"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2012. január 31., kedd

AZ ISKOLÁK ÜNNEPE

Száva-nap a kishegyesi iskolákban

A Száva-napi kenyér megszentelése (fotó: Papp Imre) 
A Száva-napi kenyér megszentelése (fotó: Papp Imre)

A kishegyesi, bácsfeketehegyi és szikicsi iskolákban alkalmi műsorokkal és rövid ökumenikus liturgiával emlékeztek meg Szent Száváról, Stevan Nemanja szerzetes fiáról, akit Szerbiában a tanítók szentjeként tisztelnek. A kishegyesi ünnepségen az egybegyűlt pedagógusokat, szülőket és gyerekeket, az egyházak képviselőit Molnár Márta igazgatónő köszöntötte, kiemelvén, hogy örömmel tölti el mindig a pedagógusokat és az iskola vezetését, amikor látják, milyen sokan vannak azok, akikre mindig, minden körülmény között számítani tudnak.

2012. január 30., hétfő

ÚJ KISTUDÓSÍTÓK



Az oklevelek átadása Az oklevelek átadása

A hét végén befejeződött az az újságírói tanfolyam, amelyet a kishegyesi könyvtár szervezett a helybeli felsős kisdiákok számára. A hét előadásból álló sorozatban a gyerekek megismerkedtek az újságírás történetével és a szerkesztőségi munka legfontosabb ismérveivel, az újságírói műfajokkal, a fényképezés alapvető szabályaival, az on-line média ismérveivel, és foglalkoztak az újságírói etika legfontosabb kérdéseivel. Az iskola előadói lapunk egykori és jelenlegi újságírói és szerkesztői voltak: Vígh Rudolf, Papp Imre, Sáfrány Attila és Kocsis Árpád, és Kalacsi János, a Hitélet című folyóirat munkatársa. Befejezésként szombaton a fiatalok ifj. Rácz Józseffel a tördelés szabályait sajátították el. A fiatalok írásait a helybeliek a Szó-Beszéd helyi lap legközelebbi számának mellékletében olvashatják, amely Elme-Hecc címmel jelenik meg. Befejező részként tizennyolc fiatal kapott oklevelet a tanfolyam elvégzéséről.

2012. január 27., péntek

AZ ISKOLÁK VÉDŐSZENTJÉRŐL

SZENT SZÁVA NAPI ÜNNEPSÉGEK

A kishegyesi Ady Endre Kisérleti Általános Iskolában és a bácsfeketehegyi Nikola Đurković Általános Iskolában 2012. január 27.-én tartották meg a szokásos Szent Száva napi ünnepségeket. Mindkét iskola ünnepségén egyházunk képviselői is jelen voltak. Kishegyesen Jovan Kezan szeghegyi pravoszláv pap, Ft. Brasnyó Ferenc helybeli római katolikus plébános és Nt. Orosz Attila református lelkipásztor - esperes vett részt az ünnepségen. Bácsfeketehegyen, a központi ünnepségen a már említett lelkészek mellett, megtisztelte jelenlétével a rendezvényt Ft. Dr. Csete Szemesi István püspök is, aki rövid alkalmi beszédet mondott, valamint Hallgató Imre főgondnok, aki egyben az iskolaszék elnöke is. Kishegyesen Molnár Márta igazgatónő, Bácsfeketehegyen pedig Bojtos Béla igazgató köszöntötte a megjelenteket. Mindkét iskolában a szokásos liturgia után alkalmi ünnepi műsorok következtek. Kishegyes községben régi szokás, hogy a különböző felekezetű egyházak képviselői részt vesznek egyás ünnepein. A mostani ünnepség is ezt a szép hagyományt példázza.

2012. január 26., csütörtök

SIKERES INKLÚZIÓ

A roma gyerekek rendszeresen járnak iskolába, jó az együttműködés a szülőkkel – Az inkluzív oktatás első eredményeiről a kishegyesi iskolában
                                              A szülőkkel tartott megbeszélések egyike


– A program elsősorban a roma gyerekekre irányul, azzal, hogy bekapcsoljuk őket az oktatási rendszerbe, s ezzel elősegítsük a felzárkózásukat. Első lépésként a szülőkkel sikerült nagyon jó kapcsolatot kialakítanunk. Minden iskolás korú roma gyerek szülei megjelentek az első szülői értekezleten, tisztáztuk az iskolába járás fontosságát, elmondtuk, hogy megszűnnek a kisegítő tagozatok, vagyis megszűnik ez a fajta lehetőség. Más feltételeket is meg kellett teremteni, például az egész napos foglalkoztatást is, amelyre két embert is alkalmaznunk kellett, és ez esetben meg kellett oldani az étkeztetésüket is. Összesen hatvan roma gyerek jár hozzánk iskolába, de a programba bekapcsoltunk más gyerekeket is, úgyhogy mintegy százan vesznek részt az egész napos foglalkozásokban, vagyis minden gyerek,. aki esetében szükség mutatkozik arra, hogy segítséget kapjon a tananyag elsajátításában – mondja Molnár Márta, a kishegyesi iskola igazgatónője.
A feltételek adottak tehát, hogy sikeres legyen a bekapcsolódás a rendszerbe, de mindig kérdés, hogy élnek-e a lehetőséggel azok, akik számára a program íródott.
– El kell mondanom, hogy a roma gyerekek rendszeresen járnak iskolába, és a hozzáállásukkal sincs különösebb gondunk, és ami legalább ilyen fontos, hogy a szülőkkel is nagyon jó az együttműködés. Persze gondok mindig akadnak, de nemzetiségi alapon például egyetlen konfliktus sem történt. A program kapcsán természetesen együttműködünk a bácsfeketehegyi iskolával is, és az óvodával is, megbeszéljük az esetleges gondokat, és megpróbálunk közösen fellépni megoldásuk érdekében. Havonta tartunk ilyen megbeszéléseket – mondja az igazgatónő.
A beszélgetés során felsorolja azoknak a nevét is, akik valóban sokat tettek a program sikeréért. A program fő koordinátora Gordana Radulović, az intézmények részéről pedig Mészáros Tibor, de mindenképpen meg kell említeni Kormos Ferenc, Burján Ágnes és Boško Stanković nevét is, de a kisegítő tagozat pedagógusait is Hajvert Ákost, Moszni Editet, Fülöp Valentint, Cékus Attilát, Kovács Hannát, akik ingyenesen vállalták a gyerekekkel való foglalkozást, akik nem csak a romáknak segítenek, hanem mindazoknak, akik segítségre szorulnak. Az igazgatónő elmondta, hogy a pályázaton nyert pénzből futotta néhány edukációs eszköz vásárlására, és rendezvényeket is tudnak szervezni, a legtöbb pénzt azonban természetesen az étkeztetés emészti fel.

BENCE HARMADIK!


Vasárnap, a cservenkai Target Íjászklub szervezésében került megrendezésre a rendhagyó baráti 3D terem megmérettetés, melyen a bácskertesi íjászok mellett doroszlói társaik is részt vettek. Név szerint Doroszlót Tallósi Anasztázia, Gellér Viktor és Brindza Mátyás, míg Kupuszinát Sulc Dorcka, Pálinkás Hédi, Papp Leonárd, Papp Virdzsínia, Szitás Anita, Tadián Zsolt, Varga Dominik, Szlámecska Lóránt és Dubac Jenő képviselte. Jelen voltak Zenta, Temerin, Becse, Szabadka, Hódság csapatai és az újonnan alakult Bácsér Szabad Íjász Egyesület is Szalma István vezetésével, mely vajdasági szinten tömöríti az íjászokat. 2012 januárjától a bácskertesi és a doroszlói íjászok is ennek a klubnak a tagjai. A versenyen összesen 73 résztvevő indult, ebből 23 pionír, azaz 12 évnél fiatalabb versenyző, íjaiknak megfelelően 6 kategóriában (PBHB, TRRB, 3D, LB, BB, CUBB).
 A versenyzők tizenkét élethű, speciális anyagból készült állatra „vadászhattak” két körön keresztül. Volt őz, szarvas, medve, vadkan, sőt még vadkacsa is, ami nem bizonyult könnyű célpontnak a versenyzők elmondása alapján. Hosszas küzdelem során a kitartás meghozta a sikert. A nap fénypontjaként csapatunkból a dobogóra hat kis íjász is felállhatott hagyományos íj kategóriában: Szitás Anita 1. hely, Papp Virdzsínia 2. hely, Sulc Dorcka 3. hely, Tadián Zsolt 1. hely, Brindza Mátyás 2. hely és Papp Leonárd 3. hely. Valamint kishegyesi és feketicsi társaik Molnár Jenő (PBHB) 1. hely, Mészáros Zsóka (LB) 1. hely és Butterer Bence (TRRB) 3. hely.
Cservenkai sikerek
A főszervező Zoran Maravić, kihangsúlyozta, hogy nagy öröm számára a fiatalok nagyfokú érdeklődése e szép sportág iránt, ill. hogy ilyen nagy számban vettek részt ezen a megmérettetésen. Külön említésre méltatta a Bácsér Szabad Íjász Egyesület fiatal versenyzőinek számát, amit lelkes edzőjüknek, Bagi Szabolcsnak külön meg is köszönt. Majd kihasználta az alkalmat, hogy mindenkit meghívjon a márciusban megrendezésre kerülő szabadtéri íjászversenyre a helyi „Potok” rekreációs központba
B.Sz.

2012. január 25., szerda

LABDÁK AZ ISKOLÁKNAK

                                  Átadják a labdákat a kishegyesi iskola képviselőinek (fotó: Papp Imre)

Százhatvan labdát adott át a kishegyesi, szikicsi és bácsfeketehegyi iskoláknak a tartományi ifjúsági és sporttitkárság nevében Csíkos János, tartományi ifjúsági és sporttitkár helyettes, ifj. Juhász Bálint községi ifjúsági megbízott és Csóré Róbert polgármester kíséretében. A kishegyesi iskola 72 futball, kosárlabda, kézilabda és röplabda labdát kapott, a szikicsiek és a bácsfeketehegyiek pedig 44-44-et.
– A labdákat a tartományi titkárság minden község minden iskolájának osztott, tehát minden önkormányzat kapott belőle. A tartomány ugyanis támogatta a piroti Tigar gumigyár környezetkímélő, újrahasznosítási programját, s ennek cserébe kedvező áron kapott 14 500 labdát az iskolai felhasználásra. Ezek nem első osztályú labdák, mérkőzéseket nem lehet játszani velük, de a diákoknak edzésre tökéletesen megfelelnek, és ami a legfontosabb, környezetkímélő módon készültek – mondta a titkárhelyettes. Az ajándékot megköszönve Molnár Márta, a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy a labdák minden iskolában úgymond fogyó árunak számítanak, ami azt jelenti, hogy minden időben nagy szükség van rájuk.
http://www.magyarszo.com/fex.page:2012-01-25_Labdak_az_iskolaknak.settoxhtml

2012. január 11., szerda

ÍJÁSZAINK SIKERE

Íjászok a Bácsér mentén


Alakulóban a topolyai és kishegyesi íjászegyesület

December utolsó napjaiban Derkovity Anetta, Butterer Bence és Sárosi József, a zentai Arcus – Zyntha Íjászegyesület versenyzői aranyplakettet vehettek át a Szerbiai Íjászszövetség ünnepségén Belgrádban, a hotel Astoriában a kategóriájukban felmutatott kimagasló eredményekért – tudtuk meg a topolyai Anettától, aki a szabadkai országos field bajnokságon elért első helyezésért kapta ezt a kitüntetést, de az elmúlt két és fél évben két országos és három más versenyt is sikerült megnyernie, és azt is elmondta, hogy a kishegyesi Szalma Istvánnal évek óta intenzíven foglalkoznak íjászattal, a szabadkai illetve a zentai klub versenyzőivel, és most megérett az idő arra, hogy saját klubot alakítsanak. Létrejöttét a kishegyesi önkormányzat is nagyban segítette. A kishegyesi/topolyai községközi egyesület a Bácsér Szabad Íjászegyesület nevet viseli majd.
– Ez egy tájjelegű név, mivel a Bácsér, vagyis ismertebb nevén a Krivaja folyó köt össze bennünket, a környékbeli falvakat Pacsért, Bácskossuthfalvát, Topolyát, Bajsát Kishegyest, Bácsfeketehegyet. Igaz, még alakulóban van az egyesület, de van néhány fiatal igéretes íjászunk, Butterer Bence, Marecskó Ágnes, Papp Dénes és Fabó Dudás Réka, ők a legfiatalabb tagjaink, remélhetőleg rövidesen ők is indulnak majd a versenyeken. Három-négy alapító tagunk van, Szalma István kishegyesi íjász, Nagy Tibor történelemtanár és Derkovity Sándor, édesapám, aki nagy szerepet vállal az íjászfelszerelések készítésében, valamint jómagam, hiszen a versenyzésen kívül a különböző rendezvények szervezésében is aktívan részt veszek. Szeretnénk fellendíteni a fiatalok körében ezt a sportot, klubunk célja az íjászat népszerűsítése, valamint gyermektáborokon a történelmi íjászat ismertetése, a történelmi hagyományok felelevenítése – foglalta össze céljaikat Derkovity Anetta.

A topolyai és kishegyesi íjászok csoportja (fotó: Kovács Burján Anikó)                                       A topolyai és kishegyesi íjászok csoportja (fotó: Kovács Burján Anikó)

2012. január 10., kedd

ÚJSÁGÍRÓ ISKOLA A KÖNYVTÁRBAN

Vígh Rudolf gyakorlatként faliújságot készít a fiatalokkal
Vígh Rudolf gyakorlatként faliújságot készít a fiatalokkal
Az újságírás történetéről és műfajairól kezdődött tegnap előadássorozat a kishegyesi könyvtárban a helybeli kisdiákok számára. Tegnap Vígh Rudolf író, lapunk nyugalmazott újságírója és szerkesztője az újságírás történetéről, a szerkesztőségi munka legfontosabb tudnivalóiról beszélt a fiataloknak.
Holnap, szerdán délután Kalacsi János a Hitélet című folyóirat munkatársa a fénykép történetéről kezdve a dagerrotípiától napjainkig, a digitális fényképezés fortélyairól, e sorok írója pedig a hírről és általában az újságírói műfajok ismérveiről, valamint az újságírói etika néhány kérdéséről fog beszélni. Sáfrány Attila szintén lapunk újságírója és szerkesztője a riportról, az esszéről és a kommentárról tart részletesebb előadást, Kocsis Árpád lapunk újságírója pedig az online-média adta lehetőségek felhasználásáról beszél a fiataloknak. A tervek szerint a fiatalok mentoraik segítségével egy vagy két oldalt fognak írni a helyi lap, a Szó-Beszéd legközelebbi számába. Az oldal tördelésében ifj. Rácz József segít a gyerekeknek, egyben ismerteti velük a tördelés alapszabályait is.

2011. december 29., csütörtök

KARÁCSONYI CSOMAGOK


A Szerbiai Egyesült Régiók pártjának kishegyesi szervezete is bekapcsolódott a gyerekek karácsonyi megajándékozásába. Karácsony előestéjén a kishegyesi tűzoltó otthonban osztottak csomagokat az ingyenes uzsonnát fogyasztó gyerekeknek, majd ellátogattak néhány nagy családba is. Bácsfeketehegyen is ellátogattak néhány családba. Pénteken a szervezet aktivistáinak gyerekeit ajándékozzák meg. Az év elején, mint megtudtuk, folytatják a jótékonysági megmozdulásokat, ruhát és lábbelit osztanak majd a szervezet székházában.

2011. december 28., szerda

PÁSZTORJÁTÉK AZ ÉJFÉLI MISÉN

Részlet az éjféli mise előtti pásztorjátékból (fotó: Papp Imre)
Részlet az éjféli mise előtti pásztorjátékból (fotó: Papp Imre)
A karácsony ünnepének sokak számára legfontosabb része az éjféli mise volt ezúttal is Kishegyesen. A szentmise kezdete előtt a helybeli 19. Szent András Cserkészcsapat tagjai hozták be a templomba a betlehemi lángot, majd a hittanosok pásztorjátékot mutattak be, felelevenítve Jézus születését. A gyerekeket a hitoktatók tanították be, a dalokat pedig az iskola kórusa énekelte. A mise végén, ahogyan a korábbi években is, minden gyerek ajándékcsomagot kapott. A szertartást követően ft. Brasnyó Ferenc plébános mondott köszönetet azoknak az egyéneknek, családoknak és intézményeknek, akik és amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy az egyház is meg tudja ajándékozni karácsony alkalmával a legkisebbeket.

2011. december 22., csütörtök

A KÖZSÉG ÉS A TARTOMÁNY EGYÜTTMŰKÖDÉSE


                                                A tartományi tisztségviselők és a község vezetői a tegnapi sajtótájékoztatón
Négy tartományi intézmény, a Tartományi Nagyberuházási Alap, a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság, a Tartományi Mezőgazdasági Alap és az Ifjúsági és Sporttitkárság képviselői, Kern Imre, Dobai János, Szabó József és Csikós József tartottak tegnap sajtótájékoztatót Kishegyesen a község és a tartományi szervek együttműködéséről.
A tartományi képviselőket Csóré Róbert kishegyesi polgármester üdvözölte, rámutatván, hogy a község és a tartomány között az idén is jelentős együttműködés zajlott. Kern Imre, a Nagyberuházási Alap igazgatóhelyettese elmondta, hogy az alap az elmúlt esztendőben is több beruházást folytatott a községben, de az alap is jóval kevesebb pénzt kapott a szerbiai költségvetésből, mint ahogyan azt tervezték. Ennek ellenére az alap egyik célja, hogy befejezze a megkezdett beruházásokat. A kishegyesi községben két projektum élvezett elsőbbséget, az evangélikus templom restaurálása, valamint az ipari park bekötő útjának kiépítése és a körforgalom kialakítása. E két elsőbbséget élvező beruházást sikerült is befejezni. Mint mondta, belátható időn belül befejeződik a kishegyesi Női Fórum épületének kiépítése és a bácsfeketehegyi kuglipálya építése, valamint a szikicsi iskola ablakainak cseréje. Sajnos az utcák aszfaltozása, bár megígérték, egyelőre nem folytatódik. Dobai József, tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes rámutatott, hogy az elmúlt időszakban a titkárság 15 millió dinár értékben támogatta a községi beruházásokat, az idős háztartásokat, a mezőőrszolgálatot, a piacok felújítását és a vadászotthon felújítását. Kiemelte, hogy a titkárság az idén 6 millió dinárral támogatja a bácsfeketehegyi és a szikicsi tagosítást is. Mint mondta, a tartomány és a község ezeken a területeken példaértékű együttműködést folytat. Szabó József, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatója vázolta, hogy az idén két alkalommal írtak ki pályázatot, s a kishegyesi gazdák ezeken mintegy 100 ezer euró összeget nyertek. Az alap továbbra is nagyon kedvező feltételek mellett nyújt hiteleket. Csikós János ifjúsági és sportügyi titkárhelyettes elmondta, hogy a titkárság a rendelkezésére álló pénz legnagyobb részét az iskolák korszerűsítésére fordította, s ilyen megfontolásból kapott pénzt a kishegyesi iskola is és az Egység futballklub is.
A vendégek a sajtótájékoztatót követően megtekintették az Egység futballklub felújított épületét.
http://magyarszo.com/fex.page:2011-12-22_A_kozseg_es_a_tartomany_egyuttmukodese.xhtml

2011. december 20., kedd

"AZ ÜNNEPEN LEGYEN TÁNC ÉS VIRÁG..."


Karácsonyi és újévi ünnepi műsorok, rendezvények Kishegyesen és Bácsfeketehegyen
A kézműves kiállítás és vásár
A kézműves kiállítás és vásár
 A hét végén Kishegyesen és Bácsfeketehegyen számos rendezvényt tartottak a közelgő ünnepek alkalmából: kiállításokat, vásárokat, ünnepi műsorokat. Szombaton délelőtt a kishegyesi Női Fórum kézimunkázó és kézműves csoportjának kiállítása és vására nyílt meg elsőként, amelyen nemcsak a helybeliek állították ki, és kínálták eladásra munkáikat, hanem a környékbeli, szabadkai, zentai, topolyai, magyarkanizsai és adai kézimunkázók és kisiparosok is. Összesen negyvenkét kiállító jelent meg. A rendezvényt megnyitva Csóré Róbert polgármester gratulált a női szervezetnek, hogy hagyományt próbál teremteni a karácsonyi vásárral, Zsidai Erzsébet, a Női Fórum elnöke pedig azt hangsúlyozta, azt tapasztalták, hogy a kézművesek, a kisiparosok és a vásárlók találkozóiból, eszmecseréjéből nagyszerű dolgok szoktak születni. Reményét fejezte ki, hogy jövőre sokkal nagyobb termet kell majd szerezni a vásárhoz.
A bácsfeketehegyi nagy tamburazenekar műsorszáma
A község két magyarok lakta településén Kishegyesen és Bácsfeketehegyen is tartottak ünnepi karácsonyi műsorokat. Szombaton este a zsúfolásig megtelt bácsfeketehegyi színházterem nézőközönsége majd kétórás műsorban gyönyörködhetett. A művelődési egyesület minden csoportja és minden korosztálya fellépett, a legkisebbek, a szavalók, a táncosok az énekesek és a zenészek, a nagy tamburazenekar például 17 tagot számlált.
A kishegyesi Marcipán csoport betlehemes játéka (fotók: Papp Imre)
A közönséget és a fiatalokat köszöntve Pál Károly köszönetet mondott a szülőknek, akik egész évben segítettek gyerekeiknek abban, hogy az egyesületben működhessenek, és támogatták az egyesület megújulását. A fiataloknak pedig megköszönte, hogy olyan hangulatot teremtettek, hogy jó az egyesületben lenni. A műsor a karácsonyi dalok közös éneklésével zárult. Nem maradt el a karácsonyi ének a vasárnapi kishegyesi előadáson sem, ahol Kisimre Szerda Anna és Kisimre Árpád a Rizgetős tánc és énekcsoport műsorszámaira építették a műsort, de a műsorban felvonult a többi szakosztály és csoport is. A művelődési egyesület karácsonyi köszöntőjét tolmácsolva Kancsár Loretta műsorvezető Márai sorait idézve hangsúlyozta „az ünnepben legyen tánc és legyen virág”, vagyis az ünnepre készülni kell, hogy legyen benne öröm is.

2011. december 19., hétfő

KARÁCSONY ELŐTT - KARÁCSONYRA


Kis falunk is ünnepi díszbe öltözött. Szerintem soha nem volt még ennyire szépen kidíszítve a Fő utca. Összhangban vannak a fények, egyszerűen szép.
Mindenki lázasan készülődött. Az iskola ebédlőjében és Galériájában karácsonyi vásárt szervezett a Nők Kishegyesi Fóruma valamint a Kézimunkázók és Kézművesek csoportja. Egy élmény volt ennyi gyönyörű alkotást egy helyen látni.  
A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület "Karácsony a Kárpát-medencében" című műsorát december 18-án mutatta be a színházteremben. Szívet melengető volt látni az ovisokat, az iskolásokat, a néptáncos gyerekeket, a Rizgetős táncegyüttest. Már maga a színházterem díszítése is meghatotta a belépőket. És akkor a műsor közben úgy éreztem, hogy jó hegyesinek lenni. Érdemes foglalkozni a gyerekekkel. Van látszata, eredménye, közösségformáló ereje. Legyen szép karácsonyunk! Békés, meghitt.

2011. december 16., péntek

A FALU ELSŐ ISKOLAI ÉNEKKARA ÉS ZENEKARA


id. Horváth László
Ötven évvel ezelőtt kezdte meg zenepedagógusi pályáját Horváth László
id. Horváth László
Az a fajta zenei élet Kishegyesen, amely később kiváló zenészeket, énekeseket teremtett, talán elmondható, hogy ötven évvel ezelőtt kezdődött azzal, hogy Horváth László megkezdte zenepedagógusi pályafutását, és megalakította az első iskolai énekkart és zenekart.
– Persze túlzás lenne azt állítani, hogy nem volt semmilyen zenei élet, hiszen a falusi zenészek mindig fogadtak tanítványokat, és ezek közül is kikerült néhány kiváló zenész, például a Zsadányi testvérek: elsősorban Mihály volt ismert hegedűs, aki azután Stockholmba, majd Kairóba, végül a Dél-afrika-i Köztársaságba került, és ott az opera kórusának karmestere volt. Őt édesapja készítette fel, aki amatőr zenész volt, engem pedig id. Kovács József tanító tanított hegedülni, Sárközi Sándor kántor zongorázni, zeneelméletre pedig Krstić Júliához jártam. Erre mind szükség volt ahhoz, hogy felvegyenek a szabadkai Zeneiskolába. A zeneiskolát követően azonnal munkába is álltam Hegyesen, mert addig zenélni tudó tanítók vagy tanárok oktatták a zenét. Akkor vezették be a zeneórát 7.-ben és 8.-ban is, és valójában ez tette lehetővé, hogy megalakuljon a kórus és a zenekar – emlékezik a kezdetekre Horváth László.
 
Kezdő pedagógusként az iskola zenekarával és énekkarával
Az Újvidéki Rádió Rádióiskola című műsorában gyakoriak voltak a vetélkedők, és Horváth László diákjai kimagaslóan szerepeltek ezeken.
– Igazából az iskolai kórusomnak köszönhetem, hogy a hetvenes években a rádióhoz kerültem. 1974-ben Király Ernő figyelt fel a kórusom kiváló teljesítményére, s felajánlotta a produceri és zenei rendezői munkahelyet, amit természetesen el is fogadtam. A munka mellett mindig volt 8–10 tanítványom, akiket a zongorajátékra, harmonikázni vagy hegedülni tanítottam. Később már annyira megszaporodott a számuk, hogy kénytelen voltam segítséget kérni a topolyai zeneiskolától. Nagyon büszke vagyok arra, hogy olyan diákok kerültek ki tőlem, akik azután akár a budapesti, akár a belgrádi akadémiákon is megállták a helyüket. Közöttük kell megemlítenem Bulatović Gabriellát, aki éveken át volt a rádió komolyzenei szerkesztője, most pedig zenepedagógus Kishegyesen, Linka Lászlót, aki több mint 30 éve a rádió népzenei szerkesztője, Tokodi Károlyt, aki a fúvóstanszéket vezette, számtalan országos versenyt nyert diákjaival, és sokáig vezette a szabadkai ifjúsági fúvószenekart is. Meg kell említenem Csőke Andrást is, aki ugyan nem lett profi zenész, de oktatóként kiváló, tanítványai kimagasló eredményeket érnek el nemcsak idehaza, hanem a magyarországi, olaszországi és romániai versenyeken is – sorolja Horváth László.
Zenepedagógiai pályafutása azonban nem fejeződött be, amikor az iskolából átkerült a rádióba.
– A hetvenes évek közepén indult a Durindó-mozgalom, és kezdetben, ez esetben is rengeteg hibával kellett megküzdenünk. A citerások nagyon gyakran egyáltalán nem tudták megkülönböztetni a népdalokat a műdaloktól, de gond volt az előadásmóddal is, és gyakran a szövegmondással is, a megválasztott tempóval. A rádiónál azután lehetőségem nyílt vezényelni és hangszerelni is, ami igen komoly zenei képzettséget igényel, s hogy ezt jól végeztem, bizonyítja az, hogy 25 évig voltam zsűritag a mohácsi népzenei versenyen, de zsűriztem Budapesten, Kőszegen és Pozsonyban is – vallja munkásságáról id. Horváth László.

2011. december 14., szerda

MINDENFÉLE KARÁCSONYRA

Készülnek a karácsonyfadíszek színes papírból
Készülnek a karácsonyfadíszek színes papírból
A bácsfeketehegyi Hestia és a szikicsi Tri sorele nőszervezetekkel, valamint a bácsfeketehegyi Izida Anya- és Gyermekvédelmi Társasággal karöltve sikeres karácsony előtti kézműves alkotóműhelyt szervezett a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és a Nők Kishegyesi Fóruma a gyerekek és felnőttek számára. A mintegy száz résztvevő gyakorlott kézimunkázók és kézművesek vezetésével készítettek papírból és csuhéból karácsonyfadíszeket, karácsonyi ajándékokat, mézeskalácsot... A rendezvényt a Bethlen Gábor Alapítvány, a kishegyesi önkormányzat és a kishegyesi helyi közösség támogatta.

2011. december 13., kedd

ELISMERÉS A FIATALOKNAK


ISKOLÁNKNAK IS SEGÍTETTEK ÖNKÉNTES MUNKÁJUKKAL! KÖSZÖNJÜK!
Az önkéntességben tanulni lehet a fiataloktól
Kerepes Lehel és Sándor István az elismeréssel
Kerepes Lehel és Sándor István az elismeréssel
Az idei év az önkéntesség éve (most már talán azt is mondhatjuk, hogy volt), és az önkéntes megmozdulásokból Kishegyesen is volt néhány említésre méltó, amelyeket országos szinten is kiemelkedőnek tartottak.
– Több megmozdulásunk is volt, a legtömegesebbek a templom és az iskola közötti park tisztítása és fásítása, a kézilabdapálya, teniszpálya és röplabdapálya rendbetétele... A legnagyobb elismerést az Egység labdarúgóklub épületének tatarozásán végzett munkánkért kaptuk. Ezt a megmozdulásunkat anyagilag a minisztérium, az ifjúsági és sportminisztérium is támogatta, s be is került szerbiai szinten a 25 legsikeresebbnek ítélt megmozdulásba. A legjobbakat, közöttük bennünket is külön elismeréssel jutalmaztak. Az elismerést Belgrádban a szervezők nevében Kerepes Lehel és jómagam vettük át. Snežana Samardžić-Marković miniszter asszony az elismerés átadása előtt tartott beszédében többi között azt mondta, hogy tanulni nem csak az idősebbektől lehet, az önkéntesség esetében a fiataloktól is lehet tanulni, róluk is lehet példát venni –nyilatkozta az elismerés kapcsán Sándor István, a kishegyesi ifjúsági iroda vezetője.
Az egyik önkéntes akció: a templom és az iskola közötti park fásítása (fotó: Papp Imre)
A fiatalok az év végéig még egy megmozdulást szerveznek. A maguk részéről ők is szeretnének hozzájárulni az idei karácsony megünnepléséhez, ezért szombaton, december 17-én standot állítanak fel a faluban, forralt bort és kürtőskalácsot osztanak az érdeklődőknek.


2011. december 12., hétfő

KARÁCSONYI VÁSÁR


Kézimunkázók és Kézművesek Kishegyesi Csoportja
KARÁCSONYI VÁSÁRT
szervez az
iskola
EBÉDLŐJÉBEN és GALÉRIÁJÁBAN
2011. december 17-én (szombaton)
Nyitvatartási idő: 8:00 – 17:00 óra között
Ünnepélyes megnyitó: 9:00 órakor a Galériában.
A vásárlók között nyeremények kerülnek kisorsolásra.

2011. december 7., szerda

ÜVEGCSENGŐK KÉSZÍTÉSE

Füszner Etelka a gyerekekkel (fotó: Papp Imre)
Fürsztner Etelka a gyerekekkel (fotó: Papp Imre)
A múlt hét végén folytatódtak a kishegyesi könyvtár és a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület által szervezett kézműves foglalkozások. November folyamán az érdeklődő gyerekek gyöngyöt fűztek és gyöngyvirágokat készítettek, a másik alkalommal pedig üveget festettek karácsonyi mécsesekhez, Szöllősi Boglárka tervezőmérnök vezetésével.
Legutóbb Fürsztner Etelka irányításával készítettek papírból karácsonyfadíszeket és üvegcsengőket szintén a karácsonyfákra. A kézműves foglakozásoknak a héten is lesz folytatása. Szombaton ugyanis a művelődési egyesület a Női Fórummal valamint a bácsfeketehegyi Hestia nőszervezettel és a szikicsi Tri sorele nőszervezettel közösen szervezi a kézműves műhelytalálkozót. Ezen a foglalkozáson, amelyet a korábbiakhoz hasonlóan a Bethlen Alapítvány, a kishegyesi önkormányzat és a kishegyesi helyi közösség támogatott, szintén karácsonyi témájú tárgyakat készítenek, karácsonyfa-díszeket és ajándéktárgyakat. Mint megtudtuk, a kézműves foglalkozások egészen márciusig folytatódnak.

2011. december 6., kedd

MIKULÁS


December 6-án Mikulás látogatott iskolánkba. Az alsósoknak személyesen adta át a kis csokikat. A diákok énekeltek, szavaltak a kedves ajándékhozónak. A Mikulás-nap megünneplése a felsősöknek nem múlhatott el disco nélkül. Az Ifiotthonban figyelő tanárok szeme előtt zajlott a buli 17-20 óráig. 

2011. december 2., péntek

A LEGFONTOSABB A VÉDEKEZÉS

Az űrlapok kitöltése a kishegyesi iskolában (fotó: Papp Imre)
Az űrlapok kitöltése a kishegyesi iskolában (fotó: Papp Imre)
Az AIDS elleni harc világnapja alkalmából Sinkovits Erzsébet csapatával ismeretterjesztő előadásokat szervezett tegnap a község mindhárom iskolájában. A betegségről Fajferity Denisz tartott előadást dr. Nyírádi Miklós és Csabai Csaba pedig egy kérdőívet osztottak szét a gyerekek között, amelynek alapján a további aktivitás irányát is meg lehet majd határozni. Általános megítélés szerint a fiatalok nagyon keveset tudnak a fertőző nemi betegségekről és megelőzésük módjáról. A fiatalok az előadást követően óvszert kaptak ajándékba.

2011. december 1., csütörtök

AIDS VILÁGNAPJA


December elseje, az AIDS világnapja alkalmából, mi is felhívtuk a figyelmet erre a veszélyes betegségre. Sinkovics Erzsébet tartományi segédtitkár üdvözölte a tanulókat és az előadókat, segítőket. Egy Power Point prezentációt láthattunk az AIDS terjedéséről, a betegség tüneteiről, lefolyásáról. Dr. Nyírádi Miklós érdekes előadását is meghallgatták a hetedikesek és a nyolcadikosok. Legvégül a tanulók szabadon kérdezhettek.

2011. november 30., szerda

A VERS KARÁCSONYA

A verseny díjazottai - Fényképezte: Szabó Attila

    Megtartották a 15. Dudás Kálmán nemzeti vers- és prózamondó vetélkedőt Bácsfeketehegyen
    Szombat reggel van. Korán csörög az ébresztő, de így is késésben vagyok. Idenyúlok, odakapok: ''...Ez is kelleni fog meg az is...” Fél óra múlva már zárom is magam mögött a kaput. Furcsa érzés fog el, nem lámpaláz, de valamilyen izgalom vagy inkább izgatottság...
    Végre belépek a bácsfeketehegyi Kultúrotthon ajtaján. Benn kellemes meleg vár, és ez a melegség nemcsak a fűtőtestekből árad, hanem a rám mosolygó ismerős arcokból is. ''Melyik verset mondod ma?” - kérdezik tőlem milliószor. ''Én nem verselek. Szervező vagyok, és műsort vezetek.” A meglepődött tekintetek kis lelkiismeret-furdalást keltenek bennem, de hát ez most így alakult. Elvégre még egyszer sem voltam jelen a Dudás Kálmán-találkozón úgy, hogy ne versenyeztem volna. Van erre egy nagyon szép közhely: egyszer mindent el kell kezdeni.
    A versenyre 52-en jelentkeztek (37 gyermek, 12 ifjúsági és 3 felnőttkategóriás versenyző). Ebből kifolyólag két helyszínen zajlik a megméretés. A megnyitón Csőke Noémi zongorázik és Szatmári Melitta (a VMVE alelnöke) szól néhány biztató szót a versenyzőkhöz. Majd rövid tájékoztató hangzik el a vetélkedő menetéről és a műszaki dolgokról, hogy minden olajozottan menjen. A gyermekek teljesítményét Ágoston Pribilla Valéria (a Szabadkai Városi Könyvtár igazgatóhelyettese), Barta Júlia (Életfa Díj-as nyugalmazott óvónő) és Krizsán Szilvia (újvidéki színművésznő) értékeli, a középiskolásokét és a felnőttekét pedig Kiss László (a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, HU), Kovács Frigyes (szabadkai, kétszeres Pataki-gyűrű és Jászai-díjas színművész) és Pataki András (színházi rendező, HU).
    A döntőbe való bejutásról szóló eredményhirdetés után kerekasztal-beszélgetést tartunk, mely során nagyon érdekes és izgalmas eszmecsere zajlik a rendezvények szervezéséről és természetesen a versmondásról meg annak fontosságáról. Este Szerbhorváth György De kiviszi haza a biciklit? című monodrámáját tekintjük meg Krizsán Szilvia előadásában, mely során majd megszakadunk a nevetéstől, közben pedig mindenki attól retteg, hogy rögtön elerednek a könnyei.
    Másnap, a gálán Hajvert Ákos, a VMVE elnöke kifejezi afelett érzett örömét, hogy milyen sokan eljöttek megünnepelni a Vers karácsonyát. Kiss László legkedvesebb szavai pedig a következők: ''Ez egy megszentelt hely, ahol a vers, a versmondás, a költészet szentség. Bátran merem állítani, hogy a Kárpát-medencében a vajdasági magyar versmondás a legerősebb.” A lelkesítő szavak után Hajvert Ákos kihirdeti, hogy a Dudás Kálmán-vetélkedő 15. évfordulóján kinek jár az idén (először) a Vajdasági Magyar Versmondásért oklevél. Ők pedig a következők: Barta Júlia (Bácsfeketehegy), Horváth Emma (Szabadka), Molnár Krekity Olga (Szabadka--Kishegyes), dr. Szőke Anna (Kishegyes), Vass Borsodi Borbála (Topolya) és Pataki András (Budapest).
    Végül, mire az izgalom már a tetőfokára hág, kihirdetik a verseny eredményeit is: gyermekkategóriában különdíjas: Török Gabriella (Bácsfeketehegy) és Kovács Balázs (Kunszentmiklós), 3. helyezett Molnár B. Bernadett és Molnár Anna (Bácsfeketehegy), 2. helyezett Baj Bianka (Nagykanizsa, HU), 1. helyezett Kovács Dorina (Törökkanizsa). Ifjúsági kategóriában különdíjas: Ficze Árpád (Bácsfeketehegy), 3. Farkas Beatrix (Bácsfeketehegy), 2. Kőműves Noémi (Kishegyes) és Rókus Zoltán (Óbecse). Felnőttkategóriában pedig Molnár G. Ildikó (Szeged--Topolya) érdemel különdíjat. A vetélkedő nagydíját, a Dudás Kálmán Díjat pedig Tóth Péter (Kunszentmiklós, HU) kapja.
    A VERS karácsonyát a kishegyesi Ady Endre Általános Iskola énekkara zárja A zene, az kell című musical-betétdallal. Igen, kell. De nekünk a vers is kell. Tehát nincs mitől félni, a vajdasági magyar versmondók szívében továbbra is fénylik a vers szeretetének gyertyácskája, éspedig olyan lánggal, amely sohasem fog kialudni.

SZARKA ÁKOS
http://www.hetnap.rs/uj/index.php?zg=6015&no=377
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...