"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2009. július 28., kedd

A BÚCSÚ A FALU ÜNNEPE


Az Anna-nappal, vagyis a kishegyesi búcsú napjával kapcsolatos események pénteken dr.Szőke Anna Ez a falu más című legújabb kötetének bemutatásával kezdődött a templomban. Szombaton kézilabdatornát szerveztek, vasárnap pedig az újmisések tartottak ünnepi szentmisét, majd délután a Petőfi Művelődési Egyesület komolyzenei szakosztálya tartott hagyományos koncertet.
A szabadkai egyházmegyében felszentelt öt újmisés közül vasárnap a tízórai szentmisén hárman voltak jelen, Zórád Ferenc, Pastyik Róbert és Kormányos Zoltán, valamint a kishegyesi Kara Nándor, akit tavaly szenteltek pappá. Az ünnepi szentbeszédet Zórád Ferenc mondta. Az ünnepi misén, amelyen ezúttal is részt vettek a magyarországi Gádoros képviselői, megáldották az új kenyeret, a mise végén pedig az újmisések kiosztották a jelenlevőknek újmisés áldásukat. A vendégeket, a helybeli vezetőség tagjait a mise előtt ft.Brasnyó Ferenc üdvözölte, köszönetet mondva mindazoknak, akik hozzájárultak az ünnepség előkészítéséhez.
A már hagyományosnak számító búcsúnapi koncerten részt vett a Szent Anna Kórus Tóth Erika vezetésével, közreműködött Kara Ildikó szólista (szoprán), Linka László (orgonakíséret), Péter Fanni, Toldi Blanka és Németh György orgonán, valamint Péter Mária és Csáki Edina szavalataikkal. A kórus Michael Haydn Missa breviséből adott elő részleteket, a szólisták pedig Bach-, Csajkovszkij- és Mozart-műveket adtak elő.
Késő este a Hegyalja utcában az Ifjúsági Iroda szervezett koncertet Búcsúbuli címmel, amelyen fellépett a B-terv, valamint a Kutyavacsorája együttes.
A komolyzenei koncert előadói
A komolyzenei koncert előadói

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...