"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2010. december 29., szerda

ADVENTI HANGULATBAN - KARÁCSONYI KÖRKÉP KISHEGYESRŐL

A sűrűn szitáló hóesés igazi adventi hangulatot varázsolt a kis faluban, ahol a civil szervezetek, művelődési egyesületek már lázasan készülődtek arra, hogy megtartsák karácsonyi ünnepi műsoraikat. Az elmúlt hét tehát igen tartalmas, gazdag programot nyújtott mindazoknak, akik magányosan várják december 25-ét, és azoknak is, akik nagy-nagy izgalommal készülődnek a békés, meghitt, családi ünnepre.
A helybeli Csépe Imre Könyvtár vezetőjének, Vörös Juliannának a meghívására tartott előadást dr. Szőke Anna december 15-én igen nagyszámú közönség előtt, amelyből megtudhattuk, hogy tájainkon mikor honosodott meg a karácsonyfa, s mivel díszítették az idők folyamán. A műsorban közreműködött Gál József, a topolyai zeneiskola tanára, valamint tanítványa, Dudás Virág Ervin, akik karácsonyi dalokat játszottak hegedűn. Ugyanitt megtekinthettük Virág Bea kiállítását is, a gyurmából és egyéb díszítő elemekből készített-sütött-kreált szebbnél szebb modern kézműves alkotásokat: női nyakláncokat, fülbevalókat, karkötőket.
Pénteken, december 17-én reggel 9-kor a polgármester, Csóré Róbert nyitotta meg azt a karácsonyi vásárt, amelyet a Női Fórum kézimunkacsoportja szervezett Tóth Anita koordinálásával. Az Ady Endre iskola galériájában mintegy 15 kiállító jelent meg: könyvkiadók alkalmi kínálataikkal, kézművesek, gyöngyözők... Itt hirdették ki azon gyermekek névsorát is, akik az előzőleg meghirdetett rajz-, fogalmazás- és kézművespályázaton sikerrel szerepeltek. A rajzban Lengyel Viola óvodás és Toldi Emese harmadikos diáklány vitte el a pálmát. Fogalmazásban Vajda Boglárka lett a legjobb, Vajda Emesének pedig a kézműves alkotását jutalmazta a zsűri.
    Vasárnap, december 19-én délután kettőkor a Tűzoltóotthonban vendégelték meg azokat az időseket és betegeket, akikre immár a Női Fórum keretében dolgozó Caritas házi betegápoló szolgálat, illetve a falugondnokság visel gondot. Sajnos a mintegy 70 ápolt közül csak néhányan merték vállalni az ingyenesen megszervezett beutazást a falu központjába, mert a ,,kirándulás” izgalmától sokan az utolsó percben belázasodtak, rosszul lettek. A szervezők nekik személyesen adták át az ünnepi süteménycsomagot és egyéb ajándékokat, amit számukra elkészítettek. A Tűzoltóotthonban megjelenteket pedig egy kétnyelvű zenés-irodalmi műsorral lepték meg, majd megvendégelték őket. Ezt követően a meghitt, kötetlen beszélgetés még jobban feloldotta a hangulatot, s a családias légkörben a betegségükkel küzdő, megfáradt mamák, taták is egy időre megfeledkezhettek súlyos bajaikról.
    Vasárnap este a színházterem zsúfolásig megtelt emberekkel. A Petőfi Sándor ME szakcsoportjai, valamint a Pán Péter Óvoda közösen állította össze az adventi és karácsonyi szokásokat bemutató ünnepi műsort. Láthattunk lucázó gyerekeket, betlehemezőket, de felcsendültek a Kisjézus születését és Szűz Mária anyaságát dicsérő egyházi dalaink, verseink is. Versmondóként Kőműves Noémi és Kancsár Loretta mutatkozott be, az énekeseket, táncosokat pedig a Csalogány népi együttes kísérte.
http://www.hetnap.rs/uj/index.php?zg=5374&no=329

2010. december 22., szerda

LUCÁZÁS, BETLEHEMEZÉS...

Részlet a betlehemezésből (Fotó: Papp Imre)
Részlet a betlehemezésből (Fotó: Papp Imre)
A karácsonnyal kapcsolatos keresztény és pogány időkből maradt szokásokat elevenítettek fel hagyományos karácsonyi műsorukon a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szakosztályai valamint a Peter Pan Óvoda kis óvodásai. A legkisebbek a Luca-nappal kapcsolatos hiedelmekre, játékokra, rigmusokra emlékeztettek műsorukban, a művelődési egyesület legkisebbjei és középső csoportjai a betlehemezést mutatták be, a Rizgetős ének és tánccsoport pedig a karácsonyi dalokból és más szokásokból mutatott be válogatást. A műsorszámok között Kőműves Noémi és Kancsár Loretta mondtak karácsonyi verseket. Az egész estét betöltő műsor végén az egyesület nevében Kovács Hédi köszöntötte a nagyszámú közönséget. A műsort követően a résztvevők számára tartott fogadáson ifj. Virág Gábor, a helyi közösség titkára, valamint ifj. Juhász Bálint, a helyi közösség tanácsának elnöke köszöntötték a fiatalokat, köszönetet mondva azért, hogy munkájukkal évek óta öregbítik a település hírnevét. Köszönetet mondtak a vállalkozóknak is, akik az év folyamán támogatták a helyi közösség és a civil szervezetek munkáját is.

2010. december 21., kedd

KIÁLLÍTÁSOK, VÁSÁROK


A karácsonyi vásárlással egybekötött kézimunka-kiállítások jegyében zajlottak le a hétvégi események a kishegyesi községben. Pénteken a kishegyesi Női Fórum kézimunka- és kézműves szakosztálya tartott egésznapos vásárlással egybekötött kiállítást az iskola előcsarnokában. A délelőtti ünnepi megnyitót Csőke Noémi zongorajátéka és az ó vodások műsora vezette be, majd Tóth Anita, a szakosztály vezetője üdvözölte a szép számú kiállítót és érdeklődőt. A kiállítást megnyitva Csóré Róbert polgármester köszönetet mondott az asszonyoknak, amiért úttörő munkát vállaltak abban, hogy a hagyományos ajándékozás az értékekről is szóljon. Szombaton és vasárnap szintén vásárlással egybekötött kézimunka- és kézműves kiállítást szervezett a szikicsi Sorele Nőszervezet a helybeli könyvtárban. A kiállításon helyet kaptak a bácsfeketehegyi Hestia Nőszervezet és az Izida Anya és Gyermekvédelmi Társaság kézimunkázóinak és kézműveseinek munkái is.

2010. december 14., kedd

ELSŐ HELY GORIZIÁBÓL

Az olaszországi Goriziában nemrégiben megtartott 10. Nemzetközi Zongoraversenyen  96 ponttal az első lett kategóriájában a kishegyesi Csőke Noémi
Az olaszországi Goriziában nemrégiben megtartott 10. Nemzetközi Zongoraversenyen 96 ponttal az első lett kategóriájában a kishegyesi Csőke Noémi 
A topolyai Zeneiskola növendékei az őszi félévben rangos megmérettetéseken vettek részt, ahol szép sikereket értek el. Ezekről az eredményekről, örömökről, a karácsonyi koncertről kérdeztük Diósi Rózsa igazgatónőt.
– Az ősz folyamán három fontos eseményen képviselték iskolánkat és öregbítették hírét növendékeink. Októberben egy határon túli zeneiskolák találkozóján, Nyíregyházán jártunk, ahol több ország zeneiskolás tanulója mutatkozott be egy gálakoncerten. Szerbiából évek óta egyetlen iskola megy erre a rendezvényre, és ez a topolyai, melyet idén két zongoristánk, Vojter Kitty (Diósi Arabella növendéke) és Csőke Noémi (Csőke András tanítványa) képviselt. November 24-én a lazareváci Czerny Fest zongoraversenyen mérettettek meg a topolyai diákok: első helyezett lett Vojter Kitty, Bálint Anita, Farkas B. Tímea, Péter Fanni, második Mátéffy Amanda és Tumbász Kincső. Lazarevácról még aznap éjjel az olaszországi Goriziában megrendezett rangos, nemzetközi zongoraversenyre indultunk, ahol Európa különböző országaiból érkezett szakmai zsűri értékelte a fellépőket. A topolyai Zeneiskola kis zongoristája, Csőke Noémi (Csőke András növendéke) ezen a versenyen első díjat szerzett. A félév lezárásaként pedig a Moziteremben december 17-én 18 órai kezdettel a Zeneiskola ünnepi, jótékonysági koncertet ad, melyen a díjazottak mellett bemutatkozik majd a zenede apraja-nagyja, a vonószenekar és az iskolakórus is. A pénzadománnyal a földrengés-károsult kraljevói Zeneiskolát szeretnénk segíteni, akiknek a katasztrófa során teljesen megsemmisült az iskolaépületük.
Beszélgetésünk végén az igazgatónő elmondta, a tehetséges növendékekkel a téli szünetben is foglalkoznak majd a tanáraik, folyamatosan készülnek a tavaszi hazai és külföldi versenyekre.

KARÁCSONYI MŰSOR

301_1.jpgSzeretettel meghívjuk
Csillag gyúlt a sötét égen, megszülettél szép reményem
című ünnepi műsorunkra,
melyet december 19-én, 18 órakor tartunk a színházteremben.
Fellépnek a Petőfi Sándor ME szakcsoportjai.

2010. december 12., vasárnap

HIMNUSZ ÉS SZÓZAT SZAVALÓVERSENY


A XI. Himnusz és Szózat Szavalóversenyt 2010. december 11-én tartották meg a Magyar Tannyelvű Tanítóképző kar dísztermében. A megnyitó ünnepségen De Negri Ibolya elmondta milyen fontos e két nemzeti imádság megtanulása itt a Délvidéken. Jelenlétével megtisztelte a rendezvényt Dr. Tóth Anikó konzulasszony, a szabadkai Főkonzulátus képviselője, aki beszédében kifejtette, hogy minden magyart büszkeséggel tölt el, ha hallja a Himnuszt és a Szózatot, hiszen e két nemzeti imánk az összetartozást szimbolizálja 
A Zeneiskolások kis műsorukkal a Himnusz zeneszerzője, Erkel Ferenc előtt tisztelegtek.
A Vetélkedőre 39 tanuló nevezett be, Vajdaság egész területéről: Szabadka, Palics, Horgos, Topolya, Csantavér, Óbecse, Temerin, Ada Bácskertes, Királyhalom, Becsfeketehegy, Hajdújárás és Torda képviseltette magát.
A háromtagú zsűri dr. Hózsa Éva, Ágoston Pribilla Valéria és mgr. Némedi Imre nagyon elégedett volt a versenyzők és a felkészítő tanárok munkájával, kiemelték, hogy beérni látszik az az értékelés, amit minden verseny után elmondanak, mivel a felkészítők megfogadják jótanácsaikat. Évről évre emelkedik a színvonal, a sok nagyon jó közül kellett kiválasztani a legjobbakat. Mostanra szinte minden versenyző szövegértése tökéletes, ami elengedhetetlen e két költemény tolmácsolásához, mivel a tanárok most már nem csak a szöveg betanítását vállalják magukra, hanem elmondják a hozzá kötődő történelmet is.
Minden résztvevő szép ajándékkal térhetett haza, képkeretet és karácsonyi gyertyatartót kaptak a diákok, a tanárok pedig naptárt és gyertyatartót. A helyezettek könyvjutalomban is részesültek.

A nyertesek:
Himnusz kategóriában:
1. Gyuráki László (Kókai Imre Á.I., Temerin)
2. Ábrahám Máté (Ivan Goran Kovačić Á.I., Szabadka )
3. Perlaki Adriána (Nikola Đurković Á.I., Bácsfeketehegy)
Különdíj:
Ujlakos Stefánia (József Attila Á.I., Bácskertes)
Pásztor Tímea (Petőfi Sándor Á.I., Óbecse)
Kabaji Sztella (Széchenyi István Á.I., Szabadka)

Szózat kategóriában:
1. Csíkos Dániel (Ady Endre Á. I., Torda)
2. Engi Szebasztián (Petőfi Sándor Á.I., Hajdújárás)
3. Péter Lea (Petőfi Sándor Á.I., Óbecse)
Különdíj:
Kőműves Noémi (Ady Endre Kísérleti Á.I., Kishegyes)
Csőke László (Petőfi Sándor Á.I., Hajdújárás)
Futó Krisztián (Széchenyi István Á.I., Szabadka

                                    
http://www.tanar.org.rs/Archivum/2010/szozathimnusz_2010.htm

2010. december 8., szerda

ISKOLANAP


A következő írás a Hét Nap 2010. december 8-i számában jelent meg. 
Kicsit megkésve, de annál nagyobb szeretettel...
Az Ady-líra tolmácsolói

      Köszöntjük a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskolát 240. születésnapja alkalmából
    Az első kishegyesi iskola 1770-ben épült római katolikus felekezeti tanintézményként. Ilyen minősítésben 1920-ig működött. Aztán államosították, és további léte az épp aktuális állami politika függvényében alakult évtizedeken keresztül. A magyar költőfejedelem, Ady Endre nevét 1953-ban vette fel, és ehhez méltóan minden évben a költő születésnapján, november 22-én ünneplik az iskolanapot.
    Az idén sem maradt el a rendezvény. Az iskola dolgozói és tanítványai által összeállított ünnepi műsorra ezúttal november 19-én került sor a színházteremben. Megjelent mindenki, akinek bármi köze is volt vagy van az iskolához: az intézmény nyugdíjasai, az egykori tanárok és diákok, a mostani dolgozói közösség tagjai és a jelenlegi tanulók, a szülők, a barátok, az ismerősök, a támogatók... A színházterem zsúfolásig megtelt. Nem is hiába, mondhatnánk mindazok után, amit láttunk-hallottunk akkor és ott a ,,rivaldafény''-ben.
    Az eminens vendégek sem maradtak el. Megjelent Hardy F. Gábor, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkárságának főosztályvezetője, Erdélyi László, a Határtalanul Alapítvány -- amelytől 2500 könyvet és egyéb taneszközöket kapott ajándékba az iskola -- elnöke, Horváth Gábor Miklós, a Commitment Kft. egyik alapítója, Fremond Árpád parlamenti képviselő, Csíkos János tartományi sport- és ifjúsági titkárhelyettes (aki labdákat hozott), a testvértelepülés, Békésszentandrás polgármestere, Sinka Imre, továbbá az ottani iskolaigazgató és igazgatóhelyettes 13 tanulóval...
    A jelenlévőket köszöntötte Molnár Márta igazgatónő, akinek egyetlenegy mondata úgy istenigazából az emlékezetembe véste magát: ,,Büszke vagyok iskolánk tanáraira, tanulóira...'' Ilyen tömör őszinteséget és dicséretet újabban ritkán hallani... Természetesen az elhangzott szavaknak volt is alapjuk, mert csudamód szép műsort ,,eszkábáltak össze'' a maguk erejéből és tudásából. No, jó, egy kis muzsikával besegített nekik a Csalóka zenekar és a prímásuk, Csonka Ferenc, de a táncot már az itteni diákok ropták, akik ugyanakkor a helybeli Petőfi Sándor ME népi tánckarának növendékei -- egyszóval a Szalakóta és a Garagulya gyermekegyüttes tagjai. ,,Így lesz majd bennem dala a csodáknak'' mottóval Ady Endre szerelmi költészetéből állítottak össze egy díszes csokrot a többiek, amelynek ,,virágszál''-ait Hajvert Ákos tanító bácsi rendezett egybe. A kórus megzenésített Ady-verset tolmácsolt, aztán az iskola kiállítótermében a tanulók képzőművészeti alkotásait csodálhattuk meg...
    Nem volt ugyan kerek az idei évforduló, de nemes céljában -- hogy legalább egy napra az iskolára tereljék a figyelmet -- igenis (méltóság)teljes.
(k. o.)

2010. november 30., kedd

ÉS AZ ELEMEKKEL MI LEGYEN?


Környezetvédelmi előadássorozat Kishegyesen az Eco Enjoy szervezésében – Tóth Dénes újító, tanár, környezetvédő üzenete a diákoknak
A válogatás Tóth tanár úr útmutatásai alapján történt (Fotó: Lakatos János)
A válogatás Tóth tanár úr útmutatásai alapján történt (Fotó: Lakatos János)
A környezetvédelemben a megelőzésnek van a legfontosabb szerepe, a környezettudatos gondolkodásra nevelést pedig már iskoláskorban el kell kezdeni. Nagyjából ezt az elvet követi a kishegyesi Eco Enjoy Polgárok Egyesülete is, amely az Ady Endre Általános Iskolával közösen környezetvédelmi témájú előadásokra pályázott a községnél. Eddig két előadást szerveztek, legutóbbTóth Dénes, a palicsi Eco Friends egyesület elnöke beszélt az elemek újrahasznosításáról.
A diákok olyan érdekes dolgokat tudhattak meg, hogy például az elem a legdrágább energiaforrás, az alkáli elemek által biztosított áram akár 3330-szor drágább is lehet, mint a vezetékes villanyáram. Laczkovics Annamária projektkoordinátor a következőket mondta a programról:
– Az Eco Enjoy megnyert egy pályázatot a községnél, környezetvédelmi témájú előadássorozat szervezésére. Idáig két előadást tartottunk, az egyik az energia-újrahasznosításról szólt, a másik pedig a környékünkön honos madarakról. Szombati előadónk Tóth Dénes, a szabadkai Műszaki Középiskola tanára volt, aki egyben a palicsi Eco Friends elnöke és Pro Urbe díjas.
A szombati előadás valójában két kisebb előadásból és egy műhelymunkából állt, az iskolások mellett pedig az ovisokat is megszólította.
– Igen. Az első előadás az elemek fajtáiról és a bennük rejlő környezeti veszélyekről szólt. Az ezt követő műhelymunkán a diákok megtudhatták, hogy hogyan kell szétválogatni az elemeket, hogyan lehet őket újrahasznosítani, majd maguk is kipróbálták az elemek szelektálását. Legvégül Tóth tanár úr az ovisoknak tartott foglalkozást az elemmel működő játékokról.
Jövő szombaton újabb előadás lesz?
– Szombaton 10 órakor mgr. Vukajlović Natália fog az iskola ebédlőtermében előadást tartani a pókokról. Megemlíteném, hogy az előadások célközönsége elsősorban az iskolás korosztály, de minden érdeklődőt szívesen látunk.

2010. november 25., csütörtök

MAGADON ÁTSZŰRNI A GONDOLATOT


Nem rivalizálunk, élvezzük egymás szövegmondását – Beszélgetés Hajvert Ákos Radnóti-díjas versmondóval
                                                Hajvert Ákos (Fotó: Papp Imre)
A magyar versmondók körében a legrangosabbnak számít a Radnóti-díj, elsősorban azért, mert erre a megmérettetésre csak a legjobbak mehetnek, s aki itt is nyerni tud, az valóban a legjobbak közé tartozik. November 13-a óta közéjük tatozik Hajvert Ákos is, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének elnöke. A díjazott elnökkel beszélgettünk a versenyről és az egyesületének küszöbönálló teendőiről.

Kik juthatnak el erre a megmérettetésre Győrbe?
-A versenyt ma már csak kétévente szervezi meg a győri Bartók Béla Művelődési Intézet a Magyar Versmondók Egyesületével karöltve. A verseny meghívásos, meghívót pedig csak azok kaphatnak, akik valamelyik rangosabb országos versenyen megszerezték az első három hely egyikét. Nyilván innen ered rangja is. Két korosztályban, ifjúságiban és felnőttben osztanak csak díjat, gyermekkorosztály nincsen. Jómagam tavaly voltam először, azzal, hogy a tavalyi rendhagyó verseny volt, a költő születésének és halálának kerek évfordulója alkalmából szervezték meg. Ezen különdíjas lettem és így kaptam meghívást az idei versenyre.
Milyenek a verseny szabályai?
– Mindig kötelező egy Radnóti-vers előadása, én ezúttal a Most felfújom kezdetű versét adtam elő, továbbá Sziveri Éhes disznó makkal... valamint a döntőben Nagy László Vérugató tündér című versét. A versmondó versenyeken és találkozókon való számos részvételnek köszönhetően az itt megjelenő versmondók nagy része ismeri a másikat, sőt jó ismerősök. Nem csoda tehát, ha ezen a versenyen a résztvevők igazából nem rivalizálnak egymással, sokkal jellemzőbb az, hogy őszintén élvezik egymás szövegmondását, barátkoznak és beszélgetnek annak ellenére, hogy több nemzedék is jelen van. A legfontosabb, hogy a versmondó úgy szűri át magán a gondolatokat, hogy azzal magáról is elmond valamit. Szeretném kiemelni még azt is, hogy a versenyre Krekity Olgával készültem fel.
Milyen rendezvények várhatók az egyesület szervezésében az év végéig, vagy a jövő év elején?
– A hét végén zajlott a szervezet legnagyobb versenye a Dudás Kálmán Vers- és Prózamondó Találkozó, amelyet 14. alkalommal szerveztünk meg, s amelynek most már évek óta nemzeti jellege van, hiszen rendszeresen részt vesznek rajta magyarországi és szlovéniai versenyzők is. Szeretnénk az erdélyiekkel is kapcsolatba lépni de esetükben az a gond, hogy nincs egy mindenkit összefogó szervezetük, csak versmondó műhelyeik vannak. Kapcsolatba léptünk viszont a felvidékiekkel. A mostani versenyre ugyan nem jöttek még, de megegyeztünk, hogy tavaszi versenyünkön, az Arcok üveg mögött elnevezésűn, amelyet a fordításirodalomnak szentelünk, már remélhetőleg ők is jelen lesznek. Ez a rendezvény terveink szerint áprilisban lesz. Előtte januárban megszervezzük a már hagyományosnak mondható Szép szó táborunkat. Mint mindig, a téli tábor ezúttal is a bácsfeketehegyi kultúrotthonban lesz.

2010. november 22., hétfő

ISKOLANAPI BATYUBÁL

Az iskola dolgozói készítették az ünnepi finomságokat! Minden tökéletes volt!

ISKOLANAP

A könyvnek mindig lesz szerepe
2500 könyv az iskola könyvtárának – Iskolanapot ünnepeltek Kishegyesen
Részlet a műsorból                                             Részlet a műsorból
A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola a hétvégén tartotta meg hagyományos iskolanapi ünnepségét, amelyet a névadó születésének évfordulóján szoktak megszervezni. Az ünnepi műsort ezúttal a színházteremben tartották meg, az pedig zsúfolásig megtelt diákokkal, szülőkkel és vendégekkel. Az egybegyűlteket és a vendégeket Molnár Márta igazgatónő üdvözölte. Köszöntötte többek között Hardi     F. Gábort, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium osztályvezetőjét, Erdélyi Lászlót, a Határtalanul Alapítvány társelnökét, Horváth Gábor Miklóst, a kuratórium tagját, Sinka Imre békésszentandrási polgármestert, Fremond Árpád parlamenti képviselőt, Csikós Jánost, a Tartományi Ifjúsági és Sporttitkárság titkárhelyettesét. Az igazgatónő közölte, hogy az iskola az ünnepség alkalmából 2500 könyvet kapott a Határtalanul Alapítványnak köszönhetően. Üdvözlő beszédében Hardi F. Gábor elmondta, hogy az alapítvány több tíz könyvtárat alapított és gyarapított a határon túl, mivel a könyveknek és a könyvtáraknak mindig lesz helyük és szerepük a fiatalok oktatásában. Kiemelte azt is, hogy Kishegyest megismerve egyik célállomásként jelölik majd meg a támogatott középiskolai utazások esetében. Erdélyi László, az alapítvány társelnöke felhívta rá a figyelmet: azért esett a választásuk Kishegyesre, mert az alapítvány székhelye a XVI. kerületben van, amely testvértelepülési kapcsolatokat ápol a faluval. Horváth Gábor Miklós az olvasási szokások kialakításának fontosságát hangsúlyozta. Az ünnepi műsor a helybeli Petőfi Sándor Művelődési Egyesület iskoláskorú gyerekekből álló két csoportjának, a Szalakóta és a Garagulya együtteseknek a fellépésével kezdődött, a második részben pedig az iskola diákjai színpadi darabot mutattak be, amelyet Hajvert Ákos állított össze Ady szerelmi lírájából.

2010. november 19., péntek

HATÁRTALANUL!

2010. november 19-én kétezerötszáz kötetet és jelentős taneszközmennyiséget adtunk át a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskolának
Nemcsak az iskola, az egész község ünnepelt
Alapítványunk a kishegyesi Iskolanapokon
Rúzsa Magdi ismert énekesnő szülőfalujának Ady Endre Kísérleti Általános Iskolája ebben az esztendőben november 19–20-án tartotta hagyományos Iskolanapok rendezvényét. Az esemény alkalmával a Határtalanul Alapítvány az iskolakönyvtár készletét 2500 kötettel bővítette, a tanintézményt pedig jelentős mennyiségű taneszközzel támogatta.
A kétnapos programsorozat az adományozott könyvek hivatalos átadásával kezdődött, majd a nagy érdeklődésre való tekintettel (a négyszáz fős terembe közel ötszázan zsúfolódtak be!) a község színháztermében tartott gálaműsorral folytatódott. Az est ünnepi szónokai a Határtalanul Alapítvány tagjai voltak: köztük Erdélyi László, a kuratórium társelnöke az alapítványt, az azt alapító Horváth Gábor Miklós emellett az Új Katedra folyóiratot, Hardy F. Gábor kurátor pedig – annak főosztályvezetőjeként – a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárságát is képviselte.
Erdélyi László beszédében kiemelte: a XVI. kerületi székhelyű alapítvány számára egy pillanatig sem volt kérdés, hogy 7 erdélyi, 1 felvidéki és 12 kárpátaljai könyvtáralapításuk/-bővítésük után melyik lesz az első délvidéki falu, amelyet könyvekkel és taneszközökkel segíteni fognak. Elmondta: a kerülettel testvér-települési kapcsolatban álló Kishegyes részére történő adománygyűjtéshez a kerület több iskolája is csatlakozott.
Hardy F. Gábor, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárság Oktatási, Fejlesztéspolitikai, Statisztikai és Szervezési Főosztálya vezetője beszédében kitért arra, hogy szinte nincs olyan államtitkári/miniszteri értekezlet, kormány- és parlamenti ülés, ahol ne lenne napirenden a külhoni magyarok kérdése, a külhoni magyarság s ezen belül az iskoláskorúak sorsa ugyanis kiemelt helyet foglal el az előttük álló feladatok között. „Ezért is működik államtitkárságunkon a Határon Túli Magyarok Osztálya – tette hozzá a főosztályvezető, majd így folytatta: – Sok restanciát, elmaradt ügyet, gondot, problémát kell megoldanunk. Az elmúlt nyolc s a korábbi negyven év hátralékának feldolgozásához bizony sok időre van szükség. Ehhez a türelmüket kérjük. Magam pedig ígérhetem, hogy figyelmünk nem csökken, nemzettársainkról nem feledkezünk meg.” Szavait azzal zárta, hogy éppen ez idő tájt mérik fel, az anyaországi diákok külhoni osztálykirándulásai megvalósításához mely települések jöhetnek szóba, ő pedig a legjobb ajánlást fogja hazavinni Kishegyesről.
Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola ebben a tanévben a második négyéves megbízatását megkezdett igazgatója, a Szó-Beszéd című helyi lap főszerkesztője, Molnár Márta által vezetett, igen magas színvonalú előadásban a továbbiakban Ady művei hangzottak el magyar és szerb nyelven. A színpadon látottakat-hallottakat tánccsoportok produkciói és három zongorista kislány hatkezes átiratai színesítették. A műsor után az iskola ebédlőjében a vendégek állófogadáson, az aulában pedig éjszakába nyúló táncmulatságon vettek részt.
Az alapítvány küldöttsége másnap megtekintette Kishegyes nevezetességeit: a romantikus környezetű Kátai Vendégházat, az igazi kuriózum Pékmúzeumot, a minden igényt kielégítő Kátai Tanyát, a Csete György tervei alapján emelt Kemencekápolnát és a hányatott sorsú, nagyrészt elpusztított 1848-as emlékmű hiteles mását a Nyugati temetőben. A kétnapos programsor a Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Kishegyes község polgármestere, Csóré Róbert – aki előző nap is megtisztelte jelenlétével az Iskolanap eseményeit – ebédmeghívásával zárult.
A kishegyesiek bizonyára magukkal vitték és őrzik Erdélyi László szavait, aki az ajándékul vitt hatalmas címeres magyar lobogó és két, ugyancsak címeres magyar zászló átadásakor azt mondta: „Ez a nemzeti jelkép is emlékeztessen arra, hogy összetartozunk. Határtalanul.”
http://www.hatartalanul.hu/p-t_kishegyes.html

2010. november 17., szerda

A NEMZET VERSMONDÓJA - KOLLÉGÁNK, HAJVERT ÁKOS RADNÓTI-DÍJAS


                                                       
A hétvégén (november 12–13.) tartották meg a legrangosabb Kárpát-medencei vers- és prózamondó megmérettetést, a XXXIV. Radnóti Miklós nemzeti vers- és prózamondó versenyt, a versmondó versenyek győzteseinek Olimpiáját, amelynek Győr városa ad otthont 1971 óta. Újabb Radnóti-díj került Vajdaságba, egy újabb Krekity Olga-tanítvány kezébe.
Ez a versmondó verseny abban különbözik a többi nemzeti seregszemlétől, hogy csak azokat a versmondókat hívják meg szerte a Kárpát-medencéből kétévente, akik az elmúlt években számos versenyen mutattak kiemelkedő eredményt. Megmérettetésük keretében és függvényében osztják ki ünnepélyesen a nemzet legjobb versmondója címet, a Radnóti-díjat. Idén Hajvert Ákos is kiérdemelte ezt a címet, és beállt a vajdasági Radnóti-díjasok sorába, Krekity Olga, Korhecz Imola, Elor Emina, Góli Kornélia, Verbászi Beáta és Domány Zoltán mellé.
A verseny házigazdája és rendezője ezúttal is a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Nonprofit Kft.-vel közösen a Magyar Versmondók Egyesületének Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete, és a Radnóti Miklós Emlékbizottság és Irodalmi Társaság volt. Kiss László (a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke), a zsűri elnöke értékelésében kiemelte a verseny rendkívüli magas színvonalat, amely természetesen abból adódik, hogy itt a legjobb versenyzők mérték össze tudásukat, adtak tanúbizonyságot szakmai felkészültségükről, művészi érzékenységükről. A versenyzők a döntőt követően megkoszorúzták azt az emlékhelyet, ahol Radnóti a kegyetlen és értelmetlen halált elszenvedte és az abdai elágazásban Melocco Miklós Radnóti szobrát.

2010. november 16., kedd

MÁRTON-NAPI JÁTSZÓHÁZ

Nagy odafigyeléssel készült a Márton-napi rajz
Mintegy száz gyerek sereglett össze szombaton délután a kishegyesi tűzoltóotthonban a Női Fórum és a Petőfi Művelődési Egyesület Marcipán csoportja által szervezett Márton-napi játszóházra. A gyerekek egy része Márton-napi népi játékokat elevenített fel Tumbász L. Kornélia vezetésével, a másik csoport ludakat rajzolt és festett, majd tollakkal díszítették munkájukat.

2010. november 2., kedd

Záporka ötödször - A fogyatékkal élő gyerekek is szívesen szavalnak


Ötödik alkalommal szervezték meg Bácsfeketehegyen a fogyatékkal élő gyerekek és fiatalok Záporka Vers- és Prózamondó Találkozóját, amelyre ezúttal ötvenöt tanulásban és értelmi fejlődésében akadályozott fiatal vett részt.
                        A gyerekek nagyon élvezték a műsort (Fotó: Papp Imre)
A találkozók történetében volt már rá példa, hogy ettől sokkal több volt a résztvevő, de ettől kevesebb szinte egyszer sem. A szervezők és a zsűri egybehangzó véleménye az, hogy különösen az idei találkozó mutatta meg, hogy a fogyatékkal élő gyerekek nemcsak szeretnek, hanem mind jobban tudnak is szavalni, prózát mondani. Mint az egyik szervező megjegyezte, kár, hogy sok meghívott nem látta a mosolygó arcokat, az őszinte örömöt. A találkozó befejező részében, a gálaműsorban osztották ki a dicsérő okleveleket minden résztvevőnek, és természetesen a legjobbaknak is a csoportjukban. A találkozó szabályai szerint két kategóriában versenyeztek a fiatalok: a szivárvány csoportot a tanulásban akadályozottak képezték, a napraforgó csoportban pedig az értelmileg akadályozottak léptek fel. A legfiatalabb résztvevők esetében a szivárvány csoportban a legjobb Jovánovics Izabella lett, a napraforgó csoportban pedig Lengyel Klaudia. A 11–14 évesek korcsoportjában a legjobb Korpás Nándor lett, a 15 évnél idősebbek között a szivárvány csoportban az első helyet Vass Lee, a napraforgó csoportban pedig Vásár Róbert.
A szervezők külön köszönetet mondtak a Zabhegyezők Vigyori csoportjának, akik a verseny szünetében a játékokat szervezték és a kézműveseknek, akik szintén foglalkoztak a gyerekekkel. Nagy tapsot kapott a fellépők mellett a zsűri és a főszervező, Pál Ágnes, valamint a támogatók is.
A műsor zárórészében a Megasztár vetélkedősorozat három döntőse: Széles Izabella, Nguya Sonja, és Szecsődi Károly szórakoztatták a gyerekeket.

2010. november 1., hétfő

Megtartották a Záporka találkozót

                          zaporka 007

Bácsfeketehegyen a hét végén megtartották az V. Záporka találkozót: a fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok vers- és prózamondó versenyét. A találkozóra az idén ötvenöt résztvevő érkezett Vajdaság minden részéről, akik a magyar irodalomból, a magyar népköltészetből választott verssel vagy prózával szerepeltek két kategóriában és három korcsoportban. A részvevők vendégei voltak Széles Izabella, Nkuya Sonia és Szecsődi Károly, a Megasztár című vetélkedő korábbi műsorainak résztvevői.
http://www.magyarszo.com/fex.page:2010-11-01_Megtartottak_a_Zaporka_talalkozot.xhtml

2010. október 18., hétfő

TESTERA - TERMÉSZETISKOLA

A NŐK SZEREPE A VIDÉKFEJLESZTÉSBEN


A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola Galériájában
2010. október 23-án és 24-én
Kézimunka-, kézműves valamint élelmiszertermékek kiállítás
A kiállítás ünnepélyes megnyitója: október 23-án (szombaton) 17 órai kezdettel
A kiállítás nyitvatartási ideje:
2010.október 23-án (szombaton)  9-18 óra között
                              2010.október 24-én (vasárnap)     8-18 óra között
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...