"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2010. szeptember 2., csütörtök

FÓKUSZBAN A FIATALOK


Szemétszedési akciókat és fesztivált szervez a kishegyesi Eco Enjoy
Szemétszedés a főút mentén
Szemétszedés a főút mentén 
Néhány fiatal úgy gondolta, hogy tenni kellene valamit, és alapítottak egy egyesületet. Környezetvédelemmel és buliszervezéssel foglalkoznak, a közelmúltban Eco Fest elnevezéssel tartottak egy háromnapos fesztivált
Tavaly decemberben alakult meg Kishegyesen az Eco Enjoy ifjúsági egyesület. Egy maroknyi fiatal szükségét érezte annak, hogy kicsit fölrázzák a falu unott mindennapjait és letegyenek valamit az asztalra. Majtényi Mariannával, az egyesület elnökével és Perović Gócival, az egyesület aktivistájával az Eco Enjoyról és tevékenységeikről beszélgettünk.
M.M.: Az egyesület tavaly december 26-án lett bejegyezve, és kb. 15 tagja van. Az alapítás gondolata úgy vetődött fel, hogy a faluban nem volt környezetvédelmi egyesület, a fiatalok pedig arra panaszkodtak, hogy semmi sem történik. Összeültünk, elbeszélgettünk, és úgy gondoltuk, hogy alapítani kell egy egyesületet, amely ezekkel a dolgokkal foglalkozik.
* Mi mindent csináltatok ez alatt a nem egész egy év alatt?
M.M.: Idáig három szemétszedési akciót szerveztünk, amibe az általános iskola tanulóit is bevontuk. Akciónként 40–50 emberjött össze, és csoportokra osztva jártuk az utcákat.
P.G.: A diszkót néhány fiatal tartja, akik saját pénzükből vásároltak felszerelést. Ők is tagjai lettek az egyesületnek, mert közösen több mindent tudunk csinálni. A szervezet neve is innen adódott, ők Club Enjoy néven működnek. Mi főként környezetvédelemmel foglalkozunk, és a kettőből lett az Eco Enjoy. Jelenleg közösen dolgozunk azon, hogy szebbé tegyük a diszkót. Befestettük az emeletet, az előteret és a mosdókat, de szeretnénk az egét diszkót átfesteni.
* Nemrégiben szerveztetek egy háromnapos fesztivált Eco Fest elnevezéssel. Honnan a fesztivál ötlete?
– Idén először vettünk részt a zentai Ifjúsági Játékokon és az az öltelünk támadt, hogy Kishegyesen is összehozhatnánk egy kisebb fesztivált. Kicsit utánajártunk, hogy mit lehetne csinálni, és összeállítottunk egy programot. Az ötlet a helyi közösség titkárának és a polgármesternek is tetszett, és mindketten támogattak bennünket.
* Milyen programmal vártátok a vendégeket?
P.G.: Délutánonként környezetvédelmi előadások zajlottak, és szerveztünk egy szemétszedési akciót is. Emellett volt dinnyeevő, sörivó és karaoke verseny, valamint activity. A fiatalabbak számára műhelyfoglalkozásokat tartottunk, nemezeltek, gyöngyöt fűztek, bőrből készítettek dolgokat és csináltunk ördöglakatot is. Esténkét bulikat szerveztünk, az első este nosztalgiadiszkó volt, második este Szabadkáról jött két dj., utolsó este pedig rockegyüttesek léptek föl. A község, a helyi közösség és három magánvállalkozó támogattak bennünket. Összesen kb. 500 ember vett részt a fesztiválon a három nap alatt, és elmondhatjuk, hogy elégedettek vagyunk. Jövőre, természetesen nagyobb eseményt szeretnénk szervezni.
* Mit terveztek még az idén?
M.M.: Egy pályázaton nyertünk pénzt teniszfelszerelés vásárlására, ezt majd bérbe fogjuk adni és szervezünk egy teniszbajnokságot. Az Ifjúsági Irodával közösen tartunk majd egy asztalitenisz és röplabdabajnokságot október 16-án, emellett a közeljövőben lesznek filmvetítések is a diszkóban. A diszkó melletti klubhelyiséget rendbe tettük, de még nem tudjuk, hogy konkrétan milyen célokra fogjuk használni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...