"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2009. szeptember 24., csütörtök

CSÉPE IMRE EMLÉKNAP 38. ALKALOMMAL


Születésének napján, szeptember 23-án emlékeztek meg a helybeliek és vendégeik Kishegyesen Csépe Imre íróról, költőről, immár 38. alkalommal. Az irodalmi nap a könyvtár falán lévő Csépe-emléktábla megkoszorúzásával kezdődött, ahol elsőként Németh István, a falu díszpolgára helyezte el a kegyelet virágait, majd Szigeti András, Magyarország szabadkai főkonzulátusának alkonzula, Papp Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács képviseletében, Mackó József Kelebia polgármestere és Hévízi Róbert, Békésszentandrás alpolgármestere.
A rendezvény a községi képviselő-testület tanácstermében folytatódott, ahol Lovas Ildikó, a Csépe Emlékbizottság tiszteletbeli elnöke köszöntötte a díszülés közönségét, szólva a kishegyesi irodalmi életről, az azt képviselőkről, akik közül néhányan nem is olyan régen még „elcsépelt napokat” rendeztek, mára pedig már az emléknap főszervezőivé lettek.
Az irodalmi emléknap keretében idén is megszervezésre került az Aranyeső elnevezésű vers- és prózamondó verseny, amely ezúttal Benedek Elek, a 150 éve született nagy magyar mesemondó emlékét idézte. A versenyben mintegy négyszáz tanuló vett részt a kishegyesi község általános iskoláiból, akik közül a legjobban szerepelt, mint Papp Imre, a bíráló bizottság elnöke kihirdette, Csoma Balázs, a III-IV. osztályosok, Török Noémi, az V-VI-osok és Lénárt Tícián a VII-VIII. osztályosok korcsoportjában.
A Csépe-emléknap további jubileumok jegyében zajlott, így Bányai János a Kazinczy-évfordulót, illetve a magyar nyelv évét találta alkalmasnak arra, hogy Nemzeti irodalom idegen nyelven című, Nyelvcsere és nemzetirodalom alcímet viselő előadásában keressen választ olyan kérdésekre, hogy írók hogyan váltanak nyelvet, hogyan írnak más nyelven, mint amit gyerekkorukban megtanultak, mennyiben épülnek be a más nyelven író magyar származású alkotók munkái a magyar irodalmi kánonba, beszélhetünk-e kulturális egységesülésről, és eljött-e a nemzeti irodalomakban való gondolkodás revíziójának, újragondolásának és átalakításának ideje. Előadásának végén a szervezők köszöntötték őt 70. születésnapja alkalmából.
A Csépe-napok egyik kezdeményezője, Fehér Ferenc húsz éve hunyt el, akinek Vallomás című versét hallhatta a közönség Hajvert Ákos előadásában, majd pedig Toldi Évát, aki a költészetéről értekezett, amihez, mint megállapította, rafinált korszerűség, ugyanakkor finom klasszicitás szükségeltetik, és szólt az 1950-es nemzedékről, akik közül többek a Hídban is publikáltak, mely folyóirat ugyancsak jubileumot ünnepel. Ez alkalomból került bemutatásra Kishegyesen is az idén 75 éves folyóirat Forum Kiadó által készült kiadványaiból álló kiállítás, melyet annak szerzője, Csáky Sörös Piroska nyitott meg és ajánlott a közönség figyelmébe. Ezt követően mutatkozott be a folyóirat, illetve munkatársai, Bencsik Orsolya, Böndör Pál, Harkai Vass Éva, Kiss Tamás és Pressburger Csaba, akiket Faragó Kornélia, a Híd főszerkesztője mutatott be. 
Nagy Klára

2009. szeptember 23., szerda

SZÜKSÉG VAN A FELZÁRKÓZTATÁSRA


Októberben iskolánkban is szerb nyelvi tanfolyamok indulnak az Oxford Nyelviskola szervezésében. A tervek szerint a jövő tanévben már az alsósoknak is lehetőségük lesz szerb nyelvtanfolyamra iratkozni.
Az Oxford Nyelviskola a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával több vajdasági községhez hasonlóan iskolánkban is szerb nyelvi felzárkóztató programot szervez. Míg az elmúlt tanévben a célcsoportot a középiskolások harmadik és negyedik osztályosai képezték, idén az MNT anyagi támogatásának köszönhetően a középiskolák mindegyik évfolyamának tanulói részesülhetnek majd szolgáltatásukban.
A 2009-2010-es tanévben egyéb újításokat is kezdeményeztek: a képzést kiterjesztették az általános iskolák felsősei irányába is. Az MNT üdvözölte és erkölcsileg is támogatta a nyelviskola nyitását a fiatalabb korosztály irányába. Az újítás bevezetésének folyamatában a Nyelviskola kérte az általános iskolák közreműködését. Iskolánk vállalta az Oxford Nyelviskola által szervezett szerb nyelvtanfolyam megszervezésében való részvételt. 

A HAZUDÓS MESE ÉS MÁS MESÉK


Mintegy négyszáz gyerek vett részt a Csépe Imre Irodalmi Emléknap keretében megrendezett mesemondó versenyen
                                              A mesemondó verseny döntője: Papp Ágnes mesél
                                               A mesemondó verseny döntője: Papp Ágnes mesél
Neves irodalmárok előadásával, a Híd folyóirat bemutatkozásával, könyvvásárral ma tartják a sorrendben 38. Csépe Imre Emléknapot Kishegyesen.
Korosztályonként négy kisdiák jutott az Aranyeső elnevezésű vers és prózamondó verseny döntőjébe. A versenyt – mint ismeretes – a Csépe Irodalmi Emléknap keretében tartják meg minden évben. Ezúttal Benedek Elek születésének 150. évfordulója alkalmából, a kishegyesi és a bácsfeketehegyi kisiskolások vajdasági magyar népmeséket adtak elő.
Az iskolai megmérettetésen több mint négyszázan vettek részt. A döntőbe tizenhatan kerültek, azzal, hogy a két legkisebb, Vajda Fanni és Bede Noémi másodikosok versenyen kívül mondhatták el meséiket. Velük nyilván az elkövetkező esztendőkben találkozunk majd. A Kormos Irén, Kancsár Loretta és Papp Imre összetételű zsűri döntése alapján a legfiatalabb korosztályban az első Csoma Balázs, a középső korosztályban Török Noémi, a hetedikes és nyolcadikos korosztályban pedig Lénárt Tícián volt a legjobb. Az első helyezettek a szerdán sorra kerülő Irodalmi Emléknapon is elmondhatják meséiket. Az Irodalmi Emléknap ma, szeptember 23-án délután 15 óra 30 perckor kezdődik a könyvtár előtt. Megkoszorúzzák az emléktáblát, majd a műsor a képviselő-testület nagytermében folytatódik a vendégek köszöntésével. Kihirdetik az Aranyeső mesemondó verseny eredményeit, utána pedig Bányai János és Toldi Éva tartanak előadásokat. Az értekezések egyik központi témája – a Kazinczy-év kapcsán – a magyar nyelv megőrzése és ápolása. 18 órakor az iskola kiállítási csarnokában Csáky Sörös Piroska nyitja meg a 75 éves Híd kiadványainak kiállítását, majd ezt követően bemutatkozik a folyóirat. Fellép Bencsik Orsolya, Böndör Pál, Faragó Kornélia (főszerkesztő), Harkai Vass Éva, Kiss Tamás és Pressburger Csaba. Az emléknap egyik kísérőrendezvénye a Forum Könyvkiadó könyvvására a könyvtár előtt.

2009. szeptember 21., hétfő

LITERATÚRA


Szeretettel meghívjuk a 38. CSÉPE-EMLÉKNAPOK központi ünnepségére, melyet 2009. szeptember 23-án (szerdán) 15.30 órai kezdettel tartunk meg Kishegyesen.
Program
15.30 Koszorúzás – könyvtár
16.00 A vendégek köszöntése – az önkormányzat tanácsterme
16.15 Az Aranyeső mesemondóverseny eredményhirdetése
16.30. Bányai János előadása
17.15 Toldi Éva: Az új nemzedék hangja a Hídban (Fehér Ferenc és az 50-es generáció)
18.00 75 éves a Híd – kiállítás az iskola galériájában – a kiállítást megnyitja Csáky Sörös Piroska
18.15 A 75 éves HÍD folyóirat bemutatkozása

2009. szeptember 19., szombat

BÉKÉSSZENTANDRÁSRA UTAZTAK A GYEREKEK


2009. szeptember 18-án két napra Békésszentandrásra látogatott iskolánk küldöttsége. 
A következő tanulóink utaztak Békésszentandrásra:
  1. Székely Amanda (1995 )
  2. Kancsár Larissza (1995 )
  3. Keszeg Karolina ( 1996)
  4. Govorcsin Nikoletta (1996)
  5. Dudás Dániel ( 1996 )
  6. Hajagos Tamás ( 1996 )
  7. Csőke Márk (1996 )
  8. Fabó Csaba (1995 )
  9. Pataki Imre ( 1995 )
  10. Stanković Ádám (1995 )
  11. Márkus Mónika (1997)

BÉKÉSSZENTANDRÁSON


Szeptember 18-án és 19-én diákjaink Békésszentandráson tartózkodtak. A Hunyadi iskolával már többéves kapcsolatot ápolunk. 

2009. szeptember 18., péntek

VAJDASÁGI MAGYAR MESÉK


A kishegyesi iskolában megtartott elődöntő
A kishegyesi iskolában megtartott elődöntő
Tegnap a kishegyesi iskolában megtartották az Aranyeső Vers- és Prózamondó Verseny iskolai válogató versenyét, amelyen több mint negyven diák vett részt.
A Csépe Imre Irodalmi Emléknap kísérőrendezvényeként hagyományosan megrendezett Aranyeső versenyben a kisdiákok a nagy magyar mesemondó Benedek Elek évfordulója alkalmából vajdasági magyar népmesék előadásában versenyeztek. A verseny három kategóriában zajlott, korosztályonként, a harmadikosok és negyedikesek korosztálya, az ötödikesek és hatodikosok, valamint a hetedikesek és nyolcadikosok korosztálya versenyzett. Minden korosztályból két-két versenyző jutott a hétfői döntőbe, amelyben részt vesznek a bácsfeketehegyi iskola diákjai is.

2009. szeptember 17., csütörtök

ARANYESŐ

Diákjaink már készülnek az Aranyeső mesemondó versenyre. Az iskolabajnokságot szeptember 17-én tartottuk meg, melyről 12 diák juthatott tovább a szeptember 21-én sorra kerülő községi bajnokságra.

2009. szeptember 11., péntek

JUTALOMKIRÁNDULÁS A LEGJOBBAKNAK


Új kapu a testvértelepülés jóvoltából
A kishegyesi gyerekek a Parlamentben
A kishegyesi gyerekek a Parlamentben
A kishegyesi általános iskola és diákjai a testvértelepülési együttműködés kedvezményezettjei: a legjobb diákok többnapos magyarországi kiránduláson voltak, és a napokban beállított kovácsoltvas bejárati kapu a budapestiek ajándéka
Második alkalommal voltak a kiemelkedően teljesítő kishegyesi diákok a testvértelepülés, a budapesti XVI. kerületi önkormányzat vendégei augusztusban. A negyvenkét diák vonattal utazott augusztus 16-án Pestre, és a Szent István-napi rendezvények megtekintése után augusztus 21-én tértek haza.
– Vonattal utaztunk, de Pesten egy busz állt állandóan rendelkezésünkre, és szállított bennünket a helyszínekre. Így számos helyre eljutottunk, többek között a visegrádi várba a Panoptikumba, és a Duna-kanyarba, Szentendrére városi sétára, a Mátyás-templomba és a Budai várba, a Csodák Palotájába, a Tropikáriumba és a Parlamentbe. Augusztus 20-án délelőtt Veresegyházra utaztunk, ellátogattunk a Medveotthonba, ahol saját kezűleg etethették a gyerekek a medvéket, majd utána Gödöllőre mentünk a királyi kastélyba. Este a kerületi önkormányzat épülete előtt meghallgattuk az ünnepi koncertet és megtekintettük a tűzijátékot – mondta Varmuzsa Katalin, aki Cékus Attilával közösen vezette a kishegyesi diákok csoportját. A kirándulás utolsó napján a gyerekek az uszodába látogattak el.
A kishegyesi iskola még egy nagyon szép ajándékot kapott a testvérváros, Budapest XVI. kerületi önkormányzatától: ők fizették az új iskolakapu felállítását. A kaput a napokban Pesti Attila építész tervei alapján Sárándi István készítette kovácsoltvasból. A munka értéke mintegy 150 ezer dinár.
 Az új iskolakapun az utolsó simításokat végzi Sárándi István
Az új iskolakapun az utolsó simításokat végzi Sárándi István

2009. szeptember 2., szerda

AZ ELSŐSÖK FOGADÁSA

Iskolakezdés, óvodakezdés

Ötvenkét elsős az iskolában —Kishegyesen is megnyílt a bölcsöde
Molnár Márta igazgatónő köszönti az elsősöket
Hétfőn délután az iskolában kedden délelőtt pedig az óvodában fogadták ünnepélyesen az idén kezdőket. Az iskolai elsősök fogadásán a legkisebbeket az idősebb korosztályok üdvözölték alkalmi műsorral.



Molnár Márta igazgatónő köszönti az elsősöket 



Fogadásukon Molnár Márta, a kishegyesi iskola igazgatónője azzal biztatta a gyerekeket, hogy nem kell félniük az iskolától, annál is inkább mert énekelni, rajzolni már jól tudnak, e mellé már csak írni, olvasni, számolni kell megtanuli, meg mint mondta még egyet s mást. Reményét fejezte ki hogy a szülőkkel a gyerekek érdekében éppen olyan szoros lesz az együttműködés, mint a korábbi esztendőkben. Elmondta továbbá, hogy a kis elsősök ajándékot kapnak az iskolától, hagyományosan kedveskedik nekik a polgármester is, és a Vöröskereszt községi szervezete is megajándékozza őket egy kendővel. Csóré Róbert polgármester nagyon sikeres tanulást kívánt az elsősöknek, s mint mondta a község az idén is mindent megtett annak érdekében, hogy az iskola tovább szépüljön. Az óvodásokat tegnap fogadták a Pán Péter Óvodában. Mint Kőműves Gizella igazgatónőtől megtudtuk az idén összesen 140 gyerek jár majd az óvodába közülük 44 kezd az idén. Újdonságnak számít Kishegyesen, hogy megszervezik a bölcsődei ellátást is az idén először az 1 – 3 éves korosztályú gyerekek számára. Ők 12-en vannak, és a mai napon fogadják majd őket. A bölcsödés ellátást, mint ismeretes tavaly kezdte szervezni az intézmény, Szeghegyen létesített egy tagozatot, az idén pedig Kishegyesen is lett érdeklődés. Az óvoda már 15 éve megszervezi a napközi ellátást is amelynek költségei az idei év elején sem változtak. Az óvoda is megújult a nyári szünet alatt, kicserélték a csoportos foglalkozások termeinek ablakait, ami nemcsak biztonsági szempontból volt indokolt, hanem energiatakarékossági szempontból is. Ezenkívül részben megújult a konyha, átfestették az udvari játékszereket és bemeszelték az óvoda legfontosabb részeit. Az úgynevezett gazdászati óvodában is végeztek felújításokat elsősorban az udvari játékszerek terén.
http://www.magyarszo.rs/fex.page:2009-09-02_Iskolakezdes_ovodakezdes.settoxhtml

ISKOLAKEZDÉS


513 diákunk két váltásban kezdte a tanévet. Az alsósok délelőtt, a felsősök pedig délután járnak iskolába. Október 5-től felsőseink kelhetnek korán. Az órarend készítésében próbáltuk figyelembe venni a gyermekek leterheltségét. A hetedik és nyolcadik osztályra külön figyeltünk, hiszen nekik a legnehezebb. Náluk sikerült elérni, hogy nem kell naponta többször visszajönniük az iskolába. 

2009. szeptember 1., kedd

ÚJ KAPU


A nyári szünidő folyamán elkészült az iskola új kapuja. A kaput Pesti Attila építész tervei alapján Sárándi István készítette kovácsolt vasból. A kapun a tudás fája motívum látható.

                                            230_1.jpg

INGYEN UZSONNA

Az iskolaév kezdetétől 56 rászoruló gyerekünk kap ingyen uzsonnát a községi Önkormányzat jóvoltából. 

FELÚJÍTOTTUK


A tanév szeptember elsején kezdődött.. A nyár folyamán nagy munka folyt. Felújítottuk az informatikatermet, és a földszinti folyosót is átmeszelték az ügyes mesterek. Köszönve mindezt a Szülőföld Alapnak, hiszen az ő pályázatukon nyertünk pénzt. Újdonság még, hogy az iskolában 5 kamerát helyeztünk el, mindezt gyermekeink biztonsága érdekében. Az új kapu a tudás fáját jelképezi. Pesti Attila tervei alapján Sárándi István készítette, az anyagiakat pedig testvértelepülésünktől, Budapest, XVI. Kerületének Önkormányzatától kaptuk. 

2009. augusztus 31., hétfő

ELSŐSEINK


Augusztus 31-én délután 5 órakor az iskola ebédlőjében ünnepélyes keretek között fogadtuk kis elsőseinket. A műsort nyolcadikos diákjaink és az énekkarosok készítették. 

2009. augusztus 26., szerda

FELKÉSZÜLTEN AZ ÚJ TANÉVRE

A hetedikesek tankönyvein kívül minden könyv megérkezett — Hétfőn délután fogadják az elsős kisdiákokat Kishegyesen

     A hét elején még késő este is a mesterek munkájának és beszélgetésének zaja töltötte be a kishegyesi Ady Endre Kisérleti Általános Iskola folyosóit, s Molnár Márta igazgatónő szerint valószínűleg így lesz egész héten, hiszen mindennek el kell készülnie hétfő estig, az elsősök fogadásáig, vagyis kedd délelőttig az új tanév kezdetéig.
Dolgoznak a munkások, hogy tanévkezdésre minden elkészüljön
DOLGOZNAK A MESTEREK, HOGY TANÉVKEZDÉSRE MINDEN ELKÉSZÜLJÖN
- Az idén ötvenkét magyar kisdiák kezdi iskolaéveit iskolánkban, két tagozatot fognak alkotni. Ezenkívül indul egy szerb tagozat 7 diákkal, ez összevont tagozat lesz, az elsősök a negyedikesekkel fognak járni, és lesz egy speciális tagozat magyar nyelven négy diákkal. Az előkészületek egyik legfontosabb dolga a tankönyvek kiosztása gyakorlatilag megtörtént. Egyedül a hetedikesek tankönyvei késnek, mivel ők új program szerint fognak tanulni. Új tankönyveik közül egy sem érkezett meg kivéve a biológia könyvet, ugyanis a korábbi nyolcadikos biológiakönyvet fogják használni.Tankönyvekről lévén szó nem kis büszkeséggel kell kiemelnem, hogy az ötödikesek zeneművészeti tankönyvét iskolánk zenetanára Bulatovic Gabriella írta — mondja Molnár Márta. Az elsősöket a hagyományokhoz híven a tanítás megkezdése előtt fogadják mégpedig hétfőn, augusztus 31-én alkalmi műsor keretében az iskola ebédlőjében. A műsoron jelen lesznek a Vöröskereszt valamint az önkormányzat képviselői is, akik apró ajándékokkal kedveskednek a legkisebbeknek.
http://www.magyarszo.com/fex.page:2009-08-26_topolya-kishegyes.mobile 

2009. augusztus 25., kedd

SZALONNASÜTÉS, TŰZUGRÁLÁS


Több százan érkeztek a szünidő utolsó játszóházára
 Még nagyra csapnak a lángok, de nemsokára kezdődhet a szalonnasütés
Még nagyra csapnak a lángok, de nemsokára kezdődhet a szalonnasütés
Az idei nyári szünidő utolsó játszóházát szervezték meg Kishegyesen a Hegyalja utcában Szent István napján este Nyárvégi tüzes játékok címmel. A gyerekek tudván, hogy az iskolaév kezdete rohamosan közeleg, és ez az utolsó alkalom az önfeledt játékra, mint több szülőtől, nagyszülőtől hallottuk-, egymást hívták a rendezvényre, a közös játékokra, labdázásra, és természetesen az est csúcspontjára, a tűzugrásra és a szalonnasütésre. Az eredmény végül is az lett, hogy több száz gyerek és felnőtt sereglett össze a helyszínen az este már kellemes időben. A gyerekek, akárcsak a nyárköszöntő Szent Iván-napi játszóház idején, most is megcsodálhatták a helyszínre vonuló tűzoltóautót is. A rendezvényhez csatlakoztak a Kátai-tanyán tartózkodó idei második firkatábor résztvevői is.

2009. augusztus 22., szombat

BUDAPESTEN A LEGJOBB 42 DIÁKUNK!

A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola negyvenkét sikeres diákja egy ötnapos jutalomkirándulásban részesült. A budapesti utat a XVI. Kerületi Önkormányzattól kapták ajándékba. A gyerekeket két tanár kisérte el, Varmuzsa Katalin és Cékus Attila.
A kis csoport augusztus 16-án vonattal utazott fel Pestre. A Keleti Pályaudvaron várta őket idegenvezetőjük, Pusztai Tünde, aki a kirándulás folyamán végig velük volt.
A diákok a XI. Kerületi Óvodában voltak elszállásolva, fa házikókban. A kulturális, tudományos és szórakoztató programokra saját különjáratú autóbuszuk szállította őket.
A vasárnapot, érkezésük napját, egy izgalmas Disney animációs mozifilmmel zárták. Hétfőn Visegrádra, a Duna-kanyarhoz utaztak, ahol megtekintették a várat s a Pannoptikumot, majd Szentendrére mentek, ahol tettek egy kisebb városi sétát.
Kedden délelőtt megtekintették a Mátyás templomot, valamint a Budai Várat, délután pedig a Csodák Palotájának számtalan csodáját tapasztalhatták meg a gyerekek.
Szerdán délelőtt a Tropikáriumban a vízi világ gyönyörű állatait és növényeit csodálhatta meg a csoport, délután pedig a Parlamentbe mentek.
Csütörtökön délelőtt Veresegyházra utaztak, a Medveotthonba, ahol saját kezükkel etethették a medvéket. Délután Gödöllúre vezetett útjuk, ott a Királyi Kastélyt tekintették meg. Este kisétáltak a Kerületi Önkormányzat elé, ahol augusztus 20-i ünnepi koncert és tűzijáték volt.
Pénteken délelőtt, a kirándulás utolsó napján, a fárasztó hazafelé vezető út előtt, a gyerekek uszodába mentek. 

2009. augusztus 21., péntek

BUDAPESTEN A LEGJOBBAK


A XVI. kerületi Önkormányzat második alkalommal fogadta iskolánk legjobb diákjait a nyári szünidőben. A gyerekeknek fantasztikus programokat szerveztek, szállást, ellátást biztosítottak, sőt még az utazásukat is fizették. A rendőrség hozzájárult ahhoz, hogy minden tanulónk időben megkapja az útlevelet, két szombaton csak az iskola miatt dolgoztak. Több szülői értekezletet is tartottunk, ahol jelen volt Linka B. Gabriella is, aki a vízumokat rendezte. A községi Önkormányzat munkatársai is segítőkészek voltak, a szülői felhatalmazásokat a megbeszélt időpontokon kívül is fogadták. Köszönet mindazoknak, akik Topolyára átvitték diákjainkat, ahonnan vonattal utaztak Budapestre. A vasúti társaság is külön kocsit biztosított számukra. Öröm volt látni arcukat, és hallgatni élménybeszámolójukat hazaérkezésükkor. Pusztai Tünde, a budapesti „idegenvezető” is megszerette a kis társaságot, a kirándulás folyamán végig velük volt, mindenben a rendelkezésükre állt, reggelit készített, szervezett, teljesítette a kívánságokat. Rengeteg ember munkája járult hozzá, hogy diákjaink jól érezzék magukat.
42 gyerek készülődött a jutalomkirándulásra.
Jól estek a hálás szülők mondatai. Többen is megemlítették, hogy örülnek a lehetőségnek, és hogy a gyerekek családostól sosem jutnának el Esztergomba, Veresegyházra, Visegrádba, Gödöllőre, pesti moziba, Tropicariumba... A sokéve elmaradt nyaralást is sikerült valamennyire pótolnunk...
           Az őket vezető tanárok – Varmuzsa Katalin és Cékus Attila – lelkes beszámolója is azt bizonyítja, hogy megérte a közös munka, fáradozás.

2009. augusztus 18., kedd

JUTALOMKIRÁNDULÁS


A kishegyesi iskola felsős tagozatainak legjobb tanulói Budapestre utaztak, ahol a XVI. kerület, Kishegyes testvértelepülésének a vendégei. Tartalmas programokat szerveztek vendéglátóik a kishegyesi diákok számára, például Visegrádra kirándultak, megtekintik a Szent István-napi tűzijátékot, és pénteken várható a hazaérkezésük. A mintegy 30 tagú csoportot Cékus Attila és Varmuzsa Katalin tanárok kísérték el.

2009. augusztus 17., hétfő

NYÁRVÉGI "TÜZES" JÁTÉKOK ÉS SZALONNASÜTÉS

2009. augusztus 20-án (csütörtökön)
18 órától Kishegyesen, a Hegyalja utcában
 
Hozzál magaddal:
nyársalóbotot és innivalót! 
Szalonnát és kenyeret biztosítunk!
Mindenkit szeretettel várunk!

2009. augusztus 12., szerda

MEGKEZDŐDÖTT A SZÉP SZÓ MŰHELY


s07 szp szo
Vasárnap este a bácsfeketehegyi kultúrotthonban elkezdődött a Vajdasági Magyar Versmondó Egyesület sorrendben 21. tehets éggondozó tábora, amelyből évente kettőt tart a szervezet, egyet a téli egyet pedig a nyári időszakban. A nyári tábor az idén augusztus 10-től 16-ig tart.
Mint megtudtuk, az idei táborban 36 fiatal van jelen Vajdaság minden részéről, Adáról, Bácsfeketehegyről, Bezdánból, Domaszékről, Doroszlóról, Kishegyesről, Múzslyáról, Nagybecskerekről, Nagyradonovácról, Óbecséről, Péterrévéről, Szenttamásról, Temerinből, Tordáról, Újvidékről és Znetáról érkeztek. A fiatalabb korosztállyal, a 10 – 12 évesekkel Fekete Ágnes egyetemi hallgató foglakozik, aki a közelmúltban fejezett be egy drámatanári képzést Magyarországon. A 13 – 14 évesekkel Hajvert Ákos, a VMVE elnöke foglakozik, a középiskolásokkal pedig Hajós Zsuzsa, budapesti drámapedagógus. A beszédtechnikát Pál Ágnes gyógypedagógus-logopédus oktatja. A versmondókat a szavalatok előadására Krekity Olga, Barta Júlia és Bozóki Klára készítik fel.
Tábor megszervezésében a VMVE -t támogatta a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a Tartományi Jogalkotási és Kisebbségügyi Titkárság, Kishegyes község és a Szülőföld Alap. A tábor kapcsán számos kísérőrendezvényt tartottak. Hétfőn a győri Forrás Színház Gogol Az őrült naplója című előadást láthatták a tábor résztvevői és a bácsfeketehegyi érdeklődők, tegnap este pedig a Magyarnak lenni című pódiumjátékot a zentai Magyar Kamaraszínház és a VMVE tagjainak előadásában. Gogol monodrámáját Ács Tamás adta elő, a kedd esti előadásban pedig Szabó Zsófia, Domány Zoltán és Boros Nándor léptek fel.
A korábbi évek gyakorlatához híven vasárnap délután a fiatalok gálaműsor keretében mutatják be a táborban előkészített darabokat.

2009. augusztus 6., csütörtök

A CSALÁD NYELVEKÉNT BESZÉLIK


Egy kis társasjáték, és már el is indulhat az ismerkedés
Egy kis társasjáték, és már el is indulhat az ismerkedés
Az eszperantista családok 31. nemzetközi találkozóját tartják másodszor Kishegyesen. Az érdeklődő családok internetes szavazással döntöttek a Kátai-tanya mellett.
Öt évvel ezelőtt szervezte meg először Kishegyesen a Csőke házaspár az eszperantista családok találkozóját első ízben ezen a vidéken, de ez a rendezvény akkor már negyed évszázados múltra tekintett vissza. Az idei pedig már a 31., és az sem mellékes talán, hogy az érdeklődők döntöttek úgy – internetes szavazással –, hogy Kishegyesen legyen az eszperantista családok kéthetes találkozója.
– Öt évvel ezelőtt tíz országból jöttek a résztvevők, lehet, akkor még tartottak az ismeretlentől, most tizennégy országból pontosan nyolcvanan jöttek, főleg Európából, és Dél-Amerikából. Idei vendégeink Spanyolországból, Belgiumból, Hollandiából, Franciaországból, Németországból, Svájcból, Norvégiából, Svédországból, Csehországból, Uruguayból, Magyarországról, Oroszországból és Szerbiából érkeztek. A tábor augusztus 3-tól 15-ig tart. Általában rövidebb ideig szoktak tartani, de most a többség a kéthetes együttlét mellett döntött. Ez egészen biztosan hozzá fog járulni ahhoz, hogy gyerekeink között is szorosabb barátságok alakuljanak ki, és az sem mellékes, hogy az adott család nyáron együtt tud lenni. A napot rendszerint gyermekjátékkal és énekkel kezdjük, amelyet mindig a szervező válogat össze – mondja Csőke András, az idei és a korábbi kishegyesi találkozó szervezője.
A programok elmaradhatatlan része minden környezetben a hely, a környék megismerése.
– Igyekszünk megismertetni a résztvevőkkel Kishegyes történelmét, sajátosságait és nevezetességeit, de ellátogatunk helyi speciális termékeket előállító gazdaságokba is. például a Török-méhészetbe. Két hosszabb, egynapos kirándulást szervezünk. Az egyik Szabadka és Palics meglátogatása, a másik pedig a Topolyai-tó, a múzeum és a templom megtekintése. Ahol gyerekek vannak, természetesen szükségszerűen jelentkezik a különféle kézműves-foglalkozások beiktatása. Kollár Ilona népművészünk mutatja meg a részvevőknek a csuhézás, a batikolás és a nemezelés fortélyait – hallottuk Csőke Andrástól.
Az eszperantót beszélő családok találkozóit a Nemzetközi Eszperantó Szövetség felvette évi programjaiba, így az érdeklődők időben tudnak jelentkezni. Négy-öt olyan család van, amelyik öt évvel ezelőtt is volt a Kátai-tanyán megszervezett találkozón, lehet, hogy éppen ők voltak a döntők abban, hogy hol legyen ismét a táborozás, hiszen tudták, milyen környezetbe jönnek. Az idén ugyanis az eszperantó lengyel származású megalapítójának tiszteletére a világkonferenciát Lengyelországban szervezték és annak a színhelynek lett volna leginkább esélye a családi találkozó megszervezésére, de a többség mégis Kishegyes mellett döntött.
Ahogyan a szervező mondja, ez esetben a legfontosabb a családi vonatkozás, egyrészt az, hogy a családok együtt vannak nyáron is, másrészt, hogy egymással is ismerkednek, és így a hagyomány rajtuk keresztül folytatódik.

2009. augusztus 1., szombat

VÖRÖSKERESZT TÁBORBAN DIÁKJAINK


A következő írás a Magyarkanizsai Vöröskereszt honlapján olvasható:
A gazdasági nehézségek ellenére az idén is megszerveztük a hagyományos Vöröskeresztes tábort a 13-14 éves Vöröskeresztes aktivistáknak. Ez évben 50-en voltak.
Ada, Kishegyes, Magyarka-nizsa, Topolya és Zenta községek Vöröskereszt szervezetei adományokat gyűjtve, saját eszközeiket fölhasználva, a résztvevőktől csak minimális hozzájárulást kérve biztosították az egyhetes táborozás költségeit.
A július 22-étől 29-éig tartó tábor 70 állandó személlyel működött. Az ifjú Vöröskeresztes kortársoktatók, nevelők, VK titkárok mellett egy-egy foglalkozás erejéig más szakemberek, aktivisták is besegítettek.
A foglalkozások tízes csoportokban folytak. Igyekeztünk, még ha röviden is, érinteni a Vöröskereszt feladatköreit (elsősorban a megbízatásokat), a diffúziót (a szervezet megalakulása és jele, az alapelvek, a genfi egyezmények, föladatok), az életmentő tevékenységet (elsősegélynyújtás, vízimentés, véradási akciók szervezése).
Tartottunk betegségmegelőző előadásokat, majd gyakorlatban is megtapasztaltattuk a szociális tevékenység szépségeit, nehézségeit. Az egészséges életmódról és táplálkozásról nem csak beszéltünk, igyekeztünk úgy is élni: naponta zajlott a VöRöpi (röplabda bajnokság), focimeccs, emellett fürdőzés is volt. Fehér Csilla, oromi tornatanárnő, valamikori táborlakónk segítségével egy izgalmas sportdélutánt is szerveztünk.
A foglalkozások felölelték az elsősegélynyújtás, a sérülések valósághű ábrázolása, önismeret, tolerancia és másság, gyógynövényismeret és környezetvédelem, helyes táplálkozás, függőségi betegségek, AIDS és más nemi úton terjedő betegségek megelőzése témaköröket. Meglátogattuk a Fénybárka és a Fészek műhelyeket is. Egy délelőtti napon pedig a Fénybárka egy csoportja is látogatást tett nálunk.
  
A táborba látogattak a Szabadkai Vöröskereszt vízimentő szolgálatának oktatói, Szendi Zsolt és Rencsényi Rudolf is, akik a táborlakók figyelmét fölhívták a fürdőzés közben adódó veszélyekre, tanácsokat adtak, hogyan kell viselkedni veszély esetén és megmutatták a mentéskor használatos eszközöket, módszereket.
Dr. Szöllősy Vágó László szexuálpszichológus a serdülőkor sajátosságairól, a felnőtté érés rögös útjairól beszélt. Az előadás után nem maradt el a föltett kérdések megválaszolása sem. Itt jegyezzük meg: elképesztő, hogy egyes serdülők az alapvető viselkedési normát – az idősek tiszteletét – sem hozzák otthonról, szóhasználatuk pedig nívón aluli.
Az emberkereskedelemről egy kisfilm kapcsán beszéltünk, valamint megnéztük még a drogos, AIDS-es fiatalokkal kapcsolatos kisfilmet is. A Vöröskereszt lovagja c. játékfilm is műsoron volt. Az elsősegélynyújtásról, a VK alapelveiről készült kisfilmek, rajzfilmek is sorra kerültek esténként.
Az utolsó nap délutánján „tábori balesetek” szituációs jelenetek formájában elsősegély-nyújtási bemutató volt. Este a fiatalok sátoronként mutatták be rövid jelentekben szituációs játékaikat (ízelítőként a tanultakból).
A részvevők a tábor logójával nyomtatott pólót, mappát, a tanultakkal kapcsolatos szórólapokat és csoportképet is kaptak ajándékba.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...