"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2010. január 5., kedd

ÚJÉVI KONCERTEK


Több koncertet adott újév másnapján és harmadnapján a kishegyesi Dombos Kamarazenekar és a Szent Anna Kórus. 2-án Kishegyesen az iskola kiállítási csarnokában léptek fel: a zenekar Gál József, a kórus Kara Ildikó és Tóth Erika vezetésével.
A zenekar és a kórus tagjait, valamint a vendégeket köszöntve Linka B. Gabriella, a művelődési egyesület elnöke kiemelte, hogy az öt éve muzsikáló együttes és a négy évvel ezelőtt alakult kórus helybeli és környékbeli fellépéseiken többször is bizonyították kivételes képességeiket. Helyben többször is felléptek a jeles események alkalmával rendezett koncerteken, gyakran közösen is. A műsorban a szép számú közönség C. Franck és F. Schubert dalait hallhatta, továbbá M. Haydn Missa brevisét és Mozart Kis éji zenéjének mindkét tételét, amelyet a közönség vastapssal jutalmazott. A műsor Schubert Ave Mariájával zárult, amelyet Tóth Erika énekelt. Az ünnepség végén Gál József közölte, hogy Dudás Virág Ervin, a zenekar egyik tagja közelmúltbeli bulgáriai sikerét követően december közepén egy romániai nemzetközi versenyen a 4. helyet érte el. A zenekar és a kórus szintén újév másnapján este a bácsfeketehegyi kultúrotthon nagytermében ugyanezzel a műsorral lépett fel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...