"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2010. április 7., szerda

SZÍNVONALAS KONCERT

Ezúttal is színvonalas koncertet tartott húsvéthétfőn délután, a kishegyesi iskola kiállítási csarnokában az iskola énekkara, valamint a Petőfi Művelődési Egyesület komolyzenei szakosztálya. A szépszámú megjelentet üdvözölve Linka B. Gabriella emlékeztetett, hogy lassan hagyománnyá válik a húsvéti koncert, mert a dokumentumok szerint 1992 óta minden évben megtartották, s a jelek szerint a jövőben is így lesz, hiszen újabb és újabb tehetséges fiatalok tűnnek fel. Ők lesznek azok, akik továbbvihetik ezt a hagyományt. A műsorban a kóruson kívül felléptek azok a fiatalok, akik az utóbbi hetekben kimagasló eredményeket értek el a körzeti és köztársasági versenyeken, többi között Paróczi Dominik, Csőke Noémi, Papp Orsolya, Péter Fanni, Toldi Blanka, Trombitás Orsolya, Németh György és Csőke Andrea.
                          A koncert előadói és felkészítőik
http://www.magyarszo.com/fex.page:2010-04-07_Szinvonalas_koncert.xhtml

KEZDŐDIK AZ ELSŐSÖK IRATKOZÁSA


Kishegyesen három, Bácsfeketehegyen kettő, Szeghegyen egy elsős tagozatra számítanak – Ősztől nem lesznek gyógypedagógiai osztályok
Kishegyes község iskoláiban a jövő hét elején kezdődik az iratkozás az elsősök számára, s bár úgy hirdették meg, hogy hétfőn és kedden várják a szülőket, reggel 8-tól 12 óráig, de – mint mondják – a törvény értelmében május végéig kell beiratkozni.
Kishegyesen, mint Molnár Márta igazgatónő tájékoztatott bennünket, az óvodai adatok szerint 59-en lesznek a magyar tannyelvű tagozatokban és négyen a szerb nyelvűben. Ez azt jelenti, hogy a szerb ajkú diákok összevont tagozatra fognak járni. A magyar tagozatok esetében kérni fogják, hogy három osztály alakuljon, elsősorban azért, mert nem nyílnak gyógypedagógiai tagozatok. Az előző években 5-6 gyerekből állt egy-egy gyógypedagógiai osztály. A három osztályra az igazgatónő szerint elsősorban azért van szükség, mert megszűnnek a gyógypedagógiai osztályok, és ez kétségtelenül megnehezíti a tanárok munkáját. A rendeletek szerint is duplán számít egy gyengébb képességű gyerek ez esetben. Remélik, hogy a minisztérium helyt ad kérésüknek.
Bácsfeketehegyen, mint Bojtos Béla igazgatótól megtudtuk, 28 magyar és 18 szerb ajkú elsős lesz idén. Ez azt jelenti, hogy egy magyar és egy szerb tagozat indul. Eddig 2-2 gyógypedagógiai osztály is volt magyar és szerb nyelven, de ősztől már nem indítanak ilyen tagozatot. Az iratkozás hivatalosan hétfőn kezdődik, de a jelentkezéseket már a hónap eleje óta elfogadják, a határidőt a rendeletek keretében szabták meg, vagyis május végéig lehet jelentkezni. Mint az igazgató mondja, az egyedüli feltétel, hogy iskoláskorú legyen a gyerek. A képességvizsgálatok ugyan továbbra is folynak, de ezek nem befolyásolják az iratkozást.
Szeghegyen lesz a jelek szerint a legkevesebb elsős, Jelica Tomašević igazgatónő szerint még nem tudni pontosan, 22-en vagy 24-en lesznek-e. Ez azt jelenti, hogy csak egy tagozat indul, pedig a korábbi években mindig volt két osztályra való kisdiák. Az iratkozás itt is a jövő héten indul. Az iskolában a korábbi években nem volt gyógypedagógiai tagozat, a néhány gyengébb képességű gyerek a bácsfeketehegyi iskolába járt. Az igazgatónő szerint nem kérdéses, hogy ősztől alkalmazni kell az inkluzív oktatási módszert, de kérdés, hogy mi legyen azokkal, akik eddig gyógypedagógiai tagozatra jártak. Kérdés ugyanis, hogyan tudnak beilleszkedni a magasabb követelményű tagozatok munkájába.

2010. április 6., kedd

ÖT VERSENY KÉT HÉT ALATT - A ZENEISKOLÁSOK LEGFRISSEBB SIKEREI


Az idén a március 20-tól 30-ig rendezett belgrádi köztársasági versenyen a hegedű, a gitár, a harmonika és a cselló szakos növendékek mutatkozhattak be játékukkal a zsűri előtt. Az ötödikes Dudás Virág Ervin kimagasló, százpontos teljesítményével első helyezést ért el a megmérettetésen. Ő Gál József-tanítvány, csakúgy, mint a másodikos Vojter Jovana, aki dicsérő oklevéllel tért haza erről a versenyről. Todorović Vladimir két gitárszakos növendéke: a hatodikos Dudás Krisztián harmadik helyezést ért el, a negyedikes Brkljač Filip pedig dicsérő oklevelet kapott. Vas Katalin harmonika szakos növendéke, az ötödik osztályos Peri ć Milena második lett a köztársasági szintű versenyen. Két elsős és egy másodikos cselló szakos kisdiák, Jovanović Izabela, Turuc Réka, valamint Perić Milica harmadik helyezettek lettek. Mindhárman Hardi Klemm Katalin tanítványai.
A 10. Fiatal Zongoristák Versenyén Nagybecskereken, március 20-tól 23-ig az előkészítős Csőke Noémi száz pontra értékelt játékával kimagasló teljesítményt nyújtott a kategóriájában. A kislány Csőke András növendéke, csakúgy, mint a hatodik osztályos Pap Orsolya és az elsős Csincsák Tiffani, akik második helyezettek lettek ezen a versenyen. Nagybecskereken Diósi Arabella tanárnőnek három tanítványa mérettetett meg: az első osztályos Vojter Kitti, a másodikos Bálint Anita és a negyedikes Dudás Nikoletta. Kitti második, Anita és Nikoletta pedig harmadik díjjal tértek haza.
Március 15-től 21-ig szervezte meg Aran đ elovac harmadik nemzetközi zenei fesztiválját, ahová Topolyáról hegedű és harmonika szakos zenedések utaztak. Gál József három tanítványa: Dudás Virág Ervin, a negyedikes Ortó Boglárka, valamint Vojter Jovana is nagyon jól szerepelt. Mindhárman első díjat kaptak, Ervin a csoportja legjobbjaként. Az elsős Paróci Dominik és a szintén első osztályos Mrkaljević Marko, Szabó Sipos Balázs harmonika szakos növendékei másodikak lettek.
Újvidéken március 18-a és 22-e között vajdasági szintű gitárversenyt szerveztek. Ezen a megmérettetésen Brkljač Filip jeleskedett. Ő első díjjal tért haza. Dudás Krisztián szép teljesítményét dicsérő oklevéllel jutalmazták. Március 28-án, a Ljiljana Đorđević Škarica elnevezést viselő szolfézsversenyen Lazarevacon az első osztályos Tina Bigović, Dragana Krvavac tanárnő kisdiákja mutatkozott be. Dicséretben részesült teljesítményéért.

2010. április 2., péntek

HANGVERSENY

Húsvéti hangverseny
az iskola kiállítótermében
2010. április 5-én,
hétfőn 16:30-kor
Fellépők:
az Ady Endre K.Á.I.
ének- és zenekara
Karmester:
Bulatović Gabriella
és
Csőke Noémi
Paróczi Dominik
Péter Fanni
Toldi Blanka
Trombitás Orsolya
Papp Orsolya
Németh György
Csőke Andrea

2010. április 1., csütörtök

BOLONDOS ÁPRILIS

2010. április elsején Bolondos napot tartottunk: a fölsősök Ki mit tud? vetélkedőn vettek részt, az alsósok pedig stafétajátékokat játszottak. 

2010. március 30., kedd

A NYELVRŐL ÉS NYELVEMLÉKEINKRŐL

Az utazó kiállítás Kishegyesen
Az utazó kiállítás Kishegyesen
Kishegyesre és Bácsfeketehegyre is ellátogatott a Petőfi Irodalmi Múzeum Nyelvet öltünk elnevezésű utazó kiállítása, amely a magyar nyelv aktuális változatait, nyelvhasználati sajátosságait, nyelvjárásait, rétegnyelveit, valamint a nyelv történetét és a nyelvemlékeket mutatta be.
A képeken meg a dokumentumokon kívül a látogatók gazdag hanganyagot hallhattak a kiejtések sajátosságairól.

2010. március 26., péntek

MOZGÓ KIÁLLÍTÁS


2010. március 26-án tanulóink a a Petőfi Irodalmi Múzeum mozgó kiállítását tekinthettek meg. 

Nyelvet öltünk! - látványos, játékos ismeretszerzést kínáló mozgó kiállítás a Vajdaságban

A Petőfi Irodalmi Múzeum Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulója alkalmából, a Magyar Nyelv Éve tiszteletére indított „Nyelvet öltünk” című mozgókiállítása a Szabadka–Topolya–Óbecse–Kishegyes–Bácsfeketehegy–Ada–Zenta–Csóka–Magyarkanizsa útvonalat járja be március 22. és 31. között.
A játékos címet viselő kiállítás Kazinczy Ferenc és generációja nyelvteremtő, nyelvújító törekvéseit ismétli meg: a magyar nyelvközösség aktuális nyelvhasználati, nyelvművelési gyakorlatára, tennivalóira kívánja ráirányítani a figyelmet könnyen befogadható formában. Az elsősorban a fiatalokat megszólító rendhagyó kiállítás célja, hogy a „nyelvtanozás” helyett aktív, élményközpontú anyanyelvi ismeretekhez juttassa az érdeklődőket.
A mozgókiállítás vajdasági támogatója a Magyar Nemzeti Tanács, főszervezője a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, társszervezői pedig a szabadkai Városi Könyvtár, a topolyai Népkönyvtár, az óbecsei Népkönyvtár, a kishegyesi Népkönyvtár, a bácsfeketehegyi Kozma Lajos Könyvtár, az adai Szarvas Gábor Könyvtár, a csókai Művelődési és Oktatási Központ, a zentai Thurzó Lajos Közművelődési Központ és a magyarkanizsai József Attila Könyvtár.


2010. március 17., szerda

KÖNYVBEMUTATÓ, KIÁLLÍTÁS, IRODALMI EST


A hétvégén ünneplik a falu napját, az újratelepítés évfordulóját, amelyet minden évben március 21-e környékén tartanak. Ennek keretében csütörtökön a könyvtárban este 18 órai kezdettel bemutatják Harkai Vass Éva Sárszegtől délre című kötetét, amelyben topolyai szerzők, Juhász Erzsébet, Fehér Ferenc, Tóth Ferenc és Fenyvesi Ottó irodalmi munkásságáról szól.
A szerzővel Gerold László beszélget. A műsorban fellép Gazsó Orsolya és Magó Attila, valamint a Timp Kiadó képviselője, Solymosy Viktória. A pénteki, március 19-i műsor délután 16 órakor kezdődik Dudás Attila fényképkiállításával az iskola kiállítási csarnokában. Ezt követően ellátogatnak a hegyesi csata emlékművéhez, majd este 18 órakor kezdődik a falunapi ünnepi műsor. Este 21 órakor diszkót tartanak az ifjúsági otthonban. Szombaton, március 20-án a Dombos Kamarazenekar és a Szent Anna Kórus ad komolyzenei koncertet az iskola kiállítási csarnokában. Vasárnap, március 21-én ünnepi szentmise délelőtt 10 órakor a Szent Anna templomban, délután 16 órakor a tűzoltóotthonban bemutatják a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet Radnóti-emlékműsorát Oly korban éltem én címmel.

2010. március 15., hétfő

NEMZETKÖZI ZENEI FESZTIVÁL


2010. március15-én Aranđelovacon a nemzetközi Zenei Fesztiválon Dudás Virág Ervin (hegedű) I.díjat nyert maximális 100 ponttal. Paroci Dominik (harmonika) második díjas lett.
Dudás Virág Ervin (7.a) Belgrádban a köztársasági versenyen I. díjat nyert, és ő lett a kategóriája legjobbja! 

2010. március 13., szombat

KÖZSÉGI MAGYAR VERSENY


2010. március 13-án a községi magyar versenyen Toldi Blanka és Burik Evelina első, Bánszki Dániel, Patyerek Réka, László Andor és Vojtér Emese második, Nyírádi Léna és Gere Szilvia harmadik, Csőke Márk pedig negyedik lett. 

2010. március 10., szerda

LURKÓ-KUPA


A hajdújárási Vinogradar Labdarúgóklub szervezésében került sor a hétvégén az I. Lurkó-tornára, melyen a 2001-ben és később született futballista-palánták mérkőztek meg egymással. Az izgalmas összecsapásokat követően a tornagyőzelmet a kishegyesi Egység szerezte meg, a Palics, a bácskossuthfalvi Sloboda, a Ludas, a Csantavér és a hajdújárási Vinogradar előtt. A torna legjobb játékosának a palicsi Huszár Ádám bizonyult, a legjobb kapus a ludasi Szarapka Renátó , a legjobb védő Prčić Krisztián (Vinogradar), a legjobb góllövő pedig Kovács Bálint (Csantavér), aki hat alkalommal rezegtette meg az ellenfél hálóját.
http://www.magyarszo.com/fex.page:2010-03-10_Kishegyesi_siker_az_I_Lurko-tornan.xhtml

FIATAL TEHETSÉGEK A ZENE BŰVÖLETÉBEN


Topolyán az idén is megszervezik az „Amikor a tücskök ciripelnek...” elnevezésű vonósversenyt
A topolyai Zeneiskola méltán híres tehetséges növendékeiről, a korábbi évek kiemelkedő eredményei és a nagy sikerű koncertfellépések is mind-mind ezt bizonyítják. Diósi Rózsa, az intézmény igazgatója decemberben már beszámolt a fiatal zongoristák sikereiről (az olaszországi és a lazarevaci nemzetközi versenyen való szereplésükről, a díjaikról), most pedig egy újabb szereplés adott okot arra, hogy ismét belépjek az iskola hatalmas, ódon kapuján és a termekből kiszűrődő zeneszó mellett megint a versenyekről, a büszkeségekről és a tervekről beszélgessünk.
– Március 1-jén és 2-án négy diákunk vett részt a šabaci Fiatal Zongoristák Versenyén:Vojter Kitti első, Krvavac Vukašin és Bálint Anita második helyezést értek el (mindhárman Diósi Arabella növendékei), Csőke Noémi (Csőke András növendéke) pedig az első helyezésen kívül – kategóriájának legjobbjaként – kiérdemelte azt is, hogy fellépjen az ünnepélyes zárókoncerten. Megmérettetésük és szereplésük mindezzel azonban még nem ér véget, hiszen egy újabb rangos eseményre, a kétévenként Belgrádban megrendezésre kerülő hagyományos köztársasági versenyre készülnek. A zongoristák sikerei ellenére azonban nem csupán ennek a hangszernek a bűvöletében telik az idei iskolaév, hiszen március 19-én a hegedű, 20-án pedig a gordonka, a viola és a nagybőgő kap hangot. Ekkor kerül sor ugyanis a már hagyományos nemzetközi vonósversenyre, melynek főszervezője Gál József, iskolánk hegedűtanára. Az „Amikor a tücskök ciripelnek...” elnevezésű rendezvénynek a topolyai Művelődési Ház moziterme ad otthont, és reggel 8-tól este 8-ig bármelyik zenebarát figyelemmel kísérheti. A verseny gálakoncerttel zárul, melyen a díjazottak lépnek majd fel. Romániába is készülünk ebben a tanévben, ahol a Zeneiskola már eddig is sokat bizonyított végzős hegedűse, Dudás Virág Ervin (Gál József növendéke) fog megmérettetni, aki tavaly a belgrádi, kétévenként megrendezésre kerülő köztársasági versenyen kiérdemelte a Laureat (az ország legjobb hegedűse) címet.

2010. március 8., hétfő

FALUNAPI ELŐZETES


Szombat, március 13.
16.00 Megemlékezés a 1848-49-es emlékműnél, Nyugati-temető 
Csütörtök, március 18.
18.00 Könyvbemutató, Könyvtár
Harkai Vass Éva Sárszegtől délre
A szerzővel Gerold László beszélget. 
Péntek, március 19.
16.00 Dudás Attila fényképkiállítása, Galéria
17.00 Látogatás a hegyesi csata emlékművéhez
18.00 Ünnepi műsor, Művelődési otthon
21.00 Diszkó, Ifjúsági otthon
Szombat, március 20.
18.00 Komolyzenei koncert, Galéria
Fellép a Dombos zenekar és a Szent Anna-kórus 
Vasárnap, március 21.
10.00 Szentmise, Szent Anna-templom
16.00 „Oly korban éltem én…”, Tűzoltóotthon
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet emlékműsora
Radnóti Miklós születésének 100. évfordulója alkalmából. 

2010. március 6., szombat

2 KÖZSÉGI VERSENYRŐL...

            A 2010. március 6-án megrendezett községi matematika versenyen Miljković Zoran (6.a) I. helyezést, Bakorek Attila (7.c) I. helyezést, László Andor (7.c) II.helyezést és Kovács Viktor III. helyezést ért el. Ekkor tartották a községi szerb anyanyelvi versenyt is, ahol Mitrović Jelena harmadik lett.

BÚCSÚZUNK...


Drága Mester bácsi! 
Mély megrendüléssel vettük tudomásul a hírt, hogy kollégánk, a pótolhatatlan Mester bácsink, Kádas István március 5-én itt hagyott bennünket. Tudtunk róla, hogy szervezetét megtámadta a kór, mégis bíztunk benne, hogy hamarosan ismét körünkben köszönthetjük. Tudtunk róla, hogy állapota súlyos, a hír mégis váratlanul ért bennünket, készületlenül, de valójában erre a hírre készülni sem lehet. A messzire indulótól mindig nehéz búcsút venni. Előző nap még ünnepséget szerveztünk, nem gondolva a legrosszabbra, és íme, az ünnepség helyett most gyásszertartáson kell részt vennünk.
Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola vezetősége, a munkatársak, a tanártársak, a diákok és minden barát nevében búcsúzom Mester bácsinktól, iskolánk megbecsült dolgozójától. 1991. december 1o-e óta vezette iskolánk műhelyét. És március 28-ától a megérdemelt nyugdíjaséveit élhette volna. Hogy várta ezt a pillanatot! Mi, akik szerettük, valójában már elbúcsúztattuk az iskolától. Vele együtt számoltuk visszafelé a napokat, hogy hányat is kell még aludnia. Most pedig elaludt örökre. Megrendülten vettük tudomásul, hogy nincs tovább, hogy nem tud senki sem segíteni rajta. És még utolsó találkozásunkkor is, a betegágyánál, mosolygott, viccelt velünk, pedig akkor már nagyon fáradtnak tűnt. 
„Ha valaki egy csöppnyi szeretetet és jó szívet, egy csipetnyi világosságot adott a világnak, élete nem volt hiábavaló.” És maga a 4o év munka alatt sok jót adott a világnak.
Szép volt a múlt, jók voltak a táborozások, az együtt töltött 19 év, a munkás hétköznapok, az ünnepek, a közös főzések, és hát  maga volt a Télapónk is...
Köszönjük, hogy nem fáztunk, mert fűtött ránk, a sötétben is mindig fényt adott, köszönjük, hogy van ablakunk a világra... Sokszor kellett üveget cserélnie. Köszönjük, hogy nem éheztünk nőnapon, a táborozáson, az iskolanapon, a ballagáson, mert sütött-főzött ránk…
Keze nyoma itt marad mindig is velünk, hiszen bárhova is nézünk, tele leszünk emlékekkel, környezetünk a keze nyomát viseli... Nincs az iskolának olyan zuga, ahol nem javított, szerelt, épített, cserélt, csempézett volna...
Mindannyiunk Kádas Pista bácsija 58 éves volt. Iskolánk saját halottjának tekinti.
Köszönünk mindent! És hiányozni fog nekünk.
Nyugodjon békében.
Mester volt és példakép.
Hívő, szorgos, okos, igaz...
A munkáló idő emeli emlékét,
Ahogy közöttünk van utoljára most...
Még egyszer hátranéz,
Örökre, utoljára néz le ránk,
És elviszi magával munkája
minden örömét, gondját, bánatát...
Megszökött a test, szíve megállt,
A festék megmeredt.
Üres maradt a karton, a vászon,
Keze nem méláz már a fa felett...
Háttal áll a lenyugvó Napnak,
mosollyal fogadta el a sorsát,
maga is lemenő nappá változott,
s tette még csendben a dolgát.
De nem bírta tovább a szív és a tüdő
A múltat és a virrasztó gondokat,
Hitet, csalódást, -  csupán az értelem
Talált volna még megnyugtató célokat.
Árván maradt világa és világunk,
Sötéten színes, fölmért, tág világ,
Sokan sírnak utána,
Sírnak a templomok, sírnak a fák...
Drága Mester bácsi, akkor most ballagjon el az iskolától, ballagjon el tőlünk…

2010. március 3., szerda

KÖZSÉGI KÉMIA VERSENY


2010. március 3-án a községi kémia versenyen a következő eredmény született: Kőműves Noémi (7.a) első, Petrás Tibor (7.c) második, Papp Orsolya (8.a) első és Éter Gréta (8.a) második helyezést ért el.

2010. március 2., kedd

FOGORVOSNÁL


Megkezdődött a szisztematikus fogorvosi vizsgálat. Minden kisdiák fogát átnézi az egészségház szakembere, Dr. Kósa Endre. Már pár osztály járt nála, az eredmények katasztrofálisak. A tavalyi évhez viszonyítva egyre több rossz foga van a gyerekeknek. Jó lenne tenni valamit a szülőknek, hogy ne a „fognyűvő manók” győzedelmeskedjenek. 

2010. február 28., vasárnap

ZONGORAVERSENY

A lazarevaci zongoraversenyen iskolánk tanulói nagyon szépen szerepeltek: Csőke Noémi, Trombitás Orsolya, Toldi Blanka, Péter Fanni és Papp Orsolya mind első  helyezettek lettek.

ANGOL ÉS NÉMET KÖZSÉGI VERSENY


Iskolánk tanulói már nagyban készülnek a versenyekre. Az angol és német nyelvi községi verseny házigazdái voltunk február 27-én. Német nyelvből Burik Melanie jutott tovább a körzeti versenyre. Angolból még nincs hivatalos végeredmény, de Vass Nikitának és Vojter Emesének is nagy esélye van a körzetin való részvételre. A biológia versenyt Lovćenacon szervezték meg. Kalmár Heléna és Tóth Petra is 3. helyezést ért el. Gratulálunk a gyerekeknek és felkészítő tanáraiknak is! Március folyamán verseny lesz még szerb nyelvből, matematikából, kémiából, földrajzból, magyar nyelvből, történelemből, testnevelésből.  

2010. február 27., szombat

KÉRVÉNY

Kérvény a rendőrségnek, mivel diákjaink Kelebiára utaznak nyereménykirándulásra. A rendőrség eleget tett kérésünknek, és szombati napon fogadta a diákokat és szüleiket. Köszönet érte!

OOŠ Adi Endre, Mali Iđoš
Glavna 27.
24321 Mali Iđoš
Delovodni broj: 01-10/18
MUP REPUBLIKE SRBIJE
POLICIJSKA STANICA
MALI IĐOŠ 
Molimo Vas, da sledeće učenike primite 27. februara (subota) 2010. godine u navedenim terminima radi izrade pasoša. Tražimo od Vas hitan postupak, jer učenici treba da putuju za Kelebiju na nagradno putovanje.
Lista učenika, koji nemaju pasoš i termini za njih:
8,00 - Peter Jožef
8,20 – Horvat Šandor
8,40 – Žoldoš Šara
9,00 – Žoldoš Žofia
9,20 – Horvat Arpad
9,40 – Maćuš Mikloš
10,00 – Čordaš Valentin
10,20 – Mago Akoš
10,40 – Kalmar Helena
11,00 – Kančar Klementina
11,20 – Kormoš Bence
11,40 – Seke Lila
12,00 – Utaši Leila
12,20 – Laslo Andor
12,40 – Peter Imre
13,00 – Lakatoš Sabrina
13,20 – Jovanović Margareta
13,40 – Bakorek Atila

Unapred Vam se zahvaljujemo!
S poštovanjem,

Marta Molnar
Direktor škole

2010. február 24., szerda

KÖZSÉGI SZAVALÓVERSENY

Február 24-én tartottuk meg iskolánkban a községi vers-és prózamondó versenyt. Iskolánkat Papp Ágnes, Paróczi Elvira, Lénárd Tícián és Kancsár Larissa képviselték. A 3 tagú bírálóbizottság (Bartha Júlia, Krekity Olga, Bigović Vesna) döntése alapján Lénárd Tícián második, Kancsár Larissa pedig harmadik helyezett lett. Iskolánkat Tícián képviseli majd a szabadkai körzeti versenyen. 

2010. február 23., kedd

MŰANYAG PALACKOK

Ennyit gyűjtöttünk össze! Köszönet a Helyi Közösségnek és a helyi Önkormányzatnak az összepréselésért. És minden hegyesi lakosnak, gyereknek, aki palackot hozott az iskolába!


2010. február 21., vasárnap

ÖLTÖZKÖDÉSI KULTÚRA


Február 20-án Szöllősi Boglárka az öltözködési kultúráról tartott előadást a Könyvtárban.  Diákjaink is megismerkedhettek az őskori, az ókori mezopotámiai, az egyiptomi, a krétai, a görög és a római viseletekkel.  
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...