A GYERMEKEK JOGAINAK VILÁGNAPJÁN

Nagyon sokan kérdezték, hogy van a bántalmazott tündéri kislányunk. Boldog az „új anyukájánál”. A régi anyukája pedig visszakérte az iskolatáskáját, a ruháját, a kabátját, cipőjét, amiben szombaton volt. Akinek van 7 éves kislányra való ruhája, és már nincs szüksége rá, behozhatja az iskolába. De minden ruhaneműt, cipőt, kabátot szívesen fogadunk, lesz gazdája… Köszönjük.

Az ENSZ 1989. november 20-án fogadta el a gyermeki jogokról szóló egyezményt, ezért a mai nap a GYERMEKEK JOGAINAK VILÁGNAPJA.

A Föld lakosságának egyharmada, vagyis több mint kétmilliárd ember fiatalkorú, és negyedrészük siralmas körülmények között él. Naponta csaknem 30 ezer öt éven aluli gyermek hal meg szerte a világon olyan okok miatt, amelyek megelőzhetőek lennének, több százmillió gyermeknek nincs fedél a feje fölött, és mintegy 70 millió gyermek nem jár iskolába.

Nem kell messzire mennünk. Az alábbi cikket 2008-ban írtam a Szó-Beszédbe:

„Beszélgettünk az iskolában az egyik tanítónővel. Segítséget kért. Az osztályában több gyerek is éhezik. – Ugye, nem gond, hogy adok nekik uzsonnát? – kérdezte. Természetesen nem gond. Csak az a probléma, hogy a kisdiák otthon sem kap enni. Sűrűn kenyér sincs a házban. És a szülők öt gyereket nevelnek.

     Másnap jött egy jó szándékú néni. Elmondta, hogy a szomszédjában három kisgyerek éhezik. Vasárnap óta nem kaptak sem reggelit, sem ebédet, sem vacsorát. És akkor csütörtök volt. Csak azt eszik, amit az iskolában kapnak, pedig nem is fizetik az uzsonnát. A tanítónők már itt is felfigyeltek a problémára. Többször hívatták Anyukát, de nem nagyon látták az érdeklődést rajta. Anyuka „csak megszülte” őket, folyamatosan iszik. Apukát pedig már „váltott” egy párat.  És ma is bejött a szomszéd néni. Érdeklődött, hogy mi történt. Anyuka nem jött be, a nagymama igen. Értesítettük a szociális központot.

     Az iskolában 37o kisdiák uzsonnázik. 13o nem. A 13o közül csak nagyon kevesen hoznak otthonról ennivalót. És egy kis százalékuk vásárol a pékségben. Ha egy körkérdést is végeznénk, siralmas adatokat kapnánk, hogy hányan esznek levest hetente, hányan esznek főtt ételt, a gyümölcsökről nem is beszélve… De ezeknek a gyerekeknek nem az a gondjuk, hogy válogatósak. Ezek a gyerekek nem kapnak enni. Éheznek. A XXI. században.

     Most jön a kérdés, hogy miért? Igen, Kishegyesen nagy a munkanélküliség. Az egyik legfejletlenebb község Szerbiában. Sokan szorulnak szociális segélyre, családi pótlékra, ami persze nem elég semmire sem. Főleg, ha a szülő elissza… Italra, cigire viszont mindig jut. Hol spórolnak? A gyereken. Ezek tények.  

     Beszélhetünk a következő családról is. Szintén három gyerekről. Éhesek, koszosak, rühösek, büdösek. Anyuka kisminkelve, hatalmas körmökkel különböző részeg férfiakkal „flangál” az utcán… A gyerekeivel mit sem törődve…

     Szép dolog a népszaporulat, a nagycsalád… De valahol a családtervezéssel sem lenne rossz dolog foglalkozni. Annyit tervezzen az ember, annyit is szüljön, amennyit el tud tartani…

     Ezek a gyerekek idejük nagy részét az iskolában töltik, mi találkozunk velük a legtöbbet. Nekünk mesélik gondjaikat a gyerekek és szülők egyaránt, tőlünk várják a megoldást… Tudom, nem szólhatok bele, hogy ki hány gyereket szül. Más sem szólhat bele… Mindenkinek joga van mindenre! De az ártatlan kisgyerekek nem szerettek volna megszületni! A gyermekjogi törvény szerint minden gyereknek joga van az alapvető dolgokra. Először is enni. És normális körülmények között élni! És itt jön a szülő felelőssége… És hogy szeretheti a szülő a gyerekét, ha nem ad neki enni? Ha nem törődik vele? A legrosszabb megoldás az intézetbe kerülés. Mégis a család támogatására lenne szükség…

      Mi hívattuk a szülőket, nagyszülőket.  Vannak, akikkel tudunk együttműködni, vannak, akikkel nem… És ezeket a gyerekek, akikről írtam, „normális, fehér, tősgyökeres” hegyesi fiatal nők szülték….

      A roma kérdésről még nem is beszéltünk… A „telepi” embertelen körülményekről… A szokásaikról, hagyományaikról, gondjaikról… 2oo7-ben kezdődött a romák évtizede…

Megoldás???  Tud valaki segíteni???”

            Ma, 2012 novemberében a helyzet változatlan. Továbbra is nagyon sok gyereknek az iskolai uzsonna az egyetlen napi eledele. Ezért is van ilyen jó uzsonnánk: csokistej, tej, gyümölcs, gyümölcsjoghurt, vitaminok szerepelnek az étrenden… Becsempészünk kis csokit is, örülnek is a gyerekek… Azokat a gyerekeket, akiknek nincs otthon vizük (nem kevesen vannak!), fürdetik a tanárok, hajat mosnak az iskolában, sőt, „dezodorjuk” is van… Nem a mi hatáskörünk, de már hozzátartozik a mindennapjainkhoz… A mosógépünk állandóan forog, mossuk a gyerekek ruháját, hogy tisztán ülhessenek a padokba. Takarító nénink „szabadidős foglalkozása” a mosás-vasalás… A tetves gyerekekkel nem tudunk mit kezdeni, az sem a mi hatáskörünk, meg sem nézhetjük a gyerekek fejét, egészségügyi nővért meg hiába várunk… Hol van a többi gyerek joga, aki épp nem szeretne tetves lenni???? (Itt is vétkezünk, sampont vásárolunk, szülőknek adunk, gyerekek fejét mossuk vele.)

            Az „egyiptomi” problémáról még nem is beszéltünk. Tegnap is érkeztek az első osztályba. 10 évesen, eddig még iskolát sem láttak, meg még a nyelvet sem beszélik…

Nem a gyerekekre kell haragudni. A felnőttekre. A szülőkre.

A gyerekek jogainak világnapján szeressük a gyerekeinket. És ne csak ma. Bár ezt sem olvassák azok, akikről szól…