"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2014. március 19., szerda

TÓTH PÉTER A DÖNTŐBEN!

A magyarországi székhelyű Curie Oktatásfejlesztő és Tehetséggondozó Alapítvány és a Magyar Tehetséggondozó Társaság a 2013/2014-es tanévben is meghirdette a Curie Matematika Emlékversenyt: az általános iskolák 3-4-5-6-7-8.osztályos, 9. és 10. évfolyamos középiskolás magyarországi és határainkon túli magyar tanulói számára.
A verseny célja: A tanulók érdeklődésének felkeltése játékos feladatokon keresztül a matematika iránt.
         Mivel iskolánkban is sok tehetséges matematikus van, szívesen láttak neki a gyerekek a feladatoknak. A levelező fordulókon szerencsésen túljutottak, majd következett február 7-én, Zentán, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban a vajdasági területi döntő. Tóth Péter 7.b osztályos tanuló második helyezést ért el, ezzel jogot szerzett arra, hogy részt vegyen a verseny döntőjében.

A döntőre 2014. április 12-én kerül sor Szolnokon. Sok sikert! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...