"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2014. április 3., csütörtök

2014 A KÜLHONI MAGYAR FELSŐSÖK ÉVE - KELL A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI ISMERET

Nagyon jól éreztük magunkat, sokat tanultunk! Köszönjük! :)


A gyerekek többsége nem is tudja, miből áll össze a családi költségvetés – A kishegyesi iskolában jártak a Nemzetpolitikai Államtitkárság előadói
A külhoni óvodák, majd külhoni kisiskolások éve után a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága a külhoni felsősök évét hirdette meg az idén, és ennek keretében látogatott Vajdaságba az államtitkárság előadói csoportja, hogy elsősorban pénzügyi és gazdasági ismeretekben segítse a hetedikes és nyolcadikos tanulókat.
– Mindegyik programunknak alapvető célja, hogy rögződjön a fiatalokban és a szülőkben is, hogy érdemes magyar tagozatra íratni a gyerekeket, mert ebből csak hasznuk származhat. A programot is úgy dolgoztuk ki, hogy szóljunk a gyerekekhez, a pedagógusokhoz, a szülőkhöz és a közösségekhez is, ahonnan a gyerekek jönnek. Ennek érdekében nem csak ez a programunk folyik, van egy Facebook-oldalunk is, ahol a fiatalok elhelyezhetik írásaikat, alkotásaikat. Éppen a kishegyesi csoport szerkesztette ennek az újságnak a tehetségoldalát – mondta Hajnal Virág, az államtitkárság programfelelőse.
A szakemberek március eleje, egészen pontosan március 3-a óta járják a Kárpát-medence magyar iskoláit. Eddig voltak már Felvidéken, Erdélyben, Muravidéken és most hétfőtől Vajdaságban.
– Összesen harmincöt helyre látogatunk el a Kárpát-medencében. Itt, Vajdaságban ez az ötödik helyszínünk. Előtte voltunk Szabadkán és Palicson, majd kedden, Zentán és Csókán, ma pedig Kishegyesen és Bezdánban. Nagyon fontos, hogy személyes kapcsolatokat is kialakítsunk a meglátogatott közösségekkel. A gazdasági és pénzügyi szakemberek tartanak a gyerekekkel pénzügyi, gazdasági és pályaorientációs tréninget. Fontos lenne, hogy a fiatalok helyes szemszögből tekintsenek a pénzügyi és gazdasági kérdésekre, az üzleti körülményekre. Egy száraznak tűnő anyagot próbálnak előadóink átadni a gyerekeknek, számukra is érthető módon. Felvázolják például a családi költségvetést, és a gyerekek nagy része csak ilyenkor döbben rá, hogy szüleiknek mennyit kell előteremteniük a család fenntartása érdekében. Azt sem tudják, hogy mi mindenből áll össze a családi költségvetés. A pályaorientációs tréning keretében pedig arra próbálnak választ találni, hogy egy-egy, már észlelt képességhez, adottsághoz milyen foglalkozások felelhetnek meg. Igaz, ők még csak hetedikesek és nyolcadikosok, de azért gondolkodhatnak már életük alakításáról – mondta Hajnal Virág.
A programfelelős szerint a gyerekek élvezik a tréningeket, és a pedagógusok is azt szeretnék, ha ezeknek az akcióknak lenne folytatása. Az államtitkárság a maga részéről most zárt ebben a témában egy pályázatot, amelyben az osztályfőnökök vehettek részt, valamint elindítottak egy játékot is a Facebookon, azzal a céllal, hogy a gyerekek dolgozzanak ki túraútvonalakat saját településük történelmi, irodalmi, földrajzi és egyéb nevezetességeinek meglátogatására. Ezek az útvonalak akár a felnőttek számára is érdekesek lehetnek.
http://www.magyarszo.com/hu/2297/vajdasag_kishegyes/109739/Kell-a-gazdas%C3%A1gi-%C3%A9s-p%C3%A9nz%C3%BCgyi-ismeret.htm

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...