"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2010. június 19., szombat

RAJZPÁLYÁZAT - III. HELY!

Nemzetközi képzőművészeti pályázat „Erdők világa”címmel
Kiállítás Szegeden
A szentesi Művészetek Háza rajzpályázatot hirdetett, ahová iskolánk is küldött munkákat. Téma: az Erdők világa. A díjkiosztóra Szegeden került sor, a Megyeházán. Kálmánné Szabó Erzsébet igazgató mondott köszöntőt. Ezután a Madách Imre Általános Iskola tanulóinak produkciója következett, akik énekeltek, szavaltak és mesét mondtak. Majd Csányi László, Mórahalom alpolgármestere és Szekeres Ferenc zsűrielnök értékelték a pályázatot, mint kezdeményezést, kihangsúlyozva annak fontosságát, illetve a beküldött munkákat szakmai szempontból is, ezzel megnyitva a kiállítást.
Így következhetett a rendezvény talán legfontosabb része, amikor átadták a jól megérdemelt díjakat a helyezetteknek, különdíjasoknak, illetve a dicséretben részesülteknek. A díjak között szerepeltek könyvek, a Szegedi Vadaspark kiadványai, Csongrád megyét bemutató album, hétvégi üdülés és a pályázat témájához kapcsolódó kézműves alkotás is.
Kerekes Tamás nagy örömünkre különdíjas lett, és egy családi hétvégi üdülést nyert a szentesi üdülőközpontban. 
A szentesi Művészetek Háza-Szivárvány Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Nemzetközi képzőművészeti pályázatot hirdetett „Erdők világa ”címmel. Iskolánk diákja Kerekes Tamás különdíjban részesült. Gratulálunk! 

A rendezvényről az alábbi linken olvashatnak bővebben:

2010. június 14., hétfő

HANGVERSENY


2010. június 16-án
18 órakor
Fellépnek
a szabadkai zenei középiskola diákjai:
Németh György
zongora
és
Csőke Andrea
zongora

2010. június 12., szombat

RAJZPÁLYÁZAT: DÍJESŐ

Kelebián is nyertünk!
Bár meg nem dőlt, elérte az eddigi országos melegrekordot a hőmérséklet június 12-én délután Kelebián, ahol 35,8 Celsius fokot mértek. Diákjaink is ott voltak, egy rajzpályázat eredményhirdetésére utaztak a testvértelepülésre. A téma: Eszement mesehősök. Sikert is arattak, több díj is Kishegyesre került. Dudás Nikolett I. hely, Petri Ivett II. hely, Tumbász L. Kincső III. hely, Toldi Emese pedig különdíjban részesült. 

VUK-DÍJASOK, KÜLÖNDIPLOMÁSOK

Az idén is több diákunk kapott különdiplomát, ezen kívül nyilvános dicséretben is részesítettük azokat, akik kiváló eredményeket értek el egyes tantárgyakból. 
  
                                              Különdiploma                                   

  1. Becskei Anikó            képzőművészet
  2. Burik Melanie            német nyelv
  3. Kancsár Larissa          magyar nyelv, zenekultúra
  4. Mogony Manuella      zenekultúra
  5. Nikolić Željko            testnevelés
  6. Sarnyai Ajnó              képzőművészet
  7. Sipos Melissza            zenekultúra
  8. Székely Amanda        történelem, zenekultúra
  9. Szűcs István               testnevelés
  10. Tóth Karolina             képzőművészet, zenekultúra
  11. Varga Valentina         magyar nyelv, zenekultúra
  12. Vojter Emese             angol nyelv, magyar nyelv, zenekultúra
  13. Vince Lilla – dicséretben részesült testnevelésből 
A 2009/2010-es iskolaévben 10 Vuk-díjas diákkal büszkélkedhetünk:

                                              Különdiploma                                   

1. Gere Szilvia                  magyar nyelv
2. Kanyó Dániel               történelem
3. Molnár Zita                  zenekultúra
4. Nyírádi Ágnes              biológia
5. Nyírádi Emese             zenekultúra
6. Stanković Adam          matematika
7. Jelena Mitrović             szerb nyelv, matematika
8. Vass Nikita                  angol nyelv, magyar nyelv, zenekultúra
9. Tóth Petra                    biológia, történelem, képzőművészet, zenekultúra
10. Papp Orsolya              magyar nyelv, kémia, zenekultúra, képzőművészet, testnevelés

A generáció diákja Papp Orsolya lett.

2010. június 8., kedd

EMBERI ÉS ALKOTÓI KÖZÖSSÉGBEN - A NŐK FÓRUMA ÖTÖDIK KIÁLLÍTÁSA

A kiállítás megnyitóján
A kiállítás megnyitóján
Sorrendben ötödik kézimunka- és kézműves kiállítását tartotta a kishegyesi Nők Fóruma szombaton és vasárnap az iskola kiállítótermében. A rendezvényt dr. Szőke Anna néprajzkutató nyitotta meg, kiemelve, hogy a szervezet berkeiben működő kézimunkázók és kézművesek egy emberi és alkotói közösséget képeznek. A közösségi munka az, ami felemeli az együttműködni tudó és akaró közösséget. A kiállított munkák ennek ellenére sokrétűek, de a cél mégis közös. Mint mondta, nem lenne jó azonnal ítéletet mondani arról, hogy mely munkák követik hitelesen a népművészeti stílusokat, mert a népművészet állandóan változik, és majd csak három nemzedék, vagy ötven–száz év múlva dől el, hogy mi az, amit a népművészet magáévá tett, és mi az, amit nem fogadott be.

2010. június 3., csütörtök

SZÁMÍTÓGÉPES TANFOLYAM

12 munkanélküli fiatal ingyenes számítógépes oktatáson vett részt iskolánkban Námesztovszki Zsolt tanár vezetésével. A tanfolyam április 7-től június 2-ig tartott. A továbbképzést a munkaközvetítő szervezte.

2010. június 1., kedd

BALLAGÁSUNKRÓL ÍRTÁK

A legfontosabb az emberség


A legfontosabb az emberség


A hét végén ünnepélyesen elbúcsúztak iskolájuktól és diáktársaiktól a kishegyesi és bácsfeketehegyi nyolcadikosok is. 

A kishegyesi iskolában 51-en búcsúztak, s mint Molnár Márta igazgatónő kiemelte, egy kivételesen sikeres nemzedék volt az idei, kreatívak, önállóak, akikre mindig számítani lehetett. Ezt bizonyítja az is, hogy tízen érdemelték ki a Vuk-díjat. A nemzedék diákja Papp Orsolya lett. Bácsfeketehegyen 55 nyolcadikos ballagott, akiket Bojtos Béla igazgató üdvözölt, rámutatva, hogy a fiatalokra még nagyon sok kihívás vár, amelyeknek nagy részét egészen biztosan meg is oldják majd, de a legfontosabb, hogy kitartóak legyenek és mindenekfelett emberségesek. Az iskolában 7 Vuk-díjat osztottak ki, a nemzedék diákja címet pedig Nothof Zita és Marijana Marić kapták.

KIÁLLÍTÁS


A Nők Kishegyesi Fóruma
2010. június 5-én és 6-án megszervezi az
V. Kézimunka- és kézműves kiállítást a kishegyesi iskola galériájában.
A kiállítást 2010. június 5-én 17 órakor Dr. Szőke Anna nyitja meg.

Nyitvatartás:
2010. június 5. (szombat)   9 -18 óra között
2010. június 6. (vasárnap)  8 -17 óra között

Szeretettel várunk mindenkit!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...