Ákos találkozása a versmondással olyan, mint amikor az ember a végéről kezdi el olvasni a könyvet, mert legfőképp a történet befejezése érdekli; vagy olyan, mint azé az emberé, aki az óráját mindig tíz perccel előbbre állítja, nehogy lemaradjon valamiről...
A topolyai gimnázium filozófiát előadó tanárnője, Sétáló Anna ragyogó politikai pályafutást jósolt neki, mert olyan meggyőző beszédmodora volt, mint a piaci kofáknak, csak sokkal több észt is ajándékozott neki az Isten. Ákost ugyanakkor a történelemtudomány vonzotta, de mivel szűkös anyagi körülmények közepette tanulhatott csak tovább, a szabadkai tanítóképző egyetemre iratkozott be, az egyik haverjától ugyanis azt a ''füles”-t kapta, hogy ott majd szakosodhat erre a pályára mint leendő pedagógus. A kecsegtető lehetőségből azonban mostanáig sem lett semmi, de Ákos azért tisztességesen diplomázott 2006-ban. Mivel abszolvensi évében belekóstolt már a reménytelen kenyérkeresők életébe, úgy gondolta, diplomával szerencsésebb lesz. Kapva kapott a legelső tanári munkaköri lehetőségen: az újvidéki egy hónapos osztálytanítói helyettesítésen. A következő állomás, azaz kihívás Topolya volt, ahol a speciális tagozatot kapta ''osztályrészül”. Ebbéli egyéves tapasztalatszerzés után sodródott Kishegyesre, és ott az Ady Endre Kísérleti Általános Iskolában ugyancsak a tanulásban akadályozott és hátrányos helyzetű gyermekek tanító bácsija lett. Egyrészt. Másrészt elvállalta a versmondók szakkörének az istápolását, hiszen - s itt jutottunk el bevezetőnk lényegéhez - időközben maga is versmondó lett. Sőt, 2010 novemberében az amatőr versmondásért járó legrangosabb anyaországi kitüntetést, a Radnóti-díjat is megkapta. - Egyetlenegyszer próbálkoztam középiskolás koromban verset mondani, de Arany János: A walesi bárdok című balladájának tolmácsolásával nem nyertem el a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén a mindentudó zsűri tetszését, s akkor jól megjegyeztem magamnak ezt a kudarcot. Irodalmi és anyanyelvápoló táborokba szívesen jártam nyaranként, de verseket legfeljebb csak olvastam, a színpadot szándékosan messze elkerültem. A tanítóképző egyetemen aztán egyszer dr. Silling István tanár úr, aki retorikát adott elő nekünk, megjegyezte: kár, hogy a tehetségemet nem színészként kamatoztatom. Fel sem fogtam akkor, hogy mit mond. Volt ugyan egy varázslatos emlékem a színházról - középiskolás koromban láttam a Sztárcsinálók, majd később a Hair című rockmusicalt, s akkor elbűvölt ez az izgalmas világ -, de nem volt elég bátorság, határozottság, tudatosság bennem, hogy közelebbről is meglessem. Mindenestre nem sokkal azután, hogy Silling tanár úr bogarat ültetett a fülembe, Szabadkán Kálló Béla színművész meghirdette a Színitanoda tudáspróbáját. Én is átestem a meghallgatáson, és bekerültem a közé a tizenvalahány fiú és lány közé, akikkel 2004-től 2009-ig nagyon szép és felejthetetlen színházi élményeket éltem meg. Első évben kemény alapozómunkán estünk át: színészmesterséget Kálló Béla és G. Erdélyi Herminától tanultunk, beszédtechnikát Kovács Frigyestől, éneket Paskó Csabától, színpadi mozgást Mezei Kingától, Ralbovszki Csabától, vajdasági színháztörténetet Káich Katalintól... Második évben már színpadra vittük Arisztophanész: A nők ünnepe című darabját Mess Attila rendezésében, aztán Péter Ferenccel megcsináltuk Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című színművét. Negyedik évben a színitanodások Szőke Attilával és Pálfi Ervinnel dolgoztak a Légy jó mindhalálig című Móricz-regény Hay János által megírt változatán. Utolsó előadásunk, a Strangers in the night című összeállításban már Kálló Béci rendezőasszisztense lettem... De előreszaladtunk egy kicsit az időben. Hajtsuk most vissza azt a bizonyos tíz percet! 2005-ben Ákos még abszolvens, s diplomamunkája megírásához (melynek a drámapedagógiáról kellene szólnia) keres segítséget. Unokahúga, Simonyi Lili, aki ekkor már tagja a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének, és rendszeresen részt vesz annak nyári műhelymunkáiban - akárcsak Lódi Andrea, aki időközben épp drámapedagógiát tanul -, Andihoz irányítja. 2006 januárjában Bácsfeketehegyen a versmondók tisztújító közgyűlésre jönnek össze, és Ákos is kap meghívót. A munkajellegű találkozó kellemesen kezdődik, Andi különféle játékokkal igyekszik ''kordában tartani” a kis társaságot és furfangosan felmérni, hogy vajon ki lenne alkalmas az árván maradt egyesület újjászervezésére és vezetésére. Az esti szavazáson aztán a lánykoszorú kerek perec eldönti: az egyetlen férfiúnak adja át a karmesteri pálcát. - Azt sem tudtam, hogyan működik egy egyesület. A versmondást meg még nekem is meg kellett tanulnom. De talán épp ez volt benne a kihívás. Másrészt úgy gondoltam, mindez csak egy hasznos közjáték lesz, mivel ekkor már kikristályosodott bennem, hogy rendezőnek szeretnék tanulni Újvidéken. Mire beindul az új generáció (kétévente nyílik lehetőség egy-egy nemzedéknek a tanulmányokra), hasznos tapasztalatokra tehetek szert. Dehogy is sejtettem én akkor, hogy mókuskerékbe kerülök, melyből már nem lesz kiszállás. A 2006. esztendő jelentős változásokat hozott az életembe. A VMVE elnöke lettem, a Száll a kakukk fészkére darabban az eredeti elképzelés szerint az Indiánt kellett volna alakítanom, de a próbák közben szerepcserére került sor, nekem jutott a főszerep, augusztusban versmondóként részt vettem a horgosi nyári műhelyben, később bekapcsolódtam a topolyai Mara Amatőr Színház munkájába is, és ősszel megnyertem az akkor még Miskolcon tartott Kaleidoszkóp Versfesztivál versmondói nagydíját. A bravúros kezdés után még sok volt a tanulni- és tennivaló, de semmi sem esett nehezemre. Mivel eredendően volt bennem mindig is valami exhibicionizmus, szerettem magamra vonni a figyelmet, és szerettem mókázni, jó hangulatot teremteni magam körül, így hát első elnöki megbízatásom évei voltaképpen erről szóltak: pozitív értelemben vett erőfitogtatásról, szárnypróbálgatásról, álmokról... Aztán csak úgy sziporkáztak az ötletek, megszületett Pataki András rendezésében a Kövek zsoltára, mellyel körbejártuk csaknem az egész Kárpát-medencét. Romániában az Ady-emlékműsorral taroltunk. Az egyesület munkájában nagy mérföldkő volt a Németh Ervin által megrendezett Legyek Ura is, mely darabbal a gárda két évig portyázott itthon és Magyarországon. Megünnepeltük a 15. évfordulónkat, sínre tettük az Arcok az üveg mögött vetélkedőt, megrendeztem a Fabula rasa, az Éjszaka csodái, az Indigó hipermangánon című műsorainkat, de volt még sok más is, ki tudná mindazt felsorolni... A Marában is dolgoztam Kálló Béci oldalán... Van egy mondás, mely szerint minden (túlfeszített) húr előbb-utóbb elpattan. Meg ahol hegyek vannak, ott völgyeknek is lenniük kell... - A Színitanodából többen az akadémiára kerültek: Crnković Gabriella, Búza Ákos, Raffai Ágnes, Gombos Dániel, Baráth Attila, én meg a rendezőire készültem nagy lendülettel, a Morcogi gyermekfilm stábjába kerültem Pataki András mellé... Aztán váratlanul lebetegedett az édesanyám, és 2008-ban meghalt. A vers, a színház volt az, ami kihúzott a mély válságból. A 2010. évi tisztújító közgyűlésen megint engem szavaztak meg elnöknek. Ha kezdetben nem is, most azonban már teljes szívemmel magaménak érzem az egyesület célkitűzéseit, s már tudom, hogy nemcsak mozgalmas életet kell élnem, hanem a mozgalmat éltetnem is kell. A Radnóti-díj példamutatás arra, hogyan kell a semmiből a csúcsra jutni. Versmondó mindenki lehet, aki hisz a szavak varázserejében. Én hiszek benne, és hittel hirdetem is ezt. Most már a kishegyesi iskolában és Csantavéren is, ahol ugyancsak vannak kis tanítványaim. Időközben megnősültem, s Lódi Andreával nemsokára boldog szülők leszünk. Tehát saját életemet rendeztem el, s közben rájöttem, hogy amaz az ihlet csak álom volt. Persze továbbra is vállalok rendezést, most épp Terék Anna verseiből építünk fel egy színpadi lírát Raffai Ágnessel és Pál Ágnessel. A Beépített holmik az emberi kapcsolatokról, a felnőttkorról, a háborúról és az identitászavarról szól. Időközben lebonyolítottunk egy nagyszerű versenyt, és készülünk a továbbiakra. Március 26-án az Anyám fekete rózsa nemzeti vetélkedő vajdasági selejtezője zajlik majd, április 9-én a Beépített holmik bemutatójára kerül sor, valamint az Arcok üveg mögött elnevezésű versenyre... Aztán az apaság friss örömeinek szentelem magamat.
KREKITY Olga
| |
| http://www.hetnap.rs/uj/index.php?zg=5488&no=338 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése