
11,15


4.b - Gombár Klára

HITELESÍTETT BETEGKÖNYVEKET KELL VINNI! PONETI OVERENE ZDRAVSTVENE KNJIŽICE!

2012. október 12., péntek

KIVÁLÓ KRÓNIKÁS ARANYOKLEVÉL!!!


Köszönet, hogy fogták a csipiszt! Hajvert Ákos tanár bácsival beszéltünk telefonon, elmondta, hogy nagyszerűen szerepeltek diákjaink a “Falusi Krónika” - IV. Országos és Határon Túli Vers- és Prózamondó Találkozó döntőjében Keszthelyen. Papp Ágnes a LEGMAGASABB elismerést, Kiváló Krónikás Aranyoklevelet kapott, Tóth Zalán pedig különdíjat! Hű, de büszkék vagyunk Rátok! 

AJÁNDÉK A MAGYAR NEMZETI TANÁCSTÓL


Linka B. Gabriella átadja az interaktív táblát
Tegnap délelőtt Linka B. Gabriella, a Magyar Nemzeti Tanács tagja átadta a tanács adományát Molnár Mártának, a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola igazgatónőjének és Faragó Szabolcs fizikatanárnak. Linka B. elmondta, hogy az idén másodszor jár az iskolában, először az elsős kisdiákokat ajándékozta meg az MNT, most pedig egy interaktív táblát adományozott az iskolának, amit a Bethlen Gábor Alap finanszírozott. Arról is beszámolt, hogy a tanács igyekszik rendszeresen támogatni a kiemelt tanintézményeket, ez alkalommal a támogatott iskolák interaktív tábla, projektor és fénymásoló közül választhattak.
A kishegyesi iskola azért választotta az interaktív táblát, mert tanárai nyitottak az újdonságok iránt. A tavalyi iskolaévben már kaptak egy ilyen táblát az oktatási minisztériumtól, amely a biológiaterembe került, és a gyerekek nagyon jól fogadták – mondta el Molnár Márta, majd hozzáfűzte, hogy az MNT ajándéka iránt is nagy volt a tanárok érdeklődése, végül az a fizikaterembe kerül.

2012. október 11., csütörtök

AZ MNT AJÁNDÉKA ISKOLÁNKNAK


A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskolában Linka B. Gabriella, a Magyar Nemzeti Tanács tagja adta át az MNT ajándékát – egy interaktív táblát – Molnár Mártának, az iskola igazgatónőjének. Linka B. Gabriella ez alkalommal kiemelte, nagy megelégedéssel tölti el, hogy az MNT nevében már másodízben adhat át ajándékot ebben a kiváló eredményekkel büszkélkedő iskolának a tanévkezdés óta. Az igazgatónő elmondása szerint az iskola az MNT kiemelt intézményeként a projektor, a fénymásoló gép vagy az interaktív tábla közül választhatott, és mivel az oktatási intézmény felszereltsége már viszonylag magas szinten van - köszönve az MNT eddigi segítségének is – ez utóbbira esett a választásuk. Az igazgatónő elmondta még, hogy a többségében fiatal és ambiciózus tanári kar nagyon nyitott az újdonságok bevezetése iránt, a biológia teremben már működik egy előzőleg beszerzett interaktív tábla. Új tantermi székekre azonban még nagy szükség lenne még, ezért most az MNT következő pályázatán székek beszerzésével is megpróbálkoznak. Kishegyes magyarországi testvértelepüléseitől az iskola már kapott olyan szoftvereket, melyeket az ajándék segítségével tudnak a jövőben felhasználni. 
(Képünkön Linka B. Gabriella, Faragó Szabolcs és Molnár Márta az interaktív tábla átadásakor)
Selić Julijana biológia szakos tanárnő – aki interaktív táblát ebben az iskolában már egy éve használ az oktatásban – megelégedettséggel konstatálta, hogy a korszerű oktatási eszköz alkalmazásával a biológiaórák sokkal érdekesebbé váltak. A diákok nagyobb érdeklődést mutatnak a tananyag iránt s könnyebben sajátítják azt el.
 Faragó Szabolcs fizikatanár – akinek több kollégával is meg kellett „harcolni” a tábla használatának előnyjogaiért - azonnal birtokba is vette az korszerű új oktatási eszközt, és nekilátott a felszereléséhez, hogy a fizikaórák is mihamarabb érdekesebbé és vonzóbbá válhassanak. 
Az interaktív tábla egyébként egy olyan korszerű oktatási eszköz, amely egyesíti magában a tábla, vászon, számítógép és egy érintőképernyő funkcióit. Segítségével hatékonyabbá tehető a tanóra és jelentősen növelhető a tanulók aktív részvétele. Egy teljes interaktivitással rendelkező eszközről van szó. A számítógép monitorát, billentyűzetét, az egeret és a vetítő vásznat egyetlen egységbe foglalja. A számítógép így közvetlenül a tábla felületéről (is) vezérelhető. Az egeret a saját kezünk, a billentyűzetet pedig egy virtuális felület helyettesíti. Az óra teljes egésze a tábláról irányítható. A szükséges tartalom, illetve a gyakorlatok időveszteség nélkül, a multimédia előnyeit biztosítva jeleníthetőek meg. Az óra anyaga, az aktuális kiegészítésekkel, jegyzetekkel elmenthető, követhető, illetve az óra során, valamint azt követően is bármikor visszakereshető, újra felhasználható.
tp.

2012. október 10., szerda

A "FALUSI KRÓNIKA" DÖNTŐJÉBEN!


Két diákunk is részt vesz a „Falusi Krónika” döntőjén. Papp Ágnes és Tóth Zalán már meg is érkeztek Keszthelyre Hajvert Ákos tanár bácsival. Fogjuk a csipiszt pénteken!
“Falusi Krónika” - IV. Országos és Határon Túli Vers- és Prózamondó Találkozó Döntője
A Zala Megyei Közművelődési Intézmény tisztelettel meghívja Önt a 2012. október 11-12-én megrendezésre kerülő “Falusi Krónika” című IV. Országos és Határon Túli Vers- és Prózamondó Találkozójának Döntőjére.
Ünnepélyes megnyitó:
2012. október 11. csütörtök 10:00 óra
Köszöntőt mond:
Konczér Katalin, a ZMKI igazgatója
Megnyitja:
Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója
Helyszín:
Helikon Kastélymúzeum - Velencei Tükörterem, Keszthely, Kastély u. 1.
Program 2012. október 11-én csütörtökön
10:00 Ünnepélyes köszöntő
10:15 - 1-2. osztályos Krónikások
12:10 - Eredményhirdetés, díjkiosztó
14:00 - 3-4. osztályos Krónikások
16:00 - Eredményhirdetés, díjkiosztó
Program 2012. október 12-én pénteken:
10:00 - 5-6. osztályos Krónikások
11:30 - 7-8. osztályos Krónikások
13:00 - Eredményhirdetés, díjkiosztás
14:00 - Középiskolás Krónikások
15:20 - Felnőtt Krónikások
16:10 - Eredményhirdetés, díjkiosztó
A rendezvény moderátora: Török Károlyné, a ZMKI művészeti szakreferense
Támogató partnerek:
- Zala Megyei Közgyűlés
- Zala Megyei Kormányhivatal
- Zala Megyei Intézményfenntartó Központ
- Helikon Kastélymúzeum
- Vajdasági Magyar Művelődési Intézet
- Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Lendva

NESTLÉ ORSZÁGOS ATLÉTIKAI VERSENY

Tegnap szervezték meg Újvidéken a Karađorđe stadionban a NESTLÉ atlétikai liga országos döntőjét. Az elődöntőkben 4200 diák versenyzett, közülük 280-an kerültek be a legjobbak közé. 151 szerbiai iskola képviselői mutathatták meg tehetségüket 6 versenyszámban (60 méteres futás, 300 méteres futás, 600 méteres futás, magasugrás, távolugrás, súlylökés).
Büszkeségünkre két diákunk Zsoldos Zsófia és Nyírádi Sándor is a döntőbe került! ZSÓFI távolugrásban 12-ik, SANYI pedig magasugrásban 10-ik lett! Gratulálunk!

2012. október 8., hétfő

TERMÉSZETISKOLÁBAN

Vidám 6 napot töltöttek harmadikos és negyedikes diákjaink Testerán, a természetiskolában. Szerencsére, az idő is kedvezett a gyerekseregnek… Nagyokat sétáltak, ismerkedtek a növény- és állatvilággal, tanultak is, és ami a lényeg: jókat játszottak együtt! A 4 tanító néninek: Bognár Valériának, Csáki Hargitának, Sipos Verbászi Valériának és Gombár Klárának ma is csak az élményeiket mesélték… 

photo by Sipos Verbászi Valéria

2012. október 7., vasárnap

ELEMÉREN - KISS ERNŐ SÍRJÁNÁL


Eleméren, Kiss Ernő honvédtábornok sírjánál, a Szent Ágoston templomban tartottak gyászünnepet az aradi kivégzés 163-ik évfordulóján, a vajdasági magyarság központi megemlékezésén. A szentmisét msgr. Gyuris László nagybecskereki plébános celebrálta, az egybegyűltekhez Kiss Nándor református és Dolinszky Gábor evangélikus lelkész szóltak. A megemlékezés végén elhelyezték a kegyelet virágait Kiss Ernőnek a templom szentélye alatti sírboltjára. Az anyaország képviseletében Nikowitz Oszkár nagykövet, Hajgató Zsolt ezredes, véderő-, katonai és légügyi attasé, Babity János, a Szabadkai Főkonzulátus vezető konzulja és Thomka Orsolya, az Igazságügyi Minisztérium képviselője koszorúzott. Továbbá ifj. dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke, Pásztor István, a vajdasági képviselőház elnöke, a VMSZ elnöke, dr. Issekutz Sarolta családja és a budapesti Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület nevében, koszorúztak Kiss Ernő leszármazottai is: Kiss János, Kiss Kornélia és Kiss Sándor. A politikai pártok közül koszorúztak a VMSZ, a VMDP és a VMDK küldöttségei, valamint az önkormányzatok, civil szervezetek képviselői és a bácsfeketehegyi, kishegyesi és szenttamási diákok küldöttsége. 15 diákunk vett részt a megemlékezésen Magó F. Emese történelem tanárnő vezetésével.
 photo by Frindik Ivonn

CSERKÉSZHÉTVÉGE NYÍLT NAPPAL


A kishegyesi 29. Sz. Szent András Cserkészcsapat a gyermekhét alkalmából egész hétvégés programot szervezett a Welker tanyánál. Kecskés Endre csapatparancsnok elmondta, hogy a gyermekhét alkalmából szervezték a rendezvény a minden szempontból ideális helyszínen. Pénteken este a tábortűz melletti bemutatkozással kezdtek, eljöttek a vendégek a magyarországi Szentesről, valamint szabadkai a bajmoki és a kelebiai cserkészek is. Szombaton nyílt napot tartottak. A legkisebbek, a három évestől induló korosztály számára babasarkot alakítottak ki, a nagyobbak számára kézműves foglalkozásokat szerveztek. Volt nemezelés, csuhézás, madáretetőket is készítettek a környéken összegyűjtött hulladékból, amivel a megmozdulás környezetvédő jelleget is öltött. Az idősebb korosztályos gyermekek az íjászatot is kipróbálhatták kishegyesi Szalma István országos íjászbajnok irányításával. A már Mátyás király és II. Lajos uralkodása idején is népszerű métázást is megismerhették és kipróbálhatták az érdeklődők. A görög – római eredetű játékot zsargonban cserkész baseballnak szokás nevezni. Az ebéd utáni pihenő közben népdaltanulással folytatódott a nyílt nap, majd a palacsintasütő verseny következett. A hattagú csapatok gyorsaság, az ízek és a díszítés szempontjából versenyezhettek. Vacsoráig több mint 500 palacsinta készült el és fejezte be pályafutását a gyermekek gyomrában. A nyílt nap tábortűzzel zárult. Több mint százan látogatták meg a cserkészeket egyénileg vagy családostul, közöttük Ft. Brasnyó Ferenc kishegyesi plébános is. 
Vasárnap reggel a táborbontás után a résztvevők a falu felé vették az irányt, a Szent Anna templomban celebrált ünnepi szentmise után pedig a Nyugati temetőben megkoszorúzták a Hegyesi csata emlékművét, az aradi vértanúkra emlékezve. Visszatérve a táborhelyre levonták a zászlót, amivel véget ért a cserkészhétvége.
 Kecskés Endre kishegyesi csapatparancsnok sikeresnek ítélte a rendezvényt, elmondta még, hogy a cserkészet célkitűzéseihez tartozik a pozitív szemléletű életmódra történő nevelés, a közösségi szellem erősítése, előtérbe helyezve a cserkészek fogadalmában szereplő eszmeiséget, mi szerint a cserkész híven teljesíti kötelességeit, amelyekkel Istennek, Hazájának, embertársainak, és magyarságának tartozik. A cserkészetet életformának nevezte, melynek népszerűsítésére a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetnek majd. A magyar cserkészmozgalomnak több mint egy évszázados múltja van.
 A vendégek közül Hegedűs Csaba, a szentesi 582. Sz. Attila cserkészcsapat őrsvezetője elmondta, hogy a kishegyesi cserkészekkel a nyáron vették fel a kapcsolatot. Patinás múltú csapatuk még a két világháború között alakult, a pontos dátumot most kutatják. Az 1946-ban feloszlatott szentesi cserkészek 1989-ben újraalakultak, azóta aktívan működnek. A jövőben szeretnék majd a kishegyesieket vendégül látni. 
Tóth Péter
photo by Kratok Rebeka
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...