"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2014. február 26., szerda

LASSÚ TÁNC, MAGYAR TÁNC

Pöttöm emberke, népviseletben. Már abban, ahogyan elénk lép hosszú, kimért lépésekkel, igéző tekintettel — benne van a magyar férfiúi büszkeség. Pörge kalapja alatt, összevont szemöldökkel végigmustrálja a közönséget, majd a hegedű és a nagybőgő húrjainak első rezdüléseire ő is lassú, vontatott táncba kezd... Pedig pöttöm még, alig lehet tíz-tizenegy éves...

Ahogy ott lejti táncát előttünk, ahogyan a csizmája szárát csapkodva meg-megemeli a magyar muzsikától átszellemült arcát, ahogy a kalapja alól csak úgy, szinte félvállról ránk sandít — olyan érzésem támad, hogy ez a gyerekfiú máris olyan, akárcsak a valamikori büszke magyar férfiak voltak. Büszke a magyarságára, a hagyományainkra, arra a töméntelen népi kincsre, amelyet csakis a magyar föld adhatott meg elődeinknek, és amelyet most is adhatna, ha képesek volnánk rá, hogy elfogadjuk...
Ő képes rá, mi több: benne összpontosul most az összmagyarság minden rezdülése, megnyilvánulása és nemzete iránt való szeretete, tisztelete. Ahogy ott lejt, a pörge kalapban, bő ingben, mellényben... Pedig pöttöm még, és mégis mily hatalmas máris! Szívében, lelkében, az egész lényében ott a nemzete iránti elkötelezettség, a magyar népi hagyományok tisztelete és művelése. Valljuk be őszintén, a legtöbbünkből hiányzik mindez. De benne, ebben a csupa szív kisemberben megvan az a büszkeség és kecsesség, amellyel egy népnek — kiváltképpen a magyarnak — viselnie kell magát! Mert büszke nép a magyar, és ez a táncában is megnyilvánul. Most itt a tánc előttünk, a muzsika szelíden szabdalja a terem amúgy eléggé áporodott levegőjét. Nekünk, értünk, akik hisszük még, hogy a magyarságtudatot el lehet és el is kell plántálni a gyermekeinkben, azokban, akik utánunk jőve átveszik tőlünk ama fáklyát, hogy továbbvigyék a sötétségbe, megvilágítva szíveket és fejeket egyaránt.
Íme, ez a kisfiú, ez a büszke, huncut és már-már komisz magyar férfi egész lényében hordozza mindazt, amit mindnyájunknak kellene: a magyarságtudatot, az örökségül kapott kultúránkat, az anyanyelvünket — egy szóval a megmaradásunk, magyarnak maradásunk zálogát.
Köszönöm a kishegyesi Povázsánszki Róbertnek az élményt és a gondolatokat, a mélyről feltörő érzelmeket!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...