A kishegyesi Nők Fóruma a
belgrádi BCIF alapítvány támogatásával szombaton, a Hegyalja utcában, a Dombos
Fest színhelyén Szent Iván-éji álom címmel játszóházat szervezett a már
vakációra készülő 10-15 éves gyerekek számára. A szervezők elsődleges célja a
gyerekek agresszivitásának kezelése volt, s ennek érdekében több közös játékban
vettek részt, de voltak csoportmunkák is, mint az üvegfestés, az arcfestés, az
üvegek gyertyával történő bevonása. A több mint száz gyerek legnagyobb örömére
azonban az alkalomhoz illően megszervezték a szokásos tűzugrást, majd utána a
tábortűz melletti szalonnasütést is.
A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola diákjainak, tanárainak mindennapjai...
"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)
2007. június 26., kedd
2007. június 24., vasárnap
JUTALOMKIRÁNDULÁSON
2007. június 23-án tanulóink, akik szép eredményeket értek el a versenyeken
jutalomkirándulásra mentek Adára. Felejthetetlen fürdőzés következett. A
következő tanulók utazhattak:
ZSOLDOS SÁRA 2.b.
NYÍRÁDI LÉNA 3.a
PATYEREK RÉKA 4.a
KŐMŰVES NOÉMI 4.a
DUDÁS VIRÁG ERVIN 4.a
CSŐKE MÁRK 4.b.
PAPP ORSOLYA 5.a
GERE SZILVIA 5.a
VASS NIKITA 5.a
TÓTH JÓZSEF 5.a
KANCSÁR LARISSZA 5.b
TÓTH PETRA 5.b
SZÉKELY AMANDA 5.b
TÓTH ANASZTÁZIA 5.b
KOLLÁR KRISZTINA 6.b
KECSKÉS NATÁLIA 6.a
GAVLIK ZÉNÓ 6.a
KALMÁR EVELIN 6.b
CSÁKI EDINA 6.b
KŐMŰVES ÁRPÁD 6.b
MILJKOVIĆ TAMARA 7.a
CSŐKE ANDREA 7.a
VÍG GÉZA 7.a
MILJKOVIĆ VIKTOR 7.a
MAGÓ ÁDÁM 7.a
POVÁZSÁNSZKI CSILLA 7.b
FARAGÓ KRISZTIÁN 7.b
SÍPOS ÁKOS 7.b
HUSZKA HENRIETTA 7.b
KORMOS NOÉMI 7.b
KEREKES ZSUZSANNA 8.a
KRIZSÁK DANIELLA 8.a
KESZEG ANDREA 8.a
VASS SZABOLCS 8.a
MOREL ARNOLD 8.a
BREZOVSZKI ANASZTÁZIA 8.b
SZABÓ KRISZTINA 8.b
HERBUT KRISZTINA 8.b
BARCSIK ÁRON 8.b
GULYÁS DENIEL 8.b
KLAĆ OLIVÉR 8.b
HEGEDŰS RAJMOND 8.b
SZŐKE ÁRPÁD 8.b
SZABÓ SZÉNIA 8.b
SZŰGYI DÁVID 8.b
TÓTH ISTVÁN 8.b
CSŐKE ATTILA 8.b
KORMOS BEÁTA 8.b
LŐRIK BOGLÁRKA 8.b
VÖRÖS SÁNDOR 8.b2007. június 17., vasárnap
BALLAGTAK AZ ÓVODÁSOK
A nyolcadikosok búcsúzását követően újabb ballagás
színhelye volt a kishegyesi színházterem. Ezúttal a nagycsoportos óvodások
búcsúztak el óvodájuktól, fiatalabb társaiktól, az óvó néniktől, hogy őszre már
az iskolapadban folytassák. A zsúfolásig megtelt színháztermi közönséget, a
szülőket, nagyszülőket, testvéreket és ismerősöket, valamint természetesen a
búcsúzó nagycsoportosokat Kőműves Gizella a Peter Pan Óvoda igazgatója
köszöntötte, kiemelvén, hogy a gyerekek életében ősztől egy nagyon fontos
szakasz, a tanulás ideje következik, de, mint mondta, bármelyikük bármikor
visszatérhet, ha másért nem, hát azért, hogy újból hintázzon egyet. Az idén
összesen 73 kisgyerek búcsúzott az óvodától, vagyis ennyien lesznek őszre
elsősök. A gyerekek játékos, vidám programmal búcsúztak.
2007. június 12., kedd
2007. június 8., péntek
HAJRÁ, EGYSÉG!
Nyolc óra - munka és összefogás
eredménye
A második világégést követően, a
múlt század negyvenes éveiben alakult a kishegyesi Egység Sakk Klub, de előtte
is szerettek itt sakkozni az emberek, és művelték is azt, csak írásbeli nyomai
nem maradtak fenn annak, hogy pontosan kik és milyen eredményekkel tették azt.
Azóta viszont tudjuk, hogy folyamatosan több tucatnyi tagja és játékosa van az
egyesületnek. Mindig is kizárólag a helybeliekre támaszkodott a vezetőség, az
itteni emberek sakkoztak a falu csapatának. A legnehezebb időszakban, a 90-es
években, amikor sorra megszűntek a sportegyesületek a faluban, megszűnt a női
és férfi kézilabda, a kosárlabda, az asztalitenisz és valamennyi sport, csak a
labdarúgók és sakkozók maradtak fenn. A labdarúgók azért, mert arra azért
mindig találtak egy kis anyagi forrást, a sakkozók viszont főképp a csapattagok
fanatizmusának köszönhetik fennmaradásukat, hiszen sok esetben a saját
költségükön, vagy éppen akár vonaton is, de elutaztak a csapat tagjai a
mérkőzésekre. Soha, egyetlen mérkőzést sem hagytak ki, nem esett meg, hogy ne
mentek volna el. Sőt, 1996-ban, a csapat történelmében először, sikerült is
feljebb jutni a Szabadkai Községközi Ligából, ahol ma is versenyez a gárda.
Sajnos az elkövetkező idényben már vissza is estek, nem is annyira a játékerő,
mint az anyagiak hiánya miatt. Az ezredforduló után újabb fellendülés
tapasztalható a kishegyesi sakkéletben, elsősorban annak köszönhetően, hogy Komáromi
Sándor klubelnök vezetésével beindult a sakkiskola. Sok kisgyermek
szívesen jár sakkozni, évente megszervezik az iskola bajnokságát is. A
gyermekek közül néhányan már felfejlődtek arra a szintre, hogy méltón erősítik
a felnőtt csapatot. Egy kishegyesi nevelésű játékos, Miljković Viktor pedig a
topolyai csapatot erősíti már két éve. Nagy eredménynek számít, hogy a tavalyi
bajnokság során egyszer sem talált legyőzőre a csapat, veretlenül, három
döntetlen mérkőzéssel második lett a ligában a Topolya együttese mögött,
amelynek csak egy döntetlen eredménye volt, természetesen az Egység ellen.
Az egyesület azonban továbbra is
szűkös anyagi körülmények között kénytelen fennmaradni, a községi sportalapból
csak a vidéki mérkőzések útiköltségeit fedezik, figyelemre méltó azonban, hogy
az elmúlt télen a helyi közösség jóvoltából sikerült megoldani a klubhelyiség
fűtését. Egy 50 éves Plamen kályhában kissé nyirkos lignittel tüzeltek, de
azért meleg volt. A felszerelés is hasonló korú, sajnos már nehezen tudtak
összeszedni mind a nyolc táblára a ligamérkőzésekhez még működő sakkórákat,
hiszen azok közül is a legfiatalabbak vagy 30 évesek. Most azonban valami
mintha mozdult volna, a község nyolc vállalkozója egy-egy sakkórát vásárolt a
csapatnak! Apróság, hiszen egy óra csupán mintegy 30 euróba kerül, de kezdetnek
mégis nagy lépés. Íme, a vállalkozók névsora: Građa Mont fémipari vállalat -
Balać Rajko, Metal Pepi fémfeldolgozó és bőripari kellékek gyára - Maráz
József, Čanox csirkevágóhíd - Fejes Csaba és Norbert, H T Kft. - Hegedűs Tibor,
Aroma vegyeskereskedés - Hornyák Ágnes, Sipos vágóhíd - Sipos Imre, Agro-Kons
mezőgazdasági szereléküzem - Őri Ferenc, Lim-Bad bádogos üzem - ifj. Czékus
Árpád.
2007. június 6., szerda
ISMERKEDÉS A KÖNYVTÁRRAL
Hagyománnyá vált Kishegyesen,
hogy az év vége felé a negyedikes kisdiákok egy órát a könyvtárban töltenek,
hogy megismerkedjenek használatának legfontosabb tudnivalóiról. A gyerekek
ugyanis az alsó tagozatokban többnyire az iskola könyvtárát használják, és csak
a felső tagozatok járnak a könyvtárba a könyvekért. Mint Szöllősi Vörös
Julianna könyvtáros, a község könyvtárainak igazgatója elmondta, ez eddig sem
volt szabály, és sok alsós is megfordult már a könyvtárban. A könyvtárosnő
ismertette a gyerekekkel a könyvtári tagság feltételeit, a könyvek
kikölcsönzésének, kikeresésének és használatának módját, majd az előadást
követően a gyerekek végigböngészhették a polcokon levő sok-sok könyvet.
A könyvtárosnő, Szűgyi Petri Gizella
osztályának magyarázza a könyvtár használatának módját
2007. június 2., szombat
BALLAGÁS
2007. június 1-jén ballagtak nyolcadikosaink.
Idén 7 Vuk-díjas tanulóval büszkélkedhetünk:
Hajdú Zsanett
Nyírádi Klaudia
Keszeg Andrea
Kerekes Zsuzsanna
Csőke Attila
Szőke József Árpád
Klać Olivér
A generáció tanulója Kerekes Zsuzsanna lett.
A Vuk-díjasokon kívül a következő tanulók kaptak külön diplomát és szép
könyvcsomagot:
Barcsik Áron – angol nyelv
Gulyás Deniel – angol nyelv
Szabó Krisztina – német nyelv
Szűgyi Dávid – történelem
Tóth Tihamér – képzőművészet
Varga Ágnes – testnevelés
Herbut Krisztina - német nyelv
Csabai Róbert – zeneművészet, informatika
Hegedűs Rajmond – kémia, matematika
Szabó Szénia – magyar nyelv, biológia
Krizsák Daniella – német nyelv, képzőművészet,
földrajz
Brezovszki Anasztázia – matematika, magyar
nyelv
Vass Szabolcs – képzőművészet, földrajz,
testnevelés
Kimagasló sport tevékenységéért Özvegy Erik dicséretben részesült.
2007. június 1., péntek
ELBALLAGTAK
Új feladatok, új kihívások
következnek
Elballagtak a nyolcadikosok a
kishegyesi iskolában
A hétvégén
ünnepélyes keretek között elballagtak a kishegyesi Ady Endre Kísérleti
Általános Iskola idei nyolcadikos diákjai. A ballagási ünnepséget a
hagyományokhoz híven ezúttal is a színházteremben rendezték meg. A végzősökhöz
szólva Molnár Márta igazgatónő kihangsúlyozta, hogy ez az a pillanat, amire
sokan oly régóta vártak, de valószínűleg sokakat most mégis visszahúz a szívük.
Az bizonyos, hogy az iskolában eltöltött nyolc évet az emlékeiben mindenki meg
fogja őrizni. A ballagással azonban legtöbbek számára nem fejeződik be semmi,
sokkal inkább most következnek az új kihívások és az új feladatok, amelyeknek
mindenkinek meg kell majd felelnie. Az igazgatónő ezután kiosztotta az
elismeréseket azoknak a diákoknak, akik kiemelkedő eredményeket értek el a
tantárgyakból szervezett különféle versenyeken, továbbá kiosztotta a Vuk-díjat
hét diáknak: Szőke József Árpádnak, Klać Olivernek, Csőke Attilának, Nyírádi
Klaudiának, Keszeg Andreának, Hajdú Zsanettnek és Kerekes Zsuzsannának. Az év
diákja címet Kerekes Zsuzsanna kapta.
pi
Az idei kishegyesi ballagók
ISMÉT RANGOS ELISMERÉSEK
A kishegyesi gyerekek sikeres szereplése a Kőketánc nevű versenyen
Két csoportot és egy szólótáncost nevezett be az általános iskolás korosztály idei, ezúttal Óbecsén megtartott Kőketánc nevű versenyére a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, s mindkét csoport és a szólótáncos is első helyezést ért el, nagyon jó értékelést kapva.
- A kisebbek csoportja a Garagulya alsósokból áll, a Krajcárka pedig felsősökből. Ez utóbbi csoport dél-alföldi táncokat táncolt, s az egész produkciót értékelve a zsűri elismerően szólt az egész csoport színpadi mozgásáról, a viseletről, arról, hogy a gyerekek tudnak mozogni a népviseletben, tudják hordani, nem idegen tőlük. Értékelték azt is, hogy a csoportok nagyon szépen énekelnek, és a bírálóbizottságnak külön tetszett az előadás hangulata, az, hogy a gyerekek nem is a közönségnek, hanem saját maguk örömére táncoltak. Jó volt hallani, ahogyan elismerően szólnak arról, hogy amatőrök ugyan, de nagyon magas szinten művelik a néptáncot. Ebben természetesen nagyon nagy érdemük van a felkészítőknek. A Garagulyát Patyarek Orsolya és Utasi Péter készítették fel, a Krajcárkát pedig Kovács Hanna és Patyarek Csaba. Mind a négyen a felnőtt csoport, a Rizgetős együttes oszlopos tagjai. A Garagulya szatmári gyermekjátékokat és táncokat, a Krajcárka dél-alföldi táncokat, Berecz Zalán pedig magyarszentbenedeki vénest és pontozót adott elő. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az egyesület tagjai nagyon szép eredményt értek el a Szólj síp szólj versenyen is. Első lett a Szajkó énekcsoport, valamint az énekkettős is, de azt is meg kell említeni, hogy Linka Szabolcs, a Rizgetős tagja a KMV-n szólótáncban szintén első helyezést ért el. A Szajkó énekcsoportot is Patyarek Orsolya készítette fel - mondta Linka B. Gabriella, a művelődési egyesület elnöke.
Szintén szép szakmai értékelést kapott Berecz Zalán szólótáncos.
- Produkcióját értékelve a zsűri azt mondta, nem gondolták volna, hogy amatőrként ilyen magas szinten lehet művelni ezt a műfajt. Külön elismeréssel szóltak az őt felkészítő Patyarek Csaba kiváló munkájáról. Egészen biztosan szép eséllyel indulhat majd jövőre a KMV-n - mondta az egyesület elnöke, hozzátéve, hogy a díjakat nyert együtteseket és egyéneket a búcsú hetében esedékes műsoron láthatják majd a helybeliek is, azzal, hogy a Krajcárka együttesnek valószínűleg ez lesz az utolsó fellépése, mert sokan távoznak a csoportból, középiskolába indulnak, és a felsős iskolások csoportját át kell szervezni.
A felnőtt csoporttal, a Rizgetőssel pedig arra készülnek, hogy megszerezzék a „kiváló” minősítést, aminek külön procedúrája van, és csak kétévente szervezik meg Újvidéken. Ez azt jelenti, hogy az egyesület ezúttal sem szervez évadzáró előadást, hiszen egész nyáron át dolgozni fognak, s talán csak az év vége felé tudnak majd évadzárót is tartani.
XI. KŐKETÁNC
A XI. Kőketánc vetélkedőn iskolánk néptáncosai
szép eredményt értek el:
Berec Zalán szólótáncával 1. helyezett lett
Az alsósokból álló Garagulya néptánccsoport 1. helyezett lett
A felsősökből álló Krajcárka tánccsoport szintén
az 1. helyen végzett.
XI. KŐKETÁNC
Az újvidéki
székhelyű Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a Petőfi Sándor Magyar
Kultúrkörrel közösen a becsei Városi Színházban szervezte meg május 19-én
tizenegyedik alkalommal a Kőketáncot, a vajdasági óvodások és általános
iskolások énekes népi játék és néptánc vetélkedőjét.
A gyerekek
nemcsak elénekelték, hanem el is játszották produkciójukat, azaz énekes népi
játékokat adtak elő. „Ebből derült ki, hogy van igény egy olyan rendezvényre,
ahol ezek a produkciók is versenyezhetnek, így született meg a Kőketánc. A
résztvevők száma évrőlévre szaporodik, a köztudatba beékelődött a fesztivál,
számon tartják, készülnek rá“, mondta Szabó Gabriella, a VMPE népzenei
szakosztályának vezetője, a verseny szervezője.
Az első két Kőketáncot Újvidéken
szervezték meg, a harmadiktól azonban már városunk ad otthont a
megmérettetésnek. „A Petőfi kultúrkör tatarozása miatt új helyszínen, a Városi
Színházban szerveztük meg az idén a Kőketáncot. Picit féltünk attól, hogy nem
fog minden zökkenőmentesen lebonyolódni, hiszen a régi hely már bejáródott az
évek során, de alaptalan volt a félelmünk. Sikerült a több mint ezer résztvevőt
mozgatni, időben a színpadra küldeni. Sokat köszönhetünk a kultúrkör modern- és
társastánc-csoport tagjainak, akik úgy szervezésben, mint kivitelezésben is
sokat segítettek, de a két iskolának is (a Közgazdasági-Kereskedelmi
Középiskola és a Zdravko Gložanski Általános Iskola), az osztályaikban
öltözhettek a versenyzők“, mondta Kasziba Beáta, a szervezők egyike.
Vajdaság minden részéről érkeztek csoportok, 44 produkció került bemutatásra, amit több mint ezer fellépő adott elő. A délelőtti műsorrészben a becsei, zentai, csókai, szenttamási, péterrévei, gunarasi, adai, adorjáni, hajdújárási, zentagunarasi, martonosi és nagybecskereki gyermekek mutatkoztak be. A második részben, amely 14 órakor kezdődött, Csantavér, Szabadka, Kishegyes, Újvidék, Temerin, Feketics, Moravica, Kula, Törökbecse, Székelykeve és Topolya tánccsoportjai léptek színpadra. A csoportok négy kategóriában mérték össze tudásukat, a díjakat az énekes népi játékok, a szólótáncosok, valamint az alsós-, felsős- és vegyes néptánccsoportok között osztották ki. A produkciókat háromtagú zsűri - Bodor Anikó népzenekutató Zentáról, valamint Tóth Zoltán és Mikó Erika kalocsai néptáncpedagógusok - nézte végig.
Vajdaság minden részéről érkeztek csoportok, 44 produkció került bemutatásra, amit több mint ezer fellépő adott elő. A délelőtti műsorrészben a becsei, zentai, csókai, szenttamási, péterrévei, gunarasi, adai, adorjáni, hajdújárási, zentagunarasi, martonosi és nagybecskereki gyermekek mutatkoztak be. A második részben, amely 14 órakor kezdődött, Csantavér, Szabadka, Kishegyes, Újvidék, Temerin, Feketics, Moravica, Kula, Törökbecse, Székelykeve és Topolya tánccsoportjai léptek színpadra. A csoportok négy kategóriában mérték össze tudásukat, a díjakat az énekes népi játékok, a szólótáncosok, valamint az alsós-, felsős- és vegyes néptánccsoportok között osztották ki. A produkciókat háromtagú zsűri - Bodor Anikó népzenekutató Zentáról, valamint Tóth Zoltán és Mikó Erika kalocsai néptáncpedagógusok - nézte végig.
A szólótáncosok közül a kishegyesi Berecz Zalán és a
zentai Németh Antal osztozott az első helyen, második lett a zentai Szögi
Miklós. A népi játékok közül arany oklevelet a martonosi csoport kapott.
Második lett a zentai, harmadik pedig a péterrévei Tiszamente Közművelődési és
Népművészeti Egyesület Bogárkák csoportja.
„Örvendetes
volt a gyermekjátékokat nézni, kilenc csoport ezzel mutatkozott be, és ami a
legfontosabb, fejlődést lehetett észlelni. A gyerekek tisztábban énekelnek,
feszélytelenül játszanak, a felkészítő pedagógusok körültekintőbben válogatták
a játékokat, a hagyományokhoz nyúlnak vissza, és nem „műjátékokat“ találnak ki.
A gyermekjátékoknak azért örülünk ennyire, mert éneklés közben a hangjukat
„kitakarítják“ a gyerekek“, mondta Bodor Anikó.
Az alsós
néptánckategóriában arany oklevelet a kishegyesi táncegyüttes kapott. Második
lett a Kabóca csoport a péterrévei dr. Kiss Imre Művelődési Körből, míg a
harmadik díj Adára került. A vegyes korcsoportban két első díjat osztott ki a
zsűri, a topolyai és a horgosi táncegyüttesnek. Második lett az Aprócskák
táncegyüttes a péterrévei Tiszamente Közművelődési és Népművészeti
Egyesületből, a harmadik helyen pedig két csoport végzett: a Kiscimbora
gyermekcsoport a becsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörből és a kulaiak. A
felsősök táncvetélkedésében a kanizsai és a kishegyesi csoport győzött, második
lett a szabadkai és a zentai táncegyüttes, a harmadik díjat az adai csoport
érdemelte ki.
Az eredményhirdetés után a zsűri minden produkciót külön véleményezett. „Óriási fejlődést tapasztalok, hiszen tavaly is itt voltam zsűrizni. Az idén sokkal nehezebb dolgunk volt, hiszen kitűnő produkciókat láthattunk. A csoportok kitűnően fel voltak készülve, sok anyaországi csoport megirigyelhetné az itt látott produkciókat“, mondta Tóth Zoltán.
Szabó Gabriella szervező végül kijelentette, hogy a Kőketánc nagyon fontos, mert a csoportvezetők ötleteket kapnak, kijavítják hibáikat, ezáltal pedig haladni és fejlődni tudnak a csoportok. A verseny szerinte a gyermekeknek is nagyon fontos. „Egy élmény, még ha fárasztó is, de elutaznak, kirándulnak, megnézik egymás produkcióit. Az ilyen rendezvények megerősítik a gyerekeket, látják, hogy nincsenek egyedül. A népzene, a néptánc mindig egy réteg kultúrája és az is marad. A szellemi érték pótolhatatlan“, mondta Szabó Gabriella.
Az eredményhirdetés után a zsűri minden produkciót külön véleményezett. „Óriási fejlődést tapasztalok, hiszen tavaly is itt voltam zsűrizni. Az idén sokkal nehezebb dolgunk volt, hiszen kitűnő produkciókat láthattunk. A csoportok kitűnően fel voltak készülve, sok anyaországi csoport megirigyelhetné az itt látott produkciókat“, mondta Tóth Zoltán.
Szabó Gabriella szervező végül kijelentette, hogy a Kőketánc nagyon fontos, mert a csoportvezetők ötleteket kapnak, kijavítják hibáikat, ezáltal pedig haladni és fejlődni tudnak a csoportok. A verseny szerinte a gyermekeknek is nagyon fontos. „Egy élmény, még ha fárasztó is, de elutaznak, kirándulnak, megnézik egymás produkcióit. Az ilyen rendezvények megerősítik a gyerekeket, látják, hogy nincsenek egyedül. A népzene, a néptánc mindig egy réteg kultúrája és az is marad. A szellemi érték pótolhatatlan“, mondta Szabó Gabriella.
Ricz Róbert
2007. május 31., csütörtök
SZEGEDEN JÁRTUNK
Idén májusban Kishegyes is részt vett az V.
irodalmi találkozón Szegeden, melyet vajdasági gyerekek számára szerveztek.
Iskolánkat 4 nyolcadikos lány képviselte: Szűcs Emese, Hajdú Zsanett, Nyírádi
Klaudia és Szabó Szénia. Felkészítő tanárunk Éter Pandurcsek Bettina volt. Az
ott töltött 3 nap alatt Cékus Attila tanár bácsi felügyelete alatt voltunk.
Különböző rendezvényekre, előadásokra vittek vendéglátóink. Részünk volt
városnézésben és toronymászásban is. A találkozó fő témája Németh István volt,
különböző csoportokra osztva feldolgoztuk életét, munkásságát. Természetesen mi
tudtunk legtöbbet az íróról, mivel Kishegyesen született. Nagyon jól éreztük
magunkat Szegeden.
A 4 lány: Zsanett, Klaudia, Szénia és Emese
2007. május 28., hétfő
KÖRKÉRDÉS: MI VOLT A LEGSZEBB ÉLMÉNYED?
Kerekes Zsuzsanna (8.a)
Szerintem nagyon gyorsan elmúlt ez a tanév.
Most nyolcadikban nagyon is összemelegedett az osztályunk. Nehéz lesz itt
hagyni az iskolát. És mindenkinek elárulom: A 8. osztály könnyebb, mint a
hetedik.
Bulatović Dejan (6.b)
Nagyon jó volt az idei
tanév. A kedvencem volt a Gyermekhét meg a szünet. A fizikával volt egy kis
gondom, mert ez új tantárgy az idén, de mindent meg lehet szokni…
Perović Gordana
(5.b)
Az ötödik osztály
elég nehéz. Furcsa volt a sok új tantárgy, és az is, hogy minden tantárgyat más
tanít. Tetszett, érdekes volt a vándorlás az egyik teremből a másikba. Nagyon
sok új barátot szereztem. Már nagyon várom a hatodik osztályt is.
Miljković Tamara
és Csordás Boglárka (7.a)
Nekünk aránylag
jó volt ez a tanév. Sokat buliztunk, de azért tanultunk is néha... Kicsit rossz
érzés, hogy még csak egy évig járunk ebbe a suliba, és utána elválnak útjaink.
Most mi búcsúztatunk, de jövőre már bennünket fognak... Ebbe belegondolni is
fura...
Kormos Beáta
(8.b)
2007. május 27., vasárnap
BÉKÉSSZENTANDRÁSON
Május
24-26-ig iskolánk leány kézilabdacsapata és fiú fociválogatottja a
békésszentandrási Hunyadi-napra volt hivatalos. A három nap minden részt
vevőnek szép emlék marad, hiszen testvériskolánk diákjai, tanárai mindent
megtettek azért, hogy jól érezzük magunkat.
2007. május 24., csütörtök
VONÓSFESZTIVÁL
2007. május 24-én Dudás Virág Ervin Sremska
Mitrovicán a Vonósok
Fesztiválján 1. helyezést ért el.
2007. május 23., szerda
A BALLAGÓK
2007. június 1-jén
ballagnak a nyolcadikosok. Pénteken délután 17 órakor kezdődik a műsor a
színházteremben.
8.a
„Útjaink százfelé válnak,
De szívünk egy célért
dobog.
Nekivágunk a küzdelmes
mának,
És épít karunk egy szebb
holnapot.”
(Arany János)
Osztályfőnök: Magó F.
Emese
Tanító néni: Brasnyó
Gyöngyi
- Bacsó Aurél
- Bakorek Szabolcs
- Berec Zalán
- Csabai Róbert
- Feró Hajnalka
- Hajdú Zsanett
- Homogyi Szilárd
- Horváth Viktor
- Kara Zoltán
- Kerekes Zsuzsanna
- Kerepes Zsolt
- Keszeg Andrea
- Kovalcsik Anna
- Krizsák Daniella
- Kurnyák Adrián
- Morel Arnold
- Nyírádi Klaudia
- Szabó Miklós
- Szűcs Emese
- Stepanov Igor
- Szvoreny Valentin
- Tóth Tihamér
- Vass Szabolcs
- Virág Tamás
8.b.
terveztünk még,
most valóra válhat
minden ami szép.
Az élet, a munka
tárt karokkal vár,
s hogy szép lesz-e,
csak rajtunk áll.”
(Szabó
Pál)
Osztályfőnök: Török Süli
Jolán
Tanító néni: Csáki
Hargita
- Ács Karolina
- Barcsik Áron
- Berkes Tibor
- Brezovszki Anasztázia
- Csernik Miklós
- Csőke Attila
- Dudás Henrietta
- Gulyás Deniel
- Hegedűs Rajmond
- Herbut Krisztina
- Klać Oliver
- Kormos Beáta
- Kratok René
- Kratok Richárd
- Lőrik Boglárka
- Özvegy Erik
- Petri Annamária
- Sáfrány Enikő
- Szabó Krisztina
- Szabó Szénia
- Szikora Sarolta
- Szilágyi József
- Szőke J. Árpád
- Szűgyi Dávid
- Tóth István
- Varga Ágnes
- Vörös Sándor
- Vulević Snežana
8. osztály
„Induljunk vígan és
remélve
a boldog, szép jövő
elébe,
mienk a hely a nap alatt,
míg szívünk bátor és
szabad!”
(Juhász Gyula)
Osztályfőnök: Tóth
Erzsébet
- Balázs Rudolf
- Győri Valentina
- Mondom Attila
- Keresztúri László
2007. május 22., kedd
ATLÉTIKÁBAN IS JÓK VAGYUNK!
2007. május 22-én Szabadkán a körzeti atlétika
versenyen a következő eredmény született:
Özvegy Erik 1. hely
magasugrásban
Vass Szabolcs 3.
hely 100m futásban
Tóth István 3. hely
300m futásban
2007. május 21., hétfő
SIKER!
A magyarországi „Igazgyöngy” Alapítvány és az Észak Bácskai Magyar Pedagógusok
Egyesülete fogalmazási pályázatot hirdetett az emberi kapcsolatokról, egymás
elfogadásáról. Diákjaink a következő eredményt érték el:
Sípos Ákos (7.b) 1. hely
Huszka Henrietta (7.b) 2. hely
Tóth József
(5. osztály) 2. hely
Lőrik Boglárka (8.b) 4. hely
Vass Nikita (5. osztály) 6. hely
2007. május 19., szombat
TÁNCVIZSGA
A kishegyesi általános iskola nyolcadik
osztályos tanulói 2007. 05. 18-án az esti órákban mutatták be a klasszikus tánc
terén szerzett friss tudásukat.
Pár hónap kemény munka
gyümölcseként 18 klasszikus tánccal kápráztattuk el a vendégeket. A hagyományos
táncokon kívül bemutattunk egy-két újabb keletű táncot is. Természetesen a
közönség tapsvihara is rengeteget segített, de a fáradságos munka hozta meg
igazán az eredményt. S mindannyian le is tettük a vizsgát.
A vizsga szüneteiben a hangulat egyszerűen
fergeteges volt; egyaránt fiatal és öreg a táncparkett ördögévé vált, s együtt
ropták a táncokat.
Ahogy már említettem, minden
társammal együtt sikeresen jól teljesítettünk; külön elismerés a
bálkirálynőnek: Nyírádi Klaudiának és a bálkirálynak: Tóth Tihamérnak.
Szeretném minden nyolcadikos
táncoslábú nevében megköszönni Milo
Emíliának, a tánctanárnőnknek a fáradságos munkáját. Nem mindig volt
egyszerű dolga velünk.
S gratulálunk minden nyolcadikos
tanulónak az alapfokú tánciskola elvégzéséért!
Szabó Krisztina 8.b
2007. május 18., péntek
ÁMV
Huszonnyolc vajdasági általános iskola képviseltette magát az általános iskolások immár hatodik alkalommal megrendezett művészeti vetélkedőjén, azaz az ÁMV-n, amelyet idén is a szabadkai Majsai Úti Általános Iskolában rendeztek meg. Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete e versenyén díjazottak névsorát folytatásokban közöltük.
Képzőművészet: az1-2. osztályosok csoportjában első Besnyi Botond, Szabadka, második Jenei Dorina, Szabadka, harmadik László Roland, Szabadka. A harmadik-negyedik osztályosoknál első Horvát Beáta, Szabadka, második Erdélyi Klaudia, Oromhegyes, harmadik Kovács Klaudia, Szabadka. Ötödik-hatodik osztály: a legjobb Varga Bálint, Temerin, őt követi a rangsorban Mucsi Gergely, Szabadka, harmadik Faragó Renáta, Csantavér. Hetedik-nyolcadik osztályosok: első helyezett Birgermajer Andrea, Szabadka, második Vass Szabolcs, Kishegyes, harmadik Varga Natália, Királyhalom.
http://archiv.magyarszo.com/arhiva/2007/05/18/main.php?l=b11.htm
KIRÁNDULTUNK
Iskolánk 2. osztályos tanulói Szabadkára kirándultak, ellátogatták Palicsra
és Zobnaticára is.
Az 5. osztályosok az Ezüst Tavat nézték meg a kiránduláson, a hetedikesek pedig
a resavai cseppkőbarlangba és Oplenacra látogattak el.
2007. május 17., csütörtök
Zenedések sikere országos és nemzetközi versenyen
Idén Versecen került
megszervezésre a szerbiai zene- és balettiskolák fesztiválja, melyet évente
tartanak más-más városban, és ez volt az 51. Három évvel ezelőtt a topolyai
zenede volt a házigazdája az egyhetes rendezvénynek, amikor is 75 zeneiskolát
fogadott, és 1800 fős közönséget. A topolyai zeneiskola akkor is összesítésben
I. díjat szerzett, és most is kimagasló eredményt ért el, összesítésben 95
ponttal szintén I. díjat. Egyénenként is kiválóan szerepeltek a zenede
növendékei, Papp Orsolya zongora szakos, Csőke András tanítványa, Dudás Virág
Ervin hegedű szakos, Gál József növendéke és Perić Milena harmonika szakos
tanuló, Vas Katalin tanítványa I., Nemes Aranka szólóénekes Nánási Helga
tanítványa pedig II. díjjal tért haza.
A topolyai zenedések részt vettek
a 32. Nemzetközi Harmonika Fesztiválon is Pulán, ahol Finnországtól Kínáig
szinte minden ország képviseltette magát. A jeles szakemberekből álló zsűri, a
német Stefan Hippe, a cseh Ladislav Horák, a horvát Volodimir Balyk, Sanja
Drakulić és a boszniai Alma Flammersberger Milena Perić harmonikajátékát 81,35
ponttal díjazta, ami a II. helyezést jelentette számára. Ott voltak azonban a
zeneiskola növendékei Leskovacon is, az országos gitárversenyen, ahonnan Dudás
Krisztián II. osztályos növendék, Petar Milović tanítványa I. díjjal tért haza.
A topolyai zenede növendékeire
még vár néhány verseny a tanév végéig, többek között az országos hegedűverseny
Mitrovicán, és a fiatal tehetségek versenye Belgrádban, ahol jelen lesznek a
hegedű, harmonika, zongora és gitár szakosok is.
2007. május 16., szerda
RAJZOLD LE A CSALÁDOD!
A családok világnapja alkalmából
hétfőn délután a KINCSE, a Kishegyesi Nagycsaládosok Egyesülete rajzműhelyt
szervezett a gyerekek számára Rajzold le a családodat címmel. A műhelymunkában
készült rajzokat a központban levő áruház kirakatában fogják kiállítani.
KÉT DÍJ
Figyelemre méltó eredmények az Általános Iskolások Művészeti Vetélkedőjén
Huszonnyolc vajdasági oktatási intézmény képviseltette magát az általános iskolások immár hatodik alkalommal megrendezett művészeti vetélkedőjén, azaz az ÁMV-n, amelyet idén is a szabadkai Majsai Úti Általános Iskolában rendeztek meg. Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete e versenyén díjazottak névsorát a napokban folytatásokban közöljük.
Fogalmazás: a 3-4.osztályosok csoportjában első díjas Péter Lea (Óbecse), második helyezett Vukov Anita (Óbecse), harmadik pedig Cvijin Blanka (Szabadka). Az 5-6. osztályosoknál 1. Varga Dalma (Szabadka), 2. Gyarmat Judit (Ada), 3. Budincsevity Brigitta (Szabadka). A 7-8.osztály esetében 1. Beretka Judit (Óbecse), 2. Seregély Orsolya (Csantavér), 3.Povázsánszki Csilla (Kishegyes).
Versírás: az 5-6.osztályos korcsoportban 3. Kovács Ramóna (Bácsfeketehegy). A 7-8.osztályosoknál 1. Nagy Norbert (Ada). 2. Pintér Elvira (Szabadka) 3. Zsótér Szabolcs(Törökfalu).
Színjátszás: 1. Majsai Úti Á. I., Szabadka, 2. Miroslav Antić Á. I., Palics, 3. Néphősök Á. I., Csantavér.
Ének: az 1-2.osztályoknál 1. Hernyák Kata (Szabadka). 2. Mező Szabina (Temerin), a 3-4. osztályos korcsoportban 1. a Sóti Boglárka, Bontovics Virág, Harmath Orsolya alkotta énekcsoport (Tótfalu) 2. Vuleković Sonja (Szabadka). Az 5-6. osztályosoknál.1. Muhi Dániel (Muzslya). 2. Tóth Kata (Ada), 3. Urbán Heléna (Ada), 7-8. osztályosok.: 1. Fábián Mónika (Hajdújárás), 2. Kisfügedi Flóra (Oromhegyes) 3. Sándor Enikő (Muzslya). 3. Bognár Boglárka (Ada).
Versmondás az 1-2.osztály korcsoportjában. 1. Mányi Heléna (Szabadka), 2. Némedi Emese (Szabadka), 3. Zvekán Andrea (Pacsér), 3. Fodor Ákos (Szabadka).a 3-4.osztály esetében:.1.Tót Diana, (Szabadka) 2. Apró Alekszandra ( Oromhegyes) 3. Jaksa Teodóra (Muzslya) 3. Makai Kitti (Szabadka).Versmondás 5-6.osztályosok: 1. Bodó Sarolta(Szabadka), 2. Gyarmat Judit.(Ada), 3. Pásztor Dániel (.Bácsfeketehegy), A 7-8.osztályosok csoportjában.1. Farkas Beatrix (Bácsfeketehegy), 2. Miljković Tamara (Kishegyes), 3.Angeli Tímea ( Szabadka).
Prózamondás az 1-2.osztály kategóriájában: 1. Bicók Tímea (Muzslya), a 3-4.osztályosoknál.1. Veréb Ervin (Csantavér), 2.Restás Dávid (Muzslya), az 5-6.osztályosok esetében.1. Pálfi Dávid ( Szabadka), 2. Gulyás Márta (Ada).3.Bognár Szabolcs ( Oromhegyes), 7-8.osztályosik csoportjában. 1.Szarka Ákos (Bácsfeketehegy). 2. Budánovity Szintia ( Csantavér)3. Ágó Mónika ( Szabadka).
Szépbeszéd: 1. Gazafi Anita (Királyhalom), 2. Szalma B.Tímea. ( Szabadka) , 3. Pál Annamária (.Szabadka).
A díjazott diákok a következő vajdasági iskolák tanulói: J. J. Zmaj, Đuro Salaj, Ivan Goran Kovačić, Jovan Mikic, Október 10-e, Majsai úti (Szabadka). Cseh Károly (Ada és Törökfalu), Nikola Durković (Bácsfeketehegy), Ady Endre (Kishegyes), Szervó Mihály (Muzslya), Néphősök (Csantavér), Kis Ferenc (Oromhegyes és Tóthfalu), Petőfi Sándor (Hajdújárás és Királyhalom), Petőfi Sándor (Óbecse), Miroslav Antić (Palics), Kókai Imre (Temerin), Mosa Pijade (Pacsér).
2007. május 15., kedd
FESZTIVÁLON
A Zeneiskolák Fesztiválján Versecen tanulóink a következő eredményt érték
el:
Dudás Virág Ervin – hegedű 1. hely
Papp Orsolya - zongora 1. hely
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)