PARÓCZI Orsolya | 2013.4.10 Jó pajtás
Óvodás koromban volt egy sárga pulóverem, amit
szerintem maga az ördög kötött a gyermekek kínzására.
Ez a pulcsi nem olyan volt, mint a többi, nem volt
átlagos ruhanemű. Kézzel kötötték, a színe sárga volt, fonaldarabkák álltak ki
belőle, amiktől nem lehetett mozogni, kényelmesen elhelyezkedni. Magas gallérja
az államat is eltakarta. Csíkos volt, mint minden hétköznapi pulóver, de mégis
más volt. Mikor még nagy volt rám, a térdemig ért, és az ujjaim sem látszottak
ki belőle. Mindig abban a szekrényben tartottam, amit gyerekkoromban nagy
szekrénynek neveztem, mivel ez volt otthon a legnagyobb. Itt kapott tehát
helyet az említett pulcsi és néhány ünneplőruha is, amelyek szintén
kényelmetlenek voltak. A szekrény soha nem volt poros, nem nyikorgott az
ajtaja, mégis borzalmas volt a kisugárzása. Talán a pulóver miatt. Szerencsére
csak akkor kellett felhúznom, amikor anyám rám erőltette — de néha még akkor
sem. A felnőttek szerint tündérien festettem benne. Szerintem viszont egy
tündér voltam, aki a borzalmas, kényelmetlen ruha rabja lett, s aki nem dönthette
el maga, mit akar magára ölteni.
A pulóvert gyűlöltem, gyűlölöm a mai napig, és tudom,
hogy egész éltemben gyűlölni fogom. Mindig eszembe jut, hogy mennyit
vakaróztam, szenvedtem tőle, és persze azt sem felejtem el soha, hogy milyen
sokáig kellett várnom, hogy kinőjem. Most a pulcsit egy rokonunk lánya hordja,
én pedig boldog, pulóvermentes életet élek.
Lehet, hogy az a kislány nyolc év múlva ugyanilyen
fogalmazást ír majd erről a szörnyű ruhadarabról?!
PARÓCZI Orsolya, Kishegyes
Ady Endre Kísérleti Általános
iskola, 5. b
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése