Egy nyári
délután a nagy forróság ellenére is a szabadban, a szikicsi híd melletti
határban játszadoztunk barátaimmal. Egyszer csak eszünkbe jutott, hogy
,,áthatolunk” a szemben levő kis erdőrészen.
Együtt
indultunk el a fák közötti kacskaringós úton. Már jó ideje barangoltunk.
Különösen szép, csiripelő madarakat, érdekes növényeket fedeztünk fel, nem is
gondolva arra, hogy éppen merre járhatunk. Egy háromfelé ágazó úthoz értünk.
Közös megegyezéssel a középső utat választottuk. Az erdő kezdett egyre nyirkosabb
és sötétebb lenni. Egyszer csak egy bokor mögül mozgást hallottunk. Nagyon
megijedtünk, s a barátaim rögtön futásnak eredtek, én azonban, mintha földbe
gyökerezett volna a lábam, nem tudtam mozdulni sem. Úgy éreztem, egyedül
maradtam a félelmemmel. Nem kellett sokat várni, és nagy megkönnyebbülésemre a
bokor mögül egy kisnyúl ugrott ki.
A barátaim
hangját követve végre én is kivergődtem az erdőből. Elmondtam nekik, hogy egy
nyuszi volt a ,,félelemkeltő”. Ezenkívül azt is megígértettem velük, hogy máskor
nem hagynak egyedül. Remélem, betartják az ígéretüket.
Tóth Lúcia, 8.b
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése