"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2010. január 19., kedd

H1N1


Valamivel korábban tegnap Vladimir Petrović, a kormány az új vírus figyelemmel kísérésével megbízott munkacsoportjának tagja viszont azt jelentette be, hogy a szerbiai iskoláskorú gyermekek vakcinációja ma, vagyis kedden kezdődik meg. – Minden készen áll a diákok oltására. Számításaink szerint január végéig befejeződik a tanulók immunizációja – részletezte Petrović, majd hozzátette, hogy a gyerekeket az egészségházak gyermekgondozóiban oltják be szüleik jelenlétében. Petrović emlékeztetett arra, hogy az iskoláknak nyomtatott formában kellett értesíteniük a szülőket a H1N1 vírusról és a vakcinációról. A kormány munkacsoportjának tagja szerint az iskolák ezt már meg is tették. Dr. Csengeri Attila tartományi egészségügyi titkár tegnap még semmit sem tudott mondani a diákok vakcinációjával kapcsolatban. – Múlt csütörtökön Belgrádban találkoztam a kormány illetékes munkacsoportjával. Akkor arról egyeztettünk, hogy valószínűleg mégiscsak az lesz a legjobb, ha a szülők elkísérik gyermekeiket az egészségházakba, hogy ott vegyék fel a védőoltást. Annyit tudok, hogy Vajdaságba még várunk 50 ezer adag H1N1 elleni védőoltást, ennek túlnyomó részét a gyermekek immunizációjára fordítanánk – nyilatkozta lapunknak Csengeri. Dr. Jeges Zoltán tartományi oktatásügyi titkár tegnap még szintén nem tudott bővebben nyilatkozni a szóban forgó témáról. Eddig a pillanatig még semmilyen hivatalos értesítés nem érkezett a titkárságra, nyilatkozta a Magyar Szónak dr. Jeges Zoltán. – Előfordulhat, hogy a köztársasági minisztérium az iskolaigazgatóságokkal értekezik a diákok vakcinációjáról, hozzám felhívás nem érkezett, de utasítás sem a folyamat kivitelezésére vonatkozóan. Ma, vagyis kedden találkozom az iskolaigazgatóságok vezetőivel, akkor talán többet tudok meg a témáról, eddig én is csak a sajtóból értesültem a részletekről – mondta el az oktatásügyi titkár. Lapunk felkereste két vajdasági általános iskola igazgatóját is, hátha ők többet tudnak mondani a diákok vakcinációjáról. Molnár Mártától, a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola igazgatójától megtudtuk, hogy a napokban kézbesített oktatásügyi minisztériumi utasítás függvényében a héten szülői értekezleteket szerveznek, azok keretében kell tájékoztatniuk a szülőket a védőoltás felvételének részleteiről. A szülőknek írásban kell engedélyezniük gyermekük oltását, részletezte Molnár Márta, majd hozzátette: a tervek szerint hétfőn adják le a vakcinát igénylő gyermekek listáját a helyi egészségházban, ahol később a gyermekek felvehetik a védőoltást. A Vladimir Petrović által említett nyomtatványt a kishegyesi iskola ma küldi el a szülőknek, közölte az iskolaigazgató. Hallai Zoltán, a muzslyai Szervó Mihály Általános Iskola igazgatójától hasonló részleteket tudtunk meg. Muzslyára tegnap érkezett meg a minisztériumi utasítás. – A levélben felszólítottak bennünket, hogy szervezzük meg a diákok immunizációját. Két lehetőségünk van: vagy az iskolában szervezzük meg a vakcinációt, vagy a gyermekorvosi rendelőben vehetik fel az oltóanyagot a diákok szüleik jelenlétében. Mi a második változat mellett döntöttünk. A napokban szülői értekezleteken ismertetjük a részleteket a szülőkkel, nekik pedig szándéknyilatkozatot kell aláírniuk gyermekük beoltásáról – mondta el Hallai Zoltán, aki a kötelező jelleggel elkészítendő nyomtatványról nem értesült, Muzslyára ilyen értesítés nem érkezett.
http://www.magyarszo.com/fex.page:2010-01-19_Szervezik_a_diakok_immunizaciojat.mobile

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...