"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2007. október 3., szerda

A LEGSZEBB KISÁLLATOK


GYEREKHÉT: Már évek óta nagy sikert arat a kisállat-kiállítás. Közel 5o házikedvencet hoztak el a tanulók az iskolába. A zsűri 6 kategóriában osztott ki „érmeket”, díjazták a legszebb kutyát, macskát, nyulat, rágcsálót, madarat valamint volt pók kategória is.

KÖRKÉRDÉS - MAGYAR SZÓ


Mi a véleménye arról, hogy Kishegyesen az idén sokkal több gyerek iratkozott be elsőbe, mint a korábbi években
                                                             
Molnár Márta, az iskola igazgatónője: - Az idén összesen 499 diákunk van, ebből 38 szerb tagozatos, és ami sajnálatos tény, 41 speciális tagozatos. Ezek száma évről évre növekszik, és a normál osztályokban is van jó pár gyerek, akiknek speciális osztályban lenne a helyük. Soha nem volt még ilyen évekre visszamenőleg, hogy 81 elsős kezdje el a tanévet. Közülük 6 gyerek jár szerb tagozatra, 4 speciális osztályba, valamint 3 magyar osztály indult 24-es, vagyis nagy létszámmal. A környékünkön (Szikics, Bácsfeketehegy, Topolya) az volt a tendencia, hogy csökken az osztályok száma, Kishegyes volt az egyetlen, ahol növekedett. Sajnos a jövő évben nem lesz, csak két magyar osztály, és emiatt tanárfölösleggel fogunk küszködni.
                                                              
Laczkovics Annamária egyetemi hallgató: - Nagyon örülök, hogy három elsős osztály indult az idén. Ilyen már nagyon rég volt, és nem tudom, hogy ez minek köszönhető. Hallottam olyan vicces magyarázatokat, hogy azért van ennyi gyerek, mert bombáztak, és nem volt áram. Remélem, hogy a jövőben is ilyen sok elsős lesz, de sajnos az idén még csak 5 gyereket kereszteltek meg. Lehet, hogy nem minden gyereket Hegyesen keresztelnek, vagy néhányat egyáltalán nem keresztelnek meg, de ennek ellenére úgy tűnik, hogy a jövőben ez nem így folytatódik. Pedig jó lenne, mert így évről évre kevesebben vagyunk!
                                                             
Balázs Ida háztartásbeli: - Azt gondolom, hogy szerepet játszik az is, hogy az állam támogatást ad a harmadik, negyedik, de az első és második gyerek után is. Korábban az állam nem adott ennyi támogatást, most pedig a támogatás mellett a családi pótlékot is fizeti. Ráadásul a harmadik gyerek az „ingyenes”, vagyis ingyen járhat napközibe, óvodába és iskolába is. Ez nagyon nagy segítség a szülőknek. Merik vállalni a harmadik gyereket, és így népesebb lesz a magyarság. Az államtól függ, hogy mennyi támogatást fog adni a jövőben, de itt a kereseti lehetőség nagyon kevés. Támogatás nélkül a szülők egy gyereket is nehezen tudnak felnevelni, nemhogy többet vállalnának.

2007. október 2., kedd

GYEREKHÉT

GYEREKHÉT: Játék határok nélkül – minden órán játékos vetélkedők voltak, szórakoztató feladványokat oldottak meg a diákok.

2007. október 1., hétfő

GYEREKHÉT


Kezdődött a gyerekhét. A diákok nagy örömre egész héten nem írtak ellenőrzőt, és a felelés is elmaradt. Az alsósok aszfaltrajzzal díszítették az iskola és a községháza környékét, valamint a főutcán is megcsodálhatták a járókelők a munkáikat.

2007. szeptember 28., péntek

VENDÉGEINK ÉRKEZTEK


Békésszentandrási vendégek érkeztek hozzánk, a gyerekek legnagyobb sajnálatára csak pár óra hosszára. Emiatt elmaradt a kézilabda- és a focimérkőzés is, ezzel egy évtizedes hagyomány szakadt meg.

ARANYESŐ SZAVALÓVERSENY


                                 
Szerdán a kishegyesi iskola előcsarnokában lebonyolították az Aranyeső Vers- és Prózamondó versenyt, amelyet minden évben a Csépe emléknap keretében szerveznek meg a kishegyesi és a bácsfeketehegyi iskolák diákjai számára. Az idén a verseny a Jó Pajtás című gyermeklap 60 éves jubileumának jegyében zajlott, a gyerekeknek a lapból kellett vajdasági íróktól költőktől verseket és meséket választaniuk. Az emlékbizottság nevében Szöllősi Vörös Julianna alelnök köszöntötte a résztvevőket és felkészítő tanáraikat. Külön köszöntötte Fodor Pál kishegyesi nyugalmazott újságírót, a Jó Pajtás egykori főszerkesztőjét és Lennert Gézát a lap mostani főszerkesztőjét. Fodor Pál a verseny előtt a Jó Pajtás és az azt megelőző Pionírújság történetéről beszélt a gyerekeknek A Náray Éva, Lennert Géza és Kormos Irén összetételű zsűri a szavalatok és felmondott prózák után értékelte a hallottakat és kihirdette az eredményeket. Ezek szerint a legfiatalabb korcsoportban a legjobb Nyírádi Léna, második Bakos Dorisz, harmadik Bánszki Denisz. A második csoportban (V-VI. o.) a legjobb volt Patyarek Réka, majd Csőke Márk és Lénárt Ticián, a harmadik csoportban (VII-VIII. o.) az első helyet Lódi Csilla, a másodikat Pásztor Dániel, a harmadikat pedig Kovács József szerezte meg. A győztesek ma délután fellépnek a Csépe Emlékbizottság ünnepi ülésén.

2007. szeptember 26., szerda

ARANYESŐ


Szeptember 26-án tartották meg iskolánkban a Csépe-szavalóverseny községi döntőjét. A Jó Pajtást köszöntöttük 6o. születésnapján. A zsűri (Nárai Éva, Kormos Irén, Fodor Pál és Lennert Géza) nehéz feladat előtt állt. A következő eredmények születtek:
      III-IV. osztály: 1. Nyírádi Léna,
                               2. Bakos Dorisz
                               3. Bánszki Denisz (Bácsfeketehegy)
      V-VI. osztály:  1. Patyerek Réka
                               2. Csőke Márk
                               3. Lénárt Tícián
      VII-VIII. osztály: 1. Lódi Csilla (Bácsfeketehegy)
                                   2. Pásztor Dániel (Bácsfeketehegy)
                                   3. Kovács József  (Bácsfeketehegy)
      Az első helyezettek fellépnek a Csépe-Emléknapok műsorán. 

2007. szeptember 5., szerda

KEZDŐDÖTT AZ ISKOLA


Szeptembertől két váltásban folyik a munka. Az alsósok kezdtek délelőtt, míg a felsősök 13 órára jönnek iskolába. Erre azért volt szükség, mert megnőtt a diákok, osztályok száma, nem fértünk el egyszerre mindannyian. Jelenleg az iskolának 496 diákja van, 458-an magyar, 38-an pedig szerb tagozatra járnak. Aggasztó tény, hogy a speciális tagozatra járók száma évről-évre növekszik, jelen pillanatban 41 diákok oktatunk.
Új házirendet is készítettünk, reméljük, a diákok be is tartják. A szülőket is szeretettel várjuk fogadóórákon, szülőértekezleten, mivel a statisztikai adatok szerint a szülők 3O %-a az év folyamán egyszer sem jelenik meg a tanító néninél, osztályfőnöknél.
Szeptemberben majdnem 4oo diák igényelte az uzsonnát. Igyekszünk a gyerekek igényének megfelelni, változatos uzsonnát összeállítani, gyümölccsel, tejtermékekkel is szolgálni.
Az első negyedévnek október 31-én lesz vége. November 1-jén és 2-án nem lesz tanítás. Ezt a két napot ledolgozzuk. Szeptember 15-én futóversenyt szerveztünk a focipályán, október 6-án pedig Tolerancia-nap lesz. November 5-én a felsősök jönnek reggel fél 8-ra, az alsósok pedig délután 1-kor kezdik a tanulást. 

NYÁRI FELÚJÍTÁSOK


A Tartományi Oktatási Titkárság pályázatán elnyert összegből a műszaki oktatáshoz szerszámokat vásároltunk 133 ezer dinárért. Így lehetőségük lesz a diákoknak a gyakorlatban is hasznosítani tudásukat. A tornaterembe új égők kerültek, mivel már szinte látni sem lehetett az eddig meglévő neonoknál. Az 5. osztály polgári csoportja kezdeményezésére a tornaterem öltözőjébe szellőztető berendezés került. Itt is csempe került a padlóra, valamint új szekrények, fogasok. Az 56-os épületben egy tantermet teljesen felújítottunk.




2007. szeptember 4., kedd

RÉGEN VOLT ENNYI ELSŐS


Nyolcvan kisdiák kezdett iskolába járni - Alkalmi ünnepség az elsősök fogadására
Összesen nyolcvan kisdiák kezdte meg négy tagozatban tegnap az iskolai oktatást a kishegyesi Ady Endre Kisérleti Általános Iskolában. Az elsősöket, a pedagógusokat szülőket és nagyszülőket üdvözölve Molnár Márta iskolaigazgató szombaton délután az elsősök ünnepélyes fogadására rendezett alkalmi ünnepségen elmondta, régen volt ilyen alkalom, hogy nyolcvan gyerek induljon az első osztályba. Az alkalmi műsort követően a tanítónők: Szűgyi Petri Gizella, Brasnyó Györgyi, Dudás Hargita és Jasna Knežević névsorolvasást tartottak, majd megismerkedtek osztályaikkal. A fogadáson a Vöröskereszt, valamint az önkormányzat alkalmi ajándékokkal kedveskedtek a gyerekeknek.
                                     

AZ ÚJ RAJZTEREM

A nyár folyamán felújításokat végeztünk az iskolában. A Tartományi Oktatási Titkárság pályázatán elnyert összegből felújítottuk a rajztermet. Mennyezetet cseréltünk, csempéztünk, új egyszemélyes rajzasztalok, székek, szekrények, pannók kerültek a terembe.  



2007. szeptember 1., szombat

ELSŐSEINK


Szeptember 1-jén az elsősök fogadásával megkezdődött az iskola. Régen volt már ilyen, hogy 81 kisdiák izgult a tornateremben, és arra várt, hogy megismerkedjen a tanító nénijével. 3 magyar nyelvű, 1 szerb és 1 speciális tagozatot indíthattunk. A kis elsősök ajándékot kaptak a helyi Önkormányzattól, a Vöröskereszttől és az iskolától is. 

2007. augusztus 21., kedd

ÖTVEN ÉV


Sikeres kézilabdatorna
A kishegyesi női kézilabda fennállásának 50. évfordulója alkalmából szombaton, augusztus 18-án tornát rendeztek a helyi kézilabdapályán. Egykoron, a múlt század 70-es, 80-as éveiben nagyon népszerű volt ez a sportág a faluban, nagyon sok jó férfi és női kézilabdázó volt Kishegyesen. Aztán a 90-es években a pangás, a pénztelenség, a leépülés időszakában a klubok is megszűntek. Tóth Erzsébet, a helyi általános iskola tornatanára, aki egykor hegyesi nevelésű játékosként topolyai és újvidéki egyesületekben játszott, néhány évvel ezelőtt kézilabda-iskolát indított. A tornán három csapatban felvonultatott, több mint 30 serdülő lány ékes bizonyítéka annak, hogy a kezdeményezés sikerrel indult. Részt vettek még a topolyai és a bácskeresztúri csapatok is.
- Tizenöt év után sikerült újra elindítani a női kézilabdát a faluban, ez nagy öröm számomra. Mivel az idén ötven éve, hogy elkezdtek itt kézilabdázni és megalakult az első csapat, úgy gondoltam, szervezek egy tornát. Nem titkolt szándékom volt megmutatni, mennyi lelkes kislányt sikerült bekapcsolni a munkába - mondta a szervező.
Sörfőző Károly, a topolyai csapat vezetőedzője jókívánságait fejezte ki a kishegyesiek fél évszázados jubileuma alkalmából:
- A tornát pedig nagyon szép kezdeményezésnek tartom, mivel a keresztúriak edzője már jelezte, hogy ők is szerveznek hasonlót, ezért mi Topolyára is meghívjuk majd az itt lévő csapatokat. A kishegyesiek nagyszámú fiatal játékosát elnézve kicsit irigy is vagyok, de nálunk is generációcsere van folyamatban, és Topolyán is van érdeklődés a női kézilabda iránt. Ha figyelembe vesszük azt a lesújtó adatot, hogy csak az elmúlt év folyamán Szerbiában mintegy 100 kézilabdaklub szűnt meg, akkor azt mondhatom, hogy itt valami most megmozdult. Mi versenyzünk a Vajdasági Minőségi Női kézilabdaligában is, a bajnokság szeptember 7-én kezdődik, a mosorini Miletić csapatával mérkőzünk meg hazai pályán. Az egyesület vezetőségének feltettem a kérdést, hogy maradjunk-e ebben a ligában, a válasz pedig igenlő volt. Az elmúlt tíz évben szűkös anyagi körülmények között, azt mondhatom, csak tengődünk. Támogatók hiányában csak a topolyai helyi közösségre és a község támogatására számíthatunk, ami nagyon kevés - mondta a topolyai edző.
A torna a sportról, a barátkozásról szólt, az eredmény másodlagos fontossággal bírt ez alkalommal. Mondjuk el mégis, az első helyet a keresztúri csapat szerezte meg, a döntőben döntetlen eredmény után a hétméteresek értékesítésében bizonyultak jobbnak a topolyai lányoknál. A kishegyesi első csapat lett a harmadik, a negyedik helyet a kishegyesi haladó lányok szerezték meg, megelőzve a még fiatalabb társaikból összeállított csapatot.

2007. augusztus 2., csütörtök

Egészséges élet és önmegvalósítás


Ügyességi versenyek és ismerkedés - Az UEFA nyílt futballiskolája Kishegyesen és Pannónián
Mintegy kétszáz, egészen pontosan 192 gyerek sereglett össze tegnap a kishegyesi futballpályán a topolyai és kishegyesi községből, a községi székhelyeken kívül Bácsfeketehegyről, Szeghegyről, Bácskossuthfalváról, Pacsérról, Bajsáról, Pannóniáról, Zentagunarasról, és Pobedáról, hogy részt vegyen az UEFA által támogatott nyílt futballiskolában, amelyet a kishegyesi első két nap után Pannónián folytatnak.
                                       
A gyerekeket és edzőiket az ünnepi megnyitón a szervező nevében Nenad Nikolić, a topolyai és kishegyesi községközi labdarúgó szövetség elnöke üdvözölte, hangsúlyozván, hogy a rendezvényt az UEFA támogatásával és a finn, a dán, a norvég és a svéd nemzeti szövetségek, valamint a topolyai és kishegyesi önkormányzatok, vállalatok és vállalkozók segítségével sikerült megszervezni. A jelenlevőket üdvözölve Zoran Savić, a topolyai sportszövetség elnöke kiemelte, hogy e két község a sikeres sportolók hazája, hisz jelenleg Szerbia és Montenegro válogatottjaiban 11 játékos szerepel azok közül, akik e két köszégben születtek. A sport tehát lehetőséget nyújt arra is, hogy egyesek megmutassák kivételes képességeiket. A házigazda nevében dr. Deák Tibor, a kishegyesi helyi közösség tanácsának, és az Egység Labdarúgó Klubnak az elnöke szólt a fiatalokhoz, hangsúlyozva, hogy ezúttal olyan ügyességi játékokon vesznek részt, amelyekhez sok-sok gyakorlás kell. A futball nem csak a mérkőzésből, ünneplésből áll, vannak szürke napjai is, amikor a begyakorlások folynak. Mindezek arra kell hogy megtanítsák a fiatal generációkat, hogy az ellenfelet nem eltiporni kell, hanem felülmúlni.
A rendezvényt megnyitva ifj. Juhász Bálint, a kishegyesi önkormányzat ifjúsági és sportmegbízottja rámutatott, hogy a felmérések szerint a fiatalok szerint kevés a sportolási lehetőség a községben és éppen ezért fontos, hogy minél többen bekapcsolódjanak az ilyen rendezvényekbe. A sporttal való foglalkozás ugyanis esélyt ad a fiataloknak nemcsak az egészséges életmódra, hanem arra is, hogy megvalósítsák önmagukat. Fontos az is, hogy ezek a rendezvények lehetőséget adnak egymás, illetve egymás kultúrájának és életének megismerésére.
A gyerekek elsősorban ügyességi játékokban mérik össze erejüket a találkozó öt napján. Mint Halasi Szabolcstól, az egyik főszervezőtől megtudtuk, a csapatok vezetői nemrégiben Jahorinán vettek részt egy képzésen, ahol a játékokat betanulták s ezt a tudásukat adják át a fiataloknak. Elmondta még, hogy a rendezvény megszervezésében az önkormányzatokon kívül sokat segítettek a helybeli vállalatok , a Feketics Rt, a Gradja Mont, az Agriromagna és az iskola, az UEFA-tól a résztvevők pólót, sapkát és sportpalackokat, a csapatok pedig labdákat kaptak.

2007. július 31., kedd

A legpozitívabb megmozdulások egyike


   A Dombos Fest rendezvénysorozatainak zárónapján megszervezték a II. Multietnikai Karavánt
A kishegyesi Fejlesztési Társulás a helybeli Női Fórummal, a bácsfeketehegyi Hesztia Nőszervezettel, valamint a kishegyesi helyi közösséggel, a szeghegyi montenegróiak Krstaš Egyesületével, a Peter Pan Óvodával, a roma közösség tagjaival, valamint a kishegyesi helyi közösséggel karöltve az idén másodszor is megszervezte a multietnikus karavánt.
A karaván szombaton délután Kishegyesről indult lovasfogatokkal Bácsfeketehegyre, ahol az iskolában megnyitották a Múlt képei - élet és kultúra elnevezésű fényképkiállítást. A megnyitót követően a karaván visszatért Kishegyesre a Hegyalja utcába, a Dombos Fest színhelyére, ahol a kora esti órákban a nemzeti konyhák képviselői, elsősorban a háziasszonyok adtak ízelítőt a kukoricából készített kalácsokból, süteményekből, amivel azután meg is vendégelték a karaván résztvevőit. A finomságokat a helyszínen a kemencekápolnában sütötték ki.
                                   
A rendezvény ünnepélyes megnyitóján ifj. Virág Gábor a kishegyesi helyi közösség titkára, aki a Dombos Fest nevében is üdvözölte a jelenlevőket, kiemelte, hogy a közös gondjaink csak összefogással oldhatók meg, s ennek egyik feltétele az is, hogy ne csak egymás mellett éljünk, hanem megtanuljuk az együttélést is másokkal, más kultúrákkal. Dragiša Vujović a Krstaš egyesület nevében szólt a karaván résztvevőihez, kiemelvén, hogy e kis községben számos nemzet él és ezek a nemzetek bizonyítják, hogy tudnak együtt élni egymással, tudnak tartalmas kapcsolatokat létesíteni az élet minden területén s az ifjú generációt is arra kell serkenteni, hogy ezt a hagyományt folytassa. Stevan Nikolić a Roma Nemzeti Tanács tagja, aki roma és szerb nyelven üdvözölte a résztvevőket, rámutatott, hogy másodszor van alkalma Kishegyesen részt venni ezen a rendezvényen és örömmel tölti el az, hogy a kishegyesi roma közösség milyen odaadással készül minden évben erre a rendezvényre. Mint mondta, ezzel a rendezvénnyel Kishegyes rácáfol nevére, mert naggyá válik, akire fel lehet tekinteni.
A szervezők angol nyelven köszöntötték a Hegyalja utcába látogató topolyai Toleranciatábor résztvevőit, kiemelve, hogy az amerikai Jefferson Intézet a húsz legpozitívabb szerbiai program egyikének nyilvánította s ennek alapján hozzá is járult megszervezéséhez.
A megnyitó beszédeket követően alkalmi művelődési műsort adtak a helybeli óvodások, a Csalóka népi zenekar, a Krstaš egyesület képviselői, valamint a roma közösség képviselői. A műsor végén Gordana Radulović, a Fejlesztési Társulás elnöke a színpadra szólította a társszervezők képviselőit, hogy együtt köszönjék meg a karavánon való tömeges részvételt.
                                         

2007. július 27., péntek

MULTIETNIKAI KARAVÁN


A kishegyesi községi fejlesztési társulás az amerikai Jefferson Institute, valamint az Ökumenikus Szeretetszolgálat támogatásával szombaton a Dombos Fest zárónapjának keretében megszervezi a multi etnikai karavánt, melynek részvevői 14 órakor a kishegyesi áruház elől indulnak lovasfogatokkal Bácsfeketehegyre. Ott az iskolában megnyitják A múlt képei - élet és kultúra elnevezésű fényképkiállítást. Ezt követően visszatérnek Kishegyesre és a Hegyalja utcában a résztvevők ízelítőt készítenek a magyar, szerb, montenegrói és roma kukoricaliszt alapú nemzeti ételekből. A rendezvény hivatalos megnyitója 17 óra 30-kor lesz és a tervek szerint az egybegyűlteket üdvözölni fogja Gordana Radulović, a szervező nevében, ifj Virág Gábor a kishegyesi helyi közösség titkára, valamint Stevan Nikolić a Roma Nemzeti Tanács képviselője. A beszédeket követően alkalmi művelődési műsort tartanak, amelyben fellépnek a helyi Petőfi ME, óvoda és roma közösség, valamint a topolyai Kodály MMK, és a szeghegyi Krstaš Egyesület tagjai.
                                         

2007. július 24., kedd

Hogyan szocializálni az agresszivitást?


A gyermek mindenáron el akarja nyerni a felnőttek tetszését - Kiszorítósdi, kiutálás a közösségből, az agresszivitás egyik gyakori formája - Játszóház és tanácskozás a Dombos Fest keretében megtartott családi napon
A Dombos Fest keretében hagyományosan minden évben megtartják a családi napot, amelyet ezúttal is a kishegyesi Női Fórum és nagycsaládosok egyesülete a KINCSE szervezett. A vasárnap délután játszóházzal kezdődött, amelynek keretében a gyerekek a két szervezet aktivistáinak irányításával gyurmafigurákat készítettek, különböző színű terményeket raktak üvegbe, nemezeltek, rajzoltak, ragasztottak, egyszóval akadt munka a mintegy 50-60 gyerek mindegyike számára.
                           
A szülők és pedagógusok közben egy tanácskozáson vettek részt, amelyet Maruzsenszki Erna vezetett s amelyen megjelent Krizsán Vilmos, a Vajdasági Nagycsaládosok Szövetségének elnöke is. A beszélgetés témája a mind nagyobb gondot jelentő agresszivitás kezelése volt. Az agresszivitást, mint Maruzsenszki Erna mondta, sokan nem merik vállalni, pedig az egy egyszerű, nagyon fontos emberi tulajdonság, amelyre gyakran van szüksége. Az a kérdés egyedül, hogy ezt hogyan szocializálni, hogy a gyerek ez esetben hogyan nyilvánítsa ki. A szülők előbb azt mondják gyerekeiknek, hogy ne verekedjenek, majd ha esetleg azt látják, hogy túlzottan visszahúzódóak, akkor azt, hogy védjék meg magukat. Az agresszivitás egyébként 2-3 éves korban jelentkezik, amikor nem adja oda játékait másoknak, és megpróbál harcolni azért, ami szerinte neki jár. Agresszivitásnak rendszerint azt a támadó magatartásformát nevezik, amely kárt okoz és irányulhat mások ellen és maga az egyén ellen is.
                               
Az utóbbi időben gyakran jelentkezik a kollektív agresszivitásnak az a formája, amikor egy közösség megpróbálja kiszorítani magából az egyik vagy másik egyént. Sajnos ezt a fajta agresszivitást gyakran megtűrik a vállalatokban és iskolákban is azzal indokolva, hogy a szervezet kiveti magából a nem oda valót. Az ilyen egyének nagyon nehezen tudnak védekezni és gyakran megtörténik, hogy agresszívvá válnak, ami azután ürügy a többiek számára, hogy kiközösítsék. Ezek a viselkedésformák leggyakrabban ott jelentkeznek, ahol kalap alatt támogatják az agresszivitást, ami gyakran tragédiába is torkollik (amerikai iskolai mészárlások). Mint a beszélgetésből is kiderült, az agresszivitásnak ezt a formáját néha nálunk is megtűrik, s a legnehezebb az a helyzet, amikor egyik-másik szervezet figyelmeztet egy esetre, de sem a pedagógusok, sem pedig az igazgatók nem reagálnak rá, nem tartják problémának. A szakember szerint a pedagógusoknak van az ilyen helyzet kezelésében a legfelelősségteljesebb feladatuk. Ilyenkor szoktak szociogramokat készíteni az osztályokban arról, hogy ki, vagy kik a legnépszerűbbek és természetesen kik azok, akik a legnépszerűtlenebbek. A baj rendszerint az, hogy az ilyen szociogramokat azután nem beszélik meg a gyerekekkel, azt, hogy milyen érzés kiközösítettnek lenni, mik azok a rossz tulajdonságok, amelyek a kiközösítést okozzák.
A tanácskozáson csoportmunka keretében próbáltak megoldási módozatokat találni is egy-egy konkrét esetre.
http://archiv.magyarszo.com/arhiva/2007/07/24/main.php?l=b19.htm

2007. június 26., kedd

Szent Iván-éji álom játszóház


A kishegyesi Nők Fóruma a belgrádi BCIF alapítvány támogatásával szombaton, a Hegyalja utcában, a Dombos Fest színhelyén Szent Iván-éji álom címmel játszóházat szervezett a már vakációra készülő 10-15 éves gyerekek számára. A szervezők elsődleges célja a gyerekek agresszivitásának kezelése volt, s ennek érdekében több közös játékban vettek részt, de voltak csoportmunkák is, mint az üvegfestés, az arcfestés, az üvegek gyertyával történő bevonása. A több mint száz gyerek legnagyobb örömére azonban az alkalomhoz illően megszervezték a szokásos tűzugrást, majd utána a tábortűz melletti szalonnasütést is.
                                  

2007. június 24., vasárnap

JUTALOMKIRÁNDULÁSON


2007. június 23-án tanulóink, akik szép eredményeket értek el a versenyeken jutalomkirándulásra mentek Adára. Felejthetetlen fürdőzés következett. A következő tanulók utazhattak:
ZSOLDOS SÁRA 2.b.
NYÍRÁDI LÉNA 3.a
PATYEREK RÉKA 4.a
KŐMŰVES NOÉMI 4.a
DUDÁS VIRÁG ERVIN 4.a
CSŐKE MÁRK 4.b.
PAPP ORSOLYA 5.a
GERE SZILVIA 5.a
VASS NIKITA 5.a
TÓTH JÓZSEF 5.a
KANCSÁR LARISSZA 5.b
TÓTH PETRA 5.b
SZÉKELY AMANDA 5.b
TÓTH ANASZTÁZIA 5.b
KOLLÁR KRISZTINA 6.b
KECSKÉS NATÁLIA 6.a
GAVLIK ZÉNÓ 6.a
KALMÁR EVELIN 6.b
CSÁKI EDINA 6.b
KŐMŰVES ÁRPÁD 6.b
MILJKOVIĆ TAMARA 7.a
CSŐKE ANDREA 7.a
VÍG GÉZA 7.a
MILJKOVIĆ VIKTOR 7.a
MAGÓ ÁDÁM 7.a
POVÁZSÁNSZKI CSILLA 7.b
FARAGÓ KRISZTIÁN 7.b
SÍPOS ÁKOS 7.b
HUSZKA HENRIETTA 7.b
KORMOS NOÉMI 7.b
KEREKES ZSUZSANNA 8.a
KRIZSÁK DANIELLA 8.a
KESZEG ANDREA 8.a
VASS SZABOLCS 8.a
MOREL ARNOLD 8.a
BREZOVSZKI ANASZTÁZIA 8.b
SZABÓ KRISZTINA 8.b
HERBUT KRISZTINA 8.b
BARCSIK ÁRON 8.b
GULYÁS DENIEL 8.b
KLAĆ OLIVÉR 8.b
HEGEDŰS RAJMOND 8.b
SZŐKE ÁRPÁD 8.b
SZABÓ SZÉNIA 8.b
SZŰGYI DÁVID 8.b
TÓTH ISTVÁN 8.b
CSŐKE ATTILA 8.b
KORMOS BEÁTA 8.b
LŐRIK BOGLÁRKA 8.b
                                                                   VÖRÖS SÁNDOR 8.b

2007. június 17., vasárnap

BALLAGTAK AZ ÓVODÁSOK

A nyolcadikosok búcsúzását követően újabb ballagás színhelye volt a kishegyesi színházterem. Ezúttal a nagycsoportos óvodások búcsúztak el óvodájuktól, fiatalabb társaiktól, az óvó néniktől, hogy őszre már az iskolapadban folytassák. A zsúfolásig megtelt színháztermi közönséget, a szülőket, nagyszülőket, testvéreket és ismerősöket, valamint természetesen a búcsúzó nagycsoportosokat Kőműves Gizella a Peter Pan Óvoda igazgatója köszöntötte, kiemelvén, hogy a gyerekek életében ősztől egy nagyon fontos szakasz, a tanulás ideje következik, de, mint mondta, bármelyikük bármikor visszatérhet, ha másért nem, hát azért, hogy újból hintázzon egyet. Az idén összesen 73 kisgyerek búcsúzott az óvodától, vagyis ennyien lesznek őszre elsősök. A gyerekek játékos, vidám programmal búcsúztak.

2007. június 8., péntek

HAJRÁ, EGYSÉG!


                                                Nyolc óra - munka és összefogás eredménye
A második világégést követően, a múlt század negyvenes éveiben alakult a kishegyesi Egység Sakk Klub, de előtte is szerettek itt sakkozni az emberek, és művelték is azt, csak írásbeli nyomai nem maradtak fenn annak, hogy pontosan kik és milyen eredményekkel tették azt. Azóta viszont tudjuk, hogy folyamatosan több tucatnyi tagja és játékosa van az egyesületnek. Mindig is kizárólag a helybeliekre támaszkodott a vezetőség, az itteni emberek sakkoztak a falu csapatának. A legnehezebb időszakban, a 90-es években, amikor sorra megszűntek a sportegyesületek a faluban, megszűnt a női és férfi kézilabda, a kosárlabda, az asztalitenisz és valamennyi sport, csak a labdarúgók és sakkozók maradtak fenn. A labdarúgók azért, mert arra azért mindig találtak egy kis anyagi forrást, a sakkozók viszont főképp a csapattagok fanatizmusának köszönhetik fennmaradásukat, hiszen sok esetben a saját költségükön, vagy éppen akár vonaton is, de elutaztak a csapat tagjai a mérkőzésekre. Soha, egyetlen mérkőzést sem hagytak ki, nem esett meg, hogy ne mentek volna el. Sőt, 1996-ban, a csapat történelmében először, sikerült is feljebb jutni a Szabadkai Községközi Ligából, ahol ma is versenyez a gárda. Sajnos az elkövetkező idényben már vissza is estek, nem is annyira a játékerő, mint az anyagiak hiánya miatt. Az ezredforduló után újabb fellendülés tapasztalható a kishegyesi sakkéletben, elsősorban annak köszönhetően, hogy Komáromi Sándor klubelnök vezetésével beindult a sakkiskola. Sok kisgyermek szívesen jár sakkozni, évente megszervezik az iskola bajnokságát is. A gyermekek közül néhányan már felfejlődtek arra a szintre, hogy méltón erősítik a felnőtt csapatot. Egy kishegyesi nevelésű játékos, Miljković Viktor pedig a topolyai csapatot erősíti már két éve. Nagy eredménynek számít, hogy a tavalyi bajnokság során egyszer sem talált legyőzőre a csapat, veretlenül, három döntetlen mérkőzéssel második lett a ligában a Topolya együttese mögött, amelynek csak egy döntetlen eredménye volt, természetesen az Egység ellen.
Az egyesület azonban továbbra is szűkös anyagi körülmények között kénytelen fennmaradni, a községi sportalapból csak a vidéki mérkőzések útiköltségeit fedezik, figyelemre méltó azonban, hogy az elmúlt télen a helyi közösség jóvoltából sikerült megoldani a klubhelyiség fűtését. Egy 50 éves Plamen kályhában kissé nyirkos lignittel tüzeltek, de azért meleg volt. A felszerelés is hasonló korú, sajnos már nehezen tudtak összeszedni mind a nyolc táblára a ligamérkőzésekhez még működő sakkórákat, hiszen azok közül is a legfiatalabbak vagy 30 évesek. Most azonban valami mintha mozdult volna, a község nyolc vállalkozója egy-egy sakkórát vásárolt a csapatnak! Apróság, hiszen egy óra csupán mintegy 30 euróba kerül, de kezdetnek mégis nagy lépés. Íme, a vállalkozók névsora: Građa Mont fémipari vállalat - Balać Rajko, Metal Pepi fémfeldolgozó és bőripari kellékek gyára - Maráz József, Čanox csirkevágóhíd - Fejes Csaba és Norbert, H T Kft. - Hegedűs Tibor, Aroma vegyeskereskedés - Hornyák Ágnes, Sipos vágóhíd - Sipos Imre, Agro-Kons mezőgazdasági szereléküzem - Őri Ferenc, Lim-Bad bádogos üzem - ifj. Czékus Árpád.
                                

2007. június 6., szerda

ISMERKEDÉS A KÖNYVTÁRRAL


Hagyománnyá vált Kishegyesen, hogy az év vége felé a negyedikes kisdiákok egy órát a könyvtárban töltenek, hogy megismerkedjenek használatának legfontosabb tudnivalóiról. A gyerekek ugyanis az alsó tagozatokban többnyire az iskola könyvtárát használják, és csak a felső tagozatok járnak a könyvtárba a könyvekért. Mint Szöllősi Vörös Julianna könyvtáros, a község könyvtárainak igazgatója elmondta, ez eddig sem volt szabály, és sok alsós is megfordult már a könyvtárban. A könyvtárosnő ismertette a gyerekekkel a könyvtári tagság feltételeit, a könyvek kikölcsönzésének, kikeresésének és használatának módját, majd az előadást követően a gyerekek végigböngészhették a polcokon levő sok-sok könyvet.
                                 
               A könyvtárosnő, Szűgyi Petri Gizella osztályának magyarázza a könyvtár használatának módját

2007. június 2., szombat

BALLAGÁS


2007. június 1-jén ballagtak nyolcadikosaink. Idén 7 Vuk-díjas tanulóval büszkélkedhetünk:
Hajdú Zsanett
Nyírádi Klaudia
Keszeg Andrea
Kerekes Zsuzsanna
Csőke Attila
Szőke József Árpád
Klać Olivér 
A generáció tanulója Kerekes Zsuzsanna lett. 

A Vuk-díjasokon kívül a következő tanulók kaptak külön diplomát és szép könyvcsomagot:
Barcsik Áron – angol nyelv
Gulyás Deniel – angol nyelv
Szabó Krisztina – német nyelv
Szűgyi Dávid – történelem
Tóth Tihamér – képzőművészet
Varga Ágnes – testnevelés
Herbut Krisztina - német nyelv
Csabai Róbert – zeneművészet, informatika
Hegedűs Rajmond – kémia, matematika
Szabó Szénia – magyar nyelv, biológia
Krizsák Daniella – német nyelv, képzőművészet, földrajz
Brezovszki Anasztázia – matematika, magyar nyelv
Vass Szabolcs – képzőművészet, földrajz, testnevelés
Kimagasló sport tevékenységéért Özvegy Erik dicséretben részesült.

2007. június 1., péntek

ELBALLAGTAK

Új feladatok, új kihívások következnek
Elballagtak a nyolcadikosok a kishegyesi iskolában

A hétvégén ünnepélyes keretek között elballagtak a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola idei nyolcadikos diákjai. A ballagási ünnepséget a hagyományokhoz híven ezúttal is a színházteremben rendezték meg. A végzősökhöz szólva Molnár Márta igazgatónő kihangsúlyozta, hogy ez az a pillanat, amire sokan oly régóta vártak, de valószínűleg sokakat most mégis visszahúz a szívük. Az bizonyos, hogy az iskolában eltöltött nyolc évet az emlékeiben mindenki meg fogja őrizni. A ballagással azonban legtöbbek számára nem fejeződik be semmi, sokkal inkább most következnek az új kihívások és az új feladatok, amelyeknek mindenkinek meg kell majd felelnie. Az igazgatónő ezután kiosztotta az elismeréseket azoknak a diákoknak, akik kiemelkedő eredményeket értek el a tantárgyakból szervezett különféle versenyeken, továbbá kiosztotta a Vuk-díjat hét diáknak: Szőke József Árpádnak, Klać Olivernek, Csőke Attilának, Nyírádi Klaudiának, Keszeg Andreának, Hajdú Zsanettnek és Kerekes Zsuzsannának. Az év diákja címet Kerekes Zsuzsanna kapta.
pi

Az idei kishegyesi ballagók
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...