"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2009. szeptember 18., péntek

VAJDASÁGI MAGYAR MESÉK


A kishegyesi iskolában megtartott elődöntő
A kishegyesi iskolában megtartott elődöntő
Tegnap a kishegyesi iskolában megtartották az Aranyeső Vers- és Prózamondó Verseny iskolai válogató versenyét, amelyen több mint negyven diák vett részt.
A Csépe Imre Irodalmi Emléknap kísérőrendezvényeként hagyományosan megrendezett Aranyeső versenyben a kisdiákok a nagy magyar mesemondó Benedek Elek évfordulója alkalmából vajdasági magyar népmesék előadásában versenyeztek. A verseny három kategóriában zajlott, korosztályonként, a harmadikosok és negyedikesek korosztálya, az ötödikesek és hatodikosok, valamint a hetedikesek és nyolcadikosok korosztálya versenyzett. Minden korosztályból két-két versenyző jutott a hétfői döntőbe, amelyben részt vesznek a bácsfeketehegyi iskola diákjai is.

2009. szeptember 17., csütörtök

ARANYESŐ

Diákjaink már készülnek az Aranyeső mesemondó versenyre. Az iskolabajnokságot szeptember 17-én tartottuk meg, melyről 12 diák juthatott tovább a szeptember 21-én sorra kerülő községi bajnokságra.

2009. szeptember 11., péntek

JUTALOMKIRÁNDULÁS A LEGJOBBAKNAK


Új kapu a testvértelepülés jóvoltából
A kishegyesi gyerekek a Parlamentben
A kishegyesi gyerekek a Parlamentben
A kishegyesi általános iskola és diákjai a testvértelepülési együttműködés kedvezményezettjei: a legjobb diákok többnapos magyarországi kiránduláson voltak, és a napokban beállított kovácsoltvas bejárati kapu a budapestiek ajándéka
Második alkalommal voltak a kiemelkedően teljesítő kishegyesi diákok a testvértelepülés, a budapesti XVI. kerületi önkormányzat vendégei augusztusban. A negyvenkét diák vonattal utazott augusztus 16-án Pestre, és a Szent István-napi rendezvények megtekintése után augusztus 21-én tértek haza.
– Vonattal utaztunk, de Pesten egy busz állt állandóan rendelkezésünkre, és szállított bennünket a helyszínekre. Így számos helyre eljutottunk, többek között a visegrádi várba a Panoptikumba, és a Duna-kanyarba, Szentendrére városi sétára, a Mátyás-templomba és a Budai várba, a Csodák Palotájába, a Tropikáriumba és a Parlamentbe. Augusztus 20-án délelőtt Veresegyházra utaztunk, ellátogattunk a Medveotthonba, ahol saját kezűleg etethették a gyerekek a medvéket, majd utána Gödöllőre mentünk a királyi kastélyba. Este a kerületi önkormányzat épülete előtt meghallgattuk az ünnepi koncertet és megtekintettük a tűzijátékot – mondta Varmuzsa Katalin, aki Cékus Attilával közösen vezette a kishegyesi diákok csoportját. A kirándulás utolsó napján a gyerekek az uszodába látogattak el.
A kishegyesi iskola még egy nagyon szép ajándékot kapott a testvérváros, Budapest XVI. kerületi önkormányzatától: ők fizették az új iskolakapu felállítását. A kaput a napokban Pesti Attila építész tervei alapján Sárándi István készítette kovácsoltvasból. A munka értéke mintegy 150 ezer dinár.
 Az új iskolakapun az utolsó simításokat végzi Sárándi István
Az új iskolakapun az utolsó simításokat végzi Sárándi István

2009. szeptember 2., szerda

AZ ELSŐSÖK FOGADÁSA

Iskolakezdés, óvodakezdés

Ötvenkét elsős az iskolában —Kishegyesen is megnyílt a bölcsöde
Molnár Márta igazgatónő köszönti az elsősöket
Hétfőn délután az iskolában kedden délelőtt pedig az óvodában fogadták ünnepélyesen az idén kezdőket. Az iskolai elsősök fogadásán a legkisebbeket az idősebb korosztályok üdvözölték alkalmi műsorral.



Molnár Márta igazgatónő köszönti az elsősöket 



Fogadásukon Molnár Márta, a kishegyesi iskola igazgatónője azzal biztatta a gyerekeket, hogy nem kell félniük az iskolától, annál is inkább mert énekelni, rajzolni már jól tudnak, e mellé már csak írni, olvasni, számolni kell megtanuli, meg mint mondta még egyet s mást. Reményét fejezte ki hogy a szülőkkel a gyerekek érdekében éppen olyan szoros lesz az együttműködés, mint a korábbi esztendőkben. Elmondta továbbá, hogy a kis elsősök ajándékot kapnak az iskolától, hagyományosan kedveskedik nekik a polgármester is, és a Vöröskereszt községi szervezete is megajándékozza őket egy kendővel. Csóré Róbert polgármester nagyon sikeres tanulást kívánt az elsősöknek, s mint mondta a község az idén is mindent megtett annak érdekében, hogy az iskola tovább szépüljön. Az óvodásokat tegnap fogadták a Pán Péter Óvodában. Mint Kőműves Gizella igazgatónőtől megtudtuk az idén összesen 140 gyerek jár majd az óvodába közülük 44 kezd az idén. Újdonságnak számít Kishegyesen, hogy megszervezik a bölcsődei ellátást is az idén először az 1 – 3 éves korosztályú gyerekek számára. Ők 12-en vannak, és a mai napon fogadják majd őket. A bölcsödés ellátást, mint ismeretes tavaly kezdte szervezni az intézmény, Szeghegyen létesített egy tagozatot, az idén pedig Kishegyesen is lett érdeklődés. Az óvoda már 15 éve megszervezi a napközi ellátást is amelynek költségei az idei év elején sem változtak. Az óvoda is megújult a nyári szünet alatt, kicserélték a csoportos foglalkozások termeinek ablakait, ami nemcsak biztonsági szempontból volt indokolt, hanem energiatakarékossági szempontból is. Ezenkívül részben megújult a konyha, átfestették az udvari játékszereket és bemeszelték az óvoda legfontosabb részeit. Az úgynevezett gazdászati óvodában is végeztek felújításokat elsősorban az udvari játékszerek terén.
http://www.magyarszo.rs/fex.page:2009-09-02_Iskolakezdes_ovodakezdes.settoxhtml

ISKOLAKEZDÉS


513 diákunk két váltásban kezdte a tanévet. Az alsósok délelőtt, a felsősök pedig délután járnak iskolába. Október 5-től felsőseink kelhetnek korán. Az órarend készítésében próbáltuk figyelembe venni a gyermekek leterheltségét. A hetedik és nyolcadik osztályra külön figyeltünk, hiszen nekik a legnehezebb. Náluk sikerült elérni, hogy nem kell naponta többször visszajönniük az iskolába. 

2009. szeptember 1., kedd

ÚJ KAPU


A nyári szünidő folyamán elkészült az iskola új kapuja. A kaput Pesti Attila építész tervei alapján Sárándi István készítette kovácsolt vasból. A kapun a tudás fája motívum látható.

                                            230_1.jpg

INGYEN UZSONNA

Az iskolaév kezdetétől 56 rászoruló gyerekünk kap ingyen uzsonnát a községi Önkormányzat jóvoltából. 

FELÚJÍTOTTUK


A tanév szeptember elsején kezdődött.. A nyár folyamán nagy munka folyt. Felújítottuk az informatikatermet, és a földszinti folyosót is átmeszelték az ügyes mesterek. Köszönve mindezt a Szülőföld Alapnak, hiszen az ő pályázatukon nyertünk pénzt. Újdonság még, hogy az iskolában 5 kamerát helyeztünk el, mindezt gyermekeink biztonsága érdekében. Az új kapu a tudás fáját jelképezi. Pesti Attila tervei alapján Sárándi István készítette, az anyagiakat pedig testvértelepülésünktől, Budapest, XVI. Kerületének Önkormányzatától kaptuk. 

2009. augusztus 31., hétfő

ELSŐSEINK


Augusztus 31-én délután 5 órakor az iskola ebédlőjében ünnepélyes keretek között fogadtuk kis elsőseinket. A műsort nyolcadikos diákjaink és az énekkarosok készítették. 

2009. augusztus 26., szerda

FELKÉSZÜLTEN AZ ÚJ TANÉVRE

A hetedikesek tankönyvein kívül minden könyv megérkezett — Hétfőn délután fogadják az elsős kisdiákokat Kishegyesen

     A hét elején még késő este is a mesterek munkájának és beszélgetésének zaja töltötte be a kishegyesi Ady Endre Kisérleti Általános Iskola folyosóit, s Molnár Márta igazgatónő szerint valószínűleg így lesz egész héten, hiszen mindennek el kell készülnie hétfő estig, az elsősök fogadásáig, vagyis kedd délelőttig az új tanév kezdetéig.
Dolgoznak a munkások, hogy tanévkezdésre minden elkészüljön
DOLGOZNAK A MESTEREK, HOGY TANÉVKEZDÉSRE MINDEN ELKÉSZÜLJÖN
- Az idén ötvenkét magyar kisdiák kezdi iskolaéveit iskolánkban, két tagozatot fognak alkotni. Ezenkívül indul egy szerb tagozat 7 diákkal, ez összevont tagozat lesz, az elsősök a negyedikesekkel fognak járni, és lesz egy speciális tagozat magyar nyelven négy diákkal. Az előkészületek egyik legfontosabb dolga a tankönyvek kiosztása gyakorlatilag megtörtént. Egyedül a hetedikesek tankönyvei késnek, mivel ők új program szerint fognak tanulni. Új tankönyveik közül egy sem érkezett meg kivéve a biológia könyvet, ugyanis a korábbi nyolcadikos biológiakönyvet fogják használni.Tankönyvekről lévén szó nem kis büszkeséggel kell kiemelnem, hogy az ötödikesek zeneművészeti tankönyvét iskolánk zenetanára Bulatovic Gabriella írta — mondja Molnár Márta. Az elsősöket a hagyományokhoz híven a tanítás megkezdése előtt fogadják mégpedig hétfőn, augusztus 31-én alkalmi műsor keretében az iskola ebédlőjében. A műsoron jelen lesznek a Vöröskereszt valamint az önkormányzat képviselői is, akik apró ajándékokkal kedveskednek a legkisebbeknek.
http://www.magyarszo.com/fex.page:2009-08-26_topolya-kishegyes.mobile 

2009. augusztus 25., kedd

SZALONNASÜTÉS, TŰZUGRÁLÁS


Több százan érkeztek a szünidő utolsó játszóházára
 Még nagyra csapnak a lángok, de nemsokára kezdődhet a szalonnasütés
Még nagyra csapnak a lángok, de nemsokára kezdődhet a szalonnasütés
Az idei nyári szünidő utolsó játszóházát szervezték meg Kishegyesen a Hegyalja utcában Szent István napján este Nyárvégi tüzes játékok címmel. A gyerekek tudván, hogy az iskolaév kezdete rohamosan közeleg, és ez az utolsó alkalom az önfeledt játékra, mint több szülőtől, nagyszülőtől hallottuk-, egymást hívták a rendezvényre, a közös játékokra, labdázásra, és természetesen az est csúcspontjára, a tűzugrásra és a szalonnasütésre. Az eredmény végül is az lett, hogy több száz gyerek és felnőtt sereglett össze a helyszínen az este már kellemes időben. A gyerekek, akárcsak a nyárköszöntő Szent Iván-napi játszóház idején, most is megcsodálhatták a helyszínre vonuló tűzoltóautót is. A rendezvényhez csatlakoztak a Kátai-tanyán tartózkodó idei második firkatábor résztvevői is.

2009. augusztus 22., szombat

BUDAPESTEN A LEGJOBB 42 DIÁKUNK!

A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola negyvenkét sikeres diákja egy ötnapos jutalomkirándulásban részesült. A budapesti utat a XVI. Kerületi Önkormányzattól kapták ajándékba. A gyerekeket két tanár kisérte el, Varmuzsa Katalin és Cékus Attila.
A kis csoport augusztus 16-án vonattal utazott fel Pestre. A Keleti Pályaudvaron várta őket idegenvezetőjük, Pusztai Tünde, aki a kirándulás folyamán végig velük volt.
A diákok a XI. Kerületi Óvodában voltak elszállásolva, fa házikókban. A kulturális, tudományos és szórakoztató programokra saját különjáratú autóbuszuk szállította őket.
A vasárnapot, érkezésük napját, egy izgalmas Disney animációs mozifilmmel zárták. Hétfőn Visegrádra, a Duna-kanyarhoz utaztak, ahol megtekintették a várat s a Pannoptikumot, majd Szentendrére mentek, ahol tettek egy kisebb városi sétát.
Kedden délelőtt megtekintették a Mátyás templomot, valamint a Budai Várat, délután pedig a Csodák Palotájának számtalan csodáját tapasztalhatták meg a gyerekek.
Szerdán délelőtt a Tropikáriumban a vízi világ gyönyörű állatait és növényeit csodálhatta meg a csoport, délután pedig a Parlamentbe mentek.
Csütörtökön délelőtt Veresegyházra utaztak, a Medveotthonba, ahol saját kezükkel etethették a medvéket. Délután Gödöllúre vezetett útjuk, ott a Királyi Kastélyt tekintették meg. Este kisétáltak a Kerületi Önkormányzat elé, ahol augusztus 20-i ünnepi koncert és tűzijáték volt.
Pénteken délelőtt, a kirándulás utolsó napján, a fárasztó hazafelé vezető út előtt, a gyerekek uszodába mentek. 

2009. augusztus 21., péntek

BUDAPESTEN A LEGJOBBAK


A XVI. kerületi Önkormányzat második alkalommal fogadta iskolánk legjobb diákjait a nyári szünidőben. A gyerekeknek fantasztikus programokat szerveztek, szállást, ellátást biztosítottak, sőt még az utazásukat is fizették. A rendőrség hozzájárult ahhoz, hogy minden tanulónk időben megkapja az útlevelet, két szombaton csak az iskola miatt dolgoztak. Több szülői értekezletet is tartottunk, ahol jelen volt Linka B. Gabriella is, aki a vízumokat rendezte. A községi Önkormányzat munkatársai is segítőkészek voltak, a szülői felhatalmazásokat a megbeszélt időpontokon kívül is fogadták. Köszönet mindazoknak, akik Topolyára átvitték diákjainkat, ahonnan vonattal utaztak Budapestre. A vasúti társaság is külön kocsit biztosított számukra. Öröm volt látni arcukat, és hallgatni élménybeszámolójukat hazaérkezésükkor. Pusztai Tünde, a budapesti „idegenvezető” is megszerette a kis társaságot, a kirándulás folyamán végig velük volt, mindenben a rendelkezésükre állt, reggelit készített, szervezett, teljesítette a kívánságokat. Rengeteg ember munkája járult hozzá, hogy diákjaink jól érezzék magukat.
42 gyerek készülődött a jutalomkirándulásra.
Jól estek a hálás szülők mondatai. Többen is megemlítették, hogy örülnek a lehetőségnek, és hogy a gyerekek családostól sosem jutnának el Esztergomba, Veresegyházra, Visegrádba, Gödöllőre, pesti moziba, Tropicariumba... A sokéve elmaradt nyaralást is sikerült valamennyire pótolnunk...
           Az őket vezető tanárok – Varmuzsa Katalin és Cékus Attila – lelkes beszámolója is azt bizonyítja, hogy megérte a közös munka, fáradozás.

2009. augusztus 18., kedd

JUTALOMKIRÁNDULÁS


A kishegyesi iskola felsős tagozatainak legjobb tanulói Budapestre utaztak, ahol a XVI. kerület, Kishegyes testvértelepülésének a vendégei. Tartalmas programokat szerveztek vendéglátóik a kishegyesi diákok számára, például Visegrádra kirándultak, megtekintik a Szent István-napi tűzijátékot, és pénteken várható a hazaérkezésük. A mintegy 30 tagú csoportot Cékus Attila és Varmuzsa Katalin tanárok kísérték el.

2009. augusztus 17., hétfő

NYÁRVÉGI "TÜZES" JÁTÉKOK ÉS SZALONNASÜTÉS

2009. augusztus 20-án (csütörtökön)
18 órától Kishegyesen, a Hegyalja utcában
 
Hozzál magaddal:
nyársalóbotot és innivalót! 
Szalonnát és kenyeret biztosítunk!
Mindenkit szeretettel várunk!

2009. augusztus 12., szerda

MEGKEZDŐDÖTT A SZÉP SZÓ MŰHELY


s07 szp szo
Vasárnap este a bácsfeketehegyi kultúrotthonban elkezdődött a Vajdasági Magyar Versmondó Egyesület sorrendben 21. tehets éggondozó tábora, amelyből évente kettőt tart a szervezet, egyet a téli egyet pedig a nyári időszakban. A nyári tábor az idén augusztus 10-től 16-ig tart.
Mint megtudtuk, az idei táborban 36 fiatal van jelen Vajdaság minden részéről, Adáról, Bácsfeketehegyről, Bezdánból, Domaszékről, Doroszlóról, Kishegyesről, Múzslyáról, Nagybecskerekről, Nagyradonovácról, Óbecséről, Péterrévéről, Szenttamásról, Temerinből, Tordáról, Újvidékről és Znetáról érkeztek. A fiatalabb korosztállyal, a 10 – 12 évesekkel Fekete Ágnes egyetemi hallgató foglakozik, aki a közelmúltban fejezett be egy drámatanári képzést Magyarországon. A 13 – 14 évesekkel Hajvert Ákos, a VMVE elnöke foglakozik, a középiskolásokkal pedig Hajós Zsuzsa, budapesti drámapedagógus. A beszédtechnikát Pál Ágnes gyógypedagógus-logopédus oktatja. A versmondókat a szavalatok előadására Krekity Olga, Barta Júlia és Bozóki Klára készítik fel.
Tábor megszervezésében a VMVE -t támogatta a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a Tartományi Jogalkotási és Kisebbségügyi Titkárság, Kishegyes község és a Szülőföld Alap. A tábor kapcsán számos kísérőrendezvényt tartottak. Hétfőn a győri Forrás Színház Gogol Az őrült naplója című előadást láthatták a tábor résztvevői és a bácsfeketehegyi érdeklődők, tegnap este pedig a Magyarnak lenni című pódiumjátékot a zentai Magyar Kamaraszínház és a VMVE tagjainak előadásában. Gogol monodrámáját Ács Tamás adta elő, a kedd esti előadásban pedig Szabó Zsófia, Domány Zoltán és Boros Nándor léptek fel.
A korábbi évek gyakorlatához híven vasárnap délután a fiatalok gálaműsor keretében mutatják be a táborban előkészített darabokat.

2009. augusztus 6., csütörtök

A CSALÁD NYELVEKÉNT BESZÉLIK


Egy kis társasjáték, és már el is indulhat az ismerkedés
Egy kis társasjáték, és már el is indulhat az ismerkedés
Az eszperantista családok 31. nemzetközi találkozóját tartják másodszor Kishegyesen. Az érdeklődő családok internetes szavazással döntöttek a Kátai-tanya mellett.
Öt évvel ezelőtt szervezte meg először Kishegyesen a Csőke házaspár az eszperantista családok találkozóját első ízben ezen a vidéken, de ez a rendezvény akkor már negyed évszázados múltra tekintett vissza. Az idei pedig már a 31., és az sem mellékes talán, hogy az érdeklődők döntöttek úgy – internetes szavazással –, hogy Kishegyesen legyen az eszperantista családok kéthetes találkozója.
– Öt évvel ezelőtt tíz országból jöttek a résztvevők, lehet, akkor még tartottak az ismeretlentől, most tizennégy országból pontosan nyolcvanan jöttek, főleg Európából, és Dél-Amerikából. Idei vendégeink Spanyolországból, Belgiumból, Hollandiából, Franciaországból, Németországból, Svájcból, Norvégiából, Svédországból, Csehországból, Uruguayból, Magyarországról, Oroszországból és Szerbiából érkeztek. A tábor augusztus 3-tól 15-ig tart. Általában rövidebb ideig szoktak tartani, de most a többség a kéthetes együttlét mellett döntött. Ez egészen biztosan hozzá fog járulni ahhoz, hogy gyerekeink között is szorosabb barátságok alakuljanak ki, és az sem mellékes, hogy az adott család nyáron együtt tud lenni. A napot rendszerint gyermekjátékkal és énekkel kezdjük, amelyet mindig a szervező válogat össze – mondja Csőke András, az idei és a korábbi kishegyesi találkozó szervezője.
A programok elmaradhatatlan része minden környezetben a hely, a környék megismerése.
– Igyekszünk megismertetni a résztvevőkkel Kishegyes történelmét, sajátosságait és nevezetességeit, de ellátogatunk helyi speciális termékeket előállító gazdaságokba is. például a Török-méhészetbe. Két hosszabb, egynapos kirándulást szervezünk. Az egyik Szabadka és Palics meglátogatása, a másik pedig a Topolyai-tó, a múzeum és a templom megtekintése. Ahol gyerekek vannak, természetesen szükségszerűen jelentkezik a különféle kézműves-foglalkozások beiktatása. Kollár Ilona népművészünk mutatja meg a részvevőknek a csuhézás, a batikolás és a nemezelés fortélyait – hallottuk Csőke Andrástól.
Az eszperantót beszélő családok találkozóit a Nemzetközi Eszperantó Szövetség felvette évi programjaiba, így az érdeklődők időben tudnak jelentkezni. Négy-öt olyan család van, amelyik öt évvel ezelőtt is volt a Kátai-tanyán megszervezett találkozón, lehet, hogy éppen ők voltak a döntők abban, hogy hol legyen ismét a táborozás, hiszen tudták, milyen környezetbe jönnek. Az idén ugyanis az eszperantó lengyel származású megalapítójának tiszteletére a világkonferenciát Lengyelországban szervezték és annak a színhelynek lett volna leginkább esélye a családi találkozó megszervezésére, de a többség mégis Kishegyes mellett döntött.
Ahogyan a szervező mondja, ez esetben a legfontosabb a családi vonatkozás, egyrészt az, hogy a családok együtt vannak nyáron is, másrészt, hogy egymással is ismerkednek, és így a hagyomány rajtuk keresztül folytatódik.

2009. augusztus 1., szombat

VÖRÖSKERESZT TÁBORBAN DIÁKJAINK


A következő írás a Magyarkanizsai Vöröskereszt honlapján olvasható:
A gazdasági nehézségek ellenére az idén is megszerveztük a hagyományos Vöröskeresztes tábort a 13-14 éves Vöröskeresztes aktivistáknak. Ez évben 50-en voltak.
Ada, Kishegyes, Magyarka-nizsa, Topolya és Zenta községek Vöröskereszt szervezetei adományokat gyűjtve, saját eszközeiket fölhasználva, a résztvevőktől csak minimális hozzájárulást kérve biztosították az egyhetes táborozás költségeit.
A július 22-étől 29-éig tartó tábor 70 állandó személlyel működött. Az ifjú Vöröskeresztes kortársoktatók, nevelők, VK titkárok mellett egy-egy foglalkozás erejéig más szakemberek, aktivisták is besegítettek.
A foglalkozások tízes csoportokban folytak. Igyekeztünk, még ha röviden is, érinteni a Vöröskereszt feladatköreit (elsősorban a megbízatásokat), a diffúziót (a szervezet megalakulása és jele, az alapelvek, a genfi egyezmények, föladatok), az életmentő tevékenységet (elsősegélynyújtás, vízimentés, véradási akciók szervezése).
Tartottunk betegségmegelőző előadásokat, majd gyakorlatban is megtapasztaltattuk a szociális tevékenység szépségeit, nehézségeit. Az egészséges életmódról és táplálkozásról nem csak beszéltünk, igyekeztünk úgy is élni: naponta zajlott a VöRöpi (röplabda bajnokság), focimeccs, emellett fürdőzés is volt. Fehér Csilla, oromi tornatanárnő, valamikori táborlakónk segítségével egy izgalmas sportdélutánt is szerveztünk.
A foglalkozások felölelték az elsősegélynyújtás, a sérülések valósághű ábrázolása, önismeret, tolerancia és másság, gyógynövényismeret és környezetvédelem, helyes táplálkozás, függőségi betegségek, AIDS és más nemi úton terjedő betegségek megelőzése témaköröket. Meglátogattuk a Fénybárka és a Fészek műhelyeket is. Egy délelőtti napon pedig a Fénybárka egy csoportja is látogatást tett nálunk.
  
A táborba látogattak a Szabadkai Vöröskereszt vízimentő szolgálatának oktatói, Szendi Zsolt és Rencsényi Rudolf is, akik a táborlakók figyelmét fölhívták a fürdőzés közben adódó veszélyekre, tanácsokat adtak, hogyan kell viselkedni veszély esetén és megmutatták a mentéskor használatos eszközöket, módszereket.
Dr. Szöllősy Vágó László szexuálpszichológus a serdülőkor sajátosságairól, a felnőtté érés rögös útjairól beszélt. Az előadás után nem maradt el a föltett kérdések megválaszolása sem. Itt jegyezzük meg: elképesztő, hogy egyes serdülők az alapvető viselkedési normát – az idősek tiszteletét – sem hozzák otthonról, szóhasználatuk pedig nívón aluli.
Az emberkereskedelemről egy kisfilm kapcsán beszéltünk, valamint megnéztük még a drogos, AIDS-es fiatalokkal kapcsolatos kisfilmet is. A Vöröskereszt lovagja c. játékfilm is műsoron volt. Az elsősegélynyújtásról, a VK alapelveiről készült kisfilmek, rajzfilmek is sorra kerültek esténként.
Az utolsó nap délutánján „tábori balesetek” szituációs jelenetek formájában elsősegély-nyújtási bemutató volt. Este a fiatalok sátoronként mutatták be rövid jelentekben szituációs játékaikat (ízelítőként a tanultakból).
A részvevők a tábor logójával nyomtatott pólót, mappát, a tanultakkal kapcsolatos szórólapokat és csoportképet is kaptak ajándékba.

2009. július 29., szerda

MÁR SAJÁT ELŐADÓKKAL


Nemezelés, kosárfonás, szövés, gyöngyfűzés – A 13. nagykunsági alkotótábort szervezték meg a héten Bácsfeketehegyen
Molnár Rozália és tanítványai a táborban készült fonott kosarakkal és üvegekkel
Molnár Rozália és tanítványai a táborban készült fonott kosarakkal és üvegekkel
Az idén is, akárcsak a korábbi esztendőkben, mintegy félszáz gyerek és fiatal vett részt a sorrendben XIII. nagykunsági alkotótábor munkájában, amelyet a héten szerveztek meg a művelődési otthonban.
– Általában ötven gyerek szokott részt venni a tábor munkájában s az idén is ennyien voltak. Tíz éven keresztül a Nagykunságból jöttek az oktatóink, elsősorban Kunhegyesről, és nemcsak gyerekeket, hanem minket, felnőtteket is oktattak a népművészeti tudásra. Így most már két éve itthoni, elsősorban bácsfeketehegyi oktatókkal szervezzük táborainkat. Az idén például a szövést Sárándi Gyöngyi, a gyöngyfűzést Nagy Anikó és Sotity Tilda, a csipkeverést, a frivolitást (hajócsipkét), az origamit és a képeslapkészítést Kovács Rozália, a kosárfonást a becsei Molnár Rozália, a csuhézást a kishegyesi Bata Ibolya, a nemezelést és a kun hímzést pedig jómagam tanítottam – mondta Tóth Harangozó Vera táborvezető.
Az utóbbi években tehát elsősorban hazai oktatókra támaszkodtak, de ez nem jelenti azt, hogy ezentúl mindig így lesz. Jövőre szeretnék ismét meghívni a kunhegyesi szakembereket, hiszen ahogy a táborvezető mondja, az ember mindig tanulhat valami újat.
– A táborba nagyrészt minden évben ugyanazok a gyerekek járnak, de csak fele bácsfeketehegyi, a többi a környező településekről, Kishegyesről, Topolyáról jött, de vannak itt már nem is először Kanadából, Németországból és Ausztráliából is. Ez utóbbiaknak természetesen apai vagy anyai ágon bácsfeketehegyi gyökerei vannak, nyáron itt vannak a nagymamánál és eleve úgy időzítik szabadságukat, hogy egy hetet itt tölthessenek – hallottuk Tóth Harangozó Verától.
A tábor munkájában való részvétel valóban hozzáférhető volt, a gyerekek 1000 dinárt fizettek a táborban elhasznált anyagért és 600 dinárt az ebédért és uzsonnáért. A tábort – mint mindig – a község, a bácsfeketehegyi helyi közösség és a művelődési egyesület támogatták.
Az origami sem olyan egyszerű
Az origami sem olyan egyszerű

2009. július 28., kedd

A BÚCSÚ A FALU ÜNNEPE


Az Anna-nappal, vagyis a kishegyesi búcsú napjával kapcsolatos események pénteken dr.Szőke Anna Ez a falu más című legújabb kötetének bemutatásával kezdődött a templomban. Szombaton kézilabdatornát szerveztek, vasárnap pedig az újmisések tartottak ünnepi szentmisét, majd délután a Petőfi Művelődési Egyesület komolyzenei szakosztálya tartott hagyományos koncertet.
A szabadkai egyházmegyében felszentelt öt újmisés közül vasárnap a tízórai szentmisén hárman voltak jelen, Zórád Ferenc, Pastyik Róbert és Kormányos Zoltán, valamint a kishegyesi Kara Nándor, akit tavaly szenteltek pappá. Az ünnepi szentbeszédet Zórád Ferenc mondta. Az ünnepi misén, amelyen ezúttal is részt vettek a magyarországi Gádoros képviselői, megáldották az új kenyeret, a mise végén pedig az újmisések kiosztották a jelenlevőknek újmisés áldásukat. A vendégeket, a helybeli vezetőség tagjait a mise előtt ft.Brasnyó Ferenc üdvözölte, köszönetet mondva mindazoknak, akik hozzájárultak az ünnepség előkészítéséhez.
A már hagyományosnak számító búcsúnapi koncerten részt vett a Szent Anna Kórus Tóth Erika vezetésével, közreműködött Kara Ildikó szólista (szoprán), Linka László (orgonakíséret), Péter Fanni, Toldi Blanka és Németh György orgonán, valamint Péter Mária és Csáki Edina szavalataikkal. A kórus Michael Haydn Missa breviséből adott elő részleteket, a szólisták pedig Bach-, Csajkovszkij- és Mozart-műveket adtak elő.
Késő este a Hegyalja utcában az Ifjúsági Iroda szervezett koncertet Búcsúbuli címmel, amelyen fellépett a B-terv, valamint a Kutyavacsorája együttes.
A komolyzenei koncert előadói
A komolyzenei koncert előadói

2009. július 17., péntek

ÖTVENÉVES TALÁLKOZÓ


Kovács Burján Anikó
Találkozót tartottak a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola 1959-ben végzett diákjai.

A találkozó résztvevői délután szentmisét szolgáltattak elhunyt osztálytársaikért, majd osztályfőnöki órán vettek részt, amelyen üdvözölte őket Molnár Márta, az iskola igazgatónője. Este közös vacsora keretében idézték fel az egykori emlékeket.
http://www.magyarszo.com/fex.page:2009-07-17_Otveneves_talalkozo.xhtml

2009. július 14., kedd

ÉPÍTÉSZEK TALÁLKOZÓJA


Az építészet és a képzőművészet jegyében zajlik a Dombos Fest harmadik befejező hétvégéje. A munkát a képzőművészek hattagú csoportja kezdi Sinkovics Ede festő vezetésével, a kortárs képzőművészet prizmáján keresztül mutatják be a falusi építészetet.
Az építészek találkozójának is ez lesz az egyik témaköre s a találkozón ki is állítják a képzőművészek által készített interpretációkat. A 13. Campus Építésztalálkozó pénteken kezdődik a Nyár utcában a Kátai-vendégházban este 18 órakor. A kerekasztal beszélgetést Pesti Attila vezeti. Szombaton az iskola galériájában délelőtt folytatódik a találkozó. Előadást tart Papp Árpád néprajzkutató, valamint Valkay Zoltán, Dömötör Gábor, Pesti Attila, Horváth László, Tóth Vilmos, Pióker Károly és Tóth Zoltán építészek. Bemutatkozik a Magyar Építőművészet című folyóirat, valamint a Kerek Liget táj- és kertépítész műhely Szabó Ágnes vezetésével. Vasárnap a résztvevők egész napos baranyai kirándulásra mennek, megtekintik Baranya építészeti örökségét, a háború nyomait Eszéken és a Kopácsi rétet.

2009. július 12., vasárnap

MEGEMLÉKEZÉS

Kishegyes: Az 1848-49-es szabadságharc utolsó győztes csatája
Meghitt ünnepség keretében emlékeznek meg Bácska szívében Kishegyesen a 160 ével ezelőtti szabadságharc utolsó, július 14-én vívott győztes csatájára az egy évtizede a Nyugati Temetőben álló monumentális gránit-emlékmű előtt – számol be cikkében a VajdaságMA.
Pompás műsor zajlott szombaton késő délután is a magasba törő fekete oszlop előtt: csodálatosan szavaltak a helyi Ady Endre Általános Iskola kisdiákjai, Kossuth-dalokat énekelt a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület lánykara, az elhangzó beszédekből megismerhették a jelenlevők az emlékmű emelésének és magának a 160 évvel ezelőtti csatának a történetét, s végül a testvértelepülések, a Magyar Nemzeti Tanács, a VMSZ és a községi meg helyi közigazgatás képviselői elhelyezték az emlékezés koszorúit. A korábbi évekéhez képest az idei ünnepség többlete az egyenruhába öltözött magyarországi hagyományőrzők jelenléte és szereplése volt.
Vasárnap délelőtt 9 órától a sakkozók mérik össze erejüket a Tűzoltóotthonban, majd 10 órától szentmise lesz. Ezt követően a budapesti Mátyásföldi Lovasegylet, az 1848/49-es Szabadságharc Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesülete és a Dabasi Hagyományőrző Honvédtüzér Alapítvány „katonái” kivonulnak a Hegyalja utcába, és fél tizenkettőtől „megismétlik” a 160 évvel ezelőtti hegyesi csatát.
Forrás: VajdaságMA
http://szegedma.hu/hir/szeged/2009/07/kishegyes-1948-49-es-szabadsagharc-utolso-gyoztes-csataja.html

2009. július 9., csütörtök

FOTÓPÁLYÁZAT - 3. HELY


2009.június 9-én összeült a négytagú zsűri (Szalai Attila, Tumbas Nikola, Biacsi Áron és Kikity Andrea összetételében), mely a „Hulladékdetektív” fotópályázat regionális szintű értékelésére lett kinevezve. A zsűri átnézte a Zentáról, Kanizsáról, Topolyáról, Kishegyesről és Szabadkáról beérkezett legjobb munkákat (1-3 díjazottakat) és kihirdette a következő eredményt:
1.díj - Tót László, Tót Ágnes, Varga Zita, Pisztrál Anet, Markovity Szebasztián és Kaszás Ákos, a zentai Stevan Sremac Általános Iskola diákjai (nyeremény: egyhetes környezetvédelmi táborban való részvétel a Ludasi tó menti Róka tanyán)
2.díj - Đorđe Petrović és Nikola Paovica, a szabadkai Jovan Mikić Általános Iskola diákjai (nyeremény: a „Regionális hulladéktároló” Kft. ajándékcsomaga)
3.díj - Kanyó Dániel, Virág Miklós, Stankovity Ádám, a kishegyesi Ady Endre Általános Iskola diákjai (nyeremény: a „Regionális hulladéktároló” Kft. ajándékcsomaga)
                               
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...