"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2010. október 6., szerda

Romea és Julio - Szerelmi történet másképpen


Kishegyes Község Fejlesztési Társulása 2008-ban kezdte el fiataloknak szóló projektjét, a Művészeti Műhelyeket, amelynek keretében a képző-, a film-, a zene-, a szín- és táncművészet (mozgáskultúra) segítségével, eszközeivel dolgoztak fel egy-egy időszerű társadalmi témát (pl. függőségi betegségek, fajgyűlölet, agresszió stb.). A munkába szerb és magyar ajkú vajdasági fiatalok kapcsolódtak be. Tíz hétvégén (minden hónapban egyszer) találkoztak, s neves szakemberek társaságában próbáltak választ kapni a kérdésekre - és megpróbáltak változtatni világképükön, elgondolkodni és elgondolkodtatni, kitárulkozni, őszintén elbeszélgetni egymással, érzelmileg gazdagodni...
    A program 2009-ben már regionális jelleget öltött, a 2010/2011-es projekt nemzetközi szintűre emelkedett, és Magyarország-Szerbia IPA határon átnyúló együttműködési programja keretében az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Partnerként a szentesi (magyarországi) Szivárvány Művészeti Alapfokú Iskoláért Alapítvány kapcsolódott be a munkába.
    Az első foglalkozást szeptember 24-étől 26-áig tartották meg Kishegyesen, a Kátai-tanyán. A színművészeti műhely keretében a fajgyűlölet témakörét vetették fel a 13-18 éves szentesi, újvidéki, kishegyesi, topolyai fiatalok. Shakespeare Rómeó és Júlia című drámáját dolgozták fel szerepcserével. A roma származású Júlia így lett Romea, s a magyar fiú Julio. A napi foglalkozások Pavle Pekić belgrádi színész és Szebeni Zoltán, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium magyar- és drámatanára közreműködésével teltek.
    - A szerelem/szeretet, illetve az ellenpólus: a gyűlölet az élet minden területén megnyilvánulhat. Ezért olyan helyzetgyakorlatokat tartottunk, amelyeket maguk is megéltek/megélhetnek a fiatalok. Egyik alkalommal pl. a hereföldön alakítottunk ki egy kört. A kör közepébe beállt valaki, s kívülről mindenki csúnya szavakkal illethette az egyedülállót, akinek némán, szemtől szembe nézve kellett eltűrnie a megalázó, becsmérlő szavakat. Miután mindenkire sor került, elmondhatták, hogy mit éltek át lelkileg. Megrázó energiahullámokról, feszültségekről esett szó. Azután ennek a fordítottját is eljátszottuk. Kizárólag csak szép, dicsérő szavakat mondtunk egymásnak, majd ismét értékeltük az élményeket... A fiatalok sokszor nincsenek is tudatában annak, milyen apró szikra váltja ki a másik emberből a (faj)gyűlöletet. Hang, szag, viselkedés, valamilyen tudatalatti, elnyomott érzelmi trauma, aminek talán nincs is semmi köze a gyűlölet tárgyához. Mindez megtörténhet bárhol, bármikor: utcán, strandon, diszkóban, vonatban, iskolában, otthon... Ezt próbáltuk tudatosítani a fiatalokban. Ha tudja, mi a gyűlölet, és azzal milyen fájdalom okozható, ha mindezt átélte, talán óvatosabban és felelősségteljesebben kezeli a jövőben saját fellángoló, negatív érzéseit. Talán... Mindenesetre ezt nem tanítják az iskolákban, viszont ki-ki a maga környezetében nap mint nap találkozik vagy szembesül vele - mondja Szebeni Zoltán.
    - Érdekes dolgok kerültek felszínre e három nap alatt - folytatta a beszélgetést Kálmánné Szabó Erzsébet, a Szivárvány művészeti iskola igazgatónője, aki elkísérte első szerbiai útjukra a szentesi és környékbeli gyerekeket. - Tulajdonképpen a fiatalok mindenre nyitottak, arra is, hogy elmondják a véleményüket - ha hagyjuk beszélni őket, s ha látják, hogy van is, aki meghallgatja a gondolataikat. Amikor például megérkeztek a tanyára, meghökkentek, hogy a világ végére kerültek, s majd egy fa alatt kénytelenek lesátorozni. Hiába, a kényelem és a bezártság előítéleteket szül. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy a gyerekek minél többet utazzanak, táborozzanak, ismerkedjenek: tájakkal, kultúrákkal, hagyományokkal, kortársakkal. A nyelv - e hétvégén ez is kiderült - sohasem akadály a kommunikációban. A falakat, gátakat elménk és érzelmeink építik fel a külvilággal szemben.
    Pavle Pekić, a belgrádi Drámai Színház színésze két éve rendszeresen foglalkozásokat tart a gyerekek számára a fővárosban létrehozott művészeti központban, amelyet a vračari tehetségápoló alapítvány finanszíroz. Itt a színházi drámapedagógia módszereivel mindennapjaink időszerű témáit dolgozzák fel. A gyerekek mindig aktívan közreműködnek a különféle személyiségfejlesztő, önépítő játékokban.
    - A drámapedagógia a Nyugaton már beépült az iskolai tanórákba. Nálunk még felfedező útját járja. Pedig ez a legjobb módszer arra, hogy a számítógép mellett felnövő, zárkózott fiataljainkban felébresszük a kreativitást, a fantáziát, a játékosságot, a másság iránti érdeklődést, az együttérzést, az önbizalmat... A színházi drámapedagógia ezt még csak erősíti, mert a nyilvános ,,megmérettetés” ún. önszabályozó folyamata magabiztossá, nyitottá teszi a gyerekeket mozgásban, kommunikációban és kapcsolatteremtésben egyaránt - hangsúlyozta a művész.
    Zoran Tairović belgrádi filmrendezőtől és operatőrtől, az Interkulturális Színház tagjától megtudtuk azt is, hogy a háromnapos műhelymunkát rögzítették, az anyagból oktatófilmet készítenek, a projekt befejezésekor (kb. 2012 februárjában) mutatják majd be. A filmkészítésben közreműködött: Jovan Kiš és Dragan Jablanov újvidéki, valamint Dragiša Marinković trsteniki amatőr színészek.
    A következő műhelyfoglalkozás októberben és novemberben lesz, majd a téli vakáció és ünnepek után tovább folytatódik a munka Szentesen. A tizedik ,,kör'' után gálaműsort rendeznek kiállítással egybekötve.
    A Művészeti Műhelymunkák kishegyesi szervezői: Gordana Radulović és Csernik Teréz.
(k. o.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...