"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2009. november 10., kedd

KÖNYVBEMUTATÓ


dr. Virág Gábor A kishegyesi iskola története 1919 és 1940 között - helytörténeti kötet
Helyszín: Ady Endre KÁI – Galéria
Időpont: 2009. november 18. (szerda) 18 óra
Mindenkit szeretettel várunk!

RENDKÍVÜLI SZÜNET


Iskola – iskola, most éppen senki nem jár oda!

Miközben a Szó-Beszédben lapzárta van, az iskolában rendkívüli őszi szünet. Délután fél 5-kor ült össze a Tartományi Végrehajtó Tanács és ott határoztak, hogy november 1o-től 15-ig egész Szerbiában nincs tanítás. Ezért szóltunk a szülőknek este, hogy másnap reggel ne küldjék a csemetéket iskolába. Hogy mikor pótoljuk be az elmulasztott napokat? Majd értesítenek bennünket...

2009. november 4., szerda

TANFOLYAM AZ ISKOLÁBAN


Felzárkóztató szerb nyelvi tanfolyamot szervez a Kishegyesi Ifjúsági Iroda a Tartományi Jogalkotási Közigazgatási és Kisebbségügyi Titkárság támogatásával a községben élő, középiskolát végzett, vagy felsőfokú képzettséggel bíró, elsősorban munkanélküli fiatalok számára.
Az érdeklődők legkésőbb november 20-ig jelentkezhetnek az iroda helyiségeiben. A képzés a tervek szerint két hónapig tart, heti egy-két alkalommal. A jelentkezőket a tudásszint alapján csoportokba osztják. A képzés végén a hallgatók tudásfelmérő tesztet töltenek ki és a tanfolyam végén minden résztvevő elismervényt kap az oktatásban való részvételről és a felmutatott eredményről. Az előadások időpontját a jelentkezőkkel történő egyeztetés alapján határozzák meg. A képzés ingyenes és ez az oktatáson kívül vonatkozik a képzés alatt használt segédanyagokra is. Azok, akik vállalják a képzést, kötelezik magukat az előadásokon való részvételre és a tudásfelmérők megírására. Az érdeklődők bővebb tájékoztatót az irodában (Kishegyes, Fő utca 32. sz., vagy a 024/730-010-es telefonszámon, a 125-ös melléken, illetve akzm.maliidjos@gmail.com e-mail címen kaphatnak.

2009. november 3., kedd

HEGYESI VENDÉGEK AZ ISKOLÁBAN IS


Újra lesz hegyesi találkozó
Kishegyes vállalta a hegyes nevet viselő települések jövő évi találkozójának megszervezését – A tervek szerint három év múlva Oromhegyesen lesz a rendezvénysorozat
A Hegyes nevet viselő települések polgármesterei a hét végén Kishegyesen megtartott szokásos megbeszélésén elfogadták Kishegyes felajánlását és úgy határoztak, hogy a következő Hegyesi találkozót ez a település szervezze. Az időpontról végleges döntés még nem született, de több mint valószínű, hogy a rendezvényt július második hétvégéjén tartják meg.
Kunhegyes kezdeményezésére 2001 óta tartanak fesztivál jellegű találkozót a hegyes nevű települések, s az első két ilyen találkozót a nagykunsági városban is szervezték meg. A második fesztivált követően azonban a polgármesterek úgy döntöttek, hogy a következőkben vándorfesztiválként szervezik. A hasonló rendezvények sorában azon ritka fesztiválok egyike, vagy talán az egyetlen is, amely a határokon is átível. A határozat értelmében mindig más településen adtak találkozót egymásnak a hegyesiek, de 2007 után úgy látszott, megszakad a hagyomány. A nagyobb települések után a kisebbek kerültek sorra, s ezek sorában a mindössze néhány száz lelket számláló Királyhegyes nem tudta vállalni, hogy a falu lélekszámát meghaladó vendégsereget fogadjon, a vajdasági települések közül pedig egyik sem volt olyan helyzetben, hogy vállalni tudja a fesztivált. Ezt a helyzetet oldotta meg Kishegyes azzal, hogy felajánlotta a jövő évi találkozó megszervezését július első felében. A felajánlás megindokolásában Virág Gábor, a kishegyesi helyi közösség titkára elmondta, hogy a település vállalni tudja a szervezést, azzal, hogy az útiköltséget minden csapat vállalja és az étkeztetést úgy oldják meg, hogy a főzőverseny résztvevői saját csapatuk számára is megfőzik az ételt.
A megbeszélésen szót ejtettek a többé-kevésbé kialakult fesztiváli tartalomról is. Ezek szerint természetesen minden környezetből bemutatkoznak a művelődési egyesületek, lesz kispályás focitorna, kézilabdatorna, lehet íjászati vetélkedő, sakktorna és természetesen a mindenütt érdeklődésre számot tartó polgármesteri vetélkedő, az ún. polgármesteri virtus.
A megbeszélésen Balla Lajos Laci, az oromhegyesi helyi közösség tanácsának elnöke felajánlotta, hogy három év múlva, amikor a település 160 éves évfordulóját ünnepli, valamint annak évfordulóját, hogy a délszláv háború kitörésének kezdetén a vajdasági békemozgalom központjává vált, 2012-ben szeretné megrendezni a találkozót.
A megbeszélést követően a polgármesterek megtekintették a helyi közösség épületében folyó építkezést, az iskolát, a kézilabdapályát és az épülő teniszpályát, valamint a felújított tűzoltóotthont.

H1N1


A H1N1 vírus miatt iskolánban is fokozott a készültség, nagy figyelmet szentelünk a higiéniának és a gyerekeknek is folyamatosan felhívjuk a figyelmüket a kézmosás fontosságára. A vírus miatt az okatási minisztérium nem javasolja a nyilvános rendezvényeket, így idén sajnos elmarad az iskolanapi műsor.

2009. november 2., hétfő

A KIS BIRKÓZÓK SIKERE


Az idei kupa szegényes keretek között lett megtartva, és kérdéses, hogy jövőre megrendezzük-e, ugyanis egyre nehezebb támogatókat találni. Szemmel láthatólag a birkózás nem a legnépszerűbb sport a környéken – mondta lapunknak Szántó Frigyes edző. Az idei kupa megtartását a szabadkai Projekt Kft., az újvidéki Semenar KOP, valamint Hajdú László és Slejher László vállalkozó, illetve a szabadkai Stadion Közvállalat tette lehetővé. A gyerekek reggelijét a Szabadkai Tejgyár és a Delikates Mészárszék állta. Eredmények, 2000–2002-ben születettek: 1. Kozbašić Marko (Soko), 2. Csizmadia Tamás (Spartacus), 3 Lacković Dušan (Sp.). 26kg: 1. Belec Leó (Zenta), 2. Đorđić Milan (Aleksandrovo), 3. Szántó Roland (Sp.) és Pintér Attila (Sp.). 29kg: 1. Dedić Nikola (So.), 2. Kókai Kristóf (Z), 3. Fekete Attila (Z) és Kolompár Arnold (Herkules). 34kg: 1. Gvozdenović Stefan (Sp.), 2. Boros L. Gergő (Z), 3. Surányi Martin (Z) és Tóth Kristóf (Sp.). 1998–2000-es korosztály, 28kg: 1. Katona Ádám (H), 2. Nagy István (Soltvadkert), 3. Đoka Gan (Potisje). 30kg: 1. Kolompár Szebasztián (H), 2. Čosić Adin (Bosna). 35kg: 1. Remete Bence (Pot.), 2. Polgár Ákos (Z), 3. Csoma Balázs (Sp.) és Sóti Róbert (Pot.). 39kg: 1. Ljubovčić Derviš (B), 2. Vendel Ákos (Pot.), 3. Firsztner Marcell (Sp.) és Berkec Nino (Sp.). 1996–1997-es korosztály, 30kg: 1. Gelányi Leonszió (Sp.), 2. Lajos Attila (Soltvadkert), 3. Tóth Martin (Sp.) és Nikola Zorica (So.). 35kg: 1. Nagy Szebasztián (Pot.), 2. Papp Marcell (Sp.) és Ritec Dávid (Sp.). 39kg: 1. Horić Ahmed (B), 2. Mucsi Áron (Sp.), 3. Varga Dávid (H) és Tamiri Samir (Sp.). 44kg: 1. Fejszthámer Dániel (Pot.), 2. Dudás Róbert (Sp.), 3. Szabó Krisztián (Subotica) és Mile Jovanović (Sp.). 48kg: 1. Csíkos Norbert (Sp.), 2. Kuntić Lehel (Sp.), 3. Csordás Viktor (H) és Varga Róbert (Soltvadkert). 52kg: 1. Horti Miklós (H), 2. Román Tamás (Soltvadkert), 3. Čolić Danilo (belgrádi Radnički) és Božo Tamás (Pot.). 56kg: 1. Petar Lipajić (Sp.), 2. Horváth Adrián (Sp.), 3. Jovanović Aleksandar (Sp.) és Juhász Dávid (Pot.). 65kg: 1. Buljovčić Luka (B), 2. Đukanović Miljun (Rad.), 3. Varga Attila (Z). 69kg: 1. Danijel Jovanović (Sp.), 2. Erdélyi Arnold (Sp.), 3. Ritter Ádám (Soltvadkert). 85kg: 1. Vass Ádám (Pot.), 2. Bicskei Dávid (H). 1994–1996-os korosztály, 40kg: 1. Kiss Máté (Z), 2. Petar Puđaš (A). 46kg: 1. Mészáros Dániel (Sp.), 2. Gabelić Sadik (B), 3. Huszák Rudolf (H) és Varga József (Soltvadkert). 56kg: Penjov Edvin (Sp.), 2. Penjov Ervin (Sp.), 3. Elek Dabis (Z) és Žarko Dickov (Rad.). 1992–1994-es korosztály, 54kg: 1. Fehér Alen (Sp.). 58kg: 1. Tüskei József (Sp.), 2. Özvegy József (Pot.). 64kg: 1. Vass Tamás (Z), 2. Nikola Lukačević (Pot.), 3. Fűzér Szabolcs és Molnár Zsolt (mindketten Pot.). 78kg: 1. Dimovics Krisztián (Z), 2. Huszár Arnold (Sp.), 3. Oroszi Mihály (Soltvadkert) és Jankovics Emil (Sp.). 89kg: 1. Polyák Ádám (Z), 2. Homonai Áron (Pot.), 3. Horváth Szabolcs (Sp.) és Damir Bojovičić (A). Csapatversenyben: 1. Spartacus 179, 2. Potisje 73, 3. Zenta 65 pont stb.

2009. október 31., szombat

ZÁPORKA - KÉPEKBEN

ZÁPORKA


Kisegítő tagozatosaink is aktívan kezdték az iskolaévet, néhány hete a zentai őszi találkozón, október 31-én pedig a Záporka vers- és prózamondó találkozón vettek részt Bácsfeketehegyen a helyi Izida anya- és gyermekvédő szervezet és a Vajdasági Magyar Versmonók Egyesülete szervezésében. A rendezvényen több mint ötven szociálisan hátrányos és tanulásban akadályozott résztvevő indult az elismerésért.  Miközben a felosztott kategóriákban zajlott a verseny, kézműves foglalkozáson és közösségi játékokon vehettek részt az egybegyűltek.  A háromtagú zsűri két kategóriában, három-három korosztályba osztott díjakat, amelyből iskolánk  tanulói négy díjat hoztak el. Név szerint:
Jovanović Lazo (4. osztály) 2. díj
Jovanović Izabella (1. osztály) 2. díj
Zelenka Daniella (7. osztály) 3. díj
Goda Krisztián (3. osztály) 3. díj
Iskolánk tanulói nem csak az egyéni versmondásban csillogtatták meg tehetségüket. A rendezvény záróakkordjaként megrendezett gálán roma tánccal és szerkesztett verses műsorral  kápráztatták el a közönséget. A produkciót látván Pál Ágnes szervező meghívta a kis csapatot Zánkára egy hasonló témájú rendezvényre, amelyen megjelenik majd a Kárpát-medence apraja-nagyja.

2009. október 29., csütörtök

HALLOWEEN DISCO

Október 29-én Halloween discot tartottunk a felsősöknek. A tanulók „rémséges jelmezekbe” öltöztek, a legjobb jelmezek viselői ajándékot is kaptak.

2009. október 24., szombat

5. ŐSZI TALÁLKOZÓ - ZENTA


Október 24-én került sor a kisegítő tagozatosok 5. őszi találkozójára Zentán. A találkozón iskolánk diákjai is részt vettek: Novaković Zorica, Lakatos Lolita, Lakatos Valéria, Lakatos Dianna, Jovanović Svetlana és Novaković Gizella. A lányok cigánytánccal léptek fel, melyre Deák Marianna és Moszni Edit tanítónők készítették fel őket. A program részét képezte egy kiállításmegnyitó is, melyre őszi gyermekmunkákat vártak a szervezők. A munkák elkészitésében Kormos Cékus Anita tanítónő és Mohácsi Zoltán rajztanár segitkezett diákjainknak. A szervezők szórakoztató programokról is gondoskodtak: maszakbálon és lovas kocsikázáson is részt vettek a lányok. Mindenki nagyon jól érezte magát, sőt még ajándékot és oklevelet is kaptak.

2009. október 21., szerda

ERVIN SIKEREI


Október 16-a és 18 között a topolyai zeneiskola három diákja Nyíregyházán vendégszerepelt. Dudás Virág Ervin hegedű-, Perić Milena harmonika-, és Bálint Anita zongoraművész-növendék képviselte tanáraik, és az iskolaigazgató, Diósi Rózsa kíséretében a topolyaiakat a határon túli zeneiskolák nemzetközi találkozóján.
Emellett október 22-e és 25-e között Gál József két tehetséges diákja a bulgáriai Haskovóban egy nemzetközi verseny részvevői lesznek. A pacséri Ortó Boglárka negyedik osztályos, és a kishegyesi Dudás Virág Ervin ötödikes, hegedűszakos növendékeket a rangos megmérettetésen Szűcs Budai Klára tanárnő kíséri zongorán.

http://www.magyarszo.com/fex.page:2009-10-21_Vendegszereples_versenyzes.xhtml

2009. október 17., szombat

TESTERA

Október 12-től 17-ig 71 gyerekünk a testerai természetiskolába látogatott. Nagyon jól érezték magukat!

BIRKÓZÓSIKER


Október 17-én a kanizsai birkozó kupán iskolán 8.-os tanulója  Nikolić Željko bronzérmet szerzett.

2009. október 16., péntek

TRÉFÁS MESE


     Élt egyszer egy juhász. Ennek a juhásznak annyi láthatatlan báránya volt, hogy nem is bírta megszámolni.
   Amikor a juhász megszomjazott elment a folyóhoz inni. Jól megmerítette lyukas sipkáját egy csomó iszappal és jót ivott belőle. Az a folyó a Duna volt. A Dunát jól megkapálta, ültetett bele friss túrós pogácsát. Gyorsan ki is nőtt a meggyfa, de azon a meggyfán olyan jó szőlő volt, hogy még a birkáknak is ízlett. A nyáj jóllakott a sok túrós pogácsából kikelt meggyfával, minek olyan finom szőlője volt. Mikor a juhász is megtöltötte a hasát, megindult hazafelé a láthatatlan nyájjal együtt.
     Akinek ez a mese nem teszik, az ne hallgassa meg.
Fabó Dudás Réka, 5.c

2009. október 13., kedd

TECHNIKAI FELSZERELÉSEKET KAPOTT KISHEGYES KÖZSÉG MINDEN OKTATÁSI INTÉZMÉNYE


Tegnap délelőtt 10 órakor dr. Bíró István, tartományi parlamenti képviselő ajándékot adott át a kishegyesi iskoláknak és óvodáknak. A község három iskolája egy-egy számítógépet kapott, az óvodák pedig három mosógépet és két zenevonalat.
                         Bojtos Béla (jobb oldalt) megköszöni Bíró Istvánnak az ajándékokat (Lakatos János)
Az átadásnakMolnár Márta, a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola igazgatónője volt a házigazdája, és jelen volt Bojtos Béla, a bácsfeketehegyi Nikola Đurković Általános Iskola igazgatója, Jelica Tomašević, a szeghegyi Vuk S. Karadžić Általános Iskola igazgatónője, valamint Kőműves Gizella, a kishegyesi Pán Péter Óvoda igazgatónője. Az ajándékokat az iskolák nevében Bojtos Béla köszönte meg, és további együttműködésre biztatta a tartományi parlamenti képviselőt. Bíró István, aki átadó beszédében kihangsúlyozta, hogy egy politika mentes ajándékról van szó a Demokrata Párt részéről, a következőket nyilatkozta az ajándékról: - A gazdasági krízis miatt, mi tartományi képviselők eldöntöttük, hogy lemondunk a jövedelmünk egy részéről, hogy humanitárius célokat tudjunk finanszírozni. Én azzal a gondolattal vezérelve, hogy Kishegyes az egyik legszegényebb község, megkértem a képviselőtársaimat, hogy először a Kishegyesi község kapja ezt a támogatást. Ők beleegyeztek ebbe, és így jutott ide ez az ajándék. Én már korábban konzultáltam az oktatási intézmények igazgatóival, és ők kértek mosógépet, számítógépet és zenevonalat. Kértek fűkaszálókat is, de ezeket nem tudtuk beszerezni, viszont valószínűnek találom, hogy tavaszra realizáljuk őket.

2009. október 12., hétfő

AJÁNDÉK


A nyár végén zajlott Kishegyesen a falusi körülmények fejlesztését, valamint az inkluzív oktatásra való felkészítést szorgalmazó továbbképzés, amelyet a mezőgazdasági minisztérium támogatott.
249_1.jpg
A projektum lezárult, és a szervezőknek fennmaradt 56 ezer dinár. Gordana Radulović szavai szerint a program kivitelezői, a Kishegyesi Fejlesztési Társulás és a Nők Fóruma kérvényt nyújtott be a minisztériumhoz, és javasolta, hogy a fennmaradó pénzből taneszközöket vásároljanak az iskoláknak és az óvodának. A minisztérium jóváhagyta a kérést, és a hét végén Csóré Róbert polgármester átadta a taneszközcsomagot az iskolák és az óvoda igazgatóinak. A taneszközöket az újvidéki Milan Petrović Speciális Iskolában vásárolták, amelynek tanulói – mint ismeretes – szemléltető eszközöket is készítenek. Az említetteken kívül egy csomag szemléltető eszközt kapott a Nők Fóruma is, mivel a női szervezet sok olyan rendezvényt szervez, amelyen ezek az eszközök felhasználhatók lesznek.

SPORTNAP VOLT FELSŐHEGYEN


A győztes focicsapat Fodor István, az Olvasókör elnöke az eseménnyel kapcsolatban a következőket mondta: – Tavaly, miután július elején másodszor is megrendeztük ezt a Felsőhegyen még újnak számító sportrendezvényt, kiderült, hogy egy másik egyesület is hasonló összejövetel szervezésén dolgozik. Munkájuk eredményesnek bizonyult, s nem sokkal később, augusztus végén – ugyancsak nagy sikerrel – ők is rendeztek egy sportnapot. Tulajdonképpen ekkor „találtunk egymásra” velük, felismerve azt, hogy összefogva a jövőben még sikeresebbek lehetünk. Azt terveztük, hogy a két egynapos rendezvényt egy nagyobb, két-három napos eseménnyel váltjuk majd fel. A sokat emlegetett gazdasági válság azonban közbeszólt, és a jelentős mértékben megcsappanó anyagi források miatt a már megszokott rendezvény létrehozása is kérdésessé vált. Az idei sportnapot többször is el kellett halasztanunk, végül csak most, az ősz kellős közepén tudtuk megszervezni. Egyesítve anyagi és emberi erőforrásainkat, úgy érzem, kihoztuk magunkból és a lehetőségeinkből a lehető legtöbbet. Felsőhegyet az elmúlt évtizedekben sokszor emlegették olyan településként, ahol az emberek képtelenek egy jó ügy érdekében összefogni. Azt hiszem, erre mi most alaposan rácáfoltunk. – Nagyon hálásak vagyunk Kopasz Károlynak és a Herkules Birkózóklubnak, amiért a birkózást szinte teljes egészében egyedül megszervezték, s ezáltal nem kis terhet vettek le a vállunkról. Kisebb-nagyobb mértékű segítséget kaptunk továbbá Zenta községtől, a helyi általános iskolától, a Napredak földműves-szövetkezettől, Szollár Emmától és Sándor Valériától is. Kiváló munkát végeztek szakácsnőink is, élükön Árok Máriával – tette hozzá az elmondottakhoz Raffai László, a Fiatalok a falvakért egyesület elnöke. Idén három sportágban mérhették össze erejüket és tudásukat a versenyzők: kispályás labdarúgásban, birkózásban és dartsban. Legtömegesebben, a helybeliek mellett, a zentaiak, a szabadkaiak és a kanizsaiak képviseltették magukat; összesen mintegy 200 résztvevője volt az eseménynek. Mindent figyelembe véve elmondható, hogy az idei rendezvény is jól sikerült, és bár addig még sok minden változhat, egy dolog azonban biztosnak látszik: 2010-ben is lesz sportnap Felsőhegyen. Eredmények, kispályás labdarúgás: 1. Romel (Zenta), 2. Sasok (Zenta/Felsőhegy), 3. Felsőhegy. Birkózás, fiatal serdülők, 29kg: 1. Bánszki Krisztián (Potisje), 2.Gelányi Leonszió (Spartacus), 3. Kolompár Szebasztián (Herkules) és Katona Ádám (Herkules). 35kg: 1.Remete Bence (Potisje), 2. Sóti Róbert (Potisje), 3. Ritec Dávid (Spartacus) és Hagymás Szabolcs (Herkules). 38kg: 1. Vrábel Ákos (Potisje), 2. Varga Dávid (Herkules), 3. Fleisz Zsolt (Herkules) és Pap Marcell (Spartacus). 50–60kg: 1. Bózsó Tamás (Potisje), 2. Kuntić Lehel (Spartacus), 3. Knežević Viktor (Herkules) és Orčić Norbert (Spartacus). Idősebb serdülők, 46kg: 1. Mészáros Dániel (Spartacus), 2. Huszák Rudolf (Herkules), 3. Csordás Viktor (Herkules) és Pósa Aurél (Potisje). 50kg: 1. Horti Miklós (Herkules), 2. Lipták Lehel (Potisje), 3. Koszorús Dániel (Herkules) és Ljubaševski Dimitrije. 58kg: 1. Penjov Edvin (Spartacus), 2. Penjov Ervin (Spartacus), 3. Fehér Alen (Spartacus) és Juhász Krisztián (Potisje). Darts: 1. Kaszás Kornél (Felsőhegy), 2. Ilcsik Ákos (Felsőhegy), 3. Boros Gyevi Rudolf (Orompart).
http://www.magyarszo.com/fex.page:2009-10-12_Sportnap_volt_Felsohegyen.mobile

2009. október 10., szombat

MESEMONDÓNK IS VAN!


Október 10-én iskolánk negyedikes tanulója, Papp Viktor szépen szerepet az oromhegyesi Cérna Miklós mesemondó versenyen.

2009. október 9., péntek

RETRO DISCO

GYERMEKHÉT

“Új vezetőség” az iskolában
"ÚJ VEZETŐSÉG AZ ISKOLÁBAN"
Kishegyesen az iskola és az óvoda is gazdag programmal készült a gyermekhétre, ami ma ér véget.  Az idén a gyermekhetet megelőzően, október 2-án az alsósok egy tűzoltó bemutatón vettek részt. A gyermekhét hivatalosan hétfőn kezdődött, míg tart, addig rövidített óráink vannak, és külön programokkal készültünk az alsósok és a felsősök részére. Hétfőn foci és röplabda bajnokságot tartottunk a tanárok és a diákok között, a diákok nyertek. Az alsósok aszfaltrajzokat készítettek, különböző választott témákra. Kedden a helyi közösségbe látogattak a diákok és kérdéseket tettek fel ifj. Virág Gábor titkárnak, ezzel párhuzamosan futóverseny zajlott a focipályán, az alsósok pedig megnézték az Erdő meséi című előadást. Egy 15 tagú diákküldöttség Eleméren járt és részt vettek az ünnepi megemlékezésen. Szerdán fordított nap volt, a gyerekek átvették a hatalmat az iskolában, a helyi közösségben és az önkormányzatban is. Csütörtökön a polgármesternek tettek fel kérdéseket a polgári csoport tagjai, és egy osztályok közti focibajnokság zajlott a kézilabdapályán. Ma retroparty és karaokeverseny lesz a felsősöknek, az alsósok rajzfilmet néznek, a kisegítő tagozat pedig a rendőrségre látogat el –foglalta össze a hét eseményeit Molnár Márta, az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola igazgatója. 


GYERMEKHÉT

Október első hete a Gyermekhét jegyében zajlott. Különböző szórakoztató  és sportprogramokat szerveztünk diákjaink számára.  Volt tűzoltóbemutató (köszönet érte a Maronka Károly Önkéntes Tűzoltó Testületnek), sporttevékenységek (röplabda, kézilabda, foci, tanár-diák meccs, futóverseny, stafétajátékok), aszfaltrajz, Erdő meséi előadás, moziest, karaoké-verseny, retro-disco, alsósoknak közös tánctanulás, kézműves foglalkozások. A polgári csoport küldöttsége a Helyi Közösségbe és a polgármesterhez is ellátogatott. A kisegítő tagozatosok polgári csoportja pedig a rendőrállomást nézte meg közelebbről is.
Október 7-én fordított nap volt, a diákok tanítottak. Elfoglalták a gyerektanárok nem csak az egész iskolát, hanem még a HK titkárát, a polgármestert is „leváltották”. Elmondhatom, hogy az elmúlt évek legjobb Gyerekhetét szervezték meg a tanárok – diákok közösen.

2009. október 5., hétfő

LEÓ ISMÉT ELSŐ!


Szombaton a zentai November 11. Általános Iskola tornatermében rendezték meg a 19. Nikola Vukov nemzetközi birkózó-emlékversenyt az utánpótlás korosztály számára, melyen 18 klub 140 versenyzője vett részt. A szerbiai klubokon kívül Magyarországról, Horvátországból és Bosznia-Hercegovinából is érkeztek birkózók. A torna legjobb versenyzőjének járó díjat a zentai Fehér Dávid kapta, a Vukov család különdíját pedig Adin Ćosić, a szarajevói Bosna versenyzője vihette haza.
Fiatalabb pionírok (1996–1998-ban születettek), 30kg: 1. Gelányi Leonszió (Spartacus, Szabadka), 2. Zorica Nikola (Soko), 3. Nagy Dániel (Zenta) és Bánszki Krisztián (Potisje). 39kg: 1. Đorđević Damjan (Željezničar, Belgrád), 2. Hurić Ahmet (Bosna, Szarajevó), 3. Varga Dávid (Hercules) és Ritec Dávid (Spartacus). 43kg: 1. Fejsztámmer Dániel (Potisje), 2. Mikó Erik (Ferencváros, Budapest), 3. Lavicska Attila (Zenta) és Marcikic Erik (Spartacus). 48kg: 1. Horti Miklós (Hercules), 2. Pósa Aurél (Potisje), 3. Fehér Krisztián (Zenta) és Dudás Róbert (Spartacus).
http://www.magyarszo.co.rs/fex.page:2009-10-05_Feher_volt_a_legjobb.xhtml

2009. október 1., csütörtök

SZÜLŐI TANÁCS

Ezennel meghívjuk az Ady Endre K.Á.I. Szülői Tanácsának ülésére, amelyet 2009. 10. 06-én (kedden) tartunk 800-kor a következő napirendi pontokkal:
1.      Aktuális kérdések
2.      Kirándulások
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...