"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2014. március 14., péntek

DUDÁS NIKOLETT ÁTVETTE A KIS TEHETSÉG CÍMET

A Vajdasági Tehetségsegítő Társaság azzal az elgondolással indította el tavaly a Vajdasági Tehetségnapot, hogy nagyobb hangsúlyt adjanak a tehetséges diákok számára, illetve, hogy bemutassák azokat a diákokat, akik már eddig is nagyon szépen teljesítettek. Az idén Dudás Nikolett Kis Tehetség díjat vehetett át a szabadkai gálán. Büszkék vagyunk Rád, és további sok sikert kívánunk!
 Niki Édesanyjával
 Osztályfőnökével, Magó F. Emesével
A KIS TEHETSÉG

ZENEI PILLANATOK - VERSENYEREDMÉNYEK TOPOLYÁRÓL

A topolyai „Zenei pillanatok” elnevezésű zongoraversenyen a következő eredményeket érték el a kishegyesi diákok:

Zeneiskola előkészítő osztály:
Kolompár Dejan  I. díj 
Erdei Anna Dorka I. díj

Zeneiskola első osztály:
Brezovszki Márk     II. díj

Zeneiskola második osztály:
Csincsák Kevin    I. díj
Perčić Kristijan    I. díj

Zeneiskola negyedik osztály:
Csőke Noémi       I. díj
Toldi Emese        II. díj
Németh Emil        II. díj


Erdei Anna Dorka Brezovszki Edit tanítványa, míg a többiek Csőke András diákjai. Gratulálunk! 

2014. március 13., csütörtök

CSŐKE MÁRK (VOLT DIÁKUNK) SIKERE A MŰVELTSÉGI VETÉLKEDŐN!

Az 1 Biztos Általános Műveltségi Vetélkedőt 2001-ben tartották meg a VaMaDisz szervezésében. A rendezvény elnevezésének magyarázata roppant egyszerű – egy kérdésre, csak 1 biztos válasz létezik. A vetélkedőben részt vesz az összes Szabadkán magyarul tanuló középiskolás, akik közül minden suliból a legjobb négy jut el a végső megmérettetésre.
A verseny lényege, hogy indirekt módon „rákényszerítsék” a fiatalokat arra, hogy elkezdjenek érdeklődni a különböző dolgok iránt. Mint ahogy a neve is mondja, ez egy általános műveltségi vetélkedő, ezért erre a jó bevált klasszikus módon, egyszerűen nem lehet készülni. Az egyetlen megoldás az, ha elkezdünk nyitott szemmel járni a világban, és mindent magunkba szívunk.
A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium tanulói győzedelmeskedtek az idén, a második helyen a Svetozar Marković Gimnázium, a harmadik helyen pedig a Bosa Miličević Közgazdasági Középiskola tanulói végeztek. Az 1 Biztos műveltségi vetélkedőt a szabadkai Népkörben tartották csütörtök este. Minden résztvevő értékes ajándékokkal távozott, a legügyesebb csapat tagjai pedig egy-egy táblagéppel gazdagodtak.
A győztes csapat:
Purda Márk I.N
Bálint Tiffany II.A
Csőke Márk III.A
Molnár Csongor IV.N

         Márk három évvel ezelőtt a Generáció Diákja címet érdemelte ki iskolánkban, már akkor is bizonyságot tett tudásáról. Gratulálunk! 

2014. március 11., kedd

INGYENES BIBLIÁK AZ ISKOLÁSOKNAK

Iskolánkban jártak a belgrádi  Gedeon Társaság képviselői, valamint Ft. Brasnyó Ferenc esperes plébános, hitoktatónkkal Mirnics Józseffel. A Gedeon Társaság tagjai ingyenes kis Bibiliákat osztottak a gyerekeknek tekintet nélkül arra, hogy a fiatalok látogatják-e a hitoktatási órákat. A következő napokban katolikus vallástanárunk, Mirnics József felkeres minden osztályt és ad azoknak a gyerekeknek a Bibilákból, akik igényt tartanak rá. A könyvecskék az Újszövetséget, zsoltárokat és példabeszédeket tartalmazzák.

1898 őszén Wisconsin amerikai államban összetalálkozott egy szállodában két utazó üzletember. Nem ismerték egymást, de mindketten keresztények voltak és esténként együtt imádkoztak. Isten indította őket arra, hogy alapítsanak egy társaságot keresztény üzletemberekből, azzal a céllal, hogy Isten Igéjét terjesszék. Közös ima után a Gedeon nevet választották a Bibliából, a Bírák könyve 6-7. részéből. (Gedeon olyan férfiak vezetője volt, akik készen álltak Isten szolgálatára.) A társaság gyülekezetek általi támogatását egy lelkipásztor indítványozta, így lett a Gedeon szolgálat a gyülekezetek “kinyújtott karjává”. A Gedeon Társaság tagjai önmagukat misszionáriusnak tartják a gyülekezetek részéről. Felelős, vezető beosztásban dolgoznak és élő tanúságtevői kívánnak lenni Jézus Krisztusnak. A Társaság tagjai Bibliákat helyeznek el szállodákban és panziókban, kórházakban és börtönökben. Az Újtestamentumnak a Zsoltárokkal és a Példabeszédekkel kiegészített példányait osztják diákoknak, katonáknak, kórházi ápolóknak. Ma ez a nemzetközi szervezet már 172 országban működik és eddig 75 nyelven, több mint 600 millió Újtestamentumot ajándékozott el.
photo by Kecskés Endre

MEGEMLÉKEZÉS - MÁRCIUS 15.

2014. március 10., hétfő

ADEM KUKAČI - SREBRNA MEDALJA U RVANJU, DÁNIEL RICHÁRD BRONZÉRMES BIRKÓZÁSBAN

     Zombor volt a házigazdája a Szerbia birkózó kupa újabb fordulójának. Két diákunk is, aki a szabadkai Spartak színeiben versenyzett éremmel tért haza. Az 5.-6. osztályosok korosztályában kötöttfogásban Adem Kukači II. helyezett, Dániel Richárd pedig harmadik helyezett lett. Csapatversenyben harmadik helyezést értek el a gyerekek: Dejan Kovačević, Leontin Kukači, Adem Kukači és Dániel Richárd. Edzőjük Halász Zoltán. Ügyesek voltatok! Gratulálunk!
    U Somboru je održano novo kolo Kupa Srbije u rvanju. Učenici naše škole su postigli zapažene rezultate. U rvanju grčko-rimskim stilom Adem Kukači je osvojio srebrnu medalju i Dániel Richárd bronzanu medalju. U ekipnom takmičenju zauzeli su treće mesto. Članovi ekipe su: Dejan Kovačević, Leontin Kukači, Adem Kukači i Dániel Richárd. Njihov trener je Halász Zoltán. Čestitamo! 

2014. március 9., vasárnap

KARATISTÁINK SIKERE

A Njegoš Karate Klub karateversenyt szervezett iskolánkban, amelyen diákjaink kiválóan szerepeltek.
Majoros Dominik - ezüstérem
Majoros Mirijam - bronzérem
Goda Csaba - ezüstérem
Gál József - bronzérem
Szvorény Péter - ezüstérem
Dudás Emil - bronzérem

Gratulálunk! 
photo by Edika Dabanović

2014. március 8., szombat

BENKÓ FERENC ELSŐ, TÓTH PÉTER MÁSODIK A KÖZSÉGI KÉMIA VERSENYEN!

Szépen szerepeltek diákjaink a községi kémia versenyen. A 7.-es korosztályban Benkó Ferenc első, Tóth Péter pedig második helyezett lett. Mindketten tovább jutottak a körzeti versenyre. Felkészítőjük Bede Hajnal Lilla. Gratulálunk!
Benkó Ferenc
 Tóth Péter

2014. március 6., csütörtök

PATYEREK RÉKA ELŐADÁSA ISKOLÁNKBAN

Patyerek Réka a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium harmadik osztályába jár. Visszatért iskolánkba, hogy diákjainknak előadást tartson a demokráciáról.
Hogyan is kezdődött a történet?
A gimisek egy felhívást találtak, egy játékos kreatív társadalomismereti versenyt középiskolásoknak. A többfordulós versenybe bele is vágtak, melynek célja, hogy a tanulók megismerjék a demokrácia működésének szabályait, és maguk is aktív tagjai legyenek a közösségüknek. A megmérettetésen magyarországi és határon túli csapatok is indulnak. A Makrokozmosz Albatroszai néven egész Vajdaságot képviselik, mivel ők az egyetlen vajdasági csapat a versenyben.
A „makrokozmosz” alatt az egész világot értik az összes teremtményével együtt, míg az "albatrosz" a Szerbiában kisebbségként élő magyarokat jelképezi.  Az albatroszt mint jelképet Baudelaire Albatrosz c. verséből vették, ahol ez a madár a szabadságot, a szárnyalást jelképezi, hiszen annak ellenére, hogy kisebbség vagyunk, megmaradunk magyarnak, és megőrizzük szabadságunkat.
Következzen a blogukra felírt történet:

A csapatunkat hihetetlenül nagy megtiszteltetés érte az elmúlt napokban. Iskolánknak köszönhetően, több internetes fórumon megjelent a csapatunk munkája, eredményei. Általános iskolák kértek fel minket, hogy tartsunk előadást a demokráciáról, mert látják, hogy igen bő háttértudással rendelkezünk és pontosan beleillik a tantervbe, a polgári oktatásba.  A Makrokozmosz Albatroszai izgatottan, iskolát mellőzve dolgoztak azon, hogy egy olyan prezentációt tudjanak összeállítani, ami méltó ahhoz, hogy biztosítsa diáktársaink számára a kellő tudást a demokráciáról, történeleméről. Elsőként Patyerek Réka tartott előadást a kishegyesi Ady Endre Általános Iskolában, 40 gyereknek. Hatodik osztályosoktól a nyolcadikos osztályig voltak előadások. Ahogy Réka beszámolójából tudjuk, a gyerekek  nagyon figyeltek és fontosnak tartják azt, hogy demokratikus közösségben éljenek, továbbá azt is, hogy az iskolájuk is azzá váljon. Az ottani diákok nagyon kommunikatívak voltak és nyitottak minden újra, a képeken is látható, hogy a figyelmük nem lankadt.

            Nem győzzük hangsúlyozni, hogy ez mekkora megtiszteltetés a csapatunk számára. Köszönjük az iskolánknak is, diáktársainknak is a mentorunkról nem is beszélve. Kövessetek minket továbbra is és megtudhatjátok milyen kalandokban lesz még részünk.
KÖSZÖNJÜK RÉKA!

FARSANGI FELVONULÁS

Készítette: Rápóti Zsolt
Köszönjük!

2014. március 5., szerda

"SZERESD A FÁT!"

Összefogással a falu környezetének megóvásáért, szépítéséért — Mint ahogyan minden évben, a kishegyesi helyi szervezet az idén is szervezett fásítási akciót, amelybe ezúttal bekapcsolódott a Greenhead Környezetvédelmi Egyesület, valamint a helyi általános iskola ökológiai szakcsoportja is, a Bagoly-suli.
Sípos Tibortól, a helyi közösség titkárától megtudtuk, hogy a lakosság az idén 430 facsemetét igényelt, amelyet különféle faiskoláktól rendelt meg. Kőrisfa, nyírfa, hárs, akác, gömbakác, gömbkőris, csörgőfa, berkenye és lila díszszilva közül választhattak az érdeklődők. Ezenkívül különféle talajtakaró díszcserjéket és tujaféléket is beszereztek, ez utóbbiakkal a falu bizonyos részeit frissítették fel, szépítették — így pl. a Szabadka felőli főút és a Vasút utca ölelkezésében található kopjafa körüli teret is. Ezekben a munkálatokban már az iskolások és a környezetvédők önkéntesei is részt vettek.
Puskás Valéria környezetvédelmi mérnöktől, a Green-head elnökétől megtudtuk, hogy a környezetvédelmi civil szervezet Udvardi Ildikó javaslatára tavaly márciusban alakult meg azzal a céllal, hogy ismeretterjesztő előadásokkal környezettudatosságra nevelje a fiatalokat, valamint hogy különféle munkaakciókkal hozzájáruljon a falu arculatának csinosításához — példát mutatva ezzel a felnövő nemzedéknek. Februárban az energiatakarékosságról tartott előadást az iskolában, és ekkor indította el a szárazelemgyűjtő akcióját is a topolyai Arcus Környezetvédelmi Egyesülettel karöltve. A ,,batéria’’ ugyanis veszélyes hulladék, nem kerülhet a kommunális hulladék vagy a háztartási szemét közé. Nem szabad meggyújtani vagy a vízbe dobni, sőt a földbe ásni sem, mert nehézfémeket tartalmaz, amelyek lebomolva a táplálékláncba kerülnek, és súlyos betegségeket okozhatnak. A megmozdulás keretében az iskolában és a falu hét pontján állítottak fel szárazelemgyűjtő dobozokat. Márciusban a víz, áprilisban pedig a Föld világnapja alkalmából tartanak majd előadásokat. Ismeretterjesztő programjaikba a felnőtteket is bekapcsolták, nyílt napot, valamint egy kerekasztal-beszélgetést szerveztek a környezetvédelmi neveléssel kapcsolatban. Udvardi Ildikó szerint ugyanis már óvodás kortól tudatosítani kell a gyerekekben, hogy környezetbarát életet éljenek, és tisztelni kell azok erőbefektetését, akik már megtették az első lépéseket efelé (pl. nem törik ki az elültetett facsemetéket, nem rugdossák szét a szemétgyűjtő konténereket).
A Bagoly-suli zöld programjával szintén hasonló nevelési szándékokat óhajt megvalósítani nemcsak iskolai, hanem tágabb környezeti szinten is. Krekity Gabriella vezetésével ökológiai szakcsoportja — azonkívül, hogy következetesen részt vesz a fásítási munkaakciókban — bekapcsolódott a Székely Kapuk—Zöld Kapuk nemzetközi mozgalomba is. A tagok ennek keretében az Életfa témakört választották ki maguknak, vagyis előadásaikkal arra próbálják felhívni a kicsik és a nagyok figyelmét, hogy a fa valóban életet ad, ha megvigyázzuk, ha megfelelő életkörülményeket teremtünk neki (nem szennyezzük a talajt, a vizet, a levegőt). Mindezt egy saját kezűleg elkészített plakátsorozattal és alkalmi szövegkísérettel mutatják/mutatták be az óvodákban, az iskolában, sőt még a nemrég megtartott élőújságunkon is. Most az a tervük, hogy a helyi közösséggel és a civil szervezetekkel karöltve zölden, virágba borulva ünnepeljék meg az anyák napját (virágkiállítással, virágkarnevállal). Üzenetük az anyák köszöntése mellett jelképes is lesz: az Anyaföld virágba borulása is tőlünk függ, a környezetünk iránti szeretettel, a fák, virágok, bokrok megbecsülésével, ültetésével enyhíthetjük az egyre fenyegetőbb üvegházhatást.
Molnár Krekity Olga

2014. március 3., hétfő

DUDÁS NIKOLETT - KIS TEHETSÉG!

A Vajdasági Tehetségsegítő Tanács második alkalommal díjazza a kiemelkedően tehetséges magyar nyelvű diákokat. Tavaly sem szégyenkezhetett Kishegyes, hiszen Rúzsa Magdit a 2013-as I. Vajdasági Tehetségnap gála keretein belül választották a „Tehetség nagykövetének”, fiatal hegedűművészünk, Dudás Virág Ervin pedig az Ígéretes Tehetség díját nyerte el. 
(A tavalyi összefoglaló:)
Idén sem maradunk elismerés nélkül! A legkiemelkedőbb diákok bemutatására 2014. március 14-én kerül sor Szabadkán, a régi Városháza dísztermében 10 órai kezdettel.
És ki nyerte a KIS TEHETSÉG CÍMET?

Gratulálunk DUDÁS NIKOLETT!

KŐMŰVES CSABA MÁSODIK, KŐMŰVES CSENGE, SZŐKE REBEKA ÉS BOJKO ANDREJ KÜLÖNDÍJAS!

Mesélj rólam címmel másodszor tartottak vers- és prózamondó versenyt Törökkanizsán az Ablak Színház Egyesület szervezésében 2014. március 1-jén. A vetélkedőn összesen 94 óvodás, általános iskolás, középiskolás és felnőtt résztvevő jelent meg szerte Vajdaságból.
A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola versmondó műhelyének tagjai is megmérettettek. A képen (balról jobbra): Major Lili, Paulyuk Jenifer, Szőke Rebeka (az 5-6. osztályosok mezőnyében különdíjat kapott), Papp Viktor, Bojko Andrej (a 7-8. osztályosok között lett különdíjas), Kőműves Csaba (ugyanabban a korosztályban II. helyet ért el), Molnár Réka és Kőműves Csenge (a 3-4. osztályosok csoportjában jutalmazták különdíjjal).
Felkészítő tanáruk Molnár Krekity Olga volt.

Gratulálunk, ügyesek voltatok! J
photo by Kőműves Szidónia

2014. március 2., vasárnap

HAJVERT ÁKOS IGAZGATÓNK VERSMONDÓ ESTJE - KOVÁCS HANNA ÉS A CIRKALOM EGYÜTTES SIKERE

A magyar költészet gyöngyszemeiből állítottak össze verses estet Bácsfeketehegyen. A szombati műsorban két Radnóti–díjas pódiumművész: Hajvert Ákos igazgatónk és Tóth Péter Kunszentmiklósról prezentálta az örökérvényű sorokat a helyi Művelődési Ház hallgatóságának. Többek között Ady Endre, József Attila és Kosztolányi Dezső műveit is megszólaltatták. Köszönjük a szép estét! 


A topolyai Cirkalom táncegyüttes a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ alapító, valamint reprezentatív csoportja. Tagjai olyan fiatalok, akik szívügyüknek érzik a magyar kultúra őrzését, ápolását és ennek továbbörökítését a jövő nemzedékeire. Teszik ezt oly módon, hogy Vajdaság-szerte nevelik, oktatják a fiatalokat a magyar hagyományok szépségeire és tiszteletére.
Az együttes, fennállásának elmúlt több mint 20 éve alatt, számos versenyen és fesztiválon tett tanúbizonyságot arról, hogy előadásaik hűen tükrözik a színpadon a magyar paraszti kultúra sokszínűségét.
Többszörös nívódíjas és hétszeres KIVÁLÓAN MINŐSÜLT EGYÜTTES.

Kovács Hanna tanító nénink is tagja a topolyai Cirkalom táncegyüttesnek. Újabb sikert értek el! Az MTVA és a Hagyományok Háza közös tehetségkutató műsora, a Felszállott a páva ismét nyakába vette a történelmi Magyarországot, hogy a néptánc és népzene kategóriákban felkutassa a legjobbakat. A nyolcadik területi válogatóról továbbjutottak! Élő adásban láthatjuk őket március 29-én! 

2014. március 1., szombat

NÉGY ELSŐ, ÖT MÁSODIK, HÁROM HARMADIK HELY A KÖZSÉGI MATEKVERSENYEN!

Iskolánk volt ma házigazdája a községi matematika versenynek. Gratulálunk a nagyon szép eredményekért a diákoknak és a felkészítő tanároknak is! 

 KÖZSÉGI VERSENY MATEMATIKÁBÓL
 KISHEGYES
NÉV
OSZTÁLY
HELYSÉG
HELYEZÉS
MENTOR
Lazar Simović
3.
Lovćenac
I
Z. Krivokapić
Zorad Vanja
3.
Kishegyes
II
Milijana Vučković
Đina Vukasović
3.
Lovćenac
II
Z. Krivokapić
Vanja Apostolovski
3.
Lovćenac
III
Z. Krivokapić
Mihajlović Dejana
4.
Kishegyes
I
Milijana Vučković
Gál József
4.
Kishegyes
II
Csáki Hargita
Gadžunović Luka
4.
Kishegyes
II
Milijana Vučković
Vuk Apostolovski
4.
Lovćenac
III
S. Kontić
Aneta Maretić
5.
Lovćenac
I
S. Simović
Balša Krivokapić
5.
Lovćenac
II
S. Simović
Anđela Gazivoda
5.
Lovćenac
III
S. Simović
Paróczi Orsolya
6.
Kishegyes
I
Pusztai Anita
Povázsánszki Róbert
6.
Kishegyes
II
Pusztai Anita
Mladen Maretić
6.
Lovćenac
III
T. Tanović
Tóth Péter
7.
Kishegyes
I
Magyar Tibor
Ignjen Maretić
7.
Lovćenac
II
S. Simović
Benkó Ferenc
7.
Kishegyes
III
Magyar Tibor
Dudás Leila
8.
Kishegyes
I
Magyar Tibor
Tóth Zalán
8.
Kishegyes
II
Magyar Tibor
Purucki Zoltán
8.
Kishegyes
III
Magyar Tibor
Miljana Vučković
8.
Lovćenac
III
T. Tanović
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...