"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2010. április 6., kedd

ÖT VERSENY KÉT HÉT ALATT - A ZENEISKOLÁSOK LEGFRISSEBB SIKEREI


Az idén a március 20-tól 30-ig rendezett belgrádi köztársasági versenyen a hegedű, a gitár, a harmonika és a cselló szakos növendékek mutatkozhattak be játékukkal a zsűri előtt. Az ötödikes Dudás Virág Ervin kimagasló, százpontos teljesítményével első helyezést ért el a megmérettetésen. Ő Gál József-tanítvány, csakúgy, mint a másodikos Vojter Jovana, aki dicsérő oklevéllel tért haza erről a versenyről. Todorović Vladimir két gitárszakos növendéke: a hatodikos Dudás Krisztián harmadik helyezést ért el, a negyedikes Brkljač Filip pedig dicsérő oklevelet kapott. Vas Katalin harmonika szakos növendéke, az ötödik osztályos Peri ć Milena második lett a köztársasági szintű versenyen. Két elsős és egy másodikos cselló szakos kisdiák, Jovanović Izabela, Turuc Réka, valamint Perić Milica harmadik helyezettek lettek. Mindhárman Hardi Klemm Katalin tanítványai.
A 10. Fiatal Zongoristák Versenyén Nagybecskereken, március 20-tól 23-ig az előkészítős Csőke Noémi száz pontra értékelt játékával kimagasló teljesítményt nyújtott a kategóriájában. A kislány Csőke András növendéke, csakúgy, mint a hatodik osztályos Pap Orsolya és az elsős Csincsák Tiffani, akik második helyezettek lettek ezen a versenyen. Nagybecskereken Diósi Arabella tanárnőnek három tanítványa mérettetett meg: az első osztályos Vojter Kitti, a másodikos Bálint Anita és a negyedikes Dudás Nikoletta. Kitti második, Anita és Nikoletta pedig harmadik díjjal tértek haza.
Március 15-től 21-ig szervezte meg Aran đ elovac harmadik nemzetközi zenei fesztiválját, ahová Topolyáról hegedű és harmonika szakos zenedések utaztak. Gál József három tanítványa: Dudás Virág Ervin, a negyedikes Ortó Boglárka, valamint Vojter Jovana is nagyon jól szerepelt. Mindhárman első díjat kaptak, Ervin a csoportja legjobbjaként. Az elsős Paróci Dominik és a szintén első osztályos Mrkaljević Marko, Szabó Sipos Balázs harmonika szakos növendékei másodikak lettek.
Újvidéken március 18-a és 22-e között vajdasági szintű gitárversenyt szerveztek. Ezen a megmérettetésen Brkljač Filip jeleskedett. Ő első díjjal tért haza. Dudás Krisztián szép teljesítményét dicsérő oklevéllel jutalmazták. Március 28-án, a Ljiljana Đorđević Škarica elnevezést viselő szolfézsversenyen Lazarevacon az első osztályos Tina Bigović, Dragana Krvavac tanárnő kisdiákja mutatkozott be. Dicséretben részesült teljesítményéért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...