"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2012. november 18., vasárnap

INDULOK ÉN IS LÁBUJJHEGYEN...


Dudás Kálmánra emlékeztek Bácsfeketehegyen
A hétvégén immáron 16. alkalommal szervezte meg a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete a Dudás Kálmán Nemzeti Vers- ás Prózamondó Versenyt a bácsfeketehegyi Kultúrotthonban. A megnyitó ünnepélyesebbé tételében az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola versmondó műhelyének tagjai működtek közre, akik Dudás Kálmán verseit adták elő. Az összeállítás címe: Indulok én is lábujjhegyen.
A szervezők nevében Szatmári Melitta, a VMVE alelnöke köszöntötte a jelenlevőket. Elmondta: Dudás Kálmánnak, a verseny névadójának 100. születési évfordulóját ünnepeljük idén. Mindenkit arra biztatott, folytassák ezt a nem mindennapi tevékenységet: a versmondást. Az irodalom, a költészet összekovácsoló erejéről is szólt, mely az 52 részvevő köti össze, érkeztek bárhonnan is.
Hajvert Ákos, a VMVE elnöke örömét fejezte ki a magas résztvevői számot illetően, és elmondta: ez a visszaigazolás annak, hogy van értelme és súlya ennek a versenynek.
Ezután négy kategóriában zajlott a megmérettetés: a kisgyermek, gyermek, ifjúsági és felnőtt korosztály külön-külön mérte össze erejét, bizonyította tudását a zsűri előtt, amelynek tagjai Krizsán Szilvia Sterija-díjas színművész, Verbászi Beáta Radnóti-díjas versmondó, Molnár Krekity Olga Radnóti-díjas versfelkészítő tanár, Barta Júlia Magyar Életfa-díjas nyugalmazott óvónő, versfelkészítő, Tóth Péter Radnóti-díjas versmondó és Domány Zoltán Radnóti-díjas versmondó voltak.
A Dudás Kálmán Nemzeti Vers- ás Prózamondó Verseny döntőjére vasárnap került sor. A Dudás-díjat Kőműves Noémi érdemelte ki. Helyezéseket értek el kisgyermek kategóriában Horváth Kamilla (I. díj), Kecsenovics Kitti (II. díj) és Bede Anett (III. díj). Különdíjas ebben a kategóriában Kovács Dorina lett. A gyermek kategória legjobbjai Szemerédi Krisztián (I. díj), Dudás Nikolett (II. díj) és Morotvánszki Nikoletta (III. díj). A különdíjas: Hodik Annabella. Az ifjúsági kategóriában nem osztottak különdíjat. A helyezettek Kőműves Noémi (I. díj), Ficze Árpád (II. díj) és Drobina Norbert (III. díj). A felnőtt korcsoportban ketten osztoztak az első díjon: Szarka Ákos és Farkas Beatrix. Második Csikósné Pajor Gizella lett, míg a harmadik díjat Kurucz Ádám Konrád érdemelte ki a zsűri döntése értelmében.
Rizsányi Attila
http://www.vajma.info/cikk/kultura/7944/Indulok-en-is-labujjhegyen-8211-Dudas-Kalmanra-emlekeztek-Bacsfeketehegyen.html

KISHEGYESEN A DUDÁS KÁLMÁN DÍJ!


Tegnap kezdődött és ma délelőtt gálaműsorral zárult Bácsfeketehegyen a XVI. Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozó. A Dudás Kálmán Díjat a zsűri döntése alapján KŐMŰVES NOÉMI kishegyesi versmondó kapta! Gratulálunk!
Az elődöntő szombaton zajlott, ma délelőtt pedig a döntőt bonyolították le, majd az utána megrendezett gálaműsorban ismertették az idei verseny győzteseit. Büszkék vagyunk DUDÁS NIKOLETTre, aki a felsősök kategóriájában a második díjat érdemelte ki!
Kőműves Noémi a fődíjjal
A díjazott versenyzők - Dudás Nikolett a hátsó sorban örül a díjnak (balról a második)
Hajvert Ákos tanár bácsi a hátsó sorban balról az első
photo by Csőke Csilla

A PANNON TV-BEN A DUDÁS KÁLMÁN VERSENYRŐL

            

2012. november 17., szombat

GYERMEKBÁNTALMAZÁS

Sokan láttuk, olvastuk a facebookon a következőket: "Nem kérem, hogy tetszikeld… De kérlek, oszd meg, ha Te is a GYERMEKBÁNTALMAZÁS ellen vagy..."
A mai munkaszombatunkon egy pindurka kislány ettől rosszabb állapotban érkezett meg az iskolába. A szeme bedagadva, kék-zöld-lila színű foltok, szája felrepedve, horzsolások az arcán, foltok a nyakán.
Az oktatási törvény szerint a közoktatási intézményben dolgozó pedagógusok kötelessége jelezni, ha a diáknál olyan jeleket fedez fel, vagy olyan esemény jut tudomására, mely alapján alaposan feltételezhető, hogy a gyermek családon belüli erőszak sértettje.
A pszichológus néni játszani kezdett a csöppséggel, érkeztem én is, a pedagógus asszisztens. Játszottunk, beszélgettünk, kockákat rakott a kislány. Közben mesélte, mutatta a tegnap esti történetet. Hogy vágta nyakon a nagymama, hogy esett le a székről, hogyan fojtogatta az anyukája, hogyan csupálta a haját, hogy azt ordította neki, hogy „Dögőjj meg!, Bárcsak meghalnál!”… Mindez azért, meg a kétéves öcsikéjére nem vigyázott rendesen, az felmászott az asztalra… Döbbenet.  
Értesítettük a szociális központot, a rendőrséget. Érkezett is mindenki azonnal. Elmentünk a doktor nénihez látleletért… Közben a kislányt babusgattunk, cseverésztünk. Ő mosolygott, hálás volt minden jó szóért. Néha fájlalta a nyakát, ahogy félrenézett, néha a dagadt szemét simogatta…
Egyes kollégák sírtak, mások dühösek voltak…
Azt már tudtuk, hogy haza nem engedjük. A szociális központ pszichológusa már befogadó családot keresett számára, telefonálgatott, a rendőrség a szülők adatait ellenőrizte…
Mikor már mindent elrendeztünk, elérkezett az a pillanat, amikor anyukát is értesíteni kellett. Jött is az iskolába a nagymamával, a férjjel. Majd anyuka elmesélte, hogy ő nem tud másként bánni a gyerekkel, muszáj verni, de ő nem vette észre, hogy sérülései is vannak. Meg akkorát nem vágott rá. Meg különben is: „elöntötte a f*s az agyamat, mert megint elveszített két flomasztert az iskolában…”. A nagymama is nyakon vágta, de nem ennyire, az anyuka mondta, hogy nevelheti pofonnal nyugodtan. Apuka „csak” a fenekére vágott… Azután azt mondták, hogy a kislány ezt kitalálta, saját magának okozott sérüléseket… Nagyon nehéz volt higgadtnak, nyugodtnak maradni, bevallom őszintén…
        
     Amikor közöltük, hogy a kislány itt van a suliban, vigyáznak rá, játszanak vele, majd elviszik egy másik családhoz, tisztára közönyösen vették tudomásul… Semmi anyai ösztönt nem érzékeltünk… Hogy otthon vannak a füzetei, a kedvenc babája, macija, ami nélkül nem tud aludni, hogy hozzak-e tiszta ruhát neki, hogy most akkor megpuszilhatom-e, beszélhetek-e vele… Semmi.
Most beszéltem az „új anyukával”, hogy van a pici lány, mesélte, hogy épp mákos kalácsot sütnek, lassan indulnak majd fürödni, bújik a kis drágaság egész délután hozzá, szeretgeti…
A felnőtteknek az a dolga, hogy támogassák és bátorítsák a gyerekeket, gondoskodjanak róluk, új dolgokra tanítsák őket, biztonságos otthont adjanak nekik. A legtöbb felnőtt ezt is teszi, de vannak olyanok felnőttek, akik bántják a gyerekeket, ahelyett, hogy segítenének nekik.
Anyaként, pedagógusként sem tudom megérteni, hogy egy édesanya hogyan képes fojtogatni a gyermekét, hogy azt szeretné, hogy a gyermeke meghaljon… Éppen az bántja, akinek a legközelebb kellene állnia hozzá, aki mellett a gyereknek a legnagyobb biztonságban kellene éreznie magát…
És ezt sem kell tetszikelni…

NÉGY HEGYESI DIÁK A DÖNTŐBEN!

    A Dudás Kálmán Vers– és prózamondók tizenhatodik találkozóját tartják ma és holnap Bácsfeketehegyen. Azok jelentkezését várták, akik két verset vagy prózát adnak elő a magyar irodalomból, és egy művet a határon túli magyar irodalomból. Tehetséges szavalóink Hajvert Ákos tanár bácsival szorgalmasan gyakoroltak. A verseny háromfordulós, ma kettőt tartottak meg. Szépen szerepeltek a gyerkőcök:
- alsós kategóriában: Szőke Rebeka, 4.b
- felsős kategóriában: Paulyuk Jennifer 5.b, Keszeg Vivien 6.b, Kőműves Csaba 6.c,  Bojko Andrej 7.a, Dudás Nikolett 7.a, Lengyel Ágnes 7.a, Tóth Zalán 7.a, Papp Viktor 7.b, Paróczi Elvira 8.b
- középiskolás kategóriában: Kőműves Noémi
A holnapi döntőbe jutott:  SZŐKE REBEKA, DUDÁS NIKOLETT, PARÓCZI ELVIRA és KŐMŰVES NOÉMI! Fogjuk a csipiszt reggel 9-kor! 
photo by Csőke Csilla

2012. november 16., péntek

A TOLERANCIA VILÁGNAPJÁN

      Gondolom, nagyon sokan ismerik a rút kiskacsa történetét. Ő volt az, aki utolsónak bújt ki a tojásból, akit mindenki bántott, csípett, akit senki sem fogadott el.  A mesében benne van a kitaszítottság, az üldözöttség, a magány, a másság, az elfogadás. A rút kiskacsa története jutott eszembe ma (de említhetném a másik Andresen mesét is, a Rendíthetetlen ólomkatonát, akinek csak fél lába volt, mégis hős lett belőle) a tolerancia világnapján. 
     Sokszor feltesszük az iskolánkban a kérdést, hogy tudjuk a gyerekeket arra nevelni, hogy tiszteljék egymás véleményét, másságát, külsejét, vallását, bőrszínét, ne csúfolódjanak, viseljék el azt, hogy a másik ember az MÁS. Toleranciát is meg lehet tanulni, ugyanúgy, mint a földrajzot, történelmet, idegen nyelvet… A hiba bennünk van, felnőttekben. Egy pici gyereknek nem tűnik fel, hogy valamiért ő furcsa, a barátja más, hanem a felnőttek hívják fel erre a figyelmüket. Szavakkal. Gesztusokkal. Arckifejezéssel. A felnőttek, a szülők hozzáállása mutatja meg, hogyan is viszonyuljon ő egy sérült emberhez, egy más bőrszínű emberhez.
     Iskolánkban működik az inklúzió, a diákok már elsős koruktól fogva (sőt, már az oviban is) együtt vannak órákon azokkal, akik valamiben mások. A hétköznapokban tanulják meg a toleranciát, az elfogadást. Nem állítom, hogy zökkenőmentes a dolog, nagyon sokat dolgozunk napi szinten, hogy egyre kevesebb konfliktus legyen az órákon, szünetekben, hazafelé menet. Jelen van a kiközösítés, a csúfolódás, az irigység, minden, ami testvérek között, otthon a családban is megtalálható. Azt azonban elmondhatom, hogy igyekszünk, nagyon igyekszünk. Különböző programokat szervezünk, közös foglalkozásokat, egyéni, csoportos beszélgetéseket (pedagógusunk – pszichológusunk – osztályfőnökök néha levegőt sem tudnak venni…), szülőkkel egyeztetünk… A közös élmény az, ami legerősebben hat a gyerkőcökre. Iskolánkban három hivatalos vallást oktatunk: a katolikust, a pravoszlávot, az iszlámot. Sokféle nemzetiségű diák jár hozzánk: magyar, szerb, horvát, montenegrói, roma, egyiptomi… De foglalkoztunk/foglalkozunk látássérülttel, autistával, viselkedészavarossal, hiperaktívval… Tényleg nem könnyű. 
     Nem írnám le a tolerancia szó jelentését, megtalálható a lexikonokban. Soha nem lehet általánosítani, minden népcsoportnál vannak ilyenek is, olyanok is. Hangosabbak és visszahúzódóbbak. Tisztábbak, koszosabbak. Kedvesek és elviselhetetlenek. Vallásosak és ateisták. Szőkék és feketék. Kövérek és soványak. Morgósak és mosolygósak. Hogy melyik jobb? Mindenki meggyőzheti a másikat, hogy miért épp neki van igaza. Ha magunkba nézünk, őszintén, olyan nehéz magunk elé engedni egy idős nénit, aki éppen csak tejet venne? Vagy valakire rámosolyogni, ráköszönni? Miért mindig másoknak kellene ránk tekintettel lenniük? Ha mi nem tudjuk a saját indulatainkat, érzelmeinket megfelelően kezelni, akkor a másik embert sem tudjuk elfogadni. 
     November 16-a a tolerancia napja, de nem csak ezen a napon kellene figyelnünk embertársainkra, nem csak ekkor kellene kissé toleránsabbnak lenni egymással! Még sokat kell tanulnunk!

MUNKASZOMBAT


                    

Ugye, tudjátok, hogy holnap tanítás a pénteki órarend szerint? 
Várunk Benneteket!

2012. november 15., csütörtök

ISKOLANAP - DAN ŠKOLE


„Megfogtam egy szúnyogot, nagyobb volt egy lónál,
kisütöttem a zsírját, több volt egy akónál.
Aki eztet elhiszi, szamarabb a lónál,
aki eztet elhiszi szamarabb a lónál.” /gyermekdal/

Időpont: 2012. november 23. 17 óra                                                    
Helyszín: Színházterem
Szeretettel várjuk!  Ünnepeljünk együtt!
AZ ADY ENDRE KÁI DIÁKJAI ÉS MUNKAKÖZÖSSÉGE
Pa i ova leva glava
četvrtasta-k'o od panja
i ona mi triput draža
kad izmišlja i kad sanja.
“   
/Miroslav Antić/

Vreme: 23. novembar 2012. u 17 časova                     
Mesto: KUD „Petefi Šandor“ Mali Iđoš
Proslavimo zajedno! Očekujemo Vas!
UČENICI I KOLEKTIV OOŠ „ADI ENDRE“

2012. november 14., szerda

PEDAGÓGUSNAP - EGY HÉT KÉSÉSSEL


Az UNESCO 1996-ban október 5-ét jelölte meg a Pedagógusok Világnapjának - World Teachers' Day.
Számos országban van speciálisan a tanárok számára egy ünnepnap. Ahány ország, annyi szokás. Sok helyen munkaszüneti nap, sok helyen a kutya sem ugatja meg. Egyes helyeken a gyerekek virágot visznek tanáraiknak, máshol verses összeállítással kedveskednek, a harmadik helyen kitüntetik, nyilvánosan elismerik a pedagógusok munkáját. Magyarországon 1951 óta június első hétvégéjén ünneplik a pedagógusnapot.
A szerbiai pedagógusok napja november 8-a. Nem ünnepeltük hangosan, sőt halkan sem. Ugyanolyan nap volt, mint a többi, ugyanúgy tanított, oktatott, nevelt mindenki…
            Egy boszniai oldalon találtam egy kis történetet, ahol az egyik kolléga leírta, hogy mihez is hasonlítható egy tanító, tanár munkája. Lefordítottam, hozzáírtam, elvettem belőle. Mindazoknak, akik úgy gondolják, hogy a pedagógusi pálya könnyű, egy házi feladat:
            VASÁRNAP: Készíts 6 beszédet, mindegyik 45 percig tartson! Könnyítsük meg a dolgot: olyan dolgokról írj, ami érdekel. Természetesen vedd figyelembe, hogy a hallgatóság figyelmét fel kell keltened, motiválnod kell őket. Arról sem feledkezz meg, hogy mondanivalód érdekes, érthető legyen, meg is jegyezzék a gyerkőcök. Ugye, kell pár feladat is a témával kapcsolatban, közötte legyen egyéni és csoportmunka is, mert hát nevelsz is, oktatsz is közben. Alkalmazod közben a számítógép adta lehetőségeket, a projektort, CD-t is írsz, feladatlapokat gyártasz…
            HÉTFŐ: Úgy öltözz fel, hogy a diákok megjegyzik, mi van rajtad, tiszta-e a cipőd, illik-e a táskád színe a lábbelidhez, hajad hogy áll, múlt héten volt-e rajtad ez a szerelés… Kapcsold be a televíziót, állj elé, 45 percig mondd az első beszéded, természetesen hangosabban a televíziónál. 10 percenként erősítsd a hangot a TV-n (ahogy múlik az idő, úgy unják a gyerekek a mondanivalód, lankad a figyelmük, nem biztos, hogy őket is érdekel a téma), de beszélj csak tovább, add át a tudásod, még mindig hangosabban a televíziónál… Közben, ha a családtagjaid szólnak hozzád, kedvesen válaszolj kérdéseikre, dicsérd meg őket… Folyamatosan mosolyogj, nyugodt legyél, hogy kellemes aurád betöltse a teret…
            45 perc után a leghangosabbra kapcsold a tv-t, hogy átérezd a szünet és a gyerekek örömét. Lehetőség szerint a gyerekeid kezdjenek el verekedni, káromkodni, üvölteni! Te nyugodt hangnemben, barátilag nyugtasd meg őket, magyarázd el az agresszió hátrányait, a testvéri szeretet előnyeit, béküljenek is ki, mindenki elégedetten menjen a szobájába…
            Már be is csöngettek, fogd a kezedbe a második beszéded, tévét hangosítsd fokozatosan, mesélj, oktass, nevelj… És ezt még négyszer ismételd meg… Hangod maradjon, továbbra is mosolyogj, nyugodt legyél…
            Hívd el magadhoz azt az embert, akivel már volt vitád, valami gondod van vele, és még nem sikerült közös nevezőre jutnotok. 45 percig beszélgessetek, érvelj, magyarázd el a véleményed, az igazad, értsd meg, javasolj megoldást a kérdésre kedvesen, barátilag, jószándékúan.
            Biciklizz 20 percig, majd menj haza. Türelmes legyél a családtagjaiddal, ne vidd haza az iskolai gondjaidat, játssz, tanulj a gyerekeiddel, főzz, moss, takaríts, látogasd meg a szüleid, menj el közben két gyűlésre, és ne felejtsd: készíts újabb hat 45 perces beszédet másnapra…
            5 napig ismételd a fentieket, majd számolj be róla, hogy könnyű-e tanítani…
            Így néz ki egy tanári munkahét mindenféle papírmunka nélkül, évi, havi, napi tervek, jegyzőkönyvek írása nélkül, osztályfőnöki óra, szülői értekezlet, pótóra, emelet szintű óra, versenyre készítés, szakaktívák, osztálytanácsik, tantestületi gyűlések, továbbképzések nélkül… 

A LEGEREDMÉNYESEBB FIATALOK FOGADÁSA


Dr. Celluska Frindik Erzsébet, Kishegyes község elnöke október 31-én fogadta azokat a diákokat, akik az elmúlt hetekben kiváló eredményeket értek el különféle nemzetközi jellegű versenyeken.
Csőke Noémi Grazban (Ausztriában), a II. Takács Jenő nemzetközi zongoraversenyen lett negyedik. Butterer Bence és Fabó Dudás Réka szintén Ausztriában bizonyítottak — Gutauban, a Nemzetközi Őszi Íjászbajnokságról tértek haza aranyéremmel. Az ünnepi fogadásra nemcsak a kitüntetettek, hanem a szülők, a felkészítő tanárok (Csőke András és Székely Mária zongoratanárok), az edző (Szalma István, a Bácsér Szabad Íjászklub elnöke), az iskolaigazgató (Molnár Márta) is meghívást kapott.
A községi elöljáró megjutalmazta a fiatal tehetségeket: egy Android operációs rendszerrel rendelkező, érintőképernyős TABLET PC-t kaptak — vagyis egy nagyon „okos” táblagéppel (érintőképernyős elektronikus jegyzetfüzettel) lettek gazdagabbak…
A fogadáson dr. Celluska Frindik Erzsébet elnöknő a következőket nyilatkozta:
— Ezek az eredmények példaértékűek, és ezért ajándékoztuk meg fiatal tehetségeinket. Ez a történet nem rólunk szól, hanem ezekről a fiatalokról, akik hobbijuk, szenvedélyük érdekében fáradhatatlanul gyakorolnak, szorgalmasan és kitartóan dolgoznak. Egy ilyen kis település életében, mint amilyen Kishegyes, ezek az eredmények igazán rendkívüliek, és büszkék lehetünk fiataljainkra. Az önkormányzat most először fogadta és vendégelte meg díjazottainkat, ezentúl azonban módot találunk majd rá, hogy erre többször is sort kerítsünk a község valamennyi sikeres, tehetséges fiataljának az elismerésére, mondjuk a község napja alkalmából. 
Molnár Krekity Olga

HAMAROSAN ÚJ VEZETÉKET KAP AZ ISKOLA UTCA

     A kishegyesi Kis Kommunál Közvállalat fő tevékenységi köre a falu vízellátása és vízügyekkel kapcsolatos problémák orvoslása. Jelenleg a télre való felkészülésre összpontosítanak, de az időjárás függvényében szeretnének hozzáfogni egy nagyobb projektumhoz is – mondta el lapunknak Kormányos Levente , a vállalat megbízott igazgatója. 
– Az elmúlt időszakban a négy nagy kapacitású kutunkat készítettük fel a téli időszakra. Átnéztük a különböző áteresztő csapokat, gumitömítéseket, vezetékeket stb., hogy ne érjen bennünket kellemetlen meglepetés a télen. Emellett a közelmúltban építettük ki az ipari park fővízvezetékének egy részét és egy elosztó vízaknát. Ezt a vezetéket és vízaknát az európai követelményeknek megfelelően építettük meg, és a jövőben tovább fogjuk bővíteni – mondta el Kormányos, majd arról is beszámolt, hogy nagy hangsúlyt fektetnek az ökokutak karbantartására, ugyanis ez a szolgáltatás komoly lehetőségeket rejt számukra. 
– A Kis Kommunál tartja karban a kishegyesi és a bácsfeketehegyi ökokutakat, illetve Topolyán a piactérnél és a Balkánnál lévő kutakat is. Az ökokutak esetében is a télre készülünk: kicseréljük az aktív szénfiltereket, ellenőrizzük a klórozó berendezéseket, az UV lámpákat, illetve lecseréljük a mechanikus filtereket. Emellett ellenőrizzük a helyiségek belső hőmérsékletét is, mert stabil hőmérsékletre van szükség a víztisztítási folyamathoz. A csapokban lévő fűtőszálakat is átnézzük, ugyanis ezek gondoskodnak róla, hogy télen ne fagyjanak be csapok. Az ökokutak vízminőségét havonta ellenőriztetjük a szabadkai Közegészségügyi Intézetben és a rendszeres karbantartásnak köszönhetően minden hónapban kielégítő eredményeket kapunk. Ennek híre ment Kishegyesen és Topolyán kívül is, így most a bácskossuthfalvi ökokút átépítésén dolgozunk. Itt be kellett építenünk még egy tisztítóberendezést, mert gondok voltak a víz minőségével. Reményeink szerint, a kút karbantartását is ránk fogja bízni a bácskossuthfalvi helyi közösség – tudtuk meg az igazgatótól, aki azt is elárulta, hogy további helyi közösségek is érdeklődtek náluk az ökokútjaik karbantartásának esetleges átvételéről. A Kis Kommunál idei terveiről szólva Kormányos elmondta, hogy ki fogják cserélni a vízvezetékeket az Iskola utcában. 
– Még az idén szeretnénk az Iskola utcában az iskola sarkától a Tavasz utcáig kicserélni a vízhálózatot. Az eddiginél vastagabb és korszerűbb csövet fogunk lefektetni, és minden háztartás új bekötőcsövet fog kapni. Az iskolánál építeni fogunk egy új vízaknát is, hogy meghibásodás esetén le tudjuk zárni az utcát, de az iskola ne maradjon víz nélkül – mondta el az igazgató. A munkálatokat még a héten szeretnék elkezdeni, és várhatólag 10 munkanap alatt be fogják fejezni, ha az idő engedi. A beruházást a Kis Kommunál önerőből fogja megvalósítani – hangoztatta Kormányos, majd arról is beszámolt, a faluban az Iskola utca mellett vannak más kritikus utcák is, ahol nagyon gyakoriak a csőrepedések. Terveik szerint tavaszra egy újabb utcában fogják kicserélni az elöregedett vezetékeket.
(Lakatos János)
http://www.magyarszo.com/fex.page:2012-11-14_Vizugyeink.xhtml

2012. november 12., hétfő

RÚZSA MAGDI ÚJ LEMEZE!

     Azt nem is kell mondani, hogy Magdi is a mi iskolánk padjait koptatta...

    Tegnap került a boltokba Rúzsa Magdi új lemeze (az ötödik már!), a Tizenegy. Azért Tizenegy, mert ez a szerencseszáma, azért is, mert 11 munkatársával dolgozik együtt, de azért is, mert 11 dal található az albumon (ja és tegnap volt tizenegyedik hó tizenegyedike). Olyan zeneszerzőkkel dolgozik, mint Madarász Gábor, Presser Gábor, olyan szövegírókkal, mint Kowalsky, Madarász Gábor, Presser Gábor és Geszti Péter. Rúzsa Magdi is szerzett zenét és szöveget is írt. Magdi a Megasztár megnyerése óta folyamatosan igazolja tehetségét, rendkívüli előadói képességét. 

2012. november 11., vasárnap

MIT ÜNNEPLÜNK? MIÉRT VAN ÁLLAMI ÜNNEP?


Az állami és más ünnepekről szóló törvény szerint Szerbia állami ünnepei a következők:
- Újév - január 1. és 2.
- az Államiság napja – február 15.
- a Munka ünnepe – május 1. és 2.
- az idei évben először: az I. világháború végi fegyverszünet napja - november 11.
Szerbia Köztársaság vallási ünnepei, egyben munkaszüneti napok a következők:
- karácsony napja – január 7.
- a húsvéti ünnepek – nagypéntektől húsvéthétfővel bezárólag (a Julianus-naptár szerint)
     A fentiek mellett egyes vallási felekezetek tagjai meghatározott ünnepeiken munkaszüneti napot kapnak:
- a pravoszlávok - védőszentjük ünnepén,
- a katolikusok és más keresztény vallási közösségek tagjai a saját naptáruk szerinti ünnepek közül karácsony napján, továbbá a húsvéti ünnepekben, nagypéntektől húsvéthétfőig,
- az iszlám közösség tagjai a Ramadán és a Kurban bayrami első napján,
- a zsidó közösség tagjai Yom Kippur első napján.
Szerbiában ünnep, de nem munkaszüneti nap (még):
- Szent Száva ünnepe – január 27.
- a II. világháborúban elkövetett holokauszt, népirtás és a fasizmus más áldozatainak emléknapja - április 22.
- a Győzelem napja – május 9.
- Vid napja  – június 28. 
- a II. világháború szerb áldozatainak emléknapja - október 21.
     Dr. Žarko Obradović, oktatási miniszter közleményt juttatott el az iskoláknak, melyben közli a novemberi ünneppel kapcsolatos információkat.  
     Az első világháború vagy más néven a nagy háború 1914. július 28-án kezdődött, amikor is Bécs hadat üzent Szerbiának. Azért állami ünnep november 11-e, mert 1918-ban „a tizenegyedik hónap tizenegyedik napján 11 órakor” lépett életbe a Compiègne-i fegyverszüneti egyezmény. A franciaországi Compiègne  közelében található erdőben lévő vasúti kocsiban írták alá az antanthatalmak (Nagy-Britannia és Franciaország), valamint Németország képviselői. Az egyezmény aláírásával beszüntették a harci cselekményeket a nyugati fronton. Németország és a szövetségesek hivatalosan még hosszú hónapokig hadban álltak egymással, mivel a végleges békeszerződést csak 1919-ben, a párizsi békekonferencia keretében június 28-án Versaillesben írták alá.
     Az ünnep vasárnapra esik, ezért hétfő munkaszüneti nap. 

TOVÁBBKÉPZÉS ESKÜVŐI BULIVAL


A belgrádi OKTATÁSI ÉS NEVELÉSI MINŐSÉGELLENŐRZŐ INTÉZET az Oktatási Minisztériummal karöltve továbbképzést szervezett. A rendezvény házigazdája a kanizsai Regionális Szakmai Pedagógus Továbbképző Központ volt. A Minisztérium kijelölte azokat az iskolákat, akik részt vehetnek ezen az egynapos továbbképzésen: a tavankúti Matija Gubec, a szabadkai Đuro Salaj, a palicsi Miroslav Antić, a padéi Szervó Mihály, a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj iskolák és természetesen iskolánk! Iskolánkat számon tartják a Minisztériumban, minden lehetséges programba bevonnak bennünket... A téma az osztályozási szabályzat alkalmazása volt. A képzésen az igazgatónak, a pedagógusnak/pszichológusnak, egy osztálytanítónak és egy tanárnak kellett részt vennie. Ilyen összetételben nem tudtunk elmenni, iskolánkat Selić Julijana, Varmuzsa Katalin, Bigović Vesna, Bede Hajnal Lilla képviselte, akik beszámolót tartanak majd a hallottakról.
Hogy miért nem tudtunk mi elmenni? Ezért:
photo by Kovács Burján Anikó
Sok boldogságot a pedagógus néninek!

BRONZÉREM ASZTALITENISZBEN!


A XXII. Mészáros Tibor asztalitenisz emléktornát a Topolya asztaliteniszklub szervezésében tegnap tartották meg a Csáki Lajos Általános Iskola tornatermében. Gvozdenović  Katarina 2.a osztályos tanuló az 1.- 2. osztályos lányok kategóriájában bronzérmet szerzett! Ügyes voltál, Katarina!
photo by Bíró Anikó

2012. november 9., péntek

KARCSÚ KICSI LENGYEL

     Tegnap éppen egy projektum írása közben voltunk, amikor egyik kollégám felhívta figyelmem, hogy két kisfilm biztos nincs fenn az iskola blogján. Tegyünk róla, hogy fenn legyen, mert érdemes megnézni… Igyekszem… A történet még 2011-ből való… Ez a második kisfilm története:
     Az isaszegi Damjanich János Általános Iskola Örökségünk, Rákóczi címmel országos történelmi és műveltségi vetélkedőt hirdetett. A 7 fordulós levelezőversenyen 4 fős általános iskolás csapatok vehettek részt. A benevezettek között ott találhatók a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola 7. a osztályos tanulói is: a Rácz kurucok és az Igyusani nevű csapat - egyedüliek a Vajdaságból -, akiket Magó F. Emese történelem szakos tanárnő készített fel. A Kertsor egy régi, de nagyon hangulatos szőlőskertjében kerültek szalagra a képsorok - vagy ahogyan a rendező magyarázta: a Rodostóba száműzött Rákóczi emlékforgácsai. Az egyik csoport lírai etűdöt készített II. Rákóczi Ferenc Karcsú kicsi lengyel című szerelmes verséből, amelyet Lubomirska lengyel hercegnőnek címzett. Miljković Zoran (Rákóczi), Toldi Blanka (hercegnő), Nyírádi Léna (narrátor és Mikes Kelemen), valamint Trombitás Orsolya szerepel a barokk love storyban.
     A forgatókönyv megírását a csapat és Magó F. Emese vállalta magára,  az operatőri, vágási és egyéb filmezési feladatok elvégzésében pedig ifj. Rácz József és Rácz Maronka Etelka szorgos keze munkája látható. A rendezés Hajvert Ákos munkája. Az Igyusani csapat a második helyezett lett a versenyen!!!!
Rácz Joci a következőket írta a Szó-Beszéd 2011 januári számában:

Felvétel indul!
Elmegyünk az iskolai karácsonyi vásárba, gyakorolok a kamerával, veszek egy palacsintát a szomszéd kislánytól, a gyerekhangok zizegéséből kihallom a nevem, azt mondják még nekem a nevemen kívül, hogy szevasz, az Emese tanárnő majd fölhív és megkér, hogy segíts neki filmezni. Én azt mondom jó, hívjon, szerintem rendben lesz, de azért meg kell beszélni (dátum meg ilyesmi).
Egy rövid bevezető-ismertető után a kijelölt napon a gyerekek, tanárok, szülők, mi és az összes egyéb résztvevő korán kel, de előtte nem is aludt igazán sokat, mert tudta, hogy reggel nyolctól a Nap utolsó sugaráig, és még azutánig forgatás van!
Az isaszegi Damjanich János Általános Iskola által szervezett „Örökségünk Rákóczi” elnevezésű versenyen határon belüli és túli hetedikes gyerekekből álló négyszemélyes csapatok vesznek részt. Kishegyesről két csapat is versenyben van. Falunkon kívül ők képviselik egész Vajdaságot. Ez egy hét fordulós vetélkedő, ahol egy-egy feladat elvégzése után kapják meg a következő (meglepetés) versenyszám paramétereit. Az összes forduló a Rákóczi témakörre épül. Készíteniük kellett már számítógépes bemutatót a szülőfalujukról, és ki kellett tölteniük egy a tananyagon kívüli kérdésekből álló tudásfelmérőt.
Ezek után művészeti feladatok következtek: verset kellett írniuk, egy hiányos kottára zenét szerezniük, és most filmet készíteniük (erre a versenyszámra a technikai szükségletek miatt külső segítséget is kérhettek). A versenyzők megírták a forgatókönyvet és a szövegkönyvet, elkészítették jelmezeket és a helyszínek díszleteit tanáraik Magó F. Emese és Hajvert Ákos, illetve szüleik segítségével. Majd szóltak édesanyámnak és nekem, hogy jöhet a kamera, felvétel indul. Hatalmas szervezőmunka, felkészülés, gyakorlás, egy egész napos filmezés és egy egész napos vágás után elkészült mindkét csapat videómunkája. A megkötés az volt, hogy Rákóczihoz kapcsolódjon, és ne legyen rövidebb három és hosszabb öt percnél.
Az Iđušani csapat filmje, a Karcsú kicsi lengyel egy lírai, szerelmi történet a Rodostóban élő megkeseredett Rákócziról, rímbe szedett szöveggel. A Rácz Kurucok nevű csapat némafilmet készített Tokaji aszú címmel borról, korrupcióról. És lett egy harmadik film is a forgatásról, a bakikról, sok nevetéssel.
Nekem nagyon hasznos volt ez a filmes kaland, mert még sosem csináltam játékfilmet. Igazi színészekkel dolgozhattam együtt, akik szívből, teljes odaadással, profin tették a dolgukat. De gondolom a csapattagoknak is új tudás adott a filmkészítés és a többi próbatétel, amivel eddig találkoztak a verseny során.
Ha ezt pecázás közben írnám, és éppen úgy adódna... akkor az lenne a három és egy ráadás kívánságom, (1) hogy készíthessek még filmet ezekkel a gyerekekkel, (2) hogy tartsanak ki ezek a tehetségek mellett a szüleik, tanáraik, barátaik továbbra is úgy, ahogy ez a néhány közösen eltöltött nap során láttam, (3) hogy mind az Iđušani csapat, mind a Rácz Kurucok csapata jól szerepeljen azon a két fordulón, ami még hátra van, (+1) és hogy jelentsétek, ha filmezni támad kedvetek!
Csapó!

A TOKAJI ASZÚ

        Tegnap éppen egy projektum írása közben voltunk, amikor egyik kollégám felhívta figyelmem, hogy két kisfilm biztos nincs fenn az iskola blogján. Tegyünk róla, hogy fenn legyen, mert érdemes megnézni… Igyekszem… A történet még 2011-ből való… Ez az első kisfilm története:
    Az isaszegi Damjanich János Általános Iskola Örökségünk, Rákóczi címmel országos történelmi és műveltségi vetélkedőt hirdetett. A 7 fordulós levelezőversenyen 4 fős általános iskolás csapatok vehettek részt. A benevezettek között ott találhatók a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola 7. a osztályos tanulói is: a Rácz kurucok és az Igyusani nevű csapat - egyedüliek a Vajdaságból -, akiket Magó F. Emese történelem szakos tanárnő készített fel. A tokaji aszú történetét a Rácz kurucok (Szerbiában élő kurucok!) nevű csoport filmesítette meg: Rácz Ramóna (parasztlány), Rasztovác Henrietta (Rákóczi), Perlić Ivan (XIV. Lajos) és Kanyó Andor (parasztlegény). A vidám történet azt a legendát eleveníti fel, miszerint II. Rákóczi Ferenc küldött egy üveg tokaji aszút XIV. Lajosnak, s ő megkóstolván a nedűt, ekképpen köszönte meg levelében az ajándékot: ,,Mi tagadás, a tokaji aszú a borok királya, a királyok bora.'' A forgatókönyv megírását és a rendezést Hajvert Ákos osztálytanító vállalta magára, az operatőri, vágási és egyéb filmezési feladatok elvégzésében pedig ifj. Rácz József és Rácz Maronka Etelka vállalta a segítségnyújtást. A Rácz Kurucok csapat negyedik helyezést ért el a versenyen!!!

2012. november 7., szerda

LUCA MAMI TANÁCSAI - DISZLEXIA

Juhász Lúcia szintén diákunk volt. Rábukkantam a blogjára, ami sok aktuális kérdést boncolgat a serdülőkorral kapcsolatban. Érdemes olvasni: http://lucamamitanacsai.blogspot.com Mai bejegyzésében a diszlexiáról, diszgráfiáról, diszkalkuliáról ír:

Egyik kedves olvasóm kérésére írok nektek most ezekről a témákról, mégpedig az olvasási-, írás-, és számolási részképesség csökkenéséről. Mivel tavaly volt szerencsém választható tantárgy keretében logopédiát tanulni, ezért tanultam a témáról, így nem idegen számomra a fent említett zavarok.
Az ember miután meglátja a napvilágot, fokozatosan alakul ki a beszédkészsége. Ennek kialakulásához több tényező jelenlétére van szükség, ezek pedig:
- ép idegrendszer,
- ép beszédszervek,
- ép hallás,
- az ép látást pedig zárójelben jegyezném meg, mivel nem alapfeltétel, de elősegítője a beszéd kialakulásának. 
A beszédértés azért jelenik meg hamarabb, mert már az anyaméhben kialakul, hiszen a magzat hallja mindazokat a rezgéseket, interakciókat, hangokat, melyek az anya környezetében voltak, a kilenc hónapnyi "vakáció" során. És ezért is van az, hogy a csecsemő megismeri édesanyja hangját. Miután megszületik az újszülött, folyamatos interakcióba kerül, hangokat hall, az emberek beszélnek hozzá, és a körülötte lévő emberekkel, és itt a lényeg, hogy beszélnek hozzá. A legnagyobb hiba, amit a szülők elkövetnek gyerekeikkel, az, ha leültetik a tv-elé, és órákat azt nézi a gyerek, mert ugyan onnan is hall hangokat, de a tévé nem fog visszabeszélni, így nem kap megerősítést a gyermek, ergo nem tanulja meg, hogyan válaszoljon és reagáljon egyes helyzetekben. A világ összes pontján élő csecsemő ugyanazokat a hangokat kezdi el képezni, és a szülő megerősítése alapján fognak kialakulni a saját anyanyelvéhez szükséges hangok, a többi hang pedig, amikre nincs szükségünk, kiesnek. Ezért nagyon fontos, ha a csecsemő elkezd gagyogni, az édesanyja (illetve aki vele van) visszaismételje a helyes hangokat. A tv nem fogja ezt megtenni. 

Diszlexia:

Ez az olvasási részképesség csökkenése. 
Okai:
1.                 Öröklődés,
2.                 Idegrendszer tökéletlen érése, oxigénhiányos állapot,
3.                 Beszédfejlődési probléma (pl.: pöszeség, megkésett beszédfejlődés után, vagy szegényes szókincsű gyerekeknél stb.)
4.                 Hallás romlás (ha nem jól hallja, nem is tudja jól leírni, majd helytelenül olvassa vissza)
5.                 Látás (mikro kettős látás, általában azokat a betűket látják nehezen és keverik össze, amik csak kicsit különböznek egymástól, pl.: ú=ű, ó=ő, h=k, h=n --> ugye látjuk, hogy ezek a betűk csak egy egy vonalkában, vagy ékezetben térnek el.)
6.                 Rossz olvasás-tanítási módszer (igen, itt lehet szidni az iskolát :P , az a lényege, hogy a legtöbb iskolában az ABC szerint tanítják sorba a betűket, ami az előző példa alapján nem jó, hiszen ugye az: ó=ő, ú=ű, i=í stb. betűk egymás után következnek, és ezeket a legkönnyebb összecserélni.)
7.                 Dominancia zavar (ennek az a lényege, hogy szükségünk van dominanciára, hogy el tudjuk olvasni az ól=ló párost, ha nincs dominancia, vagy valamilyen zavara van, akkor elveszik a tükörkép, és mindkét oldalon ugyanazt a szavat látja, pl. az egyenlőségjel mindkét oldalán "ól" szavat olvassa, és a "ló"-t nem látja. A dominancia zavarhoz tartozik még, és ezt érdekesnek tartom megemlíteni, hogy attól függően, hogy melyik a domináns szemünk, olyan kezesek leszünk. Ha valakinek a bal szeme a domináns, bal kezes lesz, ha a jobb, akkor jobb kezével fog nyúlni a tárgyak után. Ha a szülő ezt szándékosan megcseréli, mert úgy gondolja, hogy nem szeretné, ha a gyereke bal kezes legyen pl, akkor is ki fog alakulni a dominancia zavar, így ezeknél a gyerekeknél nagyon gyakoriak a disz-es zavarok.)

Tünetei:
1.                 Betűtévesztés: ilyen lehet a betűkihagyás általában mássalhangzók torlódásánál, (pl.: zöld helyett "ződ"); betűtoldás (többet mond mint ami valóban le van írva); betű csere (akusztikus hasonlóságon alapuló betűknél, pl.: volt=folt). Gyakran előfordul még az a hiba is (hogy még egy kicsit ellenem hangoljam a tanítókat), hogy a "p" betűt úgy tanítják, hogy kiejtése szerint "pé"-nek mondja a tanító, így a gyerek a későbbiekben a "pék" szót úgy fogja leírni, hogy "pk", hiszen a tanító úgy tanította, hogy az első betű a "pééé..", és így szépen összevonja. 
2.                 Értelmezési hiba (ami nincs a szókincsében, nem tudja értelmezni. Ezért kell minél többet olvasni a gyereknek, amíg önmaga meg nem tanul olvasni.)
3.                 Fejletlen szókincs (relációs szókincsre vonatkoztatva: alatt, fölött, mellett stb.)
4.                 Magatartásbeli tünetek (ha nagyok az elvárások az irányába, akkor szorongani fog)
5.                 Aritmia (a magyar nyelv gyönyörei: a szótagolás a ritmushoz kapcsolódik)
6.                 Testséma zavar (először ismernie kell, hogy melyik testrésze hol van, pl.: tudja megmutatni hol az orra)
7.                 Motoros zavar (az agyfélekéket összekötő pályák a mozgással fejlődnek, és vastagodnak, ezért fontos a mászás kialakulása csecsemő korban, ha ez nem volt jelen, akkor a mozgás zavaron kívül más agyi pályák kialakulása is gyengébb lesz)
8.                 Dominancia zavar (lsd. előző felsorolás) (5 éves korig normális, ha ez után is fennáll, akkor beszélünk zavarról)
9.                 Tér-idő koordinációs zavar (mikor van reggel, este, tegnap-holnap stb)
10.             Emlékezet (egy iskolás gyereknek 4-5 dolgot meg kell tudnia jegyeznie egyszerre, ez a tollbamondás alapja, lehet akusztikus /hallási/, vizuális /látási/, és taktilis/tapintási/ emlékezet.) 
A terápia hosszan tartó, 2-3 évig is eltart, először a motorikát, majd a látást és a hallást próbálják fejleszteni, és ezek együttes jó működésére van szükség.
Remélem, hogy most senki nem fog odaszaladni anyukához, hogy anyu tuti azért vagyok diszlexiás, mert nem meséltél nekem eleget, ez azért nem ilyen egyszerű, több tényező kell hozzá, és a tanítónéniknek sem kell nekirontani holnap reggel a suliban, hogy nem tanította rendesen a betűket, hiszen a betű tanítást nem a tanítónő saját magától találta ki, hogy így kell tanítani, hanem így van előlátva, persze ezen a módszeren mostanra igyekeznek változtatni a legtöbb helyen.
A másik két témába most nem kezdenék bele, mert nem akarok unalmas regényeket írni, még a végén meguntok. ;) Szóval legközelebb várlak Benneteket a diszgráfia és diszkalkulia témakörökkel.

2012. november 6., kedd

A KISHEGYESIEKRŐL A KISHEGYESIEKNEK


Nagyszámú közönség előtt mutatták be dr. Szőke Anna könyvét
Dr. Szőke Anna, Mgr. Dévavári Beszédes Valéria és Vörös Julianna
(Fotó: Lakatos János)
A könyvbemutatók kapcsán a tudósítók nem a közönség számát szokták kihangsúlyozni, hiszen ezek általában nem túl tömeges rendezvények. Nem úgy, mint dr. Szőke Anna legújabb könyvének bemutatója, amelyet szombaton tartottak a kishegyesi Ady Endre Általános Iskola ebédlőjében. A szervezők eredetileg 70 széket tettek ki, de ez kevésnek bizonyult. A zsúfolásig megtelt teremben több mint 100 érdeklődő követte végig az Örökbe hagyom című könyv bemutatóját.
A könyvet méltatva mgr. Dévavári Beszédes Valéria elárulta, hogy már a könyv kézirata nagyon fellelkesítette, és rádöbbentette, hogy a tömbmagyarságban is lehet szórvány. A könyvből derült ki számára, hogy néprajzi kategóriák szerint a kishegyesiek szigetmagyarságnak számítanak. Szőke Anna könyvében az élet meghatározó részeit mutatja be, végigkövetve a XX. századot – mondta Dévavári. Az értekezést követően Szőke Annával Vörös Julianna beszélgetett. A szerző elmondta, hogy sikerült olyan személyeket megszólaltatnia, akik a 100 évvel ezelőtti kultúránk utolsó hiteles tanúi voltak. A könyvet elolvasva jobban megértjük a ma élő idős embereket, és ha nem is tudjuk teljességében befogadni őseink hagyományát, fontos, hogy mit tartunk meg belőlük – mondta Szőke. A beszélgetés végén azt is elárulta, hogy már dolgozik a következő könyvén, amely a naptári ünnepekkel fog foglalkozni. A bemutatóhoz talán még hozzátartozik, hogy a könyv megjelenésével egy időben megszületett dr. Szőke Anna unokája. Ezt az örömöt az írónő megosztotta a közönséggel, s ezúton mi is gratulálunk neki.
A bemutatón felléptek az Aranyeső szavalóverseny kishegyesi résztvevői, valamint a topolyai zeneiskola növendékei is.
Lakatos János

ÁKOS SIKERE!

     Iskolánk volt diákjai is sikereket aratnak mindenfelé. Zsolnai Ákosnak osztályfőnöke is voltam, őszintén, sosem gondoltam, hogy a média világában találja meg önmagát... :)

2012. november 4., vasárnap

MEGJELENT SZŐKE ANNA: ÖRÖKBE HAGYOM CÍMŰ NÉPRAJZI KÖTETE


Dr. Szőke Anna hetedik önálló kötetének bemutatóját tartották ma a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskolában, a helyi könyvtár szervezésében. A néprajzi ihletésű könyv címe Örökbe hagyom, alcíme pedig: Fejezetek Kishegyes társadalomnéprajzához.
A bemutatón Vörös Julianna könyvtáros bevezetőjét követően a könyv recenzense mgr. Dévavári Beszédes Valéria néprajzkutató értekezését hallhatta a szép számban megjelent közönség. A könyv az emberi élet három fontos fordulópontja, az esküvő, a keresztelő és a temetés helyi szokásait tárja fel az elmúlt több mint egy évszázad távlatában - képekkel gazdagon illusztrálva - egyben egy sajátos társadalmi- és korrajzot képezve. A könyv recenzense elmondta, hogy a kézirat olvasása közben döbbent rá, néprajzi szempontból a tömbmagyarságban is létezik szórvány. Az elmúlt száz év történetéből derül ki, hogy Kishegyes azzal, hogy egy sajátos, néprajzi értelemben vett szigetté vált, a saját identitásának a megőrzésére törekedett. Az értekezést követően a szerzővel Vörös Julianna könyvtáros beszélgetett. Dr. Szőke Anna végezetül megköszönte az önkormányzat és a helyi közösség anyagi támogatását.
(A képen dr. Szőke Anna és mgr. Dévavári Beszédes Valéria)
 Dr. Celluska Frindik Erzsébet községi elnök rövid felszólalásában elmondta, szerinte annak a népnek van jövője, mely ismeri és ápolja a hagyományait, ezért örömére szolgál, hogy az önkormányzat hozzájárulhatott a könyv megjelenéséhez. A kishegyesi helyi közösség a lektorálási költségekkel járult hozzá a kötet megjelenéséhez, ifj. Juhász Bálint tanácselnök pedig köszönetet mondott a szerzőnek, amiért feltárta a történelmünk egy részét. A könyvbemutatón közreműködött Papp Ágnes, Paróczi Elvira és Kőműves Csaba, az általános iskola Versmondó Műhelyének tagjai, valamint Csőke Noémi fiatal zongorista. Utóbbi Chopin műveket adott elő, a versmondók pedig Dudás Kálmán verseit szavalták.
 tp.

2012. november 2., péntek

EMLÉKEZÜNK...

Halottak napján emlékezünk iskolánk elhunyt dolgozóira, megbecsült tanáraira, munkatársaira. Gyertyát gyújtunk lelki üdvükért. Az iskolanaptár szerint őszi szünetünk van november 1-jén és másodikán, mindenszentek és halottak napján. Mindenkinek van elhunyt hozzátartozója, ismerőse, akinek a sírjára virágot helyez. Kimegyünk a temetőbe, a gyerekeinknek a tatákról, mamákról, dédikről mesélünk, azokról, akik már nincsenek… Megérdemlik, hogy továbbéltessük őket különböző történetekben, hiszen amit ők tettek, gondoltak, létrehoztak, annak mi is részesei lettünk…
Sajnos, iskolánknak az utóbbi években két elhunytja is volt.
Juhász Mária, Marika tanító nénink 2009. december 11-én hunyt el. 1991. szeptember 18-a óta tanította, nevelte, oktatta a kisdiákokat. Személyében elhagyott minket egy jóbarát, egy kolléga, a Tanító néni. Mi, akik szerettük, megrendülten vettük tudomásul a hírt, hogy nincs tovább, hogy a küzdelemnek vége. Pedig vele együtt reménykedtünk mindannyian. Ha sokszor úgy is éreztük, hogy feladta, hogy nem akar tovább szenvedni, mindig jött egy újabb reménysugár, egy újabb lehetőség, melyben hittünk. És láttuk őt járókerettel bejönni az iskolába, láttuk őt újra mosolyogni, láttuk őt fájdalmak között, de mindig is hittük, hogy amilyen váratlanul elment tőlünk, olyan váratlanul fogja velünk folytatni ismét. És egy pillanatra sem tudtuk elhinni, hogy nincs mentség. Hogy soha többé már nem jön vissza közénk. Vannak pillanatok, melyeket szeretnénk nem megélni, és vannak helyzetek, melyek nélkül könnyebb lenne az életünk.  Mit is mondtál? Hogy karácsonykor, ha tolókocsiban is, de begurulsz az új iskolakapun... Karácsony elmúlt, és sajnos soha többé nem léped át a kaput. Különösen értékes ember voltál. Igazi tanító. És még nem voltál 43 éves. Kimondani is nagyon fáj. Mindig a tökéletességre, a teljességre törekedtél. Munkád során sokszor voltál osztályfőnök: anyai szeretet, tanítványaidért való aggódás jellemezte munkád. Mindig is vallottad: ha újra születnél, akkor is pedagógus lennél! És igazi pedagógus voltál, mert nem csupán matematikára, természetre tanítottad diákjaid, hanem egyúttal nevelted is őket. Derűs, de tiszteletet parancsoló egyéniséged minden pedagógiai helyzeten átsegített. Akkor, amikor a gyerekeink szinte észrevétlenül tanultak meg írni, olvasni, számolni, még nem tudtuk, amit ma már igen, hogy ahhoz, hogy ez így legyen, valakinek a munkája kell. A valakié, a Tiéd, a Marika tanító nénié.  És végig tanítottál. Az utolsó pillanatig. Akkor is, amikor a valóságban már nem voltál az osztályteremben. Utolsó mondataid is hozzánk szóltak: a kollégákhoz, a negyedikesekhez, a nyolcadikosokhoz, volt diákjaidhoz. És nagyon büszke voltál gyerekeidre. Mindig mesélted, hogy emberré, az életre neveled őket. És ez sikerült is.  Marika, hiányzol nagyon. Nyugodj békében.
Kádas István, Mester bácsink 2010. március 5-én hagyott itt bennünket. Tudtunk róla, hogy szervezetét megtámadta a kór, mégis bíztunk benne, hogy hamarosan ismét körünkben köszönthetjük. Tudtunk róla, hogy állapota súlyos, a hír mégis váratlanul ért bennünket, készületlenül, de valójában erre a hírre készülni sem lehet. A messzire indulótól mindig nehéz búcsút venni. Előző nap még nőnapi ünnepséget szerveztünk, nem gondolva a legrosszabbra, hogy az ünnepség helyett gyászszertartáson kell részt vennünk. Mester bácsink 1991. december 1o-e óta vezette iskolánk műhelyét. És március 28-ától a megérdemelt nyugdíjas éveit élhette volna. Hogy várta ezt a pillanatot! Mi, akik szerettük, valójában már elbúcsúztattuk az iskolától. Vele együtt számoltuk visszafelé a napokat, hogy hányat is kell még aludnia. Azután elaludt örökre. Még utolsó találkozásunkkor is, a betegágyánál, mosolygott, viccelt velünk, pedig akkor már nagyon fáradtnak tűnt. Szép volt a múlt, jók voltak a táborozások, az együtt töltött 19 év, a munkás hétköznapok, az ünnepek, a közös főzések, és hát  Ő volt a Télapónk is... Köszönjük, hogy nem fáztunk, mert fűtött ránk, a sötétben is mindig fényt adott, köszönjük, hogy van ablakunk a világra... Sokszor kellett üveget cserélnie. Köszönjük, hogy nem éheztünk nőnapon, a táborozáson, az iskolanapon, a ballagáson, mert sütött-főzött ránk… Keze nyoma itt marad mindig is velünk, hiszen bárhova is nézünk, tele leszünk emlékekkel, környezetünk a keze nyomát viseli... Nincs az iskolának olyan zuga, ahol nem javított, szerelt, épített, cserélt, csempézett volna... Mindannyiunk Kádas Pista bácsija 58 éves volt. Iskolánk saját halottjának tekinti. Nyugodjon békében.

2012. november 1., csütörtök

TÁBLAGÉP A LEGJOBBAKNAK


A kishegyesi önkormányzat három fiatalt részesített jutalomban
Tegnap délelőtt dr. Celluska Erzsébet, Kishegyes község elnöke fogadta azt három kishegyesi fiatalt és felkészítőiket, akik nemzetközi versenyeken értek el sikereket az elmúlt időszakban. Csőke Noémi Grazban, a Takács Jenő Nemzetközi Zongoraversenyen ért el 5. helyezést, Butterer Bence és Fabó Dudás Réka pedig szintén Ausztriában, egy nemzetközi íjászversenyen lettek elsők a saját kategóriáikban. Csőke Noémit édesapja Csőke András és Székely Mária zenetanárnő készítették fel a versenyre, ők is szerény jutalomban részesültek, akárcsak Szalma István, a Bácsér Szabad Íjászklub elnöke, valamint Bence és Réka edzője.
A fiataloknak szorgalmukért, kitartásukért és tehetségükért dr. Celluska egy-egy táblagépet ajándékozott. A fogadást követően az elnök asszony elmondta, hogy ezeknek a fiataloknak és az általuk elért eredményeknek példaként kell szolgálniuk a korosztályukban.
– Ezek az eredmények példaértékűek, és ebből kifolyólag támadt az az ötletem, hogy ajándékozzuk meg fiatal tehetségeinket. Így kapták ajándékba ezeket a táblagépeket az önkormányzattól. Ez a történet nem rólunk szól, hanem ezekről a fiatalokról, akik szorgalmát és kitartását most megjutalmaztuk – mondta dr. Celluska, majd hozzáfűzte, hogy egy ilyen kis település életében, mint Kishegyes, ezek az eredmények igazán rendkívülinek számítanak. Az elnök asszony arról is beszámolt, hogy ez egy kivételes alkalom volt, de módot fognak találni rá, hogy a község többi tehetséges fiatalját is elismerésben részesítsék. Ez valószínűleg egy jelesebb napon fog megtörténni – mondta el.
Lakatos János
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...